Heidl György blogja

"A filozófia a szépségnél végződik, a teológia a szépséggel kezdődik."

Aquinói Szent Tamás a játékról – Summa Theologiae 2, II, qu. 168, a. 2.

Előzmény itt!

„Úgy tűnik, a játékot nem lehet kapcsolatba hozni az erénnyel. Ambrus ugyanis A kötelességekről első könyvében kijelenti: Az Úr azt mondja: jaj nektek, akik nevettek, mert sírni fogtok! (Lk 6,25) Ezért, úgy vélem, nem csupán a szabados tréfákat, hanem minden tréfát kerülni kell. Ami viszont erényesen történhet, arról nem kell teljes egészében lemondani. Az erény tehát nem kapcsolható össze a játékokkal.

Azonkívül, az erényt, mint föntebb megállapítottuk, Isten alakítja ki bennünk, és nem mi magunk. Aranyszájú János azonban azt mondja, hogy a játékot nem Isten adja, hanem az ördög. Halld, mi történt a játszókkal: letelepedett a nép, hogy egyen és igyon, majd fölkeltek, hogy játsszanak. A játékokban tehát nem lehetséges erény.

Azonkívül, a Nikomakhoszi etika tizedik könyvében a Filozófus azt mondja, hogy a játéktevékenység nem valami másra irányul. Az erényhez azonban hozzátartozik, hogy másvalami miatt gyakoroljuk, amint ugyanezen Etika második könyvéből világosan kiderül. A játékokban tehát semmiféle erény nem lehetséges.

Ámde ellentétes ezzel Ágoston kijelentése a Zenéről második könyvében: Szeretném, ha kímélnéd magad! Illő a bölcshöz, hogy munkavégzés közben időnként lazítson feszült figyelmén! Mármost a lélek effajta, munkától való ellazulása játékos szavakban és tettekben ölt formát. Eszerint a bölcs és erényes emberhez illik az, hogy időnként ilyesmit tegyen. A Filozófus is a játékokhoz kapcsolja az eutrapelia erényét, amelyet mi vidámságnak (iucunditas) nevezhetünk.

Azt kell válaszolnunk, hogy amint az embernek testi pihenésre van szüksége a test felüdüléséhez, mert nem dolgozhat szüntelenül, hiszen véges az adott munkához szükséges ereje, úgy a lélekkel is ez a helyzet: az ő ereje, amelyre az adott tevékenységhez szükség van, szintén véges. Amikor tehát a saját mértékét meghaladóan végez valamely tevékenységet, akkor dolgozik; ennélfogva elfárad, különösen, mivel a lélek tevékenysége során a test is munkálkodik, hiszen még az értelmes lélek is testi szervek segítségével gyakorolja a képességeit. Márpedig az érzékelhető javak összhangban vannak az ember természetével. Így, amikor a lélek értelmi tevékenységet végezve feszült figyelemmel az érzékelhető dolgok fölé emelkedik, akkor az egyfajta lelki fáradtságot eredményez, függetlenül attól, hogy az ember a cselekvő vagy a szemlélődő értelem tevékenyégére összpontosít-e. Mindazonáltal nagyobb a fáradtság akkor, ha figyelme a szemlélődésre irányul, mert ily módon még inkább elemelkedik az érzékelhető dolgoktól, még ha esetleg a cselekvő értelem külső tevékenységei nagyobb testi fáradalommal járnak is. Mindkét esetben igaz azonban, hogy annál inkább elfárad az ember lelkileg, minél inkább az értelem tevékenységeire összpontosít.

Amint pedig a testi fáradtságot a testi pihenés enyhíti, úgy a lelki fáradtságot is lelki pihenéssel kell enyhíteni. A lélek pihenése a gyönyörködés (delectatio), amint azt korábban, a szenvedélyek tárgyalásakor megállapítottuk. Így hát a lelki fáradtságot gyönyörködéssel kell orvosolni, lazítva az értelmi tevékenységgel járó feszült figyelmen.

Az Atyák beszélgetései-ben olvassuk, hogy valaki megbotránkozott, amikor a boldog János evangélista  és tanítványai játszottak. Állítólag ekkor János meghagyta egyiküknek, akinek íja volt, hogy feszítse meg az ideget. Miután többször megtette, megkérdezte tőle, hogy képes lenne-e folyamatosan így tenni. A tanítvány azt válaszolta, hogy ha folyton így tenne, eltörne az íj. A boldog János ekkor hozzáfűzte, hogy hasonlóképpen eltörne az ember lelke is, ha soha nem lazítana a figyelmén.

Játékosnak vagy tréfásnak mondjuk az olyan beszédet vagy tettet, amelynek nincs más célja, csupán a lélek gyönyörködése. Időnként szükség van ilyesmire, hogy a lélek megpihenhessen. Erről beszél a Filozófus az Etika negyedik könyvében, mondván, hogy a játék az emberi életben egyfajta pihenést hoz, s ezért alkalmanként élnünk kell vele. Ami azonban azt illeti, úgy tűnik, különösen ügyelnünk kell három dologra. Az első és legfontosabb, hogy ne rút vagy ártalmas tettekben vagy szavakban keressük ezt a gyönyörködést. Ezért mondja Cicero a Kötelességekről első könyvében, hogy van olyan tréfa, amelyik illetlen, szemtelen, bántó, alpári. A második, amire figyelni kell, hogy a lélek ne veszítse el egészen a méltóságát. Ezért mondja Ambrus a Kötelességekről első könyvében, hogy amikor szórakozni akarunk, vigyázzunk, nehogy megbontsuk a lélek harmóniáját, vagyis az illendő cselekedetek összhangját. Továbbá, Cicero a Kötelességekről első könyvében ezért mondja, hogy amint a gyermekeknek sem engedjük meg a teljes szabadságot a játékban, csupán azt, amely nem idegen az erényes cselekedetektől, úgy a tréfában is ragyogjon fel a nemes lelkület világossága. Harmadikként pedig, mint minden egyéb emberi cselekedetben, a játékban is arra kell ügyelni, hogy összhangban legyen a személlyel, az idővel és a hellyel, és – mint Cicero ugyanott mondja – a körülményeknek megfelelően történjék, az időponthoz és az emberhez méltó módon. Ha ilyen, akkor az értelem szabálya szerint történik. Márpedig az értelemnek megfelelően cselekvő lelki alkat erkölcsi erény. Lehetséges tehát a játékban az az erény, amelyet a Filozófus eutrapeliának nevez. Eutrapelusnak azt az embert mondjuk, aki „jól forog a társaságban” (eutrapelus a bona versione), mert fordulatos szavaival és tetteivel megvigasztal. Az ember mértékletes marad, ha ez az erény visszatartja a játékok mértéktelenségétől.

Az első kifogásra tehát azt kell válaszolni, hogy, mint említettük, a játékos dolgoknak alkalmazkodniuk kell az adott körülményekhez és személyekhez. Ezért mondja Cicero a Rétorika első könyvében, hogy amikor a hallgatók elfáradnak, nem haszontalan dolog a szónok részéről valami új vagy nevetést keltő témába kezdeni, de csak akkor, ha a tárgy méltósága nem tiltja meg eleve a tréfa lehetőségét. A szent tanítás viszont a legfontosabb dolgokra irányul, ahogyan a Példabeszédek könyvében olvassuk: hallgassatok meg, mert kiváló dolgokról készülök szólni (8,6). Ambrus tehát csak a szent tanításból zárja ki a játékosságot, és nem általában az emberi társas érintkezésből. Ezért előrebocsátja, hogy bár időként tisztességes és kellemes a tréfa, távol áll az egyházi tanítás szabályától, hiszen hogyan használhatnánk fel azt, amit nem találunk meg a Szentírásban?

A második kifogásra azt kell válaszolni, hogy az Aranyszájú kijelentése azokra vonatkozik, akik nem megfelelően használják a játékokat. Legfőképpen azokra, akik a játék gyönyörűségét tartják végső célnak, ahogyan a Bölcsesség könyve beszél némelyekről, akik azt hiszik, életünk játék csupán (15,12). E felfogással szemben mondja Cicero a Kötelességekről első könyvében: a természet nem azért alkotott minket, hogy a játéknak és tréfának éljünk, hanem inkább komolyságra, magasztos és nagyszerűbb tanulmányokra.

A harmadik kifogásra azt kell válaszolni, hogy a játéktevékenységek formálisan nem valamely célra irányulnak. Az öröm azonban, mely az efféle cselekvések velejárója, a lélek felüdülését és pihenését szolgálja. Eszerint tehát, ha mértékletesen történik, szabad játszani. Ezért mondja Cicero a Kötelességekről első könyvében: szabad játszani és tréfálkozni, de csak akkor, ha, mint az alvás és a többi pihenés esetében, fontosabb és komolyabb dolgok érdekében tesszük.

Reklámok

3 comments on “Aquinói Szent Tamás a játékról – Summa Theologiae 2, II, qu. 168, a. 2.

  1. Visszajelzés: Erényes-e az, ami haszontalan? | Heidl György blogja

  2. Bystander
    április 9, 2013

    Igazi gyöngyszem ez az artikulus! 🙂

  3. Visszajelzés: A játszó ember – Hugo Rahner könyve | Heidl György blogja

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Information

This entry was posted on március 23, 2013 by in Teológia.

Navigáció

Enter your email address to follow this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 1 240 követőhöz

Archívum

%d blogger ezt kedveli: