A halálgyár új ideológusai

Friss hír a Magyar Kuríron: A brit Journal of Medical Ethics egyik frissen közölt tanulmányának szerzői szerint engedélyezni kellene a “szülés utáni abortuszt”.

A Kurírnak a The Telegraphtól átvett ismertetőjében ez áll: A cikk szerzői, Alberto Giubilini és Francesca Minerva azzal érvelnek, hogy az újszülött, akárcsak a magzat, „nem tényleges személy”, és morális értelemben nincs joga az élethez; az, hogy ember lehet belőle, „erkölcsileg irreleváns”; továbbá, hogy „az örökbefogadás nem mindig szolgálja az emberek tényleges legjobb érdekét”. Mindezek alapján – vélik – engedélyezni kellene a ‘szülés utáni abortuszt’, azaz az újszülött megölését „minden olyan esetben, amikor az abortusz is megengedett.” Ilyen esetnek minősül, ha a születés után derül ki, hogy a csecsemő rendellenességgel született. Ám az egészséges újszülött megölését is indokoltnak tartják, ha miatta „veszélybe kerülne a család jóléte”, vagy például az anyát elhagyja a társa, s így a gyermekvállalás „elviselhetetlen terhet jelentene a nő egészsége szempontjából”. Giubilini és Minerva javasolja, hogy „az eljárást ne csecsemőgyilkosságnak, hanem szülés utáni abortusznak nevezzék, hangsúlyozva ezzel, hogy a megölt egyed nem annyira csecsemőhöz, mint inkább magzathoz hasonló.” A neves orvosetikai folyóiratban február 22-én megjelent cikk világszerte hatalmas felháborodást keltett. A kiadó, Julian Savulescu professzor, az Oxfordi Uehiro Gyakorlati Etikai Centrum igazgatója azt mondta, hogy a szerzők a cikk közzététele óta halálos fenyegetéseket is kaptak. Savulescu szerint a felháborodott üzenetek küldői „fanatikusok, akik a liberális társadalom alapvető értékeit tagadják” – írja a The Telegraph. A tanulmányt március 4. után eltávolították az internetről.

Nem hittem el, ezért rákerestem az interneten. Testvéreim, a hír igaz! Egy referált – vagyis a tudományos követelményrendszernek megfelelő – orvosetikai szaklap, a Journal of Medical Ethics tudományosan és etikailag értékelhető javaslatként a nyomtatott változat megjelenése előtt weblapján publikálta a fent idézett dolgozat összefoglalóját, mégpedig a következő címmel: “After-birth abortion: why should the baby live?” Szülés [vagy születés] utáni abortusz: miért éljen a baba? [A tanulmány absztraktját távolították csak el, a szöveg elérhető a tudományos adatbázisokból, lásd itt!]

Igazából nincs miért csodálkozni. A halál logikája következetes. Hányan elfogadják azt az érvet, hogy öljük meg az anyaméhben a magzatot, ha az valamiért kellemetlen a számunkra! Ezt tesszük? Igen. Obama elnök nem éppen emellett kampányol és gyártat törvényeket? De, nagyonis! Márpedig, ha a magzatot megöljük, akkor miért ne ölnénk meg a csecsemőt? Mi különbség van? Nem mindegy, hogy a számunkra kellemetlen lény térben hol található? No, de ne álljunk meg félúton! Tágítsuk a horizontot, feszítsük szét az időkereteket! Szervezzünk tudományos konferenciát arról a kérdésről, hogy valójában meddig is tart a csecsemőkor, vagy az after-birth állapot! Mert ugyebár Csehov Ványa bácsijáról azt olvastuk a középiskolai irodalomkönyvben, hogy ő egy 47 éves csecsemő. Jól tudjuk, hogy idős emberek gyakran infantilizálódnak. Második gyermekkorukat élik. Mi akadálya tehát annak, hogy “a szülés utáni abortusz” fogalmát megtöltsük valódi tartalommal?

A születés előtti abortusz a fogantatástól lehetséges, a szülés utáni abortuszra alkalmas időszak pedig pontosan az ember megszületésétől a haláláig tart. A halálig, amely nem garázdálkodhat csak úgy véletlenszerűen. Megelőző csapást kell mérni rá! Tudományos világunkban nem engedhetjük meg a kaszásnak, hogy akkor suhintson, amikor ő akar. Van tervezett születés, legyen tervezett halál. Ezért ésszerű megoldásnak látszik, hogy bármikor meg lehessen ölni egy emberi személyt, feltéve, hogy összeül egy bioetikusokból, orvosokból, filozófusokból, politikusokból álló bizottság, és a konzílium erről tudományos határozatot hoz, pecséttel, aláírással, anyja nevével, taj számmal. Az indokok köre széles: magatehetetlen, sérült, munkaképtelen, sokat eszik, kapcsolgatja a lámpát, hangosan böfög, csúnya – csak, hogy új szempontokat is bevezessünk a történelemből megismert egyéb érvek mellett.

És ne felejtkezzünk el azokról sem,  akik az oxfordi Julian Savulescu professzor szerint “a liberális társadalom alapvető értékeit tagadják”! A bizottság helyében biztosan velük kezdeném a szülés utáni abortusz orvosetikai programjának végrehajtását a Taigetosz, az azték emberáldozatok, a Sokan voltunk, és a náci halálgyárak szellemében.  Az ítélet végrehajtása előtt a legnagyobb impact faktorral (tudományos idézettséggel) rendelkező, rangidős professzor felolvashatná a hippokratészi esküt, benne a következő sorokkal:

“Senkinek sem adok halálos mérget, akkor sem, ha kérik, és erre vonatkozólag még tanácsot sem adok. Hasonlóképpen nem segítek hozzá egyetlen asszonyt sem magzata elhajtásához. Tisztán és szentül megőrzöm életemet és tudományomat.”

És utána a tudós hölgyek és urak ünnepélyesen a liberális demokrácia átkával sújtanák Hippokratészt, a liberális társadalom ellenségét, akinek az az egy szerencséje, hogy már nem él, különben nem úszná meg az “after-birth abortion”-t.

Kik a szereplői ennek a bizarr, de nagyon valóságos történetnek, és kik álcázták tudománynak az emberi lélek legsötétebb zugaiból ismét előszivárgó démoni gondolatokat?

Alberto Giubilini

Monash University Centre for Human Bioethics
Room W925, West Wing, Level 9
Menzies Building (Building 11 & tallest on campus)
Wellington Rd, Clayton Victoria, AU
Alberto.Giubilini@monash.edu

Francesca Minerva

The University of Melbourne, School of Historical and Philosophical Studies
Room 1.23, East wing, Old Quad,
Parkville, Victoria VIC 3010 AU
francesca.minerva@unimelb.edu.au
Tel: +61 3 8344 9951

Ne feledkezzünk meg Sergio Bartolommei professzorról sem, a Pisai Egyetem Filozófia Tanszékének bioetika tanáráról, aki a két ifjú titánnak pótolhataltan segítséget nyújtott a korszakalkotó  dolgozat elkészítéséhez!

Nekem úgy tűnik, az ügy valódi főszereplője a Journal of Medical Ethics főszerkesztője, Julian Savulescu, aki nyílt levelében kiáll a tanulmány mellett, mert szerinte – próbálom szószerint fordítani -: “nem a tanulmány érvei zavaróak, nem is a tanulmány publikálása egy etikai szaklapban, hanem azok az ellenséges, visszatetsző, gyalázkodó, fenyegető válaszok, amelyeket kiváltott. A sajátos tudományos diszkussziót és szabadságot még soha nem érte ilyen fenyegetés a fanatikusok részéről, akik a liberális társadalom alapvető értékeinek ellenségei.”

Tehát szabad embert ölni gazdasági, szociális, egészségügyi és egyéb megfontolásokból, és aki ennek jogosultságát kétségbe vonja az fanatikus, a liberális társadalom ellensége. Igen, legyen az! Legyünk azok! Ha a liberális társadalom azonos a halál civilizációjával, a koncentrációs táborok világával, akkor legyünk II. János Pál pápával, a szentekkel, az életvédőkkel és minden jóakaratú emberrel együtt fanatikusok és a liberális társadalom engesztelhetetlen ellenségei!