Sator négyzet

Az úgynevezett “Sator négyzet” vagy Sator “palindrom” (ti. oda-vissza olvasható betűkombináció) két formában ismert, és ezért “Sator-Rotas négyzet”-nek is nevezik:

Úgy tűnik, a különböző irányokból kiolvasható öt latin szó értelmes mondatot alkot, ámbár a mondat pontos jelentése homályos, mert az AREPO szó ismeretlen, és túl sok körülötte a találgatás. Mindenesetre a Sator Arepo tenet opera rotas mondatot nagyjából így fordíthatjuk magyarra: A szántóvető/magvető/alkotó/teremtő (Arepo) tartja műveit a körforgásokat/mindenséget. A négyzet értelmezőit leginkább az a jelenség gondolkoztatja el, hogy a palindrom alapja, úgy tűnik, a latin Pater noster felirat, vagyis a Miatyánk imádság első két szava. Mintha ez a két szó és a kereszt jele volna az a kiindulópont, amelyből azután megalkották a palindromot. Íme tehát a felirat a négyzet betűinek át- vagy visszarendezése után.

A kereszt szárainál megjelenik két “a” és két “o” betű, ami utalás lehet a Jelenések könyvére, a trónon ülő Krisztus szavaira: “Én vagyok az alfa és az ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég” (22,13).

A legkorábbi Sator-négyzeteket Pompeiben találták. Mivel 79. augusztus 24-én a Vezúv kitörése elpusztította a várost, a Pompeiben talált két Sator-Rotas karcolatot nyilván a katasztrófát megelőzően véshették az egyik oszlopra és egy ház falára. Ez egyben azt is jelentené, hogy a pompei-i Sator-négyzet lenne a legkorábbi keresztény régészeti lelet?

Ami azt illeti, számos nehézséget és ellenérvet megfogalmaztak már a Sator négyzet esetleges keresztény eredetével kapcsolatban. Everett Ferguson (A kereszténység bölcsője. Osiris Kiadó, Bp. 1999, 495. o.) röviden összefoglalja az ellenvetéseket:

“A szöveg kapcsolata a kereszténységgel a betűk újbóli elrendezéséből adódik, ami a Pater Noster (a “Miatyánk” latinul) szavakat kétszer, kereszt alakban adja ki. A Noster N-je alkotja a találkozási pontot, és egy-egy A, illetve O marad pluszként minden keresztszár végén. Bár ez az elrendezés feltűnő, mégis véletlennek látszik. Egyrészt jelentené azt, hogy az I. századi liturgiában latinul használták a Miatyánkot, másrészt, hogy Pompeiben, a város pusztulása előtt működött egy keresztény gyülekezet, harmadrészt, hogy a kereszténységben már ilyen korán használták a kereszt jelét, végül, hogy a görög alpha és ómega betűket A-val és O-val jelölték. Még ha a Pater Noster magyarázat helyes volna is, a zsidó eredet sokkal valószínűbb. A szónégyzet mithrai eredet is erősen valószínűsíthető.” Eddig Ferguson.

Tehát véletlen lenne a négyzet alapját képező Pater Noster kifejezés egyezése a keresztények imádságának első szavaival, amelyekre Jézus tanította az apostolokat (vö. Mt 6,9-13; Lk 11,2-4)?

Nem vállalkozom e fogas kérdés eldöntésére, mindössze rámutatok arra, hogy a sokszor megfogalmazott és Ferguson által csokorba gyűjtött, keresztény eredettel szembeni érvek nem meggyőzőek.

1. Tudjuk, hogy a Krisztus utáni első két-három évszázadban Rómában is a görög volt a hivatalos, széles körben használt nyelv, s hogy a II. században majdnem teljesen átvette a latin irodalmi nyelv helyét. Ez azonban egyáltalán nem jelentett kizárólagosságot, különösen nem az első évszázadban. A latint használták, beszélték, irodalmi művek születtek latinul, és feltehetjük, hogy a latin anyanyelvűek szívesen imádkoztak latinul. Pompei és Herculaneum házfalait telefirkálták latin nyelvű graffitikkel, latin versidézetektől kezdve, szerelmi hódítások büszke emlékeztetőin és népi bölcsességeken át választási propagandaszövegekig. A falfeliratok több, mint elégséges tanúi annak, hogy e szerencsétlen sorsú városokban elevenen élt a latin nyelv – még ha Herculaneum egyes könyvtárszobái görög kódexekkel voltak is tele. Ráadásul az, hogy a Pater nostert latinul is imádkozták, ami valószínűsíthető, nem mond ellent annak, hogy a liturgia nyelve esetleg a görög volt.

2. Ahogyan Rómában és Puteoliban működött keresztény gyülekezet Kr. u. 60-ban, amikor Pál apostol fogolyként megérkezett e városokba, úgy Pompeiben is élhettek ekkor keresztények. Az Apostolok cselekedeteiből tudjuk, hogy Pál Máltáról áthajózott Syracuseba, majd továbbment Rhegiumba, végül megérkezett Puteoliba, ahol hét napot töltött el “testvérek” vagyis zsidó-keresztények között. Azután a Via Appián eljutottak Rómába, ahol szintén keresztény testvérek várták őket.

“Három hónap múlva aztán elindultunk egy alexandriai hajón, amely a szigeten telelt, s a “Dioszkuroszok” jelvényét viselte. Eljutottunk Syracuseba, és ott maradtunk három napig. Onnan körbehajózva Rhegiumba értünk. Mivel másnap déli szél támadt, a rákövetkező napon Puteoliba érkeztünk. Itt testvéreket találtunk, akik kértek minket, hogy maradjunk náluk hét napig, s csak aztán mentünk Rómába. A testvérek meghallották ezt, és elénk jöttek onnan a Fórum Appii-ig és Tresz Tabernéig. Mikor Pál meglátta őket, hálát adott Istennek, és bízni kezdett.” (Csel 28,11-15.)

Puteoli ekkoriban fontosabb kikötőváros volt, mint a Róma melletti Ostia. Ide érkeztek a gabona és egyéb szállítmányok Alexandriából, úgyhogy igen jelentős kereskedelmi útvonal kötötte össze a fővárossal. A Birodalom legkorábbi ismert zsidó közösségei éppen Róma és Puteoli zsinagógáiban gyülekeztek össze, és nyilván közülük kerültek ki az első keresztények is. Puteoliban Josephus Flavius tanúsága szerint (Bell. 2.104; Ant 17.328) már az augustusi kortól éltek zsidók. A város (ma Pozzuoli) távolsága Pompeitől a szárazföldön mindössze 42 km. Attól a Pompeitől, ahol az I. században szintén éltek zsidók, hiszen a felfedezett graffitik egyike a héber “cherem” szó, ami átkozott, utálatos dolgot, pl. bálványt jelent. Ugyanitt az egyik ház falára valaki a bibliai Sodoma és Gomorra városneveket karcolta fel, bizonyára a városban uralkodó laza erkölcsökre utalva. (A kb. húszezer lakosú Pompeiben például 25 bordélyház, és 118 kocsma működött.)

Tény, hogy Pompei sorsa hasonlóképpen teljesedett be, mint a tűzben elpusztult bibliai városoké.

3. A kereszt jele a keresztény közösségek egyik ősi szimbóluma. Az evangéliumok legkorábbi fennmaradt kéziratai között tartjuk számon a 200 körül keletkezett Papyrus Bodmer II-t, János evangéliumának részleteivel, és a Papyrus Bodmer XIV-t Lukács evangélium részleteivel. A kéziratokban a görög sztaurosz (“kereszt”) főnév és a sztauroó (“keresztrefeszíteni”) ige megfelelő alakjai helyett általában rövidítés látható, amely a görög “tau” és “rhó” betűk kombinációja, és egy keresztet, sőt stilizáltan egy keresztre feszített embert formáz.

Mivel már az első fennmaradt szövegekben megfigyelhető a kereszt jelképének tudatos használata azokon a helyeken, ahol az evangéliumokban a keresztről vagy keresztrefeszítésről van szó, jó okkal feltételezhetjük, hogy az általunk ismert kéziratok mintájául szolgáló még ősibb kódexekben is használták már a tau-ró ligatúrát, az úgynevezett sztaurogrammot. Ez korábbi keresztény jelkép, mint a jól ismert “khi-rhó” összetétel, amely a görög Khrisztosz szóra utal.

Másfelől, a héber tau betűt az I. században x és + jelként is írták, ami fontos jelkép zsidó vallási közegben, amint I. századi szarkofágok mutatják. A tau az a jel, amellyel Ezekiel 9,4 szerint a választottak homlokát megjelölik, és így elkerülik a büntető angyalok öldöklő kardját. Erre utal Jelenések 7,3 is, ami mutatja, hogy a kereszt jelével már az I. században a liturgikus beavatás során megjelölték Isten szolgáinak, a keresztségben részesülők homlokát.

Krisztus keresztfája Pál leveleiben az emberi történelem sorsfordító eszköze (Gal 5,11, 6,14; 1Kor 1,17) Isten és az ember kiengesztelésének helye (Kol 2,14, Róm 6,6), a Sátán kudarca, és az egyes ember üdvösségének biztosítéka (Kol 1,20), kozmikus jelkép (vö. Ef 3,18). Nem kizárt tehát, hogy a Sator-négyzet kereszt formája, amelynek alapja a “tart” (tenet) ige, és amely a Pater noster betűkombinációkból is kirajzolódik, az első keresztény közösségek kedvelt jele volt.

 4. A negyedik ellenvetésre egy egyszerű kérdés a válasz: Vajon a Jelenések könyve 22,13 híres versében: “Én vagyok az alfa és az ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég”, mely más latin betűkkel lehetne helyettesíteni a görög alfát és ómegát, mint “a”-val és “o”-val?

A fentiekből csupán annyi következik, hogy a Sator-Rotas négyzet keresztény eredetével szemben felhozott érvek megcáfolhatók. Ezzel még nem bizonyítottam a keresztény eredetet, és továbbra sem világos, pontosan mit jelent az öt szóból álló mondat, s mire utal az Arepo szó.

Válogatás a bőséges irodalomból:

Aland, Kurt. “Der Rotas-Sator-Rebus: seine Diskussion in der Korrespondenz Franz Cumont-Hans Lietzmann und in der Zeit danach”, in Corona gratiarum: miscellanea Patristica II by A. Verheul et al (Brugge: Sint Pietersabdij; The Hague: Nijhoff, 1975), 285-343.

Aland, Kurt “Noch einmal: der ROTAS/SATOR-Rebus.” in Text and testimony: essays on New Testament and apocryphal literature in honour of A.F.J. Klijn (Kampen, Netherlands: J H Kok, 1988), 9-23.

Alcock, Anthony. “A Coptic magical text.” Bulletin of the American Society of Papyrologists_ 19 (1982), 97-103.

Alves Dias, M. M. “Pequeñas notas de história antigüa e epigrafia.” Conimbriga 24 (1985), 85-95.

Bader, Richard Ernst “Sator arepo. Magie in der Volksmedizin.” Medizin-historisches Journal 22 (1987), 115-134.

Baines, William “The Rotas-Sator Square: a new investigation.” New Testament Studies 33 (1987), 469-476.

Browne, Gerald M. “Arepotenet = Harpocrates.” Zeitschrift für Papyrologie und Epigraphik 52 (1983), 60.

Dinkler, E. “Miscellanea archeologiae christianae.” Theologische Rundschau 46 (1981), 219-236.

Ferguson, John. The Religions of the Roman Empire (Cornell U.P., 1970), 168.

Ferguson, John. Rez. Moeller, W.O., The Mithraic Origin and Meanings of the Rotas-Sator Square (Etudes préliminaires aux religions orientales dans l’empire romain 38.) (Leiden: E.J. Brill, 1973), in JRS 64 (1974), 242.

Fishwick, Duncan. On the Origin of the Rotas-Sator Square. Harvard Theological Review 57. (1964): 39-53.

Guarducci, Margherita. “Dal gioco letterale alla crittografia mistica.” ANRW, Principat 16/2, 1736-1773.

Griffiths, J.Gwyn “‘Arepo’ in the Magic ‘Sator’ Square”, The Classical Review 85 (1971), 6-8.

Guarducci, M. “Il misterioso AREPO.” Miscellanea etrusca e italica in onore di Massimo Pallotino (Archeologia classica 4) (Roma: L’Erma di Bretschneider, 1991), 589-596.

Hofmann, H. “Zum Rotas-Opera-Quadrat von Aquincum”, Zeitschrift für Papyrologie und Epigraphik 13 (1974), 79-83.

Hofmann, Heinz. Rez. Moeller, Walter O., The Mithraic Origin and Meanings of the ROTAS-SATOR Square (1973), in Gnomon 48 (1976), 89-91.

Hofmann, Heinz. “Satorquadrat.” Pauly Realencyclopädie der classischen Altertumswissenschaft, Supplementband XV (1978), 477-565.

Hommel, H. “Satorformel.” Lexikon der Alten Welt (Zürich und Stuttgart, 1965), 2705.

Kepartov, Jana. “Rotas opera – neue Funde und Theorien.” Listy filologick 114 (1991), 88-92.

Marcovich, Miroslav. “Sator Arepo = Georgos Harpon (Knoufi), Harpos, Arpo(cra), Harpo(crates)”, Zeitschrift für Papyrologie und Epigraphik 50 (1983), 155-171.

Moeller, Walter O. “The Mithraic Origin and Meanings of the ROTAS-SATOR Square (Leiden: Brill,1973). (accessable on google books)

Pfeiffer, Herbert. “Bemerkungen zur Form des Satorquadrats.” Gymnasium 93 (1986), 370-372.

http://www.plexoft.com/DTF/Sator.html
http://en.wikipedia.org/wiki/Sator_Square

http://www.archimedes-lab.org/latin.html

http://www.smithtrust.com/satorsite/

http://findarticles.com/p/articles/mi_qa3926/is_200307/ai_n9291635/pg_4/

http://ultimo-aguimat.blogspot.com/2009/05/sator-early-christian-cryptogram.html

http://eilantha.splinder.com/post/15839268

http://www.tanogabo.it/sator.htm

http://www.duepassinelmistero.com/Rotas%20aquilani.htm

http://xoomer.virgilio.it/repalmie/sator.htm

http://www.angolohermes.com/simboli/sator/luoghi_sator.html

Magyarul:

Vanyó László: Az ókeresztény művészet szimbólumai, Budapest 1988. 154-155.

Mágikus négyszög in: Katolikus lexikon

Kelemen Erzsébet: “Ördög vigye a problémáidat. Mágikus betűnégyzetek.”

Fáy Zoltán: A Sator amulett.