Kasper bíboros és a többségi akarat

Most sokan köszörülik a nyelvüket Walter Kasper bíboroson, mert a rendkívüli szinódus (erről egy korábbi írás itt olvasható) szerdai ülése után egy folyosói interjúban úgy fogalmazott, hogy az afrikai helyi püspököknek “nem igazán kellene megmondaniuk, mit kell tennünk.” Megint van itt egy szövegösszefüggésből kiragadott mondat, amit egyes kommentátorok már-már odáig csavarnak, hogy rasszizmussal vádolhassák azt a bíborost, aki házasságteológiai kérdésekben az ún. “liberális” vonal ikonikus alakja lett.

Kasper bíboros ugyanis határozott nyitást sürget az egyház pasztorációjában az elvált újraházasodott katolikus hívek felé, mert súlyos nehézségeket lát ezen a területen. Jézusnak a házasság felbonthatatlanságáról mondott szavairól kijelenti: “világos, de hogyan alkalmazzuk különféle, összetett helyzetekben? Gondot jelent e szavak alkalmazása.”

A hagyományos álláspont képviselőinek azonban már ez is sok. Legismertebb képviselőjük, a cappa magnáról elhíresült Burke bíboros immár nyíltan, szokatlan élességgel bírálja Kaspert. A hagyományhoz szorosabban ragaszkodó, mondjuk úgy “konzervatív” kör szerint a rendkívüli zsinat egyértelműen rossz irányba tart. De bármennyire lesújtó véleménnyel vannak is bírálói Kasper javaslatairól, ez nem jogosíthatja fel őket arra, hogy az afrikai püspökökre vonatkozó mondatát félremagyarázzák. Az ugyanis arra vonatkozik, hogy a katolikus egyház kulturális szempontból is olyannyira sokszínű, hogy a 2015-ben tartandó rendes zsinat után maradnak nyitott kérdések, amelyekre helyi zsinatoknak kell keresniük a válaszokat. Különösen érvényes ez Afrikára. Ugyanakkor nem várható el az afrikai püspököktől, hogy az ő válaszaikat fogadják el azok a nyugati országok, amelyekben a házasság és a homoszexualitás társadalmi megítélése az övékétől egészen eltérő. Nem biztos, hogy vitathatatlan álláspont, de bizonyosan nem rasszista.

Walter Kasper bíboros
Forrás: reportecatolicolaico.com/

Kasper bíboros nyitás melletti érvelésének mindenesetre van egy nagyon gyenge pontja. Előszeretettel hivatkozik a többség akaratára. Szerinte a zsinati püspökök többsége nyitást szeretne (“I hoped there would be some opening and I think the majority is in favor.” “In the first phase of the synod I saw a growing majority in favor of an opening”); a pápának szüksége van a püspökök többségére, nem szegülhet szembe a többségi akarattal (“He wants a major part of the episcopacy with him and he needs it. He cannot do it against the majority of the episcopacy”); ezek a püspökök pedig a hívek többségének akaratát képviselik (“I can only speak of Germany where the great majority wants an opening about divorce and remarriage. It’s the same in Great Britain, it’s everywhere.”).

A többségi érv katolikus szempontból nézve nagyon korlátozott érvényű. Lehet érvelni úgy, mint pl. Szent Ágoston tette, hogy az újszövetségi Szentírás kánonját az egyházak többségének gyakorlata formálta olyanná, amilyen lett, de akkor szintén Ágostonnal azt is hozzá kell tenni, hogy ha adott esetben nem a többség fogadott el kanonikusnak egy írást, akkor a legtekintélyesebb egyházak gyakorlata hitelesítette azt. És ez itt a döntő. A tekintély, amely egyébként nem áll szemben az értelemmel, hiszen a tekintély elfogadása ésszerű belátásokon alapul, nem többségi kérdés. Ha egy teológiai tanítás igazsága a hívek többségének akaratán múlna, akkor a katolikusok ma Jézus Krisztust nem az Atyával és a Szentlélekkel egylényegű Fiúnak tartanák, hanem a legkiválóbb teremtménynek, hiszen volt időszak, amikor a “többség”  így vélekedett róla. Jobb lenne másfajta érveket hallani Kasper bíborostól.