A teológus sajtótájékoztatója
Krzysztof Charamsa prelátus, a Hittani Kongregáció tagja, a Nemzetközi Teológiai Bizottság titkárhelyettese, a Pápai Gergely Egyetem és a Regina Apostolorum Pápai Egyetem teológia tanára október 3-án sajtótájékoztatót hívott össze, hogy beszámoljon homoszexualitásáról és párkapcsolatáról. A sajtótájékoztatót, mint elmondta, szándékosan a vatikáni családszinódus elé időzítette, ezzel is kifejezve azt a meggyőződését, hogy a család fogalma szélesebb annál, mint amit a katolikus egyház elfogad és helyesel. A prelátus egyetért az LMBTQ mozgalmakkal abban, hogy az emberi méltóság fogalmából többféle családfogalom levezethető. A sajtótájékoztatón bemutatta élettársát is, egy spanyol melegjogi aktivistát.
A meglepő sajtótájékoztatóval kapcsolatban Federico Lombardi szentszéki szóvivő ezt nyilatkozta:
„Krzysztof Charamsa prelátus nyilatkozatai és interjúi kapcsán meg kell jegyezni, hogy – a köteles tisztelet ellenére, melyet a személyes ügyek és helyzetek, valamint a rájuk vonatkozó megfontolások érdemelnek – a döntés, miszerint ilyen nagy port felverő eljárással lép a nyilvánosság elé, mindenképpen súlyos és nem felelősségteljes, mert arra irányul, hogy a szinódusi összejövetelt ilyen méltánytalan médianyomás alá helyezze. Krzysztof Charamsa prelátus bizonyára nem folytathatja a Hittani Kongregáció keretében és a pápai egyetemeken végzett feladatait, miközben az ő helyzete a saját egyházmegyéje ordináriusának az illetékességi körébe tartozik”.
A vatikáni szóvivő ebben a nyilatkozatban csupán azt kifogásolja, hogy a prelátus médianyomás alá kívánta helyezni a szinódust. Sokak szerint ez a legkevesebb, ami Charamsának felróható. Felmerül ugyanis az a kérdés, hogy miként tudott Charamsa hosszú évekig úgy részt venni két olyan vatikáni testület munkájában, amelyek “feladata az egész katolikus világban előmozdítani és védelmezni a hitről és erkölcsről szóló tanítást”, hogy közben a hitről és erkölcsről szóló katolikus tanítás egyik lényegi elemével nem értett egyet, és egyetnemértését életmódjával is kifejezte.
Az ügynek természetesen van egy személyes része, ami csak Charamsára tartozik, és amiről ki-ki azt gondol, amit akar. Van azonban egy általánosabb tanulsága is, amennyiben fényt vet a katolikus teológiai intézmények válságára. A teológiai képzés tisztán elméletté vált, diplomaszerző procedúrává, amelynek során az egységes tant különféle részekre szabdaltan, sokszor száraz kézikönyvekből tanulják a hallgatók. A teológia tananyaggá silányított formájában teljesen elszakadt az élettől. Ma teológus az, aki teológiai licenciátust szerez, az első évszázadokban viszont azokat nevezték teológusnak, akik életükkel és tanításukkal tanúskodtak hitükről. A “teológus” jelzőt a hagyomány hivatalosan csak János apostolnak és evangélistának, Nazianzoszi Szent Gergelynek és Új Teológus Szent Simeonnak tartja fenn. Az egyház legnagyobb teológusai, a keresztény teológia III-IV. századi “alapító atyái” ma nem taníthatnának teológiai fakultáson, és nem lehetnének tagjai a Hittani Kongregációnak.
Heidl György blogja 
Azt azért megkérdezném Charamsától, hogy mit gondol arról, hogy annak idején lemondott a házasságról és a családról. Ha szerinte két férfi köthet házasságot, akkor arra miért nem vonatkozik a cölibátus?
Ez a kérdés nem csak az igazság és a képmutatás elválasztása miatt fontos. Hanem “diplomáciailag” is. Szerintem kifejezetten HIBA belemenni az LMBTQ(DGEMXSŐFHA – vagy még milyen betűkkel bővül ebben a tempóban) lobbik zsákutcájába. Tulajdonképpen az aposztáziája szempontjából TÖK MINDEGY, hogy férfival vagy nővel vagy kiskutyával tört szentséget, és követ el olyan bűnt, amiből nem is AKAR megtérni.
Persze, a fogadalmát mindenképpen megszegte, a saját játékszabályai szerint is. Már persze ha vannak neki szabályai.
Köszönöm a bejegyzést – nagyon pontosan világít rá a probléma egyik ritkán vizsgált gyökerére.
Magát a kérdésedet viszont még nem válaszoltad meg praktikus oldalról: “a kérdés, hogy miként tudott Charamsa hosszú évekig úgy részt venni két olyan vatikáni testület munkájában, amelyek “feladata az egész katolikus világban előmozdítani és védelmezni a hitről és erkölcsről szóló tanítást”, hogy közben a hitről és erkölcsről szóló katolikus tanítás egyik lényegi elemével nem értett egyet, és egyetnemértését életmódjával is kifejezte.”
A TEOLÓGUSSÁGBAN való előrejutását értem már, de a SZERVEZETBEN, a JOGILAG IS SZBÁLYOZOTT rendszerben való megmaradását nemigen…
Praktikus oldalról: nyilván falaztak neki. Más megoldást nem tartok valószínűnek. És ez baj.
Na jó, de egy ilyen hosszú, és ilyen mélyre vezető úton hogy lehet valakit VÉGIG_és_EREDMÉNYESEN fedezni? Minden lépcsőfokon végig?
(hú, ez a “fedezni” jelen esetben kicsit áthallásos… ;o))) Bocsánat, nem volt szándékos – de így utólag tetszik… ;o)))
Tovább is vinném ezt a kérdést, ha nem lenne “off”. Hogyan, miért maradhatnak meg a RENDSZERBEN a BÁRMILYEN téren egyértelműen alkalmatlan, a hivatalos egyházi tanítással vagy az abból következő életmóddal SZÁNDÉKOSAN és többé-kevésbé nyíltan (és így könnyen BIZONYÍTHATÓAN) szembeforduló felszentelt személyek?
Miért kell megvárni a pedofil botrányok PUBLIKUS KIROBBANÁSÁNAK a fájdalom-küszöbét ahhoz, hogy lépjünk?
Miért nem tudok egyetlen konkrét példát Gromon Andris óta, akit felfüggesztettek volna? Azóta, jó 20 éve nem volt hozzá hasonlóan botrányosan hamis tanító? Miért kell megvárni egy papnál, amíg a médiában is hírértéke lesz a szexuális, az erőszakos, vagy a pénzügyi visszaéléseinek?
Nem a bukdácsoló, de láthatóan, vagy remélhetően magukkal is KÜZDŐ papokra gondolok itt – hanem kifejezetten az ilyenekre, mint ez az egyházban és egyházBÓL (!!!) élő anti-katolikus. Meg azokra, akik nyíltan, akár szószékről, az egyház infrastruktúráját használva, és egyházi fizetésért leeretnekezik a zsinatot és az azóta megválasztott összes (!!!) pápát (konkrét példáról beszélek); meg azokra, akik saját magánvagyonukként és birkanyájukként kezelik az egyházközség kasszáját és tagjait, a CIC előírásait is megszegve TILTANAK KI a plébániáról évtizedek és papok hosszú sora óta normálisan és keresztény módon működő közösségeket és azok tagjait – és akár tíz-húsz tanú, hívek és nem-keresztények jelenlétében, nyíltan odavágják, hogy “a püspök messze van, Róma még messzebb – itt én vagyok az ISTEN.” (konkrét ez is.).
Félreértés ne essék: nem csak, sőt, nem is elsősorban a püspökök felelősségét kérdezem (persze azt is) – hanem MÉG INKÁBB a miénket, a nyájét. A birkaság – és az engedelmesség meg a loyalitás között újra kéne rajzolni a határvonalakat.
Szóval jó lesz a mostani Vivárium, de készüljetek fel a kemény kérdésekre is… ;o)))
“Az emberi méltóság fogalmából többféle családmodell levezethető…” Hm, szerintem itt a gond. Egy a teremtésben adott, tehát krisztusi emberképben NEM gyökerező méltóságfogalomból akármi levezethető, míg egy a krisztusi emberképen alapulóból csak egyféle család: a Szent Család által élt család.
Persze, fontos Charamsa (=titkos, titkolt?) papszenteléskori jó avagy rossz szándéka, eleve meglévő vagy időközben kinőtt egyházromboló hajlama, miegyebe is, de a lényeg szerintem az, amit Lombardi mond, azaz hogy Charamsa coming outja “arra irányul, hogy a szinódusi összejövetelt ilyen méltánytalan médianyomás alá helyezze.” Ezt értsük meg: szentségtörés, méltatlan szerep, méltánytalan médianyomás. Mi végre?