Mi, transzkorúak
Nem ülhetünk a babérjainkon. A házasság újradefiniálása az egyéni szabadságjogok megóvásának és a törvény előtti egyenlőség helyreállításának egyik fontos ügye. Még sok fontos ügyünk van. Nagyszerű, hogy a haladás legújabb vívmányaként a jogalkotók és jogértelmezők lassan megszabadulnak az avítt előítéletektől, és belátják, hogy a férfi és női test különbözéségének és úgynevezett „komplementaritásának” jogi szempontból az égvilágon semmi jelentősége nincsen. Végső soron egyéni választásunktól függ, milyen neműnek tekintjük és tekintetjük önmagunkat.
A harcot azonban nem szabad feladni, újabb csaták várnak ránk. Minthogy bebizonyosodott: a természetjog a vallási fanatizmus fügefalevele, hiszen mindennek mértéke az egyes ember döntése, ennek megfelelően kell továbbformálnunk a társadalmat és a jogrendet. Itt megállni, árulás. Elfogadtuk, hogy döntés kérdése az önazonosság meghatározása, s ebben a biológiai nem, a testi adottságok nem játszanak lényegi szerepet. Ha ez így helyes – amint az! –, akkor én döntöm el, hogy hány éves vagyok. Most erre a területre kell kiterjesztenünk szabadságharcunkat, mert naponta érik a transzkorúakat megaláztatások.
Van-e viszonylagosabb dolog az időnél? Van e tünékenyebb az életkornál? Lényegtelen ugyanis, mikor állították ki a születési anyakönyvi kivonatunkat. Önazonosságunk nem függ a testi adottságainktól, így testünk biológiai életkorától sem. Valójában annyi idősek vagyunk, amennyinek önmagunkat tartjuk. Nekünk ne mondja meg senki, hogy hány évesek vagyunk! A korunk meghatározása elvitathatatlan szabadságjogunk, emberi méltóságunk elidegeníthetetlen velejárója.
Eddig lepleztem, titkoltam, féltem kimondani, de most, a magam és sorstársaim kirekesztettségét látva nem halogathatom tovább a coming out-ot. Igen, vállalom: transzkorú vagyok. Olykor sokkal fiatalabb vagyok a testemnél, máskor viszont sokkal öregebb, s csak ritkán vagyunk egykorúak. Kimondtam. Így már könnyebb. Mostantól ezt kéretik elfogadni, elismerni és tolerálni. Legyen vége a meg nem értettségből adódó folyamatos hátrányos megkülönböztetésnek! Transzkorúságom miatt nap mint nap súlyos erkölcsi és anyagi hátrányt szenvedek el. Egy múzeumi vagy uszodai belépőjegy megvásárlásakor például komoly harcokat kell vívnom, mert a rend őrei nem hajlandók elismerni, hogy nekem bizony jár a kedvezményes gyermekbelépő. Igen, ott lakik bennem a gyermek; a gyermek, aki én vagyok. Máskor viszont morcos vénemberré változom, és benső életkorom messze meghaladja a törvényben megállapított nyugdíjkorhatárt. Elképesztő és felháborító, hogy ennek ellenére nem vonatozhatok ingyen. Kérem szépen, én, ismétlem, transzkorú vagyok, ami azt jelenti, hogy más testben élek, mint ami vagyok. És ezzel nem vagyok egyedül. Nagyon sokan vagyunk!
A világ kirekesztő, csak az elnyomott érti meg az elnyomottat. Mi, transzkorúak mélységesen megértjük azt a szőke, kékszemű hölgyet, aki úgy döntött, hogy ő afroamerikai jogvédő lesz, hiszen tudjuk, milyen másnak lenni önmagunk, mint a világ szemében. Ő legbelül afroamerikai, az afroamerikai Conchita Wurst. Ezért festette át magát. Annak akart látszani, ami, mert nem hasonlított arra, aki. Nem baj ez, legfeljebb fölösleges. Miért ne lehetne szőke hajjal, fehér bőrrel, kék szemekkel valaki afroamerikai? Miért ne lehetne fekete a fehér?
Mi, transzkorúak küzdünk a törvény előtti egyenlőségért és a szavak jelentésének újbóli meghatározásáért. Transzkorúnak lenni nem szégyen, hanem emberi, nagyon is emberi másság. És minden transzkorú más.
Bizony, van még mit tenni a házasság ügyében is, mert a törvény előtti egyenlőség távolról sem valósult meg. A világ legtöbb országában ugyanis még mindig nem házasodhat össze egy 8 éves testben élő 20 éves transzkorú sorstársával, aki szintén 20 éves, bár a teste 70. Pedig szeretik egymást! Van fontosabb a szeretetnél? Nincs. Hát akkor? Hosszasan sorolhatnánk az elnyomás hasonló példáit.
Mi, transzkorúak rátaláltunk a sokat keresett arkhimédészi pontra, ahonnan sarkaiból tudjuk kiforgatni a világot. Az idő viszonylagossága tudományos tény, a többi üres fecsegés, kirekesztés, vallás.
Heidl György blogja 
Ajánlom ezt a blogot. A transzneműek hihetetlen sokat szenvednek, a mi számunkra elképzelhetetlen mértékben. Ennek csak egyetlen mutatója, hogy az öngyilkosságok aránya esetükben a legmagasabb a társadalomban. Ezt kívülről én is tudom, forgattunk filmet róluk még beoldogult egyetemi éveim alatt. Ezt a szenvedést közepesen jó poénokért eladni nem tartom tisztességesnek, bár hiszem, hogy csak tájékozatlanságból fakad. http://transzfobiamentes.tumblr.com/
Jaj, ne! Ne kelljen már folyton magyarázkodni.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Ir%C3%B3nia
ha nem működik, akkor esetleg
https://hu.wikipedia.org/wiki/Irónia
nnnnnnnnnem mondja 😀 Kérem küldjék el az érintetteknek is a cikket, hátha betegre röhögik magukat. Akárcsak azok a megerőszakolt nők, akik szintén jókat röhögtek Maksa iróniamester és Balázs humormogul megerőszakolással kapcsolatos ironikus közlésein.Ja nem. Pont erről beszéltem, amikor közepesen sikerült viccről illetve arról szóltam, hogy ez másokat rettentő módon sérthet, és nem, nem azért, mert a wikipediából kell utána nézniük mi az az irónia.
Drága Uram! Mi, transzkorúak, már csak ilyenek vagyunk. Több megértést, és kevesebb indulatot kérünk.
Az érintettek a transzkorúak. Linkelje nekik. Ha azonban nem ők az érintettek, akkor megértette az iróniát. Innentől legfeljebb nem tartja (elég) viccesnek, de ne lengesse mások (vélt? valódi?) érzékenységét dorongként. A sánták is sokat szenvednek, a kutyák is, nemkülönben a hazugok. Ettől még használható az ismert közmondás több-kevesebb iróniával bizonyos helyzetekben. Amúgy a felemlített (Maksa és tsa.) otrombaságokat magam sem kedvelem, de itt azért nem erről van szó. Az nem irónia, nincs átvitt értelme, használata nem “segít megőrizni a képességünket a szabadságra, a megújulásra” (R. Rorty)
Már elnézést, de hogy jönnek ide megerőszakolt nők? (Túl a hangulatkeltésen.) Kérem, magyarázza meg a párhuzamot, mert tényleg nem értem. (Nőként.)
Nem értem ezt a meg nem értést. Hol marad az elfogadó tolerancia? Na ez a baj, ez a kategorikus kirekesztés, még mindig vannak akik nem fogadják el, nem tisztelik a másságot.
1. Ha a transzneműek valóban annyit szenvednek, akkor miért akadályozzák meg őket abban, hogy segítséget kapjanak? Nem fair azt mondani, hogy a transzneműség és a homoszexualitás teljesen normális dolog, miközben pontosan ezen állapotuk miatt – sokan közülük – igen sokat szenvednek. A segítségnyújtás megvonásával – márpedig azt állítani, hogy a homoszexualitás gyógyítható, homofób kijelentésnek minősül, és ez sokakat visszatart a segítségnyújtástól és kérésétől – sok embert belekényszerítünk ebbe az állapotba, pedig menekülni szeretnének belőle. Szerintem a LMBTQ normálisnak hirdetésével pont a homoszexuálisok húzzák a rövidebbet. Ok, nem kell cikizni, lenézni őket, de HAZUDNI NEKIK szintén nem tisztességes. Ráadásul ezek a Pride-menetek – melyek mögött milliárdos multicégek vezetői állnak – bábként használják pont a melegeket saját céljaik elérése érdekében, és mellesleg nekik is dobnak egy-egy csontot, de a lényeget megvonják tőlük: az igazságot,az igazi belső szabadságot, a gyógyulás lehetőségét (attól, aki szeretne kilépni a “meleg helyzetéből”), önmaguk, önazonosságuk megtalálását. Márpedig ehhez bizony jóbarátságban kell lenni a testünkkel, saját lényünkkel, ám szem előtt tartva, hogy nem csupán a testünk vagyunk, hanem test és lélek (vagy ha tetszik belső világ, szellem, stb..) együtt. Hazudni a melegeknek és eszközként használni őket, bizony nem a szeretet jele, hanem nagyon is homofób dolog, vagy még inkább homogin…. vagyis meleg-gyűlölő. De ehhez már a valóság mélyebb és bátrabb szemléletére van szükség….
2. A bejegyzés szerintem nem is annyira poén. Jól kifejezi a valóság és az igazság kifacsart helyzetét. Tehát inkább tragikomikusnak mondanám…
egy transzkorú 🙂
A te műved a fenti keserű irónia, Gyuri? Remek! Ha időd engedi, írhatnál belőle egy cyberpunk novellát, ahol az utolsó előtti bekezdés álompárja hosszas hányódás után egymásé leszen. Vagy nem, mert a világ maradi és elnyomó…
[Ezzel párhuzamosan bevallom, én sokszor vagyok transzhelyű. Képes vagyok orvosi váróban ülve Krakkó utcáit járni, vagy a számítógép előtt ülve, levelet írva vadvirágot szedni egy mecseki réten. Mondjuk, ezért semmilyen hátrány nem ér, minden olyan krakkói útra, amelyért fizetnem kellett és nem hagyhattam otthon az útlevelemet, legalább 17 olyan esik, amelyhez nem léptem ki a cerebellumomból.]
Az időnek, mint különösen is nekünk adott szentségnek a természete sokat foglalkoztatott mindig (kit nem?), s érdekelne a véleményed, akár hosszan is, akár másutt is.
Ahol nem tüntetek fel szerzőt, az saját.
Rendben, megértem! -1 ember a partiképes ( = dialógusra képes, nem önmagába és szekértáborába zárkózott) értelmiségiek táborában, hasta la vista babies 😉
Bocs, az FB-ről letiltottam, mert fárasztó egyszerre két helyen figyelni, miféle jelzőket kíván rám ragasztani fejlett hermeneutikai készséggel. Itt még egy darabig nyugodtan gyalázhat, ha kívánja.
ennél nagyobb gyalázás (???) sose érje! Köszönöm a letiltást, ezzel újabb bizonyítékát adja a dialóguskészségnek 😉
Itt nyugodtan dialogizálhat, eddig is azt tette.
Melyikünk volna a -1? Amennyire én makaróniul tudok, a babies az többes szám (ugye?), így nem volt egyértelmű. Bocs, csak szeretném tudni, vajon az én hastalám vista-é, vagy Gyurié. Netán ön látta be, hogy nem sikerült a dialógusképességet realizálni és ezért kivonul a még érdemben be sem indult építő vitából? Kérem, ne legyen ilyen szigorú önmagához, menni fog ez!
elnézést, Önt egyáltalán nem számoltam oda ezért nem volt miből kivonni. De elbúcsúzni Öntől is búcsúzom, ezért a többes szám, jól értelmezte. Legalább ezt, de azért ne adja fel, irány a csúcs 🙂
Na látja, milyen jóleső és egészséges néha egy kis irónia, ha valamivel már nagyon nem értünk egyet! Nem emlegetem föl az odaszámolatlanok, az értelmezők és a meghódítandó csúcsok szenvedéseit (pedig számosak), hogy ne vegyem el az odamondás jó ízét. Hastala bébi önnek is.
Kedves Gyuri, köszönöm! Én is transzkorú vagyok, erre te döbbentettél rá. Letaglózó ez a felismerés! Ajánlok neked egy más műfajú írást a Talitán: Álérvek a homoszexuális “házasság” mellett http://www.talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=2303:alervek-a-homoszexualis-hazassag-mellett&catid=52:egyuett&Itemid=79
Kiváló írás! Frappáns és rá kellett jönnöm, hogy én is transznemű vagyok! 😉
Nem transzkorú? Mert akkor welcome to the club.
Valóban, elnézést. Úgy tűnik a médiából már ozmózissal vagy egyéb titkos utakon beivódott a tudatomba a transznemű kifejezés. Vagy szimplán elírtam: tudja fene. Transzkorúságom azonban nem hagy kétséget. Már csak egy zászló kéne hozzá, amelynek színeivel befesthetném fészbúkos profilképem…. 😉 😀 🙂
Barátaim meggyőztek, hogy talán van értelme, ezért búcsúzóul még egyszer összefoglalom, amire az elején utaltam.
1. Egyrészt, mint írtam is, nem feltételezek rosszindulatot, csak nem-tudást. Ez nem baj. Én sem tudnám, mit éreznek a transzneműek, ha nem dolgoztam volna velük éveken keresztül riportok formájában: ezt is leírtam.
2. A cím a transzneműségnek az összemosása, analógiába állítása (iróniával vegyítve) a transzkorúság fixa ideájával, ami azonban az ő érzékenységüket sértheti, ezért az enyémet is sérti. Ahogy a megerőszakolt nőkön való viccelődés is sérti, pedig se nő nem vagyok, se erőszak áldozata. Lehet, hogy ezt hívják empátiának. Nekik az ingerküszöbük kissé alacsonyabb, mint a fehér keresztény felső középosztálybeli ötvenes férfiaké, én kérek elnézést a nevükben ezért.
3. Hogy miért érzékenyek? Nekik ez nem fixa ideájuk vagy hóbortos ötletük. Nem olyan, hogy egyszer így, egyszer úgy. A nemhelyreállító műtétet megelőzőn éveken keresztül kell menniük a legkülönbözőbb vizsgálatokon, valamint célzott kognitív behavior terápián átmenniük, ezt követően olykor több tucat igen fájdalmas műtéten, életfogytig tartó gyógyszeres kúrán és hormonkezeléseken kell túlesniük, hogy majd, valamikor, bizonyos feltételek mellett és elsősorban MAGUKNAK meg tudjanak felelni. Legtöbbjük mindezekre éveken át gyűjti a pénzt minden lehetséges módon.
4. A kezeletlen transzneműek között az öngyilkossági arány rendkívül nagy, az átlagpopulációs ráta közel 20 szorosa. Nem viccből, nem hirtelen ötletektől vezérelten.
5. Az írás azt sugallhatja, hogy a ’nemváltogatás’ valami olyasmi vicces dolog, mint amikor valaki szeretne fiatalabb vagy öregebb lenni néhány percre, vagy máshol lenni, hehe hihi haha. De nem olyan. Ez nem vicces.
6. A pedofilos célzás azt sugallhatja, mintha a homoszexuális házasság engedélyezésének vagy a transzneműségnek vagy bármely, a cikkben érintett csoportnak bármi köze lenne a pedofíliához. Ha valami csoportnak van hozzá köze, az épp nem ezek. De maradjunk annyiban, hogy nincs.
7. Ismétlem, mindezeket nem kell tudni senkinek, még egy értelmiséginek sem. De meghallani meg lehet, ha valaki elmondja nekik. Ezzel próbálkoztam, hajrá.
Továbbra sem érti. A szemünk előtt zajlik az amerikai és európai jogrend átalakulása. Ennek egyik látványos fejleménye a házasság meghatározásának megváltoztatása. Jogi szempontból nincs jelentősége a szexuális nemeknek még a házasság esetében sem. Miért nem? Mert felváltja a természetjogi szemléletet egy, az egyéni szabadságjogok mindenek felettiségét a priori elfogadó jogi szemlélet. Ehhez járul a gender elméletek erős befolyása. Ha a természetjogot kizárjuk, és ha csak szituációkban és egyéni döntésekben gondolkodunk, ha a közösségi érdekeket és az emberi test biológiai adottságait figyelmen kívül hagyjuk, akkor mi akadálya, hogy a jogrendet tovább formáljuk aszerint, hogy ki, miként határozza meg önmagát. Itt nem a transzneműek érdekvédelméről van szó, hanem a társadalom egészének életéről és jövőjéről, arról, hogy vagyunk néhányan, akik hol ironikusan-szatirikusan, hol komolyan, tudományos érvekkel szembe merünk szegülni ezzel az egyre erősebb, alapjogokat átalakító hullámmal. Itt most én állok a kisebbség oldalán, én megyek szembe a magukat haladóknak, felvilágosultaknak, liberálisoknak nevezőkkel. Úgy tesznek, mintha a természetjogot egy szilárdabb alapon álló új jogi axiómarendszerrel, a pozitív joggal helyettesítenék. A pozitív jog szilárdsága azonban legalábbis vita tárgya, de az elméleti vitánál fontosabbak azok a gyakorlati következmények, amelyek csak látszólag növelik az egyéni szabadságjogokat és az egyenlőséget, valójában a társadalom egésze, és szerintem az érintettek számára is valós veszélyeket hordoznak.
Na jó, rendben van, várom a válaszát arra a kérdésre, hogy ha az emberi szexuális neme választás kérdése, akkor az ember életkora miért nem az?
Szerintem az alapjogok elmélete nem áll szemben a természetjoggal, hanem épp abból táplálkozik: az ember veleszületett jogai az állami hatalom korlátai, azokat az állam nem megalkotja, hanem csak elismeri, s azok a jogrend olyan fundamentumai, amelyeket a pozitív jog sem hághat át. Az azonban, hogy melyek is ezek a jogok, s mi a pontos tartalmuk, hiába a természetjogi alap, koronként és kultúránként különbözik. Ezért nekem úgy tűnik, hogy bár mind a természetjog, mind az emberi jogok elmélete univerzálisnak ható magasztos idea, érvényességük mégis időben és térben korlátozott.
Ami a homoszexuálisok házasságát illeti: számomra nehéz ügy, s őszintén kérdem: állami elismerése milyen konkrét, gyakorlati fenyegetést jelent a társadalomra, a közösségre? Önmagában az a tény, hogy a mai társadalmak évezredes hagyományokkal fordulnak szembe, nekem nem látszik meggyőző érvnek.
A Supreme Court döntésének talán legfontosabb következménye az Egyesült Államokban közvetlenül a vallásszabadság kérdését érinti. Mostantól két alapjog élesen ütközik: az azonos neműek joga a házasságkötéshez, és az egyházak joga saját hitelveik hirdetéséhez. Vajon azok az egyházi intézmények – köztük a kb. 29 000 közoktatási és 1700 felsőoktatási intézmény, amelyek olyan hitelveken alapulnak, amelyeknek a házasság hagyományos definíciója szerves része, elveszítik adómentességüket, ha nem tagadják meg meggyőződésüket? Nagy valószínűség szerint igen. Ennek nemcsak az egyházakra és a hitéleti intézményekre lesz végzetes hatása, hanem a világi intézményekre és a közjóra is.
Meggyőző érv lehet, hogy a házasság az házasság, a házasságban élőnek pedig például örökbefogadási joga, vagy mesterséges megtermékenyítésben való joga van. A társadalomra való fenyegetés szerintem leginkább abban áll, hogy nem egyértelmű, hogy milyen hatása van az emberre, ha azonos nemű szülők nevelik fel. Az egyértelműen rossz, ha csak 1 szülő neveli fel a gyereket (így a válás intézménye is voltaképpen veszélyes a társadalomra, ha van közös gyerek), de a két azonos nemű szülő nem pótolja a hiányzó neműt. A gyerek elsősorban mintakövetéssel tanul, ezt már nagyon régen bebizonyították, így a szűk család viselkedése az első néhány évben meghatározó az alapvető viselkedés kialakításában, annyira, hogy nagyon sok esetben ez még felnőttként is kihat a viselkedésre, tudattalanul. (és amíg nem tudatosul, addig felülbírálni sem tudja az ember). Ezért nagyon fontos, hogy a gyerekek minél inkább a hosszútávú társadalmi érdekeknek megfelelő környezetben nőjenek fel. És ezért nagyon fontos lenne, hogy ami valószínűleg nem hasznos, azt a társadalom ne támogassa, hanem “büntesse”, vagy tegye eleve lehetetlenné. A melegházassággal egy lépést tettünk a “meleg családok” felé, ahol azonos neműek a szülők. Mert ezek után kérelemelbíráló legyen a talpán, aki meg meri lépni, hogy ha 2 pár vár gyerekre, akkor nem a homoszexuális párt részesíti előnyben. Olyan diszkriminációs pert kap a nyakába, hogy a lába se éri a földet, örülhet, ha nem rúgják ki.
A másik dolog, hogy a gyereknek nagyon fontos a stabilitás. A meleg párok biztosan nagyon szeretik egymást, de a kutatások azt mutatják, hogy a hosszú távú párkapcsolat sokkal ritkább náluk, mint a heteroszexuálisoknál. Hosszú távú alatt 20 év feletti értéket értek. Ez azért fontos, mert főleg a tizenéves gyerekekre örökre hatást gyakorol a szüleinek a válása (akik ekkor már legalább 10-15 éve vannak együtt, statisztikák szerint a melegeknél ez már nagyon hosszú kapcsolatnak számít).
Talán tavaly olvastam valahol nyilatkozatokat olyan felnőttektől, akiket meleg párok neveltek fel, és a melegházasság ellen voltak, de sajnos sehogy sem találom. 😦 ha megtalálom, el fogom küldeni.
(nagy keresgélésben viszont találtam egy két éves cikket, sok hivatkozással: http://konzervatorium.blog.hu/2013/04/18/a_meleghazassag_ellen)
3-as pontra szeretnék válaszolni: amikor a csapból is az folyik, hogy nem baj, ha kövér, buta, igénytelen vagy, fogadd el magad olyannak, amilyen vagy és boldog leszel, akkor elég álságos azt mondani, hogy néhány ember azért nem boldog, mert női testben férfinak érzi magát, és éveket meg vagyonokat költ arra, hogy boldog legyen.
4-es pontnál pedig: nem lehetséges, hogy a kettő között összefüggés van? aki nem tudja elfogadni magát úgy, ahogy megszületett, az nem meglepő, hogy magas öngyilkossági rátát produkál. Ez nem azért van, mert a társadalom nem fogadja el, hogy ő transznemű, hanem talán azért, mert ő nem fogadja el saját magáról, hogy fiú, hanem kitart amellett, hogy lány, fiú testben.
Amennyire én tudom, öngyilkossághoz nem az vezet, hogy a társadalom nem fogad el (hány bogaras ember él a világban boldogan, akiket a háta mögött kinevet a társadalom?), hanem az önelfogadás hiánya.
Van fogalmad hogy mi most mit érzünk a kirekesztő elutasításod nyomán? Egyáltalán hogy fogalmazhatsz meg velünk kapcsolatban bármiféle kritikát? Bele gázolsz a lelkünkbe, megakadályozod a kiteljesedésünket és kétségbevonod a szabadságjogainkat.
egyébként ez, már elnézést, de eléggé ostoba kérdés: hogyne választaná meg az ember a korát?! Ezen egy csomó üzletág, életmód tréning és sok egyéb alapszik, ezen a választáson. Van egy természetes folyamat, amit öregedésnek hívunk, ez még rugalmasabb kategória a nemnél is. Az öregedés lassítására, az életkor kitolására legalább annyiféle orvosi kezelést és tréninget találtak ki, mint a nem megválasztására. Köztük nagyon sok hatékony, és a leghatékonyabbak szenvedéssel járnak, nem is kevéssel. Bizonyított tény, hogy az éhezés a telomerek hosszát növeli. Évszázados tapasztalata ez a böjtölő szerzeteseknek. Fáj, kemény dolog? Igen, az. De szabaddá teszi az embert olyan téren is, hogy lehetővé tegye magának, hogy meghosszabbítsa az aktív korát, amit a génállománya önmagában nem tenne lehetővé. Ugyanígy a sport, a mozgás, de csak ha rendszeres és elég kemény. Fáj? Igen, nagyon tud fájni,és egy életen át tartani kell mindkettőt, mint a transzneműek esetében a kezelések és egyebek. Szóval a kérdés, a benne rejlő párhuzammal együtt, úgy mérhetetlenül ostoba és tudatlanságról árulkodó, ahogy van.
Drága! Ön nem az életkor megváltoztatásáról beszél, hanem a a test kondícióban tartásáról. De rendben van. Ha egyetért azzal, hogy az ember megváltoztathatja a korát, akkor egy okos és tudós választ adjon arra, hogy ehhez a változáshoz kell-e igazítani a jogrendet? Például egy jó kondiban lévő 75 éves, aki 50-nek érzi magát, ne vehesse igénybe az ingyenes utazási kedvezményt?
A test kondícióban tartása és az életkor között szoros összefüggés van. Talán Ön is észrevette már, hogy testben él az ember. És tudja, a helyes légzés, a szívizom erőssége, a májműködés javítása, a belek renyheségének megelőzése általában jótékonyan hat az életkor meghosszabbítása tekintetében. A példa légből kapott és rossz. De amennyiben ez az a fajta életmód általánossá és ingyenessé válna, igenis el lehetne gondolkodni jogi kérdésekben bizonyos változtatásokon. Nem azon a kisstílűségről tanúskodó dolgon, hogy ingyen vagy nem ingyen utazni, hanem olyan mély keresztény kérdésen, mint például az eutanázia jogának kitolása betöltött nyolcvan éven túlra, legalább egészséges emberek számára. Hogy ne történjen meg az az eset, amit a minap olvastam, hogy egy huszonegy éves lányt el lehessen örökre altatni, aki egyébként egészséges volt, csak nem bírta feldogozni a gyerekkori traumáit. Például.
A szexuális örömök megélése és a házassági jogrend ehhez való igazítása ugyanúgy két külön dolog, mint ahogy a test karbantartása és az életkor alapú támogatások/kedvezmények. Az előbbi mindkét esetben “magánügy”, az utóbbi minden esetben közügy, mert a társadalom/állam “adja” az egyénnek.
A házasság nem alapjog hanem egy társadalmi “szerződés”, ami elsősorban családjogi kérdésekben fontos (öröklés, apasági vélelem, stb), és elsősorban a gyerekek szempontjából lényeges, hogy a felek házasok-e vagy sem. A kérdés az, hogy éri-e a gyermeket hátrány, ha homoszexuális szülők (legalább az egyik részről nyilvánvalóan és egyértelműen nem vér szerinti) gyermekeként nő fel? Nincs-e joga a gyereknek a vér szerinti szülei családjában felnőni?
Milyen problémákat vet fel, ha egy fiú (bocsánat, későbbiekben leendő apa) két homoszexuális nő házasságában nő fel?
Ez nem egyszerű “rám tartozik” kérdés, az összes ilyen jellegű témának nem a szülők joga kéne hogy a központi eleme legyen, hanem a gyerek joga, és a gyerek érdeke. (Például az abortusz vagy a válás is hasonló kérdéskör, a gyerek érdeke harmadlagos, az számít igazán, hogy a két szülő mit akar.)
Egyetértek, a gyermekek joga és érdeke a kérdés. http://tablet.mno.hu/magyar_nemzet_magazin/szegletkovek-1290505
Kedves Teréz, ön azt írja a transzkorú párhuzamról, hogy “De amennyiben ez az a fajta életmód általánossá és ingyenessé válna, igenis el lehetne gondolkodni jogi kérdésekben bizonyos változtatásokon.” Vehetem ezt úgy, hogy akkor támogatja majd a transzneműek (stb. [illetve qwerty]) jogrendbéli szabadságharcát – sőt, voltaképp uralmi törekvéseit -, ha majd már “általánossá és ingyenessé vált”? Mert akkor igazából nincs miről vitatkoznunk.
Jeleztem, hogy Teréz hozzászólásainak nem adok helyt, de ezt felülbírálom, ha kell, mert nem lenne igazságos, ha csak kérdezni lehet tőle, ő viszont nem válaszolhat.
Egyébként a dolog valóban sántít egy kicsit. Az ember nemét, születésének időpontját és helyét, valamint az anyja leánykori nevét a születésekor rögzítik, és beírják az anyakönyvbe. A transznemű azt állítja, hogy a neme nem az, ami az anyakönyvben szerepel. A transzkorú pedig azt állítja, hogy a születési dátuma nem az, ami az anyakönyvben szerepel. (nem arról van szó, hogy anno hibásan lett rögzítve, hanem hogy most nem felel meg a valóságnak (?), és ez ügyben lépéseket kell tenni, éspedig két irányban, egyrészt operáció útján, másrészt az anyakönyvben módosítani kell, és attól kezdve ez lesz az érvényes)
Tehát nem arról van szó, hogy néha 10 évesnek érzem magam, néha pedig 50-nek. De így, felnőtt 40-esként úgy érzem, hogy 30 évvel korábban születtem (párhuzam: nem fiúnak születtem, hanem lánynak), úgyhogy, ha ezt a módosítást a hivatal szíveskedne az anyakönyvbe beírni, akkor már rögtön 70 évesnek ismerne el a társadalom, pont annyinak, amennyinek érzem magam (párhuzam: ekkor lánynak ismerne el a társadalom, pont úgy, ahogy érzem magam).
Lehet erre azt mondani, hogy a születési időpont objektív tény, de az esetek túlnyomó többségében a nem is az (vannak persze speciális esetek, de ez elenyésző kisebbségét jelenti a transzneműeknek). Ha mondhatod azt, hogy valójában fiú vagy, csak lánynak születtél, akkor mondhatod azt is, hogy nem 1975-ban születtél (ahogy eddig mindenki tudta), hanem 1945-ben.
‘a továbbra sem érti’ illetve, másnak a ‘Drága’ kezdetű hozzászólások nem tetszenek. De rendben van, igyekszem elnézni a gyengeségeket 🙂
Ad H.Gy. nincs olyan hogy emberi szexuális nem. Ha kitörlés helyett elolvastuk volna az oxford dictionary ide-oda vágó szócikkeit, akkor most ezt nem nekem kellene kifejteni. Van sex és gender, ezen kívül a szexuális orientáció, valamint mindhárom esetben az identitás, tehát ez egy minimum hatos mátrix (egyébként jóval több). Ha ezen belül a biológiai nem érdekli, azzal kapcsolatban is tudok remek tanulmányokat ajánlani, melyeket szintén nagy tudósok (orvosok és biológusok általában, tehán nem a CEU gender studies staff) írtak, ebből kiderül, hogy mi az a minimum 4 dimenzió amely alapján a biológiai nemet (sex) meghatározzák. Erről senki soha nem mondta, hogy választás kérdése lenne, kivéve azokat az eseteket, ahol ez nem eldönthető. Őket tudatosabb országokban bizonytalan neműként könyvelik, és később eldöntik, hogy melyikkel tudnak azonosulni (tudja: ez a mátrix longitudinális dimenziója: az identitás). Nem tudjuk olyan iszonyatosan pontosan, miként hat a test a lélekre (mentális mintázatokra, pszichére, a perifériális pályák a centrálisokra, amilyen szemantikával tetszik parancsolni) de hat, ethát nem lehet azt mondani, hogy a különbségek nem számítanak. Azt, hogy mennyire számítanak, a műtéteket megelőzően iigyekeznek a lehető legpontosabban felmérni, alkalmasint Ön is kipróbálhatja, lehet, hogy meg fog lepődni 😉
Az időponttal kapcsolatos teoretikus vitába szívesen belemegyek majd, de most nem szeretném azt a látszatot kelteni hogy ez a valódi kérdés. Mint írtam – gondolom nem olvasott bele az érintettek blogjába – a transzneműek, a transzkorúaktól eltérően valóban létező, valós társadalmi és egzisztenciális problémákkal küzdő rendkívül sérülékeny személyek. Önt le szokták köpni az utcán azért, mert transzkorú? Össze szokták verni? Megalázzák? Retteg kimenni az utcára? Hazudoznia kell hogy az atrocitások legalább egy részét elkerülhesse? Folyamatos krízis állapotában van? Ha nem, akkor ez nem egy elméletieskedő kérdés hanem élettapasztalatok különbözősége, ahol a szemantikai vitát, pláne a vicc szintjén, nem érzem adekvátnak. AZ nekem tök mindegy, hogy mire gondolt – illetve nem, hiszen ezért olvastam a blogját eddig is – de ami lett belőle, az egy olyan szöveg, ami önmagában, címében és a kommentek alapján is alkalmas arra, hogy sértse ezeknek a krízisben élő embertársainknak a méltóságát.
Lehet találgatni – és ez már Ad brrrrrr – hogy vajon mi okozza és miért lesznek öngyilkosok meg minden, de ezt népi pszichológiának hívják. El kell csókolom olvasni a szakirodalmat, van bőségesen, akár terápiás irodalom is, és abból megtudja, hogy mi a (tudományos) álláspont. Az ön fejében lévő légvárakat a világért sem akarom lerombolni de azzal jó, ha tisztában van, hogy azok csak ott léteznek, máshol nem. Üdvözlöm őket, btw.
Nekem nagyon rokonszenves, hogy őszintén küzd a transzneműekért, és felhívja a figyelmet a szenvedésükre. Tavaly a First Things-ben olvastam egy nagyon elgondolkodtató írást egy ilyen esetről, de most nem találom. A fenti poszt azonban nagyon másról szól, a jogrend átalakításáról és a házasság definíciójának messzemenő következményekkel járó megváltoztatásáról. Sajnálom, hogy ezt nem akarja meghallani.
prájdolom a rokonszenvét, ellenben sosem vitattam hogy ÖN SZERINT másról szól a poszt, mint ahogy történetesen érteni lehet. Kérem töltse ki az alábbi IQ tesztet (mindenkinek rendelkezésére bocsátom ám): Társítsa a következő szavak valamelyikét a TRANSZKORÚ kifejezéssel: a. TRANSZNEMŰ b. JOGREND c. TRANSLATION d. TRANSSZIBÉRIAI EXPRESSZ.
Nos 70+ IQ felett még metakognitív részkészségek sem kellenek ahhoz, hogy az a. által jelzett kategóriára gondoljon bárki is. A szövegkörnyezetben illetve az Önt napok óta foglalkoztató framing-ben pedig ez a kvöetkeztetés még akkor is elkerülhetetlennek látszik, ha Ön erre egyáltalán nem gondolt. Erre, csakis erre szerettem volna felhívni a figyelmét – lsd by the way az utolsó hozzászóló kétségkívül visszafogottabb bejegyzését.
úgy nagyjából tisztában vagyok vele, hogy van legalább 4 féle neme egy embernek. Viszont úgy gondolom, hogy nem arról van szó, hogy ezek “szerencsés” esetben összevágnak, és “szerencsétlen, de normális” esetben nem. Szerintem normális esetben összevágnak, és abnormális esetben nem. És erre nem az a megoldás, hogy megpróbáljuk ezeket a nemeket összerendezni, és ráadásul pont abba az irányba, ami a legkevésbé működik: megváltoztatni a testi (biológiai) nemet, amit a nemi szervek alapján megállapíthatunk. Leginkább azért nem, mert egy nemváltoztató műtét nem tudja megváltoztatni az illető biológiai nemét. Külső jegyekben persze igen, de a nővé operált férfinek se méhe, se petefészke nem lesz, és esélye sem lesz megszülni egy gyermeket, vagy anyatejjel táplálni. Tehát legjobb esetben is meddő nővé válik, bár még ennek is túlzás lenne nevezni. (akik egyébként, mint az nyilván köztudott, hasonlóan sokat szenvednek, és rengeteg megalázó és esetenként fájdalmas, és drága procedúrán esnek át, annak reményében, hogy esetleg lehet gyermekük. Ha esetleg nem jönne le, a fő különbség, hogy az egyik “önhibáján kívül” került ilyen helyzetbe, a másik pedig időt és pénzt nem sajnálva hozta magát ilyen helyzetbe, a nemváltó műtéten keresztül) Hasonlóan a férfivá operált nők sem válhatnak biológiai apává, bár ez persze kevésbé hangsúlyos, de nem válnak igazán férfivá.. Szóval a kérdés adott: mi a különbség a transznemű és a transzkorú között? Hasonlóság van bőven (látszólag objektív tényeket kérdőjelez meg, csak tüneti megoldása van rá az orvostudománynak, és fő tünete, hogy az ilyen identitású egyén tudata és a valóság nincs összhangban). Az fő különbség, hogy az előbbi egy tudományosan elfogadott jelenség (talán néhány évtizede?), és az emberiség kb 0.001%-át érinti (sajnos nem találtam rá statisztikát), az utóbbi pedig nem elfogadott, és nincs róla statisztika, hogy hány embert érint. (Egyébként érdekes adalék, hogy a laktóz intolerancia akkor került ki a betegségek közül, amikor kiderült, hogy a világ népességének kb 20%-a érintett) Nem látom be, hogy ezek alapján a transzszexualitás miért nem betegség (ráadásul szellemi betegség, hiszen az illetőnek bizonyos szempontból nézve tévképzete van), és miért lesz belőle alapvető emberi jog?
A laktóz-intoleranciát nehéz volna ideológiai harc fő motívumává tenni, míg a szexuális devianciák mellett ezreket és százezreket lehet fölvonultatni – hamis jelszavakat használva, pl.: Én döntöm el, fiú vagyok-e vagy lány. Onnan már csak kis lépés, hogy támadásba menjenek át, és a laktózra toleránsak (= szexuális devianciáktól mentesek) máris sarokba vannak szorítva.
Decentiridescent! Igaz, köszönöm! A transzkorúak valóban elvetették a sulykot! Én magam is. 🙂
Az blogbejegyzés ígéretesnek indult, de mi tagadás: sorról sorra növelte csalódásomat. Nem szoktam más blogján fanyalogni, most azonban erkölcsi kötelességemnek érzem, hogy felemeljem a szavamat.
A transzeredetűek nevében tiltakozom a transzkorúak önös, szemellenzős és kirekesztő állásfoglalása ellen! Fájlalom, hogy szűk szellemi gettójuk falai mögött álságos alkut kötöttek a társadalmi normatíva őrző-védőivel, és hogy saját érdekeiket mások elszenvedett sérelmei palástolása árán érvényesítenék. Konkrétan azt nehezményezem, hogy a blogbejegyzés “a szőke kék szemű afroamerikai” sorstárs esetét szociális szereppé bagatellizálja és átsiklik a lényeg felett. Nem primitív, faji kérdés a transzeredet! Egészen másról van szó.
A transzeredetű emberekre hatalmas külső társadalmi és belső pszichés nyomás nehezedik. Már születésük, sőt fogantatásuk pillanatában megkérdezésük nélkül és ephemer genetikai és bio-lokális szempontok szerint besorolták őket egy merev szülői, vérségi vonalba.
A ciszeredetű többségi társadalom számon kérné rajtuk azt a származást, családfát, szülőt, amivel és akivel alkati sajátosságukból kifolyólag nem tudnak és nem is akarnak azonosulni, és akik tőlük mélységesen idegen elvek alapján kerültek helyzetbe, amikor származásuk kialakult és rögzült. Elidegeníthetetlen joguk, hogy szabadon dönthessék el, kit illetnek az érzelmes anya, apa megszólítással, kinek a génjeit bontakoztatják ki saját testükben, szervezetük minden egyes sejtjében (!), kinek a fizikai vonásai, mentális képességei, emocionális sajátosságai illenek identitásukhoz, és milyen déd-, ük-, vagy szépapa faji, kulturális és egyéb örökségét nevezik a sajátjuknak. A fizikai, élettani és jogi botlókövek eltávolításához legyen joguk igénybe venni a megfelelő orvosi, kozmetikai, géntechnikai, terápiás és jogi eszközöket!
Érdekvédőik azzal a paradox helyzettel szembesülnek, hogy éppen a származási determinációtól bizonyos értelemben mentes társadalmi csoport – az árvák, az örökbefogadottak és/vagy a névtelen sperma/petesejtdonorok illetve béranyák közreműködésével kitermelt emberek – esetében nem hogy korlátoznák, hanem folyton bővítik a „szülő” fogalmát és betonozzák be a „szülői jogokat”. Ez ellen együtt, született transzeredetűeknek és életrajzi transzeredetűeknek, karöltve kellene fellépniük.
A ciszeredetű többség ideológiai bástyái omladoznak.
A modern tudomány halomra cáfolja a származás egyértelműségét. Ma már tényként kezeljük például azt, hogy egymástól elkülönülő kategória a genetikai, navidális, jogi, szociális és emocionális anyaság. (Az apai státuszról már régen tudjuk, hogy egy atomjaira bontható, patriarchális elv-tákolmány.) Igaz, hogy lazultak a sztereotípiák, de ez az érintettek számára, mint már említettem, kevés enyhülést hozott. A kezdetleges társadalmi eszmélés is kizárólag a magát szülőként meghatározó társadalmi csoport malmára hatja a vizet!!! Bár egyre szélesebb körben tudatosul a „származás” fikcionális mivolta, a társadalom mégis csírájába fojtaná a transzeredetű emberek coming-out-ját.
Pedig mindannyiunk kisajátíthatatlan emberi joga a származásunk feletti autonóm rendelkezés, hiszen az eredet személyi önazonosságunk és méltóságunk egyik elmozdíthatatlan alappillére.
Igen,ezt már vártam. Közben felfedeztem, hogy transzfajú is vagyok. Griffmadár, illetve szikvója. Néha ember, de csak nyögve. Sőt: transzlétű, mivel Isten a megkérdezésem nélkül részeltet a létezésben, miközben nem is vagyok. Na, elég szerintem ebből.
A transzlétűvel fején találta a szöget, Csaba. Pontosan erről van szó.
Szerencsére erre Európa haladó államaiban már van orvoslat: Kötelezhetem az orvosomat és az egészségügyi személyzetet arra, hogy szakszerűen véget vessen a valós nemlétezésem és rám oktrojált létezés kognitív disszonanciájának. Vagy akár a közeli hozzám tartozó vergődésének. Nemsokára EU-s közkincs lesz az eutanázia szolgáltatására való jogosultság.
Na igen, leírtam a transzlétűt, aztán eszembe jutott a minap eutanáziált fiatal nő (holland? flamand?), akinek semmi baja nem volt, az egészségétől 100 évet is élhetett volna, de nem bírta, hogy él… szóval voltaképp tényleg nem is vicces.
Eszembe jut egy film, jó 15 éve láttam valamely tudományos adón, főként a hermafroditizmusról szólt, de érintette a transzneműséget is. Nagyon jól körbejárta, az egyik szélső érték egy holland nő volt, aki kromoszómái szerint férfi volt, de testileg egyébként nő – csak persze meddő – és nőnek is nevelték, de valahogy nem érezte jól magát nőként és aztán addig vizsgálták, míg kiderült, hogy férfi. Boldogtalan férfi. Illetve nő. A másik szélsőérték egy ritka szindróma volt nem tudom melyik óceáni szigeten, ahol jó pár kislány, aki addig normális 9-10 éves leány volt, pár nap alatt fiúvá alakult. Nemi szervek átalakultak, hormonok beindultak stb. A srácoknak nem okozott semmi problémát az átállás, de a szülőknek, családoknak sem, vidáman mesélték. Nincs-e összefüggés a mi fogalmaink szerinti civilizáció illetve annak hiánya és a transznemű probléma jelentkezése között? Szerintem van, sőt.
még pár ilyen pompás vicc és bezárhat a hócipő. Bizony elég.
Az Ön részéről azért több empátiára számítottam volna, tachibanaukiyo. Szomorú, hogy ennyire fejletlen a szolidaritás a “trans-ident” közegben. Pedig csak akkor leszünk hatékonyak, ha közösen lépünk.
szeretem a túltolt ironizálást. Kicsit ciki, de cuki!
Igaza van. Mentségemre legyen mondva, hogy csak így tudtam kompenzálni humortalanságát, ami persze nem sikerült. Mert az eleve kezelhetetlen. 😉 Most komolyra fordultam.
Kedves Gyuri!
Gondoltam, leírom az érzéseimet a mai blogbejegyzésedről. Egyrészt zseniális az ötlet, és nagyon jól is van megírva, ugyanakkor szerintem is van egy – nyilván nem szándékolt, de mégis erős, szerencsétlen – áthallás a „transzkorúak” és a transzneműek között. Én is hallottam transznemű emberről, láttam is már ilyet, és el tudom képzelni, hogy óriási szenvedés lehet, ha az embernek az istengyermekség utáni legfontosabb identitása – vagyis az, hogy férfi vagy nő-e az illető – teljesen bizonytalan. Ennél nagyobb szenvedést nehezen tudok elképzelni; még homoszexuális, vak, süket is szívesebben lennék, mint transznemű. Ezért bármennyire zseniális is a gondolat és a kifejtés, ez az áthallás – a vicces hangnem és a tragikus sors ellentéte – zavaró.
Sallai Gábor – 30 évvel ezelőtt még minden magát haladónak képzelő elme jóízűen nevetett azon a bizonyos gagyi Lorettás Monty Python jeleneten (Brian élete), mert elképzelhetetlennek és groteszknek tűnt, hogy egy férfi jogot formáljon a női létre, arra, hogy gyereket szülhessen és főleg arra, hogy nőként kezeljék azok is, akik spontán nem képesek beazonosítani benne a “nőt”. Ma már tudjuk, milyen óriási szenvedés az egész, és már nem nevetünk Lorettán.
Sőt, már nem is érezzük groteszknek a követeléseit, hiszen a valóság simán leelőzte a fikciót. Lorettának sok helyen alkotmányos joga, hogy minden szinten, ha kell a mesterséges nemzés és az adopció szintjén is, “nőként”, “anyaként” kezeljék. Maximum az tehet neki keresztbe, hogy a “nő” is és az “anya” is egy lassan hitelét vesztett kategória, amit talán csak néhány transzgender illetve transzdresszer mer már teljes mellszélességgel felvállalni.
Mára össztársadalmi konszenzus, azáltal úgy enyhítendő a tényleges szenvedés, hogy átértékeljük és immár természetes, veleszületett normavariánsként kezeljük azt, amit eddig minden kultúra groteszk, helyenként provokatív, helyenként kultikus-mágikus abnormitásnak, de mindenképpen rendhagyó jelenségnek tartott. Tehát : Nem az érintettet kell így vagy úgy, szigorúan vagy gyengéden “kezelni”, hanem a társadalmat. Hatalmas kultúrevolúciós lépés.
De miért állnánk meg itt?
Hiszen ki merné tagadni, hogy emberi fajtánknak semmi sem okozott nagyobb szenvedést mint a mulandóság és az a köré épülő kompenzációs kultúrális normarendszer?
Mit az, amiből több trauma, identitászavar és masszív társadalmi megkülönböztetés született, mint abból a tényből, hogy a társadalom létünket “életkorok” szerint osztályozza, rendszabályozza, privilegizálja vagy kirekeszti: a közéletben, a családban, az egészségügyben, a munkapiacon, a fogyasztás terén, az erotikában stb-stb ??
Most hadd ne térjek ki arra, hogy az “idő” fogalma és mérése mennyire mesterséges kultúrtermék. Sem arra, hogy fizikailag bizonyított tény tér-idő relativitásra. Elég, ha rámutatunk a triviális tényre, hogy világszerte a legtöbb erőszak és túlkapás éppenséggel a korkülönbséggel és korosztályos stigmára alapozott hatalmi asszimmetriáknak tudható be. Nem beszélve arról, milyen észbontóan nehéz a (vélt vagy valós) testi-szellemi éretlenség élménye, vagy mennyire traumatikus legtöbbünk számára az öregedés megalázó és a végső fizikai és szociális megsemmisülésbe torkoló keserve. Tény, hogy hazánkban a legtöbb öngyilkosságot nem a kezeletlen transzszexuálisok követik el, hanem nemi identitásukban teljesen szilárd aggastyánok.
Ma még gagyinak tartják H.Gy. mókás bejegyzést, nyilván ő maga sem gondolta komolyan.
Na den ha rejlik benne annyi elrejtett prófétai potenciál, mint a Lorettás jelenetben??? El sem tudjuk képzelni ma, milyen felszabadultan vélekedhetnek majdan gyermekeink. “Ti gonosznak gondoltátok, de a gondviselés valóra váltotta a benne rejlő jót.” (a Genezis után szabadon)
Hála az kék égnek, vannak már erre is fogékony aktivisták, mint a szivárvány lobogója alatt felsorakozó gyermekjogvédők, akik fáradhatatlanul harcolnak azért, hogy ne érje negatív megkülönböztetés a gyermekeket, ne lehessen a “védett kor” álságos intézményén keresztül megtagadni tőlük a “felnőtt előjogokat” mint a szerfogyasztást, anyagi-szakmai önrendelkezést (munkát) vagy akár a szexuális tevékenységet. És vannak már ugyanazon lobogó alatt sorakozó gerontoszenzibilisek is, akik hasonló előjogokat biztosítanának a gondnokság alá helyezett aggkorúak számára. Ezek már mind megindultak a társadalom partvonaláról a fősodorba. Csak mi nem akarjuk meglátni, meghallani; elütjük humorral vagy hitetlenséggel. Pedig rájuk is érvényes: “We are unstoppable!”
Nem lesz könnyű, de egy napon megvalósul a koregyenlőség is. És vele együtt a haladó, befogadó társadalom, amelyben értéknek számít a szabadon választott korosztály-önazonosság.
Ha együtt menetelünk mi transz-identek, még előbb, mint gondolnánk.
Ezeket a fejleményeket, melyekről fentebb ír, én is ismerem. Most fordítottam két könyvet erről a témáról olyasvalakitől, aki valószínűleg mindkettőnknél jóval többet tud róla (Marguerite A. Peeters: „A Nyugat forradalmának globalizációja” és „A gender forradalma”). Hogy szörnyű az irány, az számomra sem kétséges.
Egy dologra viszont érdemes felhívni a figyelmet. Az ördög, aki hitem szerint az egész mögött van, zseniális. Elképesztően jól használ fel mindent és mindenkit (akit tud) saját céljai elérésére.
Vegyük – mondjuk – a homoszexuálisok kérdését.
1. Homoszexuálisnak lenni nagy szenvedés, nagy kereszt. Én nagyon örülök, hogy nem vagyok homoszexuális.
2. A homoszexuálisoktól tényleg nagyon sokan irtóznak, nagyon sokan nem szeretik, nem fogadják el, megvetik őket. Ez így nincsen jól. Ahogy a Katolikus Egyház Katekizmusa írja: „Tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell fogadni őket. Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét.” (2358. pont)
És mit csinál ekkor a sátán? Ördögi terve – vagyis az ember és ezen keresztül a társadalom teljes lerombolása, lásd https://heidlgyorgy.wordpress.com/2015/06/02/a-hazassag-lerombolasa/#comments – központi részének éppen a homoszexuálisok „elfogadtatását” teszi meg, elhallgatva, hogy a bűnöst ugyan szeretnünk kell, a bűnt viszont gyűlölni, és mivel itt már legtöbbünknek van bűne bőven (nem fogadjuk el a homoszexuálisokat), és saját bűnünk felismerésénél és beismerésénél mindig könnyebb a másik embert hibáztatni, akadálytalanul haladhat előre célja megvalósításában. Az összes érintettnek rosszabb lesz: a homoszexuálisok társadalmi elfogadása tovább csökken, a társadalom alapjai megrendülnek, az ember tönkremegy.
Igaz. Valamint a széles körben elfogadott “homofób” kifejezés nem más, mint gyűlölködő címkézés, tovább szítva ezzel…
Évek óta nyűglődöm azzal, hogy elszánom magam a coming outra, de sose mertem. Félek, hogy megbélyegezne a társadalom, pedig ettől soha, senkinek nem szabadna rettegnie. Még a szűk családom és a barátaim előtt sem merem felvállani, mert félek, hogy kiközösítenek. Ők nyíltan más nézeteket vallanak, mint én, tudom, hogy nem fogadnának el olyannak amilyen vagyok. Marad a színlelés, és a zavart mosolyok, a terelés, ha szóba kerül a téma. Nem merem senki előtt felvállalni az érzéseimet. Pedig sajnos én is homofób vagyok. Nem tehetek róla, hogy így érzek, ne bélyegezzetek meg ezért, nem tudok ezen változtatni, és segítő szándékú “kezeléseknek” sem vagyok hajlandó alávetni magam, egyelőre legalábbis biztosan nem. Ahhoz túl nagy bennem a szégyenérzet az érzéseim miatt. 😦
(és sajnos a szöveg nem vicc, vagy irónia, esetleg szatíra, hanem teljesen komoly. Most is, hogy csak így, név nélkül leírhattam, a gyomorgörcs állt belém)
Igen, pontosan ezért bűnös dolog a “homofóbia” emlegetése. Ugyanolyan káros és bűnös, mint valakit pusztán homoszexualitása miatt bántani. Hangsúly az “ugyanolyan”-on. Engem is taszít a homoszexualitás, de hála Istennek, nincs bajom a kifejezésével és a homoszexuális egyének (esetenként baráti) elfogadásával sem.
Egyetértek.
Mégis szeretem különválasztani a műfajokat. Szerintem H.Gy. blogbejegyzése (és az én kissé erőltetett fenti hozzászólásom) nem az érintettek létjogosultságát vagy szenvedését vitatja, nem is rajtuk élcelődik, hanem pontosan azon a (s. által) megvezetett farizeusi közegen, amelynek fő szempontja, hogy fényezze a saját kegyességét.
Vagy azáltal, hogy mindenre reflexből lecsap, ami “normabontó”, vagy úgy – és ez harapódzott el manapság a “jóakaratú emberek körében” – mindenre egy morálisan hangzatos, amúgy olcsó megoldást keres: a nagybetűs ELFOGADÁST. Sokkal egyszerűbb és kényelmesebb joviálisan, humanitárius panelekben el- és befogadónak lenni, mint a csőbe húzotakkal végigböngészni a mefisztói szerződés kisbetűs lábjegyzékét. Az élet-halál kérdésekre azonban ott van a konkrét válasz. (Még tanulmányt is könnyebb írni a GM romboló hatásáról mint közelről kibírni és odaadóan kezelni az érintettek, sebzettek, traumákkal kűzdők reális nyomorát.)
Ezt a fondorlatosan szentimentális (hadd soroljam:) álkegyes, álhumánus, álintellektuális, áltudományos, áljótékony szellemiséget már csak az irónia eszközeivel lehet tetten érni. Ebben Jézus maga, a megtéveszthetetlen és váltig humoros farizeus-szakértő legyen a példaképünk.
Szerencsés esetben saját szatíránkat olvasva önmagunkra ismerünk…. 😉
Egyetértek, én is így gondoltam.
Nehéz úgy kommunikálni, hogy random kitörölgeti a kérdéseire adott válaszaimat. Félreismertem a karakterét uram, nincs dolgunk egymással.
A sértő kommentek törlésének jogát továbbra is fenntartom.
respektálom a törlés jogát, bár magam még sosem éltem vele hasonló helyzetben. De mint látom, közben visszatette őket – ezek szerint mára virradóan már nem sértőek. Valamint kitörölte azt a kommentet, ami viszont Ön írt arról, hogy a kommentjeim sértőek, ezért törölte őket? He? Nagy itt a zűrzavar 😀 Kedves György, ezt csak Önnek írtam, nem kell kitennie, nyugodtan törölheti, s amit benne írok vagy meggondolja, vagy nem (sőt, még ez is csak a véleményem: nyilván azt csinál amit akar).
Én kezdettől fogva csak azt szerettem volna elérni, hogy gondolja át, hogy sérthet-e olyan érzékeny csoportokat a bejegyzés, akiket védenünk kellene. A transzneműek között a megkísérelt öngyilkossági ráta 44 százalék, az öngyilkos gondolatoké 58 százalék körüli, és masszívan 30 százalék felett van a töbszörös öngyilkossági kísérletek száma. Ez egy 2014-es kutatás a magyar helyzetről, tehát nem a hanyatló nyugat deskripciójához tartozik. Miközben én többször leírtam, hogy OKÉ, értem, hogy önnek nem ez volt a szándéka és Ön szerint nem erről szól a cikk (a szerző intencióit amúgy sem ismerhetjük, csakis a reprezentációból, igaz-e). Értem. Elhiszem. Nem is feltételeztem mást. Ön azonban egyáltalán nem hallotta meg, hogy a kommunikációnak van ám egy másik oldala is, mégoly kevéssé elhanyagolható: a befogadó. És itt többen is áthallásosnak éreztük mind a címet, mind a szöveget, pedig még csak nem is vagyunk transzneműek. Ön azonban szemlátomást semmiféle (nem tudok jó kifejezést találni de talán érteni fogja, mire gondolok) töredelmet, megértést, beleérzést nem mutatott, folyamatosan hárította azt a dolgot, hogy esetleg tényleg létezik egy ilyen áthallás, amivel érdemes lenne kezdeni valamit.
A másik ami mellett nem mehetek el szó nélkül az a kommentek kezelésének döbbenetes módszere. Olyan bejegyzéseimet is törölte amelyek egyáltalán nem tartalmaztak nem hogy sértéseket, de még jelzőket sem, mint például az oxford dictionary szócikke. Minderre képes volt azt írni, hogy nyugodtan gyalázzon tovább itt (WTF?) Valamint ez a tegnap esti akció a törlésekkel, majd aztán a saját reakciójának a törlésével és az én kommentjeim visszahelyezésével, hát, én bevallom még ilyennel nem találkoztam, pedig kommnikációkutató volnék. Azt gondolom a dialógusba ezek a manipulatív metódusok nem férnek bele, nagyon csalódott vagyok.
A legjobbakat, mindazonáltal.
Úgy tudom, minden kommentje megjelent, semmit nem töröltem, csak néhányat spam-ként jelöltem első felindulásomban, miután elolvastam az ajánlatát arról, hogy kitöltsek egy IQ tesztet. Éjszaka ezek tehát nem voltak olvashatók. Reggel azonban visszahelyeztem őket, és mivel aktualitását veszítette kitöröltem a kitörlésüket. Ez itt a nagy manipuláció. Folyton magyarázkodásra akar kényszeríteni, és folyamatosan minősít. A vendégnek vannak jogai, de nem élhet vissza velük.
@tachibanaukiyo
komolyra fordítani a szót nyilvánvalóan problémás a szatíra esetén. De ha erre van szüksége, legyen: Az én olvasatomban legalábbis a szerző azt próbálja bemutatni, hogy a transzneműség ugyanannyira nonszensz, mint a transzkorúság. Lehet ezzel egyet nem érteni. Meg lehet ezen sértődni. De ez nem fogja segíteni sem a párbeszédet, sem azt, hogy jobban megértsük egymás érzéseit. Mert ma már nem csak az LMBTQ közösségnek van szüksége elfogadásra és megértésre, hanem azok is “elnyomásban” és kirekesztésben élnek, akik az LMBTQ embereket betegnek és abnormálisnak tartják. Az ő érzéseikről és véleménynyilvánítási jogukról is szól ez a történet, és nem csak az LMBTQ emberek elfogadásáról.
A fő “mutatvány” pedig természetesen az, amit világosan mutatnak is a reakciók, hogy akik az LMBTQ emberek egyenlőségéért harcolnak, azok a leginkább kirekesztőek és elutasítók azokkal szemben, akik nem értenek egyet velük. Nem hogy a “mindkét fél enged egy kicsit” alapon közelítenék az álláspontokat, hanem ha szépen kértek 1 méter engedményt, és ezt megkapták, akkor a következő lépésben még 3 métert követelnek(!). Ez meg engem sért emberi méltóságomban, mert nem tisztelik az érzéseimet.
Igen, bbrrr, a QWERTY emberiség többletjogokra tart igényt: fogadjuk el őket teljes erőnkből, ha beledöglünk is, ha a társadalom felszívódik körülöttük és miattuk, akkor is, és közben hordjuk minősítéseik és provokációik fájdalmát, szégyenét, folyamatosan nézzük el, pártoljuk bugris agresszivitásukat, és fogjuk be jó alaposan azt a qwertyfób szájunkat, mert ők szenvednek attól, hogy nem olyanok, mint mi, akiket egyébként többnyire megvetnek. Cserébe prájd és melegházasság, valamint nemzeti és egyházi értékek alávaló gúnyolása. Elismerem, mielőtt megdob vele valaki, hogy ez így némileg sarkított, de sajnos, csak némileg.
Egyrészt igaza van, magam is megütődtem, amint láttam, hogy Gy. ki-kitöröl ezt azt a diskurzusból. Én is úgy gondolom, hogy aki nyilvánosan, és a vitaindítás szándékával követ hajít az itt vitatott témakörbe, az emelje jó magasra az ingerküszöbét sértődés és megbántottság ellen, mert különben akadályozza a maga kezdeményezte érdemi vitát.
Másrészt nincs igaza, mert a jelen (és egyéb) blogolás ugyanúgy személyes és roppant érzékeny önfeltárás, mint bármely transgender témájú coming-out. A blogász itt felvállalja a több oldalról támadható véleményét, kiteszi személyét mindennemű támadásnak és gyalázásnak, ezért illik nagyon szőrmentén bánni vele – és egymással. Persze, némi ironiko-szatiriko vízágyúzás bele szokott azért férni.
A transzneműség nem ugyanolyan nonsense, mint a transzkorúság. Egy adottság, igen fájdalmas adottság annak, akit érint. Vannak olyan esetei, amelyek többé-kevésbé gyógyíthatók, de van, akinek az egész életét így kell leélnie. Javaslom, hogy mielőtt valaki sarkos véleményt formál a dologról, előbb tájékozódjon a kérdésben.
Nem gondolom, hogy orvosszakértőnek kéne lennem ahhoz, hogy véleményt alkothassak a témáról, és ezt a véleményemet elmondhassam, vagy szabadon képviselhessem. Mindazonáltal egy egészséges (termékeny) nőt meddő férfivé operálni csak azért, mert “férfinak gondolja” magát, aminek egyébként semmilyen mérhető tünete nincs, és ezt a változtatást társadalmilag is el akarja ismertetni (anyakönyv, új név, stb), szerintem kimeríti a nonszensz fogalmát. Persze, a melegházasság óta kisebb a jelentősége, hiszen ha jogilag nem is válik férfivé, akkor is összeházasodhat a szerelmével.
Épp annyira, mint ha azt mondanám, hogy én “gyereknek gondolom” magam, és szeretném gyerekké operáltatni magam (igen, pubertás vissza, hormonkezelés, alacsonyítás, stb, a részletek nem lényegesek, ehhez elméletileg jogom is van, hiszen azt csinálok a testemmel, amit akarok), és szeretném, ha a társadalom is elismerné, hogy gyerek vagyok, és jogom van az ingyenes közoktatáshoz, és nem vagyok büntethető, vagyis ami a gyerekléttel jár.
A dologban az a fő “nonszensz”, hogy azt kommunikálja, hogy a világ legyen olyan, amilyennek látni akarom (ÉN), és nem azt, hogy a világ olyan amilyen, és próbáljon meg mindenki ehhez alkalmazkodni, és ezt a világot megismerni. Az előbbi hozzáállás nem vezet sehova (vagyis normális esetben a zárt osztályra esetleg a börtönbe vezet, amennyiben az illetőnek közveszélyes tévképzetei vannak, és esetleg ezeket valóra is váltja).
Márcsak azért sem kell orvosszakértőnek lennie a véleményalkotáshoz, mert egy megfelelő papiros birtokában, amely a célirányos agymosást igazolná, esetleg summa cum laude, legfeljebb egy “pozitív”, egy ún. “tudományos” véleményt közölhetne velünk “hitelt érdemlően”, miközben arra szerintem itt nem sokan kíváncsiak. A hivatalos, tudományos, ebből a célból agyontámogatott intézetek, tanszékek megfelelő “kutatásain” alapuló, és a médiumok által sulykolt megfelelően liberális/demokratikus/miegyebes véleményt untig ismeri mindenki. Amit Gyuri pamfletje kimond, az az, hogy transzkorúnak lenni annyi.mint ráismerni kultúránk, hagyományosan embernek való életvilágunk pilléreinek (pl. házasság, család) nonszensz (s egyben ravasz, a jóakaratú embereket aljasul egymás ellen fordító) lépésenként történő tragikus lerombolására, a sóval való bevetés előkészületeire. [Szerintem.]
Lehet, hogy elég lenne annyi, hogy a közvetlen rokonságunkban van ilyen ember, olyan ember, aki transznemű, olyan ember, akit nagyon szeretünk. Nem ilyen-olyan tudománynak kellene hinnünk vagy nem hinnünk ekkor, hanem a saját szemünknek. Annak talán mégiscsak hiszünk. Én legalábbis szoktam. És akkor nem biztos, hogy a témáról való nevetgélés jól fog esni.
Uraim, ha Önök homofóbiájuk miatt ögyilkos gondolatokkal küzdenek, valamint 30+ százalékban többszörös öngyilkosságot megkísérlők és a többi, amit már leírtam, akkor elismerem az egyenlősdit e téren és a fentiek komolyságát. Ha ez azonban – mint remélem – nem igaz, akkor fájdalom de úgy látom, semmit nem tanultak abból, amiket írtam. Nem baj, ha a passzív olvasóközönségben volt ilyen, akkor már megérte. Önöket is szeretem, majd szóljanak, ha komoly baj van 😉
Személy szerint nem küzdök öngyilkos gondolatokkal, bár homofóbiának sem nevezném az álláspontomat (a fenti kommentek egy tekintélyes része, úgy tűnik fel, önről pergett le). Egyenlősdiről szó sem volt, pusztán arról, hogy nem kéne a társadalom alapintézményeit földdel egyenlővé tenni, mert vannak, akik nem érzik jól magukat bennük, illetve hozzájuk igazodva. Kíváncsi vagyok, a “jogvédők” mekkora hányada támogatna komolyan a magántulajdon ellen irányuló törvényeket a tolvajlás szokásaira, kleptomániára stb. hivatkozva. Gondolom, nem sokan.
Rendnek attól még kell lenni, ha vannak közöttünk sérültek/szerencsétlenek, nevezzük őket bárhogy. Sőt. Nem tudjuk szeretettel gondjukat viselni, ha nem vagyunk jóval többen “normálisak”, jól működő, egészséges rendben. Önérdeke lenne a qwerty embereknek, hogy ne támadják a nem-qwerty társadalmat, sőt, minden erejükkel támogassák, hogy legyen minek vessék ők is a hátukat. Van köztük elég sok ilyen is, megjegyzem, csak ők nem érnek rá prájdolni, miegyéb. Dolgoznak, adót fizetnek és nem köpnek a közös kútba.
H.Gy! Mivel tegnap úgy szólított, ahogy úriember piaci kofát nem szólít, “Drága” annak minden csúfondáros felhangjával együtt, a sértés után veszem a bátorságot, és így kezdem: “Aranyoska” (tudja, ahogy a piaci kofa mondja a selyemfiúnak), hová tűnt az a kommentem, tegnapi, amiben nagyon komoly teológiai érveket sorakoztattam föl az Ön véleményével szemben? Miért törölte, ahelyett, hogy válaszolt volna? Csak nem lett tőle frusztrált?
Tisztelt Kirilla Teréz!
Köszönöm, hogy hozzászólt legutóbbi, szatirikus írásomhoz, amelyet a blogomon közöltem. A hozzászólásai stílusát és tartalmát azonban nem tudom elfogadni. Ennek következtében a blog gazdájaként úgy döntöttem, hogy néhány kommentjét törlöm. Ezekről van szó:
Legelső megszólalása: “pedofilia? ez akkor mi? Ám erről úgy tűnik, hallgatni kötelező, vagy nagyon is ajánlatos, ha nem akarja az ember, hogy a fehér, felső középosztálybeli, magukat “katolikusnak” valló értelmiségiek pokollá tegyék az életét. A szó legszorosabb értelmében, éhezésbe és munkanélküliségbe hajszolva. De uraim, biztosan olvasták már: http://tldr.444.hu/2015/06/24/pannonhalma-m-atya/”
Ez rasszista, hangulatkeltő megjegyzés, amelynek semmi köze nincs a poszt témájához. Ezért töröltem.
További hozzászólásai alapján azután világossá vált, hogy értelmetlen Önnel vitába szállni. Ezt Ön is így látta velem kapcsolatban, hiszen háromszor elbúcsúzott, miközben igyekezett engem megsérteni és kioktatni. Ezért töröltem ezeket a megjegyzéseit is:
1. “Jaj, ez annyira, de annyira sterilen és gőgösen együgyű érv, hogy sajnos nem bírom ki, hogy ne fűzzek hozzá egy rövid, vázlatos megjegyzést – ami után a megoldása sajnos az lesz, hogy nem csak nem válaszolok, hanem nem is olvasom többé, amit ír. Ha Ön addig lát, hogy férfi test és női test, akkor mi lesz az olyan ősi keresztény eszmékkel, mint az ideális házasság? (férfi és nő egy testté lesz, olvassuk ugye, mi ez az “egy test”? konkrét megtapasztalás szintjén, aki eltölt tíz évet hűséges házasságban, és nem undorodott meg a másiktól, már tudja, akkor is ha ezeket egyáltalán nem keresztény szemszögből és fogalmakkal közelíti meg, de hát ez reális, fizikai tapasztalat…, akkor is, ha nem követi a testek permanens eggyé olvadott állapota), és sorolhatnám: feltámadott test (nem női és nem férfi többé, de személyes, a tied és nem másé), misztikus test, az ember (test,lélek, szellem együtt) mint Krisztus testének tagja, a nemiség itt is más értéket kap, de nem számolódik föl minden vonatkozásban, ez is egy határozott transz-formációt jelent, de nem horizontális, hanem vertikális értelemben, és így tovább. Amit Ön perverziónak nevez, a maga steril, intellektuális gőgjében, az egy isteni vágy közvetett, szenvedésteli formában való megjelenése: a nemiség el nem ismerése, túllépése, átformálása, szellemivé tevés útján (ez az elfogadottabb norma, a szerzetesek ezt teszik) vagy átváltás útján. Mindkettő gyökere ugyanaz az emberi lélekben, de az egyik megvalósítási formája felemel, a másik pedig sok és kilátástalan szenvedést és elgyengülést okoz minden téren. Ez utóbbihoz csak könyörülettel, irgalommal lehet viszonyulni, bármilyen riasztó formában is táruljon elénk. Egy kicsit komolyabban venni az ókeresztény antropológiát, és több Eliade-t olvasni, PLZ. Búcsú, innentől kezdve olvasni sem fogom.”
2. “Biztosíthatom Önt, hogy ez esetben én sem kívánom soha sem az eszmefuttatásait olvasni, sem vitázni Önnel! Adieu!”
3. “Egyébként pedig részemről a vitát lezártam. Nem mintha nem lenne mit mondanom. De Ön nem korrekt vitapartner és nem méltó a párbeszédre.”
Elnézést kérek azért, hogy megsértettem a “Drága” megszólítással. A munkatársaim tudják, hogy ezt gyakran használom mindenféle bántó felhang nélkül. De valóban más ez írásban. Bocsánat! Azt hiszem, ennél nagyobb udvariatlanságot nem követtem el Önnel szemben. Tehát nem ajánlottam a figyelmébe olvasmányokat, nem oktattam ki patrisztikus antropológiáról, nem tulajdonítottam olyan állításokat Önnek, amelyeket nem mondott (“ön perverziónak nevez”), nem jellemeztem az Ön habitusát steril, intellektuális gőgnek, stb.
A honlapomon az Ön megjegyzései a jövőben nem fognak megjelenni. Munkájához sok sikert kívánok! Üdvözlettel: Heidl György
Azért érdekes volt olvasni a beillesztett posztokat.
Teréz által Az 1-es pontban megfogalmazott “antropológia” egy csillámló, a biblia alapú monoteizmussal frontálisan ütköző pogány gnoszticizmus. Hihetetlen, milyen erővel nyomul keresztény kultúránkban is, keresztény mázban és szivárvány színekben.
Milyen vallás az, aminek legfőbb spirituális célját a nemi lét levetése?
Szerintem eleve test-ellenes, alapvetően férfi- és nő-ellenes és összességében ember- és teremtés-ellenes. Végső soron lét-ellenes. II. János Pál (egyébként nem vagyok katolikus!) nagyon találóan a halál kultúrájának nevezte.
Ritkán találkoztam néhány összefüggő mondatban ennyi teológiai csúsztatással.
1. – A hitvesek “egy testté” válása semmiképpen nem “összeolvadás”. Ez egy plátói (meglehetősen regresszív) projekció, kevés köze van a bibliai szöveghez.
A teremtéstörténet alapüteme az irreverzibilis “elválasztás”, a “megkülönböztetés”: sötétség-fény, reggel-este, égbolt-föld és azok vizei, szárazföld és tenger, munka-pihenés, – a végén az emberi magányból kiválasztódó férfi-és nő. (A tóra később a gyermeket a szülőtől, a fivért a nővértől is gondosan elkülöníti! Az inceszt-tilalom tehát lényegében a teremtés dünamiszát menti át a bűneset utáni létbe.)
A elválasztás a tohovabohu felszámolása. Ezért nem meglepő, hogy a biblia minden olyan spiritualitást, ami “olvasztásra” vagy diffúz keveredésre irányul, szellemi (vér)fertőzésnek (“utálatosnak”) minősít.
A hitvesek (holisztikus értelembe vett) “egy testté válásának” alapfeltétele tehát az eleve fennálló és egyre kibontakozó, komplementáris különbség.
2. – Honnan veszi Teréz, hogy a feltámadt test nem női és nem férfi többé??? Merő spekuláció, nincs róla kijelentés.
Ellenben a testben feltámadt Jézus is férfi, örökkön a “A Fiú”, aki az egyházhoz való viszonyában ráadásul még vőLEGÉNY is.
A komplementaritás ezek szerint a feltámadásban nemhogy megmarad, hanem akkor teljesül ki csak igazán! És bár a feltámadt nőket és férfiakat nem hitvesi szálak füzik majd egymáshoz, továbbra is felismerhetően azok, akiknek és amiknek a Teremtő megteremtette őket.
Jézus sem azt mondja, hogy a feltámadásban “angyalokká válunk”, hanem hogy hasonlóak leszünk “mint” az angyalok, ami a házasság intézményét illeti.
Teréz által emlegetett “Krisztus testének tagjai” – e minőségükben – az Isten atyai szeretetében gyökerező testvéri kapcsolat örökösei. Ők “közösséget alkotnak”, nem közösülnek.
3. A túlvilági jövőre (feltámadásra) irányuló “vertikális” vágyakozásról pedig még annyit, hogy annak az e világi “inkarnációja” éppenséggel nem a transzneműség vagy az egyneműek szexuális “közösülése”, hanem a szexuális beteljesülésről való tudatos lemondás. Ami egyébként nem szublimáció, nem “túllépés”, nem rajongás, nem “figyelemelterelés”, és nem is aszexuális lebegés, hanem józan és profán önmegtartóztatás. Amennyiben “fájdalom”, a hiány fájdalma, aminek édes kevés köze van a céltévesztés és normabontás okozta meddő szenvedéshez.
Sallai Gábortól külön is búcsúzom. Valószínűleg sok mindenben nem értünk egyet, de néhány fontos dologban igen. Egy élmény volt.
A folyamat arról szól, hogy valami, ami régen bűnnek számított, majd később betegségnek, végül lassan elfogadottá vált, majd legvégül jogi szinten is elismert normális viselkedéssé. Ilyen megközelítésből nézve elég komoly precedenst teremthet ez a folyamat más, jelenleg még maradi módon bűnnek tekintett viselkedési formákra nézve, elősegítve a betegséggé előléptetésüket, majd a lassú társadalmi, és végül jogi elfogadásukat. Ez az a folyamat, amire nemet mondanak a homofóbnak bélyegzett sorstársaink.
Természetesen párhuzamba nem állítok semmit, hiszen bármely, ma még bűnnek vagy akár csak betegségnek számító dolgot párhuzamba állítani a homoszexualitással vagy a transzneműséggel komoly sértés erre a csoportra nézve. Mindenki gondoljon oda bármilyen tetszőleges bűnt.
Az persze senkit nem érdekel, hogy házasságnak nevezni azt, ami a homoszexuálisok között van, sértés az én házasságomra nézve. Ha megsértődök ezen, hát gebedjek meg. köszönöm.
Köszönöm, hogy hozzászólhattam, és köszönöm a moderálást!
Amellett, hogy érdekes volt olvasni a véleményeket, egy a műfajjal kapcsolatos tanulsággal is szolgált a vita: Az írónia nem játék, a szatíra pedig vérre megy. És: keresztényként is üdvösebb kimondani azt, hogy JE SUIS CHARLIE mint azt, hogy “Je suis de transâge”.
Bevallom, a cikket naiv élvezettel olvastam és jót derültem, nem csak a groteszk felvetésen, hanem természetesen az áthalláson is. Megjegyzem: NEM a konkrét, nemi identitásukban elbizonytalanodott, szenvedő emberek sorsán, hanem MAGUNKON, rajtunk “jóakaratú embereken”, “a társadalmon” és azon, hogy mennyire védtelenek vagyunk, ha elkezdenek virtuózan zongorázi lelkiismeretünk billentyűin. (Hogy lelkiismeretünket mi szolgáltatja ki a manipulációnak, azt most nem analizálnám, de félek, hogy a valódi alázat hiánya is közrejátszik.)
Mihelyt valaki kérdőre vonja szelíd, könyörületes, felvilágosult, elfogadó, krisztusi stb. ön-ideálunkat, visszahőkölünk, és inkább nem hiszünk a saját szemünknek, minthogy közölnénk a császárral, hogy bizony ruhája szövetéből kimaradt a szál. Pedig könyörületesebb lenne, ha megtennénk.. De nem: inkább előkelően hallgatunk. Mentségünkre legyen mondva: érthető, hiszen mindannyiunk szeméremérzéke megsérül.
Szerintem a poén elevenbe talált. Igen, a transzkorúság melletti érvelés remek paródia, remekül leleplezi a transzneműség “normalizálását” és társadalmi támogatását követelő érvelést, valamint azt is, hogy már-már mi is benyaltuk. Legalább is szerintem. Nem lepődtem meg azon, hogy van, aki szerint nem.
Viszont meglepődtem azon, mekkora ellenreakciót, skrupulust vált ki sokunkban (gondolom, a legtöbben keresztények vagyunk) a paródia maga, a kínos téma ironikus kezelése.
Érdekes, ha végül az a bizonyos gyerek (naivan) vagy a hivatásos udvaribolond (ironikusan) rámutat a fenség csupasz ülepére, az első fölényes kacaj után elkezdünk röstelkedni, gyorsan lehurrogjuk a gyereket vagy az udvaribolondot – ahelyett, hogy végre felelősségre vonnánk a szélhámos szabókat! A császár itt csupán projekciós felület: Rajta méricskéljük tapintatosságunk és emelkedett erkölcsiségünk szintjét. Saját kegyességünkkel akarjuk eltakarni a szerencsétlen megvezetett csupasz fenekét; pedig pont mi tudhatnánk, hogy kizárólag Isten egyszerre igazságos és könyörületes szeretete képes visszaadni a méltóságát; a mi kegyességünk fátyla mögött továbbra is pucér és kiszolgáltatott.
És utoljára: Milyen agressziót válthat ki a műfaj támadóan leleplező jellege, ha saját értékrendünk tekintélyét ássa alá. Milyen könnyen felkapjuk a vizet, moralizálunk, felháborodunk, ad hominem vádaskodunk és ítélkezünk. Mert ugyebár a szatíra erősen morális műfaj. Civilizált ember csak akkor vállalhatja, ha világos, hogy az erőset, a tettest támadja é a gyengét, az áldozatot védi. Az áldozatstatuszért folyik tehát a küzdelem.
Ellenőriznem kell a spam-szűrést, valami nem stimmel. Ezt pl. most halásztam elő, elnézést. Köszönöm a hozzászólásokat!
köszönöm, valószínűleg túl sokáig variáltam a bejegyzésen.
Elhangzott akár direkt leírva, akár ironikus utalással pár állítás, mi erősen megkérdőjelezhető, de itt úgy tűnik senkinek nem bántja a szemét:
1. A szexuális irányultság döntés.
Nem. Alapvető tévedés. Nehéz elépzelni, hogy bármelyik olvasó emlékezne arra a pillanatra (vagy akár hosszabb folyamatra a felnövekedése során), amikor eldöntötte hogy ő heteroszexuális lesz és mostantól igazán csak a másik nem tetszik neki. Ilyen nincs.
2. A homoszexuális házasság legalizálása egy “csúszós lejtő” érveléssel máris a pedofil kapcsolat legalizálásához vezet.
Nem. Felnőtt, konszenzusra képes emberek önszántukból hosszútávú kapcsolatra akarnak lépni egymással, az egyáltalán nem analóg egy egyoldalú, pedofil kapcsolattal, ahol az egyik fél a szellemi fejlettségénél fogva nem képes informált döntést hozni, teljes joggal dönteni. Két érvelés hiba, logikai bukfenc:
http://a.te.ervelesi.hibad.hu/csuszos-lejto
https://en.wikipedia.org/wiki/Argument_from_analogy#False_analogy
Nem. A fentiek nem “hangzottak el”, illetve írattak le. Érvelési hiba azonban abból, hogy nem emlékszünk valamely döntés percére, arra következtetni, hogy nem döntöttünk. De nem tartja “döntésnek” szerintem itt senki a homoszexualitást, ám nem meggyőző a kizárólagosan genetikai/biológiai magyarázat sem. A tanulás/mintakövetés tájékán keresendő szerintem az igazság (nagy része).
A homoszexuális házasság legalizálásának lépési után egyéb pompás devianciák bevezetésétől tartok/tartunk. Ez valóban csúszós lejtő, de nem valamiféle érvelésé. Nem logikai érvek miatt tartunk az egyik rossz után a másiktól, hanem mert tapasztalatunk összeköti a egyik rosszat az utána a torkon lenyomott másikkal. És mert nem akarok/akarunk olyan világot, ahol házasság lesz az intézményesített melegkapcsolat, vagy törvényes lesz a most még pedofíliának, más egyébnek tartott szexuális kapcsolat (pl. szodómia, vagy szexuális alapon szerveződött mindenféle nemű/korú csoport tartós együttélése, de nem adok több ötletet).
Érvelést is olvashat itt: pl. a természeti jog és az intézményes jog összefüggéséről stb. De amit fentebb megbírált, abban kár volt “érvelést” illetve annak formális logikáját keresni.
És ha nem világos, mi a baj minden logikai korrektség mellett avagy helyett, itt meg lehet nézni a göteborgi ovisokat a helyi prájdon, amint…
http://www.expressen.se/gt/forskolan-hagahuset-arrangerade-pridetag/
Hm?
Ó, jaj: http://www.inforadio.hu/hir/eletmod/hir-740275
Kedves Heidl György!
A blog facebook profilján váltotunk néhány sort az írás közléséről. Kérem, írjon az email címemre!
Köszönöm!
Ütős cikk!
Még annyit a hozzászólások kapcsán, hogy az én olvasatomban a gúny itt nem azoknak szólt, akik belső rendezetlenségeik miatt szenvednek (hiszen valamilyen szinten ezzel mindannyian így vagyunk, feltételezem, a szerző is így gondolja), hanem azoknak, akik magát a rendet akarják elhomályosítani és saját vagy mások belső rendezetlenségeihez igazítani. Az ő arroganciájukat a mennyben lakó is kineveti (vö. 2. zsoltár; Jób 38-42).