Heidl György blogja

"A filozófia a szépségnél végződik, a teológia a szépséggel kezdődik."

“Magadnak teremtettél” – egy közhely színeváltozása II. rész

Fecisti nos ad te et inquietum est cor nostrum, donec requiescat in te.” Augustinus, Confessiones 1.1.

A leggyakrabban idézett Szent Ágoston mondat magyar fordítása ebben a változatban terjedt el: “magadnak teremtettél minket, Istenünk [vagy Urunk], és nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Tebenned.” A Google kereső a “magadnak teremtettél” kifejezésre most éppen 2070 találatot regisztrál, és amíg volt türelmem ellenőrizni, mindegyik ebben az egy, Ágostonnak tulajdonított mondatban fordul elő. Tekintsünk el attól, hogy a latin eredetiben sem Domine (Urunk v. Uram), sem Deus (Istenünk v. Istenem) megszólítás nem szerepel, és figyeljünk oda az “ad te” kifejezés magyarítására! Vajon mit jelent az, hogy Isten “magának teremtette” az embert? Azért teremtette, mert unatkozott? Szüksége volt az emberre? Birtokolni akart valakit? Uralkodni akart valakin? Szolgára vágyott? Esetleg arra utal itt a kifejezés, hogy nem más célból alkotta Isten az embert, mint hogy magában a Teremtő Istenben találja meg létezésének beteljesedését és értelmét? Úgy sejtem, a legtöbben ez utóbbi értelemben idézik, mert teológiailag helytálló, és összhangban van azzal a gondolattal, hogy másban nem lel nyugalmat az emberi szív, vagyis az emberi személy, csakis Istenben. Ez a magyarázkodás azonban eléggé nyakatekert a mondat eredeti jelentéséhez képest.

A szemelvényes kiadásokat nem számítva a Vallomásoknak eddig négy magyar fordítása jelent meg, és a kérdéses “ad te” kifejezést az idézett, népszerű és szép mondatban egyik sem adja vissza pontosan.

Kevesen tudják, hogy a Vallomásokat először 1842-ben jelentette meg magyarul Pongrácz József (1778-1856), aki Ősiben (Veszprém megye) volt plébános. A nyelvezete ugyan elavult, de ha engedjük, hogy a szöveg hasson ránk, s ha türelmesen elmélyedünk benne, élvezettel olvashatjuk. Legnagyobb előnye a hűség és pontosság. Most betűhíven idézem az első könyv legelső bekezdését, amelyben a kérdéses mondat is szerepel.

“Nagy vagy Uram, és igen jeles dicséretre méltó; nagy erejü vagy te, és bölcsességednek nincsen mértéke. Még is akar dicsérni téged az ember, egy kis részecskéje alkotmányodnak, sárházát magán hurcoló, bűnének eleven jelét mutogató ember! ki örökös bizonysága annak, hogy Isten a’ kevélyeknek ellene áll; dicsérni akar téged az illyen ember, egy kis részecskéje egyedül hatalmas müvednek. De magad buzdítod fel hogy gyönyörködjék dicsérni téged; minthogy alkatván magadhoz kapcsolál minket; azért nyugtalan is szivünk, miglen benned meg nem nyugszik.” (In: Szent Ágoston’ Hipponi püspök’ Vallomásaink XIII könyvei. Fordította Pongrácz József eősi plébános, al-esperes, veszprémi tiszt. kanonok. Veszprémben Jesztány Totth János’ nyomtatása. 1842.)

Nagyon szép fordítás – legalábbis nekem tetszik. A “sárházát magán hurcoló” pedig egészen eredeti, bár kissé manicheista megoldás. A “fecisti nos ad Te” tehát Pongrácz értelmezésében azt jelenti: “alkatván magadhoz kapcsolál minket.” A teremtésben Isten az embert nem máshoz, Önmagához kapcsolta.

Vass József (1877-1930) katolikus pap, teológia professzor, népjóléti miniszter 1917-ben megjelent fordítását rendszeresen újranyomják. Nem mintha ez lenne a legsikerültebb fordítói vállalkozás, hanem, mert ez után már nem kell jogdíjat fizetni. Sajnálatos és káros szempont ez a – kevés kivétellel –  haldokló magyar könyvkiadásban, hiszen esetünkben például Vass József bizonyára kiváló ember, képzett teológus, erős politikus, ámde gyönge fordító volt. Az ő változatában az első bekezdés így hangzik:

“Uram, te nagy és minden dicséretre igen méltó vagy; erős hatalmadnak, bölcs mivoltodnak sem vége, sem határa. S íme, teremtett világod aprósága: ember akar dicsérni téged. Nyakán a halál igája, lelkében bűne tüskéje s az a bizonyosság, hogy a kevélyeknek ellentállsz, s mégis ez a porszem kezed alkotása között: az ember dicsérni akar téged. A te indításod az bennünk, hogy gyönyörűség dicsérnünk téged, mert magadnak teremtettél minket, s nyughatatlan a szívünk, míg csak el nem pihen benned.” (In: Szent Ágoston Vallomásai. Fordította Vass József, 1917. Élet kiadó 1917.)

Lám, megtaláltuk a közhelyként idézett mondat első előfordulását: “magadnak teremtettél minket, s nyughatatatlan a szívünk, míg csak el nem pihen benned.” Vass ebbe a mondatba nem illeszt olyasmit, ami nincs meg a latinban, tudniillik: “Uram” vagy “Istenem”, másutt azonban nem ismer korlátokat, sőt olykor Ágoston költőien szárnyaló mondatairól úgy véli, felezőnyolcasban szebben muzsikálnak.

A legjobb magyar nyelvű Vallomások Balogh József (1893-1944) nevéhez fűződik. A nemzetközileg jegyzett klasszika-filológus hazánk náci megszállásának talán legelső áldozata volt. A hangos olvasással, az olvasás-kultúra változásaival kapcsolatos munkái jó hetven évvel megelőzték a nemzetközi kutatásokat, és mindmáig gondolatébresztők. Vallomások-fordítása évtizedekig kéziratban pihent, csak 1943-ban jelent meg latin-magyar kétnyelvű kiadásban, amit azután további újranyomások követtek. Sajnálhatjuk, hogy Balogh csak az első 10 könyvet fordította le. Ha az egészet kiadja, most nem Vass  József rettenetes mondataival riogatnák a kiadók az Ágoston iránt még érdeklődést mutató magyar olvasókat.

“Nagy vagy Uram és igen dicséretes: Nagy a te erőd és bölcsességed megszámlálhatatlan, s dicsérni akar téged az ember, teremtésednek csekélyke része, az ember, aki mindenfelé magán hordozza halandóságát, hordozza bűnének bizonyságát s bizonyságát annak, hogy a kevélyeknek ellenek állasz. És mégis dicsérni akar téged az ember, teremtésednek csekélyke része. Te serkentesz fel, hogy örömünket leljük a te dicséretedben, mert magadnak teremtettél minket s nyughatatlan a mi szívünk, míg benned meg nem nyugszik.” (In: Szent Ágoston Vallomásai I-X. könyvek. latin-magyar kétnyelvű Parthenon-Franklin Társulat, 1943.)

A Vallomásokat nem csak Józsefek fordíthatják. Több kiadást megért Városi István (1905-1978) fordítása, amelynek második, államilag támogatott kiadását Vidrányi Katalin csiszolgatta. Egykori kedves tanárom szüntelenül harcolt Ágostonnal, akit  általában csak “a gyapjasfejű pun”-ként emlegetett, és akihez igazi “odi et amo” kapcsolat fűzte. Tőle tudom, hogy amikor a hetvenes években váratlanul rés támadt a szocialista kultúrpolitikán és az egyházatyák művei közül legalább a Vallomások kiadása szóba került, ő maga Balogh fordításának megjelentetése mellett érvelt, de éppen a hiányzó könyvek miatt esett a választás Városi barokkos, előbb az Ecclesiánál megjelent fordítására, amelyben – teszem hozzá – a teológia gyakran áldozatul esik az esztétizálásnak.

“Nagy vagy Uram és igen-igen méltó minden dicséretre. Nagy a Te hatalmad és bölcsességednek nincs határa. Dicséretedre sóvárog az ember, teremtésednek kicsi paránya. Rádöbben az ember a maga halandó voltára, szemügyre veszi bűne bizonyságát és egyben tanúságát annak, hogy a kevélyeknek Te Uram ellenállasz. És mégis dicséretedre kívánkozik az ember, teremtésednek kicsi paránya. Te ébreszted föl bennünk magasztalásod örömét, mert magadért teremtettél bennünket és nyugtalan a szívünk, míg meg nem nyugszik benned.” (Szent Ágoston, Vallomások. Fordította Városi István. 1974. Budapest, Ecclesia Kiadó,  első kiadás.)

Amíg tehát Vass és Balogh a “magadnak teremtettél” mellett döntöttek, addig Városi szerint az “ad” prepozíció itt célra irányultságot jelent: “magadért teremtettél”. Nem tudom, pontosan mire kellene gondolnunk, de talán a bevezetőben mondottakra, tudniillik, hogy az ember célja Isten. Igen ám, de mindennek Isten a végső célja. Minden teremtmény a teremtőre mutat, és létének okát, alapját és célját Istenben találja meg. Az idézett fordítások nem adják vissza Ágoston gondolatát, amely sajátosan az emberre vonatkozik.

Az “ad te” ugyanis szentírási utalás. “Majd azt mondta Isten: Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, hogy uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon és az egész földön, s minden csúszó-mászón, amely mozog a földön!” Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.” (Ter 1,26-27)

Az Ágoston által használt latin bibliafordításban és a jeromosi Vulgatában egyaránt az “ad imaginem” kifejezés szerepel itt, hangsúlyosan, háromszor is: Faciamus hominem ad imaginem et similitudinem nostram: et præsit piscibus maris, et volatilibus cæli, et bestiis, universæque terræ, omnique reptili, quod movetur in terra. Et creavit Deus hominem ad imaginem suam: ad imaginem Dei creavit illum, masculum et feminam creavit eos.

Az ember minden egyéb földi teremtménytől különbözik abban, hogy őt Isten a saját képmására és hasonlatosságára alkotta. Ágoston erre a képmás-voltra utal Vallomásainak legelején, és éppen a természetünkbe oltott istenképmás az, amiért semmi másban nem tudunk megnyugodni, csak az Ősképben, Istenben. Ezért én így magyarítanám Ágoston mesterművének nyitó sorait:

“Nagy vagy Uram, és igen-igen méltó a dicséretre:[1] nagy a te erőd és bölcsességednek nincsen száma.[2] És dicsérni akar téged az ember, teremtésed egy darabkája, az ember, aki magával hordozza halandóságát, körülhordozza bűnének tanúbizonyságát,[3] a bizonyságot, hogy a gőgösöknek ellenállsz:[4] és mégis dicsérni akar téged az ember, teremtésed egy darabkája. Te vagy, aki fölindítasz, hogy gyönyörködjünk abban, ha téged dicsérünk, mivel megalkottál minket önmagadra,[5] és nyugtalan a szívünk, amíg el nem nyugszik benned.”

Magnus es, domine, et laudabilis valde: magna virtus tua, et sapientiae tuae non est numerus. et laudare te vult homo, aliqua portio creaturae tuae, et homo circumferens mortalitem suam, circumferens testimonium peccati sui et testimonium, quia superbis resistis: et tamen laudare te vult homo, aliqua portio creaturae tuae.tu excitas, ut laudare te delectet, quia fecisti nos ad te et inquietum est cor nostrum, donec requiescat in te.”


[1] Zsolt 47,2

[2] Zsolt 146,5

[3] 2Kor 4,10

[4] 1Pét 5,5

[5] Ter 1,26-27

Reklámok

10 comments on ““Magadnak teremtettél” – egy közhely színeváltozása II. rész

  1. Névtelen
    november 11, 2012

    Kedves Mindenki!
    Előre is bocsánatot kérek, hogy érdemtelenül hozzászólok ennek az általam nagyon szeretett és nagyra becsült honlapnak az írásához

    Valahogy úgy érzem, hogy – bár teológiailag messze vagyok az itt általában megszólalók szintjétől – most mégis hozzá tudnék tenni valamit a közös gondolkodáshoz.

    Véleményem szerint ebben a latin mondatban az “ad te” szókapcsolat minőségjelzőt fejez ki (valahogy úgy, mint a “pugna ad Cannas”-ban), és ennélfogva olyasmit jelent, hogy “feléd törekvőnek”. Ez talán jól szinkronban áll a mondat többi részével is.

    Üdvözlettel:

    ancilla

    • H.Gy.
      november 11, 2012

      Nagyon köszönöm, és kérem, ne féljen hozzászólni, mert ez a honlap jó értelemben vett játék, nem olyan komoly dolog, mint a Hittani Kongregáció. Kíváncsi vagyok, hogy az egész mondatot hogyan fordítaná.

      • Névtelen
        november 12, 2012

        …mivel olyannak teremtettél minket, hogy feléd törekedjünk, és (ezért) nyugtalan a szívünk, amíg hozzád térvén meg nem nyugszik.
        talán…
        a.

        • IMB
          november 13, 2012

          Talán nincs is fényévnyire a két értelmezés: a képmásságba — márcsak a platonista hagyomány miatt is, melynek Ágoston részese — elengedhetetlenül beletartozik, hogy a képmás ugyan más, de törekszik — törekednie kell –, hogy “Istenhez hasonuljon, már amennyire embernek ez lehetséges. Ez az első századok keresztény teológiai hagyományának is a szíve — platonizmustól függetlenül.

          Egy lehetséges — nem szép — javaslat, ami persze túlságosan kétértelmű marad, s így csak magyarít, nem magyaráz: “magadra tekintettel teremtettél minket”.Legfeljebb lábjegyzetben alkalmaznám.

        • H.Gy.
          november 13, 2012

          Nem is lehet nem kétértelműen megoldani. A szándékos lebegtetés szerintem adva van az eredetiben azzal, hogy kihagyja az imago-t. A párhuzamos szerkesztés így jobban érvényesül: ad te – in te; inquietum – requiscat. Mivel eredendően önmagára hangolt Isten, rá törekszünk.

        • IMB
          november 18, 2012

          “magadra nézve”

  2. trienti
    november 13, 2012

    “Magadnak teremtettél Uram és nyugtalan a mi szívünk, amíg benned meg nem nyugszik.”
    Ez a legjobb, legtökéletesebb fordítás. Mi mindnyájan az Övéi vagyunk élve-halva.Őt dicsőíti ég és föld, a látható és láthatatlan világ. Ez az értelmezés a Szentírásnak is megfelel. “Ezt mondja az Úr: Mivel az ég a trónusom, és a föld a lábam zsámolya, miféle házat építhetnének nekem, milyen helyet nyugvóhelyemül? Hiszen mindezt az én kezem alkotta, így mind az enyém!” ( Iz. I. 66.fej.)

    Kedves Névtelen a!
    Az Ön fordítása nem adja vissza a lényeget, sőt megmásítja az értelmet.
    Szent Ágoston nagyon helyesen nem az emberi erőfeszítést állítja középpontba, hanem a Teremtő abszolút jogát és uralmát felettünk és a mi tökéletes boldogságunk nélkülözhetetlen feltételét.

    • H.Gy.
      november 13, 2012

      Lám, a Trientitől megszokott határozottság! Csakhogy nem érdemes elsietni az ítélkezést.
      Az ismertetett fordítások közül most sikerült amellett letenni a voksát, amelyik biztosan hibás mind grammatikailag, mind tartalmilag. Nem az a kérdés, ugyanis, hogy mi mit akarunk beleérteni a mondatba, ti. hogy “mindnyájan az Övéi vagyunk élve-halva”, hanem az, hogy mit mond Ágoston. Az ő gondolata mögött egyértelműen a képmás-teológia húzódik meg, ezért tanácsos egészen pontosan fordítani, mert akkor a fordításunk összhangban marad Ter 1,26-27 fordítói hagyományával.

  3. trienti
    november 13, 2012

    “Az ember minden egyéb földi teremtménytől különbözik abban, hogy őt Isten a saját képmására és hasonlatosságára alkotta. Ágoston erre a képmás-voltra utal Vallomásainak legelején,…” Az, hogy műve elején utal erre Szent Ágoston nem feltétlenül jelenti azt, hogy későbbi mondatát is e szerinti értelemben vette.
    .
    A latinról való pontos fordítás nem jelenti, a szerző pontatlan fogalmazástól vagy tévedéstől való mentességét vagy egy szentírási rész esetleg helytelen, másféle viszonyra való kiterjesztését.

    Míg igaz a Ter 1,26-27, ugyanúgy igaz az Iz. I. 66.fejezet.

    A képmás-teológia alkalmazása és a Szent Szívben való el/megnyugvásunk nem illik össze egy mondaton belül. Két különböző állítás van benne.
    Ezért helyes(ebb) szerintem és gondolom sokunk szerint a két szorosan összefüggő gondolat: “(Uram)… magadért teremtettél bennünket és nyugtalan a szívünk, míg meg nem nyugszik benned.” Logikusan következik az egyikből a másik.

    • H.Gy.
      november 13, 2012

      Az idézett mondat a mű legeleje: Vallomások 1.1. Reméltem, hogy ez kiderül. A mondat nem Iz 66, 1-re utal, hanem Ter 1,26-ra, ami evidens, ha összevetjük a helyeket. Ágoston nem fogalmaz pontatlanul, szemben a hivatkozott vers Iz. I.66 fejezet-ként való megjelölésével, és a “magadért teremtettél” megfogalmazással. Egyébként “a feléd törekedjünk” erős túlértelmezés.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Information

This entry was posted on november 8, 2012 by in A szeretet kultúrája, Egyházatyák.

Navigáció

Enter your email address to follow this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 1 249 követőhöz

Archívum

%d blogger ezt kedveli: