A szexuáletika mint ütközőpont: abortusz, fogamzásgátlás, homoszexualitás
Ma már a bioetikai és szexuáletikai kérdések jelentik a katolikus egyház és a szekularizált államok és társadalmak közötti legnagyobb ütközési felületet. Az egyház tanítása például az emberi élet kezdetéről és végéről, a fogamzásgátlásról, a házasság mibenlétéről sokak számára teljességgel elfogadhatatlan, és úgy érzik, egy idejétmúlt, ósdi képződmény erővel igyekszik befolyásolni magánéletüket, szabad döntéseiket éppen a legintimebb szférákban.
Világosan látnunk kell, hogy az egyház csupán saját hívei számára fogalmaz meg kötelező érvénnyel tanításokat. Másként nem is tehetne. Az államok törvénykezését figyelemmel kíséri, és gyakran hangosan bírálja – például a házasság definíciójának törvényi megváltoztatása vagy a szabad abortusz legalizálása érdekében hozott intézkedések és nyilvánosságra került tervezetek kapcsán. Érvelése ilyenkor természetjogi, amelyhez kiegészítésképpen fűz teológiai tanítást. Utóbbit a keresztény hívek eligazítása érdekében teszi.
Jól látható ez a módszer például a wales-i és angol katolikus püspökök márciusi körlevelében, amelyben felhívják a figyelmet a házasság intézményének természetjogi alapjaira, a komplementaritásra és a termékenységre. A férfi és nő egymást kiegészítik, egyesülésükből pedig emberi utódok származnak. Éppen ezért a férfi és nő házassága fejezi ki az emberi természet lényegét, hiszen a komplementaritás és a termékenység azonos neműek együttélése esetében egyszerűen nem valósul meg. Ha megváltoztatjuk a szavak és fogalmak jelentését, és a házasságot „két személy szövetségére” redukáljuk, akkor eltérünk a természettörvénytől és a természetes jogi gondolkodástól, és megváltoztatjuk az emberi társadalom alapját képező legfontosabb intézményt. Az efféle változtatásoknak beláthatatlan következményei vannak. A püspökök érvelése eddig tehát természetjogi, ha tetszik filozófiai, üzenetük címzettje az angol társadalom, amelyet a kormány mostanság jogi eszközökkel kíván a sarkaiból kiforgatni. Mindezek után a körlevél aláírói a katolikus hívekhez szólnak – akik egyben brit állampolgárok és a társadalom tagjai – amikor leszögezik, hogy katolikus értelmezésben a házasság nem pusztán természetes intézmény, hanem több annál: szentség, kegyelemközvetítő állapot, részesedés a Szentháromság benső életében. Ezt nem katolikusoknak nem kell elfogadniuk, a természetjogi érvelésre azonban egy tisztességes jogfilozófiát követő törvényhozásnak megfontolt és biztos válaszokat kellene adnia.
Most vessünk egy pillantást az egyházat úgymond belülről érő bírálatok egy csoportjára! Az egyházon belüli reformmozgalmak képviselői és népszerű, közismert teológusok követelései és/vagy javaslatai között nagyon gyakran felbukkannak a katolikus teológia szempontjából irreleváns tézisek. Ezért még ha javaslataik nagy részével sokan egyetértünk is, szinte mindig akad olyasmi, ami tényszerűen elfogadhatatlan. Az osztrák engedetlenségi mozgalom jóravaló célkitűzései között megtalálható például a nők pappá szentelésének kérdése, amelyről a katolikus egyházban egyszerűen nem lehet vitát nyitni.
Hasonló a helyzet egynémely szexuáletikai vonatkozású javaslattal. A német nyelvterület felsőoktatási intézményeiben tanító 240 katolikus teológusnő és teológus 2011. február 4-én memorandumot tett közzé, amelynek kiindulópontjául az egyházi személyek által elkövetett pederaszta bűncselekmények és azok elhallgatásának ténye szolgált. Az efféle bűnöket elhallgatni képes egyháztagok egyházképével nyilvánvalóan baj van. A pedofil botrányok – beleértve a „hallgatás kultúráját” – tehát leleplezik az intézményes egyház mély válságát, amelynek megoldására a teológusok hat pontban foglalták össze javaslataikat. 1) Szorgalmazzák a hívők bevonását az egyházi döntésekbe, 2) erősíteni szeretnék az egyház gyülekezeti-közösségi jellegét; 3) javasolják az egyházon belüli közigazgatási bíráskodás rendszerének kiépítését; 4) hangsúlyozzák az egyes hívek lelkiismereti szabadságának tiszteletben tartását, 5) az egyházon belüli bűnök komolyan vételét; 6) és kiállnak a liturgikus sokszínűség mellett.
A tézisekkel ilyen általánosságban nyilván minden jószándékú keresztény egyetért, legfeljebb ízlésbeli különbségek lehetnek pl. a liturgiában tükröződő kulturális sokszínűség értelmezése kapcsán. A 4. tézis azonban magában foglalja azt a kívánságot, hogy az Egyház ismerje el az azonos neműek élettársi kapcsolatát. Idézem: “Nem kérdéses, hogy az egyház egyaránt nagyra becsüli a házasságot és a házasság nélküli életet. Ez azonban nem kötelez arra, hogy kirekesszük azokat, akik a szeretetet, a hűséget és a kölcsönös gondviselést egy azonos nemű kapcsolatban vagy pedig válás után újraházasodva felelős módon élik meg.” Mártonffy Marcell kommentárjában hozzáfűzi, hogy a memorandumot jegyző német teológusok: “nyomatékosan figyelmeztetnek arra, hogy az „azonos nemű kapcsolatban” élők kirekesztése ellenkezik a „személyes döntések” és az „egyéni életpályák” tiszteletben tartásának mindenkire, az egyházi törvényhozókra nézve is kötelező elvével, s hozzátehetjük: a felebaráti szeretet elemi követelményével is.”
Nos, a “kirekesztés” itt az eukharisztikus közösségből való kizárást jelenti. Ez persze a legsúlyosabb büntetés, amelyet egy hívő katolikus katolikusként elszenvedhet. Az azonos nemű párok életállapotuk miatt nem részesülhetnek az eukharisztiában. Miért? Azért, mert az azonos nemű megkeresztelt emberek élettársi közösségét az egyház sem a természeti, sem az isteni törvény alapján nem tudja elfogadni. A katolikus egyház nem ítéli el őket, nem javasol szankciókat velük szemben, pusztán azt mondja, hogy az eukharisztikus közösségnek nem teljes jogú tagja az, aki a szeretet parancsa ellen vét. A szeretet parancsa beteljesíti a természetes törvény parancsait. Krisztus világos tanítást ad arról, hogy a házasság férfi és nő monogám, feloldhatatlan egyesülése (Mt 19,1-12). Miért gondoljuk, hogy Krisztus egyik parancsa szemben áll a másik parancsával, a felebaráti szeretet elemi követelményével?
A katolikus egyház katekizmusa egyáltalán nem kirekesztő, amikor a homoszexualitásról ír: “A homoszexualitás olyan férfiak vagy nők közötti viszony, akik kizárólagosan vagy döntően saját nemük iránt éreznek szexuális vonzalmat. A századok folyamán és különböző kultúrákban nagyon eltérő formákat öltött. Pszichikai eredete nagyrészt föltáratlan. A hagyomány a Szentírásra támaszkodva –mely úgy mutatja be a homoszexuális kapcsolatokat, mint súlyos eltévelyedéseket — mindig vallotta, hogy “a homoszexuális cselekedetek belső természetük szerint rendetlenek”. Ellentétesek a természetes törvénnyel. A nemi aktusból kizárják az élet továbbadását. Nem az igazi érzelmi és szexuális komplementaritásból származnak. Nincs olyan eset, amikor jóváhagyhatók lennének.”
A katekézis tényeket állapít meg, és nem elítél. Kifejezetten megértő hangnemben beszél a homoszexuális hajlamról:
“Nem elhanyagolható azon férfiak és nők száma, kiknek homoszexuális hajlama nagyon mélyen gyökerezik. E hajlam, mely objektíve rendetlen, többségük számára próbatétet jelent. Tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell fogadni őket. Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét. Az ilyen személyek arra hivatottak, hogy valósítsák meg életükben Isten akaratát, és amennyiben keresztények, egyesítsék az Úr keresztáldozatával az állapotukból adódó esetleges nehézségeket. A homoszexuális emberek a tisztaságra kaptak meghívást. Az önuralom erényeivel, melyek nevelik a belső szabadságot, olykor az önzetlen barátság segítségével, imádsággal és szentségi kegyelemmel fokozatosan és kitartóan közeledhetnek és kell is közeledniük a keresztény tökéletességhez.”
A lényeg: nem ítéljük el a homoszexuális hajlamú embereket, de ha az élet továbbadásának lehetőségét kizárjuk a nemi aktusból, akkor a cselekedet objektíve rendetlen. A homoszexuális aktus bensőleg, lényegénél fogva nem alkalmas az élet továbbadására, tehát nem természetes. Az egyház azonos mércével mér: a természetes, mert férfi és nő közötti, heteroszexuális aktust is rendetlennek tekinti, ha különféle fogamzásgátló eljárásokkal megakadályozzák az élet továbbadásának lehetőségét.
Az egyház és az állam szétválasztásának jogos igényével lépnek fel sokan úgy, hogy közben mintegy belülről bírálva az egyházat, bírálataikban maguk nem tesznek világos különbséget a teológiai érvek és a szekuláris társadalom és állam elvárásai között. Ilyen szekuláris elvárás az azonos neműek élettársi kapcsolatának házasságként való elismertetése. A katolikus teológia szempontjából ez a kívánság képtelenség, a bibliai szeretetparancsra való hivatkozás pedig teológiailag felszínes, hatásvadász trükk. Ugyanabban a Bibliában ugyanis, amelyben „a felebaráti szeretet elemi követelményéről” olvasunk, a homoszexuális kapcsolatok elemi elítélését is megtaláljuk (Ter 19,1-13, Lev 18,22; 20,13, Bír 19; Róm 1,18-32; 1Kor 6,9-10, 1Tim 1,8-11). A kérdés biblikus vizsgálatakor tehát legalábbis hermeneutikai nehézségekkel kell szembenéznünk. Hangsúlyozom, nem a hajlamokról van már szó, amelyeket az egyház, mint láttuk, nem ítél el, hanem a homoszexuális aktusról. Ez az, ami az azonos neműek együttélésében megvalósul vagy megvalósulhat, és ennek az együttélésnek az egyházi elismerését kéri – teljességgel hiábavalóan – 240 német ajkú teológus, akik között akad tekintélyes teológus is. A tekintély-érvnek nincsen jelentősége, Szent Jeromos például elég tekintélyes teológus volt, szexuáletikai kérdésekben azonban már kortársai sem tartották mérvadónak a véleményét.
Hasonló zavart érzékelhetünk a szexuáletika kapcsán például Jakab Attila vallástörténész legutóbbi nyilatkozatában, aki úgy látja, hogy hazánkban a jelenlegi “hatalom kisajátít bizonyos felekezeteket – elsősorban keresztény egyházakra kell gondolnunk –, amelyek átvállalják az ifjúság megfelelő átnevelését, és fundamentalista szexuáletika formájában ideológiát szállítanak a politika számára.” Fundamentalistának azt a szexuáletikát nevezi, amely szerint „a nemi kapcsolatok elsősorban a gyermeknemzés céljából megengedettek és elfogadottak, az abortusz tiltott.”
Minden vallástörténész jól tudja, hogy mindkét esetben az egyház ősi, folyamatosan hirdetett és képviselt tanításairól van szó. Az abortuszt és a gyermekek kitételét már a legelső egyházi dokumentumok elítélik, a keresztény házassággal kapcsolatban pedig hasonlóképpen töretlen az egyházi tanítás: nyitottnak kell lennie az élet továbbadására. A Jakab Attila által jól ismert Alexandriai Kelemen ugyanezt tanítja. Ha tehát Kelemen fundamentalista volt, akkor minek nevezzük a gnosztikus és enkratita szexuáletikát, amellyel szemben Kelemen a Sztromateisz harmadik könyvében kifejti e tanokat? Ők ugyanis teljes mértékben tiltották a szexuális egyesülést még házastársak között is.
Vajon fundamentalista szexuáletika tört utat magának az új magyar Alaptörvényben, amelynek II. cikkében ez áll: “Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg”? Az Alaptörvény tehát közvetve tiltja a szabad abortuszt. Igen, de ez a tanítás a természetes törvény alapján áll. Amint az L. cikk is: “(1) Magyarország védi a házasság intézményét mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját.” Vagy már a természetes törvényre való hivatkozás is fundamentalizmus? Akkor mire alapozzuk a jogrendet? Azon tekintélyek véleményére, akikről az alábbi példában lesz szó, és akik valóban igyekeztek megváltoztatni a francia büntetőtörvénykönyv néhány vonatkozó passzusát?
Mélységesen megrendít minden pedofiliával kapcsolatos hír, amelynek igazsága bebizonyosodik. Különösen felháborítanak a papok és szerzetesek által a gondjaikra bízott gyermekek ellen elkövetett bűncselekmények. Ha ilyesmiről hallok, azonnal Jézus kijelentése jut eszembe: „De aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger fenekére vetnék” (Mt 18,6, vö. Mk9,42 Lk 17,2).
A sokáig hallgatásba burkolózó egyházi vezetőket, az ügyeket eltussoló egyházi hivatalnokokat érő bírálatokkal mélységesen egyet tudok érteni. Igen, például Sean Brady ír bíborosnak le kellene mondania, mert egykor aktív részese volt a hallgatás kultúrájának. Van azonban valami, amit nem értek. A katolikus egyházat e bűnök miatt sokan elhagyták, meggyűlölték, egyenesen ördöginek nyilvánították.
A bírálók jelentős része könnyedén azonosította az egész egyházat azokkal a tagjaival, akik súlyos és visszataszító bűnöket követtek el. Mi, katolikusok, természetesen nem ezért szeretjük az egyházunkat. Többek között azért szeretjük, mert a bűnt bűnnek nevezi, még akkor is, ha azt éppen az egyház felelős elöljárói követik el.
Mit kezdjünk azonban azzal a helyzettel, amikor nem elhallgatják a bűnt, mert hiszen tudják, hogy bűn, hanem éppenséggel erényként kívánják elfogadtatni? Márpedig éppen azok járnak el így, akiket az egyházat erőteljesen támadók szellemi vezetőiknek tekintenek.
1977. január 27-én a Le Monde-ban nyílt levelet tett közzé 69 ismert francia személyiség. Másnap tartották három férfi (Bernard Dejager, Jean-Claude Gallien, Jean Burckardt) tárgyalását, akiket azzal vádoltak, hogy 13-14 éves fiúkkal és lányokkal éltek szexuális életet. A levél aláírói szerint aránytalanság és ellentmondás van aközött, hogy bűncselekménynek minősítik a három férfi kifogásolt tetteit, valamint aközött, hogy Franciaországban egy 13 éves kamaszt már felelősnek tekintenek a döntéseiért. Hivatkoztak arra is, hogy 13 éves lányoknak már joguk van fogamzásgátló tablettát szedni.
Ugyanebben az évben neves francia értelmiségiek petíciót nyújtottak be a francia parlamentnek, kérve a büntető törvénykönyv módosítását, és az “egyetértési korhatár” csökkentését 15 éves kor alá. Mindezt annak érdekében, hogy dekriminalizálják a felnőttek és 15 évnél fiatalabb gyermekek közös megegyezéssel fenntartott szexuális kapcsolatát.
1979-ben a Libérationban megjelent egy hasonló tartalmú nyílt levél, amelyet hatvanhárman írtak alá. Egy férfit (Gérard R.) gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekményekkel vádoltak, és már 18 hónapot töltött előzetes letartóztatásban. A levél aláírói azzal érveltek a védelmében, hogy azok a 6 és 12 év közötti lányok, akikkel a férfi együtt élt, boldogok voltak ebben a helyzetben.
Kik érveltek a pedofil bűnöket elkövetők védelmében? Ki csatlakozik egyetértéssel az efféle ideológiához: «L’amour des enfants est aussi l’amour de leur corps. Le désir et les jeux sexuels librement consentis ont leur place dans les rapports entre enfants et adultes. Voilà ce que pensait et vivait Gérard R. avec des fillettes de 6 à 12 ans dont l’épanouissement attestait aux yeux de tous, y compris de leurs parents, le bonheur qu’elles trouvaient avec lui.» Például Jean-Paul Sartre, Simone de Beauvoir, Gilles Deleuze, Roland Barthes, Michel Foucault, Jacques Derrida, Louis Althusser, Louis Aragon, Jean-François Lyotard, stb. Ismerős nevek? Igen, azok szellemi vezércsillagai, akik ugyanezeket a tetteket a legocsmányabb bűnnek tartják akkor, ha papok követik el. A katolikus tanítás szerint azonban akárki követi is el, a természet, a jóerkölcs és a szeretet ellen való súlyos bűn.
Heidl György blogja 
Jó írás. És különösen is kijózanító a névlista a végén. Sakk-matt. (Csak zárójelben: mielőtt valaki azt az érvet fogalmazná meg, hogy “de egy pap oly magasztos hivatású, az esetében szigorúbb elvek kellenek”, megjegyzem, hogy az értelmiségi lét vagy a filozófia művelése se alja dolog.)
A pedofíliával kapcsolatos résszel szinte teljesen egyetértek. A fogamzásgátlás és homoszexuálisok házasságát illetően viszont egyáltalán nem. Az egyházi tanítás logikája szerint minden fogamzásgátlásnak minősül, ami az isteni tervbe való beavatkozást jelenti. A jelenlegi helyzet abszurditását mutatja, hogy a tablettákat ilyen beavatkozásnak tekintjük, a naptárazást viszont nem. Pedig csak egy paraszthajszálon múlt, hogy a tablettákat nem fogadta el az egyház. Ezt a módszert ugyanis egy mélyen vallásos tudós találta ki úgy, hogy a nők ciklusa a tabletták szedése után is a természet rendjét kövesse (ld. megvonásos vérzés). Úgy tűnt, hogy VI. Pál bizottsága elfogja fogadni ezt az újítást, de az utolsó pillanatban mégsem tette (jó lenne ismerni a döntés pontos körülményeit). A naptárazás ehhez képest egy primitív, ósdi megoldás a természeti rend kijátszására, ugyanis a hangsúly ebben az esetben is – ugyanúgy, mint a tabletta, óvszer, stb. esetében is –, egy beavatkozáson van. (Mennyire vicces, hogy valaki, így akarja Istent “átverni”…) Tehát eléggé modern fejlemény, hogy mit tartunk a természet rendjébe való beavatkozásnak és mit nem. Vagyis eléggé álszent a jelenlegi állapotok alapján történelmi távlatokban általánosítani, értékítéletet mondani, és mindebből a házasság szentéségére vonatkozó kijelentéseket tenni (ráadásul a házasság szentsége is egy folyamatosan változó, képlékeny intézmény, ld. Garry Wills legfrissebb írását: http://bit.ly/JyyM9V). Horribile dictu tény, hogy a legtöbb házasság (köztük a katolikusok nagytöbbsége is) – így vagy úgy – használ valamilyen fogamzásgátlási módszert. (Különben nem egy-két gyerek lenne az átlag, hanem tizenkettő…) A logikus kérdésnek valójában annak kéne lennie, hogy hagyhatjuk-e, hogy házaspárok a házasság szentségében, az egyház áldása mellett ilyen módon “üzérkedjenek” gyerekeik számát illetően. Ugye ez egy kicsit mellbe vágna pár kevélykedőt, akik most is a másik szemében keresik a szálkát? (Véleményem szerint nagyon is kéne hagynunk, hogy a párok erről maguk döntsenek, de ez a jelenlegi témától túl messzire vezetne. De talán érdemes megemlíteni azokat az egyértelmű adatokat, melyek világosan mutatják, hogy ahol szednek fogamzásgátlót, ott kevesebb az abortusz, és ahol támogatják a családtervezést, ott kevesebb a válás.) Ha már a gyerekvállalás és -tervezés kérdése is ilyen ingatag lábakon áll, akkor milyen alapon is különböztetjük meg a katolikus házasságok 99%-át a homoszexuális párkapcsolatoktól? Ráadásul, ha a legmesszemenőbbekig következetesek akarunk lenni ehhez a gyerek-alapú logikához, akkor a meddő párokat is ki kellene zárni a házasság szentségéből! Az egyház válságának lakmuszpapírja, hogy babonás “szent asszonyok” mantrázásást szeretettel támogatja, a katolikus vallását komolyan vevő homoszexuáisokat (nem egy ilyen barátom van) pedig kirekeszti. Szerintem azonban a kereszténység nem a kirekesztés hagymázas ideológiája, hanem a elfogadó, magához ölelő szeretet vallása. Hiszem, hogy idővel a gyakorlat is ezt fogja tükrözni.
Az utolsó előtti mondat szépen rímel a pederaszták fent idézett érvére: ‘L’amour des enfants est aussi l’amour de leur corps.’ Mindenki a szeretetre hivatkozik. A ‘magához ölelő szeretet’, ha nem egy üres frázis, akkor a kereszténység esetében azt jelenti, hogy Krisztusban az Atya ismét magához ölelt bennünket. Kérdés, hogy mi legyen a válaszunk a Szeretet-Isten meghívására Krisztusban. Honnan ismerjük Krisztus életét és tanítását? A Bibliából? Akkor nézzük meg, mit tanít a Biblia az emberről, szexualitásról, és legyen ez a kiindulópont egy keresztény számára, amikor véleményt alkot a házasság szentségével,homoszexualitással, fogamzásgátlással, abortusszal kapcsolatban. A katolikus egyház ezt teszi, és érvei legalábbis megfontolandók. Elgondolkoztató a hozzászólás ítélkező hangneme – a magához ölelő szeretet nevében?
Nem tartottam szükségesnek leírni, hogy az isteni szeretetre gondolok. Azt hittem, a kontextusból egyértelmű lesz, de tévedtem. Azonban ennél szomorúbbnak találom, hogy érdemben nem tudta kommentálni a hozzászólásomat, és építő jellegűnek szánt észrevételeimet azzal próbálta hiteltelenné tenni, hogy explicite egyenlővé tette a francia baloldali filozófusaiéval, majd “ítélkező hangneműnek” deklarálta. Mi sem állt tőlem távolabb. (Élcelődése, sajnos célt tévesztett. 🙂 ) Sőt. Nem hiszem, hogy fentebbi érveim a Biblia tanításának ellentmondtak volna. (Gyakorló katolikusként elég jól ismerem a katolikus egyház tanítását, egész életemet végigkísérte a tanítások folyamatos megfontolása. De azért köszönöm szépen a tanácsot! 🙂 ) Csupán annyit állítottam, hogy az egyház egy történelmi intézmény, és mint ilyen, a történelem során folyamatosan változott, változik, és változni is fog. Ez vonatkozik a házasság szentségére, a homoszexualitásra, a fogamzásgátlásra, és az abortuszra is. (És ez így is van rendjén, mert ezek a kérdések nem érintik a keresztény tanítás lényegét, magvát, velejét.) Erre hoztam a fogamzásgátlás 20. századi történetének egy elég releváns példáját, illetve ajánlottam figyelmébe egy kiváló katolikus egyháztörténész írását a házasság szentségének 12. századi kialakulásáról. Majd feltettem a kérdést, hogy ha az egyház nem zárja ki tagjai nagy többségét azért, mert folyamatosan beavatkoznak az isteni gondviselésbe (fogamzásgátlás révén), akkor ezt miért teszi meg hasonló logika alapján a homoszexuálisokkal. (Talán a kulcs az lehet, hogy azon már túl tudtunk lépni, hogy a heteroszexuális kapcsolat alatt csupán a testiséget (illetve az attól való rettegést) értsük (bár beletelt majdnem kétezer évbe), de ugyanezt a homoszexuálisokkal kapcsolatban még nem tudtuk megtenni. De ez már megint messzire vezetne…)
‘Az egyházi tanítás logikája szerint minden fogamzásgátlásnak minősül, ami az isteni tervbe való beavatkozást jelenti. A jelenlegi helyzet abszurditását mutatja, hogy a tablettákat ilyen beavatkozásnak tekintjük, a naptárazást viszont nem.’
Nem is, mert ha van isteni terv, akkor annak bizonyára része a nők periodikus terméketlensége is. A tablettával kapcsolatban viszont erős kétségeim vannak.
‘A naptárazás ehhez képest egy primitív, ósdi megoldás a természeti rend kijátszására, ugyanis a hangsúly ebben az esetben is – ugyanúgy, mint a tabletta, óvszer, stb. esetében is –, egy beavatkozáson van. (Mennyire vicces, hogy valaki, így akarja Istent “átverni”…)’
‘Primitív, ósdi’ Miért is?
Miért játsszuk ki a természeti rendet? És milyen ‘beavatkozásról’ beszélhetünk a természetes módszer esetén?
‘Véleményem szerint nagyon is kéne hagynunk, hogy a párok erről maguk döntsenek’
Dehát maguk dönthetnek róla! Alapos okok esetén felelős döntés lehet akár a gyermektelenség is.
‘Ha már a gyerekvállalás és -tervezés kérdése is ilyen ingatag lábakon áll’
A tanítás teljesen szilárd. A házaspár felelőssége az, hogy hány gyereket vállalnak, és az Egyház egyértelműen megmondta, hogy ehhez milyen eszközöket vehetnek igénybe.
‘milyen alapon is különböztetjük meg a katolikus házasságok 99%-át a homoszexuális párkapcsolatoktól?’
A házasságot különböztetjük meg a házasságon kívüli kapcsolattól. Sok magányos (heteroszexuális) ismerősöm van, akik szerettek volna társat, de nem találtak. Nem hiszem, hogy homoszexuális testvéreinknél kevésbé szenvednének.
Nekik milyen engedményt tegyünk a szeretet nevében?
‘Ráadásul, ha a legmesszemenőbbekig következetesek akarunk lenni ehhez a gyerek-alapú logikához, akkor a meddő párokat is ki kellene zárni a házasság szentségéből!’
Ez nem így van. Ha egy házasságot elháltak, akkor az érvényes. Eltitkolt meddőség lehet válóok, de a becsapott fél ekkor is dönthet a megbocsátás mellett.
Kedves David!
Hogy a nő periódusa során mikor terméketlen eléggé nehezen meghatározható, hiszen az emberi szervezet egy rendkívül bonyolult, megannyi milliónyi behatásra, változásra reagál folyamatosan. Vagyis a terméketlen napokat nem lehet “csak úgy” meghatározni. Aki ezen ügyeskedik (naptárazás/hőmérőzés) leginkább a természeti renddel folytat hazárdjátékot (ezért neveztem primitívnek). Én ezt nem nevezném természetes családtervezésnek. Ha annyira egyszerű lenne a női periódus terméketlen napjait meghatározni, mint azt Ön állítja, akkor valószínűleg nem a tabletták bevezetésével indult volna meg a születésszám radikális csökkenése. (Igaz, fogamzásgátlás az 1960-as évek előtt is létezett, csak azt és leginkább annak mellékhatásait (születés után megölt/elhagyott csecsemők, vagy annak “humanitáriusabb” formája az árvaház, mindkettő persze leginkább a lánygyerekeket érintette, illetve még most is érinti a világ “romlatlanabb felén” http://www.youtube.com/watch?v=ISme5-9orR0) szeretjük a történelem romantikus leplével elfedni.) Továbbá érdekes magán a tényen elmerengeni, hogy a nők igenis kevesebb gyereket szeretnének. Persze jöhet az érveléssel, hogy milyen szép is volt régebben, amikor a nők életét a folyamatos szüléstől (illetve annak halálos komplikációitól) való félelem jellemezte, nem véletlenül, mert a sokadik szülés után, általában tényleg bele is haltak (mindezek tekintetében nem csoda, hogy sokan inkább kolostorba mentek, mint férjhez).
Nem állíthatja, hogy a párok maguk dönthetnek arról, hogy hány gyerekük legyen, amíg ehhez nincs biztos eszköz a kezükben. Az egyház által ma javasolt eszközök nem ilyenek. (Kiváncsi vagyok, hogy az Ön közvetlen környezetében, hány “nem tervezett” gyermek is van. Az enyémben nagyon sok. (Bár ugye, erről sem illendő beszélni…)).
A legtöbb homoszexuális barátom, ismerősöm tartós párkapcsolatban él. Vagyis ellentétben az Ön egyedülálló heteroszexuális barátaival (akiket magam is sajnálok, de még inkább tisztelek, hogy nem kötöttek kompromisszumot), ők megtalálták azt a társat, akivel le szeretnék élni az életüket, hűséges, kölcsönös, egymást építő szeretetben.
Sokszor lefolytatott és a mély kerékvágásokban már egyfajta kényszerpályán futó vita a homoszexualitás morálteológiai megítélése. A jelen posztban felsorolt érveket cáfoló teológiai érvek, igemagyarázatok ugyanúgy sokszor elhangzottak már sokak részéről (ld. pl. a kaliedoscope.blog.hu vonatkozó írásait!), azonban senki nem hajlandó elmozdulni a saját álláspontjától. Ami igazában meglepő számomra ebben az írásban, az a szemforgató képmutatás, amely nem riad vissza a logikai ellentmondásoktól. Az egyik mondat így hangzik: “A katolikus egyház nem ítéli el őket, nem javasol szankciókat velük szemben, pusztán azt mondja, hogy az eukharisztikus közösségnek nem teljes jogú tagja az, aki a szeretet parancsa ellen vét.” Előtte: “Nos, a “kirekesztés” itt az eukharisztikus közösségből való kizárást jelenti.” A kirekesztés nem szankció? Vagy arra gondol a szerző, hogy máglyahalált nem javasol a katolikus egyház? Mi a büntetése annak, akit kirekeszt az egyház az eucharisztikus közösségből? Örök halál. Az Ige egyértelmen megmondja: “Jézus ezt mondta rá: “Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek.” (Jn 6,53.) Ezt akarja az egyház azokkal, akik önhibájukon kívül – hiszen ezt már az egyház is elismeri – homoszexuálisok? Ez nem büntetés?
Rövid válasz Kal-nak!
1. A hivatkozott blogon nem találom “a sokszor elhangzott érveket.” Talán, ha megadná a pontos elérhetőségeket!
2. A megkérdőjelezett mondat és folytatása így hangzik:
“Nos, a “kirekesztés” itt az eukharisztikus közösségből való kizárást jelenti. Ez persze a legsúlyosabb büntetés, amelyet egy hívő katolikus katolikusként elszenvedhet.” Igen ez az egyház szankciója. És igen, a szerző arra gondol, hogy a katolikus egyház nem javasol büntetőjogi felelősségre vonást. Sem máglyhalált, se mást. Nem úgy, mint a Jobbik nevű parlamenti párt: “Több évig terjedő szabadságvesztéssel, pénzbüntetéssel vagy elzárással büntetné a Jobbik a homoszexuálisokat. A párt egyik képviselője többek között a Büntető törvénykönyvet, a reklámszabályozásról szóló jogszabályokat, az alaptörvényt és a médiatörvényt is módosítaná.”
Ez itt zajlik a szemünk előtt, ez ellen érdemes tiltakozni.
3. Jn 6,53 nem a kárhozatról és a halálról szól, hanem az életről. Nem gondolom, hogy örök halál lenne a büntetésük azoknak, akik nem részesednek az eukharisztiában. Gondolom, Ön is reméli, hogy nem csak a katolikusok üdvözülnek.
4. Idéztem a szövegeket, amelyek világos különbséget tesznek hajlam és megvalósult tettek között.
Rövid válasz Névtelen megjegyzésére.
1. Az egyház vonatkozó tanításai a bibliai antropológiára alapozódnak, ez lehet egy benső (katolikusok közötti) vita közös nevezője. A biblikus érveket hiányoltam a hozzászólásából. Érzelminek tekintem, “a nem egy ilyen barátom van”, “gyakorló katolikus vagyok”, “elég jól ismerem a katolikus egyház tanítását” típusú érveket.
2. A házasságot hivatalosan először 1184-ben, a veronai zsinat egyik dokumentuma nevezi sacramentumnak (ld. DS 761). A korai egyházban szoros értelemben két sacramentumról vagy müsztérionról beszéltek: keresztségről és eukharisztiáról. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a házasság szakramentális felfogása a 12. században jelent volna meg. Engedje meg, hogy felhívjam a figyelmét az ezzel kapcsolatos bejegyzéseimre a szentségi házasság kategória alatt. Különösen a Gaudium et Spes és a Humanae Vitae dokumentumok jelentenek érdemi elmozdulást – a biblikus alapok felé. Az egyház házasságteológiája kibomlik. Erről is bátorkodtam írni például Angelo Scola tanulmánya kapcsán.További megjegyzéseket is olvashat majd ez ügyben a blogban, éppen az elmozdulás szükségességéről! Az ajánlott linket elolvastam, ahogyan sok egyebet is a kérdésről, ezért sem találtam benne új szempontokat.
3. Érdemi érvnek tekintem azt a felvetését, hogy a naptármódszer is beavatkozás, akkor tehát mi a különbség a tabletták szedése és a természetes ciklusok figyelembe vétele között. Ez számomra is sokáig kérdés volt, és visszatérek rá, de addig is egyetlen szempont: a tabletták vagy a beágyazódást akadályozzák meg, vagy abortívak, a mellékhatásaikról nem is beszélve. Az ún. naptármódszerre ez nem igaz.
4. Továbbá szintén érdemi érvnek tekintem a meddőségre való hivatkozását.
Erre is vissza fogok térni.
(Ítélkezőnek éreztem a babonás szent asszonyok mantrázásával kapcsolatos megjegyzését. Gondoltam, ez a rózsafüzérre vonatkozik. Ha nem az, elnézést!)
Frissítés!
Akkor most visszatérve a 3. ponthoz: “Az Egyház hű marad önmagához és tanításához, amikor úgy ítéli, hogy szabad a házasoknak a terméketlen periódusokhoz folyamodniuk, miközben elítéli minden olyan dolog használatát, ami a fogamzást közvetlenül megakadályozza; jóllehet ez utóbbi eljárás mellett tisztességesnek és súlyosnak látszó érveket hoznak fel. A két eljárás ténylegesen nagyon eltér egymástól: az első esetben a házasok a természet által nyújtott törvényes lehetőséggel élnek, a másik esetben megakadályozzák, hogy a fogamzás a természet rendje szerint megtörténhessék. Tagadhatatlan, hogy mindkét esetben kölcsönös megegyezéssel és megfelelő okok alapján akarják elkerülni a fogamzást, és biztonságos megoldást keresnek egy újabb gyermek születésének elkerülésére. Ugyanakkor meg kell vallani, hogy csak az első esetben találják meg e megoldást, azaz akkor, amikor igaz ok miatt nem kívánván új gyermek születését, a termékeny időszakokban tartózkodnak a házasélettől, mikor pedig visszatér a terméketlen időszak, élik a házaséletet a kölcsönös szeretet kifejezésére és az ígért hűség megtartásáért. Így cselekedvén igaz módon és egészen helyesen tesznek bizonyságot szeretetükről.” (Humanae Vitae 16.)
Nehéz betartani? Igen! Sokan nem tartjuk be? Igen! Változtassa meg az egyház a felfogását? Nem! Van lehetőség a bűnbánatra és kiengesztelődésre, ha nem tartjuk be? Igen. Tehát kirekeszti az egyház azokat, akik megszegik a tökéletesség parancsát? Nem! Az ellenségszeretet lehetetlennek tűnő parancsa után Jézus azt mondja: Legyetek tökéletesek, amint mennyei Atyátok is tökéletes! Az ortodox egyház világossá teszi a katolikus egyházban gyakorlatban létező, csak teoretikusan kevéssé reflektált elvet: egyfelől teljes evangéliumi szigor (akribeia), másfelől az egyes esetekben a lehető legnagyobb megértés és engedékenység (oikonomia). Az egyház nem a többség életmódja alapján alkotja meg az életvezetési szabályokat és tanácsokat, hanem azt javasolja, hogy az életvitelünket igazítsuk a tökéletesség elvárásához.
Ad 4. Ágoston (De bono coniugali 3. és 17.) szerint a házasságnak nem az utódnemzés az egyedüli célja, hanem a különböző nemek természetes társulása miatt jó. A férj és feleség közötti ordo caritatis elevenen él akkor is, ha a nemzőképességek kihunynak, vagy ha a házaspárnak a meddőség miatt nem születhet gyermeke. Idézet: „A házasság szerintem nem pusztán az utódnemzés miatt jó, hanem a különböző nemek természetes társulása miatt. Máskülönben nem beszélnénk házasságról idős emberek esetében, különösen, ha gyermekeiket elveszítették, vagy egyáltalán nem születtek utódaik. Valójában még a sokéves házasságban is, noha a bizonyos életkorral járó lángolás már megszűnt a férfi és a nő között, a szeretet rendje elevenen él a férj és a feleség között.”
Egyes értelmezők szerint Ágoston ezzel megelőlegezi azt az általában a II. Vatikáni Zsinatnak tulajdonított felfogást, mely szerint a házasság kölcsönös önátadás: „Ita actu humano, quo coniuges sese mutuo tradunt atque accipiunt …” (Gaudium et spes 2.48.) Kölcsönös átadásról és elfogadásról van szó. A következő bekezdésben a zsinat még pontosabban fogalmaz, bár a magyar fordítás kissé nehézkesen adja vissza:
„E szerelem a házasság sajátos aktusában egyedülállóan kifejeződik és tökéletesedik. A bizalmas és tiszta házastársi egyesülés cselekményei tehát tiszteletreméltó erkölcsi értékek, és emberhez méltóan gyakorolva azt a kölcsönös önátadást jelzik és mélyítik el, mely által a lélek örömével és hálájával gazdagítják egymást. E kölcsönös elkötelezéssel megpecsételt, főként pedig a Krisztus-rendelte szentséggel szentesített szerelem testileg és lelkileg fölbonthatatlanul hű marad jó- és balsorsban egyaránt, és ezért idegen számára a házasságtörés és a válás. A házasság egysége, melyet Isten megerősített, teljes bizonyossággal kitűnik abból is, hogy a nő és a férfi személyi méltósága egyenlő; ezt az egyenlőséget kölcsönös és teljes szeretetben kell elismerniük. E keresztény hivatás kötelességeinek állhatatos teljesítéséhez igen nagy erő kell: ezért a szent életre kegyelemmel megerősített házastársak szüntelenül ápolják és kérjék imádságban a szeretet erősségét, a nagylelkűséget és az áldozatkészséget. (GS 2.49)
Engedje meg továbbá, hogy figyelmébe ajánljam a kiváló filozófus Elizabeth Anscombe néhány gondolatát kissé hevenyészett fordításban:
„Napjainkban – de talán mindig is – az emberi természet értéke és méltósága elleni támadások elsődleges célpontja az ember testi élete. Ezt látjuk az abortusz, az eutanázia esetében, a férfiak vagy nők átoperálásában az ellenkező nem egy látszólagos tagjává, az embriókísérletekben. (…)
A férfi nemzése a nőben bensőleg hozzátartozik ahhoz a módhoz, ahogyan egy új emberélet emberi tevékenység által létrejön. Miért? Azért, mert amit e tevékenység eredményez, az emberélet. Az apaság, amely a nemzést jelenti – és az anyaság, amely a foganást, az ember életét alkotó emberi kapcsolatoknak nagyon fontos része. Emberi zigótákat alkotni egy tálcán vagy egy kémcsőben szörnyűség, mert az operátor – még ha a saját magját használja is – iparos és nem apa. (…)
Ahogyan az emberi életet tisztelve az emberi méltóságot tiszteljük, úgy nem tisztelve az emberi szexualitást, megsértjük az emberi méltóságot. Ez jelenti az emberi szexuális egyesülés tiszteletét, mint ami által az emberi élet továbbterjed új egyedekbe: nem azért, mert más eszközök nem elképzelhetők – hiszen, mint tudjuk, nem csupán elképzelhetők, de ténylegesen vannak –, hanem mert a nemzés olyan eszköz, amely hozzátartozik az életünkhöz, ahhoz az élethez, amilyenek mi vagyunk. Az emberi élet alapvető sajátossága ez, amely a szaporodásra nyitott szexualitásban megmarad, még akkor is, ha hiányzik sajátos kerete, a házasság. Az emberi élet az emberi életvezetést jelenti, nem pusztán azt, hogy egy ember élő. (Elizabeth Anscombe: The Dignity of the Human Being)
A házasság nyugati keresztény felfogásának alakulásáról, a szentségi házasság kérdéséről történeti összefüggésben ajánlom ezt a kiváló könyvet: Reynolds, Philip Lyndon. Marriage in he Western Church: The Christianization of Marriage during the Patristic and Early Medieval Periods. Brill Academic Publishers, Inc. Boston-Leiden, 2001.
A “Rövid válasz Kal-nak!” hozzászólásban foglaltakra reagálok:
ad 1. “A hivatkozott blogon nem találom “a sokszor elhangzott érveket.” Talán, ha megadná a pontos elérhetőségeket!” – a Kaleidsocope blogon nem ismételtük el a más oldalakon már leírt véleményeket, hanem a jobb oldali “oldaldobozban” található linkekek között jelöltük, ld.: Keresztény melegek (http://gaychristian.5mp.eu) Keresztény és elfogadó (http://www.mindennapi.hu/cikk/szubjektiv/a-melegek-alkalmasak-gerendanak/2011-10-13/8349), Mozaik közösség (http://mozaikkozosseg.hu/). A magunk részéről inkább egy-egy konkrét kérdést elemeztünk részletesebben. Ezek közül az elmúlt néhány hónap termése tematikus bontásban megtalálható: http://kaleidoscope-uj.blog.hu/2012/05/05/keresztenyseg_hit_egyhaz_vallas oldalon.
ad 2. “Ez itt zajlik a szemünk előtt, ez ellen érdemes tiltakozni.” – Megtettük (ld.: http://kaleidoscope.blog.hu/2012/04/17/az_arcatlansagnak_nincs_hatara), azonban a jobbikos és egyéb szélsőséges emberek nagyon sokszor pont az egyházi tanításra hivatkoznak.
ad 3. “Gondolom, Ön is reméli, hogy nem csak a katolikusok üdvözülnek.” Ez egy messzire vezető kérdés. Jelenleg azt tudom mondani: igen remélem, de miután katolikus vagyok nem szeretnék lemondani a szentáldozásról, pusztán azért, mert az elmúlt két évezredben kialakult a katolikus egyházon belül egy megítélésem szerint téves morálteológiai értelmezése a homoszexualitásra vonatkozó, vagy mondjuk inkább úgy, hogy tévesen arra vonatkoztatott szentírási igerészeknek.
ad 4. “Idéztem a szövegeket, amelyek világos különbséget tesznek hajlam és megvalósult tettek között.” Igen, ismerem a KEK vonatkozó pontjait, de logikailag következetlennek, ellentmondásosnak és tudománytalannak tartom. Tekintettel arra, hogy a II. Vatikáni Zsinatról eddig napvilágra került információk alapján a KEK megalkotása már akkor sem tükrözte a világegyház katolikus közösségének álláspontját, ma ki kellene végre mondani, hogy a KEK alapos és átfogó felülvizsgálatra szorul. A Szentlélek segítségével az egyháznak el kellene gondolkodnia azokon a kérdéseken, amelyekkel kapcsolatban a KEK jelen formájában nem ad logika, a természettudományok és a humán tudományok jelenlegi ismereteivel összhangban álló válaszokat. A katolikus egyház ismét elköveti azt a hibát, hogy nem akar tudomást venni bizonyos tudományos eredményekről, hanem arra akarja kényszeríteni a híveit (persze nem máglyával, mert ahhoz nincs hatalma, de továbbra is erőszakkal), hogy a logikai és tudományos szempontokat hagyják figyelmen kívül.
Kedves Kal! Köszönettel venném, ha nem kellene kinyomoznom azt, ami Ön szerint evidens, és legalább egyetlen argumentumot bemutatna annak a sommás véleményének az alátámasztására, hogy a KEK vonatkozó pontjait miért tartja “logikailag következetlennek, ellentmondásosnak és tudománytalannak.”
Nézegetem, nézegetem az ajánlott linkeket, de itt véleményeket látok, nem érveket, és több időt nem tudok a szemezgetésre fordítani!
Kedves H. GY.! Köszönöm hosszú válaszát! Amint tudok, érdemben fogok rá válaszolni. Azonban szerettem volna minél hamarabb megosztani egy dolgot, amire tegnap találtam, és aminél szimpatikusabb, hitelesebb, és meggyőzőbb érvelést még nem láttam ebben a témában: http://matthewvines.tumblr.com/
Nagyon kedves fiatal srác – aki lehetetlen dologra vállalkozik.
Úgy láttam, hogy nem idézi Mt 19-et :
‘a Teremtő kezdetben férfinak és nőnek teremtette őket, és azt mondta: Ezért a férfi elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy test lesz a kettő? Most már többé nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.’
Az isteni ‘kötés’ a nő-férfi kapcsolatra vonatkozik. Annyiban igaza van Matthew-nak, hogy az első keresztények (akik jórészt zsidók voltak) elhagyták elődeik sok előírását. Ez nagyon forradalmi dolog volt, Pétert pl. felelősségre is vonták érte (ApCsel 11).
Van bármi nyoma annak, hogy az egyneműek kapcsolatára is így tekintettek volna?
Kedves H.Gy.! Arra a kérdésére, hogy a KEK vonatkozó pontjait miért tartom “logikailag következetlennek, ellentmondásosnak és tudománytalannak.” megpróbálok olyan röviden válaszolni, ahogy lehet:
KEK 2357 “…Pszichikai eredete nagyrészt föltáratlan. A hagyomány a Szentírásra támaszkodva –mely úgy mutatja be a homoszexuális kapcsolatokat, mint súlyos eltévelyedéseket [103] — mindig vallotta, hogy “a homoszexuális cselekedetek belső természetük szerint rendetlenek”. [104]” Nem logikátlan, hogy egyik mondatban az szerepel, hogy “Pszichikai eredete nagyrészt föltáratlan”, a következőben meg az, hogy “súlyos eltévelyedés”? Egyáltalán, mit ért a KEK az alatt, hogy “súlyos eltévelyedés”? Ez nem egy egzakt fogalom. Ez egy erkölcsi, pszichológiai, vagy pszichiátriai kategória ebben az esetben? Milyen dolog emberek százmillióit olyan negatív jelzővel illetni, minősíteni, amelynek jelentéstartalma homályos?!
A KEK 2357 így folytatódik: “Ellentétesek a természetes törvénnyel.” Erről megint nagyon sokat lehet vitatkozni, hogy ki és milyen alapon mondja meg, hogy mik “Ellentétesek a természetes törvénnyel”, mint ahogy ezt nagyon sokszor már eddig is megtették. Röviden a lényeg: amennyire természetesnek tekintjük a heteroszexuális kapcsolatot, ugyanannyira természetes, hogy az emberek X %-a – ezen lehet vitatkozni, 4-5, 10, vagy csak 2%, minden féle adatot láttunk már, de 1% alattit még soha! – homoszexuális. Ha ez így van – márpedig ezt senki nem vitathatja – akkor ez a “természetes törvénnyel” nem ellentétes!
A KEK 2357 pont következő mondata „A nemi aktusból kizárják az élet továbbadását” a homoszexualitással kapcsolatban semmivel sem adekvátabb felvetés, mint a nem utódnemzésre irányuló heteroszexuális kapcsolatok esetében felmerülő dilemma. Ez utóbbival kapcsolatban azonban egy korábbi kommentben pl. az alábbi olvasható: „3. Érdemi érvnek tekintem azt a felvetését, hogy a naptármódszer is beavatkozás, akkor tehát mi a különbség a tabletták szedése és a természetes ciklusok figyelembe vétele között. Ez számomra is sokáig kérdés volt, és visszatérek rá, de addig is egyetlen szempont: a tabletták vagy a beágyazódást akadályozzák meg, vagy abortívak, a mellékhatásaikról nem is beszélve. Az ún. naptármódszerre ez nem igaz.” Nos, ez valóban érdemi kérdés, a KEK másik súlyos logikai következetlensége. A későbbiekben bővebben kifejtett érvek sem cáfolják azt az álláspontomat, hogy logikusan elfogadhatatlan a nem abortív születésszabályozás elutasítása, amiből viszont az következik, hogy a homoszexuális kapcsolatok esetében sem vethető fel érvként az élet továbbadásának kizárásával kapcsolatos kritika. (Megjegyzem tárgyi tévedést és fiziológiai fogalomzavart tartalmaz az idézett komment, amikor azt állítja, „a tabletták vagy a beágyazódást akadályozzák meg, vagy abortívak, a mellékhatásaikról nem is beszélve”, ugyanis nem minden tabletta hatása épül a zigóta beágyazódásának gátlására, ami viszont ilyen elven hat, az tekinthető abortívnak, ennek külön kategóriaként való említése értelmetlen. A mellékhatások mellett pedig érdemes megemlékezni a terápiás és preventív hatásokról: orális anticoncipiensek alkalmazásának indikációs köréhez tartoznak a menstruációs zavarok, amikor ezek a szerek terápiás hatásúak, ráadásul a mellrák előfordulása szempontjából kifejezetten preventív hatásuk van! A naptár módszer ineffektivitása, megbízhatatlansága közismert, a családtervezésre alkalmatlan.)
A KEK 2357 pontja az azonos neműek kapcsolatáról így folytatódik: „Nem az igazi érzelmi és szexuális komplementaritásból származnak.” Ez az érv is meglehetősen gyenge lábakon áll, tudva azt, hogy a házasságok milyen magas százalékában hiányzik „az igazi érzelmi és szexuális komplementaritás”, miközben a homoszexuális kapcsolatok jelentős százalékában ez igenis megvan. Ezek után igencsak megalapozatlan marad a homoszexualitással kapcsolatos egyházi álláspont: „Nincs olyan eset, amikor jóváhagyhatók lennének.” és logikailag szöges ellentétben álla következő pont első mondatában reálisan megfogalmazott helyzetértékeléssel: „2358 Nem elhanyagolható azon férfiak és nők száma, kiknek homoszexuális hajlama nagyon mélyen gyökerezik.” Ez a pont így folytatódik: „E hajlam, mely objektíve rendetlen, többségük számára próbatétet jelent.” Objektíve? Tárgyszerűen? Mi ebben a tárgyszerű? Teljesen logikátlan megfogalmazás! Arról pedig, hogy „többségük számára próbatétet jelent” sajnos maga a katolikus egyház tehet a leginkább, ezért ezt érvként felhozni már nemcsak logikátlan, de cinikus is, mint ahogy mindennek fényében a következő két mondat is az: „Tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell fogadni őket. Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét.” A KEK ezen pontja így folytatódik: „Az ilyen személyek arra hivatottak, hogy valósítsák meg életükben Isten akaratát,” – miért, ki nem? – „és amennyiben keresztények, egyesítsék az Úr keresztáldozatával az állapotukból adódó esetleges nehézségeket.” Kire nem igaz ez a mondat? Van ebben a mondatban, vagy a következő, a 2359-ben bármi, ami speciálisan igaz a homoszexuális emberekre? Semmi. A KEK tehát nem ad semmilyen érdemi magyarázatot arra, hogy miért kellene elfogadni azt, hogy „a homoszexuális cselekedetek belső természetük szerint rendetlenek”, ami nem meglepő, mert ezt nem is Isten akarata szerint írták le azok, akik így írták meg a KEK idevonatkozó pontjait.
TÉZIS: A Katolikus egyház katekizmusa a homoszexualitással kapcsolatban logikailag következetlen, ellentmondásos és tudománytalan megállapításokat tesz.
1. KEK 2357 “…Pszichikai eredete nagyrészt föltáratlan. A hagyomány a Szentírásra támaszkodva –mely úgy mutatja be a homoszexuális kapcsolatokat, mint súlyos eltévelyedéseket [103] — mindig vallotta, hogy “a homoszexuális cselekedetek belső természetük szerint rendetlenek”. [104]” Nem logikátlan, hogy egyik mondatban az szerepel, hogy “Pszichikai eredete nagyrészt föltáratlan”, a következőben meg az, hogy “súlyos eltévelyedés”? Egyáltalán, mit ért a KEK az alatt, hogy “súlyos eltévelyedés”? Ez nem egy egzakt fogalom. Ez egy erkölcsi, pszichológiai, vagy pszichiátriai kategória ebben az esetben? Milyen dolog emberek százmillióit olyan negatív jelzővel illetni, minősíteni, amelynek jelentéstartalma homályos?!
Válasz: Nem logikátlan, mert nincsen ellentmondás. Az első kijelentés arra utal, hogy a homoszexualitás pszichikai eredete tudományosan feltáratlan. A másik pedig a hagyomány erkölcsi ítéletére, amelynek alapja pl. Ter 19,1–29; Róm 1,24–27; 1Kor 6,9–10; 1Tim 1,10, amely helyeket a KEK a jegyzetben hoz. Analógia: Ha azt állítom, hogy a kleptománia pszichikai eredeet feltáratlan, és ugyanakkor kijelentem, hogy a lopást mint súlyos eltévelyedést elítéli a Törvény, akkor a két kijelentés között nincsen ellentmondás, mert két különböző szempontból beszélek a lopásról.
2. A KEK 2357 így folytatódik: “Ellentétesek a természetes törvénnyel.” Erről megint nagyon sokat lehet vitatkozni, hogy ki és milyen alapon mondja meg, hogy mik “Ellentétesek a természetes törvénnyel”, mint ahogy ezt nagyon sokszor már eddig is megtették. Röviden a lényeg: amennyire természetesnek tekintjük a heteroszexuális kapcsolatot, ugyanannyira természetes, hogy az emberek X %-a – ezen lehet vitatkozni, 4-5, 10, vagy csak 2%, minden féle adatot láttunk már, de 1% alattit még soha! – homoszexuális. Ha ez így van – márpedig ezt senki nem vitathatja – akkor ez a “természetes törvénnyel” nem ellentétes!
Válasz: A kifogásolt hely pontosan: “a homoszexuális cselekedetek belső természetük szerint rendetlenek. Ellentétesek a természetes törvénnyel.” Tehát nem hajlamokról van szó, amellyel az emberek bizonyos százaléka ilyen-olyan arányban rendelkezik, hanem homoszexuális aktusokról, amelyek a természetes törvénnyel ellentétesek, mert egy ember természettől fogva egy férfi és egy nő egyesüléséből születik.
3. A KEK 2357 pont következő mondata „A nemi aktusból kizárják az élet továbbadását” a homoszexualitással kapcsolatban semmivel sem adekvátabb felvetés, mint a nem utódnemzésre irányuló heteroszexuális kapcsolatok esetében felmerülő dilemma.
Válasz: a homoszexuális aktusból természeténél fogva ki van zárva az élet továbbadásának lehetősége, a fogamzásgátlás pedig mesterséges beavatkozás az élet továbbadásának megakadályozására. Tekintsünk el most attól, hogy a fogamzásgátlás leggyakrabban használt technikái mellett is előfordulhat megtermékenyülés, és fontoljuk meg a természettől fogva lehetetlen és a mesterségesen megakadályozott közötti lényegi különbséget. Az egyház egyébként világos tanítást fogalmaz meg a nem utódnemzésre vonatkozó heteroszexuális aktussal kapcsolatban. Nem tartja elfogadhatónak. Még a természetes terméketlenségi periódus figyelembevételét is csak megszorításokkal fogadja el.
4. A KEK 2357 pontja az azonos neműek kapcsolatáról így folytatódik: „Nem az igazi érzelmi és szexuális komplementaritásból származnak.” Ez az érv is meglehetősen gyenge lábakon áll, tudva azt, hogy a házasságok milyen magas százalékában hiányzik „az igazi érzelmi és szexuális komplementaritás”, miközben a homoszexuális kapcsolatok jelentős százalékában ez igenis megvan.
Válasz: Két különböző érv csúszik egybe. Először is a hangsúly az igazi jelzőn van, valamint az és kötőszón: Valód érzelmi és valódi szexuális komplementaritás együtt teljességében a férfi-nő szerelemben lehetséges, mert pszichikailag, testileg, mint potenciális anyák és apák csak férfiak és nők lehetnek. A férfi és a nő pszichikai különbsége evidencia, eredendő adottság, amit a legkülönbözőbb tudományos kísérletek is igazolnak. Nem csupán a gyermeknemzésben, hanem az utódok felnevelésében is lényegi kérdés a férfi és nő komplementaritása. A másik érv, amelyet felhoz, a rossz házasságok érve. Rossz házasságok vannak, tehát a házasság rossz? Ez logikailag hibás érv, ráadásul könnyen visszafordítható, hiszen Ön is elismeri, hogy nem minden homoszexuális kapcsolatban van meg az érzelmi komplementaritás.
5. Ezek után igencsak megalapozatlan marad a homoszexualitással kapcsolatos egyházi álláspont: „Nincs olyan eset, amikor jóváhagyhatók lennének.” és logikailag szöges ellentétben álla következő pont első mondatában reálisan megfogalmazott helyzetértékeléssel: „2358 Nem elhanyagolható azon férfiak és nők száma, kiknek homoszexuális hajlama nagyon mélyen gyökerezik.”
Válasz: ismét nem idézi az összefüggést! Az alany a „homoszexuális cselekedetek”. A homoszexuális cselekedetek semmilyen esetben nem hagyhatók jóvá. A fentiekből ez következik. Logikus. A következő pontban a homoszexuális hajlamokról van szó. Világos a különbség az idézett bekezdésben a homoszexuális cselekedetek és a homoszexuális hajlam között. Mivel ez láthatóan sarkalatos kérdés, amelyet Ön nem vesz kellőképpen figyelembe, egy példával szeretném érzékeltetni a különbség valódiságát. X-nek erős hajlama van arra, hogy minden este megigyon egy üveg bort. Ha megteszi, végrehajtja a borivás cselekedetét. Ennek következményei vannak. Ha nem teszi meg, a hajlama továbbra is megmarad, de a cselekedet okozta következményeket elkerüli. Például borivásra való hajlam miatt még senki nem volt másnapos. Tehát, nincsen ellentét a két pont között, mert miután a cselekedetek jóváhagyhatóságát tagadja, áttér a hajlamok elfogadhatóságának kifejtésére.
6. Ez a pont így folytatódik: „E hajlam, mely objektíve rendetlen, többségük számára próbatétet jelent.” Objektíve? Tárgyszerűen? Mi ebben a tárgyszerű? Teljesen logikátlan megfogalmazás!
Válasz: Egyetértek Önnel, a megfogalmazás pontatlan és nincs egészen összhangban azzal, amire a KEK fentebb hivatkozott. A Humanae personae c. nyilatkozat 8. része ugyanis és a KEK 2357. pontja nem a hajlamra mondja, hogy objektíve vagy bensőleg rendezetlen, hanem a cselekedetre. Itt fogalmi váltás történt, amit ki kellett volna bontani. A propertio obiective inordinata, vagyis az objektíve rendezetlen hajlam fogalma mögött egyébként az az elgondolás húzódik meg, hogy az ember testi-lelki hajlamai morálisan nem semlegesek, vagyis az egész embert hordozó test szexuális irányultsága az objektív erkölcsi rend alapján rendezettnek vagy rendezetlenek nevezhető.
7. Arról pedig, hogy „többségük számára próbatétet jelent” sajnos maga a katolikus egyház tehet a leginkább, ezért ezt érvként felhozni már nemcsak logikátlan, de cinikus is, mint ahogy mindennek fényében a következő két mondat is az: „Tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell fogadni őket. Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét.” A KEK ezen pontja így folytatódik: „Az ilyen személyek arra hivatottak, hogy valósítsák meg életükben Isten akaratát,” – miért, ki nem? – „és amennyiben keresztények, egyesítsék az Úr keresztáldozatával az állapotukból adódó esetleges nehézségeket.” Kire nem igaz ez a mondat? Van ebben a mondatban, vagy a következő, a 2359-ben bármi, ami speciálisan igaz a homoszexuális emberekre? Semmi. A KEK tehát nem ad semmilyen érdemi magyarázatot arra, hogy miért kellene elfogadni azt, hogy „a homoszexuális cselekedetek belső természetük szerint rendetlenek”, ami nem meglepő, mert ezt nem is Isten akarata szerint írták le azok, akik így írták meg a KEK idevonatkozó pontjait.
Válasz: itt nem látok valódi érveket, csupán minősítést: “logikátlan”, “cinikus”. Ami azonban újból kiviláglik: Ön nem veszi kellő súllyal figyelembe a cselekedetek és szándékok megítélésének és értékelésének alapvető különbségét.
Következtetés: A KEK következetlensége ellen felhozott érvek logikailag hibásak. Jogos bírálat lehetne azonban, hogy a KEK egy ponton nem teszi világossá az álláspontját: az objektíve rendezetlen hajlam fogalmát előkészítés és magyarázat nélküli vezeti be.
Ad 1. „Válasz: Nem logikátlan, mert nincsen ellentmondás.” Elismerem, hogy evidens logikai ellentmondás nincs a két mondat jelentéstartalma között, azonban fenntartom, hogy szerkezeti-szerkesztési szempontból logikátlan ez a két mondat egymás után, mert azt az érzetet kelti, mintha az első mondatrész és a teljes egészében idézett következő mondat között logikai kapcsolat lenne, ami viszont nem áll fenn.
„A másik pedig a hagyomány erkölcsi ítéletére, amelynek alapja pl. Ter 19,1–29; Róm 1,24–27; 1Kor 6,9–10; 1Tim 1,10, amely helyeket a KEK a jegyzetben hoz.” Igen, a KEK itt a jegyzetben felsorolja azokat az igeszakaszokat, amelyeket a homoszexualitással kapcsolatban általában idézni szoktak, pedig nagyon sokszor és nagyon sokan bebizonyították már, hogy egyik sem vonatkozik a felnőtt, beszámítható, egymással a kölcsönös tisztelet és megbecsülés alapján álló szeretetkapcsolatot fenntartó azonos nemű emberek, önként, minden kényszer nélkül vállalt szexuális kapcsolatára. Sem a pedofilia, sem a homoszexuális prostitúció, sem a (homo)szexuális promiszkuitás, vagy bálványimádással összekötött orgiák – amelyekre vonatkoznak a KEK által hivatkozott igerészek, amelyek valóban Isten szemében utálatos cselekedetnek minősítik a felsoroltakat – nem moshatóak össze az előző mondatban definiált, és meggyőződésem szerint Isten kedves akarata szerint való homoszexuális szerelmi kapcsolattal. (Ennek legpontosabb elemzése a http://otkenyer.hu/olv-kh.php#teol weboldalon található.) Ebből adódóan „a hagyomány erkölcsi ítéletére” semmilyen érdemi logikai alapot nem teremtenek a hivatkozott igerészek.
Külön kell reagálnom az Ön által is felhozott analógiára. A homoszexualitást elítélő keresztények előszeretettel állítják párhuzamba a homoszexualitást a kleptomániával, az alkoholizmussal (ez utóbbit is megtaláljuk az Ön érvelésében később), a drogfüggőséggel és úgy általában a szenvedélybetegségekkel, annak ellenére, hogy józanésszel könnyen belátható, mennyire sántítanak ezek a hasonlatok, és nemhogy nem bizonyítják, hanem inkább cáfolják a segítségükkel alátámasztani kívánt állítást. Szemben ugyanis a felsorolt viselkedészavarokkal, illetve szenvedélybetegségekkel, amelyek az egyén és/vagy a társadalom számára károsak, adott esetben az egyén életét is veszélyeztető betegségek forrásai lehetnek, a szereteten alapuló monogám homoszexuális kapcsolatra mindez nem igaz, sőt, épp ellenkezőleg, a csak homoszexuális kapcsolatra képes emberek lelki kiegyensúlyozottságának, mentális egészségének előfeltétele a jól működő homoszexuális párkapcsolat ugyanúgy, mint a heteroszexuális beállítottságú embereknél a jól működő házasság is az. Ez utóbbi hiánya viszont gyakran vezet súlyos mentális károsodásokhoz és aberrációkhoz, ahogy erre sok, nagyon szomorú bizonyítékot produkált az élet (ebből logikusan következik, hogy nem tartom helyesnek a cölibátust sem, de ez most nem tartozik szorosan a tárgyhoz). Ebből adódóan logikátlannak, egyszersmind a homoszexuális emberekkel szemben sértőnek tartom az Ön által is felállított, és mások által is gyakran használt analógiát, ugyanakkor sokkal adekvátabbnak és akceptálhatóbbnak tartom a homoszexualitásnak pl. a balkezességhez hasonlítását, amivel kapcsolatban a korábbi – a homoszexualitással szemben észlelhető averziókhoz hasonlóan helytelen és káros – hozzáállás a jobbkezes többség részéről mára szerencsére nagyrészt megszűnt. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy ez a hasonlat is – mint mindegyik – sántít, mégis azt gondolom, hogy alkalmas annak érzékeltetésére, mennyire távol áll a homoszexualitással kapcsolatos felfogásom az Ön által hozott analógiák logikájától. Ha pedig maradunk konkrétan a „kleptománia” és a lopás viszonyánál, akkor ezzel kapcsolatban elég könnyen belátható, hogy mivel a laikusok (nem orvosok, és nem pszichológusok) által „kleptomániaként” titulált jelenség nem tekinthető tudományosan egzakt kategóriának, ezért egy logikai érvelés során ennek használata elfogadhatatlan. A laikusok ugyanis gyakran összekeverik az Alzheimeres betegek zavartságával magyarázható viselkedést egy karakteropátiával, vagy egy paranoid állapotban elkövetett cselekedettel, noha ezek nemcsak orvosi, hanem jogi szempontból is nyilvánvalóan egészen más megítélés alá kell, hogy essenek, mivel bizonyos esetekben a beszámíthatóság korlátozott, vagy hiányzik. Mindezek alapján megítélésem szerint a felhozott analógia teljesen alkalmatlan bárminek a bizonyítására.
ad2 . „Tehát nem hajlamokról van szó, amellyel az emberek bizonyos százaléka ilyen-olyan arányban rendelkezik, hanem homoszexuális aktusokról, amelyek a természetes törvénnyel ellentétesek, mert egy ember természettől fogva egy férfi és egy nő egyesüléséből születik.” A „hajlam” és a „cselekedet”, vagy az „aktus” éles elválasztása, szembeállítása a homoszexualitás elfogadásával, illetve elutasításával kapcsolatos viták során, gyakori eleme az érvelésnek, nyilván nem utolsó sorban a KEK ide vonatkozó részeinek logikája miatt is. A látszólagos logikai megalapozottság ellenére ez nagyon gyakran olyan logikai zsákutcákba vezet, ahonnan nagyon nehéz kijönni. A „hajlam” és a „cselekedet” szétválasztása, illetve szembeállítása talán a „szándék” és a „cselekedet” logikailag nyilvánvalóan szükségszerű szétválasztása, illetve szembeállítása miatt kerülhetett be az érvrendszerbe, annak ellenére, hogy a „hajlam” és a „szándék” két, egymástól markánsan elkülönülő dolog. Amennyire tehát indokolt és szükségszerű a „szándékot” és a „cselekedetet” elválasztani és sok szempontból szembeállítani egymással, annyira nem ilyen nyilvánvaló ez a szükségszerűség a „hajlam” és a „cselekedet” esetében. A „hajlam” mint fogalom egyébként szintén nem igazán egzakt, a köznyelvben használják a „hajlandóság”, tehát kvázi a „szándék” értelemben is és valamilyen „belső késztetés”, vagy „kényszer” értelemben is, amely jelentéstartalmak nyilvánvalóan nem esnek egybe, ezért a homoszexualitással kapcsolatban ennek használatát célszerű lett volna elkerülni. A fogalmak szembeállítása ugyanis innentől már ugyanolyan értelmezési bizonytalanságokat vet fel, amilyen a „hajlam” konkrét jelentésével kapcsolatban felmerül, és ebből adódik, hogy ez a szembeállítás valójában képmutatónak, morálisan és tudományosan egyaránt megalapozatlannak tűnik. Feltéve pl., hogy a „hajlamot” egy tudatunktól és szándékainktól teljesen független, akaratunk által nem befolyásolható, legfeljebb elnyomható, és a tudatalatti rétegekbe kényszeríthető tulajdonságnak tartjuk, akkor erősen kétséges, hogy mennyiben indokolt ezt elvárni és preferálni egy olyan dologgal kapcsolatban, amely egyébként fizikálisan nemhogy nem káros, hanem éppen hogy szükséges, társadalmilag pedig nagyjából közömbös. (Azt ugyanis szintén teljesen elfogadhatatlannak tartom, amikor a homoszexualitást a társadalomra veszélyes és káros jelenségként próbálja beállítani valaki, de mivel most ilyen érv nem merült fel, ezért evidenciának tekintem, hogy nem az.) Amennyiben viszont egy adott, konkrét kérdéssel kapcsolatban a „hajlam” és a „cselekedet” szembeállítását nem támasztjuk elvárásként az egyénnel szemben, akkor nem indokolt ennek szétválasztása teológiai és morálteológiai szempontból sem. Ebből adódóan mindazok az érvek, melyek arra alapulnak, hogy elkülönítik és egymással szembeállítják a „hajlamot” és a „cselekedetet” a homoszexualitással kapcsolatban, számomra elfogadhatatlanok és ezért annulálódnak.
ad 3. „…fontoljuk meg a természettől fogva lehetetlen és a mesterségesen megakadályozott közötti lényegi különbséget.” Megítélésem szerint a jelen téma szempontjából ez a különbség teljesen irreleváns. Mindkét esetben, mindkét fél tisztában van azzal, hogy a szexuális aktus (szinte) biztosan nem fog új életet eredményezni, mégis úgy döntenek, hogy az örömszerzés és az egymás iránti szeretet kinyilvánítása céljából egymással szexuális kapcsolatot létesítenek. Semmilyen érdemi különbséget nem látok ennek a döntésnek a morális megítélése szempontjából a fiziológiai okokból, vagy a mesterségesen megakadályozott megtermékenyíthetetlenség miatt. Azt az állítását, hogy „Az egyház egyébként világos tanítást fogalmaz meg a nem utódnemzésre vonatkozó heteroszexuális aktussal kapcsolatban. Nem tartja elfogadhatónak.” a következő mondatában saját maga cáfolja, amikor ezt írja: „Még a természetes terméketlenségi periódus figyelembevételét is csak megszorításokkal fogadja el.” Ha az un. naptármódszert az egyház elfogadja, akkor onnantól az erre vonatkozó egyházi álláspont nem világos, nem konzekvens, amit Ön is elismert az általam is hivatkozott kommentjében. Ez egyébként nem is véletlen, ugyanis nem abortív fogamzásgátlás tilalma, teljesen önkényes, minden igei alapot nélkülöző morálteológiai tilalom, ebből adódóan szükségszerűen kerül ennek hirdetésével önellentmondásba az egyház. Szent János apostol nagyon világosan, nagyon egyértelműen figyelmeztet a Jelenések könyvében: „Tanúsítom mindenki előtt, aki ennek a könyvnek prófétai szavait hallja: Aki ehhez hozzáad, azt Isten azokkal a csapásokkal sújtja, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben. S ha valaki elvesz ennek a prófétai könyvnek szavaiból, Isten megvonja tőle a jogot az élet fájához és a szent városhoz, amelyek ebben a könyvben meg vannak írva.” (Jel 22,18-19.) Azok, akik a KEK 2357 pontjában hivatkozott igerészekkel szoktak érvelni a homoszexualitás bármely formájának elfogadása ellen, gyakran teszik hozzá az érveikhez, hogy a Jel 22,19. alapján ítélet vár azokra, akik el akarnak venni bármit is az Igéből, de eközben elfelejtik, hogy ezt a figyelmeztetést megelőzi (!) az Igéhez való önkényes hozzáadás tilalma. A KEK sajnos pont ez utóbbiban vétkes, amikor az Igéből le nem vezethető tilalmakat fogalmaz meg az egyház szexuáletikai rendelkezései között.
ad 4. Ezeket az érveket nehéz vitatni, mivel inkább deklaratív kijelentések, mint érvek. „Valód érzelmi és valódi szexuális komplementaritás együtt teljességében a férfi-nő szerelemben lehetséges, mert pszichikailag, testileg, mint potenciális anyák és apák csak férfiak és nők lehetnek.” Ha ez egy relációanalízist tartalmazó tesztkérdés lenne, akkor a helyes megoldás a „D”, vagy „E” lenne (az állítás hamis, az indoklás igaz, vagy az állítás is és az indoklás is hamis). Az indoklás megítélésem szerint nem támasztja alá az állítást, de ugyancsak nem támasztja alá azt a gyakorlati tapasztalat sem. A többségében heteroszexuálisokból álló társadalomban egyfajta „dogma”, hogy a homoszexuális testi kapcsolat szükségszerűen alacsonyabb rendű, a férfiak és nők anatómiai adottságaiból adódóan szükségszerűen kevésbé válhat teljes értékűvé, mint a heteroszexuális – gondolom az idézett mondat első fele is ebből a „dogmából” indul ki. Ennek a „dogmának” a hirdetői figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy a homoszexuális emberek jelentős százalékánál fordul elő, hogy szexuálisan aktív életszakaszuk kezdetén heteroszexuális, majd később homoszexuális kapcsolatokban élnek. Nyilván nem tennék, ha ez a „társadalmi dogma” igaz lenne. Aki ezt a „dogmát” vallja, nem hajlandó tudomásul venni, hogy a homoszexuális kapcsolat teljesebb értékű a homoszexuális személyek számára, mivel nem vágynak a heteroszexuális kapcsolatra. Az idézett mondat indoklása pedig azt jelenti, hogy pl. a meddőség esetén a heteroszexuális kapcsolatban sem lehetséges „Valód érzelmi és valódi szexuális komplementaritás együtt teljességében a férfi-nő szerelemben”? Ez azért nagyon durván torzított értelmezése a kinyilatkoztatásnak, és nagyon méltánytalan, etikátlan következményekhez vezethet, mint ahogy azt láttuk annak a szegény heteroszexuális párnak az esetében, akiknél a házasság megáldását azért tagadta meg az egyház (egy pap és később egy püspök is), mert tudott volt, hogy meddő a lány. Ezt a kérdést is körbejárta már egy másik komment alapján a szerző és elismerte, hogy nem koherens az egyházi álláspont a meddőséggel kapcsolatban sem. Ráadásul annyiban nem igaz az indoklás sem, hogy egyedülálló nő ma már lehet potenciális anya mesterséges megtermékenyítéssel, ebből adódóan egy leszbikus pár esetében sincs elvi akadálya annak, hogy egyikük, vagy akár mindketten potenciális anyák legyenek. „A férfi és a nő pszichikai különbsége evidencia, eredendő adottság, amit a legkülönbözőbb tudományos kísérletek is igazolnak.” Ezt az „evidenciát” vélhetően kb. ugyanannyi tudományos kísérlet cáfolja, mint ahány igazolja, és a gyakorlati tapasztalat is azt mutatja, hogy az emberekre mondott sommás ítéletek alól mindig kb. ugyanannyi kivétel van, mint ahányan egyetértenek vele. „Nem csupán a gyermeknemzésben, hanem az utódok felnevelésében is lényegi kérdés a férfi és nő komplementaritása.” Ez az állítása sincs sajnos köszönő viszonyban sem a valósággal, amikor a gyermekek felét elvált szülők nevelik csonkacsaládokban, vagy új partnerekkel kötött második, vagy többedik házasságban. Még az alapvetően heteroszexuális többséghez tartozók egy része is egyetért azzal, hogy vélhetően jobban járna pl. egy gyermekvédelmi intézményben nevelkedő gyermek, ha azonos nemű partnerek nevelnék, csak annyira erősek ezzel szemben a társadalmi előítéletek, hogy egy-két fejlett ország kivételével erre szinte sehol nincs lehetőség. Meglepett Öntől, ahogy kiforgatta szavaimat, amikor a rossz házasságokra vonatkozó utalásomat így interpretálta: „Rossz házasságok vannak, tehát a házasság rossz?” Természetesen nem kívánom felvállalni ezt a következtetést, amely megítélésem szerint nem is következik az általam leírtakból. Mindössze arra akartam utalni, hogy az a sematikus, orwelli logika, hogy a heteroszexuális házasság jó, a homoszexuális párkapcsolat rossz, elfogadhatatlan (ez tényleg olyan, mint az Állatfarmban a „négy láb jó, két láb rossz” logikája). Az pedig, amivel érvel, hogy „Ön is elismeri, hogy nem minden homoszexuális kapcsolatban van meg az érzelmi komplementaritás” szerintem nem bizonyít semmit, ténykérdés ugyanúgy, mint az hogy nincs meg minden heteroszexuális kapcsolatban sem a harmónia.
ad 5. A válaszomat a korábbi pontokban leírtak tartalmazzák.
ad 6. Köszönöm egyetértésének deklarálását, ugyanakkor paradox módon itt egy kis logikai bukfencet okoz, hogy – amint a 2. pontra írt válaszomban jeleztem – magam részéről nem fogadom el a „hajlam” és a „cselekedet” éles elválasztását és szembeállítását a homoszexualitással kapcsolatban, Ön pedig pont azért értett ebben a pontban egyet velem, mert ezt a határt átlépte a KEK is. Azt az elgondolást, hogy „az ember testi-lelki hajlamai morálisan nem semlegesek, vagyis az egész embert hordozó test szexuális irányultsága az objektív erkölcsi rend alapján rendezettnek vagy rendezetlenek nevezhető” ebben a formában annak ellenére nem tudom elfogadni, hogy – mint említettem – a szexuális irányultság esetében a „hajlamot” és a „cselekedetet” magam nem tartom szembeállíthatónak. Nem tudom ugyanis elfogadni azt az állítást, hogy az ember „szexuális irányultsága az objektív erkölcsi rend alapján rendezettnek vagy rendezetlenek nevezhető”, bár elfogadom, hogy vannak olyan „hajlamok”, amelyek „rendetlenek” (pl. a pedofília), mert károsok az egyénekre, vagy a társadalomra, de pont ezen definíció miatt is a homoszexuális irányultságot nem tartom önmagában „rendetlennek”.
ad 7. Azt írja, hogy „itt nem látok valódi érveket, csupán minősítést: “logikátlan”, “cinikus”. Ez a mondata annál is meglepőbb, mert idézi a szavaimat: „Arról pedig, hogy „többségük számára próbatétet jelent” sajnos maga a katolikus egyház tehet a leginkább, ezért ezt érvként felhozni már nemcsak logikátlan, de cinikus…” Lehet az általam leírtakkal egyet nem érteni, de azt mondani, hogy ezek nem érvek?! Igaz, hogy nem ragoztam túl az egyház felelősségét mindazon borzalmakban, amiket a homoszexuális embereknek el kellett szenvedniük az elmúlt évszázadokban azoktól, akiket nem utolsó sorban az egyházi tanítás tüzelt fel ellenük, de ezt Ön is pontosan tudja, hogy miről beszélek. Most sem szeretném jobban kifejteni mindezt, megteszik sajnos azok, akiket nem az egyház iránti jobbító szándék vezérel, mint engem, hanem az egyházellenesség. Nagyon remélem, hogy ez utóbbiakkal nem kever össze engem is azért, mert én is látom egyházunknak azokat a hibáit és tévedéseit, amiket szóvá tettem. Különösen izgalmas, hogy azt írja: „Ami azonban újból kiviláglik: Ön nem veszi kellő súllyal figyelembe a cselekedetek és szándékok megítélésének és értékelésének alapvető különbségét.” Hát pont ez az! A „szándékok” és a „cselekedetek” megítélése között én is alapvető különbséget látok, de itt most nem erről beszélünk, ahogy ezt a 2. pontra adott válaszomban kifejtettem.
A fentiek miatt a végső következtésében nem értünk egyet, de ezt külön magyarázni, kifejteni azt hiszem nem szükséges.
Tisztelt Kal! Nagyra becsülöm a fáradozásait, de talán megérti, hogy nem kívánok tovább értekezni erről a kérdésről. Ön valójában nem velem vitázik, nekem pedig másra kell fordítanom az időmet és erőmet. Sajnálom, hogy e hosszúra nyúlt kommentek teljesen elvonják a figyelmet azokról a számomra fontos kérdésekről, amelyekről a posztban írtam, és amelyek között egy, az Ön számára nagyon fontos, de mégiscsak mellékszál is volt. Miután az ajánlott linkeket megnéztem, látom, hogy számos megfelelő fórum létezik az Önt foglalkoztató kérdések alapos megvitatására. Remélem, más témakörben is megismerhetem majd a véleményét, ha továbbra is figyelemmel kíséri ezt a blogot. Harcához sok sikert kívánva, üdvözlettel: Heidl György
Kedves Kal!
Hogyan zajlik azonos neműek szexuális kapcsolata. az aktus? tételezzük fel, hogy egymás kölcsönös tisztelete és megbecsülése alapján a másik fél kielégítésére is irányul.
Férfi-férfi esetben vagy szájban, esetleg marokkal, vagy rektálisan. Mindkét esetben a hímvessző a természettől nem rendelt helyre kerül. Ezt a fajta nemi viszonyt nyugodtan nevezhetjük rendetlennek, sőt természet ellenesnek, s így társadalom ellenesnek, ezáltal az egyénre károsnak.
És ezt leöntheted “a felnőtt, beszámítható, egymással a kölcsönös tisztelet és megbecsülés alapján álló szeretetkapcsolatot fenntartó azonos nemű emberek, önként, minden kényszer nélkül vállalt szexuális kapcsolata” szósszal és fűszerezheted a meggyőződésed “szerint Isten kedves akarata szerint való homoszexuális szerelmi kapcsolata” mártással, szavaid az égre kiáltanak.
Uram, Jézus Krisztus, Élő Isten Fia, könyörülj rajtunk bűnösön.
Légy jó Kal, és jó munkát kívánok Neked!
Szent Rita ünnepe
Kedves Névtelen! (Hacsak a “Szent Rita ünnepe” nem minősül aláírásnak, mert akkor kedves Szent Rita ünnepe!)
Számomra kissé közönségesnek tűnő, de a moderálás után mégis megjelenített hozzászólásodra reagálva egyrészt jelezném, hogy annak amit a “természetellenességről” írtál csak annyiban lenne értelme, ha minden vita nélkül elfogadnánk a Katolikus egyház ide vonatkozó hivatalos álláspontját, de akkor miért lenne az a poszt címe, hogy “A szexuáletika mint ütközőpont…” Pont ez az a pont, amit sokan – köztük én is – hívő katolikusok is vitatnak, és nyilván pont ezért választotta a blog szerzője ezt a témát bejegyzése tárgyának. Ami pedig a “szósznak” és “mártásnak” minősített szavaimat illeti, azok pont azokat az alapvető különbségeket fogalmazták meg, amelyek a Bibliában elítélt bűnök és az ott egyáltalán el nem ítélt homoszexuális cselekedetek közötti alapvető különbségeket határozzák meg. Nem csodálom tehát, hogy érvek hiányában csak gúnyolódásra futotta…
Van egy jó hírem is számodra: az Úr megkönyörül rajtunk, bűnösökön!
Igyekszem jó lenni és én is jó munkát kívánok neked!
Kal
Kedves Olvasók! Eddig minden, ehhez a poszthoz érkezett hozzászólás megjelent. Most úgy döntöttem, hogy a vitát ezen a fórumon lezárom, és ehhez a poszthoz több kommentet nem kérek. Lesz még itt vitát kiváltó cikk más témában is! Megértésükben bízva: Heidl György
Kedves H. Gy.!
Már Kal kíváncsiságát is felkeltették alábbi szavai:
‘Az egyház egyébként világos tanítást fogalmaz meg a nem utódnemzésre vonatkozó heteroszexuális aktussal kapcsolatban. Nem tartja elfogadhatónak. Még a természetes terméketlenségi periódus figyelembevételét is csak megszorításokkal fogadja el. ‘
1. Milyen megszorításokról van itt szó?
2. Az egyház azt tartja jónak, ha nyitott a nemzésre az aktus. De ez nem jelenti azt, hogy arra is kell irányulnia. (kicsit zavarba hoz a ‘vonatkozó’ szó)
A Humane Vitae-nek erre a passzusára gondoltam “Ha tehát komoly indokok szólnak amellett, hogy szünet legyen a gyermekek születése között (ez az indok lehet a szülők testi vagy lelki állapota, vagy külső körülmények), az Egyház azt tanítja, hogy szabad a házasoknak követni a szervezetben adott periódusokat, csak azokban az időszakokban élvén a házaséletet, amikor a fogamzás lehetősége szünetel, s így oly módon szabályozhatják a születést, hogy az előbb kifejtett erkölcsi tanítást nem sértik meg.” (HV II.10)
Persze a “testi vagy lelki állapot” és a “külső körülmények” lehetőséget adnak a tágabb értelmezésre, ami nagyon helyes, “a komoly indokok” megszorításokból azonban mindenképpen az látszik, hogy a tanítóhivatal szerint az aktus elsődleges célja az utódnemzés, és nem a gyönyör.
A “vonatkozó” rossz szóhasználat volt “irányuló” helyett. Egyébként Alexandriai Kelemen szexuáletikai tanítása kapcsán már óvatosan megkérdeztem, hogy “lehetséges-e ennyire élesen elválasztani egymástól a gyermeknemzést, a vágyat, a szeretetet, és tegyük hozzá: a gyönyört?” Logikailag persze lehetséges, de a szerelemnek sajátos benső logikája van.
Nagyon köszönöm a gondolatait, ebben a posztban és másutt is! Mint láthatta, egyelőre nem tettem mást, mint az egyház hivatalos tanítását tolmácsoltam, és már ez is komoly érzelmi viharokat keltett. Úgy nézem, folytatódni fog itt: , ahol majd elmondanak mindennek. Sokakat érintő erkölcsi kérdésről van szó, és sajnos a vitakultúránk katasztrofális állapotban van. Szeretném majd bemutatni azt a nagyon fontos változást a házasságteológiában, amely nem változtatja meg az alaptanításokat, hanem a korábbi (II. Vatikáni Zsinat előtti), elavult keretet szépen átalakítja, és egy perszonalista, szeretetközpontú, a kölcsönösségre és közösségiségre alapozott teológiává érik. Ennek meghatározó személyisége II. János Pál pápa volt, s erről szól a Scola-bejegyzés is.
‘Ha tehát komoly indokok szólnak amellett, hogy szünet legyen a gyermekek születése között’
Azért itt meg kéne állni. A házasság nem ‘gyerektől-gyerekig’ tart, a közben levő ‘szünetekkel’. Ez a megfogalmazás torzít.
Nem azt mondom, hogy a HV egészéből ez sugárzik, de ez a mondat nem kiegyensúlyozott.
Rövidebb megfogalmazás kellett volna:
-a szülőknek joga és kötelessége mérlegelni, hogy hány gyermeket vállalnak
-egy hívőnek el kell fogadnia, hogy a szexualitás célja kettős, és nem törekedhet a kettő különválasztására. Viszont kihasználhatja, ha az aki az embert és házasságot megalkotta, szétválasztja a két célt.
Szerintem ez így tisztább, és kiemeli a házasság méltóságát. Nem is beszélve arról, hogy keretbe fogja a másik oldalt is, azaz azt, hogy meddig mehetünk el azért, hogy jöjjön a gyermek.
A házaséletről mondja ezt az enciklika, nem a házasságról. A házasságot a házastársi szeretet felől értelmezi, és négy sajátosságát emeli ki: 1. emberi, 2. teljes, 3. hűséges és kizárólagos, 4. termékeny. A házasságról nem úgy gondolkodik, mint ami gyermektől gyermekik tart, hanem mint ami az igent mondástól a halálig. A fogamzásgátlás kérdése a negyedik sajátosság kapcsán merül fel, és az a körlevél tézise, hogy ha az egyébként termékeny keresztény házastársak nem kívánnak gyermeket vállalni, akkor legyenek önmegtartóztatók és ne éljenek házaséletet. E tézis szigorát enyhíti azzal, hogy lehetnek külső és belső okok, amelyek alapján elfogadható a fogamzásgátlásnak egyetlen formája, a természetes ciklusok figyelembe vétele.
A körlevél vitahelyzetben fogalmazódott meg, válaszolni kíván komoly kihívásokra és érvekre. A vita mint alaphelyzet mindig nyomokat hagy a megfogalmazás módján, torzít. A vitás kérdés itt ez volt: “Az Egyháznak a házassági erkölcsre vonatkozó ezen tanítása ellen ma felhozzák — mint már fentebb említettük –, hogy az emberi értelem feladata és joga uralni a természet erőit, s ezeket az erőket a maga javára megfelelő célra használhatja. Sokan fölteszik a kérdést: “Nem az volna-e észszerű sokszor az adott körülmények között, hogy a születést mesterségesen szabályozzák, ha ez az eljárás a család nyugalmához és békéjéhez hozzájárul, s biztosítja a már meglévő gyermekek jobb nevelési körülményeit?” Továbbra is hangsúlyozom, hogy szerintem a Hans Urs von Batlhasar és Angelo Scola-féle megközelítés a lehető legjobb irányban bontja ki ezt a házasságteológiát, olyan módon, olyan nyelven, amely kevesebb torznak tűnő megfogalmazásnak ad helyet.
Kedves H.Gy.,
köszönöm az iménti hozzászólást, így világos.
Kedves H. Gy.!
Egy másik bejegyzés kapcsán kérdeztem, hogy vajon Mt 19 9-ből következik-e a többnejűség tilalma?
‘Mondom nektek: aki elbocsátja feleségét – hacsak nem paráznasága miatt -, és mást vesz el, házasságot tör. ‘
Arra gondoltam, hogy ha több párhuzamos kapcsolat létezhetne, akkor az újraházasodás nem lehet házasságtörés, hiszen nem a régi asszony HELYETT jönne az új.
De nem vagyok szakértő, nem tudom, hogy az ilyen ‘implicit tartalmat’ mennyire lehet elfogadni.
Elnézést a tolakodásért, de tényleg érdekelne egy teológiában jártas ember véleménye.
Ebből a feloldhatatlanság következik, a híres mátéi engedménnyel, amelyet itt és 5,32-ben is megtalálunk. A többnejűség tilalma szerintem nem ebből következik, hanem az “egy test” fogalmából, amelyet Ter 1,27 és 2,24 idézésével Jézus a feloldhatatlanság mellett hoz fel Mt 19, 4 és folytatásban. Hivatkozik a kezdeti állapotra: egy férfi és egy nő, akik egy test lesznek. Poligámiában ez nehezen értelmezhető. Egy férfi és egy nő teljes és kölcsönös önátadása és elfogadása kizárja a poligámiát. Erre a monogámiára utal a Humanae vitae is a hűséges és kizárólagos kategóriákkal. (Az özvegyek újraházasodását azonban az egyház modern tanítása nem tartja poligámiának.)
Kedves H.Gy.,
köszönöm a választ.
‘A többnejűség tilalma szerintem nem ebből következik, hanem az “egy test” fogalmából, amelyet Ter 1,27 és 2,24 idézésével Jézus a feloldhatatlanság mellett hoz fel Mt 19, 4 és folytatásban. Hivatkozik a kezdeti állapotra: egy férfi és egy nő, akik egy test lesznek. Poligámiában ez nehezen értelmezhető.’
Ez a kezdeti állapot a zsidók előtt is ismert volt, valamennyire mégis elfogadták a többnejűséget.
Mi volt ennek az oka?
Egyszer beszélgettem egy mormon úriemberrel, aki azzal érvelt (egyszerűsítve), hogy ‘Ábrahám jó volt, Ábrahámnak több felesége volt, és Ábrahám is ismerte Ter 1,27-et’, tehát a poligámia tiltása nem következik a Bibliából.
És a ‘kettő egy testté lesz’ sem zárja ki, hogy egy férfi több nővel is ‘egy test’ legyen.
Kedves David Vincent! Csak azt tudom. amit az egyházatyáknál olvastam erről a kérdésről. Mindenesetre érdemes megfontolni, szerintem meggyőzőbb a mormon úr érveinél, mert figyelembe veszi a fordulatot, amely Jézusban megvalósult. A válaszaikban az a közös, hogy üdvtörténetileg nézik a pátriárkák poligámiáját. Eléggé egységesen azt mondják, hogy az eredeti isteni törvény a bűneset után megsérült, a kezdeti tiszta monogámiát pedig először Lámek változtatta meg, mert két feleséget vett magának (Ter 4,19). A vízözönnel kezdődő új korszakban azonban Noéval ismét helyreállt a monogámia. A Noé utáni többnejűség szintén az eredetitől való eltávolodás. A mózesi Törvény is csak szívük keménysége miatt engedte meg a válást (Mtörv 24,1 és Mt 19,7-8), de Krisztus szavai mutatják, hogy ez nem felel meg a kezdeti állapotnak (Mt 19,4-6). Mivel Krisztusban minden visszatér a kezdethez, eljövetele után a válás tiltott, hiszen a monogámia a kezdeti paradicsomi állapot (4.1-5.8). Az üdvtörténeti szemlélet lehetővé teszi Ábrahám többnejűségének értelmezését, hiszen ő a hit atyjaként monogám (egy felesége volt: Sára), mert az ígéreteket ebben az életállapotában kapta, a körülmetélkedés atyjaként viszont már kettős házasságban élt (Sára és Hágár), amely, mint Pál a Galatákhoz írt levélben kifejti (Gal 4,22-31), előképe a két néppel kötött szövetségnek. Hasonlóképpen történetileg meghatározott, mulandó intézmény a levirátus, a sógorházasság (Mtörv 25,5), amely Krisztussal szintén érvényét veszítette (Mt 22,23-32, vö. 7.1-6). Mindezt kifejti pl. Tertullianus, Ágoston pedig hasonlóképpen hangsúlyozzta (Contra Faustum 22.4.), hogy 1) szükség volt a pátriárkák házasságára és az utódnemzésre, hogy megszülethessen leszármazottjukként Krisztus, 2; életük és cselekedeteik előképei az újszövetségben beteljesülő misztériumoknak (Gal 4,21-28.) Ezt mondják, és ez talán jobb a mormon felfogásnál, mert nem hagjya ki a spekulációból Krisztust. Vagyis arra kíváncsiak az atyák, hogy mit tanít Krisztus, és ragaszkodnak az üdvtörténeti személethez, amely egybként a Tanach, vagyis az Ószövetség benső szempontja is. Ábrahám olyan ígéreteket kapott, amelyek nem benne és közvetlen utódjában, hanem Krisztusban teljesedtek jónéhány évszázaddal később.
(Ábrahám természetesen nem ismerte Ter 1,27-t, hiszen ő tudomásom szerint Kr. e. 1850 körül élt, a Pentateuchusnak pedig a legkorábbi részei sem korábbiak a Kr. e. 9. századnál. Semmi jel nem utal arra, hogy Ábrahám tudott volna olvasni.)
Válasz H.Gy máj. 16-ai 9:00 válaszára:
1. Az az antropológiai vita, amit Ön javasol, sokkal inkább teológiai mintsem csupán katolikus. Ezt tiszteletben tudom tartani, sőt nagy érdeklődéssel is olvasom (ezért is követem a blogját), de mivel teológus nem vagyok (és laikusként is csak a teológia bizonyos részei, korszakai érdekelnek), nem tudnék és nincs is szándékomban ilyenféle vitában részt venni. Azonban kétfajta nézőpontot hiányoltam ebből a bejegyzésből, amik szerintem a kérdés antropológiai vetülete szempontjából sem mellékesek, és ezeknek szerettem volna hangot adni (abban a hitben, hogy a kommentelés az ilyen megjegyzéseknek is a színtere). A két nézőpont közül az első a történelmi (azt éreztem a bejegyzését olvasva, mintha A teológiáról mint egy kétezer éves monolitról beszélne), a második pedig az emberi ((katolikus) homoszexuálisok lehetetlen helyzete). Igen, valóban érzelminek tekinthetők az Ön által kiszúrt megjegyzéseim, részben érzelemkeltés is volt velük a szándékom (az Ön hasonló hangvételű kommentjére válaszolva), másfelől pedig valójában nem tudok minden érzelmemtől megszabadulni ezzel a témában kapcsolatban, mégha heteroszexuális feleségkén sok szempontból kívülálló is vagyok a homoszexuális problémában.
2. Szerintem igenis különbség van aközött, hogy valami csak a felfogás szintjén minősül szentségnek, vagy pedig hivatalos “politikává” válik. Nagy érdeklődéssel várom az ezzel kapcsolatos újabb blogbejegyzéseit!
3. A modern fogamzásgátló tabletták elsősorban a petesejt kilökődését igyekeznek megakadályozni, és “csak” másodsorban akadályozzák meg a beágyazódást. Az utóbbiért magam is elutasítom őket mint az abortusz egyik formáját. Azonban nem hiszem, hogy ezzel a kérdést elintézettnek lehet tekinteni az ügyet. Először is, eleve léteznek más fogamzásgátlási módszerek (amiket az egyház ugyanúgy elutasít), továbbá pedig törekedni kellene “tökéletesebb” módszerek felfedezésére.
A frissítés kapcsán. Fentebb, David kommentjére reagálva már kifejtettem, hogy a naptárazást mint természetes módszert propagálni abszurditás, hiszen a nők termékenysége nem kiszámítható mint egy kőbe vésett maja naptár, hanem egy folyamatosan ingadozó periódus határozza meg (még menstruáció alatt is teherbe lehet esni). Egyetértünk abban, hogy az egyháznak a tökéletes választ kell mint példát mutatnia hívei és a világ felé, azonban ebben az esetben szerintem a tökéletesség utáni keresést feladták, helyes válasz nélkül hagyva minket.
4. Nem a rózsafüzérre gondoltam (bár nekem is eszembe jutott, hogy pont így lehet félreérteni), hanem arra a hiedelemvilágra és vallásgyakorlatra, ami a katolikus egyház elég nagy részét (igen, sztereotipikusan a szent asszonyokat mondtam, hiba volt) jellemzi, és ami szerintem sokkal problematikusabb ügy (kellene hogy legyen), mint a homoszexuálisok helyzete az egyházban.
A frissítésre: Ön a homoszexuálisokról szóló előítéleteinek ad hangot, amikor azt állítja, hogy “a szeretet rendje” csak heteroszexuálisok között létezhet. Ágoston – leginkább saját, személyes tapasztalataiból merítve – ír erről (bár Ágostont nem tekintem egy mérvadó példának heteroszexuálos párkapcsolatok kérdésében… (Képtelen az áhított ambrusi szüzességhez felérni, és ezt úgy oldja meg, hogy elzavarja a szerelmét a gyerekével?)). Nekem pedig az a tapasztalatom, hogy magam körül az ágostoni szeretet rendje szerint, kölcsönös önátadásban élő homoszexuális párokat látok (legtöbbször szebben és tisztábban, mint hetero házastársak). Vajon miért gondoljuk, hogy a homoszexuálisok csupán ösztönlények? Miért alacsonyítjuk le őket a szexualitás szintjére? Miért nem tudjuk elképzelni, hogy egy homoszexuális ugyanúgy lehet szerelmes, hűséges, önmegtartóztató, önátadó, kölcsönösen és teljesen szerető?
Kedves Rozi, köszönöm, most csak egy rövid válasz a személyemet illető kijelentésére. Ön is tudja, mennyire kényes dolog ilyesmivel vádolni valakit:’Ön a homoszexuálisokról szóló előítéleteinek ad hangot, amikor azt állítja, hogy “a szeretet rendje” csak heteroszexuálisok között létezhet.” Egy, ezt nem állítottam, kettő Ágostont idéztem, idézőjelben, a helyet megadva, három, nem mentem bele abba, hogy ágostoni alapon értelmezzem a homoszexualitást. Azt tapasztalom, hogy a téma érzékenysége miatt – hiszen ez valóban ütközőpont – néhányan hajlamosak erősen félremagyarázni a szavaimat itt is és a Mandiner honlapon is, ahová beidézték a posztot: mindenképpen az én szándékaimat fürkészik, pontosan azért, hogy előítéletesnek bélyegezhessenek. Innentől kezdve ugyanis már elég csak további jelzőket aggatni a gonosz ellenségre, és vége az értelmes vitának, megdicsőülten hajthatja álomra a fejét az erkölcsileg magasabbrendű, mert nem előítéletes bajnok. Ismét leszögezném, hogy a katolikus egyház álláspontját fogalmaztam meg egyetértőleg, mégpedig azért, mert ezt sokan nem ismerik vagy félreértik. Ön nem ért vele egyet, én igen. A kétezer éves teológia mint monolit tömb felfogás már csak azért is távol áll tőlem, mert láthatja a Tertullianusszal, Kelemennel, stb. bejegyzéseimből, hogy az egyház teológiai sokszínűsége kifejezetten fontos számomra, és igyekszem a különbségeket mindig kiemelni. Akik olvasták Origen’s Influence on the Young Augustine c. könyvemet, nyilván viccesnek találnák, ha éppen engem vádolna valaki történelmietlen teológiai szemlélettel, hiszen abban például az ágostoni teológiai életművön belüli komoly változások okaira iparkodtam rámutatni.
Köszönöm az Anscombe-idézetet (és a fáradságot, hogy lefordította), nagyon szépnek találom, bár nem látom, hogy hol mond ellent az előbb említett érveimnek; és a könyvet is el fogom olvasni.
Kedves Rozi!
Köszönöm a válaszát. A nekem szóló kommentjére szeretnék itt válaszolni.
‘Hogy a nő periódusa során mikor terméketlen eléggé nehezen meghatározható, hiszen az emberi szervezet egy rendkívül bonyolult, megannyi milliónyi behatásra, változásra reagál folyamatosan. Vagyis a terméketlen napokat nem lehet “csak úgy” meghatározni.’
Ezt senki nem állította. A termékeny napokat kell biztosan kizárni. Ez viszont általában megy.
‘Aki ezen ügyeskedik (naptárazás/hőmérőzés) leginkább a természeti renddel folytat hazárdjátékot (ezért neveztem primitívnek). Én ezt nem nevezném természetes családtervezésnek.’
Hazárdjáték lenne? A számok nem ezt mutatják.
Továbbra sem értem, hogy miért nem természetes? És ha nem természetes, akkor milyen? Mesterséges vagy természetellenes?
Elnézést, hogy provokatív vagyok, de tényleg érdekel, hogy mi az ellenérzés oka.
‘ Ha annyira egyszerű lenne a női periódus terméketlen napjait meghatározni, mint azt Ön állítja, akkor valószínűleg nem a tabletták bevezetésével indult volna meg a születésszám radikális csökkenése.’
A tüneti-hőmérőzéses módszert is ki kellett találni. A nyák változásait régóta ismerték, de az önmagában nem olyan biztos indikátor.
‘Továbbá érdekes magán a tényen elmerengeni, hogy a nők igenis kevesebb gyereket szeretnének. Persze jöhet az érveléssel, hogy milyen szép is volt régebben, amikor a nők életét a folyamatos szüléstől (illetve annak halálos komplikációitól) való félelem jellemezte’
Nem állt szándékomban.
‘Nem állíthatja, hogy a párok maguk dönthetnek arról, hogy hány gyerekük legyen, amíg ehhez nincs biztos eszköz a kezükben.’
Azt állítom, hogy ez egy viszonylag megbízható eszköz. A Pearl-indexe (100 nőből hány lesz terhes 1 év alatt) legalább olyan jó mint az óvszeré.
http://www.profamilia.de/erwachsene/verhuetung/pearl-index.htm
(a listában a ‘Basaltemperaturmethode’)
Ez a számszaki része a dolognak. Vannak lelki gyümölcsei is.
‘Az egyház által ma javasolt eszközök nem ilyenek. (Kiváncsi vagyok, hogy az Ön közvetlen környezetében, hány “nem tervezett” gyermek is van. Az enyémben nagyon sok. (Bár ugye, erről sem illendő beszélni…)).’
Nem szoktam kérdezni. Egy babáról tudom, hogy a szülei nem a természetes módszerrel védekeztek, mégis jött.
elnézést, a link helyesen:
http://www.profamilia.de/erwachsene/verhuetung/pearl-index.html
Kedves Rozi! Kommentjét újraolvasva látom a jóindulatát és őszinte érdeklődését. Ezért szándékom szerint utoljára röviden visszatérek arra a kérdésre, amely Önt foglalkoztatja, ti. arra, hogy miért nem fogadja el az egyház az azonos neműek együttélését házasságnak. Hogy ezt pontosan megértsük, felidézem a posztban már citált szöveghelyet a német teológusok memorandumából:
”Nem kérdéses, hogy az egyház egyaránt nagyra becsüli a házasságot és a házasság nélküli életet. Ez azonban nem kötelez arra, hogy kirekesszük azokat, akik a szeretetet, a hűséget és a kölcsönös gondviselést egy azonos nemű kapcsolatban vagy pedig válás után újraházasodva felelős módon élik meg.”
Mint látta, írásom egyik alaptézise az volt, hogy számos megfontolandó és értékes reformtörekvés között rendre felbukkan egy-egy olyan javaslat, amelyet a katolikus egyház evangéliumi alapon, teológiai szempontból nem fogadhat el. A fent idézett szöveg megfogalmazói ismerik az egyház tanítását a házasságról és a homoszexualitásról. Ezért idézik a házasságteológia alapfogalmait: szeretet, hűség, gondviselés. Nem idéznek azonban két nagyon fontos további fogalmat: gondoskodás az utódokról (ez alakul át egymás iránti gondviseléssé), és a termékenység fogalmát. Azért nem teszik ezt, mert ez a kettő hiányzik az általuk elismertetni kívánt kapcsolatokból. Itt olyan teológiai változtatást kérnek tehát, amely visszalépést jelent, és amelyet a katolikus egyház egyszerűen nem tud megtenni. Ha megtenné, lavinát indítana el. Következne a homoszexuális párok általi örökbefogadás követelése, majd a kiskorúakkal való együttélés kérése, stb. egyházi áldással. Ad absurdum az állatokkal való együttélés kérése, amelynek talán már a felvetése is megbotránkoztatja Önt, de mielőtt haragra lobban, kérem, gondolja át a memorandum követelését! Induljunk ki abból a tapasztalatból, hogy sokan imádják a kis jószágaikat! Miért rekesszük ki tehát azokat, akik “a szeretetet, a hűséget és a kölcsönös gondviselést” kiskutyáikkal vagy malackáikkal szeretnék gyakorolni? Kérem, értse ezt az érvet a helyén! Arra utalok ugyanis, hogy a házasság definíciójának kilúgozásával, ti. az emberi élet továbbadásának lehetősége, és az utódokról való gondoskodás elvének kizárásával sérül az emberi méltóság. Olyan meghatározást kínálnak fel a reformerek, amely érvényes lehet felnőtt-gyermek, ember-állat viszonyra is. Elvész valami nagyon alapvető, nagyon fontos, ami az embert emberré teszi. Mivel azonban Isten emberré lett, az ember Istenné lehet. Krisztusban helyreállította az ember méltóságát, az emberi természet tisztaságát. Ebből az egyház nem engedhet. Tisztelettel üdvözli: Heidl György
Amit roviden tudni kell az abortuszrol, fogamzásgátlásrol, homoszexualitásrol.
-mindharom halalos bun!
-ketto kozuluk egbekialto bun! (abortusz, homoszexualitás)
-a szentgyonasbol kihagyhatatlanok, ha valaki nem szentsegtoroen akar aldozni!
Csak az ismeretterjesztés kedvéért.
A termékenység időszakainak meghatározására létezik gyakotlatilag 100% pontosságú módszer (kivéve szoptatás alatt). Úgy hívják, Persona tesztlapok. A lapokat egy miniszámítógép értékeli ki. Ugye rendkívül primitív? 🙂 Még mellékhatása sincs…
Magyarországon ismeretlen, a Lajtán túl bevált. Nálunk csak gyógyszerimportőrrel lehet beszereztetni, ez jelentősen megdrágítja, de így sem megfizethetetlen a magunkfajta máról-holnapra megélő értelmiséginek sem.
Itt egy katolikus cikk a pedofiliáról, többek között a pedofil papokról:
http://www.talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1154:pedofil-mediasztarok-papok&catid=34:ittesmost&Itemid=58
Visszajelzés: Melegházasság az ókorban? | Heidl György blogja
Visszajelzés: Halálos bűn-e a homoszexualitás? | Heidl György blogja
Visszajelzés: A házasság értelme – A rendkívüli szinódus kapcsán | Heidl György blogja