Szenvedni jó?
A Vatikáni Rádió híradása Ferenc pápa egyik prédikációjáról (A jó keresztény nem panaszkodik, hanem örömmel néz szembe a fájdalommal):
“A gyötrelem során sem szomorú a keresztény ember, hanem mindig tanúságot tesz Krisztus öröméről. Erre hívta fel a figyelmet Ferenc pápa kedd reggeli szentmiséjén a Szent Márta Házban. Homíliájában kiemelte, hogy a nehézségek örömmel való elviselése fiatallá tesz bennünket. … A keresztények a szenvedés során is jókedvűek, sosem szomorúak.” A hírt a Magyar Kurír ezzel a címmel továbbította: A jó keresztény nem panaszkodik.
Hogyan? A jó keresztény nem panaszkodik? Aki panaszkodik, az rossz keresztény? És mit jelentsen az, hogy “a keresztények a szenvedés során is jókedvűek, sosem szomorúak”? Valóban ezt mondta volna Ferenc pápa? Akkor itt valami nagyon nem stimmel. Ugyanis Jézus a kereszten nem volt jókedvű. Akkor sem, amikor megostorozták, gúnyolták és leköpték. A Getszemáni kertben pedig nem egyszerűen szomorú volt, hanem halálosan szomorú. Azt mondta Péternek, Jánosnak és Jakabnak: “Halálosan szomorú a lelkem. Maradjatok itt és virrasszatok.” (Mk 14,34) Nagycsütörtök estétől vasárnap hajnalig jókedvnek nyomát sem látni sem Jézus, sem az apostolok, sem a többi tanítvány és az asszonyok részéről.
Egyetlen jóakaratú embert sem hangol jókedvre az, ha ő maga vagy valamelyik embertársa szenved. Jézus a lelke mélyéig megrendült, és könnyezett, amikor látta, hogy Mária és a többiek hogyan siratták Lázárt (Jn 11,33), és megsiratta Jeruzsálemet is, amikor megjövendölte a pusztulását (Lk 19,41-44). Hogyan mondhat tehát olyasmit Ferenc pápa, hogy “a jó keresztény nem panaszkodik”, és “a keresztények a szenvedés során is jókedvűek, sosem szomorúak”? Róma püspöke szakított az evangéliumi tanítással?
Nem mondott ilyesmit.
Az olasz nyelvű tudósítás vonatkozó része így hangzik: “Papa Francesco: un buon cristiano non si lamenta, ma affronta il dolore con gioia. Anche in mezzo alle tribolazioni, il cristiano non è mai triste ma testimonia sempre la gioia di Cristo. … Anche nelle tribolazioni, i cristiani sono gioiosi e mai tristi.” “Ferenc pápa: A jó keresztény nem panaszkodik, hanem örömmel néz szembe a fájdalommal. A keresztény a szorongattatás közepette sem szomorkodik, hanem mindig Krisztus öröméről tesz tanúbizonyságot. … A keresztények még a szorongattatásban is örvendeznek, és nem szomorkodnak.”
Íme az angol nyelvű beszámoló a pápa szavairól: “A Christian who constantly complains, fails to be a good Christian: they become whiners. Christians should endure their difficulties in silence, in patience to bear witness to the joy of Christ.” “Az a keresztény, aki állandóan panaszkodik, nem lehet jó keresztény – az ilyenek nyafogókká válnak. A keresztényeknek csendben kell elviselniük nehézségeiket, béketűréssel kell tanúságot tenniük Krisztus öröméről.”
Tehát nem arról van szó, hogy a jó keresztény nem panaszkodik, hanem: a jó keresztény nem panaszkodik és nem nyafog folyton. És természetesen azt sem mondta a pápa, hogy a keresztények vidáman szenvednek és sosem szomorkodnak. Ő a bebörtönzött és béklyóba vert Pálról és Szilásról beszélve arra hívta fel a figyelmet, hogy Krisztus követői még a megpróbáltatások közepette sem panaszkodnak, hanem béketűrésükkel Krisztus öröméről tesznek tanúságot.
Ez sem könnyű, de legalább evangéliumi – és emberi.
Heidl György blogja 
Azt gondolom, a kereszténység és talán az egész emberi mivoltunk legnagyobb titka a szenvedés kérdése. Hiszen ha valaki megtalálja az igazi választ a szenvedés keltette kérdésekre, szorongásokra, az megtalálja a békességet és az üdvösséget.
Nem egy mozgássérült barátom volt, akik a nehézségeiken, szenvedéseiken keresztül tanulták meg az igazi emberséget, a teljes emberséget. Egyszerűségük, békéjük oly sugárzó volt hogy “ezrek találták meg a békét” mellettük. (Mint Szárovi Szent Szerafim…).
Nagyon fontos, hogy mit tanít az egyház a szenvedésről, de épp ennyire fontos az is, hogy ne féljünk keresni a válaszokat. Persze a szorongás a segítségünkre van, hiszen nem hagy bennünket nyugodni, amíg meg nem találjuk a békét adó választ.
Köszönöm a hozzászólást, egyetértek!
– A Vatikáni Rádió és a Magyar Kurír szerkesztői, tudósítói hogy mernek ilyen félrefordítást / hamisítást megengedni maguknak? Ez megdöbbentő! Úgy látszik, most már semmilyen cikknek nem lehet hinni, amit más nyelvből fordítanak le, hacsak valaki nem érti az eredeti nyelven megfogalmazottat. Nem véletlen, hogy kétellyel fogadok minden olyan katolikus hittel, eseménnyel kapcsolatos fordítást, ami szembe megy a józan ésszel, vallási ismereteimmel, hacsak nem ismerem annak a személynek a meggyőződését vagy a körülményeket elégséges módon.
– “Krisztus öröméről tanúságot tenni” a szenvedés közepette? Ez miféle megfogalmazás? Ez milyen fából vaskarika, konkrétumot nélkülöző töltelék kijelentés?
Két éve,hogy 31 éves korában eltemettem a gyermekemet.Felnőtt megtérőként azóta is az elfogadás,kiengesztelődés és megbocsátás fájdalmas útját járom,- segítő emberek kíséretében, akik sem papként,sem szakemberként soha nem mondták,hogy csak akkor maradok jó keresztény, ha “örömmel nézek szembe” a fájdalommal.Igaz: Jézus és Mária útján segítenek.És megélem: keresztényi “szótárunk” szenvedésre adott szavai bizony újragondolást sürgetnek.
Köszönet mindenkinek, aki nem ájtatoskodik,hanem mer kérdezni és a tiszta fénybe emeli a szenvedés minden pillanatát.