A szólamok összhangja
A pluralizmusról, a különféle teológiai irányzatokról kialakult vita eszembe juttatta Thomas Tallis (1505-1585) negyven szólamú (!) motettáját, amelyet Erzsébet királynő 40. születésnapjára komponált nyolc, egyenként öt tagból álló kórusra. Negyven szólamot én magam képtelen vagyok szétválasztani és követni, de az összhang gyönyörködtet. Olyan, mint az egyház. Lehet, hogy nem hallunk tisztán minden hangot, talán egy-egy szólam önmagában nem is tetszik, de egészében csodálatos. Az itt látható felvételen több, mint hétszázan éneklik a darabot. Egészen különböző emberek, különböző hangok, eltérő adottságok. 40 szólam 700 torokból. Kicsiben az egyház, amelyhez Tallis egy nagyon zavaros időszakban, úgy tűnik, hűséges tudott maradni.
Ugyanez “professzionális” előadásban:
Heidl György blogja 
Tisztelt Heidl György!
Köszönjük a gyönyörű zenei betétet. Azonban ennek csodás összhangjából levont következtetésével már nem értek egyet.
A pluralizmusban, jelen esetben a különféle teológiai irányzatokban egymással VERSENGŐ sokféleség van jelen.
A zenében a szép mű megköveteli, hogy a RÉSZEK AZ EGÉSZHEZ JÓ ARÁNYBAN álljanak. Ez összhangot teremt, nem versengést!
A sokféle teológiai irányzat versengése nem ugyanaz, mint a zenében a részek az egészhez való helyes aránya. A kettőt nem lehet egymáshoz hasonlítani, vagy egyként venni.
Így a pluralizmus nem jelent összhangot, a zene pedig nem jelent pluralizmust!
Az Aquinói Szent Tamáshoz hű tomizmus és az Egyház tanítása van igazi egységben, harmóniában egymással. A zeneművet inkább ehhez lehetett volna hasonlítani.
“A pluralizmusban, jelen esetben a különféle teológiai irányzatokban egymással VERSENGŐ sokféleség van jelen.” + “Így a pluralizmus nem jelent összhangot, a zene pedig nem jelent pluralizmust!”
A magyar nyelv ezzel szemben hangVERSENYről beszél, vagyis egymással versengő szólamokról, amelyek egységes egésszé rendeződnek. Szerintem éppen ez a pluralizmus.
Kedves Matthaios!
Ennek a Tallis-bejegyzésnek az “ernyője alatt”, érdeklődéssel olvasnék arról, amit már több utalásban is önt foglalkoztató témaként említett, hogy Ön szerint “elsősorban a matematika és a természettudományok fejlődése (…) a mai tomista igazi kihívásai.” Mire gondol ennek kapcsán? A teológia és természettudomány párbeszédének kérdésköre, bár nem tomistaként, de engem is mélyen érdekel.
Kedves Bystander!
Csak most olvastam megjegyzését, amelyben a teológia és a természettudományok közti kapcsolatok iránt érdeklödik. Amit említettem, az nem elsősorban a teológiára vonatkozik, hanem a filozófiára, itt is elsősorban a természetfilozófiára (és tudományfilozófiára). Röviden arról lenne szó, hogy az utóbbi évszázadok, de elsősorban a huszadik század természettudománya hogyan viszonyul az arisztotelészi-tomista természetfilozófiához (és nem a szoros értelemben vett fizikai világképhez). A képesség-ténylegesség (potencia-aktus), természet, materia-forma, szubsztancia-akcidens fogalmakkal való megközelítés igéretesnek mutatkozik. A témával kapcsolatban bővebb anyag található itt: http://www.u.arizona.edu/~aversa/scholastic/.
Kedves Matthaios!
Köszönöm a hivatkozott lapot, majd apránként olvasgatom.
Az utánaolvasást megelőzően két dolog jut eszembe. Egyrészt az, hogy az általam már említett Weissmahr Béla többször feldolgozott meglátása volt, hogy a természettudomány és a keresztény gondolkodás kapcsolatában ma meglévő zavar oka az, hogy a szó klasszikus értelmében nincs természetfilozófiánk, pedig lehetne. Ezt a vákuum-ot természettudományos és teológiai oldalról egyaránt önjelölt határátlépők próbálják ad hoc kitölteni. Másrészt, egy ilyen természetfilozófiának ott lenne ütközőpontja a klasszikus természetfilozófiával, hogy a világegyetem egészét bizonyos evolúciós elv szerint szemléljük. Ami korábban csak a biológia terén volt csatatér, az ma már kozmológiai evidencia is. A világegyetemet csak mint “fejlődő valóságot” szemlélheti a fizika. Ez a természetfilozófia terén a hierarchia entium-nak, a létezők hierarchiájának bizonyos dinamikus szemléletét követeli meg, amihez nincsenek nyilvánvaló filozófiai eszközök, mert ezzel a dinamizmussal skolasztika nem foglalkozott. Weissmahr ezt a két gondolkodás közti vákuumot képes volt kezelni a maga “rendszerében”, és ott egy olyan természetfilozófiát körvonalazott, amit a természettudományos és a teológiai iskolázottságommal egyaránt érvényesnek látok. Sajnos ezt a területet keresztény oldalról vagy rendkívül elnagyoltan, vagy “egyházi diplomáciával” szokták kezelni (pápák is), amint szinte rosszabb, mint a semmi. Természettudományos oldalon pedig bestseller-recept nagy öntudattal kilépni a “filozófiai senkiföldjére”, nem törődve az amúgy szigorú tudományelméleti korlátokkal.
Ezt csak mint kiindulópontot jelzem – a magam oldalán – a természetfilozófia témájához.
Kedves Bystander!
Messze vezetne most a Marechal, Rahner, Coreth, Lonergan, Weissmahr stb által képviselt irányzat, „transzcendentális tomizmus” kritikája. Az arisztotelészi-tomista megközelítés azt mondja, hogy a tapasztalat, az érzéki adatok közvetítik a megismerhetőt, az intelligibile-t, amelyet az értelem feldolgoz, és így jön létre az ismeret. A racionalizmus, az empirizmus, Kant, a pozitivizmus különböző irányzatai nem fogadják el ezt a kapcsolatot, a megismerhető tárgy és a megismerő alany közti különbséget eltúlozzák, ezért a kettő közti egészséges kapcsolat, kiegyensúlyozottság helyett a megismerő alanyt valamilyen „elzártságra” itéli. A „transzcendentális tomizmus” közvetítési kisérlet a két álláspont között. Nem hiszem, hogy most itt lefolytathatnánk azt a szakfilozófiai vitát, amelynek eredményeként tisztázni lehetne, hogy ez helyes-e.
Szerintem azonban az egyik legnagyobb probléma, az a nyolcvanéves kérdés, amely arra vonatkozik, hogy mi van a kvantummechanika mögött, mi a viszony a különböző, erősen matematizált fizikai elméletek és a valóság között. Néhány újabb elmélet kísérleti igazolása szinte reménytelennek tűnik, ugyanakkor a kvantumelmélet a kisérletekkel eddig legjobban igazolt fizikai elmélet. A gond csak az, hogy a teljesen determinisztikus egyenletek nem konkrét adatokra vonatkoznak, hanem ezek valószínűség-eloszlására. A mérési adatok eloszlásai viszont igazolják ezeket az egyenleteket. De mi a valószínűség? Mi történik egy adat mérésekor? Egyetlen konkrét méréskor már nem valószínűségről van szó, hanem egy bekövetkező eseményről. A képességiség ténylegességbe megy át. Hogyan lesz a mikrovilág jelenségeiből makróvilági jelenség? Ezek a kérdések a fizika kérdései, de az értelemezések már túlmutathatnak a fizikán. A véges létező tomista ontológia szerinti szerkezete segíthet az értelmezésben.
Vannak akik szerint a világegyetem fejlődése fejlődés nem linearis, hanem ciklikus. A kozmológia és az elméleti fizika keményen dolgozik azon, hogy valamilyen “levezetést” adjon a kezdeti állapot és a mai állapot között. Ennek érdekében a kezdeti állapotot igyekszenek minél jobban megközelíteni, a kezdethez közeli állapot feltételeit kisérletek számára előállítani. Vannak, akik szerint a kezdeti állapot csak egy ciklus kezdete. Beszélnek arról is, hogy valamilyen matematikailag leírható üresség (tehát mégsem teljesen üres dologról van szó, mert a teljes üresség nem írható le matematikailag) véletlen ingadozásaiból jött létre a világegyetem. Szerintem az actus-potentia, materia prima, materia quantitate signata, forma jó fogalmak lehetnek ezen a területen.
A létezők dinamikája (a képesség aktualizálása, a változás) fontos része a tomista természetfilozófiának, így a fejlődés sem idegen ettől. A cél-ok egyike a négy oknak, csak ezt helyesen kell felfogni. A fejlődés képességiségből (potencia) ténylegességbe (actus) való átmenet. A cél-ok (a causa finalis) pedig megadhatja azt az irányt, ami lehetővé teszi, hogy fejlődésről beszéljünk. A fejlődés különböző, feltételezett, másodlagos létesítő okai (a biológia evolúció esetében egy ilyen lehet például a kiválasztódás) nem zárják ki sem az elsődleges létesítő okot, sem a cél-okokat.
Kedves Matthaios!
Köszönet a világos, tiszta, lényeget érintő írásaiért. A mostani is egy kiváló elemzés! Örülök az Ön által megadott tomista oldalnak. Milyen jó lenne ezeket a tanulmányokat magyarra fordítani és megjelentetni. Akár az interneten.
Kedves Matthaios!
A kvantummechanika természetfilozófiai elemezgetése szerintem itt a matematika és metafizika szoros összekapcsolásával kacérkodik. Jól értem, hogy a Schrödinger-egyenletben definiált matematikai hullámfüggvényt feleltetnénk meg a potencia klasszikus metafizikai fogalmának? Itt egyelőre csak egy távoli analógiát tudok elcsípni, de majd olvasom a cikkeket és gondolkodom. A kvantummechanika első kidolgozói között egyébként többen a buddhizmus gondolkodásmódját érezték inspiráló keretnek az elmélet által ábrázolt világ megértéséhez, szemben a klasszikus mechanikát ihlető zsidó-keresztény háttérrel. Ha az arisztoteliánus-tomista fogalomkészlet és látásmód egy jó alternatíva, akkor itt egy érdekes témára bukkantunk. Egyelőre azonban nem értem pontosan a felfedezést.
Belepillantva, az előérzetem az, hogy itt valami olyasmi következik a cikkekben, mint amikor valaki diadalmasan felmutatja, hogy lám, a legnagyobb természettudósok is hittek valamilyen Istenben, tehát a kereszténységet érdemes mégis fontolóra venni. Ez szerintem a legrosszabb bevezető a kereszténységhez, mert eredendően rossz kiindulási és viszonyítási pontból közelít hozzá, lefokozva annak lényegét a természettudományos elméletek szintjére. Rögtön világos a probléma ezzel, ha azt is megkérdezzük, hogy akkor mi a helyzet a feltámadás kérdésével, amivel a természettudós mint természettudós nem nagyon tud mit kezdeni? Más-más “bizonyosságból” táplálkozik a természettudomány és a keresztény hit / teológia.
Szaladjunk egy kissé előre, és tegyük fel most, hogy a kvantummechanika empirikus és elméleti “tényeinek” az értelmezéséhez a tomista fogalmak adják az adekvát eszköztárat. Mi következne ebből? Arra szeretnénk ebből következtetni, hogy a kereszténység lényegének kifejtéséhez is a tomizmus adja a megfelelő apparátust? Vagy arra, hogy a tomizmus bizonyos philosophia perennist nyújt, ami nem csak hogy megelőzte a korát, hanem minden kor elméleti problémáihoz is kulcsot jelent (természettudományos szinten is)?
Végül azon gondolkodom, hogy a modern fizika nagy újdonsága, az univerzumnak mint egységnek a téridőt “magában foglaló” fogalma. Ez valami olyan “objektum”, amit a fizikai kozmológia részben sikeresen leír. Ez a leírás a kvantummechanikát és a relativitáselméleteket is feltételezi, a kettő egyesített elmélete azonban nem áll rendelkezésre. Jól értem, Matthaios, hogy erre az “univerzum-objektumra” is alkalmazni próbálja a tomizmus hagyományosan hétköznapi tárgyakra használatos metafizikai leírását? Ha igen, ez érdekelne, hogy az “univerzum” hogy illik bele a hülémorfizmus fogalmi kereteibe!
Végül egy feladvány: Ha igaz az, hogy egy természettudományos népszerűsítő könyv minden egyes matematikai képlettel elveszíti az olvasóinak a felét, akkor a Schrödinger-egyenlet emlegetése hogyan hat egy internetes blog-bejegyzés olvasottságára? 🙂
Kedves Bystander!
A tomizmus nem túlzottan apologetikus irányzat. Vannak, akik kifogásolja, hogy Gilson túl korán vonja be Istent a metafizikába, jóllehet ő sem apologetikus célzattal teszi ezt. Szent Tamás határozottan kivonja Istent a metafizikai vizsgálódás „első vonalából”, csak a véges létezőkkel foglalkozik. Isten csak a metafizikai vizsgálódás végén jelenik meg, nem annyira a metafizika tárgyaként, hanem inkább a metafizika igazi tárgyainak, a véges létezőknek principiumaként. A természettudományos vonatkozások elsősorban nem is a metafizikát, hanem inkább az arisztotelészi „fizikát”, a természetfilozófiát érintik. A kvantummechanika és az arisztotelészi természetfilozófia viszonyával kapcsolatban Wolfgang Smith „Quantum Enigma.Finding the Hidden Key” c. könyvét ajánlanám (amazonnál kapható, van Kindle-olvasó kiadása is). Az arisztotelészi felfogás közelebb áll a modern fizikához, mint a mechanikus világfelfogáshoz. A fizika és a természetbölcselet kapcsolatának rendszeres kidolgozása terén figyelmreméltó William A Wallace OP „The Modeling of Nature” c. könyve. Ebből viszont hiányzik a kvantummechanika részletesebb tárgyalása. Szerintem a teljes szintézis megkövetelné még az anyagi létező és megismerése filozófiai értelemben vett „szerkezetének” további finomitását.
A valószínűség és a potencia egymásra utaló fogalmak. A valószínűség fogalma egyébként vitatott fogalom a mai természet- és tudományfilozófiában. Meggyőzödésem szerint a tomizmusnak van köze a „philosophia perennis”-hez. A görög természetbölcselőktől Platónon keresztül Arisztotelészig, majd Szent Tamásig egyértelműen fejlődés látszik. Ez a fejlődés Szent Tamással nem ért véget. De fejlődésről van szó, amely bizonyos azonosságot is feltételez.
Az univerzum értelmezhető a hülémorfizmus keretében. Az univerzum létezői összetetettek és az összetétel legmélyén a lényegből és a lényeg által nem tartalmazott létezésből álló összetétel van. A lényeg ugyancsak összetett (szemben például az angyali lényeggel). Ezen összetétel mélyén a „materia prima”-ból és valamilyen formából való összetettség van. A materia azt az állandóságot jelenti, amely forma nélküli, formától elkülönítve azonban önálló léte nincs, de a különböző formák befogadása során utal arra az állandóságra, amely a változások során átalakuló anyagra vonatkozik. Ezt néha vonatkoztatják a fizika megmaradási elveire. Az ősrobbanással megjelenő anyag ősformáinak, első formáinak nyomait igyekszenek a fizikusok megtalálni.
Azt hiszem elég sokat beszéltünk a sok szólam közül egyről és ezzel igénybe vettük a blog tulajdonosának és az olvasóknak a türelmét. A hullámegyenlet említése talán nem okozott akkora katasztrófát. Csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy míg a kvantumechanika előtti fizikai egyenletek azt mondták meg, hogy egy adott paraméter (pl. idő) függvényében milyen értékeket vesz fel egy fizikai mennyiség, itt már csak arról van szó, hogy az értékek milyen valószínűséggel esnek egy adott tartományba.
Egy kis hozzájárulás a tudós disputához Szent Tamás mestere, Nagy Szent Albert mai ünnepe kapcsán:
“Nagy Szent Albert (Albertus Magnus) szerint minden tudomány szem, amellyel az ember Istent nézi… Ő maga elsőként írta le a virágok porzóit és a nektárt, ismerte a rovarok hasi idegszálát, s leírta a magban a csíra helyzetét. Megállapította továbbá, hogy a fák magassága és lombjának nagysága összefügg a fénnyel és a meleggel. Megállapította a föld gömb alakját és a déli félteke lakhatóságát.“ (Bocsa József)
Minden idők egyik legjobb könyvelőszava Szent Ágostontól (A Szentháromságról):
“Írásaimhoz nemcsak hívő olvasókat kívánok, hanem olyanokat is, akik (adott esetben) elfogulatlanul kijavítanak. […] Nem kívánom sem azt, hogy az olvasó velem szemben legyen elfogult, sem azt, hogy a bírálóm magával szemben legyen elfogult. Ne szeressen engem jobban, mint a közös hitünket, de magát se szeresse jobban, mint az igazságot.”