Olvasói hozzászólás – Megjegyzések a tankötelezettségi korhatár megváltoztatásáról

A “Lelkiismeretvizsgálat és bocsánatkérés a KDNP kormányzati tevékenysége miatt” című írás egyik megjegyzéséhez fűzött kommentárt egyik kedves olvasóm. A cikkben utaltam arra, hogy a jelenlegi kormány kereszténydemokrata oktatáspolitikusai “gazdasági megfontolásból leszállították a tankötelezettség felső korhatárát 18-ról 16 évre“, amit azért kifogásoltam, mert egyetértek azokkal, akik szerint ez “kiszámíthatón súlyos társadalmi következményeket von maga után.”

Az e-mailben érkezett hozzászólás alaposabb és terjedelmesebb az átlagos megjegyzéseknél, és grafikon is tartozik hozzá. Mivel a hazai vitakultúra sajnálatosan alacsony színvonalának emelése a Katolikus szemmel egyik fontos célkitűzése, az alábbiakban megszakítások és kommentár nélkül közreadom a megjegyzés teljes szövegét. Íme: 

“Nem kérdéses, hogy a tankötelezettségi korhatár megváltozása mögött gazdaságossági megfontolások állnak. Mégpedig olyan gazdasági megfontolások, amelyek mögött szintén a józan ész belátása áll.

Anélkül, hogy a városi és vidéki tömegközlekedés, illetve érettségi-elnöki tevékenységem közben szerzett tapasztalataimat túlértékelném, azt hiszem, ki kell mondani, hogy van egy – elsősorban kamaszfiúkból álló – réteg, melynek erőszakkal iskolában tartását a költségvetés (=mi) nem óhajtja a továbbiakban finanszírozni. Mégpedig azért nem, mert ez a bizonyos réteg – melyet rendkívül könnyű fölismerni a hi-he-tet-le-nül buta és üres tekintetéről, továbbá egyetlen, sz-szel kezdődő és ex-szel folytatódó érdeklődési köréről – mindenféle magasabb értéket – akárcsak az iskolának magának a létét – alapból elutasítja, sőt, igyekszik annak működését lehetetlenné tenni. Éppen a tanulni vágyó többiek – legyen az többség, vagy kisebbség – érdekében egy bizonyos rétegről le kell mondanunk. Nem, ők sohasem fogják megérteni, miért születtek tömegével novellák a 19-20. század fordulóján, és mi az a “phrasal verb”. De, mondjuk ki, miközben igen sajnálatos is, hogy: nem is kell. Sokkal jobb lenne a saját önbecsülésüknek, illetve a (nemzeti) közösségnek, ha mihamarabb munkába állnának – még ha ez újabb, alig kezelhető problémát támaszt is. Ha csak nem kerülnek be egy jó munkaközösségbe (azaz brigádba), ha nem szakadnak ki a buta, kelet-európai, lusta, szocreál örökségből, miszerint dolgozni-munkálkodni, nos, az rossz! – így bizony ők aligha viszik többre. Ám ha legalább egy minimálbéres betanított munkási szinten sikerül megvetni a lábukat, még így is messze többre viszik, mint az a kb. négyszázezer honfitársunk, akikről semmit sem tudunk: nem dolgoznak, nem adóznak, nem halnak éhen és nem lázadnak. Egyszerűen nem tudjuk, hol vannak, és miből élnek.

Heim Péter (kormánypárt-közeli Századvég Gazdaságkutató Intézet) pontosan ugyanazt mondja, mint a kitűnő közgazdász, ám gyenge politikus Bokros Lajos. Ám Peti a mi Lalink, így tőle eltűretik, hogy tandíj; hogy egészségügyi hozzájárulás; hogy öngondoskodás, stb.

Azért idézem Heim Pétert (azaz Bokros Lajost), mert ővele (azaz: ővelük) tudok egyetérteni: amíg nem bontjuk le a későkádári struktúrákat – magyarul a túlméretezett, munkára, (tovább)lépésre alig-alig ösztönző ellátórendszereket –, nem fogunk tudni nemcsak igazságos, de ténylegesen működő további alrendszereket sem működtetni.

A jelenlegi kormány legnagyobb hibája véleményem szerint éppen az, hogy történelmi fölhatalmazását nem fordította a kezdetektől fogva világos magyarázatok révén a strukturális átalakításokra, melyek elvégzésére vagy a rendszer – először, kb. tíz éven belül a nyugdíjrendszer – összeomlása, vagy az államadósság refinanszírozására szolgáló hiteleket biztosító befektetők szorítják rá. Egy olyan korfájú országban, ahol fönt vannak sokan, lent kevesen, egyetlen gazdaságpolitika létezik: magas adóztatás, kevés állami szolgáltatás, öngondoskodás. Csakhogy van egy kétmilliós nyugdíjastömeg, melyhez senki sem mer hozzányúlni, így csak őket nem érintve lehet megpróbálni kiépíteni a fönntartható, ösztönző, ráadásul legalább nagyjából igazságos és arányos szociális rendszert.”

Eddig a fontos kérdéseket érintő hozzászólás, amely talán másokat is arra késztet, hogy megosszák velünk gondolataikat! A “Katolikus szemmel” továbbra is teret ad nézetek és gondolatok értelmes, személyeskedéstől mentes, érvelésre alapuló ütköztetésének.