Ha felkeressük a Biblia legfontosabb görög fordításának, a Septuagintának német precizitással megszerkesztett honlapját itt, a Chrome keretprogram megkérdezi: “Az oldal nyelve görög. Kívánja lefordítani?” Mi az, hogy?! Kívánom! Egyetlen kattintással még soha nem fordítottam.
Az eredmény lenyűgöző.
A Teremtés könyvének legelső soraiban számos ínyencség mellett (pl. a szkotosz – “sötétség” nemes egyszerűséggel “Scott” lett) valódi csemege a kalosz ( “jó” / “szép”) fordítása: “hívó”. A Ter 1,4 verset ugyanis így adja vissza a program: “És látá Isten a fényt, hogy a hívó.” A “kalein” (“hívni”) ige egyik alakjának tartja a “kalosz” melléknevet. A fény tehát szép és magához hív.
Milyen igaz! A nagy misztikus teológus, a nyugati spiritualitást is mélyen meghatározó Ál-Areopagita Dénes az Isteni nevekről c. művében azt írja, hogy Isten azért nevezhető Szépségnek (“kallosz“), mert mindent magához hív (“kalei“). Ez a hívogató szépség pedig nem más, mint a legfőbb Forrásból, a Teremtőtől kiáradó fénysugár, amely végighalad a háromszor hármas mennyei hierarchián, a háromszor hármas egyházi hierarchián, miközben nem változik meg. Ugyanazon teremtetlen fény szépségét szemlélik a szeretettől izzó kerubok, mint az egyszerű, jámbor hívek, vagy a hitjelöltek, csupán a fény jelenlétének intenzitása más a hierarchia csúcsán, mint a legalján. Az isteni világosság mindig alkalmazkodik a szemlélők befogadóképességéhez.
“És minthogy mindenek összhangjának és tündöklésének oka Ő, ezért mint fénysugár ragyogva ontja mindenekre a maga fényforrásának megszépítő adományait. S mivel magához szólít mindeneket, ezért is nevezik szépségnek Őt, mint aki mindent mindenbe s mintegy önmagába gyűjt; szépnek nevezik azért is, mert egészen szép és mindenek fölött szép, s mindenkor egyként és egyaránt szép. Szépsége nem született és nem enyészik el, nem növekszik és nem apad.” (Ál-Areopagita Dénes, Az isteni nevekről 4. Kárpáty Csilla fordítása)
Így avat be minket egy fordítóprogram a bizánci misztika mélységeibe.
Nagyon jó! A háttérben esetleg Sevillai Szent Izidor, az informatika és az internet védőszentjének közbenjárását valószínűsíthetjük.
Az véletlen (vagy ismét Szent Izidor), hogy az előző bejegyzés épp egy LUCILIUShoz írt levél volt?
A szép nyári napsütés lehet az oka.