Heidl György blogja

"A filozófia a szépségnél végződik, a teológia a szépséggel kezdődik."

Remete Szent Antal az ember háromféle meghívásáról

A kereszténység aszketikus mozgalmai minden korban maradandó gyümölcsöket termettek. Különösen igaz ez a IV. századra, amikor az üldözések megszűntével az önmegtartóztató életforma intézményesülni kezdett, és létrejöttek az egyiptomi és szíriai aszketikus közösségek; amikor kibontakozott a szerzetesi és remetemozgalom; s a nagyvárosokban előkelő asszonyok, özvegyek, püspöki felügyelet mellett magánházaikban fogadalmas közösségeket alapítottak. E korszak jeles személyiségeiről számos korabeli dokumentum alapján képet alkothatunk, életmódjukat, lakóhelyüket, használati tárgyaikat régészeti feltárásokból megismerhetjük. A szövegemlékek között kiemelkedő helyet foglalnak el a sivatagi atyák mondásait hagyományozó gyűjtemények, az életrajzok, megemlékezések, a levelek, amelyek keresztények egymást követő nemzedékei számára elsősorban lelki olvasmányként, az aszkézisre vezérlő kalauzként szolgáltak.

A remeték atyjaként tisztelt, igen magas kort megért Antal (kb. 251-356) életét, tanításait kortársa, Nagy Szent Atanáz alexandriai pátriárka által írt meg, mintát adva minden további szentéletrajznak. E művet néhány évtizeden belül kétszer is latinra fordították, és tudjuk, milyen fontos szerepet játszott sokak, így Szent Ágoston megtérésében is (Vallomások 8.6-7).

Antal személyisége, lelki útja, tanítása, számos bölcs mondása az Életrajz és az Atyák mondásainak róla szóló szakaszai alapján mindig jól ismert volt. Az azonban már kevésbé köztudott, hogy az Antal neve alatt hagyományozott levelek között hét olyan darab található, amelyeknek hitelességéhez aligha férhet kétség. Remete Szent Antal hét leveléről már a IV. század végén említést tett Szent Jeromos (Kiváló férfiakról 88), és megjegyzéséből kiviláglik, hogy a levelek korán beépülhettek az aszkéták olvasmányai közé, hiszen azoknak már akkoriban létezett görög fordítása is.

A levelek XX. századi hatástörténetében két fontos szakasz különíthető el. Az első Gérard Garitte szövegkiadásával veszi kezdetét (Louvain, 1955), a második pedig Samuel Rubenson először 1990-ben megjelent monográfiájától datálódik (Lund: University Press.) Garitte kiadása a humanista latin fordítással egybevetve olyan rekonstrukciók és modern fordítások alapjául szolgálhatott, mint a tárgykörben nagymonográfiát is publikáló Derwas J. Chitty legendás, eleinte magánhasználatra szánt angol szövege, és ily módon felbecsülhetetlen segítséget nyújtott ahhoz, hogy Antal tanítása a modern olvasók számára megközelíthető legyen.

Rubenson munkája filológiai, történeti és teológiai szempontból egyaránt mérföldkőnek számít. A monográfiában történik először érdemi kísérlet a szöveghagyomány rekonstrukciójára, a levelek keletkezési körülményeinek történeti vizsgálatára, valamint a levelek teológiai és filozófiai forrásainak feltérképezésére. Rubenson eredményei, amelyek eleinte heves vitákat is kiváltottak, rendkívül megtermékenyítően hatottak a kutatásokra. Annál is inkább, mert sok esetben nehéz, sőt kényes kérdéseket vetettek fel a IV. századi aszketikus mozgalmak teológiai hátterét illetően. A kiváló svéd kutató határozottan megcáfolta a kegyes hagyományban évszázadokon keresztül uralkodó képet, mely szerint Antal írástudatlan, műveletlen szent ember volt, aki kizárólag közvetlen isteni megvilágosításnak köszönhetően alakította ki és adta elő tanításait, gondolatait. A levelek ugyanis arról tanúskodnak, hogy Antal és remetetársai gondolkodását, ily módon pedig magát az egyiptomi remetemozgalmat mélyen befolyásolta az a filozófiai elemeket is szép számban magába ötvöző alexandriai teológiai hagyomány – pontosabban annak egyszerűsített változata –, amelynek Órigenész volt a legmeghatározóbb alakja. A levelek teológiai tanításai ezért néha súrolják azt a határt, amelyet később az egyház ortodoxia és heterodoxia választóvonalaként megvont.

Az alábbiakban Remete Szent Antal első levelének a háromféle meghívásról és a háromféle testi indulatról szóló részét közlöm. A teljes levél fordítása bevezető tanulmánnyal és magyarázatokkal itt olvasható: Katekhón 9 (2006/3): 405-414. Ily módon is szeretném felhívni a figyelmet a Katekhón keresztény teológiai és kulturális folyóiratra, amely kétéves tetszhalott állapotából hamarosan feltámad, és új folyammal jelentkezik.

Először is üdvözöllek benneteket az Úrban!

Úgy vélem, három módja van annak, ahogyan Isten kegyelme megragadja és Igéje által elhívja az egyes lelkeket, mind a férfiakat, mind a nőket, hogy Őt hirdessék. Egyesek a szeretet természeti törvénye és az első teremtésüknél fogva beléjük ültetett eredendő jó folytán nem késlekednek Isten feléjük irányuló Igéjével érintkezni, hanem készségesen követik őt, amint a mi ősatyánk, Ábrahám is tette. Amikor ugyanis először jelent meg neki Isten, mert a megalkotott törvény által felkereste őt, azt mondta: Vonulj ki földedről és rokonságod köréből, atyád házából, és menj el arra a földre, amelyet mutatok neked. (Ter 12,1) Ő pedig a legkisebb habozás nélkül készen állt a meghívásra. Ábrahám volt a mintaképe annak a meghívási módnak, amely mindmáig létezik azokban, akik az ő nyomdokain haladnak. Ezért most is, ha a lelkek így kitartanak, és így cselekszenek, könnyen megvalósítják az erényeket, hiszen a szívük felkészült arra, hogy Isten Lelke betöltse. Ez az első meghívási mód.

Létezik egy másik is, amely azokra vonatkozik, akik meghallják az írott törvényt, amely minden, a bűnösök számára előkészített szenvedést hírül ad nekik, és beszámol az előrehaladóknak adott szent ígéretekről. Az írott törvény bizonyságai folytán tiszta szándék ébred bennük, és ezáltal igyekeznek eleget tenni a Meghívó hívásának. Dávid is erről tesz tanúságot, amikor így szól: Az Úr törvénye szeplőtelen, és megváltoztatja a lelkeket; (Zsolt 18,8) és ugyanott: Igéid kinyilatkoztatása megvilágosít, és értelmet ad a kicsinyeknek. (Zsolt 118,130) Sok egyéb ilyen tanúság is van, amelyekből most nem idézhetünk.

Azután a harmadik meghívási mód az, amikor a gyakori vétkekben és bűnös cselekedetekben megátalkodott kemény szívekre bajt zúdít a jóságos Isten, hogy megfeddje őket, mígnem a szenvedések által észhez térnek, s teljes valójukban bűnbánatot gyakorolnak. Ekkor ők maguk is elfogadják az erényeket, amint azok tették, akikről fentebb beszéltem.  Ez a három ráhatás létezik tehát a lelkekre, hogy bűnbánatot tartsanak, mígnem elnyerik Isten Fiának kegyelmét és meghívását.

Úgy vélem, előbb azokat hívja a Lélek, akik teljes szívükből küzdenek, és az ellenség minden cselvetésének elviselésére felkészülnek, amíg le nem győzik őt. Megkönnyíti ezt számukra az őket mindenben segítő Lélek, hogy a bűnbánat művei megszilárduljanak bennük. Megfelelő bűnbánati eljárással határokat szab számukra testükben és lelkükben, mígnem megtanítja őket a Teremtőjükhöz, Istenhez való odafordulás mikéntjére is. Önuralomra ösztönzi őket, amely áthatja a testet és a lelket, hogy mindkettő megszentelődhessék és mindkettő ugyanúgy elnyerje az örökséget: a test a gyakori böjtölések és virrasztások által, a lélek pedig megfontoltság és összeszedettség révén, valamint a testi szolgálatokban. Minden testi eredménnyel járó tevékenységben erre kell törekedni.

Mindebben a bűnbánat Lelke lesz vezetőjükké, kipróbálja magát bennük, nehogy az ellenség esetleg visszafordítsa őket. Majd ez a vezérlő Lélek kezdi nyitogatni a lélek szemét, hogy megmutassa neki a bűnbánat útját, és így a lélek megszentelődjék. Az értelem is különbséget tesz közöttük, mert elkezdi megtanulni a Lélektől a test és a lélek bűnbánat általi megszentelését. A Lélektől kitanított értelem vezet bennünket a lélek és a test cselekedetében, megszentel mindent és határokat szab, nehogy a test természetes adottságaihoz hozzákeveredjék a hús-vér test vágya. Ezáltal történt a törvénysértés. Minden egyes testrészt visszahelyez eredeti állapotába, mindenféle idegen dologtól vagy ellenséges szellemtől megtisztultan. A testet ugyanis az értelem tartja hatalmában, ez utóbbit pedig a Lélek tanítja, amint Pál fogalmaz: Sanyargatom a testem, és szolgaságra fogom. (1Kor 9,27) Előbb ugyanis az értelem szentelődik meg az evésben, ivásban és alvásban, egyszóval minden indulatában, és ha megszentelődött, még a természetes folyamatoknak is határt szab.

Úgy vélem, háromféle testi indulat létezik. Van a testben egy természetes indulat, amely lényegi velejárója. Ez azonban semmit nem tesz, nem hajt végre a lélek akarata nélkül, csak ha az a testben jóváhagy valamit.

Létezik egy másik indulat is, amely akkor keletkezik, ha a test sok ételt és italt fogyaszt, amelyek felhevítik a vért, és így a lakmározás következtében felgerjedt test a táplálék révén hatalmába keríti az egész lelket. Ezért mondja az Apostol: Ne részegedjetek le bortól, mert abból erkölcstelenség fakad. (Ef 5,18)  Az Úr is ezért mondja tanítványainak az Evangéliumban: Vigyázzatok, nehogy elnehezedjék a szívetek az evés-ivásban, (Lk 21,34) vagy az élvezetekben.Különösen azoknak kell így beszélni: Sanyargatom a testem, és szolgaságra fogom, akik a megszentelődés fokára törekszenek.

A harmadik indulat viszont a kísértő, gonosz szellemek irigységének következménye, akik szeretnék elcsüggeszteni a megszentelődésre törekvőket. Ha azonban a lélek e háromféle indulat esetében kitartó marad azon bizonyságok alapján, amelyekre a Lélek az értemet tanítja, akkor a lélek és a test is megtisztul ettől a háromféle tehertől. Ha viszont az értelem megveti a Lélek tanításait, akkor a gonosz szellemek megszállják a test szervezetét, és az említett indulattal zaklatják, mígnem a lélek elfárad, és keresni kezdi, hogy honnan kaphat segítséget. Ily módon megtér, elfogadja a Lélek tanácsait, és meggyógyul. Ekkor megadja neki az egyedüli nyugalmat, amelyet Istentől kell kérnünk, hiszen Ő lesz a lélek békességévé.”

Reklámok

7 comments on “Remete Szent Antal az ember háromféle meghívásáról

  1. IMB
    október 12, 2012

    (1) Ha kutatástörténetről beszélünk, érdemes megemlíteni, hogy Rubensonhoz képest egy előrelépés történt: Tóth Péter 2011-ben bizonyította, hogy a latin fordítás már a késő ókorban elkészült, nem csak a reneszánsz idején. Rubenson elfogadta az érveket: http://oxfordpatristics.blogspot.hu/2011/06/peter-toth-in-volumine-longobardo-new.html

    (2) “áthatja a testet és a lelket, hogy mindkettő megszentelődhessék és mindkettő ugyanúgy elnyerje az örökséget” — mennyire távol áll ez az órigenészi antropológiától!

  2. H.Gy.
    október 13, 2012

    1. A XX. századi hatástörténetről volt szó, ennek két hullámáról. Péter tézise – amely kutatástörténetileg fontos – meggyőző, de a nyelvészeti-stilisztikai bizonyítást még nem láttam. A latin szöveg mindenesetre épp’ oly nehézkes, mint pl. Irenaeus Adversus Haereses-ének, vagy Órigenész Máté-kommentárjának latinja. Mindig is az volt a benyomásom, hogy a leveleket nem latin anyanyelvű fordította. Ha koraközépkori, akkor az V-VI. századra tippelnék.

    2. Az idézett gondolat szerintem nem áll távol az órigenészi antropológiától. Órigenész sem tagadta a test feltámadását, de átspiritualizálta, és nem tartotta a végső állapotnak. Antal levelei szerint, mint Órigenész szerint is, a kezdet és a vég azonos, és kezdetben Isten a saját képmására egy testetlen értelmi valóságot alkotott. Az itt idézett szakaszban is szó van erről az első teremtésről, amelyben Isten egy egységes értelmi természetet alkotott meg a saját képmására, amely bukás következtében angyali, emberi és démoni természetekké sokasodott, miközben nem szűnt meg, nem lett semmivé, hanem továbbra is minden értelmes létező közös java.

    • Névtelen
      október 13, 2012

      Egy pillanatig sem állítottam olyan csacsiságot, hogy az Antal-levelek nem tanúskodnak Órigenész-hatásról. Az adott passzus azonban ebbe — mint látjuk — csak hosszas magarázkodással illeszthető be. A sivatagban és Alexandriában mások a gondolat törvényei, s a praxis felülírhat vagy teljesen átalakíthat egy teoretikus keretet. Én nem tudom másképp olvasni a fenti sorokat — melyeket Epiphaniosz is maximálisan helyeselt volna. E történet sokszor ismétlődött meg különböző szereplőkkel és háttérben (ld. Damaszkuszi Szt. János és az ikonrombolók; Palamasz Szt. Gergely és Barlaam).

      • H.Gy.
        október 14, 2012

        Persze, én is azt gondolom, hogy nem volt alkalmasabb teológiai nyelv a tapasztalataik kifejezéséhez, mint az átütő erejű órigenészi (amely mögött persze szintén aszketikus tapasztalatok vannak), ezért a feszültség a praxis az elmélet között.

  3. Névtelen
    október 16, 2012

    Köszönöm, hogy közzétette ezt a csodálatos levelet, nagy örömmel olvastam. Nem is tudtam, hogy fennmaradtak tőle levelek.
    Csak egy dolgot nem értek a végén: miért kell megtisztulnia a testnek az első indulattól is (“megtisztul ettől a háromféle tehertől”), amikor abban, én úgy látom, semmi “probléma” sincsen (“semmit nem tesz, nem hajt végre a lélek akarata nélkül “)?

    • H.Gy.
      október 17, 2012

      Nagyon jó kérdés, és csak a folytatásból lehet választ kapni rá, amit nem közöltem, hogy ne sértsem a Katekhón jogait. A folytatásban az áll, hogy a Szentlélek megtanítja az értelemnek, “hogy miként kell orvosolni a lélek minden betegségét. Határt szab valamennyinek: a természeteseknek, amelyek abból adódnak, hogy a lélek összevegyül a testtel, és a többinek, amelyek a testen kívülről érkeznek hozzá, a feje búbjától a talpáig, és amelyekben a lélek úgy van jelen, hogy az akarata keveredik hozzájuk.” A természetes indulat, vagyis a testi hajlamok, ösztönök megtisztulása itt azt jelenti, hogy a Szentlélek által irányított értelem a felügyelete alatt tartja azokat, nem engedi, hogy a természetes mértéküket túllépjék. Ezért mondja Antal: “Mértéket szab a szemeknek, hogy helyesen és tisztán lássanak, és hogy ne legyen bennük semmi idegen. Majd a füleknek is, hogy békességben halljanak, és többé ne leljék örömüket mások gyalázásának és megszólásának hallgatásában, hanem legfőképpen arra vágyakozzanak, hogy mindenki megjavuljon és irgalmat nyerjen, hiszen korábban ő maga is ebben a betegségben szenvedett. Azután a nyelvet tanítja meg a tisztaságra, mivel súlyosbodott a betegsége, úgyhogy mindig az alapján szólt, ami megbetegítette, és megadta a nyelvnek, amire annak szüksége volt…..Azután a kezek mozgását mérsékeli, ha azok olyasmire indultak meg a lélek vágyai miatt, amire nem kellett volna.”

      (Ha a Katekhón hozzájárul, az egész levelet közlöm.)

  4. Somogyi Gyula
    október 17, 2012

    Hihetetlen hogy sok száz évvel ezelőtt ilyen hatalmas gondolatokkal ajándékozta meg az Úr a Szentet, a modern pszichológia alapjai is benne rejlenek, fantasztikus!!!!

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Information

This entry was posted on október 12, 2012 by in A szeretet kultúrája, Egyházatyák.

Navigáció

Enter your email address to follow this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 1 249 követőhöz

Archívum

%d blogger ezt kedveli: