Obama törvénye

2012. augusztus elsején életbe lépett az Obama-kormány által még ez év februárjában megszavaztatott törvény, amelynek értelmében mostantól minden profitorientált intézménynek és vállalkozásnak, 2013. január 1-től pedig a non-profit intézményeknek is olyan társadalombiztosítást kell kötniük alkalmazottaik után, amelynek kötelező része a fogamzásgátlás, sterilizáció és abortusz költségeinek finanszírozása.

Már februárban, az ún. ad limina látogatás alkalmával hallottuk az amerikai katolikus püspöki konferencia heves tiltakozását, olvastuk érveiket a törvénytervezettel kapcsolatban. Ugyanakkor nem hallottuk és nem halljuk a vezető amerikai protestáns egyházak tiltakozását, holott az igen jelentős szavazói hátteret biztosító közösségek ellenkezésére nyilván még a gyakran abortusz-pártnak nevezett Demokrata Párt elnöke is odafigyelt volna.

Az amerikai protestáns egyházak szótlanságának okait jobban megérthetjük Helmut David Baer egy tíz éve megjelent, kiváló tanulmánya segítségével. A Katolikus Szemmel olvasói előtt sem ismeretlen texasi lutheránus teológus alapos, világos és érveiben, gondolataiban „nagyon katolikus” írást közölt “The Exception to the Rule: A Protestant Thinks About Contraception” címmel (Pro Ecclesia Vol. 11, No. 4 (Fall 2002): 419-434.). David Baer rámutat arra, hogy az 1930-as évektől kezdve a meghatározó amerikai protestáns egyházak fokozatosan megváltoztatták a fogamzásgátlással kapcsolatos hagyományos felfogásukat, amely alapvetően megegyezett a ma is szilárd katolikus állásponttal, s amely szerint a férj és feleség testi egyesülésének mindig nyitottnak kell maradni az élet továbbadására; a házasság célja a férfi és nő szövetsége és az utódnemzés. (A katolikus felfogás szerint természetesen a házasság ezen felül a szentség méltóságával bír.) Elsőként 1930-ban, az anglikán közösség Lambeth konferenciája tett engedményt, és hagyta jóvá a fogamzásgátló szerek használatát abban az esetben, „ha nyilvánvaló morális kötelesség a gyermekvállalás korlátozása vagy kerülése, és ha erkölcsileg szilárd oka van a teljes önmegtartóztatás elkerülésének”.

A következő évben hasonló tartalmú nyilatkozatot adott ki az Egyesült Államok Egyházai Szövetségi Tanácsának egyik bizottsága, majd az ötvenes évektől kezdve minden nagyobb egyházi közösség jóváhagyta bizonyos esetekben a mesterséges fogamzásgátló szerek alkalmazását: Augustana Evangelical Lutheran Church in America (1954), United Lutheran Church in the United States (1956), Methodist Church in the United States (1956), United Presbyterian Church (1959).

A szellem kiszabadult a palackból. Noha az első hivatalos nyilatkozatok még világossá tették, hogy a házasság célja a gyermek, néhány évtized alatt mindinkább uralkodóvá lett az az elgondolás, hogy a házasság két ember szövetsége, amelyhez képest a gyermeknemzés és nevelés csupán járulékos dolog. Ami eleinte még kivételnek tűnt, szabállyá lett, hiszen – mint a Baehr által idézett metodista erkölcsfilozófus, Paul Ramsey fogalmazott – a szabály alóli kivétel valójában nem is létezik. A kivétel egy általánosabb szabályt jelenít meg. A kivétel azért lehetséges, mert átfogóbb erkölcsi törvényt képvisel ahhoz a normához képest, amely alól kivételnek tűnik. Ha tehát szilárd érvek szólnak amellett, hogy erkölcsi kötelesség lehet a gyermekvállalás megakadályozása, akkor ez az erkölcs felülírja azt a korlátoltabb morált, amely szerint a házasságnak egyszerre lényegi java a férfi és nő szövetsége és az utódvállalás. Amennyiben a kettőt elválasztjuk egymástól, és az utódnemzést kisebb jónak tartjuk, mint a férfi és nő szövetségét, átalakul a gyermekről alkotott felfogásunk. A gyermek eszerint lehet jó, de olyan jó, akinek megszületése bizonyos esetekben rossz, mert elrontja a szülők szövetségkötését valami nagyobb jóra.

Kérdés tehát, hogy mely esetekben szólnak „szilárd érvek” a mesterséges fogamzásgátlás mellett. A „mainstream” amerikai protestáns egyházak hivatalos fórumai ez ügyben az idő előrehaladtával mind megengedőbb nyilatkozatokat tettek. Az Evangelical Lutheran Church in America vonatkozó állásfoglalása (“Sexuality: Some Common Convictions” 1996) szerint, „ha egy nő és egy férfi testükben egyesülnek, késznek kell lenniük arra, hogy utódról gondoskodjanak, amennyiben a foganás megtörténik. Ha ez nem áll szándékukban, elvárt a férfi és a nő részéről a biztonságos, hatékony fogamzásgátlók felelős használata. Megkívántatik a tisztelet és érzékenység azon párok iránt, akik úgy érzik, hogy nem hivatottak gyermekeket foganni és/vagy fölnevelni.”

Hogy ne csak az én hevenyészett fordításomban legyen olvasható ez az evangéliumi fundamentalizmussal aligha vádolható szöveg, idézem az eredetit: „When a woman and man join their bodies sexually, both should be prepared to provide for a child, should conception occur. When that is not their intention, the responsible use of safe, effective contraceptives is expected of the male and female. Respect and sensitivity should also be shown toward couples who do not feel called to conceive and/or rear children.”

Ne gondoljuk, hogy a fenti, katolikus szemmel nézve botrányos megfogalmazás csak az Evangelical Lutheran Church álláspontját tükrözi. Azonos értelmű állásfoglalásokat adott ki a Presbyterian Church és a United Methodist Church is. Mindkettő meghatározó protestáns egyházi közösség az Egyesült Államokban.

Az idézett irányelv tehát teljesen elválasztja egymástól a házasság két meghatározó javát: a férj és feleség szövetségét és a gyermeknemzést. Sőt, mindezt tetézi, amikor a gyermeknemzést és a gyermekről való gondoskodást is opcionálisnak tekinti („foganni és/vagy fölnevelni”), amely engedmény következményeit most nem boncolgatnám. Ez bizony teljesen szekularizált gondolkodás, nem az evangélium tanítása. Itt tartanak ma a jelentős amerikai protestáns egyházi közösségek. Baehr egyértelműen rámutat e nézet következményeire, például arra, hogy alapvetően sérül a gyermekről alkotott felfogás. A gyermek “olyasmi, amit” szabadon választ az, aki akarja, és szabadon nem választja az a pár, amelyik tehernek érzi. Miért érzi tehernek? Döntően szociológiai okok miatt. A szülő tart attól, hogy ha gyermeke születik, nem tudja szükségleteit kielégíteni, tudniillik azon szükségleteit, amelyeket valójában nagy mértékben a társadalom, a közösség, vagyis kollektív emberi döntések teremtenek meg, és javasolnak kielégíteni, mégpedig előre meghatározott, jól bejáratott úton-módon. A gyermek vállalása vagy nem vállalása racionális – vagy annak tekintett – mérlegelések következménye: a munkahely azt mérlegeli, hogy jobb, ha a nő nem esik ki a munkából, a nő azt, hogy veszélybe kerül az állása, ha gyermeket vállal, stb. Immanens, és nagyon riasztó logika mentén születnek vagy nem születnek ma gyermekek, hála a fogamzásgátlás, abortusz, sterilizáció újabb és újabb vívmányainak.

Mindehhez hozzátehetjük, hogy a születés racionalizálása nem csupán a gyermekről alkotott felfogáson ejt végzetes sebet: sérül a férfi és a nő mint az ember lényegi nemi különbségének értelmezése, sérül a házasság értelmezése, sérül a család, a társadalom, és sérül magának az emberi méltóságnak a fogalma is. Ha a férfi és nő nem hajlandó vállalni testi egyesülésének természetes következményeit, akkor ez azt jelenti, hogy az emberi tekhné tökéletes győzelmet aratott a phüszisz fölött. Szép új falanszter körvonalazódik, amelyben mesterséges beavatkozással tetszés szerint alakítgathatjuk az életünket, miközben elveszítjük azt, ami az embert igazán emberré teszi: a kölcsönös szeretet. Ha nem akarunk gyermeket, mert kellemetlen, lemondással jár, veszélyezteti anyagi, szellemi és érzelmi biztonságunkat, akkor az ilyen kapcsolatból hiányzik a valódi szeretet. Ahol a gyermek választható “dolog”, mint a gépkocsi vagy egy mosópor, ott minden az önzésről, az én-ről, a magam által elképzelt jóról, vagyis az élvezetről, a fogyasztásról, a kényelemről, a karrierről szól. A szeretet nem ilyen, ugyanis nem önző, nem keresi a magáét, mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.

A vezető amerikai protestáns egyházi közösségek hivatalos dokumentumai tehát jelentős engedményeket tettek és tesznek annak a világnak, amely az emberi életet ésszerűsíteni kívánja, és ezzel együtt az emberi kapcsolatokat instrumentalizálja. Súlyos következménnyel jár, ha a házasság javai közül az utódnemzést zárójelezzük, ha “szilárd érvek alapján” a szexuális együttlétből mesterségesen kizárjuk a termékenységet, hiszen így a másik sem lesz több, mint partner, az élvezet elnyerésének eszköze. A férfi nem teljesedik ki apává, a nő nem lesz anyává, vagyis a két nemben fennálló emberi természet az adott két személyben nem juthat el a maga teljességére. Megvan ugyan az egymás iránti vágyakozás, amely a szeretet természetes alapja, de ez a vágy nem tud olyan szeretetté növekedni és tisztulni, amelyben a szerelmesek teljesen átadják magukat egymásnak, és nem tartanak meg semmit önmagukból önmaguknak.

Nem képesek a teljes és kölcsönös önajándékozásra azok, akik félnek szerelmük természetes következményeitől, például attól, hogy gyermekük fogan, akit felnevelhetnek. Az ésszerű tervezés következtében lemondanak egy óriási kalandról, az egymáshoz való örök hűség, az utódokról való gondoskodás kalandjáról. Arról a sokszor nehéznek tűnő, és csakugyan nehéz utazásról, amelynek során a házastársak mindegyike elhagyja önző énjét, és akkor kapja vissza önmagát, amikor teljesen odaajándékozza másoknak. Ez nem az önző gén, hanem a szeretet logikája, amely fölfelé emeli az embert, a szeretet forrásához, Istenhez. Más logika ez, mint a világ okoskodása az önmegvalósításról. Nem a „mert ez neked jár”, „mert te megérdemled” jelszavaitól hangos szellemi sivárság.

A nagy amerikai protestáns egyházi közösségek sajnálatos módon megérkeztek a terméketlen szellemi pusztaságba. Nem csoda hát, ha most az Obama vezette kormány azzal kedveskedik a választópolgároknak, hogy a keresztény vállalkozások is kötelesek olyan egészségügyi biztosítást fizetni alkalmazottaik után, amelybe beletartozik a sterilizáció, az abortusztabletta és a fogamzásgátlás. Intő példa lehet ez a magyarországi protestáns egyházi közösségeknek, például a Református Egyház Zsinatának, amely talán jobban tenné, ha nem azon buzgólkodna, hogy ötszáz éves átkokat szórjon a bálványimádó pápisták fejére, hanem igyekezne megérteni és megtanulni a katolikus egyház evangéliumi alapú (“sola Scriptura”) tanításait házasságról, férfi-nő kapcsolatról, utódnemzésről, fogamzásgátlásról. Mert ahogyan kiváló tanulmányának végén Baehr fogalmaz: „a szexualitással kapcsolatos keresztény hagyomány lehetne az egyházak számára az a horgony, amelynek segítségével ellenállhatnak az árnak.”