Heidl György blogja

"A filozófia a szépségnél végződik, a teológia a szépséggel kezdődik."

A test feltámadása

Mi szükség arra, hogy a holtak szellemei visszakapják testüket a feltámadásban, ha test nélkül is részesedhetnek a legfőbb boldogságban?” Logikus kérdés. A keresztény hitvallás magában foglalja a testek föltámadásába vetett hitet. Ugyanakkor az Egyház szentként tiszteli azokat, akikről hiszi, hogy már haláluk után részesednek a legfőbb boldogságban. Mi szükség tehát arra, hogy az üdvözültek egyszer majd testüket is visszakapják?

Szent Ágoston máig meghatározó választ ad erre az általa is igen nehéznek mondott felvetésre. Szerinte a testtől elvált emberi lelkek nem úgy látnak, nem úgy értenek, ahogyan az angyalok, mert szoros kötelék, valamiféle természetes vonzalom, törekvés kapcsolja őket testükhöz.

Egyáltalán nem kell kételkedni abban, hogy az emberi elme, ha a hús-vér test érzékeitől elszakadt, vagy ha a halál után levetette a hús-vér testet, és túllépett a testi képmásokon is, nem képes úgy látni a változhatatlan lényeget, ahogyan a szent angyalok látják. Lehet ennek valamilyen rejtettebb oka, de már csak azért is így van, mert az elmében ott munkál egyfajta, a test igazgatására irányuló természetes törekvés. … Miután majd az elme visszakapja ezt a nem lelki, hanem a jövendő elváltozásban szellemivé alakult testet, és angyalokhoz lesz hasonló, a maga teljességében rendelkezni fog sajátos természetével – mint aki egyfelől engedelmeskedik, másfelől irányít, életet kap és megelevenít –, mégpedig olyan kimondhatatlan könnyedséggel, hogy dicsősége lesz az, ami korábban teher volt a számára.” (De Genesi ad litteram 12.35.68)

 Luca Signorelli -

Luca Signorelli – “A test feltámadása” (1499-1502). San Brizio kápolna, Duomo, Orvieto.

Ágoston – Arisztotelész ismeretelméletével ötvözött – magyarázata ihlette Szent Tamás válaszát ugyanerre a kérdésre. Tamás szerint a lélek és a test kapcsolata nem írható le a lényeg és a lényeghez járuló dolog viszonyával, egyesülésük ugyanis a lélek természetéhez tartozik. A testtel egyesült lélek ezért eredendően képzeleti képek (phantasma) segítségével ismer meg. A testtől elvált lélek tehát nem ismer meg tökéletesebben, mint a testtel egyesült lélek, és bár elkülönült a testtől, továbbra is őrzi magában a természetes hajlamot a testével való egyesülésre. (S. Th. I. q. 89, a. 1 és uo. q. 76 a 1 ad 6)

II. János Pál pápa erre a tamási gondolatmenetre hivatkozik az egyik általános audiencián elmondott beszédében, majd megállapítja: „A feltámadás tanúsítja, legalább közvetve, hogy a test az embernek mint egésznek összetett létében nemcsak időlegesen kapcsolódik a lélekhez (mint földi „börtönéhez”, amint Platón hitte), hanem a lélekkel együtt az emberi létező egységét és teljességét alkotja. … A feltámadásról szóló igazság, ténylegesen, világosan megerősítette, hogy az ember eszkatológiai tökéletességét és boldogságát nem lehet úgy értelmezni, mint egyedül a lélek állapotát, elkülönítve (Platón szerint felszabadítva) a testtől. Hanem úgy kell érteni, mint az ember véglegesen és tökéletesen kiteljesült (integrált) állapotát a lélek és a test olyan egyesülése által, amely képessé teszi és véglegesen biztosítja ezt a tökéletes egységet.” (1981. december 2.)

A keresztény tanítás szerint tehát a testi létezés az ember legsajátosabb létezési módja, a test nem börtön, hanem a személyiség integráns része, amely nélkül elképzelhetetlen az egyes ember és az emberi közösség kiteljesedése a legmagasabb fokú ismeret és boldogság állapotában.

Advertisements

37 comments on “A test feltámadása

  1. Békési-Marton Csaba
    november 1, 2015

    A test feltámadásával soha semmi bajom nem volt, ez egyszerűen soha nem volt kérdéses pont a számomra. Felnőttként csodálkozva olvastam komoly szerzőket – pl. Szent Ágostont -, akik értelmezni, elemezni próbálták ezt a magától értetődő dolgot. Most már értem, mi volt a problémájuk, de továbbra sem osztom. (Mondjuk, van ötletem, miért problémás ez sokaknak.)

    OFF:
    Sokkal inkább zavar Ferenc pápa mai beszéde: “Ferenc pápa kijelentette, a szentek nem csak azok, akiket az egyház szentté avatott. Mindannyiunk körül számos szent él, akik hozzánk hasonlóan mindennapi életüket élik, de úgy, hogy az evangélium üzenetét hirdetik és gyakorolják – fogalmazott Ferenc pápa. Hozzátette: mindenki ismer “hétköznapi” szentet, akár saját családjában, akár barátai vagy ismerősei között. A szentek közös vonásaként Ferenc pápa azt emelte ki, hogy utánozni való példaképek. (MTI)”

    Azt hittem, az szentek az üdvözültek. Tévednék? Példaképek?

    • H.Gy.
      november 1, 2015

      Szerintem Ferenc pápa Pál apostol szóhasználatát követi, aki az élő keresztény testvéreket is gyakran szenteknek nevezi. Az ilyen értelemben vett szentek közösségében élnek példamutató szentek, akiket nem ismer az egész világ, de a környezetük, ismerőseik számára követendő példák lehetnek.

      • Békési-Marton Csaba
        november 2, 2015

        Igen, én is erre a következtetésre jutottam, főleg a tegnap esti, székesegyházbéli esti szentmise után, ahol püspök atya, úgy hallottam, a hagyományos/dogmatikus illetve a fenti Ferenc pápa-féle szóhasználatot elegyítette. Továbbra is fennáll azonban az a problémám, hogy Mindenszentek fő üzenetéről (az üdvözültek közbenjárhatnak értünk, mi pedig a meghallgattatás reményével imádkozhatunk az elhunytakért, akikről azt gondoljuk, hogy még nem üdvözültek) rendesen eltereli a figyelmet ez a “köztünk élő szentek” irányvonal.

        • Bertalan
          november 4, 2015

          Nem csak az üdvözültek járhatnak közben értünk, hanem az élők is… a szentek közössége velünk is közösség, hiszen ugyanabból a “szentségből” táplálkozunk. Ráadásul ha nagyon egyszerűen gondolkozunk, ha valaki olyan állapotban él, hogy ha a következő pillanatban meghalva üdvözülne, akkor már élőként is ugyanannyira szent, hiszen a halállal nem történik valami extra megszentülés (hacsak nem Isten irgalmának teljes kiáradása – bár az az élőknél is megtörténhet, semmi nem gátolja meg ebben Istent).

        • Békési-Marton Csaba
          november 5, 2015

          Azért ez kicsit más, mint a “szükségünk van a köztünk élő, tornacipős szentekre”, amely szerintem félreviszi a Mindenszentek lényegét. Az meg, hogy “a valaki olyan állapotban él, hogy ha a következő pillanatban meghalva üdvözülne, akkor már élőként is ugyanannyira szent”, tényleg nagyon egyszerű gondolat… Szent azt jelenti, hogy Isten úgy döntött felőle, hogy üdvözül. Ezt nem nagyon kéne megelőlegezni senkinek, mutatkozzék bármilyen pompás példaképnek. Ne érts félre: kövesd a példáját, ha meggyőző, de szentnek ne hívjuk, majd Isten eldönti.

  2. decentiridescent
    november 7, 2015

    Nagyon fontos, lényeges szempont. Pál apostol is már óvva inti a korintusbelieket a test feltámadását – és ezzel a testet is – lenullázó gnosztikus okoskodásoktól. Hajlamosak vagyunk ma is arra, hogy a halállal lezártnak tekintsük a testi létet; pedig ezzel emberi létünkből vetkőzünk ki, ami nem más, mint az ősbűn “megkeresztelt” verziója. Kissé túlhellenizálódott az örök életről kialakult képzet. Ez már a judaizmuson belül is komoly vitatéma volt. Az OT-izrael is csak nyögve tudta lenyelni, hogy az ember embernek teremtetett, nem istennek, de nem is angyalnak, (és persze nem állatnak).

    Hatalmas, forradalmi ígéret és egyben skandalum, hogy az Ige nem csak testté lett, hanem az ember fia halála után TESTBEN fel is támadt és ezzel átmentette a testet, magát az emberi létet, a múlhatatlanságba. Mekkora felértékelése az embernek, mekkora provokáció a látható és láthatatlan világban!
    Még nagyobb “skandalum”, hogy a hús-vér ember, férfiként, Fiúként dicsőségben és teljhatalommal jelen van a láthatatlan világban és cselekszik.

    Nem kötekedésként, még csak vitapontként, de protestáns szempontból hozzáfűzném, hogy a túlvilági lét, a szentek és elkárhozottak sorsának bibliai tanítást némileg nélkülöző, hogy is mondjam: feltérképezése és az egyetemes egyház életébe való rituális integrálása szintén hozzájárult ahhoz, hogy az egyház szem elöl veszítette az üdvtörténet futurisztikus jellegét – ígéretét -, aminek része és célpontja a feltámadás, a Krisztusi Uralkodás kiteljesedése, valamint az új ég és új föld. Egyben leértékelődött a test mint az emberi lét és alkotó hatékonyság feltételét, amit mi, a történelmi protestáns egyházak is kiadósan megörököltünk.

    Ferenc pápa jól teszi, hogy emlékeztet: A MOST élő szenteken múlik leginkább az egyház jelene, most éljünk a Krisztus által megszerzett előjoggal és teljhatalommal, egymást gyámolítva, segítve, védve és a világot imában hordozva, míg van hozzá testi kezünk, lábunk, nyelvünk és szuflánk.

    • decentiridescent
      november 7, 2015

      (jav: még csak NEM is vitapontként) 🙂

    • Békési-Marton Csaba
      november 7, 2015

      Totális félreértés szerintem ez a “Hatalmas, forradalmi ígéret és egyben skandalum…” Isten Fia persze, hogy testben támadt föl, hiszen ő testben van. Mindig. Mielőtt Ábrahám lett, ő van. Nem (csak) a lelke, hanem ő. Ezért inti óva Szent Pál a testvéreket a test lekezelésétől, hiszen az nem esetleges valami, ami lehetne másként is, hanem Jézus lényege, Jézus maga, hogy teste van, hogy Szűztől született, stb. Tehát a teremtménynek is elidegeníthetetlen lényege. Sose értettem, miért kell ezen fennakadni.

      Azt gondolom, hogy az ember túlvilági sorsán történő spekulálás nem vitte félre a feltámadás-témakört. Épphogy részletezi, kifinomultabbá teszi, a pedagógiaiaktól a történetiekig filológiai és praktikus távlatokat nyit – s közben persze alkalmat nyújt a tévelygésre, katolikus és protestáns körökben is, mint minden elbeszéléssé bővülő értelmes diskurzus.

      Nem vitás, hogy a most élőkön múlik, ami múlik, erre emlékeztetni kell minket. Hozzá kellene azonban fűzni, amit Jézus mond: legyetek szentek, s hogy most erről van szó. Érdekes, ez elmarad. Nem tudom így másként értékelni a tornacipős szentek emlegetését Mindenszentekkor, mint félrevivésnek. A Mindenszentek a már üdvözültek ünnepe, ezt bátorkodtam megjegyezni. A “megkülönböztető figyelem” hiánya zavar(t).

      • Sallai Gábor
        november 7, 2015

        „Mielőtt Ábrahám lett, ő van. Nem (csak) a lelke, hanem ő.”

        Tévedés. Mielőtt a második isteni személy Mária méhében megtestesült, csak lelke volt, teste nem.

        • Békési-Marton Csaba
          november 8, 2015

          Szívesen beismerem, ha tévedek, sőt, szívesen tanulok. Lássuk hát. Hol áll az általad írott tétel: “Mielőtt a második isteni személy Mária méhében megtestesült, csak lelke volt, teste nem.” ? Tudom én is, hogy ez a “közvélekedés”, de hol van ez az Egyház tanításában?

        • H.Gy.
          november 8, 2015

          Mit értesz az Ige megtestesülés előtt testi létén?
          János prológusa megkülönbözteti a preegzisztens, kezdetben Istenél lévő Ige és az emberi történelemben testté lett Ige állapotait. Tehát a preegzisztens Ige nem lehet testi a megtestesülés előtt. A Filippi-levél Krisztus-himnusza is világos különbséget tesz az Isten alakjában lévő Krisztus és az időben önmagát kiüresítő, emberré lett Krisztus között. Az Ige megtestesülése előtt Jézus preegzisztens lelkéről sem beszélhetünk, amellyel már a testetöltés előtt egyesült volna az Ige. Ezt tanította Órigenész, de az egyház elítélte.

        • Békési-Marton Csaba
          november 8, 2015

          Visszafelé.

          Órigenész azt tanította (ill. az Egyház így ítélte el), hogy “ha valaki azt mondja vagy gondolja, hogy az Úr lelke előbb létezett, és egyesülve volt Istennel, az Igével, a megtestesülés és a Szűztől való születés előtt, legyen kiközösítve.” (Denzinger 404) A test előbb létezéséről ez semmit nem mond. A többi kánont is átnéztem, azok sem.

          A János-prológus persze, “megkülönbözteti a preegzisztens, kezdetben Istenél lévő Ige és az emberi történelemben testté lett Ige állapotait”, de – szerintem – nem zárja ki egyik a másikat. Az egyik időn kívül van, a másik a történelemben. Azt egyáltalán nem értem, hogy “Tehát a preegzisztens Ige nem lehet testi a megtestesülés előtt.” Főleg a tehát-ot nem értem. Miért zárja ki a “pre”-egzisztencia a testi létet? Hol mondja János, hogy az egyik testi, a másik nem az? Továbbá, ha időn kívül egzisztál valaki, annak fennállása miért “pre”? Ha kívül (is) van a történelmen, attól a születése még lehet történelmi esemény, mint ahogy az is, ezen, gondolom, nem vitázunk.

          Az Ige megtestesülés “előtti” testi létén ezek után a történelmen kívüli egzisztenciát értem, amellyel kapcsolatban értelmetlen az “előtt”. Jézus – szerintem – azért mondta, hogy “mielőtt Ábrahám lett”, mert nem várhatta, hogy a hallgatóság feltegye az időtlen létezés misztériumát, és annak álláspontjára helyezkedve szemlélje a történelmet – különösen nem a zsidó történelmet, amely az Úr történelmi lépéseinek sorozata (és az arra adott ilyen-olyan válaszok) a héber hagyományban – bár a zsoltárok egészen tisztán pengetik ezt a dallamot (is).

          De mindez már teljesen OFF, ám ha alapos és logikus magyarázatot kapok, eszembe vésem, ígérem.

        • H.Gy.
          november 10, 2015

          Két kérdéskört elválasztanék egymástól. Az egyik a preegzisztencia mint az örökkévalóság és idő viszonyának kérdése, a másik a preegzisztencia mint a testi lét előtti testi lét kérdése, vagyis esetünkben: létezett e testben Jézus a Máriától és a Szentlélektől való testi születése előtt. Nekem úgy tűnik, hogy ez utóbbit feltételezted, de lehet, hogy nem jól értelek.

        • Békési-Marton Csaba
          november 10, 2015

          Kedves Gyuri!

          A kettéválasztás pontos. Tehét: a történelemben szemlélve Jézus testi létezésének története van, tehát kezdete előtt nincsen. Mert az idő olyan, amilyen. De ez az “előtt” a történelmen kívül nem érvényes. Ami a történelmi születés után van itt, a történelemben, az az időn kívül akárhol/akármikor lehet, nem mondhatjuk rá, hogy “még” nincs. Ha ezt “testi lét előtti testi lét”-nek hívjuk, az nyilván nevetséges (megnevezés), de a nevetségessé tétellel nincs megoldva a kérdés, azt gondolom. Amit kezdettől állítok: Jézusnak lényege (az is), hogy teste van. Ha ő támad föl, persze, hogy testben teszi, ennélfogva a majdan feltámadó ember(ek) is. Ha ő azt mondja magáról, hogy … én vagyok …, akkor ezt önmagáról állítja, nemcsak valamely részéről. Ennyit mondok, semmi többet. És kevesebbet sem.

        • H.Gy.
          november 10, 2015

          Köszi, értem. Hasonló gondolatot Irenaeus fogalmaz meg, és a nyomában Tertullianus. Isten a maga képmására és hasonlatosságára alkotta meg az embert mint testi létezőt. Isten képmása a Fiú, aki megtestesült, ezért a megtestesült Fiúra lett megalkotva Ádám. Bővebben: https://heidlgyorgy.wordpress.com/2013/03/07/irenaeus-es-a-test-teologiaja/

      • decentiridescent
        november 9, 2015

        Köszönöm! Nagyjából egyetértünk. Én mégis úgy látom, hogy hajlamosak vagyunk a – hadd mondjam újra: kozmikus paradigmaváltást alulbecsülni, bagatellizálni. Szerintem első mondataidban Te is ezt teszed, akaratlanul.
        Isten Fia természetesen “van”, de testben nem “mielőtt Ábrahám lett”, hanem születése óta. Pontosan arról van szó, hogy a Fiú vállalja az Emberfia létet. A Fiú csak történelmi személyként “Jézus”, és ennek az emberi személynek igenis van eredete, kezdete. Mária igenje után valami teljesen új veszi kezdetét, az Ige testté “lett” (nem örökké “volt”). A János prológus pontosan erről “dalol” himnusszerűen. Mi pedig már csak lapozunk.
        Dogmatikailag természetesen mindig is tiszta ügy volt (még ha komoly harcok eredményeként is), hogy ez a “sarx egeneto” irreverzibilis, és hogy a (minden emberi) test feltámadásának ősmintája és feltétele. Mégis hitvilágunkban újra meg újra háttérbe szorul ez a tan, nem igazán várjuk a feltámadást, nem tudunk vele mit kezdeni. (Ha e másként tapasztalod a jelenben és a múltat vizsgálva, akkor örülök.) Az “üdvösséget” általában a halál utáni állapotra redukáljuk, mintha az lenne a végállomás, létünk kiteljesedése, hogy lelkünk valahol a tér-idő dimenzión túl lebeg és “vagyon”, már majdnem úgy, mint ahogy a Fiú örökké “vagyon”. Pedig pont fordítva van: Nem mi lényegülünk át szellemi lénnyé, hanem a Szellem Isten, a Fiú lesz testté, emberré – és az is marad, örökké. Így vállalja velünk, a teremtményekkel a teljes, maradéktalan szolidaritást. Ez pedig a test nélküli szellemlény lázadó számára hatalmas skandalum, aki a testi ember megsemmisítésére tette fel a létét. (Minden olyan vallás, ami a test leértékelése és felszámolása által ígéri az üdvöt, az ő malmára hajtja a vizet, és sajnos ez keresztény kultúránkban is masszívan fellelhető tendencia, ős-herézia.) A nem lázadó szellemlények számára pedig elbűvölő, hatalmas “titok”, aminek a bűneset óta várták a kiteljesedését.
        Ágoston sem csak úgy a nagy bagatellbe írogatta a fent idézett sorokat, (mint ahogy Pál apostol sem, vagy II. János Pál sem), hanem irányadó válaszként. A manicheizmus testellenessége, vagy legalább is szkepticizmusa nagyon mélyen gyökerezik az emberi spiritualitásban, a megkeresztelt formájában is.
        Jó, ha a Mindenszentekben azt ünnepeljük, hogy a halál nem az utolsó szó, és Krisztusban egyek vagyunk azokkal, akik előttünk jártak a hit útján, de ugyanakkor hangsúlyozzuk ki azt is, hogy ők is, mi is még várjuk a LÉNYEGET, és hisszük, valljuk a feltámadást.

      • David Vincent
        november 9, 2015

        Remélem, aktuális még a hozzászólás. Ha nem az, elnézést kérek.

        ‘Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában,
        aki az Atyától született az idő kezdete előtt.
        Isten az Istentől, világosság a világosságtól,
        valóságos Isten a valóságos Istentől.
        Született, de nem teremtmény,
        az Atyával egylényegű és minden általa lett.
        Értünk emberekért, a mi üdvösségünkért, leszállott a mennyből.
        Megtestesült a Szentlélek erejéből Szűz Máriától
        és emberré lett.’

        Ebből eléggé egyértelműen következik, hogy a megtestesülés különbözik az ‘első születéstől’. Mire mondott volna különben igent Mária?
        (Az utolsó mondat önmagában is jelenti azt is, hogy a megtestesülés előtt az Ige nem volt ember.)

  3. decentiridescent
    november 9, 2015

    Most látom, hogy már többen is válaszoltak és sokkal precízebben rámutattak a lényegre: A testté lét hatalmas eseményére. Amit persze követ a feltámadás hatalmas és paradigmaváltó eseménye, ami nem automatice következik a születésből, hiszen a megváltás “érdem”, a testté lett Ige, a Fiú konkrét és önként vállalt engedelmességének a jutalma.

    • Békési-Marton Csaba
      november 9, 2015

      Tényleg, szinte mindenben egyetértünk. Ezért csak arról, ami szerintem még tisztázandó:

      Az egyik egy folyamat, amelynek során Szűz Mária igent mond, Jézus megszületik … feltámad, mennybe megy… Ebben a folyamatban a testi létnek értelmes időbeli kezdete van. A megfelelő szerkezettel a kezünkben talán rá is tudnánk mutatni a kezdő filmkockára.

      A másik egy időtlen lét (létforma, léttartomány), amelyben Isten mindig is van. A Lét. Ennek a léttartománynak melyik része van a megtestesülés “előtt”? Semmilyen része. Meg utána se. Ez a történelem linearitásán kívül van. Erre int (többek között) Szent Péter: “Szeretteim, főképp egy dolog ne kerülje el figyelmeteket, az, hogy egy nap az Úr előtt annyi, mint ezer év, ezer év pedig annyi, mint egy nap.” 2Pét 3:8 Itt Jézusnak mindenesetre arca van, megdicsőült teste felismerhető, hangját hallhatjuk, sőt, várjuk, hogy újra halljuk, arca, teste, hangja tkp. olyan, mint a mienk, az Atya pedig ábrázolhatatlan.

      E fenti két dolgot én nem keverem össze, sőt, folyamatosan arra figyelmeztetek, hogy nem kellene összekeverni.

      Hasonló dolog – ne keverjük, mert nem hasznos – az utolsó bekezdésedhez: Jó, ha Mindenszentekben azt ünnepeljük, amit írtál! És vissza a kiindulóponthoz: egyelőre ne a köztünk élő szenteket ünnepelgessük, vagy legalábbis ne ma, az üdvözültek ünnepén. Ők is, mi is várjuk meg a lényeget.

      • decentiridescent
        november 9, 2015

        Remek! 🙂
        Még egyetlenegy szőrszálat szeretnék hasítani:
        A Fiú Istennek nem “csak lelke volt” (birtokos eset), hanem Isten (maga) lélek, “pneuma”.
        Jézusnak pedig fongatatásával nem csak “lett teste” (birtokos eset), hanem általa “testté lett az Ige”.

        • Békési-Marton Csaba
          november 9, 2015

          Ez a szőrszál Sallai urat illeti, az ő megfogalmazását górcsövezted és pocioszekcióztad.

          [Gondoljunk egy kicsit. Az Ige testté lett, mégpedig – a bűnt kivéve – hozzánk, emberekhez mindenben hasonlóvá. A világ valamilyenségének következménye Jézus emberi minősége, minden “emberi” jellemzője – pl. hogy két lába és két keze van, hogy haja van, hangja van, hogy eszik és alszik, megsiratja a halottat és örül a lakodalmasokkal -, vagy fordítva, a világ azért olyan, amilyen, mert a megtestesült Ige olyan, amilyen. Nos, szerinted? Nem igazán lényeges kérdés, de nem szoktunk belegondolni, illetve a világ teremtése és Jézus születése között álló véges időt szoktuk “alaphelyzet”-nek gondolni, amit aztán módosít az, hogy Jézus a földi létet magára veszi. Ennél többről van szó, szerintem.]

        • decentiridescent
          november 9, 2015

          Na, és hogy pontosan ez az, amiben Isten különbözik a teremtésétől és tőlünk, teremtményeitől: Ő nem része a tér-idő síknak, hiszen az a teremtése folytán jött létre.
          Mi viszont igen. Mégpedig lényegünkben. Arra nincsen ígéret, hogy valaha kilépnénk a tér-időből. A biblia által fémjelzett “örökkön örökké” nem időn kívüliség, hanem az idő teljessége.
          Isten Krisztusban belépett a tér és idő síkba, alávetette magát annak szabályainak. A mi megváltásunk tehát semmi esetre nem a tér és időből való kiemelésünket jelenti, hanem azt a tényt, hogy sem az idő, sem a tér nem választhat el többet Istentől; sem az idő, sem a tér nem korlátozhatja lényünk, személyünk teljes, tökéletes kibontakozását. Jézus most is térben és időben létezik, pontosabban az újra az ember szolgálatában (és nem fordítva) álló időt és teret beemelte Önmagával az Atya Isten színe elé, a láthatatlan világba. Őbenne a tér és az idő mint az emberi lét alanyi közege is ‘megdicsőült’. Tér és idő már nem ellenségünk, nem börtönünk, hanem létünk múlhatatlan otthon, üdvösségünk szolgája, szerszáma.

        • Békési-Marton Csaba
          november 9, 2015

          Igen, szerintem egy ideje ugyanarról beszélünk. Megnyugodtam, nem vagyok (teljesen) egyedül, az írásokat érteni is lehet, nem csak idézni és tanítani.

  4. decentiridescent
    november 9, 2015

    Igen, gondolkozzunk! Szerintem is sokkal többről van szó.
    Természetesen az örökkévalóságból, tehát Isten gondviselő örök terve szemszögéből nézve – ami meglehetősen nagy kabát 🙂 – a dolog úgy fest, hogy nem Jézus vette fel az Ádámi mintát, hanem már maga az ádámi teremtmény a Fiú jellegét, jellemét és küldetését mintázza.
    Ezt valljuk és hisszük, és mint kálomista erre plusz nagyon rá kellene hajtanom; mégis úgy gondolom, hogy nem ildomos nekünk embereknek túl sokat időzni Isten szemszögében, mert eltorzul tőle a tekintetünk, ha ugyan meg nem (el nem) vakulunk.
    A teremtésnek – és benne az embernek – ugyanis sokkal nagyobb szabadság és sokkal nyíltabb jövő adatott, mint gondolnánk. Nem bábok vagyunk egy masterplan-ban, hanem Isten az, aki végtelen türelemes, humoros, leleményes és szeretetteljes hajlékonysággal képes reagálni emberi létünk degenerált mozzanataira, és mindent, ami történik, fel használhat az üdvösségére, ígérete teljesítésére. Az “örök terv” csak így bontható le, anélkül, hogy zsarnokságnak érezzük. Isten arcát, ábrázatát a Fiú képes csak megmutatni nekünk, benne ismerjük fel az Atya szeretetét; mint ahogy a teremtett világban is az ember hordozta hitelesen Isten arcképét. Ezzel a szereppel jó lenne megelégednünk – végre valahára.

    • Békési-Marton Csaba
      november 9, 2015

      Nem gondolom, hogy túl sokat időzhetnénk “Isten szemszögében”, ugyanis, ha Jézust minden szempontból elénk élt mintának tekintjük, máris elakadunk, ha nem csak bölcseletben, de mindennapi szeretet-cselekményekben is fel akarunk érni legalább a bokájáig. A csak-bölcselkedés persze, torzító, ez teljesen igaz. Annyit teszek hozzá az első bekezdésedhez, hogy szerintem testileg is Jézus a mintája Ádámnak, s nem fordítva. S ha ez igaz – márpedig az ellenkezőjét állítani “ölég érdekes” lenne -, akkor pont ott vagyunk, ahonnan kiindultam.

      Érdekes, hogy a fogalmazásodból inkább a szabad akarat hite csendül ki és nem a predestinációé. Üdvözlöm, egyetértek, de hogyan egyezteted ezt össze az egyházad hitvallásával?

      • decentiridescent
        november 9, 2015

        a predestináció is nagyon sokrétű jelenség. Ehhez ennyit.

        • Békési-Marton Csaba
          november 9, 2015

          Jó. De nem véletlenül kérdeztem pont itt, mert súlyosan összefügg szerintem a Mindenszentek-problémámmal. Az a szép, hogy a kálvini egyház majdnem ugyanazt tanítja róla, mint a római, de a recepciója merőben más, nemkülönben a közvélekedés az egyházakban a predestinációt/előre rendelést (katolikus lexikon) illetőleg. De ha nem, nem.

        • decentiridescent
          november 9, 2015

          kösz a megértést

  5. Sallai Gábor
    november 10, 2015

    Kedves Csaba!

    November 8-i „Visszafelé” kezdetű bejegyzésedre reagálok:

    Ez az álláspont teljesen eljelentékteleníti a történelmet, holott a történelmiség a kereszténység lényegéhez tartozik, olyannyira, hogy az emberiség magát a történelem fogalmát is a zsidókeresztény kinyilatkoztatásnak köszönheti. Isten valóban részévé vált a véges ember időbeli sorsának, hogy azt mindörökre felemelje saját életébe. Az üdvtörténet nemcsak az ember, hanem Isten számára számára is valódi esemény.

    • Békési-Marton Csaba
      november 10, 2015

      Kedves Gábor!

      Dehogy jelentékteleníti el. Ha Istenek olyan fontos volt, hogy emberré lett (David Vincent-nek: persze, hogy Jézus nem volt születése előtt az, amivé a születéssel lett. Az “akivé”-n gondolkodhatnánk, hiszen a Fiú sem nem gyarapodott, sem nem csökkent a megtestesüléssel…), történelemmé tette az ember generációinak sorsát, akkor azt az én gondolatom nem teszi jelentéktelenné. Senki nem vitatta el a történelmiséget a kereszténységtől – én legalábbis nem. Amit mondok, az csak annyi, hogy ne keverjük a keverhetetlent.

      • Sallai Gábor
        november 10, 2015

        Kedves Csaba!

        Ezt írod:
        „Isten Fia persze, hogy testben támadt föl, hiszen ő testben van. Mindig. Mielőtt Ábrahám lett, ő van. Nem (csak) a lelke, hanem ő.”

        Ha ez valóban így lenne, vagyis ha az Igének, a második isteni személynek valóban öröktől fogva lenne teste, akkor a test, az anyag, a világ Isten része – vagyis Isten – lenne; nem teremtmény, hanem Isten, ami pedig nyilvánvalóan tévedés a zsidókeresztény kinyilatkoztatás szerint.

      • David Vincent
        november 11, 2015

        Igaz, köszönöm.

      • David Vincent
        november 11, 2015

        ‘persze, hogy Jézus nem volt születése előtt az, amivé a születéssel lett. Az “akivé”-n gondolkodhatnánk, hiszen a Fiú sem nem gyarapodott, sem nem csökkent a megtestesüléssel…’

        Hogy mivé lett, azért azt a Hitvallás megmondja, tehát állást foglal Krisztus testi létével kapcsolatban. De ez végső soron egybevág a fentebb idézett Denzinger 404-gyel is: ha Krisztus valóságos ember volt, akkor a lelke sem létezhetett a megtestesülés előtt.

        • Békési-Marton Csaba
          november 11, 2015

          Miért “azért” mondja meg a Hitvallás? Senki nem vonta azt kétségbe. Sőt:

          A Denzinger 404-et pedig érdemes azzal összevetni – ezért hoztam elő mindkettőt -, hogy a Fiú nem gyarapodott és nem csökkent a megtestesülés folyamán. Ez csak úgy lehetséges, hogyha az, amivé lett (s amiről a Hitvallás szól) nem tett hozzá semmit Fiúságához (akivé tehát lett, illetve aki mindig is volt), no meg el se vett belőle. Innen nézve tökéletesen értelmetlen az “előbbi” vagy “utóbbi” testi létet firtatni. Az egyszerűen hozzá tartozik, s hogy ez hogyan “van”, úgymond, az az időtlen és mindenható Szentháromság titka – szvsz.

  6. Békési-Marton Csaba
    november 10, 2015

    Kedves Gábor!

    Nem állítok általában az anyagról/világról semmit. Nem mondok semmi olyat, hogy az anyag Isten része, nem pedig teremtmény. De, persze, hogy teremtmény a világ mindenestül, főangyaloktól a moháig, csillagoktól a porszemig. És azt sem állítom, hogy Jézus nem akkor született, amikor. De, akkor született = kezdte a történelemben testi létezését. Azt mondom, hogy mindez az időn kívülről szemlélve nem ilyen egyszerű, ott a linearitás helyét más veszi át, pl. az, hogy a Fiúisten testben támadt fel, persze, hiszen neki lényege a testi létezés (is). Nincs kizárva, hogy tévedek, de nem abban, amit vélsz, hogy állítok, mert nem azt állítom.

  7. Sallai Gábor
    november 12, 2015

    Kedves Gyuri!

    Ezt írod:
    „Köszi, értem. Hasonló gondolatot Irenaeus fogalmaz meg, és a nyomában Tertullianus. Isten a maga képmására és hasonlatosságára alkotta meg az embert mint testi létezőt. Isten képmása a Fiú, aki megtestesült, ezért a megtestesült Fiúra lett megalkotva Ádám. Bővebben:https://heidlgyorgy.wordpress.com/2013/03/07/irenaeus-es-a-test-teologiaja/

    Szerintem a fenti gondolatodból semmi módon nem következik az, hogy az Igének öröktől fogva lenne teste, és – elolvasva a fentebb hivatkozott blogbejegyzésedet – ilyet sem Irenaeus, sem Tertullianus nem állít.

    • H.Gy.
      november 12, 2015

      Úgy értem, hogy Isten előretudásában öröktől fogva jelenlévő a Megtestesülés, a megtestesült Jézus Krisztus, aki ily módon ősképe az első embernek – testileg is.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Information

This entry was posted on október 31, 2015 by in Ünnepek, Egyházatyák, Filozófia, Teológia.

Navigáció

Enter your email address to follow this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 1 231 követőhöz

Archívum

%d blogger ezt kedveli: