Heidl György blogja

"A filozófia a szépségnél végződik, a teológia a szépséggel kezdődik."

A szólás szabadsága

Péter és János meggyógyítja a bénát. Nicolas Poussin, 1655

Péter és János meggyógyítja a bénát. Nicolas Poussin, 1655

Az Apostolok cselekedeteiből tudjuk (3,1-4,22), hogy nem sokkal a pünkösdi események után Péter és János a jeruzsálemi templom úgynevezett „Ékes” kapujánál Jézus Krisztus nevében meggyógyított egy születésétől fogva béna, több, mint negyven esztendős férfit, aki testi kötöttségeiből való felszabadultságában olyannyira ujjongott és örvendezett, hogy szó szerint ott ugrándozott az apostolok mellett a templomban. Másnap a vének, az írástudók, és a nagytanács tagjai elé vezették a két apostolt, akik „a Szentlélekkel eltelve” elmondták, hogy kinek a nevében és milyen hatalommal gyógyították meg a béna embert. Lukács, a történet elbeszélője hangsúlyozza, hogy az egybegyűlt legfőbb vezetők és tudósok megdöbbentek és elcsodálkoztak, amikor szembesültek a két írástudatlan, tanulatlan ember szabadságával, szilárdságával, bátorságával, nyíltszavúságával. Az itt szereplő (4,13) görög „parrészia” főnév ugyanis egyszerre jelenti mindezt. Péter és János csöppet sem remegett a „mértékadó” és „véleményformáló” tekintélyek, a vallási, tudományos és politikai hatalmasságok előtt, hanem teljesen szabadon és nyíltan beszélt a néhány hete ártatlanul elítélt és keresztre feszíttetett názáreti Jézus haláláról és feltámadásáról, s arról, hogy egyedül Jézus Krisztusban van üdvösség és gyógyulás.

A szabad, nyílt, kendőzetlen, őszinte beszéd, amely nincs tekintettel hatalmi szempontokra, politikai,

A Szent Apostolok

A Szent Apostolok

személyes érdekekre, abból a benső szabadságból és felszabadultságból fakad, amellyel a Pünkösdkor kiáradó Szentlélek ajándékozza meg Krisztus tanítványait. Mindez teljesen nyilvánvaló a történet folytatásából, ahol arról értesülünk, hogy az apostolok elbocsátásuk után visszatértek övéikhez, a jeruzsálemi Krisztus-hívők közé, akik meghallva a történteket „szívvel-lélekkel” imádkoztak Jézus Atyjához azért a „teljes szabadságért” (parrészia pasa 4,29), amellyel Jézus ellenségeinek fenyegetései és üldözései közepette is hirdetni tudják az ő tanítását, az örömhírt. Miután pedig imádkoztak, „megremegett a hely, ahol egybegyűltek, és mindnyájan beteltek Szentlélekkel, és szabadon (meta parrészias), hirdették Isten igéjét (4,31), vagyis megkapták azt, amit kértek.

Hányszor halljuk, hogy ezt vagy azt “ne feszegessük”, “jobb, ha erről most nem beszélünk”, stb.! Az egyik legvisszataszítóbb népi “bölcsesség” például arra int: “ne szólj szám, nem fáj fejem”. Igaz, a ki nem mondott szavak előbb a lelket betegítik meg. Csak azután a fejet. Mennyi félelemből, szorongásból fakadó mellébeszéléssel, elhallgatással szembesülünk manapság, amikor valami szörnyű, arctalan pénzügyi és gazdasági diktatúra igyekszik uralni életünk minden területét, és amikor birkapásztortól egyetemi professzorig minden rabszolgát ragacsos pókhálóként tart fogva a “pályázat”-nak becézett, intézményesített hazugság!

Hol van ma az a szabadság, bátorság, kitartás, egyszóval: az a parrészia, amelyet az ősegyház tagjai az

Pünkösd - Duccio di Buoninsegna,  1308-11. Museo dell’Opera del Duomo, Siena

Pünkösd – Duccio di Buoninsegna, 1308-11.
Museo dell’Opera del Duomo, Siena

Atyától kértek, a Szentlélektől megkaptak, és amelyről azt tanítja a Szentírás, hogy minden időben szükséges ahhoz, hogy a keresztények Krisztusról tanúságot tegyenek, mégpedig nem személyes ellenségeiknek, hanem Krisztus ellenségeinek üldözései közepette? Bizonyosan megtapasztalható, látható ma is, bár nem gyakori. Ismerünk bátor, vakmerő embereket, tudunk olyanokról, akik egy-egy szent vagy szentnek tekintett személyes vagy közérdekű ügyért vállalják a küzdelmet, az esetleges meghurcoltatást, kigúnyolást, megvetést. Talán náluk is kevesebben élik meg azt a parrésziát, amellyel csakis az Atya Lelke ajándékozhatja meg azt, aki mindent szemétnek tekint, csak hogy Krisztust elnyerje (Fil 3,8). Evangéliumi értelemben az igazi szólásszabadság annak az embernek az osztályrésze, aki a Szentháromság szeretetközösségére alapozza az életét.

Az ősegyház történetéből és Pál apostol tanításából azt is tudjuk, hogy ezzel a szabadsággal együtt Krisztus testének, vagyis az Egyháznak a tagjai a Szentlélek sokrétű és sokszínű kegyelmi ajándékát is elnyerik, ki-ki a neki leginkább megfelelőt. Mindenki azért kapja a Szentlélek megnyilvánulásait, hogy a közösség javát szolgálja velük. „Az egyik a bölcsesség szavait kapja a Lélek által, a másik a tudományét ugyanattól a Lélektől. Más valaki a hitet kapja ugyanabban a Lélekben, ismét más a gyógyítások adományát az egy Lélek által, vagy csodatévő hatalmat, prófétálást, a szellemek megítélését, a nyelveken való beszédet vagy a nyelveken való beszéd értelmezését. Ezt mind ugyanaz a Lélek műveli, mindenkinek úgy adva részt, ahogy akar.” (1 Kor 12,7-11)

Reklámok

2 comments on “A szólás szabadsága

  1. oida gar
    május 18, 2013

    Nemrég jelent megy egy írásom a parrésia-ról egy tanulmánykötetben. Itt is (http://www.reformatus.hu/lap/gyakorlatiteologia/bejegyzes/38/) olvasható, bár a görög karaktereket nem sikerült átvenniük és a tördelést is elrontották. Érdekes a más megközelítésű de hasonló gondolatokat olvasni.

    • H.Gy.
      május 18, 2013

      Köszönöm, örülök a hivatkozásnak! Pünkösdre készülve különösen időszerűnek tartottam a Lélek ezen adományáról írni.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Information

This entry was posted on május 17, 2013 by in A szeretet kultúrája, Szentírás-magyarázat.

Navigáció

Enter your email address to follow this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 1 249 követőhöz

Archívum

%d blogger ezt kedveli: