A Sagrada Familia mint misztagógia

Antoni Gaudí (1852-1926), a mélyen hívő, kora teológiai gondolkodását sok szempontból meghaladó művész abból a középkorban közhelynek számító alapvetésből indult ki, hogy Istenhez az Ige által eljuthatunk a kinyilatkoztatott Szentírás és a teremtett Természet segítségével. Fő művének, az engesztelő templomként 1886 óta közadakozásból épülő Sagrada Famíliának alapkoncepciója is ebben a meggyőződésben gyökerezik.

A természet könyvében minden meg van írva, mivel Isten teremtette, az isteni törvényszerűség szabályai szerint. A vertikális és a horizontális kapcsolata a Sagrada Famíliában csak egy példa arra, hogy Gaudí hogyan alkalmazta építészként a természetben megmutatkozó törvényszerűséget.

A templom magassága lenyűgöző. A Jézus Krisztust jelképező főtorony 180 méter magas lesz, a homlokzati kupolatornyok magassága 100 méter, a főhajó belmagassága pedig 60 méter. Mindezt egy olyan szerkezet tartja, amely a fák ágainak elágazását veszi alapul az alátámasztás biztosításához. Ezért, ha belépünk a templomba, egy tágas és világos oszloperdő fogad, a hatalmas épület támpillérek és segédszerkezetek nélkül önmagában áll. A 36 oszlopból 4 az evangélistáknak, 12 az apostoloknak és 20 a katalán és spanyol püspöki székhelyeknek van szentelve. Az egymás felé hajló, egy pont felé mutató, paraboloid ívű oszlopok képesek megtartani a födémek hatalmas súlyát, s így szükségtelenné válnak a Gaudi által mankónak nevezett, a gótikában használatos támasztékok. Gaudí tisztában volt vele, hogy egyedülálló dolgot alkot, és azzal is, hogy az épület nem építészeti különlegessége, hanem hitbéli mélysége miatt válik vonzóvá.

Gaudí szerint „az eredetiség azt jelenti, hogy igyekszünk visszatérni az eredethez.” Tehát nem az eredetit alkotni akaró lesz valóban eredeti, hanem az, aki a hagyományból merít, és képes azt úgy megfogalmazni, hogy műve válasz az alkotó saját jelenére. A hagyomány Gaudí értelmezésében a keresztény teológia által használt „hagyomány” fogalom. Nem újdonságot kíván létrehozni, hanem megújítani szeretne, a hagyományból kiindulva újjáteremteni. A hagyomány „élő”, mert az Egyházban, Krisztus eleven testében folyamatosan újjáalkotja a már meglévőt.

A Sagrada Família művészi programja ezért a következő: vissza kell szerezni a keresztény misztérium szimbolikusságát és erejét. Gaudí szerint a vallást megfojtja a felette gyámkodó művészet, a művészet „távoli emlékekből” él, nem a fölötte szárnyaló eszméből, s így  „az Istenség csak halványan nyilatkozik meg előttünk”. Ezzel szemben, a Sagrada Família szerkezetét a jelkép alakította ki. A jelkép egy olyan építészettel szemben kínál alternatívát, amelyet csakis a formák plaszticitása és díszítő értéke foglalkoztat, s amelyben a formák nem jelentéshordozók. Gaudí nem pusztán a hatalmas, masszív terek élményét keresi, amelyek lenyűgözik a szemlélőt, de nem mozdítanak meg a bensőjében semmit.

A Sagrada Família estében a jelképiséget nem egy hozzáadódó másodlagos jelentésként kell elképzelnünk, hanem úgy, mint az épület alaprajzát, tereit, és arányait meghatározó kiindulópontot. A Sagrada Família magából a jelképből nő ki, a keresztény misztérium összegzése, egy innovatív technikai alapokon megvalósuló, szimbolikus együttes. A művészet itt a hit és az Ige szolgálatában áll, amit az építész így fogalmaz meg: „Az Ige az idő, nélküle az építészet (azaz a tér) archeológia lenne, halott és lélektelen dolog.” A Sagrada Família különleges bazilika, amely tartalmazza és kifejezi a keresztény misztériumot. Misztagógia, azaz beavatás a keresztény misztériumba. Aki a bazilikában sétál, az végigmegy az Atya által kitervelt, a Fiú megtestesülése által véghezvitt, és a Szentlélek által mindenkiben munkálkodó megváltás misztériumának fő sugárútjain. Ily módon Gaudí nem kőbe vésett Biblia pauperumot alkot, hanem hatalmas misztagógikus katekizmust hoz létre, beavatást a keresztény hitbe. Aki megérti a Sagrada Famíliát, az megérti a kereszténységet, és aki érti a kereszténységet, megérti a Sagrada Famíliát is. Az üzenet egyszerű: hinni, remélni és szeretni kell.

A bazilika belsejében három útvonal rajzolódik ki, melyek az Apostoli Hitvallás magyarázatát tartalmazzák. Ennek latin nyelvű szövege a Dicsőség homlokzatán, vagyis az oltárral szembeni főhomlokzaton található. Gaudí szerint a keresztény hittitok összefoglalása kell szerepeljen  a bejárat felett, hiszen ez adja meg a kulcsot a bazilika értelmezéséhez. Az útvonalak a következők.

1) Az első útvonal a bazilika két végpontját összekötő egyenes mentén halad a főhomlokzattól, vagyis  a Dicsőség homlokzatától az apszisig, melyet a Teremtő Isten ábrázolása tölt be. Ezt nevezhetjük via humanitatis-nak, azaz az emberiség útjának. A Credo első bekezdése magyarázza, hogy mit értünk az ember útján: a teremtő Isten hívta léte az embert, a főhomlokzat pedig jelzi, hogy mi a szándéka az emberi nemmel. Megjelenik rajta a teremtés hatodik napján alkotott emberpár, akiket elcsábított a kígyó, de akiket megváltott Jézus Krisztus. Az emberiség történelmének három megváltó korszakát három szövetség szimbolizálja. Ábrázolásuk a homlokzat három kapuja felett található: a Noéval kötött szövetségé a Remény kapuja, a Sináj-hegyi szövetségé a Hit kapuja és a Krisztussal kötött szövetségé a Szeretet kapuja felett. E három szövetség mindegyike azt jelzi, hogy az ember elkerülheti a bűnt, és járhatja a szentség útját, hogy amikor eljön a halál, Isten szándéka szerint visszatérjen Teremtőjéhez. Ennek lehetőségét hozta el a Dicsőség homlokzatán irgalmas bíróként, passiója attribútumaival ábrázolt Jézus.

 2) A második útvonal szintén egyenesen halad. A kereszthajó egyik végétől a másikig tart a Születés és a Passió homlokzata között, keresztülszelve az ember útját. Ennek a via Christi, azaz Jézus Krisztus útja nevet adhatjuk, mivel Jézus földi életét mutatja be a születéstől a mennybemenetelig, amint azt a Krédóból ismerjük. A Születés homlokzata sugárzó, költői, túlburjánzó, lüktető, minden zsivajog és ujjong, amikor Jézus megszületik, mikor az élet ura belép az életbe, védtelen csecsemőként, alázatosan kiszolgáltatja magát. Azért jön, hogy az emberi logikán túli szeretet által, golgotai kereszthalálával kivezesse az embert a bűnből, s megváltsa a haláltól. A Passió homlokzata drámai, csontokból épült, félelemkeltő, halálfélelmet tükröző, lecsupaszított geometriai formák által kifejezett fájdalom, melyet Josep Maria Subirach szobrai elemi erővel ábrázolnak. A csontokból komponált karzat tetején található a diadalmas keresztábrázolás, mely az örök élet ígéretét hozta el az emberiségnek. Jézus születése a Gonosz vereségét jelenti, ezt jelzi a Születés homlokzatán a Jézus családfáját ábrázoló oszlop alá szorult kígyó, és a Máriát és Józsefet szimbolizáló oszlopok alatt nyögő hatalmas szárazföldi teknősök, valamint a fejjel lefelé menekülő hüllők. A kígyót legyőzte az új Éva, azaz Mária, aki igent mondott az Angyali Üdvözletre, és az „igen” által érkezett a Megváltó a világba. A megváltás misztériuma tehát egy egyszerű zsidó fiatalasszony igenjén alapul. Ezt jelzi az apszis alatt található altemplom boltozati zárókövén található ábrázolás is, mely az angyali üdvözletet jeleníti meg. S szintén ezért találjuk a Születés homlokzatát koronázó életfa ábrázolás tövében a megváltás szimbólumait.

3) A harmadik útvonal kör alakú. A főbejáratnál kezdődik, és ott is ér véget, miután a jobboldali keresztelőkápolnától kezdve végigjárta a bazilika belsejét: a hajót, a Születés homlokzatát, a kereszthajó középső részét, a szentélyt az oltárral és a körüljáróval, a Passió homlokzatát, majd újra a hajó hosszán haladva visszatér a főbejárathoz. Ezt az útvonalat, melynek tengelye a hajó középvonala, nevezhetjük via Ecclesiae-nek, azaz az Egyház útjának. Ez a harmadik út magában foglalja a másik kettőt. Az Egyház ugyanis egyrészt Krisztus misztikus teste,

másrészt a megváltott emberiség. Ez az út a Megvilágosodás terében, a hosszhajóban helyezkedik el, ahol az Eucharisztia ünneplésében résztvevők haladnak az oltár felé, amely Jézus halálának és feltámadásának szimbóluma. A bejáratnál található keresztelőkápolnánál kezdődik, hiszen ez az első szentség, amely a hitbe való belépést lehetővé teszi, s az áldozás helye felé tart, ahol a kenyér és a bor Jézus Krisztus valóságos testévé és valóságos vérévé változik, és az ünneplésben résztvevők testi és lelki táplálékává válik. Ezt jelzik a főhajó oszlopain található vízáramlatok, melyben tátott szájú halak igyekeznek az oltárhoz, majd visszafelé, szájukban az ostyával. Az Egyház az Eucharisztiára épül. Az apszisban található oltár semmi díszítést nem kapott, felette a megfeszített Jézus ábrázolása látható, amely fölé egy ötven világítótestet számláló, a Szentlelket jelképező baldachin borul, mely a Szentlélekkel egyesült Egyház szimbóluma.

(Köszönjük a francia, angol, spanyol és katalán fordítóként is ismert szerzőnek, Nemes Krisztinának, hogy e blogban elsőként közölhetjük konferencia-előadásának fenti részletét!)