Itt másról lesz szó
Szolón (kb. Kr. e. 638- 558)
„Szolón törvényei között van egy különös és váratlan cikkely, amely megfosztja polgárjogaiktól azokat az athéniakat, akik pártviszályok idején egyik fél oldalára sem állnak. Ezzel nyilván azt akarta elérni, hogy senki ne legyen közönyös és érzéketlen a közügyek iránt, ne csupán magánvagyonát akarja biztonságba helyezni, s ne örvendezzen, amiért távol maradt a zavaroktól és nem vett részt hazája szenvedéseiben. Mindenkitől megkövetelte, hogy csatlakozzék a jobb és igazabb ügyhöz, vegyen részt a közös veszélyben, ajánlja fel segítségét, és ne várja ki biztonságban, melyik fél lesz a győztes.”
Fájó, de egy mai Szolón engem megfosztana polgárjogaimtól. Nagyon zokon venném, mivel a közügyek iránt egyáltalán nem vagyok közönyös, bebiztosítandó magánvagyonom nincsen, és a győztes féltől személyesen nem várok semmit.
Az elkövetkezendő hadakozásból azonban, úgy döntöttem, kimaradok. Azt tapasztalom ugyanis, hogy egyre kevesebb a lehetőség az érzelem- és indulatmentes, józan és értelmes vitákra. Baráti beszélgetések állandó fordulata – a szokásos kanyarok után –„a másik még rosszabb”, és hasonlók. Megfigyeltem, szinte teljesen mindegy, miféle politikai filozófiát, milyen nézeteket vallok, a beszélgetőtárs végső soron arra kíváncsi, hogy egyetlen nap egyetlen pillanatában melyik rubrikába teszem azt az ikszet vagy micsodát. Na most, én ezt a játékot nem játszom! Baráti és rokoni kapcsolataim épségének biztosítása, valamint lelki nyugalmam megóvása érdekében sem azt nem árulom el, hogy hova ikszelek, sem azt, hogy a demokrácia ünnepének azon a nagyon szent és dicső napján egyáltalán felkeresem-e, felkerestem-e a rácvárosi iskola szavazókörének számomra kijelölt fülkécskéjét. Sem élőszóban, sem írásban nem nyilatkozom erről. Nincs mit tenni, mostantól meghatározatlan ideig a blogban nem fogok közvetlenül politikai vonatkozású bejegyzéseket publikálni.
Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a szolóni értelemben véve “jobb és igazabb ügyért” küzdők és támogatóik elkötelezettségét kétségbe vonnám, szándékaik őszinteségét, meggyőződésük komolyságát, érzelmeik tisztaságát megkérdőjelezném. Egyáltalán nem, hiszen bennem is gerjedeznek mindenféle érzelmek és indulatok – például régebben közömbös voltam a profi futball iránt, most viszont már utálom.
Csak éppen az efféle harc, az ilyen pálya nem nekem való. Itt majd másról lesz szó.
[Az idézet forrása: Plutarkhosz, Párhuzamos életrajzok – Szolón, 20. Máthé Elek fordítása, Osiris Kiadó, 2001, 174. o.]
Heidl György blogja 
Teljesen ismerős és érthető a döntés mögött meghúzódó kiábrándultság.
Azonban nem rég olvastam egy fontos bejegyzést a Szólás szabadságáról és a parrésziáról (https://heidlgyorgy.wordpress.com/2013/05/17/a-szolas-szabadsaga/). Én a blog néhány közvetlenül politikai tárgyú bejegyzésében is ilyenfajta szabadságot, hitelességet, függetlenséget véltem felfedezni. Ritka jelenség az ilyesmi a hazai közbeszédben. Ezért a magam részéről kicsit sajnálni fogom ezek elmaradását. Ugyanakkor helyette – gondolom – további érdekes filozófiai, teológiai írásokat várhatunk. Bár ez utóbbiak engem (pl.) jobban érdekelnek, nem tudom, nem fog-e ezzel veszíteni a blog az evangelizáló potenciáljából. (Mert szerintem van neki ilyen, nem is kicsi.)
Nagyon köszönöm! Ha a szeretet és a nyílt beszéd szembekerül egymással, ami felfokozott közhangulatban megtörténik, akkor inkább az előbbit választom. Még csak tanulom, nem megy könnyen.
A szeretet és a nyílt beszéd összefügg. Szembeállításukkal nem értek egyet. Ezek egymást kiegészítik.
A legjobb példa rá Jézus Krisztus, az apostolok, a szentek és sok bátor ember. Az Ószövetségben a próféták is keményen ostorozták a visszaélőket és a visszaéléseket. A szeretet kizárása nélkül. A gyermeknevelésben is ez kell, hogy érvényesüljön.
Igaz, de vannak sajátos helyzetek, amikor a nem-beszélés beszédesebb és építőbb. Erre Jézus is mutat példát, pl. amikor megkövezni készülnek a házasságtörő asszonyt, ő pedig némán rajzol a porba. Van, amikor a csend szolgálja a szeretetet. Pilátus előtt állva pedig egy pont után teljesen elhallgatott, “ő azonban nem válaszolt neki egyetlen szóval sem, a helytartó pedig nagyon csodálkozott ezen.” Lehet bátorság a hallgatás is. A nevelés kapcsán pedig az jutott eszembe, hogy a feltámadt Jézus nem tette szóvá Péter tagadásait, más módon gyógyította, a három kérdéssel.
A szolóni törvények alpján persze Krisztust is megfosztották volna polgárjogától, ha lett volna neki. Sem a farizeusokhoz nem csatlakozott, sem a szadduceusokkal nem azonosult, sőt a zélótákat sem támogatta. Szolón itt alaposan melléfogott: a polisz ügyeivel való törődés és az ókorban sem sokkal kevésbé demagóg frakciókhoz való csatlakozás távolról sem azonos.
Plutarkhosz is furcsállja: “különös és váratlan” törvénynek mondja ezt.
Jézus Dosztojevszkinél, a Karamazovokban is hallgat a nagyinkvizítor jelenetben. Hiába beszél oldalakon át az inkvizítor!
T.
Ebben az esetben nem a szeretet és a hallgatás kapcsolatáról esett szó kedves H. György az Ön hozzászólásában, hanem a szeretet és a nyílt beszéd közötti választásról. Erre írtam azt, hogy szembeállításukkal nem értek egyet. A szeretet feltételezi a nyílt beszédet, a nyílt beszédnek pedig a helyesen értelmezett szeretetet kell szolgálnia.
A Szentírásban és életünkben nyilván bőséges példát és ellenpéldát lehet találni a hallgatás és a nyílt beszéd alkalomtól függő helyességére, de ne feledjük azt sem, hogy sokan rosszul értelmezett tapintatból vagy helytelenül értelmezett szeretetből hallgatnak. Ezekre is lehet ám szép példákat találni.
Kedves Trienti! Az is egy fontos szempont, hogy az ember annak arányában beszéljen vehemensen vagy kevésbé vehemensen egy témáról, amennyire ért hozzá! Az igazság tisztelete, a megnyilatkozások szükségessége, minősége és formája, valamint az alkalmankénti elcsendesedés mint tudatos döntés így is összefügg egymással. Szerintem a keresztények szükségképpen többet hallgatnak, mint mások., és ennek filozófiai mélysége IS van.
Kedves Bystander!
Hozzászólásom melyik része okoz Önnek problémát? Vagy melyik részét nem találta világosnak, egyértelműnek?
Ha jól emlékszem nem az alkalmankénti elcsendesedés, hallgatás vagy elmélyedés időnkénti szükségessége ellen írtam, de ha mégis így lett volna, kérem idézzen szó szerint.
Kedves Heidl György!
Döntését nagyon sajnálom. Tévedésnek érzem, megfutamodásnak, konfliktuskerülésnek, a kényelmesebb útnak. Pedig nagyon nagy szükség lenne rá. Az egyetlen fórum, amit ismerek, ahol gyűlölködés nélkül, tárgyilagosan kritika hangzik el a Fidesszel, a KDNP-vel, Orbán Viktorral szemben. Bevallom, én elsősorban ezek miatt voltam blogja rendszeres olvasója.
Üdvözlettel:
Sallai Gábor
Kedves Sallai Gábor! Hálás vagyok, hogy renszeresen olvassa a blogot, megértem a kritikát, és köszönöm a bírálatba foglalt elismerést! Ígérhetem, hogy gyáva konfliktuskerülés továbbra sem lesz. Terveim szerint , és egy készülő könyvvel összefüggésben, hamarosan egy igen kényes, nagyon megosztó és átpolitizált téma következik – továbbra is indulatoktól mentesen. Üdvözlettel: Heidl György
Szeretném remélni, hogy a közélet többről szól, mint párt-politikáról. Ahhoz magam sem szívesen szólnék hozzá. Döntését megértem.
Osztozom ebben a reményben, és köszönöm!
A pártpolitika és a közélet szétválasztása szerintem is nagyon fontos, egyértelmű álláspont. Remélem, hogy H. Gy., aki ezt a szétválasztást számomra nagyon hitelesen képviseli, továbbra is megörvendezteti vele blogja követőit. Én magam is gyakran szembesülök azzal, hogyha a saját értékrendemen alapuló álláspontom eltér akár az uralkodó, akár a volt uralkodó hivatalos állásponttól, azonnal olyan minősítésekre számíthatok, amelyeket szeretnék nem meghallani, lehetőség szerint elkerülni. Így megértem és tiszteletben tartom H.Gy. döntését, és egyáltalán nem tartom megfutamodásnak. Inkább csak a lelki béke megőrzésésére tett lépésnek tekintem.
Nagyon köszönöm Pálma, és természetesen továbbra is tervezek közéleti vonatkozású posztokat. Így például a melegházasság kérdése is erősen közéleti jellegű, és nem gondolom, hogy aki ma ez ügyben ország-világ előtt határozottan állást foglal, az bármi elől is megfutamodna. 🙂
Kedves Heidl György, régóta olvasom a blogját nagy örömmel, különösen szeretem a politikával kapcsolatos bejegyzéseit, amely tárgyilagos, tisztánlátó, a lényegre figyelő, pártoktól függetlenül kritikus jellegével nagyon sokat segített nekem (kevésbé tájékozottnak) meglátni a felszín mögötti valót, és eligazodni a magyar közéletben. Minél több gondolatát olvastam, annál inkább adtam, adok a véleményére. Rendkívül ritka ez a bölcs hang manapság, hálás vagyok érte!
Bevallom, ez, a konkrét választással kapcsolatos véleménye is érdekelt volna, mert azok után, hogy a legutóbbi választásokon is már csak úgy szavaztam erre a kormányra, mint remélhetőleg a kisebbik rosszra, és az eredmények láttán egyre nőtt bennem az aggodalom, mára végképp kiderült számomra, hogy az aggodalmaim valóra váltak, sőt. Ugyanakkor egyetlen más párt sincs, akire szavaznék, viszont kötelességemnek érzem, hogy elmenjek szavazni, ez eléggé megoldhatatlan helyzetnek tűnik. Tudom, hogy nagyon sokan éreznek így, és kíváncsi vagyok, hogy hasonló értékrendű, de nálam bizonyára bölcsebb emberek mit gondolnak erről, mit lépnek majd…
Mindamellett teljesen megértem, hogy a fokozódó kampány-elmebajhoz nem akar asszisztálni, ennek a játszmának valóban nem sok köze van az igaz ügyekhez, emellett nem is lehet jól kijönni belőle, akárhogy igyekszik az ember. Igaz, szerintem eddig sem pártpolitikai szempontok szerint esett szó közéleti kérdésekről a blogon. Remélem, hogy a közéleti kérdésekről ilyen mélyebb módon, keresztény szemszögből gondolkodó bejegyzéseket ezután is olvashatunk majd Öntől!
Kedves Zs., nagyon köszönöm! Remélem, nem okozok majd csalódást! Szeretném elkerülni, hogy a szavazás napjának rendesen négyévenként ismétlődő, egyetlen aktusa legyen az alfája és ómegája a politikai beszélgetéseknek, mert ez erősen gátolja a gondolkodás szabadságát.
Így van!