
A Szentlélek pünkösdi kiáradásának egyik legkorábbi ismert ábrázolása a szír evangélium-könyvben található, az ún. Rabbula kódexben (6. század. Firenze, Biblioteca Medicea Laurenziana, cod. Plut. I, 56).
„Mivel az Úr arra készült, hogy felmegy az égbe, szükségképpen megadta a tanítványoknak a Vigasztalót, mert nem illett volna, hogy valamiképpen árván hagyja őket, és pártfogó és segítő nélkül maradjanak. Ő az, aki megerősítette elméjüket és értelmüket, aki megismertette az evangéliumi misztériumokat, aki az isteni dolgok megvilágosítója volt bennük, aki erőssé tette őket, úgyhogy az Úr nevéért se a börtöntől, se a bilincsektől nem féltek, sőt a világi hatalmasságokat és kínzásokat is megvetették. Ugyanis felvértezte és szilárddá tette őket, hiszen befogadták az ajándékait, amelyekkel az egyháznak, Krisztus jegyesének ugyanezen Lelke fölékesítette és vezette őket. Ő az, aki az egyházban prófétákat rendel, tanítókat nevel, nyelveket adományoz, csodajeleket és gyógyulásokat ad, csodálatos tetteket hajt végre, megadja a szellemek megkülönböztetését, vezetéssel bíz meg, döntéseket sugalmaz, és a karizmák minden egyéb ajándékával ellát, és ezért az Úr egyházát mindenfelől és mindenben tökéletessé és teljessé teszi. Ő az, aki Krisztus alámerülése után galamb módra fölé szállt és fölötte maradt. Így egyedül Krisztusban lakozott teljesen és tökéletesen, a legkisebb mértékben és részben sem megfogyatkozva, hanem túlcsorduló bőségével együtt gazdagon megadva és elküldve, hogy a többiek tőle kaphassanak bizonyos részesedést a kegyelmekből, miközben Krisztusban a teljes Szentlélek forrása megmarad; hogy belőle fakadjanak a kegyelmek és jócselekedetek patakjai, miközben Krisztusban túláradó módon lakozik a Szentlélek.
Már Izajás is róla jövendölte: Rajta nyugszik a bölcsesség és az értelem Lelke, a tanács és az erősség Lelke, a tudás és kegyesség Lelke, és betöltötte őt az Isten félelmének Lelke. Másutt az Urat megszemélyesítve ugyanezt mondja: Az Úr Lelke van rajtam, mert felkent engem, elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Hasonlóképpen Dávid: Ezért kent fel téged Isten, a te Istened, az öröm olajával társaid közül. Róla mondja Pál apostol: Akiben nincs meg Krisztus Lelke, az nem az övé, valamint: ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.
Ő az, aki megvalósítja a második születést a vízből, ő az isteni nemzetség bizonyos magva és a mennyei születés megszentelője, a megígért örökség záloga, az örök üdvösség levele. Ő az, aki minket Isten templomává tesz, és az ő házává épít; aki az isteni fülekhez esedezik értünk szavakba nem foglalható sóhajtásokkal, beteljesítve a szószólói feladatokat és ellátva a védelem tisztét. Ő vett szállást a testünkben, és ő szenteli meg azt, s miután ezt elvégzi bennünk, testünket a halhatatlanság örökkévalóságára és feltámadására vezeti el, mert rászoktatja azt önmagában a mennyei erővel való egyesülésre és a Szentlélek isteni örökkévalóságával való társulásra. Ugyanis őbenne és őáltala kap kiképzést testünk a halhatatlanságra való eljutáshoz, mialatt megtanulja mértékletesen az ő rendelkezéseihez szabni magát.”
Novatianus: Az Igazság szabálya (A Szentháromságról), részlet.
Legutóbbi hozzászólások