Ebben a reményben élünk

Urunknak, Jézus Krisztusnak feltámadása a Jézusban hívők új élete. Ez az ő szenvedésének és feltámadásának titka, amelyet alaposan meg kell ismernetek, amelyet meg kell valósítanotok! Nem ok nélkül lett a halálé az Élet! Az élet forrása, amelyből iszunk, amelyből élünk, nem ok nélkül ivott a kehelyből, amelyből éppen őneki nem kellett volna innia! Krisztusnak ugyanis nem kellett volna meghalnia.

Ha azt keressük, honnan van a halál, mi az eredete, úgy találjuk, hogy a halál atyja a bűn. Ha soha nem lett volna bűn, senki nem halna meg. Isten törvényét, azaz Isten parancsát azzal a feltétellel kapta az ember, hogy ha megtartja, él, ha megszegi, meghal. Mivel nem hitte, hogy meg fog halni, elkövette azt, amiért meghal, és így megtudta, hogy igazat mondott, aki a törvényt adta. Innen ered a halál, innen a halandóság, a szenvedés, a nyomorúság, ebből adódik az első halál után a második, vagyis az időbeli halál után az örök halál.

Születésétől fogva minden ember a halandóság állapotának és az alvilág törvényeinek foglya, kivéve egyetlen embert, azt, aki emberré lett, hogy az ember ne haljon meg. Úgy jött, hogy őt nem béklyózták a halál törvényei. Ezért mondja a Zsoltárban: “Szabad a halottak között” (Zsolt 87,6). Akit szűz fogant testi vágy nélkül, s akit a szűz úgy szült, hogy közben szűz maradt; aki bűntelenül élt, aki nem bűne miatt halt meg, aki osztozott velünk a büntetésben, de nem osztozott a bűnben, hiszen “a bűn büntetése a halál” (Róm 6,23), nos ő, az Úr Jézus Krisztus meghalni jött, nem vétkezni.

Mivel vétek nélkül osztozott velünk a büntetésben, a bűnt és a büntetést is megszüntette. Miféle büntetést szüntetett meg? Azt, amely jelen életünk után várna ránk. Keresztre feszíttetett, hogy a kereszten megmutassa: meghalt a mi régi emberünk. Feltámadt, hogy életével megmutassa: új életünk van. Ezt mondja ugyanis az apostoli tanítás: “Bűneinkért átadatott, megigazulásunkért feltámadt” (Róm 4,25). Ennek jeleként kapták az ősatyák a körülmetélést, hogy minden férfit körülmetéljenek a nyolcadik napon. A körülmetélést kőkéssel végezték el (Józsué 5,2), mert “Krisztus kőszikla volt” (1Kor 10,4).

A körülmetélés jelképezte az érzéki, testies élettől való megfosztást a nyolcadik napon Krisztus feltámadása által. A szombattal ugyanis teljessé lesz a hét hét napja. Szombaton, a hét hetedik napján, az Úr a sírban feküdt, a nyolcadik napon feltámadt. Feltámadása megújít minket. A nyolcadik napon tehát körülmetélt minket. Ebben a reményben élünk.

 (Részlet Szent Ágoston 231. beszédéből)