Heidl György blogja

"A filozófia a szépségnél végződik, a teológia a szépséggel kezdődik."

Feltámadunk!

Miközben a napokban sokan valamiféle újpogány kísértetkultuszra készülnek, a keresztények a feltámadás reményében megemlékeznek elhunyt szeretteikről. Ez utóbbi, valljuk be, sokkal felemelőbb dolog. S hogy a megemlékezéshez segítséget is kapjunk, idézzük fel Szent Ágoston gondolatait a testi feltámadásról!

“Lehetséges, és igencsak hihető, hogy úgy látjuk az új ég és új föld jövendő világának testi létezőit, hogy a testeken keresztül, amelyeket hordozunk, és amelyeket mindenütt megpillantunk, ahová csak a tekintetünket fordítjuk, a legtisztább áttetszőségben látjuk a mindenütt jelenvaló és minden testi létezőt is igazgató Istent. Nem úgy, ahogyan most szemlélhetjük azt, ami Istenben láthatatlan, a teremtmények révén értelemmel megragadva (Róm 1,20), tükör által és talányban, részlegesen (1Kor 13,12), amikor nagyobb segítségünkre van a hit, amellyel hiszünk, mint a testi dolgok formája, amelyet testi szemmel látunk. Ámde amiképpen most, ha megpillantjuk az embereket, akik között élünk, és akik között élve életjeleket adunk, nem hisszük, hanem látjuk, hogy élnek, jóllehet életüket test nélkül nem láthatjuk, és mégis minden kétséget kizárólag megpillantjuk bennük azt a test közvetítésével, úgy bármerre is fordítjuk majd testünk szellemi világosságát, test által is szemlélni fogjuk a mindent kormányzó testetlen Istent. Tehát, vagy úgy lesz látható azzal a szemmel Isten, hogy a szemben lesz valami, az elméhez hasonló, kiemelkedő képesség, amellyel a testetlen természet is látható, amit azonban példákkal vagy szentírási bizonyítékokkal nehéz vagy lehetetlen igazolni, vagy pedig – és ezt könnyebb belátni –, úgy lesz ismert és látható számunkra Isten, hogy mindegyikünk szellemileg látja majd mindegyikünkben, az egyik látja a másikban, ki-ki látja önmagában, látja az új égben és az új földben, minden eljövendő teremtményben, és test által is látja minden testben, ahová csak a szellemi test tekintetének élét irányítja. Gondolataink is kölcsönösen nyitottak lesznek a másik előtt, mert akkor beteljesedik, amit az Apostol e szavaihoz: ne ítéljetek el senkit idő előtt, hozzáfűzött: amíg el nem jön az Úr, aki a sötétség rejtélyeit is megvilágítja, és a szív gondolatait is nyilvánosságra hozza, akkor majd mindenki megkapja a dicséretet Istentől. (1Kor 4,5)

Mekkora boldogság lesz ott, ahol semmi rossz nem lesz, nem marad rejtve semmi jó, minden kötöttségtől mentesen dicsőítik Istent, aki minden lesz mindenben! (1Kor 15,28) Nem tudom ugyanis, mi egyebet végez az ember ott, ahol nem tartóztatja semmi restség, és nem fárasztja semmi szükség. Erre figyelmeztet a szent ének is, ahol azt olvasom vagy hallom: Boldogok, akik házadban laknak, mindörökké dicsérni fognak téged. (Zsolt 83,5) A romolhatatlan test minden tagja és zsigere, amely most szükségből sokféle feladatot lát el, minthogy akkor nem lesz szükség, hanem teljes, biztos, nyugodt örök boldogság, Isten dicséretére tevékenykedik. Ami pedig a testi arányok összhangjait illeti, amelyek a test minden részén megtalálhatók kívül is, belül is, és amelyekről mondtam már, hogy most rejtve vannak: nem maradnak titokban, és a többi dologgal együtt, amely ott nagynak és csodálatosnak látszik majd, az értelmi szépségben gyönyörködő értelmes lelket a hatalmas Alkotó dicséretére indítják.

Hogy milyen mozdulatai lesznek majd az ilyen testeknek? Nem merném vakmerően meghatározni azt, amit elgondolni sem tudok. Mindazonáltal mind mozgása, mind helyben maradása, mind megjelenése, bármilyen lesz is, illő lesz ott, ahol semmi illetlen nem lesz. A test legalábbis azonnal ott terem, ahol a szellem akarja, s a szellem semmi olyat nem akar majd, ami sem a szellemhez, sem a testhez nem illik. Igazi dicsőítés lesz ott, ahol senki sem dicsér tévedésből vagy hízelgésből. Igazi tisztelet, amelyet nem tagadnak meg az arra méltótól, és nem adnak meg az arra méltatlannak, de méltatlan nem is törekszik majd elnyerésére, hiszen nem lehet ott más, csak aki méltó rá. Igazi béke, ahol senkit nem ér semmi kellemetlenség sem önmaga, sem mások részéről. Az lesz az erény jutalma, aki az erényt adta, és önmagát ígérte neki, önmagát, akinél semmi nem lehet jobb és nagyobb. Mert mi mást jelent, amit a próféta által mondott: Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek, (Lev 26,12) mint „Én leszek az, aki megelégíti őket, én leszek, amire az emberek őszintén vágynak: élet, üdvösség, táplálék, gazdagság, dicsőség, tisztesség, béke és minden jó”? Helyesen értjük így az Apostol szavait is: Hogy Isten legyen minden mindenben.” (1Kor 15,28) Ő lesz vágyaink végcélja, akit majd vég nélkül látunk, megunhatatlanul szeretünk, fáradhatatlanul dicsérünk. Ez az ajándék, ez az érzület, ez a cselekvés, amint maga az örök élet is, közös lesz mindannyiunk számára.

Egyébként ki tudná elgondolni, s még inkább elmondani, hogy milyen fokú tisztesség és dicsőség lesz az erények jutalma? Mert nem kérdés, hogy jutalmat nyernek. Az a boldog város azt a hatalmas jót is megtapasztalja majd önmagában, hogy aki alacsonyabban van, az nem irigykedik a föntebbire, amint most sem irigyli a többi angyal az arkangyalokat; és senki nem akar az lenni, amit nem kapott meg, miközben az egyetértés legbékésebb kötelékével kapcsolódik ahhoz, aki megkapta, amint a testben sem akar szem lenni az ujj, miközben mindkét testrész békésen kapcsolódik a test egészének szerkezetéhez. Úgy lesz tehát az egyik ajándéka kevesebb a másikénál, hogy még azt is ajándékul kapja, hogy nem akar többet.

Attól, hogy a vétkek nem gyönyörködtethetik őket, nem szűnik meg a szabad választás sem. Nagyobb lesz a szabadság akkor, ha szabaddá válik a vétkezés gyönyörétől arra, hogy hajlíthatatlanul gyönyörködjék a nem vétkezésben. A szabad választás, amelyet először teremtésekor megkapott az igaznak alkotott ember, lehetővé tette azt, hogy ne vétkezzen, de azt is, hogy vétkezzen. A végső szabad választás annyival lesz hatalmasabb, hogy az ember képtelen lesz vétkezni, ámde ez is Isten ajándéka, és nem saját természetéből fakadó lehetőség lesz. Mert más Istennek lenni, és más Isten részesének lenni. Isten természeténél fogva nem vétkezhet, aki pedig Istenben részesedik, az tőle kapja, hogy nem képes vétkezni. Az isteni ajándékozás fokozatait meg kellett őrizni, mégpedig úgy, hogy először megadatik a szabad választás, amely által az embernek lehetősége van arra, hogy ne vétkezzék, végül pedig megkapja azt, hogy már lehetősége sincs vétkezni. Amíg az előbbi az érdemszerzésre alkalmas, addig az utóbbi a jutalmazás következménye. Mivel azonban vétkezett a természet, hiszen képes volt vétkezni, bőségesebb kegyelem által szabadul meg, hogy elvezesse arra a szabadságra, amelyben már nem képes vétkezni. Amint ugyanis az első halhatatlanság, amelyet Ádám vétke miatt elveszített, abban állt, hogy képes volt nem meghalni, a végső pedig az lesz, hogy nem képes meghalni, úgy az első szabad választás is abban állt, hogy képes volt nem vétkezni, a végső pedig abban, hogy nem lesz képes vétkezni.  A jámborság és igazlelkűség akarása úgy lesz elveszíthetetlen, ahogyan a boldogságé. Mert a vétkezéssel sem a jámborságot, sem a boldogságot nem tartottuk meg, a boldogság akarását viszont a boldogság elveszítésével sem veszítettük el.”  (Isten városáról 22.29-30.)

Reklámok

40 comments on “Feltámadunk!

  1. Bystander
    október 31, 2012

    A tudománytörténész-fizikus Arthur C. Clarke írja egy helyen, hogy az emberiség egész történetét meg lehetne írni abból a perspektívából, hogy a legfontosabb felfedezések mozgatórugója a tér és az idő legyőzése volt. Ez igaz lehet a kerék és az írás feltalálásától, a szuperszónikus repülés és a digitális videótechnika világán át, egészen odáig, hogy itt interneten keresztül beszélgetünk, amely internetnek már a története is el van mentve az Internet Archívum-ban, bármely időpontra visszakereshetően (elvileg).

    A feltámadott test világában is a tér és az idő szabta korlátokon való felülemelkedés, vagyis a szeretet communio-jának és communicatio-jának a beteljesülése tűnik számomra az egyik kulcspontnak, ahogy erről Ágoston is elmélkedik. Ebben sz összefüggésben érdekes olvasmány a II. Vatikáni Zsinat kommunikáció-teológiája is (a Communio et progressio-ban elhintve).

    Ahhoz, hogy a tapasztalataink világa összeköthető a hitünk tartalmával, Aquinói Szt. Tamás adja a vezérfonalat: Gratia supponit naturam, non destruit, sed perficit eam. Szerintem a tudományos és technológiai eredményeitől megszédült 21. századi ember számára ez a kommunikáció-szempontú látásmód egy lehetséges ablak ahhoz, hogy valahogy összekösse a feltámadás hittitkát a saját tapasztalataival. Ágoston aktuális.

    • H.Gy.
      november 1, 2012

      Paul Virilio mondja: “Egy olyan “isteni” technológia, mint amilyen az elektronika, a lézersugár, mint minden technológia – elkerülhetetlenül metafizikai kérdéseket vet fel. Ezeket Einstein is felvetette. A tudomány és a technika fejlődése újra napvilágra hozta a metafizikai kérdéseket. A technológia olyan metafizikai kérdésekhez vezet vissza, melyek nem engedik meg, hogy különbséget tegyünk materialisták és spiritualisták között. A metafizika így a technika segítségével tér vissza.
      Heidegger erre már rámutatott, és ebben áll érdeme. Más dolgokban, mint az ismeretes, nem volt igaza. Én nem vagyok heideggeriánus. Feltétlen érdeme azonban, hogy elmondta: a technika közvetett módon a metafizikát csempészi vissza. Ez ma arra kényszerít bennünket, hogy ha valaki a fény sebességéről vagy a sebesség fényéről beszél, akkor felvessük az istenire irányuló kérdésünket.”
      Egy másik idézet ugyanebből a beszélgetésből, amelyet érdemes a fenti Ágoston szöveg összefüggésében olvasni: “A látás tulajdonképpen vakon-létet jelent. Az, hogy magát látom, abból adódik, hogy nem látok maga mögé. Semmit sem látok sem lent, sem fent, sem jobbra és balra, és semmit sem látok maga mögött. Csak magát látom, mivelhogy magába belelátni sem vagyok képes. Ha mindent látnék, ha átfogó totális tekintetem lenne, akkor a szónak nem az emberi értelmében látnék. Azért látok, mert maszkolt, azaz behatárolt a látómezőm. Egyszerűen képtelen vagyok azon kívül látni. Vannak olyan tulajdonságok, amelyek megakadályoznak abban, hogy többet lássak – többet a még többet látás értelmében. A látómezőnk meglehetősen kicsiny. Így aztán, relatív tekintetben, a látás egyfajta vakon-létet jelent. Azt mondhatnám, hogy bizonyos határok között látok, és a behatároltság nem rossz, sőt egyenesen jó. Sajnos a katonaság istennek tartja magát és mindent látni akar. Isten a bálvány az ö számukra.”

      • Bystander
        november 1, 2012

        Kedves H.Gy.! Azt is fontosnak tartom, hogy a Krédó záróakkrodja – bizonyos értelemben csúcspontja – nem csak az eszkatonról, hanem a “test teológiájáról” (II. János Pál pápa) is szól: “Várom a holtak föltámadását és az eljövendő örök életet”. Aminek az egyik oldala az időt magát mint teremtményt (ld. Szt. Ágoston) is megújító “új teremtés”, annak a másik oldala a jelen testünk helyes teológiai szemléletének az elsajátítása. Ha a megdicsőülő test majd a feltámadásban teljesül ki, és ennek lényeges dimenziója a szeretet tér és idő fölötti “kommunikációja”, akkor a jelen testünket is a kommunikáció szempontja szerint érdemes “olvasni”. Erre mondják kortárs teológusok, hogy a test a lélek szimbóluma. És a szexualitás teológiája csak az egyik irány, amelynek mentén ez termékenyen továbbgondolható. A blog kezdeteinél látom, hogy ez fontos szál lehet a házasság teológiájának a körvonalazásához. Érdekes lenne itt számomra az is, ha tomistáink is tartalmi szempontból hozzászólnának, hogy mi volt Szt. Tamás látásmódja ehhez a “test teológiája” gondolathoz, amit az alapvetően tomistának tekinthető II. János Pál pápa prófétaian aktuális témának érzett korunk istenkereső embere számára.

    • matthaios
      november 1, 2012

      A technológia fejlődése óriási változásokat hozott az ember életében. Mint szoftverfejlesztő átéltem ennek a fejlődésnek egy olyan részét, amely a lyukkártyától és gépi kódú programozástól az objektumorientált programozási nyelvekhez, az internetes kereskedelemhez, bankoláshoz, bloggoláshoz stb vezetett. Egykori munkeszközömhöz, a 16 Kbyte memóriájú géphez képest 16 Gbyte memóriájú telefon van a zsebenmben. Tényleg szédületes. De miért hozza ez a fejlődés vissza a metafizikát? Mi a metafizika? A válasz már valamilyen filozófiai hitvallást tartalmaz. Szerintem el lehet indulni Arisztotelésztől, hiszen a “metafizika” név állítólag műveinek egy adott sorrendjétől származik. Őt követve Szent Tamás azt mondja, hogy a metafizika tárgya a létező mint létező vagy más szóval az ens commune. Érdekes, hogy ehhez szerinte nem a szoros értelemben vett absztrakcióval (ahogyan a fizikához, természettudományokhoz, matematikához) jutunk el, hanem elválasztás (separatio) útján. Felfedezzük például, hogy az anyagi létezés nem meríti ki a létezést. Ez nem azt jelenti, hogy a metafizika elsősorban Istennel és az angyalokkal foglalkozik. Csak arról van szó, hogy a létezővel mint létezővel (és nem feltételenül mint anyagi létezővel) foglalkozunk.

      Ennek figyelmbevételével inkább azt mondanám, hogy a technológia szédületes fejlődése egy másik filozófiai ágat, az antropológiát érinti, de ezt sem olyan értelemben, hogy az ember mivoltára vonatkozó lényeges változásokat indukálna. Az ember lényegét tekintve nem változott a technológiai fejlődés következtében sem. Jézus és kortársai ugyanolyan emberek voltak mint mi, jóllehet nem volt mobiltelefonjuk.

      A térrel és idővel kapcsolatos kérdések sem elsősorban annak következtében merültek fel, hogy milyen sebességeket vagyunk képesek elérni, vagy milyen gyors kommunikációra vagyunk képesek. A fizika (és nem a technológia) legutóbbi fejlődése következtében felteszik a kérdést, hogy mi a tér és az idő. Ezek már metafizikaibb kérdések, a teljes válaszok a szaktudományokon belül már nehezen adhatók meg. A metafizika alapkérdései azonban ennél is mélyebben vannak.

      A feltámadt test „fizikájáról” nem sokat tudunk. Azt tudjuk, hogy ez anyagból van, de ez az anyag a mi világunk anyagához képest átalakult, a mi világunk törvényei, korlátai már nem vonatkoznak rá. Jézus és Mária feltámadt teste azonban azonos földi testükkel, hiszen ezek eltüntek világunkból. Az Eucharisztiában a színek alatt jelenvalóvá lesz számunkra Jézus feltámadt teste ebben a világban is.

      • Bystander
        november 1, 2012

        Kedves Matthaios! Most csak egy szövegrészlethez néhány megjegyzés:

        “Az ember lényegét tekintve nem változott a technológiai fejlődés következtében sem. Jézus és kortársai ugyanolyan emberek voltak mint mi, jóllehet nem volt mobiltelefonjuk.”

        Az ember nem változott, de az antropológia, vagyis az ember önmagára vonatkozóan leszűrt tudásanyaga sokat változott. Erről már beszéltünk a kultúra, kulturális változás, kulturális pluralitás kapcsán. Erre Ön is utal, de szerintem túl elnagyoltan. A kulturális kontextus pedig alapvető a hitletétemény megértése, plauzibilitása, teológiai feldolgozása szempontjából. A tudományos és technikai fejlődés nem is az eszköztárunk, hanem a kultúráink (és a bennük foglalt látásmódok) átalakítása révén fejtette ki a legalapvetőbb hatását az életünkre. Ez a hatás persze nem független az emberi élet új eszközeitől. De a kulturális változás következtében, és magának a “kulturális tényezőnek” a tudatosulása következtében, ma bizony más antropológiánk van, ami új teológiai feldolgozását követeli meg a hitletéteménynek. Ezt a kihívást a maga korában Szent Tamás is felismerte, ezért alapozott az “arisztoteliánus eretnekségre”. Én egyébként azt a kérdést boncolgattam, hogy a mai kulturális kontextusban hogyan tudjuk a Krédó utolsó mondatát tapasztalatokba ágyazni, amennyire ezt egyáltalán lehet, és valamelyest miért ne?!

        Metafizikának itt a (teremtett és teremtetlen) szellemi valóságokról való logikusan rendezett beszéd rendszerét nevezhetjük, ami kulturális teljesítmény. A kulturális változás és a “kultúra újkori fölfedezése” miatt, a pre-modern beszédrendszer bizony sok ponton zátonyra fut. De erről beszéltünk már.

        Más. Ami meglepett: Máriáról Szent Tamás úgy beszél, mint aki “feltámadt”?

      • Névtelen
        november 1, 2012

        Kedves hozzászólók!
        Ez a rész figyelemre méltó, érdemes vele foglalkozni:
        “A feltámadt test „fizikájáról” nem sokat tudunk. Azt tudjuk, hogy ez anyagból van, de ez az anyag a mi világunk anyagához képest átalakult, a mi világunk törvényei, korlátai már nem vonatkoznak rá. Jézus és Mária feltámadt teste azonban azonos földi testükkel, hiszen ezek eltüntek világunkból. Az Eucharisztiában a színek alatt jelenvalóvá lesz számunkra Jézus feltámadt teste ebben a világban is.”
        Egyelőre figyelném a hozzászólásokat.

      • matthaios
        november 1, 2012

        Kedves Bystander!

        Mint már többször mondtam, tulajdonképpen egyetértek azzal, hogy a „kulturális kontextus” nem elhanyagolható. Azt azonban nem állítanám, hogy „alapvető a hitletétemény megértése, plauzibilitása, teológiai feldolgozása szempontjából”, mert a kulturális kontextus nem változtatja meg az ember lényegét. Ezért például a késő-római birodalomban élt Szent Ágoston ma is aktuális. Egyébként határozott különbséget tennék a metafizika, természetfilozófia, antropológis között. Platón, Arisztotelész, Szent Tamás metafizikai felvetései, megoldásai ma is aktuálisak és frissek. Még akkor is, ha néhány filozófiai irányzat a metafizika lehetetlenségét vallja. Ezzel ugyanis a kérdések nem tűnnek el, legfeljebb a válaszok hiányzanak. Egyébként nem értem, hogy a „pre-modern beszédrendszer” hogyan fut zátonyra. Én is a 21.században élek, sok más társammal együtt olvassuk néha Szent Tamást és egyéb tomista szerzőket és nincs gondunk a beszédrendszerrel, vagy legalábbis megbírkózunk vele. Persze, ezek a szövegek sokszor „szakszövegek”, amelyek megértésének vannak feltételei. De ez érvényes például a relativitás-elmélet és kvantummechanika teljes megértésére is. Ehhez több félév matematika szükséges. A metafizika esetében ennél jobb a helyzet. Egy „tomista” szerzőnél egyébként olvastam (a helyet most nem tudom megadni), hogy Szent Tamásról szóló szemináriumain a reál területekről érkezők több befogadóképességet tanusítanak, mint a csak humán érdeklődésűek.

        A test jelentősége, az ember lényegéhez tartozása szinte közhely a tomistáknál. Igazából azt sem nem látom, hogy a tomista antropológia mennyiben vált tévessé a modern kor beálltával.

        Mária feltámadt testével kapcsolatban a „feltámadt” szót befejezett melléknévi igenévként használtam. Ez arra utal, hogy a feltámadás eseménye (amire halottaink még várnak) Mária esetében már megtörtént, hiszen testével együtt felvétetett a mennybe.

      • Bystander
        november 2, 2012

        Kedves Matthaios!

        Megpróbálom összefoglalni, hogy az én nézőpontomból hol tartunk…

        Ön: »Mint már többször mondtam, tulajdonképpen egyetértek azzal, hogy a „kulturális kontextus” nem elhanyagolható. Azt azonban nem állítanám, hogy „alapvető a hitletétemény megértése, plauzibilitása, teológiai feldolgozása szempontjából”, mert a kulturális kontextus nem változtatja meg az ember lényegét. Ezért például a késő-római birodalomban élt Szent Ágoston ma is aktuális.«

        Ezt egy olyan fontos pontnak gondolom, ahol külső vitapartnerrel szemben könnyen „össze tudnánk zárni”, mert kb. Weissmahr-i értelemben (ld Ég a földdel… bejegyzés alatt) én is philosophia perennis párti vagyok, vagyis megkerülhetetlennek gondolom a metafizikát, és fontosnak tartom a modernitás-kritikát. Ugyanakkor van egy lényeges különbség is köztünk, mert én a “tanfejlődést” erősebben a hitletétemény üdvtörténeti kontextusához kötöm (sok katolikus és ortodox teológus álláspontjával egybehangzóan nem feltétlen lineárisnak tekintem), míg Ön, a tanfejlődést erősebben a történelmiséget meghaladó megismerésre képes ész ismeretanyagának a lineáris gyarapodásához köti (modern haladás-gondolat!). Így én Szent Ágostont azért tartom aktuálisnak, mert egy korunkhoz viszonylag közeli kulturális paradigma kontextusában fogadja be a hitletéteményt, és szólít meg engeml, Míg Ön azért tartja aktuálisnak, mert a lineáris tanfejlődésen belül nem vész el az ő felismeréseinek az értéke (ami szintén katolikus teológusok – nem csak tomisták – jelentős csoportjának a felfogása). Ez két tarható álláspont, szemben azzal a premodern harmadikkal, hogy a tanfejlődés pusztán axiómák logikai következményeinek levezetése (sok történeti skolasztikus így látta, amelyet még 19. századi szerzok is kovettek, pl. Perrone a Newmannel folytatott párbeszédében).

        Azon, hogy a „pre-modern beszédrendszer zátonyra fut” főleg azt értettem, hogy a 20. század eleji tanfejlődésről folytatott viták ezt a 3. tanfejlődési felfogást gyakorlatilag kizárták, jelentős részben Newman érvelései nyomán.

        Ön: »Platón, Arisztotelész, Szent Tamás metafizikai felvetései, megoldásai ma is aktuálisak és frissek. Még akkor is, ha néhány filozófiai irányzat a metafizika lehetetlenségét vallja.«

        Ahogyan a klasszikus fizika a „relativisztikus korrekciókkal” ma is működöképes, úgy a klasszikus metafizika is releváns az emberi megismerés történeti és a kulturális tényezőit valamilyen módon beépítő korrekciókkal. Azt már jeleztem, hogy sokakkal együtt ezt hol látom megvalósulva.

      • matthaios
        november 2, 2012

        Kedves Bystander!

        Weissmahr Béla ontológiájának elemzése messzire vezetne. A megközelítése a transzcendentális tomizmus megközelítése. Valójában a transzcendentális tomizmus kifejezés nem jó, mert itt nem arisztotelészi-tomista megközelítésről van szó. A kulcs a megismerő alany transzcendentális reflexiója, és ez így, ennyire kihangsúlyozva nem tomista gondolat. A kanti hatás jelen van. Ez most nem értékitélet, ez csak egy megállapítás. A weissmahr-i ontológia értékelésére most nem vállalkozom, csak jelzem, hogy fenntartásaim vannak.

        A történetiség szempontjának különböző hangsúlyozásai szerintem is lehetségesek a határok között. Szent Ágoston lehet aktuális ma is, mert mondanivalója egyrészt örök dolgokat fejez ki, másrészt pedig, mert a késői ókor, a felbomló nyugat-római birodalom kora több dologban hasonlíthat a késői, felbomló kapitalizmus korára.

        A teológia- illetve dogmafejlődéssel kapcsolatban Garrigou-Lagrange hangsúlyozza, hogy a következtetéseken kívül a fogalmakkal való megközelítésnek, a homályosból, az implicitből a világosabba, az explicitbe való átmenetnek fontos szerepe van.

        A metafizika és a kulturális tényezők viszonyáról azt mondanám, hogy a metafizikát gyakorló és tanulmányozó számára ezek a tényezők úgy jelennek meg, hogy a metafizika története megmutatja, hogy a kérdésekre milyen megoldások születtek különböző korokban. Maga a kulturális tényező azonban metafizikai szempontként nem jelenik meg (legfeljebb külső motivációként).

        • Bystander
          november 3, 2012

          Kedves Matthaios!

          Azt hiszem, valóban feszegetjük a blogon rendelkezésre álló kereteket.

          Ha a Katolikus Egyházon belüli, itt kirajzolódó teológiai hátországaink “tanfejlődésről”alkotott felfogásait vesszük alapul, akkor a látásmódbeli ütközőpont köztünk abban van, hogy egy állítás-csomag bennfoglalt tartalmának a logikai kifejtése – ami egy lineáris haladási folyamat – nem ugyanaz, mint valamely intuitív természetű “transzcendentális tapasztalat” fogalmi tartalmának a megragadása, befogadása, bizonyos értelmezési keretek függvényében való kifejtése (mely utóbbi párhuzamos utakat is megenged).

          A hit, az abban foglalt tapasztalás és fogalmi tudás, a történelmiség és társadalmiság létrendjének a kinyilatkoztatáshoz fűződő viszonya, a hitletétemény és a gondolkodás kapcsolatrendszere képezik az alapvető dimenzióit a különböző lehetséges, Katolikus Egyház által befogadott teológiai látásmódoknak.

          Az én hátországommal szemlélve, a hit tapasztalati dimenziójával való számvetés terén valamelyest hiányos a tomizmus, ami ilyen módón hajlamos eltévedni fák között (fogalmi analízis), szem elől vesztve a fáktól az erdőt (az üdvtörténet egészének a drámája).

          Parvus error in principio magnus est in fine.

          A két szemléletmód magára Szent Tamásra is másként tekint. Az egyik a lineáris haladás és logikai kifejtés “rakétáját” látja benne, a másik a hitletétemény egy határozott történelmi-geográfiai helyzetben lévő, zseniális befogadóját, interpretátorát. Az előbbi “Szent Tamásnak” bármilyen logikus kérdést föltehetünk, és levezethetjük a valószínűsíthető válaszait (mint egy számítógépnél). Az utóbbi Szent Tamásnak értelmetlen dolog utólag olyan kérdést nekiszegeznünk, amit ő nem tett fel magának. És ez a két sarkított látásmód – a konkrét kérdéseken túl – gondolatrendszerekké kristályosodott, amelyek egymással ütköztetve látványosan szikráznak.

          Mivel Krisztus feltámadása, mint a hitletétemény sarokköve, előbb volt “transzcendentális tapasztalat” mint hitigazság, valamint legalább annyira eszkatologikus esemény, mint amennyire múltbeli, ezért a teológiai állásfoglalásomat koherensnek érzem.

        • matthaios
          november 3, 2012

          Kedves Bystander!

          Ha már a blog tulajdonosa így befogadja tomizmusról szóló beszélgetésünket, meg szeretném jegyezni, hogy nincs „mechanikus tomizmus”, amely csak abból áll, hogy néhány axiómából tételeket gyártunk. Ez a matematika módszere, de az igazi matematikai alkotást is nagymértékben jellemzi az intuició, amiről nem is tudjuk pontosan, hogy mi. A tomista ismeretelmélet foglalkozik azzal, hogy az érzéki adatokban lévő érthetőt (intelligibile), hogyan dolgozza fel értelmünk. Ennek a feldolgozásnak csak egyik lépése annak az itéletnek a megalkotása, amelynek nyelvi megfelelője a kijelentés (tétel). Ha Szent Tamás úgy gondolta, hogy sok kérdést meg tud világítani egy akkor már másfél ezer éve halott, majdnem elfelejtett, először arabok és zsidók által közvetített pogány filozófus segítségével, miért ne gondolhatnák követői is, hogy kevesebb mint 800 év távlatából érdemes figyelembe venni azt a szintézist, amelyet ő és követői megalkottak. Tehát nem biztos, hogy „Szent Tamásnak értelmetlen dolog utólag olyan kérdést nekiszegeznünk, amit ő nem tett fel magának”. Természetesen a közvetlen választ nem tőle kapjuk, de gondolatai segíthetnek.

          A kérdés az, hogy mi az „intuitiv természetű transzcendentális tapasztalat” fogalma. Az isteni transzcendencia egyik legnagyobb védője Szent Tamás így ír: „quia de Deo scire non possumus quid sit, sed quid non sit, non possumus considerare de Deo quomodo sit, sed potius quomodo non sit” (ST I, q 3 pr, azaz: minthogy Istenről nem tudhatjuk, hogy mi, hanem csak azt hogy mi nem, nem vagyunk képesek elgondolni, hogy hogyan létezik, hanem inkább csak azt, hogy hogyan nem létezik). Ezekután világos, hogy a transzcendentális tapasztalat képtelen Isten közvetlen megragadására. Itt mutatkozik meg a megtestesülés, az inkarnáció igazi jelentősége, amikor maga Isten jön el, hogy emberi szavakkal beszéljen magáról. A hit tapasztalata a megtestesülésen nyugszik, „a hit a hallásból ered”, mondja Szent Pál. Ugyanakkor senki sem hangsúlyozza jobban a hit, a megszentelő kegyelem természetfölötti jellegét mint a tomizmus. A hit tapasztalatáról mondja Szent Tamás: „nullus philosophus ante adventum Christi cum toto conatu suo potuit tantum scire de Deo et necessariis ad vitam, quantum post adventum Christi scit una vetula per fidem” (In Symbolum Apostolorum, azaz: Krisztus eljövetele előtt, minden igyekezetük ellenére sem tudtak a filozófusok annyit Istenről és az élethez szükséges dolgokról, mint amennyit Krisztus eljövetele után egy anyóka tud a hit által). A fogalmi analízis segít a misztérium mélységének meglátásában, Isten ingyenes szeretének, a megtestesülésnek a megragadásában. A fogalmak teljesítőképességének a határát látva nyílik meg a misztérium. Szent Tamás élete végén mondta, hogy amit eddig írt, az csak szalma, ahoz képest, amit tapasztalt. De ezt azután mondta, hogy megírta műveit. A sarutlan karmelita rend nagy tomistákat tudott adni és Garrigou-Lagrange tomista alapokon könyvet írt a katolikus misztikáról. Az igazi transzcendentális tapasztalatnak jót tesz a fogalmi analízis, mert ekkor lesz teljesen világos, hogy Isten és megváltásunk misztériumai mennyire meghaladják fogalmainkat, mennyire természetfölöttiek. Viszont a fogalmi analízis elhanyagolása vezethet fideizmushoz és álmisztikához is. A teológiának kötelessége lenne a fogalmi analízis. Ettől lenne tudomány.

        • Bystander
          november 4, 2012

          Kedves Matthaios!

          “Ha Szent Tamás úgy gondolta, hogy sok kérdést meg tud világítani egy akkor már másfél ezer éve halott, majdnem elfelejtett, először arabok és zsidók által közvetített pogány filozófus segítségével, miért ne gondolhatnák követői is, hogy kevesebb mint 800 év távlatából érdemes figyelembe venni azt a szintézist, amelyet ő és követői megalkottak.” (Matthaios)

          Tetszik ez a fölvetés! Gondolhatnák…, de meg kéne írni hozzá a Summa – mai enciklopédikus tudásunknak megfelelő – átdolgozott kiadását, és a Summában még értelemszerűen nem szereplő mai kérdések – Szent Tamás gondolkodásmódjának megfelelő – feldolgozását. A problémám, hogy Garrigou-Lagrange nem úgy nyúl vissza Szent Tamáshoz, mint ahogy Szent Tamás nyúlt vissza Arisztotelészhez (a saját gondolkodási stílusába beoltva a görög filozófus gondolkodását), hanem úgy, mint aki a Szent Tamás-i aranykor nevében lázad a maga kora ellen (ld. hosszas kárhoztatás G-L. könyveiben az újdonságok zűrzavaráról). E hiba elkerüléséhez Szent Tamás gondolkodását kellene beoltani a magunkéba, és nem Szent Tamáson keresztül nézni a magunk korát. Az alábbi idézetben az tetszik, hogy a szerző – jól vagy rosszul, de – Szent Tamástól ihletve, vele egy irányba tekinteve gondolkodik:

          “Ha nem ragadunk le az igazság pusztán logikai fogalmánál, vagyis az egyes izolált kijelentések igazságánál, akkor rögtön felmerül a kérdés, mit is jelent az, hogy az emberi értelem képes igaz megismerésre, hogy képes arra, hogy a valósággal magával, a szó valódi értelmében, megegyezzen. Ennek a végső alapja az, hogy lex mentis est lex entis vagyis: az értelem törvénye a valóság törvénye. Végeredményben pedig ez azt jelenti, hogy az emberi értelem legmélyebb megnyilvánulásában, ahol már jobb lenne az ész fogalmat használni, határtalan, végtelen. Ezzel arra utalok, amit Szent Tamás Platón és Arisztotelész nyomán úgy fejezett ki, hogy anima quodammodo est omnia, azaz a lélek, vagyis az ember szellemi mivolta szerint valamiképpen minden. Ha pedig arról van szó, ami a minden, akkor ebben megvan az utalás a végtelenre és ezáltal Istenre.” (Weissmahr)

        • matthaios
          november 4, 2012

          Kedves Bystander!

          Egy tomista “axióma”: ens et verum, ens et unum, ens et bonum… convertentur. Ens, res, aliquid, unum, verum, bonum (,pulchrum), az úgynevezett transzcendentale-k ugyanarra vonatkoznak. A megismerés tárgya a verum, az intelligibile. Az igaz-téves fogalompár a megismerés egy mozzanatára, az itéletre vonatkozik. Ezek szinte tomista “közhelyek”. Ilyen értelemben Weissmahr Béla atya is tomista.

        • matthaios
          november 4, 2012

          Kedves Bystander!

          ‘Garrigou-Lagrange nem úgy nyúl vissza Szent Tamáshoz, mint ahogy Szent Tamás nyúlt vissza Arisztotelészhez (a saját gondolkodási stílusába beoltva a görög filozófus gondolkodását), hanem úgy, mint aki a Szent Tamás-i aranykor nevében lázad a maga kora ellen (ld. hosszas kárhoztatás G-L. könyveiben az újdonságok zűrzavaráról).’

          Még egy apró megjegyzés G-L atya védelmében. Van, amit G-L nem nagyon kárhoztat: ez a természettudomány. Amit kárhoztat, az kora filozófiája és főként a modernizmus. A kárhoztatás pedig elsősorban érvelést, vitatkozást jelen. Azt kellenne megnézni, hogy érvelése helyes-e. Egyébként nem biztos, hogy a „kárhoztatásban” olyan nagy volt, mint az őt kárhoztatók. Ő még mindig „mumus”.

        • Bystander
          november 4, 2012

          Kedves Matthaios!

          Nekem G-L nem mumusként probléma, hanem nem látom kiegyensúlyottnak pl a következő műve tömör bevezetőjét: http://www.pathsoflove.com/priesthood-and-perfection/#introduction Azt hiszem, messze túlmegy azon, hogy csak a “modernisták” ne értsenek egyet vele. E könyv bevezetőjének első két alfejezete például egy konkrét szemelvény, amit érdemes lenne megbeszélni a II. Vatikáni Zsinat megfelelő szövegeinek értelmezése kapcsán.

          Ugyanezen könyvének a XIII. fejezete egyébként – ahogy most beleolvastam – érdekes, pozitív meglepetést hozott számomra az eucharisztiával kapcsolatos beszélgetésünk összefüggésében!

        • Bystander
          november 4, 2012

          Kedves Matthaios!

          Nekem G-L. nem mumusként okoz problémát, hanem pl. e könyve bevezetőjében olyan egyoldalúan sötét színekkel festi le a maga korának a szellemi állapotát, hogy azt már nem csupán “modernisták” érezhetik szélsőségesnek. Nem a katolikus identitás nevében fogalmaz meg kiegyensúlyozott kritikát, hanem valamilyen “elveszett aranykor” nevében, de a kettőt utána összekeveri:

          http://www.pathsoflove.com/priesthood-and-perfection/#introduction

          Érdekes lenne ezt a szemelvényt szinopszisban olvasni a II. Vatikáni Zsinat megfelelő értékeléseivel, és együttesen elemzés alá venni a kettőt.

          Hozzáteszem, hogy ugyanezen könyv eucharisztiáról szóló fejezetének elejét is olvastam az imént, és az pozitív meglepetéseket is hozott a számomra, a korábbi, “Az eucharisztia az Egyház szíve” bejegyzéshez kapcsolódó beszélgetésünk összefüggésében. Markáns probléma marad az Eucharisztia egyén számára hasznos üdv-eszközként való megközelítése, ami érvényes ugyan, de rész-szempont. Távolról sem jut el G-L. egy olyan kerek eucharisztia-teológiáig, mint tanítványa, a későbbi II. János Pál pápa az Ecclesia de Eucharistia enciklikájában.

        • Bystander
          november 4, 2012

          Kedves Matthaios!

          Nekem G-L. nem mumusként okoz problémát, hanem pl. a “Priesthood and perfection” c. könyve bevezetőjében (online elérhető, de a link 2x nem ment át) olyan egyoldalúan sötét színekkel festi le a maga korának a szellemi állapotát, hogy azt már nem csupán “modernisták” érezhetik szélsőségesnek. Nem a katolikus identitás nevében fogalmaz meg kiegyensúlyozott kritikát, hanem valamilyen “elveszett aranykor” nevében, de a kettőt utána összekeveri.

          Érdekes lenne a bevezető első két alfejezetét szinopszisban olvasni a II. Vatikáni Zsinat megfelelő értékeléseivel, és együttesen elemzés alá venni a kettőt.

          Hozzáteszem, hogy ugyanezen könyv eucharisztiáról szóló fejezetének elejét is olvastam az imént, és az pozitív meglepetéseket is hozott a számomra, a korábbi, “Az eucharisztia az Egyház szíve” bejegyzéshez kapcsolt beszélgetésünk összefüggésében. Markáns probléma marad az Eucharisztia egyén számára hasznos üdv-eszközként való megközelítése. Távolról sem jut el G-L. egy olyan kerek eucharisztia-teológiáig, mint ahova tanítványa, a későbbi II. János Pál pápa az Ecclesia de Eucharistia enciklikájában.

        • matthaios
          november 4, 2012

          Kedves Bystander!

          Elolvastam a hívatkozott G-L szöveget. Korát valóban sötét színekkel rajzolja meg, de szerintem lényegét tekintve realista. Elvégre ma már Európa újraevangelizálásáról beszélünk. Az ő korában a kórházakban még nagy létszámban szerzetes nővérek látták el a betegeket, a paphiány még nem volt olyan katasztrófális, de a folyamat már világosan látszott. Jóslatai eléggé „bejöttek”. A „szélsőséges” egy divatos jelző, ezt a jelzőt azonban szubjektívan is lehet használni. Mihez képest szélsőséges? A legnagyobb különbség közte és köztem talán az, hogy benne élt még valamilyen nosztalgia a katolikus Európa íránt, én viszont látom, hogy a helyzet most már teljesen más. Megállapításai azonban sokban helyesek, „prófétaiak”. Ma már azonban egy többségi katolikus társadalom létrejötte nem a közeljővő realitása. Kisebbség vagyunk, amely számára szükségesek a hagyományai. A hagyományok magukban foglalják a teljes 2000 évet, beleértve a skolasztikát és még G-L atyát is, aki szerintem a huszadik század egyik kiemelkedő teológusa volt. Művei ma is haszonnal forgathatók. Egy olyan teológiai stílus található meg bennük, amely nem divatos, de ennek ellenére sok értéket tartalmaz. Az iskola, amelyhez tartozott, ha nem is az eredeti formájában, ma is él. Azt látom, hogy a tomizmussal szemben sok előitélet van, amelyek részben a téma ismeretének hiányából fakadnak. A tomizmust igazából akkor kezdi megérteni az ember, ha megpróbál együttgondolkodni Szent Tamással és megérzi az összefüggéseket. Azt hiszem egyébként, hogy mondanivalóm nagy részét ebben a témában már elmondtam.

        • Bystander
          november 5, 2012

          Kedves Matthaios!

          Ott világosan tudok kapcsolódni az összegzéséhez, hogy G-L. atya életműve a sokszínű és összetett hagyományunk (traditio ecclesiastica) szerves része. Ez számomra nem volt kérdés. G-L-t a 20. század nagyhatású teológusának tartom, akinek a hatása – az ő személyes és igen ellentmondásos egyházpolitikai befolyásán túl – megítélésem szerint abból fakad, hogy erősen a maga egyházi közegének az embere volt, amely egyháztörténeti időszak a tomizmus neoskolasztikus reneszánszával fémjelezhető.

          A “prófétai” minőségjelző odaítélésével kapcsolatban azért vannak fenntartásaim, mert a 20. századi szekularizációs hullám megvalósulását lehetővé tevő tényezők között nem csak külső tényezőket tartok fontosnak, hanem belső tényezőket is, amelyek a II. Vatikáni Zsinatot megelőző évszázad egyházának, teológusainak a történetben játszott szerepét is minősítik. Úgy tűnik, a neotomista periódus nem megemésztette, hanem felhalmozta és némely esetben a “modernizmus” cimkével szőnyeg alá söpörte a problémákat, amelyeket furcsa módon sokan az ezek kezelésére összehívott zsinatnak tulajdonítanak (az ok-okozatiságot felcserélve). A zsinat hatékonyságának kiértékelése más kérdés (itt most erre ne térjünk ki). De azt látni kell, hogy a nagy szekularizációs hullámmal párhuzamosan G-L. a Katolikus Egyház döntéshozói elitjére legnagyobb befolyást gyakorló teológusok között volt. Semmiképp nem dicsérném meg őt azért, hogy nem ütött meg prófétaian kritikusabb hangot a krízis kellős közepén, sőt az ilyen hangok elfojtása miatt, a megoldást kompetens módon keresők (később a II. Vatikáni Zsinat peritusai) őt látták a kor “szent szörnyetegének” (a kortárs Francois Mauriac hívta így G-L-t).

          Abban egyetértek, hogy ennek a hangnak, amit Ön képvisel, Matthaios, fontos szerepe lehet G-L. szellemi örökségének a szükséges, tárgyilagos újraértékelésében, megrostálásában. Én ennek szellemében “opponáltam” Önt ebben a blogos vitában, miközben magam is összefoglaltam a mondanivalóm lényegét: rámutattam a zsinat által képviselt, a neotomizmus hagyományrétegénél mélyebb, katolikus identitásra.

  2. trienti
    november 1, 2012

    Kiegészítésül érdemes Aquinói Szent Tamás Summájának erre vonatkozó részét is megnézni, mely szintén számot tarthat az érdeklődésre. A fejezetcímek már önmagukban is sokatmondóak:
    – The Cause of the Resurrection of the Body
    – Time and Manner of the Resurrection of the Body
    – The Starting Point of the Bodily Resurrection
    – The Risen Body
    – The Integrity of the Risen Body
    – The Quality of Those Risen from the Dead
    – The Impassibility of Risen Bodies
    – The Subtlety of Risen Bodies
    – The Agility of Risen Bodies
    – The Clarity of Risen Bodies
    – The Risen Bodies of the Damned

    Istennek minden szentjei könyörögjetek érettünk, hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire! Amen.

    • trienti
      november 1, 2012

      Egy jó fordításban itt olvasható magyarul: http://www.katolikus-honlap.hu/0704/aquinoi-99.htm

    • matthaios
      november 5, 2012

      Kedves Bystander!

      Egy kicsit következetlenül illesztem be ezt a hozzászólást, mert zavarnak a rövid sorok.

      A történelmi ok-okozat viszonyok felderítése nehezebb mint a természettudományok területén, jóllehet itt sem mindig könnyű. A hit megerősítésére összehívott 2.Vatikáni Zsinat ötvenedik évfordulóján a hit meggyengülése miatt Európa újraevangelizálásáról beszélünk. A zsinat az Egyház törvényesen összehívott egyetemes zsinata, a tanítóhivatal kiemelkedő megnyilatkozása. Mégis ezt követően, elsősorban a „zsinati áttörést” megvalósító országok egyházainak állapota kritikussá vált. A történelmi folyamat, amely ide vezetett, folytonosságot mutat és a zsinattal sem fordult meg, sőt mintha felerösődött volna. Mennyiben felelős ezért az Egyház? Mennyiben okozta ezt az ősbűn következményeitől nem megkimélt világ? Ettől egyébként az Egyház tagjai sem mentesek. Mi lett volna, ha a modernizmus szabad teret kap? Egy kis izelítőt kaphatunk ebből, ha megnézünk bizonyos a jelenségeket ott, ahová a modernizmus beszivárgott. Kik keresték a megoldást kompetens módon? A neotomizmus gyakorlati megszünése sem hozta meg a sikert. A katolikus identitás szerintem elsősorban az Egyház hármas küldetéséhez való kapcsolódást jelenti. Ezek: megszentelés, tanítás, kormányzás. Tehát az identitás jelenti a szentségi közösséget, a hitben való közösséget és a római pápához és a vele egységben lévő püspökökhöz való ragaszkodást. Ez által valósul meg a Krisztus testéhez tartozás. Szerintem a neotomizmussal nincs gond ezen a területen. Kivéve talán az SSPX-et, akik valószínűleg neotomista teológiát tanítanak. Vezetőjük, Fellay püspök egyszer azt mondta, hogy a zsinat tanításának 95%-át elfogadja. Ez nem is olyan rossz arány, egyes Egyházon „belüli” (főleg idősebb) teológiai tanárral összehasonlítva. Ha már az összefoglalásoknál tartunk, szerintem már a tartalmi kérdések lennének az érdekesek. Például vita a „tanszcendentális tomizmussal”, a természettudományok fejlődésének tomista feldolgozása stb. Ezek a témák azonban meghaladják a blogmegjegyzések keretét.

    • Bystander
      november 5, 2012

      Kedves Matthaios!

      Azt jeleztem, hogy a zsinat hatékonyságának a kiértékelésére nem tértem ki. De a fenti összefüggésben, az ok-okozatiság megállapításához, ez valóban nem tehető teljesen zárójelbe. Én itt, most, csak arra hívnám föl a figyelmet – egy elég otromba, de társadalomdinamikailag jól érthető párhuzammal -, hogy a korábban szovjet kontroll alatt lévő közép-európai országok mai (lelki és szociológiai) állapotának megértéséhez legalább annyira szükséges az 1990 előtti kormányzati viszonyok ismerete és kritikája, mint az 1990 utáni vadkapitalizmus negatív (és pozitív!) hatásainak a számbavétele. Természetesen a hasonlat csak társadalomdinamikailag érvényes az egyházra, kb. annyiban, amennyiben az első évezredhez képest, a 20. század első felében egy erősen intézményiesített és minden korábbinál centralizáltabb egyházszemlélettel és vezetői gyakorlattal érkezünk meg a II. Vatikáni Zsinathoz. Ha itt-ott korhadt a fa, az nem a favágó szekercéjének a hibája, az csak láthatóvá teszi a kéreggel fedett problémát.

      Abban is egyetértünk, hogy a 19. és 20. század fordulójának a krízisét erős kézzel kezelni kellett. Ilyen “ambuláns beavatkozást” igénylő időszakokban jó sebészekre van szükség, akik virtuóz módon pontosan azt vágják ki, amit kell, és így együttműködnek az élő szervezettel. Ilyenkor nem jó módszer az amputálás, biztos-ami-biztos alapon, mert az lebénítja és egy jó időre elgyengíti a szervezetet. Hogy példját is mondjak, Magyarországon jól ismerhetjük Prohászka Ottokár püspök esetét, aki lelkipásztorként kiemelkedően jól navigálta kis nemezetünket a krízis és szekularizációs hullám kellős közepén. Szabó Szádok OP mégis elgáncsolta őt Rómában, és indexre tetette, a dokumentumok szerint azt lehet mondani, hogy Prohászka neotomizmussal szemben kritikus, mélyebb katolikus identitáshoz ragaszkodó beállítottsága miatt. Ez a kivitelezésében is becstelen “gáncs”, ma még a II. Vatikáni Zsinat tardicionalista értelmezői szemében is jellemzően hibának minősül. Így “amputálták” a korabeli európai egyház önkritikus tendenciáit a “modernizmus” – amúgy jogos – megregulázása kapcsán. Prohászka esete csak egy az európai sok száz közül, ahogy erről ma már bőségesen lehet olvasni. Prohászka mellett az itt mindannyiunk által nagyrabecsült Schütz Antal teljes mellszélességgel kiállt, és felvállalta a hagytékának a gondozását, kiadását is. Ez is egy nagyon fontos elem a zsinati dráma megértéséhez.

      Merné-e valaki azt állítani, hogy a mai magyar katolicizmusra az nincs hatással, hogy Prohászkát elnémították és megbélyegezték? Ennek ellene mond az az intenzív érdeklődés, ami még egy évszázad távolából is, minden irányból megnyilvánul a püspök életműve irányában. A jogos kritikákkal együtt is, ő a magyar egyháztörténetben a Rómában befolyásos neotomista szereplők által elkövetett “amputációs hibák” mementója.

      Én is úgy gondolom, hogy a konkrét beszélgetésünkben a helyzetet ábrázoló nagy íveket felrajzoltuk, a részletek pedig nem férnek el a blogkommentek műfajában. Biztosan lesznek még konkrét témák, ahol közvetve előjönnek az eddig megbeszéltek, hiszen az egyháztörténet “félmúltjáról”, és az ahhoz fűződő mai viszonyunkról beszélgetünk.

      • matthaios
        november 5, 2012

        Kedves Bystander!

        Ugyanazokat eseményeket, történéseket eltérő szemléletmóddal eléggé eltérően lehet értelmezni. A történészek hivatása, hogy ezeket a kérdéseket tisztázzák. Lehet, hogy a jozefinizmustól sujtott Magyarországon (és Osztrák-Magyar Monarchiában) római centralizáló törekvések nélkül Prohászka soha nem lehetett volna püspök. Prohászka indexre tétele ma már történetileg jól feldolgozott esemény. Ennek volt magyar egyházpolitikai háttere is. Lehet, hogy a „Szabó Szádok elgáncsolta őt Rómában” kissé szükítő megfogalmazás. A kérdés: „Merné-e valaki azt állítani, hogy a mai magyar katolicizmusra az nincs hatással, hogy Prohászkát elnémították és megbélyegezték?” Úgy gondolom, hogy Prohászka indexretételének hatása jelentéktelen a mai magyar katolikus életre. Annál is inkább, mert Prohászka nem volt elnémítva. Még azt a kijelentést is megkockáztatnám, hogy a méltánytalan indexretétel jótékony hatással lehetett Prohászka későbbi megfogalmazásaira, műveire. Intrikák egyébként az egyházpolitikában előfordultak a multban, a zsinat alatt is voltak, és lehet, hogy még ma is megesik az ilyesmi. Ilyen az ember, és az Egyház tagjai emberek. A zsinat előtt lehettek „amputációs hibák”. Azt hiszem elfogultság nélkül nem lehet tagadni a zsinat utáni amputációs hibákat. Valami ilyesmire szerettem volna felhívni a figyelmet. Valójában az általános, nehezen igazolható kijelentések megvitatása helyett célszerűbb a tartalmi vita, de már eddig is visszaéltünk a blog tulajdonosának türelmével. Talán majd egyszer lesz egy kifejezetten a tomizmussal foglalkozó hely.

        • Bystander
          november 5, 2012

          “„Merné-e valaki azt állítani, hogy a mai magyar katolicizmusra az nincs hatással, hogy Prohászkát elnémították és megbélyegezték?” Úgy gondolom, hogy Prohászka indexretételének hatása jelentéktelen a mai magyar katolikus életre.”

          Mindenesetre, a magyar katolikus blogoszférában “Szabó Szádokok” fűszerezik a Prohászka életmű emésztését is. Hiányzik az egyházon belüli párbeszéd kultúrája. Mutatis mutandis.

        • matthaios
          november 5, 2012

          Nem vagyok különösebben járatos a témában, de úgy gondolom, hogy itt nem Prohászka indexretételéről van szó, hanem állítólagos antiszemitizmusáról és szerepéről a magyar katolikus köztudat alakításában. Szerintem ehhez a vitához nem sok köze van Prohászka indexretételének. Prohászka szenthez illő módon fogadta az indexretételt. A “püspök” hivatása veszélyeztetett hivatás. Úgy tűnik, hogy csak vértanú püspök avatható boldoggá. Van viszont egy szentéletű magyar püspök, akinek semmi esélye a boldoggáavatásra. De itt szerintem nem az indexretétel az akadály.

        • Bystander
          november 6, 2012

          Az interneten keringő zavaros anyagok között egy dokumentumokat közlő és hozzáértéssel feldolgozó alapmű magyarul, a nemzetközileg elismert egyháztörténész, Adriányi Gábor “Prohászka és a római index” című könyve. Ezt még ide csatolom. Én erre alapoztam az általam mondottakat.

        • Bystander
          november 5, 2012

          Én most csak bizonyos mentalitásra céloztam, amely mentalitás a “Szabó Szádok”-féle megbélyegző játszmákban látja a katolikus-keresztény radikalitás útját, és ez nem az utóbbi évtizedek terméke. Ez nem is közéleti, hanem egyházon belüli kérdés. A meg nem nevezett püspöknek szerintem jelenleg jók az esélyei. Különösen, ha a Szentlélek Úristen is szentnek látja a hőst.

          Feltámadunk! 🙂

        • Matthaios
          november 5, 2012

          Kedves Bystander!

          Nem válik véletlenül a “Szabó Szádok”-féle kifejezés is bélyeggé?

        • Bystander
          november 5, 2012

          Nem, mert most, e pillanatban leállok vele, és senkire nem haragszom, senkit nem jelentek föl sehol! 🙂

          Magunkról: Eszembe jut az a vicc, hogy a kisfiú megkérdezi az apukáját a temploban: “Apu! Mikor fejezi már be a papbácsi a prédikációt?” Mire az apa:”Kisfiam, már rég befejezte, csak nem tudja abbahagyni!” 🙂

      • trienti
        november 6, 2012

        Tételezzük fel a jó szándékot és így ne megtévesztésről, hanem megtévedésről beszéljünk Prohászka egyházi indexre tétele és Páter Prof. Szabó Szádok O.P. megítélése kapcsán.
        Prohászka joggal és okkal lett elítélve 3 írása miatt, melyek ezen az oldalon találhatók:
        -http://franka-egom.ofm.hu/irattar/irasok_gondolatok/konyvismertetesek/konyvek_13/prohasza_ottokar_2009/intellectualismus_tulhajtasai.htm
        -http://franka-egom.ofm.hu/irattar/irasok_gondolatok/konyvismertetesek/konyvek_13/prohasza_ottokar_2009/tobb_bekesseget.htm
        -http://franka-egom.ofm.hu/irattar/irasok_gondolatok/konyvismertetesek/konyvek_13/prohasza_ottokar_2009/tobb_bekesseget.htm

        Aki ismeri a katolikus Egyház tanítását és tudja, hogy helyes fogalmi ismereteinknek milyen döntő szerepe van az igazság megismerésében, az látni fogja, hogy hol hibázott Prohászka.

        A becsületes tájékoztatáshoz hozzátartozik az igazságtalanul megtámadott professzor működésének és jelentőségének legalább dióhéjban valo bemutatása: “A római Angelicum-nak 1909-ben történt egyetemmé válásában, működtetésében oroszlánrészt vállalt hazánkfia, Páter Prof. Szabó Szádok OP domonkosrendi atya (1869-1956), aki az indulás éveiben rektora és tanára volt a világhírű intézménynek; mi által nevet, rangot vívott ki magának, rendjének és hazájának is. Ő, mint Szent X. Piusz pápa közeli munkatársa és harcostársa, annak uralkodási éveiben (1903-1914) mint a tomizmus élharcosa küzdött az egyház falain kívül és BELÜL támadó teológiai és filozófiai modernizmus képviselői ellen. Ő indította el a még ma is megjelenő Angelicum c. filoz./teol. folyóiratot, és szerkesztője volt a két világháború között működő neves katolikus és tomista tudósok tanulmányait egybegyűjtő hatalmas, 3 kötetes XENIA THOMISTICA c. latin nyelvű kiadványnak (1924. Róma), ezen kívül társ-szerkesztője (P. Hugon és P. Matiussi atyákkal) a Szt. X. Piusz által jóváhagyott 24 Tomista Tézisnek, amelyek azóta is aranyfonálként vannak jelen a katolikus teológia és filozófia területén; biztosítva annak mindig a valósághoz és igazsághoz hűséges voltát… Személye, magatartása külföldön és itthon is szálka volt a mindig megalkudni kész, képmutatóan önérdeküket szolgáló világiak és egyháziak szemében. Mellőzöttsége és agyonhallgatásra ítélt státusa itthon 1945-öt követően az ateizmus évtizedeiben sem változott, ahogyan akkor sem, amikor 1989-90 után életlehetőséget kaptak az addig likvidálásra ítélt szerzetesrendek….
        Minderre bizonyíték az a néhány odavetett sor, amellyel „beengedték a DiósI. és munkatársai által szerkesztett Katolikus Lexikon XII. kötetébe, a 491. oldalra 10 (!) sor erejéig. Ellentétben azzal a habókos – kvázi eretnek – panteista evolucionista francia jezsuita Teilhard de Chardin-nal, akinek a hozzá méltó magyar rendtársa Sz. F. ugyanezen lexikon XIII kötetének 729-750. oldalig terjedően 42 lexikonhasábot juttatott a végtelenségig részletező dicsérő ömlengéssel!” (Sz.A.)

        Kedves matthaios és tisztelt Olvasók ne engedjék magukat egy megtévedt hozzászoló szubjektiv, elfogult véleményére bízni. Mindenki maga nézzen utána az igazságnak Prohászka indexre tételével kapcsolatban. Itt semmiféle “amputáció” nem történt!

        A tárgyilagos tájékoztatáshoz az is hozzátartozna, hogy Prof. Szabó Szádok OP domonkosrendi atya 80-90 oldalas kritikai megjegyzése Prohászka 3 kifogásolt művével kapcsolatban magyarul is megjelenhessen, “hallgattassék meg a másik fél is” elve alapján.

        Köszönöm mindenki figyelmét!

        • Bystander
          november 6, 2012

          Schütz Antal szögezi le Szabó Szádok OP-val szemben, Prohászka Ottokár javára a problémásnak ítélt művel kapcsolatban: „Az ő részén volt az egyházias álláspont és az igazság.” (ÖM 25,48.)

        • matthaios
          november 6, 2012

          Schütz Antal Prohászka pályája című, Prohászka összegyüjtött műveihez írt bevezető tanulmánya, az interneten itt található meg: http://gondola.hu/media/prohaszka/Prohaszka25.pdf. A 77 oldaltól foglalkozik az indexretétellel, de erre már a megelőző lapokon is hivatkozik. Érdemes a teljes anyagot elolvasni. Schütz Antal idézi Prohászkát: „S mégis, ő is hibás volt a fájdalmas eseményben, amint nagy alázattal megvallja: «Elismerem, hogy van abban a füzetben (Az intellektualizmus túlhajtásai) sok egyoldalú megjegyzés; több mondat, melyet kár volt oly élesen kife­jezni, s kellett is volna félreértések elkerülése végett máskép fogalmazni» (23, 219).” Adriányi Gábor szerint a feljelentő valószínűleg az esztergomi Vigilantia bizottság volt, amely hivatalból foglalkozott az ilyen ügyekkel. Szabó Szádok (gondolom, mint Rómában nagy tekintéllyel bíró magyar teológus, aki eredetiben tudta elolvasni a kérdéses műveket) írta a könyvekről a jelentést. (Ezért persze nem kellenne őt feljelentőként aposztrofálni.) Róla Prohászka így ír: „Megtörtént a nagy »barát-attentátum«; elsütötték a nagyágyút! Azt mondják, hogy ez a nagyágyú P. Szabó Szádok, egy potentátum a Domonkos rendben. Ezt nekem már 1909-ben, ha jól emlékezem, a Pázmány egyesület vacsoráján újságolta Thym Adolf, hogy baj van, a derék Páter fészkelõdik. Úgy is volt.” (Naplójegyzetek 1, 332–333.) Egyébként Prohászka példát adott korunk egyes teológusainak (nem akarok most neveket sorolni) azzal, ahogyan az indexretételt fogadta.

          Az Angelicumról szóló Wikipedia cikk (http://en.wikipedia.org/wiki/Pontifical_University_of_Saint_Thomas_Aquinas) így ír Szabó Szádokról: „Under the leadership of Szabó the number of subjects taught at the Angelicum was expanded beyond theology, philosophy and canon law to include archeology, geology, paleography, Christian art, biology, mathematics, physics, and astronomy”. Szerintem az egyoldalúan negatív beállítások nem teljesen objektívak.

        • Bystander
          november 6, 2012

          Nem egyoldalú akartam lenni, hanem rövid. Schütz-öt egy kulcsponton idéztem, tudva, hogy ez Trientit elgondolkodtatja, mert ismeri és tiszteli Schütz-öt. Matthaios, amúgy az Ön fenti, részletesebb áttekintésének is van egy “sodrásiránya”. Volt alkalmam az irodalmat bőségesebben olvasgatni néhány éve: összetett volt a kép, mint ma is. Ezért utaltam az Adriányi-könyvre. Trienti egyoldalúságát akartam egy másik szemponttal kiegyensúlyozni. Köszönet a részletes(ebb) áttekintésért, amit persze tovább lehetne bővíteni, árnyalni! Szerintem a teljes objektivitást a szembenálló nézőpontok dialógusba szervezésével lehet ábrázolni, ahogy itt a blogon is tettük (ld. a pluralizmus-témát).

        • trienti
          november 7, 2012

          Prohászka indexre tétele kapcsán engem Pater Schütz tévedése gondolkodtat el.
          Ő valóban nagy tiszteletben áll előttem, de ez nem jelenti azt, hogy téves ítéletét is elfogadom. Egyetlen mondat lett csak kiragadva tőle, ami egy szubjektív véleményt tükröz, de nem érveket egy 80-90 oldalas kritikai tanulmánnyal szemben. Nem túl igazságtalan úgy vádolni valakit, hogy nem tesszük lehetővé, elérhetővé a másik fél/oldal meghallgatását?

        • Bystander
          november 7, 2012

          Akkor Schütz Antal sem gondolkodtatja el Trientit, tévedtem. 😦

        • Bystander
          november 6, 2012

          Egy technikai kérdésem lenne. Kb. egy hete még emailt kaptam az aktív lapjaimra érkezett új kommentekről (a kis négyzetek beikszelése után). Most nem (pedig ugyanúgy ikszelek). Ez hasznos volt a beszélgetések követéséhez. Más is tapasztalt hasonló változást a kommentelők közül a weblap működésében?

        • H.Gy.
          november 6, 2012

          Nem tudom, mi lehet az oka, már Trienti is jelzett valamilyen hibát, de aztán, úgy tűnik, működött a dolog. Három beállítást módosítottam a napokban: moderálás nélkül megjelenik a már egyszer elfogadott hozzászóló kommentje; 60 nap után lezárul egy adott poszthoz a kommentálás lehetősége; ha háromnál több hivatkozást tartalmaz a hozzászólás, moderálásra vár – ez a spam-ek kiszűrése miatt hasznos.

  3. trienti
    november 5, 2012

    Vissza kéne térni ahhoz az egyszerű, világos fogalmazáshoz, valódi katolikus szemléletmódhoz, amit a Garrigou-Lagrange O.P. és még sokan mások képviseltek a II.Vatikáni Zsinat előtt. Ezek a legkisebb mértékben sincsenek ellentétben az Egyház mai tanításával és céljával. Elolvastam The Priesthood and Perfection (A papság és tökéletesség) c. művét. Minden mondata tökéletes és aktuális! Egyházi és világi emberek egyaránt tanulhatnak belőle. Megérné közzétenni ennek magyar fordítását a világhálón és ezt könyvként is megjelentetni. Szükség van még más ehhez hasonló művek megjelenítésére és megjelentetésére. Ez is egy kiváló módja annak, hogy hathatósan bekapcsolódjunk az apostolkodás nagy munkájába.

    Matthaios mondanivalójának lényegét értem és egyetértek vele!
    Itt a nem transzcendentális tomizmusról, hanem a valódiról, a hamisítatlanról van szó!
    Ennek kiváló képviselője volt Garrigou-Lagrange O.P.! Aki őt olvassa nem téved el és nem idegenedik el a teológiától, filozófiától, hanem még jobban megszereti ezeket.

  4. Bystander
    november 5, 2012

    “Az ôsegyház eszkatológiája erôsen kozmikus és kollektív jellegű. Az egyén túlvilági és világvégi sorsával aránylag keveset foglalkozik, mert az egyént Isten népe közösségének tagjaként és a világmindenség sorsának részeseként veszi (Róm 8,19-21; vö. Iz 65,17-24). Ezzel szemben a középkorban, méginkább a protestantizmus fellépése óta, minden területen az individuum került elôtérbe. Századunk antropológiai szemlélete eredményeként az új teológia visszakanyarodott a kinyilatkoztatás emberképéhez, és az eszkatológiában is elsôsorban az emberiség és az ember világa sorsával foglalkozik, és ennek keretébe beállítva, továbbá az egyén közösségi vonatkozásaiba beágyazva tárgyalja az egyénre vonatkozó eszkatológiai problémákat.” (Előd István: Katolikus dogmatika,1978)

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Information

This entry was posted on október 30, 2012 by in A szeretet kultúrája, Egyházatyák.

Navigáció

Enter your email address to follow this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 1 249 követőhöz

Archívum

%d blogger ezt kedveli: