Heidl György blogja

"A filozófia a szépségnél végződik, a teológia a szépséggel kezdődik."

Az osztrák engedetlenségi mozgalom

A világegyházban izgalmas és fontos folyamatok zajlanak. Kortársként nehéz, olykor lehetetlen értékelni a történések nagy részét, de tudjuk, hogy érdemes, sőt kötelességünk odafigyelni az idők jeleire. Angol, német és francia nyelvű hírportálokat olvasva azt tapasztaljuk, hogy a magyar egyházi sajtóból és hírügynökségektől gyakran erősen megszűrt, egyoldalú tájékoztatást kapunk jelentős nemzetközi és hazai eseményekről. Nem feltétlenül külső cenzúrára, belső megfelelési kényszerre gondolok, hanem szakmai hibákra és a pártpolitikához való szoros kötődésre. Ez utóbbi talán veszélyesebb. Az általam többször hivatkozott, az utóbbi időben szerintem javuló Magyar Kurir például szimbiózisban él olyan kifejezetten jobboldali politikai médiumokkal, mint a Magyar Nemzet Online vagy a Mandiner. Utóbbi külön keresztény oldalt indított, egyelőre igen szerény anyaggal, és szerkesztői láthatóan még ezen az oldalon sem képesek lemondani a napi iszapbirkózás nyújtotta örömökről. A Kurir gyér blogajánlójának nyolc blogja között akad olyan évek óta nem működő, amelynek semmilyen keresztény vonatkozású bejegyzése nincsen, miközben hiányzik például az utalás a kitűnő Hortus carmeli blogra. Elgondolkoztató, hogy ha az egyik Kuriron ajánlott, ékes magyarsággal “pozitív példaként” emlegetett blog keresőjébe beírjuk a “Jézus Krisztus” vagy a “Jézus” nevet, akkor csak tíz találatot kapunk (a “Krisztus”-ra hatot), ugyanannyit, mint ha a “pénz” szóra keresünk. Olykor az a benyomásom, hogy nem klerikus vagy nem a katolikus egyetemhez kötődő, avagy nem az elvárt módon kritikus/kritikátlan írástudók véleményének és gondolatainak a katolikus médiumok nem szívesen engednek teret.

Az internet hatalmas lehetőség. A Katolikus szemmel “újszülött”, alig múlt hat hetes. Eddig huszonnyolc országból találták meg. Rendszeresen olvassák hazánkon kívül Izlandon, Romániában, az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, Szerbiában, Belgiumban, Szlovákiában és Ukrajnában. Jó lenne kihasználni ezt a gazdagságot, és megosztani egymással az adott ország és nyelvterület fontos egyházi híreit. Nemcsak Kiss-Rigó László megyéspüspök tapasztalja belterjesnek a magyar katolikus sajtót, hanem például az a barátom is, aki rendszeresen figyelemmel kíséri a német nyelvű egyházi híreket, és többször sikertelenül próbálkozott felébreszteni a hivatásos médiamunkások érdeklődését fontos események és hírek iránt.

Örömmel vettem összefoglalóját és kommentárját az osztrák alsópapság egy jelentős csoportjának lázadásáról, amelyet a magyar sajtó nem tárgyal kellő mélységben. Helmut Schüller, a mozgalom vezetője évekig a bécsi érsek, Christoph Schönborn közvetlen munkatársaként dolgozott, ami már önmagában elegendő ok arra, hogy igyekezzünk megérteni indítékait. Még ha a mozgalom céljainak jelentős része képtelenségnek tűnik is, továbbá tiltakozásuk és megszólalásaik módja elfogadhatatlan, komolyan kell vennünk a nyugati egyház válságtüneteit, hogy megtaláljuk a tünetek mögötti betegség okait. Ahogyan egy orvosprofesszor barátom szokta mondani, a punctum saliens-t. A gyógyításhoz megfelelő diagnózisra van szükség, ahhoz pedig nélkülözhetetlen az információ. Ezért most barátom összefoglalóját megköszönöm, és az alábbiakban teljes terjedelmében közlöm:

Az osztrák egyházban az elmúlt esztendőkben új törekvés bontakozott ki, mely tavaly júniusban lépett a nyilvánosság elé. Helmut Schüller probstdorfi (Alsó-Ausztria) plébános engedetlenségi mozgalmat (Felhívás engedetlenségre) hirdetett, melyhez az ország igen sok plébánosa csatlakozott. A mozgalomnak számos követelése van, melyek korántsem egyforma súlyúak és minőségűek. Részlet alapdokumentumukból:

1. Ezentúl minden szentmisén imádkozni fogunk az egyház reformjáért. Komolyan vesszük a Szentírás tanítását: kérjetek és adnak nektek. Isten előtt szólásszabadság van érvényben.

2. Ezentúl nem tagadjuk meg a jó szándékú katolikusoktól az Eucharisztiát. Ez különösen is érvényes az elvált újraházasodottakra, más keresztény egyházak tagjaira és esetenként az Egyházból kilépettekre.

3. Ezentúl kerülni fogjuk azt, hogy vasárnaponként többször kelljen szentmisét mondanunk, utazó idegen papokat helyettesítésre kérnünk. Fontosabbnak tartjuk a helyi közösség önálló istentiszteletét, mint a liturgikus vendégszerepléseket.

4. Ezentúl az áldoztatással egybekötött igeliturgiát „pap nélküli szentmisének” tekintjük és így is nevezzük. A paphiány korszakában ezzel is eleget tehetünk a vasárnapi miselátogatási kötelezettségnek.

5. Ezentúl nem érvényesítjük a kompetens laikusokkal és hittanárokkal szembeni prédikációs tilalmat. Éppen a nehéz időszakokban szükséges hirdetni Isten szavát.

6. Ezentúl törekedni fogunk arra, hogy minden plébániának legyen saját elöljárója: férfi vagy nő, házas vagy egyedülálló, fő- vagy mellékállású. Mindezt pedig nem a plébániák összevonásával akarjuk elérni, hanem új papkép kialakításával.

7. Ezentúl minden alkalmat megragadunk arra, hogy a nyilvánosan is szorgalmazzuk a nők és a házas férfiak pappá szentelését. Teljes értékű kollégáknak tekintjük őket a lelkipásztori szolgálatban.

Nyilvánvaló – különösen az alább következő beszédrészlet nyomán –, hogy bizonyos pontokról katolikus keresztényként nem vitatkozhatunk, hiszen Roma locuta, causa finita. Az 1., 2., 3. és 5. pont azonban megfontolásra érdemes. Az első pont különösen azt jelenti: legalább lehessen kulturáltan és megalapozott érvek segítségével, nem a tekintély, hanem a tudás adta alázat segítségével eszmét cserélni. A második pont nem jelentheti a megszentelő kegyelem hiányában való áldozást, itt még további pontosításokra lehet szükség. A harmadik pont jelentősége mindenki számára világos, aki kicsit is lelkipásztori szempontból nehezebben ellátott területen él. A jelenlegi kánonjogi szabályozás különleges esetben engedélyez vasárnaponként három misemondást – a valóság ezt gyakran túlszárnyalja. Senki sem akarhatja elveszíteni lelki vagy testi túlhajszoltság miatt a papját. Az ötödik pont pedig világosan arra irányítja figyelmünket, hogy a szentírási helyek helyes – de nem végleges érvényű – értelmezése egy megfelelően fölkészült, hiteles személyiségű, példás életű, a közösség által elfogadott laikus hívőtől is elvárható, sőt, kívánatos. Részletek kidolgozása, után-, rá-, továbbképzés, persze, itt is szükségesnek látszik. 

XVI. Benedek pápa 2012. április 5-én, Nagycsütörtökön, a krizmaszentelési misén így válaszolt a prédikációjában:

Nemrégiben egy európai ország papjainak egy csoportja nyilatkozatot tett közzé Felhívás engedetlenségre címmel. Ehhez konkrét javaslatokat is fűztek, hogy mit is jelent ez az engedetlenség: az egyházi tanítóhivatal végérvényes döntéseinek elvetését, például a nők pappászentelésének ügyében, mellyel kapcsolatban Boldog II. János Pál pápa visszavonhatatlan módon kifejtette, hogy az Egyház erre nem kapott az Úrtól fölhatalmazást. Az engedetlenség lenne az út az Egyház megújulásához? Hinni szeretnénk a nyilatkozat szerzőinek, miszerint őket valóban az Egyház iránti gond sürgeti; hogy meg vannak győződve arról, hogy az intézmények tétlenségével szemben drasztikus eszközökkel kell föllépni annak érdekében, hogy új utak táruljanak föl, vagyis, hogy az Egyház ismét szárnyra kapjon. De hát az engedetlenség tényleg egyfajta út? Érzünk benne valamit is abból, hogy Krisztushoz válunk hasonlóvá, ami a valódi megújulás előföltétele – és nem csupán a kétségbeeseett kényszert arra, hogy tegyünk végre valamit az Egyháznak a mi óhajainknak és elképzeléseinknek megfelelő átalakításáért? […] Az efféle mérlegelések nem éppen a mozdulatlanságot, a hagyományok megmerevedését szolgálják? Nem. Aki a II. vatikáni zsinat utáni időszakra tekint, megláthatja a valódi megújulás dinamikáját. […] Ha azokra tekintünk, akiktől az élet ezen friss áramlatai erednek, láthatjuk, hogy az újfajta termékenységhez hozzátartozik a hit örömének kiteljesedése, az engedelmesség radikalitása, a remény dinamikája és a szeretet ereje.

Reklámok

19 comments on “Az osztrák engedetlenségi mozgalom

  1. Névtelen
    április 28, 2012

    Nem “reformálni” kell,hanem katolikusként élni. ( a “viszket a fülük jelenség” nem vezet sehova,pontosabban IDE ami ma van a világban: hazugság,káosz,a Szentlélek elleni bűnök halmaza )

  2. Névtelen
    április 29, 2012

    Nem egyéb ez, mint közönséges provokáció, szándékos botránykeltés. Teljesen kizárt, hogy az akció mögött állók komolyan gondolhassák mindezt, inkább valamilyen provokatív játéknak tűnik az egész. Ugyanolyan, mint amikor Küng időnként mindenféle “bojkottra”, illetve “engedetlenségre” felhívó körleveleket küldözget, például a nők áldozópappá szenteléséért, a melegházasságok szentségi rangra emeléséért, a cölibátus eltörléséért, vagy akár a szabadkőművesek szentáldozásának engedélyezéséért, stb. A gond az, hogy ennek ellenére sokan mégis vevők az ilyesfajta trükkökre.

    “Fontosabb a helyi közösség önálló istentisztelete, mint a szentmise.” Hát persze… A végén még “kiderül”, hogy a szentmise nem is egyéb, mint valódi szentségi tartalommal nem bíró, jelmezes bohóckodás, és az Eucharisztia is tulajdonképpen csak egy jelképes emlékvacsora, egyszerű, közönséges kenyérrel. A szentgyónás pedig pszichológiai gyakorlat, mely során az ember megbeszéli a pappal az aktuális gondjait, aki voltaképpen egy mentálhigiénés szakember.

    Innét már tényleg csak egy aprócska lépés a “hitgyüli”. Ha ez az irányvonal esetleg valóban teret nyer magának, akkor néhány éven belül megérhetjük, hogy mindenféle “Németh Sándorok” fognak üvöltve prédikálni vasárnaponként a katolikus templomokban a földön fetrengő, állathangokat utánzó híveknek. Ennélfogva, nem kell csodálkozni azon sem, ha a jóérzésű katolikusok előbb-utóbb mind-mind a lefebvristáknál fognak kikötni.

  3. Névtelen
    április 29, 2012

    A fölháborodás első pillantásra jogos, másodikra már nem, azt is leszámítva, hogy ugyan mire is lenne jó az egyik politikai oldalon oly szívesen alkalmazott, ám valós érdekelteket fölmutatni sohasem tudó provokáció? Helmut Schüller kifogástalan életvitelű, és amint arra a poszt bevezetője rámutat, tapasztalt lelkipásztor. Ha az osztrák alsópapság jelentős része támogatja, az osztrák közvéleménynek pedig túlnyomó többsége megfontolásra érdemesnek tartja (http://diepresse.com/home/panorama/religion/733395/Umfrage_Pfarrerinitiative-nicht-mehr-zu-stoppen?from=suche.intern.portal) a kezdeményezéseket, legalább érdemes lenne értelmes vitát folytatni róla. Senki sem kívánja úgy értelmezni sem a szentmisét, sem a szentgyónást úgy, ahogyan az előző kommentben áll. Éppenhogy a katolikus egyház gyakorlatát veszi át a modern vállalati vezetéselmélet, amikor a menedzserek mellé coachokat tart kívánatosnak — olyan, lelkiatyára emlékeztető személyeket, akik a gondokban osztozni tudnak. Remélhetőleg világos, hogy ezzel nem a szentgyónást bagatellizálom, hanem a fontosságát és hatását hangsúlyozom.
    A poszt alapanyagául szolgáló ismeretlen szemléző a mozgalom pontjainak ismertetése után helyesen csoportosítja a követeléseket. A véleménye szerint tárgyalási alapul elfogadható 1., 2., 3., 5. pont tagadhatatlanul további pontosításokat igényel, a mozgalom alapvető célkitűzése azonban mégis az értelmes vita lehetőségének megteremtése — amiben természetesen mindannyian szívesen résztveszünk, már ha nem véglegesen rögzített tanítást érint. A nők pappá szentelése ilyen. A házas férfiak pappá szentelése pedig nem. Mint ahogyan a felkészült (stb., stb., a további jelzők a posztban) világiak igehirdetése sem.
    Az előző kommentben szereplő “Fontosabb a helyi közösség önálló istentisztelete, mint a szentmise.” kijelentés nem található meg sem a posztban, sem a mozgalom célkitűzései között. Ezzel szemben: “Fontosabbnak tartjuk a helyi közösség önálló istentiszteletét, mint a liturgikus vendégszerepléseket.” A világosság kedvéért hadd idézzem a forrást: “Besser ein selbstgestalteter Wortgottesdienst als liturgische Gastspielreisen.” A mozgalom honlapjának hivatalos magyar (ausztriai) fordítása ráadásul csúsztat és ez került be a posztba is: nem istentiszteletről, pusztán önálló igeliturgiáról van szó. Ez világos beszéd: a célkitűzés éppen a papság védelméért, lelki és testi kifacsarásuk ellen lép föl.

    • rianas
      április 30, 2012

      Csatlakozom az előző véleményhez. Rettenetes és elkeserítő, hogy az egyházban a “profik” csak engedelmességet és hallgatást tűrnek el a “laikusoktól”, tisztelet a kivételnek. Aki a problémákat szóba meri hozni, azonnal árulónak és eretneknek bélyegeztetik, ennek minden következményével. … És ebbe a megmerevedésünkbe lassan belehalunk… Nem lehet mindig a Szentlélekre mutogatni, hogy majd Ő megoldja! Isten a mi közreműködésünket várja! A tények makacs dolgok. Egy darabig szőnyeg alá lehet söpörni őket, aztán akkorát robbannak, hogy inog bele a(z Egy)ház. Lásd: pedofil botrány.

      • Névtelen
        április 30, 2012

        Ha tiszta szandeku lenne H. Schuller, nem szolitana engedetlensegre senkit es nem tamadna az egyhazi tanitohivatal vegervenyes donteseit. A hozzaallasa nem tiszteletteljesen javitani akaro, hanem lutherien gogos es lazito.

      • David Vincent
        április 30, 2012

        ‘Rettenetes és elkeserítő, hogy az egyházban a “profik” csak engedelmességet és hallgatást tűrnek el a “laikusoktól”’

        Ennél csak az a rettenetesebb, ha maguk a ‘profik’ kezdenek el marhaságokat beszélni!
        Márpedig úgy néz ki, hogy itt most erről van szó.

  4. trienti
    április 30, 2012

    H. Schuller szandekanak tisztasaga, engedetlensegre valo felszolitasa miatt ketsegbevonhato. Ebbol kitunik, hogy nem tiszteletteljes javitani akaras, hanem az egyhaztortenelembol jol ismert reformatori gog es lazadas jellemzi. Ezt az is bizonyitja, hogy a megmasithatatlan egyhazi tanitasoknak is nekimegy.
    A Szentatya a provokaciok ellenere szeliden, de hatarozottan valaszolt.
    Remelem mielobb bunbanatot fog tartani a 3. fogadalmat megszego pap!

    • David Vincent
      április 30, 2012

      Egy szentnek ne legyenek vállalhatatlan követelései! Ezek az árukapcsolások nem föntről valók.

      ‘Ezentúl nem tagadjuk meg a jó szándékú katolikusoktól az Eucharisztiát. Ez különösen is érvényes az elvált újraházasodottakra, más keresztény egyházak tagjaira és esetenként az Egyházból kilépettekre.’

      Ez meg értelmetlen hülyeség. Nem kéne akkor már bevenni a ‘jó szándékú’ ateistákat is?

      • H.Gy.
        április 30, 2012

        Igen, ez az egyik olyan tézis, amely leginkább leleplezi a mozgalom teológiai képtelenségeit. Az egyházból kilépettek per definitionem azok, akik önszántukból szakítottak az eucharisztikus közösséggel. Nem az a kilépés, hogy mától nem fizetek egyházi adót, még ha ennek Németországban vagy Ausztriában komolyabb következményei vannak is, mint nálunk. Ha viszont valaki szakított az eucharisztikus közösséggel, akkor miért is hiba megtagadni tőle az eucharisztiát?

  5. Névtelen
    április 30, 2012

    Ööö, német mintájú közigazgatással rendelkező államról lévén szó az “Egyházból kilépettek” azokat fedik, akik állami közigazgatási szempontból nem vallják többé magukat az Egyházhoz tartozónak — magyarul és röviden: nem fizetik az állam által beszedett egyházi adót.
    Sokkal problémásabb itt a más keresztény egyházak tagjainak esetleges áldoztatása, ami, ugye, megengedhetetlen és tilos.

    • H.Gy.
      április 30, 2012

      Igen, ez így van. És éppen ez az, ami elgondolkoztat. Ha az “egyházból kilépettek” közigazgatási gyűjtőfogalom lehet, akkor szédületesen eltávolodtunk az Evangéliumtól. Az egyház lényegileg szentségi közösség, Krisztus titokzatos teste. Ebből nem engedhetünk. Mivel az egyház Nyugaton már nem közösség, szolgáltatóvá vált. Nagyszerű érzés, hogy nálunk legalább vasárnap megtelnek még a templomok. Párizsban élő, napi áldozó ismerősöm panaszolta, hogy már jelentős francia városokban is nehéz olyan templomot találni, ahol naponta miséznek. Fel sem fogjuk, micsoda rohamos gyorsasággal üresedik ki az üzleti-politikai-kulturális kereszténység. Talán nem is baj – feltéve, hogy képesek vagyunk tanulni belőle.

  6. vilageskep
    május 1, 2012

    Komolyabban kellene az egyházi vezetésnek vennie olyan pontokat, mint pl. 1) a helyi egyház liturgikus igénye, 2) a papjainak a liturgikus ellátás okozta túlterheltsége. Gondoljunk bele, vannak falvak, ahol szinte csak “lehetetlen” időben van a szentmise (pl. vasárnap koradélután vagy előesti szombaton). Ugyanígy kétségbeejtő sokszor egy pap jószándékkal teli vergődése a saját időbeosztása és a jelentkező liturgikus igény (keresztelő, temetés, házasságkötés stb.) között. Nem véletlenül az utóbbi példákat hoztam fel… ezekhez még pap sem kellene.

    • Névtelen
      május 1, 2012

      Komolyan kell venni a Szentatya kerdeset!
      “Az engedetlenség lenne az út az Egyház megújulásához?”

  7. trienti
    május 1, 2012

    A tiszteletteljes javaslatok eloterjesztese es a segitseg felajanlasa mennyivel masabb, mint az engedetlensegre valo felszolitas es az eroszakos reformalni akaras.
    H. Schullerben a jamborsagnak -a Szentlelek adomanyanak- nyoma sincs.

  8. trienti
    május 1, 2012

    Jogos a Szentatya kerdese!
    “Az engedetlenség lenne az út az Egyház megújulásához?”

    • aventus
      május 5, 2012

      Reformátori gőg aligha kívánatos. Mint ahogy a helyzet tehetetlen szemlélése se.Igaza lehet Jelenits atyának, aki azt mondta,hogy nem a triumfáló egyház viszi tovább Jézus ügyét.Másrészt aki itt és most szembesül az elöregedés,a paphiány,a bezárt templomok, etc. tényeivel, érthető módon megoldást keres.Ha Róma idejében szembe nézett volna az adott korok válságaival,talán megúszhattuk volna egyházszakadást,refomációt és hasonlókat.Ha a Kúrián múlott volna,a II.V.Zs. se változtatott volna a 19. sz.gyakorlatán. Ahogy most látom, sajnos jelen Szentatyánk se képes komoly, előrevívő tettekre. Maradunk, míg el nem fogyunk.

      • David Vincent
        május 5, 2012

        ‘Másrészt aki itt és most szembesül az elöregedés,a paphiány,a bezárt templomok, etc. tényeivel, érthető módon megoldást keres.’

        És az lenne a megoldás, hogy ‘más keresztény egyházak tagjainak’ vagy az ‘egyházból kilépetteknek’ is kiszolgáltatjuk az Eucharisztiát? Vagy nőket szentelünk pappá?
        A nyugati paphiány tünet. Fő oka az egyház elkényelmesedése. Volt olyan hely, ahol a háború után azzal reklámozták a papi hivatást, hogy ‘kevés a kötelezettség’. Miért csodálkozunk aztán a botrányokon?
        A másik tünet az a hívek erkölcsi lazasága. A megoldás nem az, hogy a lécet még lejjebb tesszük, hanem az, hogy felemeljük. Tisztaságban, liturgiában, engedelmességben, szegénységben. A reformot mindenki kezdje magában.

  9. David Vincent
    május 31, 2012

    Kedves H.Gy!

    Bár nem tartozik szorosan a tárgyhoz, azért érdekelne a véleménye (akár egy önálló bejegyzés formájában is), hogy miért ilyen féloldalasan fejlett a civil öntudat a magyar egyházon belül. Egyfelől mindig találni olyanokat, akik bármilyen petíciót örömmel aláírnak, másfelől viszont nagyon kevés szó esik kevésbé látványos, de szerintem sokkal fontosabb dolgokról. Ide sorolom a laikus egyházi alkalmazottak helyzetét, az átláthatóbb egyházi gazdálkodást és a politikai pártokkal kialakított viszonyt.
    Nincs vagy erősen esetleges a ‘minőségbiztosítás’ is, ami alatt azt értem, hogy sok egyházi vezető környezetében valószínűleg nincs olyan ember, aki meg tudná/merné neki mondani, ha rossz úton jár.

    • H.Gy.
      június 2, 2012

      Kedves David Vincent, nagyon köszönöm a kérdést/kérést! Vissza fogok térni erre, mert fontos, és mert most kedvező fejleményeket látok magyar katolikus egyház és a politika viszonyában. (Kedvező az egyházra nézve.) Kis türelmet kérek, most nagyon dolgozom valamin, ezért kevesebb időm jut a blogra.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Information

This entry was posted on április 16, 2012 by in Ecclesia semper reformanda, Közélet.

Navigáció

Enter your email address to follow this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 1 240 követőhöz

Archívum

%d blogger ezt kedveli: