Heidl György blogja

"A filozófia a szépségnél végződik, a teológia a szépséggel kezdődik."

A hatodik kérés

Fordítgathatjuk a Miatyánk hatodik kérését a legnagyobb jószándékkal így vagy úgy, de ettől még el kell azt magyarázni. Manapság azonban hajlamosak vagyunk előnyben részesíteni a könnyebb megoldásokat, és a szavakat cserélgetjük ahelyett, hogy a tanítást fejtenénk ki.

***

A francia katolikus egyház októberben bejelentette, hogy változtatnak a Miatyánk hatodik kérésének hivatalos fordításán. A „Ne vígy minket kísértésbe” („Ne nous soumets pas à la tentation”) helyett „és ne engedd, hogy kísértésbe essünk” („Et ne nous laisse pas entrer en tentation”) változatot használnak majd a liturgikus szövegekben.

Imádkozó nő portréja - Giordani katakomba, Róma, IV. század első fele

Imádkozó nő portréja – Giordani katakomba, Róma, IV. század első fele

Valóban félreérthető azt kérni az Atyától, hogy ne vigyen minket kísértésbe. Egyáltalán, mit jelent ez a kérés? És vajon megoldja-e a nehézséget az új fordítás? Miért ne engedje Isten, hogy kísértésbe essünk? Hiszen Jób könyvének görög és latin fordításaiban azt olvassuk, hogy „Kísértés az ember élete a földön” (Jób 7,1), Pál apostol pedig nem arra tanít, hogy a kísértésektől, hanem, hogy az erőn felüli kísértésektől szabadít meg Isten: „Isten hűséges, és nem engedi meg, hogy erőtökön felül szenvedjetek kísértést, hanem a kísértéssel együtt a szabadulást is megadja, hogy elviselhessétek.” (1Kor 10,13).

Talán nem fölösleges röviden áttekinteni, mit tanított az egyház néhány jeles teológusa erről a nehezen érthető kérésről.

Órigenész (megh. 253 k.) Jób könyvére (Jób 7,1), és Pál tanítására (1Kor 10,13) hivatkozva mondja: nem abban az értelemben kérjük, „hogy meg ne kísértessünk – mert ez lehetetlen –, kiváltképp a földön élőknek –, hanem hogy megkísértve el ne bukjunk.”

Szent Cyprianus (megh. 258) szerint a kísértő, a Sátán semmit nem tehet, ha Isten nem engedi meg neki. „Amikor pedig azt kérjük, hogy kísértésbe ne essünk, figyelmünk ráirányul gyöngeségünkre és törékenységünkre, hisz ha így imádkozunk, kevélyen nem fuvalkodhatunk fel, gőgösen és vakmerősen semmit sem tulajdoníthatunk magunknak, a hitvallás vagy szenvedés dicsőségét nem tarthatjuk sajátunknak.”

Nüsszai Szent Gergely (megh. 395 k.) szerint a hatodik és hetedik kérés szorosan összefügg, mert „a kísértés és a gonosz ugyanaz”. Ezért „aki azt kéri, hogy megmeneküljön a gonosztól, jól és alkalmasan kiáltja, hogy mentes legyen a kísértésektől. (… ) Ne vígy minket kísértésbe, azaz a világ rontásába: de szabadíts meg a gonosztól, akinek e világban hatalma van, s akitől megszabadulunk Krisztus kegyelmével.”

Szent Ágoston (megh. 430) tanúsága szerint a latin kódexek eltérő szövegváltozatokat hoznak a görög eiszenenkész fordítására (inferas, inducas), sokan pedig így könyörögnek: „Ne engedd, hogy kísértésbe jussunk.” Nem maga Isten kísért, hanem megengedi, hogy kísértések érjenek, mert ezáltal megnyilvánulnak azok az erényeink és hibáink is, amelyek még önmagunk előtt is rejtve vannak. Isten tehát megengedi, hogy a Sátán által kísértések érjék az embert, mert ez a bűnök büntetésére és kijavítására, az erények gyakorlására szolgál. A hatodik kérés valójában az erőn felüli megkísértésre vonatkozik, arra, hogy megkísértve ne bukjunk el. „Nem azért kell tehát imádkoznunk, hogy ne kísértessünk meg, hanem, hogy ne vitessünk kísértésbe. Akkor „vitetünk”, ha olyasmi történik, amit nem tudunk elviselni.”

Johannes Cassianus (megh. 435) szerint a kérés „nem azt jelenti, hogy ne engedj bennünket megkísértetni, hanem ne engedj bennünket a kísértésben alulmaradni. … S végül következik: de szabadíts meg a gonosztól, azaz ne engedd, hogy az ördög megkísértsen bennünket azon felül, amit el tudunk viselni: hanem a kísértéssel együtt add meg a kiutat is, hogy el tudjuk viselni.”

Hitvalló Szent Maximosz (megh. 662) szerint a kísértés jelentheti általában a bűnt, amely Ádám bukásának következménye, és jelentheti a lélek hajlamát a bűnre. Csak ha megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, akkor kérhetjük, hogy a kísértésektől és a gonosztól szabadok legyünk.

Aquinói Szent Tamás (megh. 1274) szerint azt kérjük, hogy ne vitessünk olyan kísértésbe, amely bűnbe ránt. A kísértés: próbatétel, megtapasztalás, s így az erényes élethez szükséges. Krisztus tehát nem arra a kérésre tanít, hogy ne érjenek bennünket kísértések, hanem, hogy „ne vitessünk kísértésbe beleegyezésünk által. Mert megkísértetni emberi dolog, beleegyezni ördögi.”

Látjuk, a görög és latin egyháztanítók is könnyen félreérthetőnek tartották a Miatyánk hatodik kérését, ezért egymástól is eltérő magyarázatokat fűztek hozzá. Azok a latin anyanyelvű keresztények viszont, akikről Ágoston beszél, úgy jártak el, mint most a francia katolikus egyház: igyekeztek elfogadhatóbb, értelmező fordítását adni a görög mondatnak. Ahogy az ő törekvésük sem járt teljes sikerrel, úgy a francia keresztényeké sem, hiszen az új változat éppúgy további magyarázatra szorul, mint a régi.

Nemrégiben valami hasonló történt Jézus utolsó vacsorán elmondott szavaival is. A katolikus misekánon modern fordításai a közelmúltig az eucharisztia Máté és Lukács evangélium szerinti alapító igéit így adták vissza: „ez az én vérem, az új szövetségé, amely értetek és mindenkiért kiontatik a bűnök bocsánatára” (Mt 26,28; Lk 22,20), holott a görögben és a latinban nem „mindenkiért”, hanem „sokakért” (peri pollón, pro multis) olvasható. Érthető volt ez a – néhány éve joggal felülbírált – változtatás. Érthető, csak éppen nem szerencsés. A változtatás helyett el kellet volna magyarázni, hogy például a „sokak” kifejezés utalás a nem zsidó népekre, vagyis nem a megváltás egyetemes érvényét tagadjuk, ha „sokakat” mondunk, hanem az evangéliumokban megőrzött alapító szavakat, és a hagyományt tiszteljük.

Hasonlóképpen, fordítgathatjuk a Miatyánk hatodik kérését a legnagyobb jószándékkal így vagy úgy, de ettől még el kell azt magyarázni. Manapság azonban hajlamosak vagyunk előnyben részesíteni a könnyebb megoldásokat, és a szavakat cserélgetjük ahelyett, hogy a tanítást fejtenénk ki.

(Felhasználtam Szabó Flóris összeállítását: “Így imádkozzatok.” Egyházatyák tanításai az imádságról és az Úr imádságáról. Bencés Kiadó és Terjesztő, 1999.)

Reklámok

14 comments on “A hatodik kérés

  1. David Vincent
    november 29, 2013

    „Ne nous soumets pas à la tentation” – „Ne vígy minket kísértésbe”

    Nem tudok jól franciául, de a szerintem érzékelhető különbség van a magyar és a francia mondat között. A francia ige jelentése erősebb a magyarénál: ‘Ne vess minket alá a kísértésnek’.
    A jelenlegi francia változat szerint a kísértés ‘felülről’ jön, az új szerint meg belülről. A magyar meg mintha nem foglalna határozottan állást a kérdésben.

    • H.Gy.
      november 29, 2013

      Igaz, egyetértek.

  2. IMB
    november 30, 2013

    A Mt 6,13 egzegézisének története az Újszövetségen belül kezdődik: Jk 1,2-17.

  3. H.Gy.
    december 3, 2013

    Most találtam egy írást a Talita linkjéről ugyanerről, és még az eucharisztikus imát is szóvá teszi a szerző..http://apologetika.blog.hu/2013/10/27/megvaltoztatjak_a_miatyank_szoveget

  4. BondorZ
    december 4, 2013

    Azt gondolom, hogy a Miatyánk a legfontosabb imádságunk, ezért a legfontosabb feladata, hogy az Atya elé vigyen bennünket. Azaz, ha valamit “nem értünk” belőle, akkor mondjuk el neki kérdéseinket, kételyeinket, gondolkodjunk el a jelenlétében, őszintén tárjuk fel előtte gyengeségeinket, azaz imádkozzunk.
    A kísértéstől menekülni kell? Valóban rossz, ha az ember nem akar mekgísértetni (Jézus is kérte az Atyát, hogy távolítsa el a kelyhet)? A kísértés próbatételt jelent? Ha a nehézségek, szenvedések, üldöztetések a javunkra válhatnak, akkor távol kell magunktól tartani? Mi biztosít engem arról, hogy “holnap” nem fogok kiborulni-összetörni-eszemetveszteni-… és nem kerülök visszavonhatatlanul kísértésbe, bűnbe? Ahogy Jean Vanier mondta: “minden ember potenciális szent és potenciális bűnöző”.
    Szóval egy szó, mint száz, azt gondolom, nem baj ha marad a hívőknek annyi feladatuk, hogy gondolkodjanak saját erőből is ezen az imádságon, szavain, értelmezésén, de legfőképpen, hogy mindezt Isten előtt tegye meg, lehetőleg minél többször.

  5. David Vincent
    december 4, 2013

    Az imádság először Jézus anyanyelvén hangzott el, az pedig nem a görög volt. Vajon hogy szól a hatodik kérdés a mai arámi nyelven? És lehet-e annak bármi köze Jézus szavaihoz?

    • IMB
      december 5, 2013

      Nincs jelentősége: az Úr imádsága görögül hagyományozódott, a fennmaradt arámi (szír) szövegek a görög (a Mátéés Lukács evangélimán kívül a legrégebbi szövegtanúnk az I. századi egyházi rendtartás, a Didakhé.)visszafordításból születtek — bár a ragrímek jól látszanak bennük. A keresztény palesztinai aráminka nem néztem utána, de nem tudok róla, hogy ez hozzátenne.
      Az arámi igét egyébként a görög és a magyar “vinni” pontosan visszaadja, tehát ez nem nyelvi kérdés. Az általam fent idézett Jk 1,2-17 pontosan ezt mutatja: ez értelmezés a keresztények első generációinak is nehézséget okozott.

      • IMB
        december 6, 2013

        Megnéztem, a keresztény palesztin arámi is görögből készült fordítás, későbbi mint a régi szír verziók, erősen töredékes, nem tudom Mt 6 van-e. Egyébként a korai szír fordítások nem egységesek a Mt 6,12-ben, kivéve, hogy a megelőző és következő kérés imperativusával szemben itt impefectumot (“jövő idő”) hasnzálnak a “felszólítás”-ra.
        Aphrahat az imádságról szóló értekezésében nem idézi a sort, Efrem Diatessaron-kommentárjának eredetijéhez nem férek hozzá.

        • H.Gy.
          december 6, 2013

          Köszönöm!

  6. David Vincent
    január 7, 2014

    Érdemes elolvasni Köntös László reposzton megjelent írását is:

    http://reposzt.hu/blog/k%C3%B6nt%C3%B6s-l%C3%A1szl%C3%B3/2014-01-04/isten-k%C3%ADs%C3%A9rt%C5%91

    Érdekes az is, amit az egyik hozzászóló írt:

    ‘Engem személy szerint kicsit nyugtalanít ez a fordítási változtatás, mert úgy gondolom, az előttünk járók azért ugyanezt a kérdést már megrágták párszor, mégis így hagyták a szöveget.’

    Szóval miért érezhetik úgy a franciák, hogy új fordítás kell nekik? Így érzik egyáltalán, vagy ez csak egy elszánt kisebbség szívügye?

    • H.Gy.
      január 7, 2014

      Van ott más érdekes hozzászólás is: “Persze, ahol úgy gondolják, hogy a kinyilatkoztatás a hagyomány része csupán és a hagyomány birtokosai felülírhatják azt, ott az ilyen „ferdítések” könnyen bekövetkezhetnek. ” Bogárdi Szabó István püspök újabban szeret beszólni a kárhozatos bálványimádóknak. Nem tudom, mit ért hagyományon és mit kinyilatkoztatáson, de ha az utóbbi a Szentírás könyveivel azonos, akkor jó lenne megtudni, hogy azok hol tartalmazzák a Szentírás könyveinek listáját.

      • David Vincent
        január 7, 2014

        Egyszer vitatkoztam egy református úriemberrel:
        –Honnan tudod, hogy a Biblia Isten szava?
        -Bele van írva!
        -De miért bízol benne egyáltalán?
        -Mert ez Isten szava!

        Teljesen nyilvánvaló, hogy 2-3000 éves szövegek nem állhatnak meg magukban, értelmező közeg nélkül. A Sola Scriptura elv nemcsak önkényes, hanem értelmetlen is.

      • David Vincent
        január 7, 2014

        A francia egyház nem a ‘hagyomány birtokosa’. Ha a püspök úr szidja a katolikusokat, akkor tudnia kéne, hogy egyházunkban ki is ‘birtokolja’ a szenthagyományt..

        Azt viszont továbbra sem értem, hogy hogy fordulhatnak elő ilyen különbségek a francia Miatyánk-változatok között. Az általam ismert német és az angol fordítások (‘führe uns nicht in Versuchung’, ‘lead us not into temptation’) egybecsengenek egymással és a magyarral is.
        Mintha Teilhard szelleme ólálkodna a sorok között.

        • David Vincent
          január 7, 2014

          …mármint a francia sorok között

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Information

This entry was posted on november 29, 2013 by in Ecclesia semper reformanda, Egyházatyák, Szentírás-magyarázat, Teológia.

Navigáció

Enter your email address to follow this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 1 249 követőhöz

Archívum

%d blogger ezt kedveli: