A boldogság záloga
Szeretnék nagyon jó állampolgár lenni. Megfogadom a szóban és írásban kapott intéseket! Beláttam, hogy nem szabad bírálnom a kormányzatot, mert az ártalmas. Árt a nemzetnek, árt a keresztényeknek, árt a katolikusoknak. Ezt mondták nekem barátaim és jóakaróim. Igazuk van. Felhívták a figyelmemet – amiért hálás vagyok nekik! -, hogy különösen megértőnek kell lennem Miniszterelnök Úrral, hiszen ő mindnyájunk javát szeretné. Tudom. Még keresem a helyem, de már megtaláltam az igazi tekintélyeket, akik utat mutatnak, akik megmondják: így lesz, mert ez jó, ehhez igazodj.
Úgy alakult, hogy az egyetem lett a második otthonom. Bölcsészettudományi kar. Művészet, filozófia, teológia, antikvitás, középkor. Latin, görög. Zene. Ez a súlyos teher akadályozta a politikai tisztánlátást.
Most már megnyugodtam, mert tudom, merre tartunk. Csak azért nem írok holmi “önkritika gyakorlás”-ról, mert az kommunista találmány, és mindenki tudja, hogy ironikus lenne. Az a múlt. Amit biztosan látok és epedve várok, az a jövő. Meggyőződtem ugyanis a helyes irányról. És ez nem tréfa.
Dr. Klinghammer István Felsőoktatásért Felelős Államtitkár Úr szavai számomra evangéliumi üzenetet hordoznak: “Nem szabad olyan képzést nyújtani, amelyről eleve tudjuk, hogy kizárólag az intézmény fennmaradását szolgálja. A képzés célja az, hogy a hallgató olyan tudáshoz jusson, amellyel boldogulni tud. … Nem az államot képviselem, az egyént szeretném képviselni. Hogy ne frusztrált ember legyen. Ne csak elhelyezkedjen, hanem ott helyezkedjen el, ahol boldogulni akart. A természettudományos és műszaki képzés kapcsán mindig arra kell gondolni, hogy minden ország boldogulását a termelés, az értékteremtés adja. Azokat a szakokat támogatni és preferálni kell, amelyek valamilyen módon értéktermelők. A mai világban a természettudományok és a műszaki tudományok értéktermelők. A humántudományok, a kultúra nagyon fontos, de nem értéket teremtenek, hanem az embereket gyönyörködtetik, boldogságot adnak. “
Sikerült elcsitítanom önmagamban az örökké kételkedő kisdiákot, aki most is nyújtogatja a kezét, mert kérdései lennének. Itt ugyanis nincsen helye kérdéseknek. Válaszok vannak. Végre válaszok! Kristálytiszták, úgyhogy senki ne merészelje megkérdezni, hogy ha az egyént képviseljük, akkor miért nem az egyén boldogsága a cél, és miért a társadalom boldogulása az egyedüli értékteremtés (bocsánat: értéktermelés! De jó, mennyire kifejező!), és azt a kérdést sem engedem feltenni az én drágaszágomnak, hogy ez a nézet miben különbözik a kommunizmus ideológiájától. Nekem nincsenek ilyen gondolataim. Ezt másvalaki kérdezi, nem én.
Amióta ugyanis Miniszterelnök Úr – Államtitkár Úr [értéktermelését ld. itt] szavaival teljes harmóniában – megosztott a facebook oldalán egy fotót, nagyon jól ismerem a boldogulás zálogát. Hiszen azt osztjuk meg a közösségi oldalakon, amit fontosnak tartunk. Ezért osztogatom én is Miniszterelnök Úr fényképfelvételét valamiről, amit csodálatosnak tart, és amit most már én, a bölcsész is csodálatosnak tartok (ld. a kés mögött!).
Heidl György blogja 
A boldogságnak ezek szerint van záloga, de nincs értéke. 😦
Nagyon úgy fest! 🙂
A kultúra nem teremt értéket??? Hol, milyen ködben él Klinghammer úr??? Az ő munkája értéket teremt???
Olvastam Klinghammer úrral egy cikket és azonnal Ön és sorstársai jutottak eszembe. Nagyon szomorú vagyok!
(Szépirodalmat is olvasó ember vagyok.)
Nagyon kedves, köszönöm! Én is csodálkozom, mert ennyire pőrén még nem állt előttünk a magyar oktatás ügyeiért felelős urak és hölgyek gondolkodásmódja. És hát a látvány nem szép.
Az utolsó mondattól szorult el igazán a szívem. Tehát az államtitkár úr szerint az embernek nem az értékek adnak boldogságot, és az emberek nem értékekben gyönyörködnek (hiszen ilyeneket a kultúra nem tud előállítani, mégis ezt adja az embereknek)…
Vagy egy lehetséges következtetés: ő olyan “egyének” boldogulását tartja szem előtt, akikre ez igaz…
És persze ne legyenek frusztráltak.
Ez a mondat annyira vállalhatatlan, hogy szerintem hamarosan megjelenik valami nyilatkozat, hogy nem ezt mondta.
Ami igen valószínű, tekintettel rá, hogy az újságíró hölgy külön megjegyzésben nagyon-nagyon megdicsérte interjúalanyát, amiért az visszautasította az interjú átnézését, miután állítása szerint tökéletesen megbízik Ónody-Molnár Dóra szakmai tudásában. Meglehet, hogy a “tulajdonképpeni sajtószabadság” kezdete holnapra a felelős államtitkár felelőtlenségévé válik…
Szerintem meg fogják magyarázni, hogy nem is úgy gondolta, amiből mindenki érteni fogja, hogy de. Nagyon boldog vagyok, hogy lesz még két felesleges diplomám, mert én nem termelek értéket.
Bár tudnám, mit jelent a mérnöki szakok támogatása és preferálása. Oda már eljutottunk, hogy olyan hallgatók jutnak be az egyetemre (elvileg “elit szakokra”, és a jelenlegi rendszerben még csak ki sem tudnak bukni), akiknek az összeadás, kivonás is komoly kihívás, az egyenletrendezés pedig leküzdhetetlen akadály. Egyre hiányosabb tudással felvértezett diákokat kell egyre kisebb heti óraszámban egyre magasabb szintre eljuttatni. “Odaföntről” nem látszik az ellentmondás? Ha ez a preferálás, amit hónapról hónapra élünk, akkor inkább hanyagoljanak….
És a tanár vajon értéket termel? Gyereket, fiatalt oktatni, nevelni az értéktermelés? Mert az “humántudomány” (bármit jelentsen is ez) nélkül nem megy.
Tetszik ez a termelés… Az iskola, mint gyártósor. Pazar.
„Bár tudnám, mit jelent a mérnöki szakok támogatása és preferálása.”
Ezt én is szeretném tudni.
Jelenleg ezt: http://hvg.hu/itthon/20130620_BMErektor_ezzel_a_finanszirozassal_jovor
Meg azt, hogy tavasszal a Műegyetemen egy olyan körlevelet kaptak az oktatók, hogy a tevékenységük három részből kell álljon, úgymint: oktatás, kutatás és innováció. Ez utóbbiból – az egyetem kasszájába – befolyt összeg teremti meg az alapot arra, hogy az oktatók a fizetésüket megkaphassák. Ha valaki megtartja az óráit, az önmagában még nem jogalap arra, hogy a fizetését megkapja. Egy közeli ismerősömnek, aki 32 éve tanít a Műegyetemen, egyetemi adjunktus, magas színvonalon oktat, a havi fizetése nettó 130 ezer forint, neki most ez forog kockán. A heti óraszáma a Műegyetemen 30 óra. Más egyetemen és főiskolán is tart órákat, így átlagosan heti 40 órája van. Emellett kell külső munkákból megtermelnie azt az összeget az egyetem számára, amiből a fizetését megkapja.
Egyébként igen, a tanár értéket „termel”. Azon kívül egy műszaki területen oktató tanár is lehet fogékony a humánumra, és adhat át humán értékeket is. A kettő messze nem zárja ki egymást. Nekem voltak olyan műegyetemi tanáraim, akik nemcsak szaktárgyakat oktattak, hanem fontos volt nekik, hogy időnként pl. egy szép Bach, vagy Beethoven darabot is feltegyenek nekünk. 🙂
Ebben a teljesen hamis, GDP contra humántudományok, boldogulás contra boldogság szemléletmódban a legkárosabb a különböző tudomány- és tudásterületek mesterkélt szembeállítása egymással. Nagy örömmel látom, hogy a természettudományos elkötelezettségű hozzászólókat sem lehet félrevezetni. A preferált terület ma csak szóban a műszaki és természettudományos képzés. Az oktatói bérek ott is nyomottak, a munkakörülmények kedvezőtlenek, az óraszámok, kötelezettségek nyomasztóak. Senkinek, legkevésbé a diákoknak nem érdeke kétszáz biológia vagy kémia szakost felvenni a minimális 240-es pontszámmal, hogy azután 80 százalékukat ki kelljen rúgni az első félévben, ahogy pl. a PTE-n történik. Amit valóban támogat és helyzetbe hoz a kormányzat, az a közszolgálati egyetem: rendőrök, katonák, állami tisztviselők képzési helye. Most Miniszterelnök Úr személyesen oda telepített 175 millióval egy Molnár Tamás konzervatív filozófusról elnevezett kutatóközpontot, amelyik XIX-XX. századi magyar politikatörténeti kutatásokat folytat. Olyasmit tehát, amivel Molnár Tamás soha nem foglalkozott.
Amikor a humán értékek szükségessége megkérdőjeleződik, akkor az is megkérdőjeleződik, hogy van-e egyáltalán emberre szükség. Szerintem éppen ma van különösen, égetően szükség a humán értékekre, amikor maga az ember került válságba, mert elveszteni látszik önmagát, önazonosságát.
Mi az ember? Test és psziché csupán, vagy annál sokkal több? Tudatában van-e az ember, hogy ki ő valójában, hogy milyen felbecsülhetetlen érték?
Azt gondolom, hogy ember azért vesztette el önmagát, mert elvesztette az „archimédeszi fix pontot”. Azért vált minden viszonylagossá, mert elvesztette Istent. Az ember mércéje nem lehet önmaga. Az ember csak Istenben találhat valódi önmagára, igazi emberi méltóságára, szabadságára.
http://index.hu/belfold/2013/07/11/egyetemek_lobbizas_fogyokura_vagy_oncsonkitas/
Igen, a legkárosabb a különböző tudományterületek szembeállítása egymással. Amennyire én tapasztalom, a különbség az államilag finanszírozott és a fizetős képzés között van. Egy fizetős főiskolán olyan jellegű problémák nincsenek, hogy a tanárok nem kapnák meg időben az óradíjaikat, vagy a háttér – beleértve a tantermek, laborok felszereltségét is – ne lennének renben. Régebben leszólták ezeket a főiskolákat, hogy a gazdag szülők lusta gyerekei járnak ide múlatni az időt, de ez mára nem így van. A tapasztalat az, hogy a képzés színvonala is magasabb, és az eredmények is jobbak ezekben a felsőoktatási intézményekben, mint az egyébként nagynevű egyetemeken, ahol zömmel államilag finanszírozott képzés folyik. Az államilag finanszírozott képzés gyakorlatlag összeomlott.
Nemcsak biológia-kémia szakosra, de annyi mérnökre sincs szükség, mint amennyit felvesznek. Járműgépészt, anyagmozgató gépészt például hova? Hol van rájuk szükség? Villamost vezetni a Bartók Béla úton… Gyáraink sincsenek már. A Műegyetemen nagyítóval kell keresni oktatót, hogy van-e még valaki, aki tud darutervezést oktatni. Egy-két évtizeddel ezelőtt nemzetközileg is versenyképesek voltunk darugyártásban. Persze, akkor még létezett a Magyar Hajó- és Darugyár. Ma – jellemzően – a Duna Pláza áll a helyén. Ma már a hallgatók kérdezgetik az ismerősömtől, hogy “tanár úr, mi értelme van az egésznek?”
“A mohó, az élvezeteket két kézzel habzsoló, tikkadásig mindent felfaló világunknak szüksége van a kacagva mindent szétszóró költőkre, a nagylelkűen mindent odaajándékozó szentekre, az igazság szépségétől megrészegült tudósokra. Nélkülük világunk eltörpül, és a fogyasztás bálványa előtt kuporgó gnómok leszünk, kiknek egyetlen célja nyerészkedő, önző milliárdosok vagyonát gyarapítani. Világunk a megújító idealisták, szép eszméket hordozó költők, próféták nélkül megfeneklik. Biztos vagyok benne, hogy a XXI. század prófétái itt vannak köztünk! Ne féljetek megszólalni, megfogalmazni és kimondani a lelketek mélyén körvonalazódó tiszta vágyakat, keressétek a legszebb szavakat, színeket, hangokat, és szólaljatok meg! Tegyük otthonunkká ezt a világot!” Böjte Csaba
Köszönjük!
Belefújtál a nulláslisztbe Gyurikám?
Amikor városunk egyházközségi tagja voltam, a 70 év feletti tagokat folyamatosan lecseréltük fiatalabbra.
De én nem vagyok az az ironikus hangvételű fajta, mint a fenti blog szerzője, aki ádáz felfuvalkodásában rendszeresen vegzálja dicső vezetőinket.
És én már tényleg tudom, hogy merre tartunk. Két legnagyobb gyermekemet természettudományi pályára irányítottam, így államtitkár úr szavai kalapácsként csöngenek fülemben.
De önreflexiót is kell tartsak. Nem kis mértékben fenti blogszerzőtől (félre)vezetve, lányom boldogságát tartottam csak szemem előtt, és vásároltam neki egy csellót, megfeledkezve az értéktermelésről.
Hibámat felismerve, vezeklésül áttekintem államtitkár úr összesített impaktfaktorát.
Örülök, hogy megvan a cselló! Mi legkisebb fiúgyermekünk karrierje érdekében vásároltunk két kis focikaput. Ki tudja, tán még miniszterelnök lesz belőle!?
1994-ben végtelenül idegesített az SZDSZ ‘Politizáljunk a gazdaságért’ választási szlogenje.
Pedig hol volt ez Klinghammer szavaitól. Nyers materializmusával az ötvenes évek hangulatát idézi.
…mármint Klinghammer
Plébániánkon szervezzük a szeptemberi Szakrális Művészetek Hete eseményeit.Teremtő emberek – művészek – zenében, versekben, képekben,mozdulatokban,színjátszásban alkotott ÉRTÉKEI-t gyűjtögetjük.Hogy látva őket,-részeseiként ezeknek a csodáknak – boldogok legyünk. Vagy nem? Államtitkár Úr szavai elbizonytalanítottak. Nem szeretnénk semmi jóvátehetetlen dolgot elkövetni.Mit tegyünk hát?
T.M.
A politika az a terület, amelytől igyekszem távol tartani magam, jóllehet “öntudatos” szavazó vagyok, eddig egy szavazást sem hagytam ki. A politikát fontos dolognak tartom, de valahogy nincs hozzá “affinitásom”. Lehet, hogy ez hiány. Most is csak a kiegyensúlyozottság érdekében szólnék hozzá. Azzal kezdeném, hogy nem értek a felsőoktatáshoz, ezért nem is igazán tudom megitélni azt, hogy mennyire helyesek a konkrét intézkedések. Csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az “érték” szó többjelentésű szó. Van egy közgazdasági jelentése (sőt lehet, hogy még a közgazdasági jelentés is többrétegű, nem értek hozzá). A közgazdasági használatra mutat például a “value added tax” (ÁFA) kifejezés. Vannak az “érték” szónak azonban más jelentései is, végső soron az “érték”szó kapcsolodik a lét fogalmához, ezt kisérő fogalmat jelez. A bejegyzésben említett idézet az “érték” szót gazdasági értékként használja. Az talán elfogadható, hogy elsősorban, közvetlenül nem a humán kultúra teremti a közgazdasági értelemben vett értéket, jóllehet közvetve a humán kultúra még közgazdasági értéket is termelhet. Az “érték” szó egyoldalú használatával kétségtelenül “magas labda” a nyilatkozat, amelyet rendre le lehet csapni. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a nyilatkozat mondja: “A humántudományok, a kultúra nagyon fontos, de nem értéket teremtenek, hanem az embereket gyönyörködtetik, boldogságot adnak.”
Arra a kérdésre is megpróbálnék magyarázatot találni, hogy honnan van ez az egyoldalúnak látszó, annyira a gazdasági értelemben vett, termelésre koncentráló megközelítés? A helyzet az, hogy országunk nem képes arra, hogy a bejővő adókból fenntartsa az egészségügyet, közoktatást, közbiztonságot stb. Ezek a területek adósságból finanszirozódnak. Ezek az adósságok sem a magyar állampolgárok hiteleiből képződtek, hanem külföldiek hiteleztek. A további folyamatos hitelezés létkérdés. Hasonlóan létkérdés, hogy ebből a helyzetből (amennyire lehet) kikerüljünk. Azt viszont tudom, hogy a klasszika-filológia menyire fontos éppen a nem gazdasági értelemben vett értékek szempontjából. Ráadásul ezek nem annyira “puha” szakok, mint némelyik kommunikációs, menedzser szak lehet (gondolom én).
Kedves Matthaios, de sokszor hallom, hogy most gazdasági megerősödésre van szükség, addig nincs pénz kultúrára, művészetre. Előbb az étel, azután a luxus. Ismeri a Churchillnek tulajdonított bon mot-t a háborúról. Amikor azzal érveltek a tábornokok, hogy most mindent alá kell rendelni a háborúnak, ezért be kell zárni a színházakat, a kulturális intézményeket stb. állítólag megkérdezte: Jó, de akkor miért háborúzunk?
Az a furcsa, hogy az idézett gazdasági érvelést nem valódi termelőktől hallom, pl. nem állatenyésztőktől, nem földművesektől, akiktől most veszik el a földeket, nem az élet fenntartásához nélkülözhetetlen termékek előállítóitól. Ez elmúlt néhány hétre visszagondolva ezt az érvet személyes ismerőseim közül bankártól, reklámszakembertől, mahir munkatárstól, tévéstől hallottam. Olyanoktól, akik magukat nem a luxus kategóriába, hanem a termelőkhöz sorolják, szemben a bölcsészekkel, művészekkel. Ki termel ebben az országban? Aki könyvet ír a Jelenések könyvéről, vagy aki teleplakátolja az országot reklámokkal? Kérdezzük meg, hogy csakugyan a termelőket támogatja a kormány? A megújuló energiát támogatja? A multik kapnak óriási támogatásokat, az autógyárak, a coca cola, a lego, Csányi zenés tehenészete, amely munkahelyek, családi gazdaságok megszűnésével járt? A pécsi Pannon Power erőmű, amelyik biomassza címén elégeti a környék egészséges erdőit. A focicsapatok, valami bugyuta tévésorozatok, a Századvég Alapítvány és csatolmányai? Hol termelnek ezek? Miért nélkülözhetetlenebb egy másodosztályú focicsapat, mint a PTE BTK Klasszika Filológia Tanszéke? (Nem Öntől kérdezem!)
Gyakran hallom fiataloktól azt, hogy előbb lakást veszünk, autót, takarékbetétkönyvet, és azután vállalunk gyermeket. Ugyanez az érvelés. Materializmus. Van ilyen, csak akkor ne kereszténydemokráciának nevezzük. Ugyanis éppen a szolidaritás teljes hiányáról tanúskodik. A legsúlyosabb probléma a Klinghammer által is képviselt szemlélettel az, hogy megoszt, egymás ellen fordít különböző társadalmi csoportokat. A kormány sokaknak ezt üzeni: Nektek most kuss legyen, mert másodrangúak vagytok. Egyébként ezt üzeni a sérülteknek, a fogyatékkal élőknek is: Nem tudsz dolgozni? Értéktelen vagy.
Kedves Matthaios,
a helyzet az, hogy klasszika filológia tanszékek bezárásával csak filléreket lehet megspórolni. Egy egyetemi/akadémiai csoport simán fenntartható 2-3 NB 1-es focista fizetéséből – és itt ne is a legismertebbekre gondoljon.
Mit gondol, egy nagyobb közbeszerzés során (autópálya, vadászgép…) mennyi pénz kerül törvénytelenül egyik zsebből a másikba? Ha hihetünk a terület kutatóinak, akkor akár több tízmilliárd is. Nem demagógia azt mondani, hogy megvan az a pénz, amit a felsőoktatástól elvesznek. Nem szegénységről van itt szó, hanem sivárságról.
Fontos dolognak tartom, hogy az ember azt fejezze ki a szavaival, amit mondani szeretne (hogy a másik megérti-e, az más kérdés). Ha Klinghammer úr gazdasági, financiális érték termeléséről akart szólni, akkor miért nem mondta azt, hogy “gazdasági érték”? Attól tartok, ő pontosan azt gondolja, amit mondott, és ha általánosan szól értékről, akkor úgy kell értenünk, hogy úgy általában nem “értéktermelő” a “humántudomány” és a kultúra.
Egész sokszor előfordul, hogy egy-egy beszélgetésben, ha használom az agresszivitás vagy agresszió szót, akkor hozzáteszem, hogy viselkedésbiológiai értelemben, ami nagyon nem az, mint a “hétköznapi” (megjegyzem, még csak nem is jóldefiniált) fogalom. És ha valaki nem tudja (nem emlékszik, nem tanulta középiskolásként), szívesen elmondom, mit takar a szakkifejezés.
Azon a szinten, ahol az államtitkár úr van, már végképp nem szabadna átgondolatlanul fogalmazni…csak úgy bele a vakvilágba…
És akkor most beszélgessünk arról, hogy a “humántudomány” és a kultúra igenis értéktermelő? (Mármint klinghammeri értelemben.) Egyelőre igen halkan mondják, de egyre többen, hogy konkrét és meglehetősen közvetlen pénzügyi vonzata van annak, hogy valaki “odabent” rendben van, avagy nincs. Aki kiegyensúlyozott, boldog, az egyszerűen jobban termel. Az a kisdiák, akit zenével, mozgással, humán tárgyakkal “terhelnek meg”, objektíve kimutathatóan jobban teljesít a reál tárgyakból is (amiből nagyobbacska korában majd értéket fog “termelni”).
Megjegyzem ezzel érvelnek a zenélő tehenészetben is.
Kedves D, nem tartom szerencsésnek idekeverni a teheneket. Persze tény, hogy biológiai értelemben az emlősök, sőt a madarak is igen hasonlóak, és az is kétségtelen, hogy a zenének vegetatív (pl stresszoldó) hatása is van, de a zenével kapcsolatban én inkább a kognitív vonalra gondoltam. Továbbá nálam jelentős határvonal van az ember és más teremtmények között, így boldogságról, lelki egészségről az állatok esetében pl. eszem ágában sem lenne nyilatkozni.
Kedves Matthaios,
láttam a jezsuita blogon a Dobszayval kapcsolatos hozzászólását.
Szerintem érdemes elolvasni ezt a cikket is:
http://nol.hu/kult/nem_fogjuk_legitimalni_az_mma_szellemiseget_?ref=sso
Szóval a helyzet az, hogy kultúrára akkor van pénz, ha az beleilleszkedik a NER-be.
Kedves David Vincent!
Köszönöm, hogy felhívta a cikkre a figyelmemet. Nem ismeretlenek előttem Dobszay László ilyen jellegű megnyilatkozásai. Az említett blogban arra hívtam fel a figyelmet, hogy Dobszay László kritikus megjegyzései elsősorban a zsinat utáni liturgikus (és nem csak teljesen liturgikus) hanyatlással kapcsolatosak. Egyébként eredeti hozzászólásomban (ebben a blogban) azt akartam hangsúlyozni, hogy nem látom a kormány, kormánypártok részéről azt a barbár indulatot, amellyel a klasszikus kultúrát el akarná pusztítani. Ez korántsem jelenti azt, hogy a kormány minden megmozdulásával egyetértenék. Viszont látom a kereszténységtől elforduló nyugati civilizáció ideológiává formálódását és politikai nyomulását. Magyarország nem ebbe az irányba tart. Ez mindenképpen pozitívum. Látom az ország szempontjából létfontosságú pénzügyi egyensúly megteremtésének igyekezetét, és ez nem csak gazdaságkór, enélkül olyan káosz szakadhat az országra, amely már nem teljesen ismeretlen Európában sem. Ezt igyekeznek úgy megvalósítani, hogy ne csak a lakosság terhelése növekedjék. A mérleg egyik oldalán ez van. De ez nem jelenti még csak azt sem, hogy a kormány, kormánypártok és a kereszténység viszonyát teljesen problémamentesnek tartanám. Most veszem csak észre, hogy már túl sokat politizáltam.
Megértem az elkeseredést. Valójában a magas hozzáadott értéket előállító “termelő” ágakban nagyon fontos a humán szakértelem… az összeszerelőknek Kecskeméttől Nyíregyházáig nem… 😦
Viszont a helyzet előállásában nagy felelőssége van annak a parlamentből frissen kiesett pártközeli bölcsésztársaságnak, akik fittyet hányva a magyar társadalom igényeire, fittyet hányva a kultúra és kultusz kapcsolatára (sőt, ezt a kapcsolatot tagadva és támadva), művészetet, kultúrát saját ideológiai és pénzügyi érdekeiknek vetették alá. És megérkezett a társadalom reakciója – elég biztos vagyok benne, hogy az államtitkár által felvázoltakkal a zemberek többsége egyetértene – ma ezzel lehet szavazatokat szerezni.
A művészvilág pedig alapvetően adós a valódi művészettel. Az egyik oldalon trendi álproblémák “művészi” megközelítése, a másik oldalon avítt vállveregetés. A nép meg érthetően egyikből se kér. Ha már a lelkét nem tudják megérinteni, akkor hajrá test.
“Látom az ország szempontjából létfontosságú pénzügyi egyensúly megteremtésének igyekezetét,
Ezt igyekeznek úgy megvalósítani, hogy ne csak a lakosság terhelése növekedjék. ”
Ez a megállapítás teljesen ellentétes a tényekkel! Több helyen olvastam, hogy az országunk államadósságának több mint két és félszerese külföldi bankokba van kilopva. Utána lehet számolni. Matematikusok előnyben! Ángyán József nyilatkozatait is érdemes meghallgatni. Nagyban segít a tisztánlátásban és a rózsaszín illúziók eloszlatásában.
A lakosság megterhelése igazságtalanul nagy mértékben növekszik. Ezzel szemben a másik oldalon egyre több a felesleges költekezés és elképzelhetetlenül nagy fizetések és nyugdíjak vannak kiutalva.
A pénzügyre nekünk nincs rálátásunk vagy csak aránytalanul korlátozottan. Bevétel – Kiadás! Mire és milyen feltételek mellett? Kiknek hoz vajon óriási hasznot az özvegyek, árvák és szegények nyomorgatása?
Ugye ismerjük a Szentírást és tisztában vagyunk az Égbekiáltó Bűnök mivoltával és súlyával?
Visszautalok fentebbi hozzászólásom tartalmára, Dr.Jehlicska Rezső soraira, amit nagy csend fogadott ezen az oldalon. Esetleg a tisztesség, a jól informált lelkiismeret, erkölcsösség jelent még valamit a felelősök számára?
Az igazság iránti érzékünket ne veszítsük már el. Minden szavunkról egyszer majd számot kell adnunk. Itt nem földi hatalmasságokra gondolok.
Lehet, hogy félreérthető voltam? Amit szóvá akartam tenni, annyi, hogy nem látom megalapozottnak egy egész kormányzat „barbárrá” nyilvánítását. Arra is érdemes odafigyelni, hogy a természettudományos, műszaki pályák háttérbe szorulnak a pályaválasztáskor. Ez nem csak magyar jelenség. Látszólag távol áll ettől a klasszika-filológia háttérbeszorulása, pedig a két jelenségnek szerintem ugyanazok a gyökerei. Egy kultúra válságáról van szó, amely elfordul gyökereitől, és már az sem mindig érdekli, amit pedig legjobban sajátjának érzett. Magyarországot is ez a kultúra veszi körül. Örülnék, ha megfelelő óraszámban, minden középiskolában tanítanának latint, és nagy kereslet lenne latin tanárok iránt. Annak is örülnék, ha az ógörög is választható nyelv lenne, ha valamelyik tankönyvkiadó kiadná a középiskoláknak szánt Györkösy-Kerényiné ógörög tankönyvet (nyilván átdolgozva).
Az egyetemek gazdálkodását, egyetemi férőhelyeket érintő intézkedések területén nem vagyok teljesen tájékozott. Nem hiszem azonban, hogy arról van szó, hogy egy politikai irányzat valami „zsigeri” barbárságtól indíttatva véget akar vetni a humán kultúrának. Szerintem Klinghammer sem tekinthető barbár térképésznek, csak azért, mert az érték szót közgazdasági értelemben használta. Azt sem hiszem, hogy a humán területek képviselőit másodosztályú állampolgároknak tekintenék.
Nem volt félreérhető. De Heidl úr sem vádolható azzal, hogy ne venné komolyan a körülöttünk zajló eseményeket. Számos esetben jelezte, nem haladnak a folyamatok jó irányban. Egy idő után az ember más eszközökhöz nyúl (irónia sít), annak reményében, hogy jobb belátásra bírja felebarátját (miniszter(elnök)ét), hogy hibás cselekedeteitől, döntéseitől eltérítse.
Természetesen megalapozatlan lenne az egész kormányzatról azt állítani, hogy barbár. Ha csak a kulturpolitikát és annak ikonikus alakjait (Fekete György, Kerényi Imre, Halász János) tekintjük, és összevetjük pl. az általuk állítólag nagyra tartott Klebelsberg Kunóval, Kornis Gyulával vagy akár Hóman Bálinttal, akkor én speciel az erős hanyatlás jeleit vélem felfedezni. Abban sem vagyok biztos, hogy ha Miniszterelnök úr választani kényszerülne, hogy egy Varázsfuvola bemutatóra vagy a békéscsabai kolbásztöltő versenyre menjen el, akkor melyiket választaná. Bethlen István gróf választása felől nincsenek kétségeim.
Tényleg senki nem mondja, hogy az egész kormány barbár lenne. Azért Klinghammer szavai tökéletesen kifejezik a Czakó Gábor által oly sokat kárhoztatott Gazdaságkor lényegét.
Ha megjegyezhetem, a bolcseszkarok zullese, sot, mondjuk ki: kormanyzati zullesztese nem a mostani kurzus talalmanya. Mikor is kezdodott? Az en emlekezetem rovid, kb. egy evtizedre nyulik csak vissza ilyen tekintetben. En ugy emlekszem, hogy a nagyon kulturalt es nagyon elit Magyar Balint idejen kezdodott, fobb vonalait a 2005-os felsooktatasi torveny (“torveny”) veste nekunk kobe. Jo lett volna, ha nalam idosebb es altalam nagyra becsult kollegaim mar akkor elkezdtek volna tiltakozni…. vagy legalabb ebredezni. Pl. akkor, amikor se szo, se beszed csomagszakokba szuszakoltak patinas, ertelmes bolcsesz szakokat, es nemelyik ilyen csomagnak olyan gunyneveket adtak, mint “szabad bolcseszet alapszak”; vagy akkor, amikor veglegesse tettek, hogy minden elbiralas es fenntartoi szamitas alapja egyedul (vagy majdnem egyedul) a beiratkozott fejek szama, ezaltal garantalva az elkurvulast… Ez, hogy most azon kell vitatkozni, hogy “ki termel erteket” es ki nem, csupan az alja annak a lejtonek, amin sok eve elindultunk. Szerintem,
Ezer bocsanat az ekezetek nelkuli irasert, kulfoldi gep klaviaturajat verem.
“Jo lett volna, ha nalam idosebb es altalam nagyra becsult kollegaim mar akkor elkezdtek volna tiltakozni…. vagy legalabb ebredezni. ”
Mivel ezt már nem először hallom, amikor bírálatot fogalmazok meg a jelenlegi oktatáspolitikával kapcsolatban, ismét jelzem, hogy tíz éve is minden lehetséges fórumon elmondtam, miért tartom károsnak a Magyar Bálint-féle felsőoktatási átalakításokat, majd később azt, hogy micsoda ostobaság a szabad bölcsészet nevű izé. Nemcsak elmondtam, hanem leírtam, pl. a Heti Válaszban többször is. Egyszer már egy hasonló észrevételre válaszul bemásoltam a blogba az egyik ilyen írásomat. Most keresgélem, de nem találom, úgyhogy ide másolom ismét pl. a 2003. október 24-i HV-ben megjelent publicisztikát:
“A kétszintes érettségiről, a NAT módosításáról, és az egyéb részkérdésekről folyó, nagyon fontos viták elfedik azt a tényt, hogy jelenleg az oktatási kormányzat a magyar oktatási rendszer minden szintjére kiterjedő, alaposan végiggondolt, strukturális változtatást hajt végre. A változtatással formálisan összességében három esztendővel eltolódik a jelenlegi oktatási szerkezet (1-6. évf. = alsó tagozat; 7-10. évf. = felső tagozat; 11-12. évf. + egyetemi alapképzés (BA, három év) = gimnázium; egyetemi mesterképzés (MA, két év) + doktori képzés (PhD, három év) = egyetem); tartalmilag pedig a hagyományos oktató-nevelő tevékenység piaci szolgáltatássá silányul. A folyamatnak komoly szociológiai, demográfiai és kulturális következményei lesznek, amelyeket elemezni kéne. Az alábbiakban csupán arra szeretnék röviden rámutatni, hogy a tervezett változtatások legnagyobb vesztese a felsőoktatás lehet.
A felsőoktatás átalakításának forgatókönyvét egy többször felületileg módosított vitaanyag tartalmazza („A magyar felsőoktatás modernizációját, az Európai Felsőoktatási Térséghez történő csatlakozását célzó felsőoktatás-fejlesztés koncepció”, ezentúl röviden: CSEFT koncepció vagy Koncepció), amelynek 3., legfrissebb változata október 2-án került fel az OM honlapjára. A Koncepció szerzői mélyreható, és még az idén végrehajtandó törvényi változtatásokat sürgetnek. Ha e változtatásoknak a parlamenti ellenzék és az érintett közalkalmazottak nem tudnak gátat szabni, akkor, megítélésem szerint, káros, visszafordíthatatlan folyamatok indulnak el.
Mivel a Koncepció kidolgozói, és az erre megbízást adó minisztériumi vezetők az átalakítást az ún. „Bolognai Folyamat”-ra hivatkozva szorgalmazzák, érdemes összehasonlítani a vitaanyag filozófiáját azzal az eszmeiséggel, amelyet az Európai Felsőoktatási Térség kialakítását célzó folyamat dokumentumai tükröznek. Ha ezt megtesszük, döbbenetes ellentmondást fedezhetünk föl. Amíg az EU dokumentumok (elsősorban az EU Egyetemek Magna Chartája, a Sorbonne Nyilatkozat, a Bolognai Nyilatkozat, a Prágai Nyilatkozat, a Berlini Nyilatkozat) megalkotói végső soron a klasszikus tanár-diák kapcsolatból kiindulva fogalmazzák meg irányelveiket az egyetemeknek mint az európai humanista hagyomány letéteményeseinek fejlesztésére vonatkozóan, addig a magyar tervezet készítői úgy tekintenek a felsőoktatási intézményekre, mint a hallgatói/társadalmi megrendeléseket a tanárok által kiszolgáló non-profit társulásokra.
Először is látnunk kell, milyen különös zűrzavar uralkodik azon alapkérdés körül, hogy vajon közjó-e a felsőoktatás. A koncepció kidolgozásával megbízott csoport vezetőjének megnyilatkozásaiból egyértelműen kitűnik: a felsőoktatásnak efféle meghatározását elavultnak tartja. Szerinte „kiáltóan igazságtalan és politikailag elfogadhatatlan” az, ha a felsőoktatást az állami költségvetésből finanszírozzák, „hisz miért pénzelje minden adófizető a gazdagok gyerekeit is, a majdani nagyobb jövedelmű diplomást a kis keresetű betanított munkás?” (MaNcs 2003. április 24.) Ugyanő riporteri kérdésre kifejtette: „Amíg a felsőoktatás egy kis létszámú társadalmi tudáselitet termelt újra, addig azt lehetett gondolni, hogy a felsőoktatás közjó, amihez a társadalomnak komoly érdekei fűződnek, és ezért áldozatokat is kell hoznia. Amióta azonban a társadalom igen széles rétegei és igen sokféle csoportjai lényegében élethosszig tanulnak, nem lehet elvárni, hogy ezt a teljes spektrumot az állam, azaz minden adófizető finanszírozza.” (Népszabadság 2003. május 31). Válaszoljunk erre most rögtön. A felsőoktatás azért tekinthető közjónak, mert fenntartásához minden állampolgárnak alapvető érdeke fűződik. A népoktatási törvény 1868 december 5-i szentesítése óta Magyarországon kötelező az alapszintű iskolai tanulmányok folytatása. Törvény írja elő azt is, hogy a szülők legalább egy évig járassák gyermekeiket óvodába. Mind az óvónőket, mind az általános és középiskolai tanárokat a felsőoktatás képezi ki. Minthogy a felsőoktatás helyezkedik el az oktatási rendszer csúcsán, s mivel minden állampolgárt törvény kötelez arra, hogy bizonyos időn át, valamilyen szinten betagozódjék ebbe a rendszerbe, ezért a felsőoktatást az adózásra vonatkozó törvények által meghatározott mértékben minden adófizetőnek finanszíroznia kell. Hasonlóképpen: az Alkotmányban rögzített (70/D § 1-2) állampolgári jog fűződik a lehető legmagasabb szintű testi egészséghez, amely jogot a munkavédelem, az egészségügy, az orvosi ellátás, a testnevelés, az épített és természetes környezet épségét védő intézmények révén lehet biztosítani. Ezen intézmények munkatársait, vezetőit szintén a felsőoktatás képezi ki. Éppen ezért a Prágai Nyilatkozat szerint: „[A miniszterek] támogatták azt a gondolatot, hogy a felsőoktatást mint közjót kell tekinteni, amely közfeladat és a jövőben is az marad.” Egyenes beszéd. Az EU-dokumentum kertelés és korlátozás nélkül állítja a felsőoktatásról, hogy közjó („public good”).
A Koncepcióban mindenesetre megtalálható az a tétel, hogy „a felsőoktatás megfelelő színvonalú működtetése nyilvánvalóan társadalmi érdek, ezért közfeladatként közpénzekből történő finanszírozása nem kérdőjeleződhet meg.” A vitaanyag készítői tehát közjónak, ill. közjószágnak (vö. 3.5. bekezdés) nevezik. Ehhez az evidenciához azonban minden esetben hozzáteszik, hogy a felsőoktatás ugyanakkor „egyéni érdeket szolgáló magánjószág” is, következésképpen a költségvetési finanszírozás mellett „a társadalmi méltányosság egyéni hozzájárulást is joggal várhat el azoktól, akik e speciális közjóban részesülnek.” A „speciális közjó” fogalmának bevezetésével leszűkítik a prágai nyilatkozat „public good” fogalmát, és a koncepció egésze szempontjából súlytalanná teszik. Erre a szűkítésre alapozzák ugyanis a finanszírozási és intézményi reform teljes tervezetét, melynek két meghatározó eleme: 1) a tandíj bevezetése, és 2) az állami felsőoktatási intézmények státuszváltása, azaz átalakítása közhasznú társaságokká. A tervek szerint mindössze 6 szemesztert (180 kredit), indokolt esetben még egy hetediket finanszírozna az állam, „a többi intézményi szolgáltatást a hallgató saját forrásból és/vagy … diáktámogatási rendszer igénybevételével vásárolja meg” (3.4 bekezdés), ti. hitelből vagy szociális támogatásból. Ami a státuszváltás illeti, a tervezet szerint az intézmények maguk választhatnának, hogy megmaradnak-e a jelenlegi költségvetési státuszban, vagy pedig közhasznú társaságként alárendelik magukat egy menedzseri testületnek. A koncepció kidolgozói kifejezetten szorgalmazzák a Kht-be szerveződést. Ennek fényében sajátságos értelmet nyer az a tény, hogy idén és jövőre az egyébként is alulfinanszírozott felsőoktatásból összességében több mint 12 milliárd forintot von el a kormány. Mondhatnánk, hogy ez nem reform, hanem kiéheztetés. Az elvonásokat azonban tekinthetjük a Koncepció életbeléptetését előkészítő műveletnek is, hiszen amint a legyengített szervezetet hamar megtámadják a kórokozók, úgy a gazdaságilag tönkretett felsőoktatási intézményeket is könnyen hatalmukba keríthetik az Igazgatói Tanácsok, a felsőoktatási Kht-k vezető testületei. Már most látható, hogy a folyamatos „kiéheztetés” következtében olyan mértékű hiányok keletkeznek egyes karok gazdálkodásában, hogy az önfenntartásra képtelen egyetemek élére a miniszter előbb-utóbb biztosokat fog kinevezni, akik adminisztratív eszközökkel rákényszerítik az egyetemeket a státuszváltásra. Az átalakult egyetemek ily módon végképp és teljességgel elveszítik autonómiájukat. A tervezet szerint ugyanis a felsőoktatás a jelenleginél „professzionálisabb vezetést kíván.”, így hát gazdasági szakemberekből szervezett csúcsmenedzsmenteket állítanának az intézmények élére, amelyek tagjait fele részben az aktuális kormány delegálná, a másik felét pedig az egyetemi szenátus, továbbá a kormány és a szenátus közösen választana még egy főt. Az Igazgatói Tanács nevezné ki a rektort, őalá tartozna a választott szenátus. A rektor a tervezet szerint teljes mértékben az Igazgatói Tanácstól függ, egyszerű végrehajtó, aki a napi ügyeket intézi, ezért nem elvárt tőle a tudományos teljesítmény. A felsőoktatási intézmények ezáltal kormányzati ill. gazdasági lobby csoportok befolyása alá kerülnek, a Kht-be szervezett dolgozók pedig „kikerülnek a közalkalmazotti törvény hatálya alól” (4.6).
A Koncepció legnagyobb hibája tehát az, hogy nem a felsőoktatás lényegét alkotó alaphelyzetből indul ki, mely nem más, mint találkozás a tudásuk átadására, valamint kutatás és újítás általi továbbfejlesztésére kész tanárok és azon diákok között, akik képesek és hajlandók arra, hogy e tudás révén gondolkodásukat gazdagítsák (l. Magna Charta Preambulum 3.). A tervezet megalkotói eltekintettek attól az alapelvtől is, mely szerint „az egyetem kutatási és tanítási tevékenységének morálisan és intellektuálisan függetlennek kell lennie a politikai és gazdasági hatalomtól” (Magna Charta 1.2.). A politikai és gazdasági hatalmat reprezentáló Igazgatói Tanács alá rendelt felsőoktatási dolgozók ugyanis teljesen kiszolgáltatottá válnak, így az egyetemeket ellepik a meghunyászkodó, hatalomtól rettegő tanárok, akik alkalmatlanok az ifjúság nevelésére. A koncepció nem számol azzal sem, hogy a „kormányoknak és egyetemeknek tőlük telhetően biztosítaniuk kell a kutatási és képzési szabadság alapfeltételeit (3. alapelv), vagyis finanszírozási csapdákkal és elvonásokkal nem korlátozhatják a kutatási és oktatási tevékenységet.
Végezetül sajnálatosnak tartom, hogy az Oktatási Minisztérium honlapján az EU dokumentumainak jelentős része nem olvasható magyar nyelven. Mindössze a Bolognai Nyilatkozattal és a Prágai Nyilatkozat „nem hivatalos” fordításával ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
Heidl György
tanszékvezető egyetemi docens”
Tisztelt Miniszter Úr, Urak!
Hozzátok vissza a keresztény etikát a közéletbe és a magánéletbe! Csak ez által fog boldogulni és boldoggá válni az egyén és a nemzet. E nélkül az értéktermelés rabszolgamunka lesz rabszolga bérrel, míg ennek haszonélvezői még korruptabbá és mohóbbá válnak. Tehát vissza az iskolákba kötelezően a hit- és erkölcsoktatást. Ne a pogány ál-etikát! Vissza a kiművelt és mélyen vallásos tájékozott emberfőket és a kétkezi munka becsületét és anyagi megbecsülését is! Az értékteremtés, értéktermelés és a szellemi-lelki igénytelenség közvetett elősegítése munkatáborrá változtatja az országokat.
Ide kívánkozik Dr. Jehlicska Rezső néhány gondolata:
“A gazdaságtan alá van rendelve az etikának. — A nemzetgazdaságtan tanai nem jöhetnek ellentétbe ez etika szabályaival. — Egyedül a keresztény etika az, mely képes megalapozni az erkölcsi kötelességet, megmagyarázni a lelkiismeretet és erős motívumokkal serkenteni a jóra az ember akaratát. A keresztény etika szempontjából kell tehát tárgyalnia a gazdasági problémákat. Ez etika elítéli a bérnívónak embertelen leszállítását, a munkaidő túlságos kinyújtását,…. mindazt, ami a munkáltatónak hasznot hajt ugyan, de csakis a munkásság kiszipolyozása, elnyomatása, demoralizációja és rabszolgasága árán. —
Ama gazdasági elvet, mely szerint minél kevesebb áldozattal minél nagyobb mennyiségű árút kell termelni, megszorítani szükséges a keresztény erkölcsnormák által. A termelt javak elosztása az amorális gazdaságtan szellemében túlnyomóan az uralkodó osztályok érdekei szerint igazodik; a keresztény erkölcstan az, mely e javak elosztásánál a munkások, a szegény társadalmi osztályok érdekeinek igazságos tekintetbevételét, az egész nemzettestnek egyenletes táplálását, a közjót hangsúlyozza.
A keresztény etika az a a kovász, mely kedvező körülmények között újból és újból képes áthatni és átalakítani a társadalomnak megromlott testét, kiűzni az egoizmust és a materializmust, <> nevelni az alsóbb néprétegeket, eltüntetni a vagyonelosztódás aránytalanságait s a modern kultúra sok értékes alkotásának lerombolása nélkül oly állapotokat teremteni, melyek az emberekhez méltók és szem elől nem tévesztik, hogy az embernek magasabb, örök célja is van, melynek elérésén fáradozni minden korban első kötelességét kell, hogy képezze…. A modern kor társadalmi bajainak főforrása, hogy a keresztény erkölcstan a társadalmi, jelesen a gazdasági életből kiszoríttatott.” (Társadalmi kérdés és etika, Szent István Társulat, 1908)
Hát kedves miniszter úr/urak talán erről kellene beszélniük és ezen segíteniük, ha már a nemzet boldogulásáról és az egyén boldogságáról szót ejtenek.
Déja vu…
Íme Klighammer államtitkár úr korábbi kiadásban alias Kóka J. (a pikantéria kedvéért a cikknek a Fidesz honlapjára átvett változatában):
http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=37381
Ez amolyan földtörvény-szagú.
Kedves Matthaios!
‘nem látom a kormány, kormánypártok részéről azt a barbár indulatot, amellyel a klasszikus kultúrát el akarná pusztítani’ Elpusztítani nem akarják, nem is tudnák, Viszont feleslegesnek tartják, legalábbis egyes képviselőik.
‘Viszont látom a kereszténységtől elforduló nyugati civilizáció ideológiává formálódását és politikai nyomulását. Magyarország nem ebbe az irányba tart.’
Sajnos nem ennyire fekete-fehér a dolog. Egy következetes keresztény párttól vagy politikustól azt várnám, hogy az aprónak LÁTSZÓ, ideológiamentes dolgokban érjen el eredményt. Ide sorolom a korrupciót és a kimondott szó hitelét. Ha ez meglenne, hitelesebben képviselhetné a ‘nagy’ dolgokat is.
Természetesen lehet kritizálni az EU-t és általában a Nyugatot is. De akkor mérjük hasonló mércével Kínát, Szaud Arábiát vagy Azerbajdzsánt is. Biztos, hogy jó úton járunk, amikor Merkellel veszekszünk, az Alijev-dinasztiát meg a keblünkre öleljük?