Heidl György blogja

"A filozófia a szépségnél végződik, a teológia a szépséggel kezdődik."

Angelo Scola bíboros a házasság misztériumáról

A Communio című katolikus teológiai folyóirat francia kiadásának legfrissebb száma Krisztus második eljövetelével kapcsolatos írások mellett a család- és házasságteológia tárgykörében közöl tanulmányokat. Hosszúsága ellenére teljes terjedelemben hozza Angelo Scola bíborosnak a Lateráni Egyetemen 2002 decemberében tartott előadását, pontosabban annak franciára fordított szövegét. A tanulmány véleményem szerint a házasság misztériumának szentelt kortárs teológiai írások, sőt általában a kortárs teológiai írások egyik legfontosabb darabja (“Le mystère des noces: pour une théologie systématique?” Communio Revue catholique internationale 37/1-2 (2012): 161-183.).

Scola bíboros, aki szokatlan módon velencei pátriárkából lett Milánó érseke, azaz a világ legnagyobb egyházmegyéjének főpásztora, az egyik legnevesebb kortárs teológus. Szellemi rokonság fűzi XVI. Benedek pápához, neve gyakran felmerül a pápai trónra esélyes bíborosokkal kapcsolatos találgatások során.

Előadásában nagy körültekintéssel, de határozottan érvel amellett, hogy a házassági misztériumra, e misztérium nyelvezetére lehetséges rendszeres teológiát alapozni.

Örömmel osztom meg gondolatait a magyar olvasókkal, különösen azért, mert a blogban folyamatosan közölt házasságteológiai írások logikája azonos irányban halad az érsek gondolatmenetével. Túl azon, hogy ez rendkívül megnyugtató a számomra, egyben mutatja, hogy a házasság misztériumteológiája, vagy Scola érsek kifejezésével “a házassági misztérium nyelve”, a modern katolikus teológia egyik legsürgetőbb és egyben legígéretesebb kihívása és lehetősége.

Mielőtt azonban röviden ismertetném a bíboros gondolatmenetét, tudnunk kell, mire utal az első bekezdésben, amikor azt mondja, hogy Hans Urs von Balthasar elég bátor volt ahhoz, hogy szakítson két óriási teológiai tekintély által meghatározott hagyománnyal, amikor lehetségesnek tartotta a házassági szerelemnek a Teremtő Háromság képmásaként való értelmezését. Szent Ágoston (De Trinitate 12.5.5) és nyomában Aquinói Szent Tamás (Summa Theologiae I.q. 93, a 6) ugyanis elvetették azt az analógiát, amely szerint a család valamiképpen a Szentháromság képmása lenne a teremtményi rendben. Ágoston nem tartotta valószínűnek azt az elgondolást, mely szerint “Isten képmásának hármassága fellelhető a férfi és nő kapcsolatában, amelyet utóduk beteljesít, oly módon, hogy mintegy a férj utalna az Atya személyére, az, akit nemz, a Fiú személyére, a feleség pedig a Szentlélekre, mert úgy különül el a férjtől, hogy ő sem nem fia, sem nem lánya, noha az ő foganása által születik az utód.”

Látjuk tehát, mi az, amit Ágoston elvet, és nem is csodálkozunk a döntésén. E valóban erősen vitatható értelmezést a legnagyobb tekintélyek kizárták a teológiai gondolkodás lehetőségei közül. Az értelmezéssel együtt azonban elvetették az értelmezés alapját jelentő belátást is, ennek következtében pedig a házasságteológia nem kapcsolódott össze szervesen a kereszténység központi misztériumaival: a Szentháromság, az Inkarnáció, és Eukharisztia titkaival. A házasság azonban olyan “nagy titok” – mint Pál apostol mondja (Ef 5,31) – , amely – és most már Scola bíboros gondolatmenetét követjük – megközelíthető a különbözőség, a termékenység és a szeretet hármas dimenziója felől. E három ugyanis analogikusan felismerhető a Szentháromság benső életében.

A Balthasar által megújított szempont lehetővé teszi a házasság misztériumának mélyebb megértését, és egy erre a misztériumra alapozott rendszeres teológiát. A házasság és a család témája, amely tehát évszázadokon keresztül, és még ma is teológiailag elszigetelt volt, a hit megértésének középpontja lehet.

 A II. Vatikáni Zsinat Gaudium et Spes konstitúciója (47-52) elmélyítette a házasság antropológiai jellegét, II. János Pál pápa tanítása pedig ráirányítja a figyelmet a házassági nyelv teológiai jelentőségére. A házassági nyelv több, mint a Biblia jegyesi szókincse. Ennek a nyelvnek két igen fontos eleme van, két mély teológiai jelentésű fogalom: a közösség (communio) és a “test teológiája”. Ami az elsőt illeti, a Mulieris Dignitatem kezdetű apostoli levél 3. fejezetében II. János Pál pápa nem elégszik meg azzal, hogy az imago Dei-t, Isten teremtett képmását (vö. Ter 1,26) az ember értelmességével és szabadságával azonosítsa, hanem bevonja ebbe az összefüggésbe a közösség, a communio fogalmát. Ez tehát nem mennyiséget, hanem minőséget jelent. A férfi és a nő nem pusztán egyénileg Isten képmásai, hanem abban is, hogy fogékonyak a személyek közötti közösségre.

Ezt a felismerést megalapozza a Gaudium et Spes 24. fejezete, amely lehetővé teszi a communio fogalmának kiszélesítését antropológiai terminussá. A fenomenológia és perszonalizmus gondolkozása nyomán a communio teológiai fogalma tehát kiszabadul abból a marginális helyzetből, amelyet az Eukharisztia teológiájában, az ekkléziológia és az eszkatológia területén kapott, és egy integráló antropológiai kategóriává válik. A communio mint minőség abból fakad, hogy a Teremtő úgy döntött, hogy “az ember mindig és csakis mint nő és mint férfi létezzék” (Mulieris Dignitatem 1).

Az ember tehát nem pusztán férfi, nem pusztán nő, hanem “férfi-és-nő.” Ebben az egyedi kettősségben rejlik a házassági nyelv másik fontos kategóriája: a test teológiája. A test, amely minden személy szentsége, csakis szexuális különbözőségben adott. Ez az a meghatározó elem, amelyen a Hittani Kongregáció instrukciójának, a Donum Vitae tanításának egész érvrendszere nyugszik.

A házassági nyelv nagy jelentőségű a teológiai antropológia számára. Nem rosszul értelmezett antropológiai fordulatról, és nem is hegeli típusú fogalmi rendszerezésről van itt szó, hanem olyan antropológiáról, amely Balthasar kifejezésével élve: “dramatikus”. A hit megértésének érési folyamata zajlik az emberben. Az ember rejtvény, enigma, aki “létezik, de létezésének alapját nem tudja önmagából levezetni” (Balthasar). Krisztusban talál választ önmagára, ámde saját drámája nincsen előzetesen eldöntve. Rejtvény, aki a férfi és a nő találkozásából született, de ez nem magyarázza meg eredetét és valóságát, és egész élettartama, egész drámája során számolnia kell a nemek közötti különbséggel.

A hit megértéséhez szükség van a házassági nyelv kritikus és organikus használatára. Ez a nyelv már maga is a házasság fogalmainak teológiai kimunkálása. A házassági nyelv használata a házassági misztérium teológiája. Misztérium, mert ágostoni kifejezéssel élve “a felfoghatatlannak felfoghatatlan módon való felfogása” (De Trinitate 15.2.2). A test-lélek egységében és teljességében elgondolt emberben felismerhető három eredendő, szorosan összefüggő ontológiai sajátosság: a nemek közötti különbség, a szerelem és az utódnemzés. Istenben felismerhető a különbség, a szeretet és a termékenység. Mert bár a Háromságban nincs időtartam, nincs meg a testi nemiség, megvan benne a szeretet egyesítő és nemző ereje. Ez adja az isteni személyek különbségét és a lényeg teljes azonosságát. A Szentlélek éppen annak a termékeny kapcsolatnak a gyümölcse, amely az Atyát és a Fiút egyesíti. 

Ha a teológusok túllépnek azon a felfogáson, amely tiltja, hogy a Szentháromság képmásának tekintsük a családot, az analógia által mélyebben és szisztematikusan megközelíthetik mindkét misztériumot: a Szentháromság és a házasság misztériumát. El kell kerülni azonban két veszélyt. Az egyik a házassági misztérium abszolutizálása (Scola maximalista értelmezésnek nevezi), a másik a relativizálása (ezt leértékelésnek mondja). Az első egy hegeli típusú gondolati rendszerhez vezet, amelyben a házassági misztérium fogalmi rendszerét rávetítik a Szentháromságra, és szexualitást tulajdonítanak Istennek. Ez manapság egyre gyakrabban megtörténik, egyesek például a Háromság szexualizálásával vélnek érveket találni a homoszexualitás mellett. E megközelítés az analógiát az univokalitással cseréli fel, mert a házasság fogalomkészletét tartja egyedül alkalmasnak arra, hogy a keresztény misztériumokba vetett hit értelméről számot adjon, az egyetlennek, amely a keresztény tanítás megvilágítására alkalmas. Ezzel szemben minden teológiai nyelv analogikus, így a házasságteológia nyelve is. A házassági nyelv új szempontot jelent, amely gazdagítja a keresztény gondolkodás nagy hagyományát.

Az analógia eltúlzásának ellentéte az analógia leértékelése. E szemlélet képviselői a Biblia jegyesi nyelvezeténél többet nem engednek meg, és az egészet pusztán exegetikai kérdésnek tekintik. A házassági szimbolikát lényegében nem különböztetik meg más bibliai hasonlatoktól, pl. a jó pásztor képétől, és a rendszeres teológia szempontjából nem tulajdonítanak neki önálló értéket. Sőt, használatát egyenesen zavarónak tartják (pld. Giacomo Biffi).

A két szélsőségtől megóv az, ha a házassági misztérium nyelvét tanúságtételnek tekintjük. A házassági tanúságtétel alapja az, hogy a nemek közötti különbségek az embert arra késztetik, hogy utódnemzés céljából egyesüljön. Ez a kényszer megfelel az ember szívében élő vágynak a jó után. Az elsődleges kapcsolatok: anyaság, apaság, házasság, testvérség, igazolják, hogy az egyén együtt-létezésben szeretne élni, erre vágyakozik, ez hiányzik neki. Ebben nyilvánul meg a legalapvetőbb vágyakozásunk, az elemi vágy arra, hogy mindig szeressünk, és mindig szeretve legyünk. Ez kultúrától független, közös törekvés, ami megfigyelhető már az újszülött esetében, aki keresi az anyja ölét, hogy teljesen átadja magát neki. Ebből az ontológiai, eredendő, örök szeretetvágyból indul ki az a teológia, amely a házassági misztérium nyelvét rendszerezi. Scola az elemi szeretetvágyat metaforikusan a házassági nyelv első szavának nevezi.

Azonban a szerelem és vágy “mindig”-je, vagyis az, hogy mindig szeressünk, és mindig szeretve legyünk, nem teljesen nyilvánvaló, sőt, a mi társadalmunkból szinte teljesen eltűnik. Ebben ugyanis szabadon döntünk. A “mindig” egy szüntelenül megújuló ígéretre utal, amely döntést igénylő szabad cselekvésből fakad. A mindig tehát a hűségben gyökerezik, amely a házassági nyelv második szava, és szorosan összefügg létezésünk időbeliségével.

Ha a házasság misztériumáról van szó, akkor a hűséghez kapcsoljuk a felbonthatatlanság fogalmát, amely végső soron kifejezi az emberi szabadság paradoxonát. A férfi-nő, hűség-felbonthatatlanság vonatkozásában létezik egy kölcsönös ígéret. Ígéret arra, hogy odaadom neked az én énemet, hogy bizonyos módon a tiéd legyen. Én magam, pusztán önmagamért szabadon úgy döntök, hogy az én időbeliségem nem lesz más, mint a te időbeliséged. Egyikük sem tudhatja, miképpen fog eltelni ez a közös idő. Ily módon a leküzdhetetlen vágy, hogy mindig szeressünk és szeretve legyünk, szükségképpen áldozattal jár: “aki meg akarja őrizni az életét, elveszíti azt, aki azonban elveszíti értem, megtalálja” (Mt 16,25). Mivel a szexuális különbség, amely a másikhoz visz engem, soha nem szűnik meg, a másik mindig másik marad. Ebben az értelemben a vágy találkozik az áldozat szükségszerűségével. A szexuális különbség nem teljesen szimmetrikus. A különbség, amely a házassági aktus egy testté válásában kifejeződik, helyet ad a harmadiknak, azaz a gyermeknek. Ebben megtaláljuk a házassági misztérium három dimenziójának feloldhatatlan kötelékét. A szexuális különbség miatt nincs szerelem a férfi és nő között az utódnemzésre való nyitottság nélkül.

A szülőség az ember “férfi-és-nő” természetével egylényegű, és nem korlátozódik pusztán a jegyességre. A házassági nyelv éppen ezért összetettebb a jegyesi szókincsnél, és képes a termékeny fejlődésre. A házassági misztériumban a szabadság beteljesedhet a szeretetben. Ezért ki kell mondani, és az időben folyamatosan meg kell újítani egy “igen”-t.

A házassági misztérium alapján jobban megérthetjük a többi misztériumot, amelynek lényegi eleme a megszüntethetetlen különbség és tökéletes egység, és amelynek benső, életadó ereje a szeretet. És ahogyan a házassági misztérium közelebb visz az Eukharisztia, Krisztus-Egyház, Ember-Isten, Egy-Három titkához, úgy megfordítva, e misztériumok megvilágítják a mennyegzői misztériumot három dimenziójában.

Reklámok

One comment on “Angelo Scola bíboros a házasság misztériumáról

  1. Visszajelzés: A házasság értelme – A rendkívüli szinódus kapcsán | Heidl György blogja

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Information

This entry was posted on március 31, 2012 by in A szeretet kultúrája, Szentségi házasság and tagged , , , .

Navigáció

Enter your email address to follow this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 1 240 követőhöz

Archívum

%d blogger ezt kedveli: