Az olvasás művészete
“Sehol sincs az, aki mindenütt óhajt lenni.”
Seneca barátjának, Luciliusnak üdvözletét küldi.
Múzsa könyvtekerccsel. Vörösalakos attikai váza, Kr. e. 435-425 – Louvre
Abból, amit írsz és annak alapján, amit hallok felőled, jó reménységgel vagyok irántad. Nem szaladozol össze-vissza s lakhelyed gyakori változtatásával nem nyugtalanítod önmagad. A beteg lélek szokása az a hánykolódás. A kiegyensúlyozott elme legfőbb bizonyítéka szerintem az, hogy meg tud állni egy helyen és egyedül is el tudja tölteni idejét. Arra azonban vigyázz, hogy a sok szerzőnek s a mindenféle könyvnek az olvasása ne váltson ki benned valamilyen bizonytalanságot és állhatatlanságot: bizonyos meghatározott szellemekkel töltsd idődet és belőlük táplálkozz, ha magaddal akarsz vinni valamit, ami hűen megmarad a lelkedben. Sehol sincs az, aki mindenütt óhajt lenni. Azokkal, akik életüket utazásokkal töltik el, rendszerint az történik, hogy van ugyan sok vendégbarátjuk, igazi barátjuk azonban egy sem. Szükségszerűen ugyanez történik azokkal is, akik semmilyen gondolkodónak sem adják át magukat belsőleg, hanem vágtában, nagysietve mindenen átrohannak. Nem használ az eleség és nem megy át a testbe, ha étkezés után rögtön eltávozik. Semmi sem akadályozza meg úgy a gyógyulást, mint a gyógyszerek gyakori változtatása. Nem hegged be az a seb, amelyen egyre-másra próbálgatjuk a gyógyszereket. Nem erősödik meg az a növény, amelyet gyakran átültetnek. Semmi sem olyan hasznos, hogy futólagos érintésnél is épülésünkre szolgáljon: a könyvek tömege szétforgácsolja az embert. Mivel tehát annyi könyvet nem tudsz elolvasni, amennyivel rendelkezni szeretnél, elég, ha annyival rendelkezel, amennyit el tudsz olvasni. Csakhogy azt mondod, hogy hol ebbe, hol abba a könyvbe szeretsz belelapozni. Kényes gyomorra mutat, mikor valaki mindenbe belekóstol, pedig a különböző s össze-vissza ételek csak beszennyezik a gyomrot s nem táplálják. Mindig kiváló szerzőket olvass tehát, s ha néhanapján kedved is támad, hogy más írókhoz fordulj, térj vissza mindig az előbbiekhez: minden nap szerezz magadnak valamilyen támaszt a szegénységgel és a halállal és hasonlóképpen a többi bajokkal szemben. Mikor pedig már sok mindenen átfutottál, ragadj ki egy bizonyos dolgot, amit azon a napon alaposan átgondolhatsz. Magam is így cselekszem: a sokféle dologból, amit elolvasok, valamit erősen megtartok. A mai szerzeményem ez, melyet Epikurosnál találtam: – (át szoktam ugyanis menni az ellenséges táborba is, de nem mint szökevény, hanem mint kém) – “Tisztességes dolog a szegénység, ha derűsen viseljük el.” Csakhogy már nincs szó szegénységről, ha derűsen viseljük el: akinek ugyanis a szegénység nincs nehezére, az gazdag. Nem az a szegény, akinek kevés a vagyona, hanem az, aki többet kíván. Mit is számít az, hogy valakinek mennyi pénze van a kasszájában, mennyi termés magtáraiban, mily nagy állatállománya van, milyen tőkével uzsoráskodik, ha akkor is a máséra óhajtozik, ha nem azt számolgatja, amit már megszerzett, hanem azt, amit még meg kell szereznie? Mi legyen tehát a gazdagság mértéke, azt kérdezed? Az első az, hogy annyi legyen, amennyi feltétlenül szükséges, a másik pedig az, hogy annyi legyen, amennyi elég. Isten veled!
Heidl György blogja 
‘ a könyvek tömege szétforgácsolja az embert.’
‘A kiegyensúlyozott elme legfőbb bizonyítéka szerintem az, hogy meg tud állni egy helyen és egyedül is el tudja tölteni idejét’
El sem tudom képzelni, hogy Seneca mit szólna a Facebook és annak egyes felhasználói láttán.
Talán valami ehhez hasonlót: “Annál inkább méltatlankodom tehát, hogy néhányan ebből az időből, amely még a szükséges dolgokra sem elegendő, még akkor sem, ha a legalaposabban vigyázunk rá, a legnagyobb részt fölösleges dolgokra pocsékolják. Cicero kijelentette, ha megkettőznék életidejét, akkor sem volna ideje, hogy a lírai költőket elolvassa.”
Hogyan értelmezzük ezeket a sorokat a megszerze(ndő)tt tudásra?
Seneca a valódi tudást, amely rendszerezett, szerves, koherens állítja szembe a felszínesen sokféle, szétforgácsolt ismerettel. Az artes liberales-t az ön-, és istenismerethez vezető útnak tartja.
Kedves H.GY.!
Ezt a szerzőt ismered?
Click to access Interj%C3%BA%20_szerkesztett_.pdf
Idézek egy gondolatot az interjúból, bár így kiragadva nem annyira találóan kapcsolódik a poszthoz, de azért hátha:
“Az igazi készülésem nem egy konkrét eseményre való fölkészülés, miszerint én most ettől eddig másfél órában előadást tartok, hanem folyamatos kondícióban tartás. Egy kicsit olyan ez, mint annál, aki hivatásszerűen a váratlan helyzetekre készül föl, mondjuk egy kommandós. Arra, hogy mikor érkezik a terrorista, nem lehet előre fölkészülni, de olyan kondícióban tudja tartani magát az ember, hogy bármikor kerül „helyzetbe”, a reflexei a legjobb magatartást diktálják. Valami ilyesmi ez nekem, tehát a szellemi tartalmakkal való szoros együttélés, különösen azokkal a szellemi tartalmakkal, amelyekkel hivatásszerűen foglalkozom. Ez kondicionálja, hogy bármikor átlássam a rendszert.”
Igen. Nagyra értékelem a liturgikus zenei munkásságát is.