A fecsegő és a bölcs

Semmiben sem bölcs az, aki a maga dolgában nem bölcs.

“Elmésnek és tapasztaltnak mondják azt, aki minden kis pletykát felkap, és ezért tudja, mi történik az egész világon. Tudja, milyen szerencsével jártak a kereskedők, mibe vágta fejszéjét az angol király, mi újság Rómában, mi történt Franciaországban, hogyan élnek a magyarok és a szittyák, mit fontolgatnak az uralkodók. Röviden: aki képes mindenféle ember mindenféle viselt dolgáról fecsegni, azt kikiáltják bölcsnek.

Rotterdami Erasmus (1466 – 1536)

Ámde van-e oktalanabb, van-e botorabb dolog, mint figyelemmel kísérni távoli és téged egyáltalán nem érintő eseményeket, de egyáltalán nem törődni azzal, ami lelkedben végbemegy és csakis terád tartozik? Beszámolsz nekem az angliai zavargásokról, hát inkább arról számolj be, hogy miféle zűrzavart okoz lelkedben a harag, az irigység, a sóvárgás, a sikervágy; mikor igázod le már mindezt; milyen reményed van a győzelemre; hol tartasz az ellenük viselt háborúban, meddig jutottál el terved megvalósításában? Ha ezekben leszel éber, ha ezekben élesíted a füled és a szemed, ha ezekben leszel kifinomult és körültekintő, akkor nevezlek elmésnek. Amit pedig a világ velünk szemben felhoz, visszafordítom ellene: semmiben sem bölcs az, aki a maga dolgában nem bölcs.

Ha ilyen módon vizsgálod az emberek minden gondját, örömét, reményét, félelmét, igyekezetét, elgondolását, belátod, hogy mind-mind telve van hibákkal. A jót mondják rossznak, a rosszat jónak, az édeset állítják keserűnek és a keserűt édesnek, a fényt tartják sötétségnek és a sötétséget fénynek. Az emberek legnagyobb része így tesz. Szükséges, hogy ezeket megvesd, hogy ne akarj hasonulni hozzájuk, de egyszersmind szánnod is kell őket, mégpedig azért, hogy igyekezz magadhoz hasonlóvá tenni őket, és – hogy Szent Ágoston szavait idézzem –: hol siratni illik a nevetségeseket, hol kinevetni a siratnivalókat.”

Rotterdami Erasmus: Kézikönyv Krisztus katonájának.