Az üdvösség szentsége
“Nem kapunk hű képet a patrisztikáról, ha nem emeljük ki külön az egyik legnagyobb hatású egyházatyát, Szent Ágostont, aki az észak-afrikai partvidéken fekvő Hippó püspöke, 395-től egészen a 430-ban bekövetkezett haláláig. Ágostonnak nemcsak több komoly eretnekséggel kellett megküzdenie, hanem annak a hatalmas felfordulásnak a következményeivel is számolnia kellett, ami Róma 410-ben bekövetkezett tragikus kifosztását követte. Ágoston teológiai gondolkodásában Krisztus és az Egyház gyakorlatilag elválaszthatatlanok egymástól. A kettő együttesen, azaz a fő és a tagok együtt alkotják azt, amit ő totus Christus néven említ, azaz „teljes Krisztusnak” nevez. Ha az egyiket befogadjuk, azzal befogadjuk a másikat is. Ágoston így mondhatja azt, hogy az eucharisztikus eledel, ami halhatatlanná és romolhatatlanná teszi a befogadóit, nem egyéb, mint a szentek áldott közössége a mennyben, amit úgy várunk. (In Joannem 26.6.17) Emlékezetes módon hasonlítja az eucharisztikus kenyér létrejöttének folyamatát ahhoz, ahogy az újonnan megkeresztelteket előkészítik az elsőáldozásra.
Hallod ugyanis: Krisztus teste, és te válaszolod: Amen. Légy Krisztus tagja, hogy igaz legyen az Amen. Miért a kenyérrel lesz teljes ez a misztérium? Erre magunktól semmit sem mondunk, inkább hallgassunk Pál apostolra, aki erről a szentségről mondja: »Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk.« […] Értsd meg, és örvendezz. Egység, odaadás és szeretet! Egy kenyér: és mi ez az egy kenyér? Egy test, ami több testből épül fel. Gondolj bele, hogy a kenyér nem egy, hanem sok búzaszemből készül. Amikor kiűzték belőled a gonoszt, a malomban őrölték a szemeket. Amikor megkereszteltek, vizet öntöttek a liszthez. Majd amikor a Szentlélek tüze töltött el, kisült a kenyér. Akkor pedig légy az, amit látsz, és fogadd be azt, ami vagy. (Sermo 272 vö. 234)
Ágoston számára Krisztus testének eucharisztikus befogadása valójában azt jelenti, hogy ő fogad be bennünket a testébe, ami az Egyház. Hallja, hogy Krisztus így szól hozzá: Nem te változtatsz át engem magaddá, hanem én változtatlak át téged magammá. (Vallomások 7.10.16) Alapvetően mit értünk itt meg? Krisztus valóságos teste az Egyház, az égi közösség, ami feltárul majd az utolsó napon, s imádkozunk, hogy magunk is oda kerüljünk. Az eucharisztia ünneplésében van az a hely, ahová egész valónkkal törekszünk eljutni Isten közösségformáló üdvtervében. Ágoston mindig mögé is tekintett ezen ünnepnek, vagyis annak célja felé. Az eucharisztia az a szentség, amely által az Egyház egysége megvalósul – mondja. (Contra Faustum 12.20)
Másként fogalmazva: az Egyház az eucharisztia által él, mi vagyunk Krisztus valóságos teste, s az eucharisztia magunkhoz vételével alakulunk át ebbe az új valóságba. Az Egyház misztikus életre kel az eucharisztiában, ennélfogva az eucharisztia Krisztus misztikus teste. Ez a felfogás uralkodik a patrisztikus korban, és nyomja rá bélyegét a kereszténység első tíz-tizenkét évszázadára. Az Egyházat az eucharisztia szentsége határozza meg.”
Forrás: Msgr. Paul McPartlan, Sacrament of Salvation (Az üdvösség szentsége), Edinburgh, T&T Clark, 1995, pp 35-37. Részlet a közeljövőben magyar nyelven is megjelenő könyvből Mészáros Viktor fordítása alapján.
Heidl György blogja 
Nem kevesebbről van itt szó, mint hogy csak az Eucharisztián keresztül válhat világossá, hogy mit jelent kereszténynek lenni! Megrendítően szép! Miért nem hall ilyen prédikációkat az ember manapság (pedig csak föl kéne lapozni Szent Ágostont)?
Kedves Tilla!
Igen, gyönyörű az ágostoni prédikáció-részlet és a benne rejlő misztikus teológia! Egyetértek, hogy ennél meg kell pihenni egy pillanatra. Az eucharisztia liturgikus dinamikájában (ezért a kisbetű) ölt alakot, hogy mit jelent kereszténynek/katolikusnak lenni. Ha egy teológiai töprengés nem ezt tükrözi vissza, akkor eltávolodott a gyújtóponttól!
Schütz Antal Dogmatikája, amikor a valóságos jelenlét hagyományból való bizonyításáról beszél, megállapítja, hogy „Szent Ágostonnak eucharisztia-tana nincs nehézségek híján, melyeknek alább szemébe nézünk…” Ezt követik olyan idézetek Szent Ágostontól, amelyek a valóságos jelenlétre utalnak, de ismételten megállapítja a szerző, hogy az atyák eucharisztikus kijelentései néha homályosak, szimbolikusak, allegórikusak. Sokat beszéltünk már erről, de azért még mindig felmerül a kérdés, hogy vajon a nyugati egyházban visszalépés történt-e azzal, hogy a valóságos jelenlétet egészen határozott terminológiával fogalmazták meg később, a középkorban. Több orthodox teológus igenlő választ ad. Szerintem nem ez a helyzet. A skolasztika kifejezései, majd a trienti dogma éppen kiteljesítik a az atyák tanítását. Hiszen így még világosabb, hogy a szentmisében a megdícsőült Jézus minden kétséget kizáróan, testében, ennek következtében teljes személyiségében (Jézus pedig személyként nem különbözik az Igétől) van jelen. A szentáldozásban ez a Jézus egyesül az áldozóval. Ez adja meg az igazi alapot arra, hogy az „egységről, odaadásról és szeretetről” beszéljünk. Ez az a mély kapcsolat, amelyből épül az Egyház és amely a jővő záloga, hiszen a megdícsőült Jézus elsőszülöttként az új teremtés „zsengéje”. Ezért szerintem azzal, hogy a skolasztika az atyáknál esetleg homályosabban (sokaknál azonban igen határozottan, pl. Jeruzsálemi Szent Ciril, Aranyszájú Szent János, Szent Ambrus) meglévő állítást határozottan megfogalmazza, fejlődés történt. Az atyák kijelentései így még határozottabb alapot és távlatot nyernek. Az tény, hogy a szubsztancia több filozófus által vitatott fogalom, mások pedig a fogalom mellett vannak. Szerintem a tomizmus olyan filozófiai (és teológiai) irány, amelynek jővője van, de a lényeg nem ez, hanem az, hogy a mindennapi tapasztalat alapján a fogalom érthető és eddig ez a legalkalmasabb a misztérium megvilágítására. A fogalom használata azt kívánja hangsúlyozni, hogy Jézus a mi terünkben és időnkben valóságosan akar megjelenni számunkra a színek alatt. Így táplálja Egyházát, és így az új teremtés már a mi világunk terében és idejében is jelen van.
A skolasztikus terminológia az eucharisztia-viták következtében alakult ki. Mivel a patrisztikus korban ilyen vita nem bontakozott ki, vagy csak egészen halványan és elszigetelten – pl. az áldozás gyakoriságáról -, nem volt szükség olyan kifinomult fogalmi tisztázásra, mint a 9. századtól kezdve. Ilyen értelemben a fogalmi finomság az élő hit kiüresedésének jele. A “homályos”, “szimbolikus”, “allegorikus” a skolasztika felőli visszavetítés, anakronosztikus dolog ezen a módon jellemezni az atyák eucharisztikus teológiáját, beleértve Ágostonét is. Egyébiránt az itt kialakult vita hatására elkezdtem kortárs tomista szerzőket olvasni (igen kevesen vannak), de be kell valljam, a legtöbb szöveg számomra egyszerűen unalmas.
A skolasztikus terminológia tulajdonképpen Arisztotelész megjelenésével alakult ki. Ezt a terminológiát alkalmazták az Eucharisztiára is. Természetesen az atyáknál nem szerepelt ez a terminológia. A „homályos” kétségtelenül negatív jelző, de például az „allegórikus” nem feltétlenül az. Nem akartam egyébként szembeállítani a patrisztikus és skolasztikus teológiát. A keresztény hagyomány minden rétege értékes. A mai tomizmusról szerintem jó összefoglalást lehet találni it: http://edwardfeser.blogspot.hu/2009/10/thomistic-tradition-part-i.html. A 2.rész: http://edwardfeser.blogspot.hu/2009/10/thomistic-tradition-part-ii.html . A fenti blog tulajdonásának van egy (szerintem jó) bevezető könyve Szent Tamáshoz.
Ha szabad javasolnom érdemes lenne mindnyájunkkal megismertetni a hazai tomisták műveit, akár részletenként is. Például Horváth Sándor OP, Kecskés Pál, Schütz Antal, Tudós-Takács János könyveiből, tanulmányaiból. Esetleg a Summához Írt G. Lagrange magyarázatokból. Vagy ott van például a Szent Tamás könyvtár, Bp., 1935-1943: filozófiai tárgyú könyvsorozat az Aquinói Szent Tamás Társaság kiadásában. – 1. Mi a bölcselet? 1935. – 2. Az anyag és az élet bölcs-e. 1937. – 3. A világegyetem bölcs-e. 1938. – 4. A szellemi lét. 1938. – 5. Isten bölcseleti megismerése. 1939. – 6. Az ember a bölcselet megvilágításában. 1940. – 7. Kecskés Pál: Az ember lelke. 8 előadás. 1943. Ezekből is lehetne közzétenni részeket. Ezek biztos, hogy nem unalmasak. Már került a kezembe ezekből néhány.
http://www.thesumma.info/index.php
http://www.catholictheology.info/summa-theologica/index.php
Köszönettel: trienti
Nagyon köszönöm, de kortársabbakra gondoltam, pl. Ralph McInerny, Romanus Cessario, Pierre-Marie Emonet, Servais-Théodore Pinckaers. Van néhány magyar nyelvű honlap, amelyik az Ön által említett örökséget is ápolja, beleértve Tudós-Takács Jánost, akit a magam részéről kihagynék a felsorolásból. Korábbi kommentekben ezek a honlapok már felbukkantak, nem régen pedig ezt találtam: http://www.foliaselecta.hu/archivum/utolso
Matthaiosnak nagy köszönet a hivatkozásokért, Feser izgalmasnak tűnik, a blogja egészen üdítő. Persze, nem tomista (talán ezért is tud jól írni), hanem filozófiatörténészként vagy – hogy is mondjuk ezt magyarul – a filozófiáról íróként dicsérik: “one of the best contemporary writers on philosophy”. A hat gyermek pedig külön jó pont. A titkos és illegális könyvmegosztón az új Tamás-könyve még nincs fenn, pedig a kritikák alapján szívesen olvasnám.
Trienti, az általad felsorolt és hasonló szellemiségű szerzők műveit olvashatod az http://amdg.betiltva.com/ honlapon. Pl. Horváth Sándortól A haza és hazaszeretet bölcseleti alapjait is.
Köszönöm matthaios a lényeget kifejező hozzászólásod. Egyetértek vele! Schütz Antal Dogmatikája kiváló mű!
A Katolikus Egyház Katekizmusában így szűrődtek le Szent Ágoston fenti gondolatai (az internetes szövegváltozat alapján):
KEK 1370-1372:
>> Krisztus áldozatával nemcsak a földön élő tagok, hanem azok is egyesülnek, akik már a mennyei dicsőségben vannak: az Egyház a Boldogságos Szűz Máriával közösségben és róla, valamint az összes szentekről megemlékezve ajánlja föl az eucharisztikus áldozatot. Az Egyház az Eucharisztiában bizonyos értelemben Máriával együtt áll a kereszt tövében, egyesülve Krisztus áldozatával és közbenjárásával.
Az eucharisztikus áldozatot az elhunyt hívőkért is fölajánlják, “a Krisztusban elhunytakért, akik még nem tisztultak meg teljesen”, [196] hogy beléphessenek Krisztus világosságába és békéjébe.
“Bárhol helyezzétek el ezt a testet: semmi aggodalmatok ne legyen miatta; csak arra kérlek titeket, hogy az Úr oltáránál emlékezzetek meg rólam, bárhol lesztek.” [197]
“Azután (az anaforában) az elhunyt szent atyákért és püspökökért, és általában a közülünk elhunytakért (imádkozunk); mert hisszük, hogy ez nagyon javára válik azoknak a lelkeknek, akikért imádkozunk e szent és félelmetes áldozat színe előtt. (…) Mi magunk is könyörgéseket ajánlunk föl Istennek az elhunytakért, még ha bűnösök voltak is, (…) a bűneinkért föláldozott Krisztust ajánljuk föl, engesztelvén Istent, az emberek barátját mind értük, mind önmagunkért.” [198]
Szent Ágoston csodálatos szintézisbe foglalta e tanítást, mely arra késztet, hogy egyre teljesebben vegyünk részt Megváltónk áldozatában, amit az Eucharisztiában ünneplünk:
“Az egész megváltott közösség, azaz a szentek gyülekezete és társasága Istennek fölajánlott áldozat lesz a nagy Pap által, aki önmagát is fölajánlotta értünk a szenvedésben, hogy ily nagy Fő teste lehessünk a szolga alakja szerint. (…) Ez a keresztények áldozata: “Sokan egy test vagyunk Krisztusban” (Róm 12,5). Amit az Egyház az oltárnak a hívők számára is ismert szentségével gyakorol, ahol megbizonyosodik arról, hogy abban, amit föláldoz, önmaga áldoztatik föl.” [199] <>Az Eucharisztia és a keresztények egysége. E misztérium nagysága láttán Szent Ágoston így kiáltott föl: “Ó, kegyes jóság szentsége! Ó, egység jele! Ó, szeretet köteléke!” [239] Minél fájdalmasabban érezzük az Egyház megosztottságait, amelyek lehetetlenné teszik az Úr asztalánál való közös részvételt, annál fontosabbak az imádságok az Úrhoz, hogy a benne hívők teljes egységének napjai visszatérjenek.
A keleti egyházak, amelyek nincsenek teljes közösségben a katolikus Egyházzal, az Eucharisztiát nagy szeretettel ünneplik. “Ezek az egyházak, jóllehet különváltak, valódi szentségeikkel rendelkeznek, kiváltképpen pedig az apostoli jogfolytonosság következtében van papságuk és Eucharisztiájuk, melyek révén igen szoros kapcsolatban állnak velünk mindmáig.” [240] Ezért “bizonyos kommunikáció in sacris, bizonyos körülmények között és az egyházi hatóság jóváhagyásával nem csupán lehetséges, hanem ajánlatos is”. [241]
A reformációból született és a katolikus Egyháztól különvált egyházi közösségek “nem őrizték meg sértetlenül — főleg az ordo szentségének hiánya miatt — az eucharisztikus misztérium eredeti és teljes lényegét”. [242] Ezért a katolikus Egyház számára az intercommunio ezekkel a közösségekkel nem lehetséges. Mindazonáltal ezek a közösségek, “amikor a Szent Vacsorában megemlékeznek Urunk haláláról és föltámadásáról, megvallják, hogy az életet a Krisztussal való közösség jelenti, és várják az ő dicsőséges eljövetelét”. [243]
Amikor a megyéspüspök ítélete szerint súlyos szükséghelyzet áll fönn, katolikus papok kiszolgáltatnak szentségeket (Eucharisztiát, a gyónás, betegek kenete szentségét) más keresztényeknek, akik nincsenek teljes közösségben a katolikus Egyházzal, de önként kérik: e szentségekre vonatkozóan a katolikus hitet meg kell vallaniuk és a szükséges fölkészültséggel kell rendelkezniük. [244]<<
A fenti idézet valójában két szemelvényből áll, amiben a “” jelnél valamiért összerántotta a WordPress automata szerkesztője a hivatkozást: “>>KEK 1398-1401: Az Eucharisztia és a keresztények egysége…”
A Katekizmus itt valójában azt mutatja, hogyan épült be és bontakozott Szent Ágoston gondolata az Egyház hittudatában.