A házasság mint filozófiai iskola

Musonius Rufus (Kr. u. 30 – 100 v. 101) sztoikus filozófus, aki keresztény szerzőkre is nagy hatást gyakorolt,  a természet, a phüszisz fogalmát tekinti kiindulópontnak a házasság értékeléséhez. A hitvesi szeretet természetes (kata phüszin), mert a nemek természetes különbségéből fakad.

„A házasság pedig, mert hát mi más is volna, nyilvánvalóan természetes. Ugyan mi más végett osztotta az ember megalkotója két részre fajunkat, majd alkotott kétféle nemi szervet az embernek, hogy az egyik nő, a másik férfi legyen? Mi végre oltott mindkét nembe – a férfibe a nő iránt, a nőbe a férfi iránt – erős vágyakozást egymás társaságára és a közös életre, és erős vágyat is, hogy egymással egyesüljenek? Vajon nem köztudott-e, hogy az volt a célja ezzel, hogy azok ketten együtt legyenek és együtt éljenek, az életfenntartásukhoz szükséges dolgokat egymással közösen teremtsék elő, és gyermekeket nemzzenek, azokat közösen neveljék, hogy fajunk örökre fennmaradhasson.” (Diatr. 14. Fodor Nóra fordítását idézem, szükség esetén pontosítva vagy megváltoztatva.)

Természetes a férfi és nő erős vágyakozása egymás társaságára, a teljes testi-lelki közösségre, és természetes az ösztönös vágyuk arra, hogy egymással egyesüljenek. Ennek eredménye a férfi és nő együttélése, a szükségletek közös előteremtése, a gyermekek nemzése és a róluk való gondoskodás, és ezáltal az emberiség fennmaradása. „Kik számára elfogadott közössé tenni mindenüket, mind testüket, mind lelküket, a férjen és a felségen kívül? Ezért aztán  a férfi és a nő egymás iránti szeretetét mindenki öröktől fogva fennállónak gondolja.” (uo.)

A sztoikus filozófus házasság-felfogásából szükségképpen következik, hogy egyedül a házasságon belüli és csakis a gyermeknemzésre irányuló szerelmi együttlétet tekinti természetesnek és jogosnak. Mivel a társadalom törvényei a természet törvényeire épülnek, és mert a házasság intézménye az egyetlen válasz a nemek természettől adott különbségére, minden házasságon kívüli heteroszexuális szeretkezés (aphrodiszia) jogtalan és törvénysértő, a homoszexuális aktus pedig merénylet a természet ellen (para phüszin to tolméma). „Az az ember, aki nem kéjsóvár vagy romlott, szükségszerűen csupán a házasságon belüli szerelmeskedést tartja erkölcsösnek, amelynek célja a gyermeknemzés. Amikor azonban pusztán a kéjt keresi, még a házasságon belül is erkölcstelen és törvényellenes. Az ölelkezés egyéb fajtái közül pedig a házasságtöréssel járók a leginkább elítélendők, és amazoknál semmivel sem kevésbé elfogadható a férfiak vonzalma saját nemük iránt, mivel ez merénylet a természet ellen. Valahány férfi-nő viszony, még ha nem is jár házasságtöréssel, ha törvénytelen, szégyenletes is, mivel a féktelenségtől vezérelve született.” (Diatr. 12.)

Musonius szerint a házasság a legmagasabb rendű barátság. Életközösség, amelyben a házastársak közösen megélhetik a filozófushoz méltó életet. A sztoa mellett elkötelezett gondolkodó a többi hellenisztikus filozófiai iskola képviselőjéhez hasonlóan elsősorban életformának tartja a filozófiát, ami az ő szemében felértékeli a házasságnak, az emberiség legalapvetőbb társas életformájának a jelentőségét. Az életmód tudatos alakítása, az önmagamra figyelés, a filozófiai értelemben vett öngondozás közösségben történik, elsődlegesen a választott filozófiai iskola közösségében. A természet által létrehozott közösség, a házasság és a család azért határozható meg egyfajta filozófus-közösségként, mert a filozófus célja éppen a természettel összhangban lévő élet megvalósítása. A természet ebben az összefüggésben egyszerre jelenti a világmindenséget elrendező és felékesítő Értelmet, amely csíraszerűen, formáló elvként minden valóság, minden dolog mélyén jelen van, valamint az emberi természetet.

Az emberi természet kettős, férfi és nő. Közösségüket a beléjük oltott kölcsönös vágyakozás hozza létre, amelynek csak egyik eleme, legalsóbb rendű megnyilvánulási módja a fajfenntartás ösztöne. Az utódnemzésre irányuló szexuális vágy része az emberi természetnek, de nem azonos vele. A fajfenntartás ösztöne a magányosan élő állatoknak is sajátja, az emberben azonban eredendően ott munkál a törekvés a közösség létrehozására, az otthon megteremtésére.  Ennyiben a méhekhez hasonlítható, „amik képtelenek magányosan élni, sőt elpusztulnak egymagukra hagyva, és a rajok egyetlen közös tevékenységben önfeláldozón együtt dolgoznak a többivel.” (Diatr. 14.) Ehhez hasonlóan minden embernek úgy kell megteremtenie a saját otthonát, hogy egyben tekintettel van a tágabb közösség, a polisz érdekeire, és megfordítva, a polisznak alapvető érdeke a családi otthon, és az azt megalapozó házasság védelme. Amit manapság úgy szoktunk megfogalmazni, hogy a család a társadalom alapsejtje, azt Musonius – és később tanítványa, Epiktétosz – a házasság (gamos), az otthon (oikos) és a városállam (polis) szoros kapcsolatával szemlélteti. „Mindenkinek törődnie kell saját városával, és a városra tekintve kell otthont alapítani. Az otthon megalapításának kezdete a házasság. Ezért aki lerombolja az emberi házasságot, lerombolja az otthont, lerombolja a poliszt, lerombolja az egész emberiséget, hiszen az nem maradna fenn, ha megszűnne az utódnemzés, és nem létezne tisztességes és törvényes utódnemzés, ha nem lenne házasság” (uo.).

Musonius itt a házasságot és a poliszt megtagadó cinikusokra utal, anélkül, hogy megnevezné őket. A sztoikus filozófus szerint az otthon alapításánál figyelembe kell venni azt, hogy a polisz az otthonok közössége. Ahogyan a polisz alapja az oikosz, úgy az oikosz alapja a házasság. A társadalom alapegysége tehát az oikosz, amely az antikvitásban sokkal szélesebb jelentésű fogalom volt, mint a „család” modern fogalma. Az oikosz jelentheti a családfő által birtokolt anyagi javak összességét, de mindazokat a személyeket is, akik alá vannak rendelve a családfő tekintélyének: a feleséget, a gyermekeket, a rokonokat, a szolgálókat és a rabszolgákat. Hasonlóképpen, a latin familia és domus egyszerre vonatkozott a birtokolt anyagi javakra és a családfő, a pater familias hatalma alatt álló személyekre. Ami az utóbbiakat illeti, a familia alapja a férfiági leszármazás (agnatio), a domus fogalmába pedig beletartozott a nőági rokonság is (cognatio).

Az oikosz fogalma felbukkan a görög nyelvű Szentírás egy fontos helyén: „Álmot bocsátott Isten Ádámra, és elaltatta. Kiemelt egyet az oldalaiból és hússal betöltötte a helyét. És asszonnyá építette (ókodomészen) az Úr, az Isten az oldalt, amit kiemelt Ádámból, és odavezette őt Ádámhoz.” Az itt szereplő, összetett oikodomein (ti. oikon+domein) ige, amit a Vulgata a megfelelő aedificare-val („felépíteni”) fordít, a ház, az otthon megépítését jelenti. A szöveg tehát felhívja a figyelmünket az asszony és az oikosz, valamint a hasonló jelentésű domosz (ház, család, otthon) természetes kapcsolatára. Az asszony maga az az oikosz, akit Isten Ádámból felépít, és Ádámhoz vezet, hogy társa legyen (vö. 1Kor 8,1: „a szeretet épít”). Noha a férfi a családfő, aki, mint Musonius egyik kortársa írja, az otthon élére rendeltetett (vö. 1Tim 3,4-5), a természet az asszonyt építette oltalmat biztosító házzá. Az anyaméh az a természetes otthon, amely egyszerre biztosítja a védelmet és a növekedéshez szükséges táplálékot minden egyes megfogant magzatnak. Ez az otthon a család természetes alapja, és ez teljesedik ki azzá az otthonná, háztartatássá, amely a polisz alapját jelenti, és amelynek szintén az asszony a középpontja.

***

A fenti gondolatokat az Alkotmánybíróság egy friss határozata körül kialakult vita különösen időszerűvé teszi. A heves egyházi reakció sajnos célt téveszt, amikor teológiai alapon próbál érvelni, és a házasság isteni eredetére hivatkozik. Erre ugyanis itt és most nincsen szükség, hiszen a felmerült kérdések megközelíthetők  és megválaszolhatók természetjogi alapon. A teológiai érveket tartsuk meg a házasság szentségének alátámasztására. A felháborodás oka ráadásul az a félreértés, hogy az AB határozata megváltoztatja a család fogalmát. A magyar Alkotmány nagy érdeme a család és a házasság védelme, valamint az emberi méltóság és élet tiszteletének megőrzése. Az AB határozata által kiváltott felbuzdulásra szerencsére született megfontolt és józan válasz, érdemes elolvasni.