A Magyar Rektori Konferencia közleménye
E blog néhány olvasója talán megütközéssel tapasztalja azt, hogy teológiai, filozófia, bibliamagyarázati és szakrális művészeti tárgyú írások között időről-időre megjelennek politikai tartalmú bejegyzések is. Talán ezzel magyarázható, hogy néhány katolikus honlap már nem irányítja ide az olvasóit, nem vesz át írásokat – legalábbis ezt látom az ún. trackback mutatókból -, vagy ha átvesz is, kihagyja a közvetett politikai utalásokat a szövegekből.
Az utóbbi időben eredeti elgondolásaimhoz és adventi terveimhez képest megsokasodtak a felsőoktatással, a kultúra intézményeinek átalakításával kapcsolatos írások. A pártok és pártpolitikusok tevékenységével e blogban nem foglalkozom, kivéve a Kereszténydemokrata Néppártot és azokat a politikai szereplőket, akik magukat kereszténydemokratának vallják. Képtelen vagyok ugyanis kifejezni, mekkora csalódást és szomorúságot okoz számomra, egy kereszténydemokrata családi hagyományokkal büszkélkedő értelmiségi számára mindaz, amit ma hazánkban e nagyon fontos fogalom: “kereszténydemokrácia” ürügyén politikusok és politikai csoportosulások művelnek. Nem csupán csalódott vagyok, hanem attól tartok, a politikai képmutatás és haszonlesés visszaüt az egyházakra, és teljesen hamis fényben tünteti fel a kereszténységet. Ne feledjük: az oktatás, a munka, az egészségügy, a szociálpolitika: mind-mind a KDNP territóriuma, egyetlen minisztérium alá rendelve. Úgy gondolom, mi, keresztények, éppen ezért nem lehetünk nyugodtak, hiszen ezeken a területeken óriási bajok vannak.
Közvetlenül megtapasztalok minden, a kultúrát, a művészetet és a felsőoktatást érintő változást, ezért olykor kénytelen vagyok hangosan kiáltani: “ez így nem jó”. Most a kritikus hang szükségessége és jogossága mellett ismét a Magyar Rektori Konferenciát kell tanúként idéznem. Egy olyan szervezet elnökségének nyilatkozatát, amely igazán nem vádolható politikai elfogultsággal. Remélem, azok az olvasók is, akik most még nem igazán értik, miért bírálom élesen az ún. “jobboldali”, “konzervatív”, “keresztény” kormányt, vagyis azt, amelyik elvileg a kereszténység és az egyházak ügyét képviseli, tehát, remélem, ezek az olvasóim is elfogadják, hogy nem eredendő elfogultságból állítom: a kormány oktatás- és kultúrpolitikája nemzeti katasztrófához vezet.
A Magyar Rektori Konferencia Elnökségének közleménye
A nemzet sikerességének egyik záloga a jó felsőoktatás. Amikor egyetemeinkről, főiskoláinkról születik döntés, a jövőnk a tét. A jó döntés alapja a szakszerűség, a megalapozottság, az átgondoltság, a következmények gondos számbavétele, az együtt gondolkodás az érintettekkel: a tanárokkal, hallgatókkal, a családokkal, a munkaadókkal.
Mi, a magyar egyetemek és főiskolák rektorai tudjuk, hogy a kor követelményeinek megfelelő teljesítményhez folyamatosan és nagyon sokat kell tennünk. Tudjuk, hogy a nemzeti felsőoktatás visszafejlesztését eredményező lépések, a működéshez szükséges anyagi források kivonása, egyetemeink és főiskoláink pénzügyi kivéreztetése helyett, a jövőnk érdekében éppen ellenkező irányú közpolitikára van szükség: be kell fektetni a tudásba, az egyetembe, a jövőbe. Növelni és nem csökkenteni kell a felsőoktatási ráfordításokat.
Az elmúlt időszakban éppen az ellenkezője történt. Öt év alatt 40 %-kal csökkent egyetemeink és főiskoláink állami támogatása, miközben a GDP mértéke nagyjából változatlan maradt.
Megbocsáthatatlanul félrevezetik a döntéshozókat és a magyar családokat, akik azt állítják, hogy a felsőoktatás tömegével bocsátja ki a használhatatlan diplomákat olyan szakokon, amelyekre nincsen kereslet a munkaerőpiacon. Ezzel szemben bármilyen diplomásnak többször nagyobb az elhelyezkedési esélye, mint az alacsonyabb végzettségűeknek. A diplomásoknak magasabb az elérhető keresete és az általuk befizetett adóból nagyobb az állam bevétele.
A tények:
– A magyar munkaerőpiac elismeri és kiemelkedően díjazza a hazai felsőfokú végzettséget. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők jövedelme háromszorosa a középfokú végzettséggel nem rendelkezőknek.
– A felsőfokú végzettséggel rendelkezők körében a legkisebb a munkanélküliség. A magyar munkaerőpiacon a diploma nagyobb esélyt ad az elhelyezkedésre és erősebb védelmet nyújt a foglalkoztatás megtartásában. A gazdasági válság első három évében – 2008-ról 2010-re – a munkanélküliség a középfokú végzettséggel nem rendelkezők körében 6,2%-kal, míg a diplomások körében csupán 1,8%-kal nőtt.
– A magyar állam számára gazdaságos a felsőoktatásba történő befektetés. A magyar felsőoktatásra fordított közkiadás nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően magas megtérülést hoz. A megtérülés a középfokú oktatással összehasonlítva is igen magas.
– A magyar felsőoktatás a fejlett országok között egyedülálló abban, hogy a felsőoktatási ráfordítások társadalmi megtérülése magasabb, mint az egyén számára jelentkező haszon.
– A magyar felsőoktatásba érkező állami támogatás jelentős része visszaáramlik a költségvetésbe adó és járulék formájában, valamint hasznosul a gazdaságban.
– A magyar felsőoktatás nemcsak oktat, alap- és alkalmazott kutatást végez, hanem őrzi és gyarapítja a nemzeti értékeket, a kultúra, a művészet és a sport terén egyaránt.
– A magyar felsőoktatás elismert teljesítményt nyújt a nemzetközi térben. A legjobb magyar egyetemek a felsőoktatási ranglistákon a világ egyetemeinek legjobb 3%-ában vannak (ez olyan, mintha a magyar labdarúgó-válogatott a legjobb 15-ben lenne a FIFA világranglistán). Mindezt úgy érték el eddig, hogy lényegesen kevesebb állami támogatást kapnak a magyar egyetemek, mint azok, akik a ranglistákon hasonló, vagy előkelőbb pozíciókban helyezkednek el.
– A magyar felsőoktatás minőségi képzést nyújt, megfelelő felkészültséget biztosít, mely nemzetközi vonatkozásokban is elismert. A magyar diákok keresettek külföldön, szívesen fogadják őket a neves egyetemek.
– Közel 20 ezer külföldi hallgató tanul a magyar felsőoktatásban, akik azért jönnek Magyarországra, mert jó színvonalúnak ítélik a képzést. Az általuk befizetett tandíj növeli az egyetemek bevételét, miközben ugyanezek a diákok hasonló nagyságú összeget magyar áruk és szolgáltatások vásárlására is fordítanak.
– A magyar oktatók elismertek a nemzetközi tudományosságban, keresettek külföldön, a magyar professzorok százait felkészültségük alapján szívesen látják a világ egyetemei.
– A magyar egyetemek és főiskolák fontos szerepet játszanak a régiók, a városok gazdasági, kulturális és művészeti életében.
– A felsőoktatásban való részvétel nemcsak gazdasági kérdés. Még olyan tényezőkre is, mint az emberek várható élettartama, jelentős hatással lehet. Magyarországon egy 30 éves diplomás férfi várhatóan 13 évvel tovább él, mint középiskolánál alacsonyabb végzettséggel rendelkező kortársa.
– A felsőoktatás fejlesztése nem rendelhető alá a gazdasági szféra és a költségvetés pillanatnyi igényeinek. A magyar felsőoktatásnak hosszú távon kell szolgálnia a társadalmi fejlődést, stabil és kiegyensúlyozott intézményrendszerként kell képeznie és nevelnie a magyar értelmiség utánpótlását.
A magyar felsőoktatás 600 éve létezik. Története során mindig kiemelkedő szerepet játszott a társadalmi, gazdasági és tudományos fejlődésben. Aki ennek a társadalmi erőforrásnak a tekintélyét, működését hibás döntésekkel kockáztatja, a közjót rombolja. A magyar felsőoktatás a közösség javát, a társadalom fejlődését, az emberek tehetségének, tudásának fejlesztését, a családok jövőjét, a tudás értékének növelését szolgálja. A Magyar Rektori Konferencia ehhez kéri a társadalom határozott támogatását.
Budapest, 2012. december 18.
A Magyar Rektori Konferencia Elnöksége
Forrás: MRK közlemény
Heidl György blogja 
Egyetértek azzal, hogy a katolikus blogoszférában szükség van erre a jól kimért kritikai hangra is, amit ennek a blognak a politikát érintő bejegyzései általában képviselnek. Hasznosnak látnám azonban, ha egyszer-egyszer pozitív megközelítésben is olvashatnánk a “kereszténydemokrata eszményről”, amihez képest konkrét esetekben a kritika megfogalmazódik. Nyilvánvalóan nem könnyű ennek a kérésnek az adott keretek között eleget tenni, de ezt mégis hiánynak érzem, mert az amúgy kiváló blog teológiai, filozófiai, szakrális művészeti irányú publikációiban sokkal inkább kirajzolódik számomra a Szerkesztő által képviselt pozitív eszmény, mint a politikai bejegyzéseknél. Talán a hiteles kereszténydemokrata vízió egy-egy vonásának, képviselőjének a bemutatása, magát az aktuálpolitikai vonatkozású kritikát is hatékonyabbá tenné!?
A felsőoktatás átszervezésének a Közleményben jelzett tendenciái valóban komoly aggodalomra adnak okot.
A kereszténydemokrata eszmény kapcsán megtettem pl. itt:
http://katolikusszemmel.wordpress.com/2012/03/05/az-igazsagos-munkaber/
és itt:
http://katolikusszemmel.wordpress.com/2012/04/24/a-magyar-allam-jogszerutlen-es-embertelen-eljarasa/
teret adtam a pro érveknek itt:
http://katolikusszemmel.wordpress.com/2012/04/27/vita-az-egykulcsos-ado-es-az-igazsagossag/
és nagy örömmel közlök bárkitől olyan színvonalas írást, amelyben védelmébe veszi az Orbán-kormány politikáját kereszténydemokrata szemmel.
Ide nem jutottak el a hírek arról, hogy a kormány visszatáncolt? Nem idejétmúlt ez a kiáltvány és a blogbejegyzés? Kérem a szerzőt, hogy aktualizálja véleményét az elmúlt pár nap történéseit is elemezve! És: kérem, hogy egy bejegyzés erejéig elemezze Magyar Bálint és csapata felsőoktatásban “elért” eredményeit. Ha akkor még nem létezett a blog és ezért nem tudta komoly kritikáját megfogalmazni, akkor legalább most utólag próbálja meg!
‘Ide nem jutottak el a hírek arról, hogy a kormány visszatáncolt? ‘
Csak a tandíjjal kapcsolatban. Az általános forráshiányt nem érintik az események.
Miniszterelnökünk különben azt ígérte, hogy ‘3 napon belül’ letesznek az asztalra egy új javaslatot. Aki kicsit is rálát a területre, az tudja, hogy ehhez 3 nap nem elég. Vagy ha igen, az a javaslat annyit is ér.
Nem változott semmi, most is a rövid távú politikai haszon határozza meg, hogy mi legyen a felsőoktatással.
kérem, hogy egy bejegyzés erejéig elemezze Magyar Bálint és csapata felsőoktatásban “elért” eredményeit. Ha akkor még nem létezett a blog és ezért nem tudta komoly kritikáját megfogalmazni, akkor legalább most utólag próbálja meg!”
Nem hiszem, hogy egy blognak ez lenne a feladata. Nem így kell pártatlannak lenni.
Megtettem akkoriban – ugyanúgy névvel, arccal, kockáztatva, mint most. Visszakeresheti a Heti Válasz számaiban, ahol két-három, a témának szentelt publikációm megjelent. ( ld. pl. Heti Válasz 2003 . október 24.). Ha valóban érdekli, elküldöm Önnek. A publikációk mellett elmondtam a véleményemet az egyetemi fórumokon, az országos egyeztetéseken is.
Szeretném megkönnyíteni a keresést, ezért az egyik írásomat a témában bemásolom ide:
“Ördög a falon
A kétszintes érettségiről, a NAT módosításáról, és az egyéb részkérdésekről folyó, nagyon fontos viták elfedik azt a tényt, hogy jelenleg az oktatási kormányzat a magyar oktatási rendszer minden szintjére kiterjedő, alaposan végiggondolt, strukturális változtatást hajt végre. A változtatással formálisan összességében három esztendővel eltolódik a jelenlegi oktatási szerkezet (1-6. évf. = alsó tagozat; 7-10. évf. = felső tagozat; 11-12. évf. + egyetemi alapképzés (BA, három év) = gimnázium; egyetemi mesterképzés (MA, két év) + doktori képzés (PhD, három év) = egyetem); tartalmilag pedig a hagyományos oktató-nevelő tevékenység piaci szolgáltatássá silányul. A folyamatnak komoly szociológiai, demográfiai és kulturális következményei lesznek, amelyeket elemezni kéne. Az alábbiakban csupán arra szeretnék röviden rámutatni, hogy a tervezett változtatások legnagyobb vesztese a felsőoktatás lehet.
A felsőoktatás átalakításának forgatókönyvét egy többször felületileg módosított vitaanyag tartalmazza („A magyar felsőoktatás modernizációját, az Európai Felsőoktatási Térséghez történő csatlakozását célzó felsőoktatás-fejlesztés koncepció”, ezentúl röviden: CSEFT koncepció vagy Koncepció), amelynek 3., legfrissebb változata október 2-án került fel az OM honlapjára. A Koncepció szerzői mélyreható, és még az idén végrehajtandó törvényi változtatásokat sürgetnek. Ha e változtatásoknak a parlamenti ellenzék és az érintett közalkalmazottak nem tudnak gátat szabni, akkor, megítélésem szerint, káros, visszafordíthatatlan folyamatok indulnak el.
Mivel a Koncepció kidolgozói, és az erre megbízást adó minisztériumi vezetők az átalakítást az ún. „Bolognai Folyamat”-ra hivatkozva szorgalmazzák, érdemes összehasonlítani a vitaanyag filozófiáját azzal az eszmeiséggel, amelyet az Európai Felsőoktatási Térség kialakítását célzó folyamat dokumentumai tükröznek. Ha ezt megtesszük, döbbenetes ellentmondást fedezhetünk föl. Amíg az EU dokumentumok (elsősorban az EU Egyetemek Magna Chartája, a Sorbonne Nyilatkozat, a Bolognai Nyilatkozat, a Prágai Nyilatkozat, a Berlini Nyilatkozat) megalkotói végső soron a klasszikus tanár-diák kapcsolatból kiindulva fogalmazzák meg irányelveiket az egyetemeknek mint az európai humanista hagyomány letéteményeseinek fejlesztésére vonatkozóan, addig a magyar tervezet készítői úgy tekintenek a felsőoktatási intézményekre, mint a hallgatói/társadalmi megrendeléseket a tanárok által kiszolgáló non-profit társulásokra.
Először is látnunk kell, milyen különös zűrzavar uralkodik azon alapkérdés körül, hogy vajon közjó-e a felsőoktatás. A koncepció kidolgozásával megbízott csoport vezetőjének megnyilatkozásaiból egyértelműen kitűnik: a felsőoktatásnak efféle meghatározását elavultnak tartja. Szerinte „kiáltóan igazságtalan és politikailag elfogadhatatlan” az, ha a felsőoktatást az állami költségvetésből finanszírozzák, „hisz miért pénzelje minden adófizető a gazdagok gyerekeit is, a majdani nagyobb jövedelmű diplomást a kis keresetű betanított munkás?” (MaNcs 2003. április 24.) Ugyanő riporteri kérdésre kifejtette: „Amíg a felsőoktatás egy kis létszámú társadalmi tudáselitet termelt újra, addig azt lehetett gondolni, hogy a felsőoktatás közjó, amihez a társadalomnak komoly érdekei fűződnek, és ezért áldozatokat is kell hoznia. Amióta azonban a társadalom igen széles rétegei és igen sokféle csoportjai lényegében élethosszig tanulnak, nem lehet elvárni, hogy ezt a teljes spektrumot az állam, azaz minden adófizető finanszírozza.” (Népszabadság 2003. május 31). Válaszoljunk erre most rögtön. A felsőoktatás azért tekinthető közjónak, mert fenntartásához minden állampolgárnak alapvető érdeke fűződik. A népoktatási törvény 1868 december 5-i szentesítése óta Magyarországon kötelező az alapszintű iskolai tanulmányok folytatása. Törvény írja elő azt is, hogy a szülők legalább egy évig járassák gyermekeiket óvodába. Mind az óvónőket, mind az általános és középiskolai tanárokat a felsőoktatás képezi ki. Minthogy a felsőoktatás helyezkedik el az oktatási rendszer csúcsán, s mivel minden állampolgárt törvény kötelez arra, hogy bizonyos időn át, valamilyen szinten betagozódjék ebbe a rendszerbe, ezért a felsőoktatást az adózásra vonatkozó törvények által meghatározott mértékben minden adófizetőnek finanszíroznia kell. Hasonlóképpen: az Alkotmányban rögzített (70/D § 1-2) állampolgári jog fűződik a lehető legmagasabb szintű testi egészséghez, amely jogot a munkavédelem, az egészségügy, az orvosi ellátás, a testnevelés, az épített és természetes környezet épségét védő intézmények révén lehet biztosítani. Ezen intézmények munkatársait, vezetőit szintén a felsőoktatás képezi ki. Éppen ezért a Prágai Nyilatkozat szerint: „[A miniszterek] támogatták azt a gondolatot, hogy a felsőoktatást mint közjót kell tekinteni, amely közfeladat és a jövőben is az marad.” Egyenes beszéd. Az EU-dokumentum kertelés és korlátozás nélkül állítja a felsőoktatásról, hogy közjó („public good”).
A Koncepcióban mindenesetre megtalálható az a tétel, hogy „a felsőoktatás megfelelő színvonalú működtetése nyilvánvalóan társadalmi érdek, ezért közfeladatként közpénzekből történő finanszírozása nem kérdőjeleződhet meg.” A vitaanyag készítői tehát közjónak, ill. közjószágnak (vö. 3.5. bekezdés) nevezik. Ehhez az evidenciához azonban minden esetben hozzáteszik, hogy a felsőoktatás ugyanakkor „egyéni érdeket szolgáló magánjószág” is, következésképpen a költségvetési finanszírozás mellett „a társadalmi méltányosság egyéni hozzájárulást is joggal várhat el azoktól, akik e speciális közjóban részesülnek.” A „speciális közjó” fogalmának bevezetésével leszűkítik a prágai nyilatkozat „public good” fogalmát, és a koncepció egésze szempontjából súlytalanná teszik. Erre a szűkítésre alapozzák ugyanis a finanszírozási és intézményi reform teljes tervezetét, melynek két meghatározó eleme: 1) a tandíj bevezetése, és 2) az állami felsőoktatási intézmények státuszváltása, azaz átalakítása közhasznú társaságokká. A tervek szerint mindössze 6 szemesztert (180 kredit), indokolt esetben még egy hetediket finanszírozna az állam, „a többi intézményi szolgáltatást a hallgató saját forrásból és/vagy … diáktámogatási rendszer igénybevételével vásárolja meg” (3.4 bekezdés), ti. hitelből vagy szociális támogatásból. Ami a státuszváltás illeti, a tervezet szerint az intézmények maguk választhatnának, hogy megmaradnak-e a jelenlegi költségvetési státuszban, vagy pedig közhasznú társaságként alárendelik magukat egy menedzseri testületnek. A koncepció kidolgozói kifejezetten szorgalmazzák a Kht-be szerveződést. Ennek fényében sajátságos értelmet nyer az a tény, hogy idén és jövőre az egyébként is alulfinanszírozott felsőoktatásból összességében több mint 12 milliárd forintot von el a kormány. Mondhatnánk, hogy ez nem reform, hanem kiéheztetés. Az elvonásokat azonban tekinthetjük a Koncepció életbeléptetését előkészítő műveletnek is, hiszen amint a legyengített szervezetet hamar megtámadják a kórokozók, úgy a gazdaságilag tönkretett felsőoktatási intézményeket is könnyen hatalmukba keríthetik az Igazgatói Tanácsok, a felsőoktatási Kht-k vezető testületei. Már most látható, hogy a folyamatos „kiéheztetés” következtében olyan mértékű hiányok keletkeznek egyes karok gazdálkodásában, hogy az önfenntartásra képtelen egyetemek élére a miniszter előbb-utóbb biztosokat fog kinevezni, akik adminisztratív eszközökkel rákényszerítik az egyetemeket a státuszváltásra. Az átalakult egyetemek ily módon végképp és teljességgel elveszítik autonómiájukat. A tervezet szerint ugyanis a felsőoktatás a jelenleginél „professzionálisabb vezetést kíván.”, így hát gazdasági szakemberekből szervezett csúcsmenedzsmenteket állítanának az intézmények élére, amelyek tagjait fele részben az aktuális kormány delegálná, a másik felét pedig az egyetemi szenátus, továbbá a kormány és a szenátus közösen választana még egy főt. Az Igazgatói Tanács nevezné ki a rektort, őalá tartozna a választott szenátus. A rektor a tervezet szerint teljes mértékben az Igazgatói Tanácstól függ, egyszerű végrehajtó, aki a napi ügyeket intézi, ezért nem elvárt tőle a tudományos teljesítmény. A felsőoktatási intézmények ezáltal kormányzati ill. gazdasági lobby csoportok befolyása alá kerülnek, a Kht-be szervezett dolgozók pedig „kikerülnek a közalkalmazotti törvény hatálya alól” (4.6).
A Koncepció legnagyobb hibája tehát az, hogy nem a felsőoktatás lényegét alkotó alaphelyzetből indul ki, mely nem más, mint találkozás a tudásuk átadására, valamint kutatás és újítás általi továbbfejlesztésére kész tanárok és azon diákok között, akik képesek és hajlandók arra, hogy e tudás révén gondolkodásukat gazdagítsák (l. Magna Charta Preambulum 3.). A tervezet megalkotói eltekintettek attól az alapelvtől is, mely szerint „az egyetem kutatási és tanítási tevékenységének morálisan és intellektuálisan függetlennek kell lennie a politikai és gazdasági hatalomtól” (Magna Charta 1.2.). A politikai és gazdasági hatalmat reprezentáló Igazgatói Tanács alá rendelt felsőoktatási dolgozók ugyanis teljesen kiszolgáltatottá válnak, így az egyetemeket ellepik a meghunyászkodó, hatalomtól rettegő tanárok, akik alkalmatlanok az ifjúság nevelésére. A koncepció nem számol azzal sem, hogy a „kormányoknak és egyetemeknek tőlük telhetően biztosítaniuk kell a kutatási és képzési szabadság alapfeltételeit (3. alapelv), vagyis finanszírozási csapdákkal és elvonásokkal nem korlátozhatják a kutatási és oktatási tevékenységet.
Végezetül sajnálatosnak tartom, hogy az Oktatási Minisztérium honlapján az EU dokumentumainak jelentős része nem olvasható magyar nyelven. Mindössze a Bolognai Nyilatkozattal és a Prágai Nyilatkozat „nem hivatalos” fordításával ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
Heidl György
tanszékvezető egyetemi docens
(Megjelent: Heti Válasz 2003 . október 24.)”
Újra elolvasva ezt a 9 éves szöveget, megdöbbentő azt látni, hogy Hoffmann Rózsák nem csupán végrehajtják azt, amit Magyar Bálinték kitaláltak, hanem túl is tesznek rajtuk.
Nem tehetek róla, de ösztönösen idegenkedem a politikától. Ez nem jelenti azt, hogy nincs véleményem. Mindig elmegyek választani. Egy konkrét eseményt, helyzetet azonban nem környezetétől elszigetelve kell vizsgálni. A hírek között második helyre szorult például a nyugdíjbavonulás kérdése, pedig ez is része a környezetnek. Lehet, hogy sok nővér, orvos fogja a nyugdíjat választani és ezzzel eltünnek a rendszerből. Alacsony nyugdíjakról van szó, amelyet kiegészített a néhány tízezres részidős kereset. Ki fogja ezeket pótolni? Meddig nőnek még a sorok?
Még mielőtt a vízes lepedőt ráborítanám a kormányra, meg kell jegyeznem, hogy a pénz kivonása az oktatásból, egészségügyből nem ennek a kormánynak a kizárólagos sajátossága. Valójában világjelenségről van szó. A szociális piacgazdaság kora elmúlt. Körülbelül akkor, amikor a kapitalista világrendszer a legnagyobb győzelmét aratta. Raegen elnök feloldotta azokat korlátokat, amelyek a háború előtti világválság tanulságai következtében lettek felállítva. Az új válságok megérkeztek és csak nem akarnak elmúlni. A teljesen globálissá vált pénzügyi rendszer szabályozásának kisérletei esélytelennek látszanak. Az elmúlás csíráit éppen a győzelem hordta magában. A klasszikus kapitalizmus, mint világrendszer nem örök.
Térjünk vissza kis hazánkhoz. Nem a felsőoktatás az első terület, ahol kapkodást látni. Szerintem ez lényegében azóta tart, amióta – nem sokkal a kormányváltás után – kiderült, hogy a hiánycélból nem engednek, ez sokkal inkább kötelező mint azelőtt. Ezzel nem mentegetni akarom a kapkodást, a meggondolatlan kijelentéseket és a (mostanában azért már ritkábbá váló ) fennhéjázást.
A nyugati politikai élet híreit hallgatva az az érzésem, hogy a kereszténydemokrácia, mint politikai erő eltűnőben van. Nagy kár. Németországban például már régóta kérdezgetik, hogy a „C” betű mit is jelent a CDU esetében. A nyugati „demokrácia” kezd olyan irányt venni, amely a vallásszabadságot szűkítetten értelmezi. Így például kezdik elvitatni azt a jogot, hogy valaki a megélt homoszexuális magatartást Isten és a természet törvényeivel ellenkezőnek tartsa akkor, ha ezt törvény engedi meg. Hasonló helyzet alakulhat ki az abortusszal kapcsolatban. Mintha a modern „demokrácia” már nem viselne el egy olyan intézményt, amely hierarchikus és az élén a római pápa áll. Jó lenne, ha ezek elszigetelt jelenségek lennének, nem pedig egy tendencia kezdeti megnyilvánulásai. A Fidesz-KDNP nem ezt az irányt követi és ebből adódnak konfliktusok. Szerintem ezt azért el kell ismerni. Ez nem menti azonban a kultúrpolitika ügyetlenségeit, az azonosságtudat néha furcsának tűnő erősítgetését stb. De azt az igyekezetet sem lehet elvitatni a kormánytól, hogy a hiánycél megtartásának terheiben ne csak a lakosság vegyen részt.
A konkrét ügyben nem vagyok szakember. Szerintem a csúcsminisztérium létrehozás nem egy fényes ötlet volt. Érdekes az összefogás a hallgatók és a rektorok között. Szeretném hinni, hogy tényleg csak a „közjóért” van a konfliktus. A hallgatói nyilatkozatok néha már szinte humorosnak tűnnek. A „sztrájkfenyegetéssel” kapcsolatban az jutott eszembe, hogy – hála Istennek – nem a mozdonyvezetőkről, nem a kórházi ápolószemélyzetről, nem a BKV-ről van szó. A kor csak részben mentesít a körültekintés, mérlegelés feladata alól. A „mozgalomnak” egy kicsit vissza kellenne fognia magát, mert így esetleg azt játssza el, hogy komolyan vegyék.
Ha az ember megpróbál mérleget készíteni a teljes helyzetről, akkor azt a (sajnos klasszikus) kérdést kell feltennie, hogy melyik a kisebb rossz.
‘Mintha a modern „demokrácia” már nem viselne el egy olyan intézményt, amely hierarchikus és az élén a római pápa áll. Jó lenne, ha ezek elszigetelt jelenségek lennének, nem pedig egy tendencia kezdeti megnyilvánulásai. A Fidesz-KDNP nem ezt az irányt követi és ebből adódnak konfliktusok.’
Egy hitvalló keresztényt is érhetnek méltatlan támadások (ld. Rocco Buttiglione) Büszkék is lennénk a kormányra, ha csak ebből adódnának konfliktusok. Nagy kár, hogy ez nem így van. Az ő feladatuk lett volna bebizonyítani, hogy a kereszténységnek van mondanivalója a demokrácia számára is. Ennek legfontosabb feltétele az elvszerű viselkedés, aminek nem sok jelét látni.
Bár az EU-ban sem minden fenékig tejfel, azért nehezen hihető, hogy egy keresztény politikus könnyebben ért szót kínai vagy azeri vezetőkkel mint mondjuk Angela Merkellel.
2006-ban Orbán 14. havi nyugdíjat ígért, hogy megnyerje a választásokat. Nem nyerte meg. Ha tisztességes lett volna, akkor megmondta volna, hogy baj van, ez így nem mehet tovább. Úgy is vesztett volna, viszont a következő kormány más légkörben kezdhette volna a munkáját, és kicsit az emberek politikába vetet hite is erősödött volna, mert látták volna, hogy van legalább egy ember, akinek a győzelemnél fontosabb az IGAZSÁG.
Ezt a tisztességet hiányolom. Nem csak Gyurcsányról lehet elmondani, hogy ‘nem bontotta ki az igazság minden részletét’. Helyette hallhatjuk azt, hogy ‘évtizedekre konszolidáltuk a magyar államháztartást’. A többi rendszerszintű hazugsággal most nem untatnék senkit.
Elnézést a hosszú hozzászólásért.
Kedves David Vincent! Úgy gondolom, már jobban belebonyolódtam a témába, mint szerettem volna. Szerintem, ha mindent figyelembe veszek, a mérleg még mindig a jelenlegi kormányt mutatja a kisebb rossznak. Természetesen Önnek lehet más a véleménye.
Matthaios hozzászólását, különösen utolsó mondatát megfontolásra ajánlom a blogíró számára. Néha fel kellene tenni a kérdést, kinek használ?
Nem egészen értem, kérem, fejtse ki, mit vár tőlem!
Köszönöm a beidézett Heti Válasz cikket! Bocsánat az előítéletért, de így már más szemmel olvasom az Orbán-kritikáit. (Nagyon tudnak zavarni azok a kritikusok, akik nyolc évig kukán ültek, most meg annyira, de annyira tudják, hogy mit kellene vagy nem kellene csinálni.)
Köszönöm! Megértem.
H.Gy.-nek: Ha nem foglalkozna közéleti, politikai kérdésekkel is, blogjának a “teológus szemmel” címet kellene adnia.
A KDNP-vel kapcsolatban mindenben egyetértek önnel. Csalódás csak azért nem ért, mert volt “szerencsém” belülről ismerni a személyeket , a folyamatokat, amelyek során minden tisztességes és jószándékú, a kereszténydemokrata-keresztényszociális elvek mentén politizálni akaró embert ellehetetlenítettek, tönkretettek. Hosszú az a lista, akikért szólhatna a harang. Ha ez az álszent KDNP-s kereszténydemokrácia eltűnne a politikai porondról keresztény szemem egy csepp könnyet se hullatna.
MRK közleményére: A döntéshozókat félre lehet vezetni, mert ők egy másik világban élnek, a családoknak azonban megélt tapasztalataik vannak, amelyeket sem a virtuális valóság, sem a rektori konferencia nem tud felülírni. A magyar társadalom pedig zömmel családokból áll, elenyésző kisebbséget alkot a politikai és értelmiségi elit, őket a mi “való világunk” nemigen érdekli. Idő hiányában nem veszem sorra a tények c. összeállítást, de azt azért megkérdezném mi büszkélkedni való van abban, hogy a call centerekben és még számtalan egyetemi, főiskolai végzettségükhöz méltatlan állásban sínylődnek diplomásaink?
H.Gy.-nek: Korábbi reagálására nem adja meg a szoftver a viszontválasz lehetőségét, így itt válaszolok.Ön írja:
“A pártok és pártpolitikusok tevékenységével e blogban nem foglalkozom, kivéve a Kereszténydemokrata Néppártot és azokat a politikai szereplőket, akik magukat kereszténydemokratának vallják.”
Mi a célja ezzel? Mint tapasztalhatta, sokan azt gondolják, azoknak drukkol, akik rendszeresen szoktak bérmálkozni és hívő tagozatuk is van. Megértem, hogy szégyenli ezt a magát kereszténydemokratának mondó társaságot, én is így vagyok vele, de mit vár az elhatárolódástól? A katolikus hívők már nagyrészt elhatárolódtak tőlük. A politikusokra hatni teljesen reménytelen vállalkozás, ők csak szónokolni tudnak, másokat meghallgatni nem. Az a sokszor maróan gúnyos, szinte megsemmisítő kritika, amellyel a kormányt és főleg Orbánt illeti _bár igaz_mégis megdöbbentő egy katolikus blogírótól. Én sem merem leírni pázmányos kollégája rövid és lényegretörő meghatározását a KDNP-s politikusokról, pedig rá kellett jönnöm, teljesen igaza van.
Kedves Observatrix! Az iróniát használom stíluseszközként, nem a gúnyt, és nem kívánok megsemmisíteni semmit és senkit. Megosztom a gondolataimat, és megfontolom a válaszokat, ezért indítottam a blogot, más célom nincsen. A kétpólusú politikát viszont határozottan elutasítom, nem zárkózom fel egyik táborhoz sem, és a kisebbik rossz kérdését is csak egy napon mérlegem, a szavazófülkében. Nem vagyok hajlandó besétálni abba a csapdába, hogy pártemberekhez, pártpolitikusokhoz való viszonyban határozzam meg a magam politikai nézeteit. Remélem, egyre többen leszünk ezzel így.
Kedves H.Gy.! Gratulálok a döntéséhez, miszerint határozottan elutasítja a kétpólusú politikát és kizárólag az egyik “felet” kritizálja négy éven keresztül /indoklás a blogbejegyzésben/, majd ezt egy napra elfelejtve a kisebbik rosszat választja. Nem biztos azonban, hogy minden olvasójára hasonlóképpen hatnak az ön “céltalan”, de határozott /és nem mindig igazságos/ bírálatai a kereszténydemokrata szinezetűnek mondott kormánnyal és kormányfővel szemben. Nagy a valószínűsége annak, hogy a kisebbik rossz vereséget szenved azon a napon, amikor ön mérlegelni fog. Azt hiszem, Matthaios tudja, mitől kell tartani.
A csapdáktól való félelmeit nem értem, reményét pedig végképpen nem osztom. Tudja-e, hogy a II. világháború után miért nem tudtak a kommunisták teret nyerni vidéken? Mert az emberek ismerték egymást, és nem csatlakoztak azokhoz, akikhez a részegesek, a munkakerülők, a naplopók próbáltak híveket toborozni.
Kedves Observatrix!
Ön szerint a katolikus identitásból valamilyen konkrét parlamenti párttal való azonosulás szükségszerűen következik a mai Magyarországon? Mintha erre a kérdésre adott hallgatólagos válaszából fakadnának a furcsa indulatai.
Ön írja “H.Gy.-nek: Ha nem foglalkozna közéleti, politikai kérdésekkel is, blogjának a “teológus szemmel” címet kellene adnia.”
Hol húzná meg a határt a katolikus-keresztény értelmiségi és a teológus jellemző témái között? Bonyolultabb ez, mint egy zenész és egy zenetudós mindennapi beszédtémái között határt húzni? A fenti gondolatai felvetik, de nem válaszolják meg ezt a kérdést.
Kedves Bystander!
Jelen blog címe szerint katolikus szemmel, és nem katolikus értelmiségi szemmel nézi a világ dolgait. Teológiai vitáik, bevallom, néha érdekesek, de hitemhez nem adnak annyit, mint egy katolikus hitét tűzön-vizen keresztül hűséggel megtartó öreg parasztember mindennapokban megélt mély hite.
Ön szerint mi a különbség egy zenész és egy zenetudós között? Szerintem nem sok. A zenét viszont bárki élvezheti, anélkül, hogy szerzőjét, keletkezési körülményeit ismerné, vagy tudná, milyen hangnemben íródott.
Nem gondolom, hogy egy katolikusnak, mégha értelmiségi is, feltétlenül járatosnak kellene lennie a teológiai szakirodalomban. Éppen elég feladata van saját szakterületén.
Furfangosan feltett első kérdésére, amelyet médiaszakosok számára érdemes lenne kielemezni, a válaszom: nem. Éppen katolikus identitásomból fakadóan ragaszkodom Istentől reám ruházott szabad akaratom gyakorlásához, ezért nem azonosulok senkivel és semmivel, főleg nem politikai párttal. Ha az a tény, hogy semmi esetre sem szavazok arra a pártra, amelynek tagjai néhány évtizeddel ezelőtt azzal dicsekedtek egymásnak, hogyan harcoltak szüleik a klerikális reakció ellen, hogyan verték a börtönben bíboros-hercegprímásunkat, ha ezt ön az én furcsa indulatomnak tartja, szive joga. Tudja, akik a rendszerváltás előtt is katolikusok voltak, sőt 1967 előtt is éltek katolikusként ebben az országban, sokat tudnának beszélni arról, mit és miért nem szeretnének, ha visszatérne azokból az időkből. Sajnálatos, hogy a közbeszédben ezekről a dolgokról kizárólag a political correct jegyében esik szó, a párttitkárokból lett katolikusok érzékenységére való tekintettel. Így lehet puha diktatúráról és egyebekről hablatyolni. Javaslom, amíg még lehet, idős atyák meginterjúvolását magukról és évfolyamtársaikról. /Példaértékű volt Dr Farkas Attila beszéde gyémántmiséjén./
Kedves Observatrix! Felvetése elgondolkoztató: mi haszna van az itt folytatott teológiai vitáknak. Szerintem olyan igazi szakteológiai vitát nem folytatunk. Inkább olyan „világnézetek” közötti vitákról van szó, amelyek lényegében azt értelmezik, hogy mi történt a katolikus Egyházban, mondjuk az utolsó száz év alatt. Ezek a történések bizonyos értelemben hatással lehettek az „öreg parasztember” hitére is. Ha elég öreg, akkor észrevehette, hogy a pap már nem a főoltárnál misézik, a főoltár megduplázódott, a régit nem használják, a mise egy másik oltárnál van, az áldoztatás is másképpen történik stb. Ha a parasztember görög és orthodox, ilyen élményben nem volt része. A kérdés önkéntelenül is felébredhet benne, mi is történt. Ezt csak egy példának mondtam. A teológia a hit értelemmel való megragadásának kisérlete. Ez a kisérlet nem hozhat teljes sikert. A teológus tudása csak az üdvösség elnyerése után lesz teljessé. A teológiának a hitet kell szolgálnia. a teológus hitét, meg a többiek hitét. Ha nem ezt teszi, akkor haszontalan tudomány.
Kedves Matthaios! Nekem meglehetősen szakmainak tűnt néhány teológiai topic vitája. Nem a hasznosságával, hanem a kizárólagosságával volt gondom, blogíró ui. mentegetőzött a közéleti témák miatt. A definíciót külön köszönöm. Mindenesetre tovább merítgetem a tenger vizét kis gödröcskémbe, míg önök hitünk titkait próbálják megfejteni. Odafönt, ahol talán én is okosabb leszek, majd megbeszéljük. Addig is ott szolgáljuk a hitet, ahol tudjuk, ön a teológiával, én meg a magam egyszerű módján. Áldott karácsonyt kívánok!
Kedves Observatrix!
“Javaslom, amíg még lehet, idős atyák meginterjúvolását magukról és évfolyamtársaikról.”
A nevéből és az írottakból sejtem, hogy ha nem is atyaként, de ugyanehhez a generációhoz tartozik, akikről ír. Én alkalmanként örömmel olvasnám a tanúságtételét, tapasztalatait ezen a blogon is. Ha ilyen életközelibb hang is megjelenik a hozzászólásokban, szerintem a magasröptű teológia is könnyebben talajt foghat.
“Ön szerint mi a különbség egy zenész és egy zenetudós között? Szerintem nem sok.”
Vagyis talán Ön sem “zenetudós szemmel” címmel látna el egy hasonló zenei blogot, hanem maradna a “zenész szemmel” címválasztás mellett. Ha jól értem, ez a helyzet. Itt sem történt más.
A blog tartalma – H.Gy. nyitottságának köszönhetően – jelentős mértékben rajtunk, kommentelőkön is múlik. Jóval nagyobb mértékben, mint az ország közéletének alakításában. Ne úgy olvassa ezt a blogot, mint valami nyomtatott sajtót, amit vagy szid vagy szeret az ember, hanem hozza ide a megosztható tapasztalatait, gondolatait, ami alakíthatja az itt kialakuló összképet.
Áldott karácsonyt Önnek is!
Kedves Bystander!
Sajnos, az idős atyák nemigen kedvelik a világhálót. Még kevésbé szeretnek tanúságot tenni saját szenvedéseikről. Ez azért is nagy kár számunkra, mert az ifjabb korosztály hajlamos azt hinni, minden az ún rendszerváltással kezdődött és minden párt azonos esélyekkel, kvázi nulláról indult, előélet nélkül. A jelenkori történelemhamisítás számára kiváló terep!
Az én zenei blogom címe Czigány tanár úr tiszteletére zenekedvelők blogja lenne, mert a zenekedvelő füllel kissé furcsán venné ki magát. Eddig azt gondoltam, a “Katolikus szemmel” is arra törekszik, hogy mindent a katolikus hívők szemével vizsgáljon. Ilyen szemmel pedig a kétpólusú politikát is másképpen látja az ember. Nem várható el egy katolikus hívőtől, hogy egy kalap alá vegye az üldözőket, a besúgókat, a házkutatásokat elrendelőket és végrehajtókat a hitük és hivatásuk miatt üldözöttekkel.
Kedves Observatrix, e teológiai viták közvetlen célja nem a hit növelése, hanem a tudás gyarapítása és az elme csiszolása. Ha így tekintjük, sokat nyerhetünk. A tudás nélküli hit vakká, a hit nélküli tudás pedig felfuvalkodottá tesz.
Kedves H.Gy.! A teológia esetében a hit és tudás szerintem szorosan összetartozik. A teológiának a hit a gyökere, hiszen tárgya a kinyilatkoztatott igazság. A teológus ezeket az igazságokat próbálja értelmileg, más tudományok segítségével feldolgozni, „tudományossá” tenni. A hit a teljes ember cselekedete, és az embernek olyan képességei is vannak, amelyek tudományt tesznek lehetővé. A teológia ezen képességek gyakorlása a hiten belül. Ezért Isten létének bizonyítása tulajdonképpen nem tartozik szoros értelemben a teológiához, ez inkább metafizikai kérdés. A metafizikának és a teológiának azonban közös területei is vannak. Ilyen például a teremtés témája. A metafizikai fogalmakat pedig használhatja a teológia. A hithez hozzátartozik a homály. A teológia a homályt próbálja megvilágítani, de tudja, hogy ez az igyekezete nem fog teljes sikert eredményezni, mert a a teológiai tudás teljessége csak a földi élet végén lesz elérhető. Ha a „szentháromságtani spekulációkat” nem az a vágy vezeti, hogy a három isteni személy kapcsolatának megvilágítása árán növekedjünk a hitben, megsejtsünk valamit abból, amiben majd közvetlenül fogunk részesedni, de teljességgel soha nem fogunk felfogni, ezek hiábavalóak. Lehet, hogy a Sátán bizonyos tekintetben most többet tud Istenről mint mi, mégsem tekintjük nagy teológusnak.
Kedves Matthaios, úgy látom, ez már az a bizonyos káka és a csomó esete. Engem a hit és tudás szoros kapcsolatáról nem kell meggyőznie. A kérdés úgy merült fel, hogy a publikus teológiai tárgyú disputák hasznosak-e vagy sem a jámbor híveknek.
Kedves H.Gy.! Csak elmondtam véleményemet nem a hit és tudás, hanem a hit és teológiai tudás viszonyáról. Szeretném azt hinni, hogy a teológiai disputák végülis a hit növelését szolgálják, és a “jámbor” híveknek is (ha nem is közvetlenül) hasznára vannak . (Magamat is ezek közé sorolnám.) A disputák mélyén szemléletek húzodnak meg. Ha ezek eleve nem zárják ki egymást, mert az egyik teljesen téves (ilyen is előfordulhat), akkor gazdagíthatják egymást. A teológiát tanulók jelentős részének a hit hirdetése, tanítása lesz a feladata, így miközben ők is jámbor hívők, más jámbor hívők felé képviselik azt a hitet, amelyet a teológiai tanulmányoknak, disputáknak növelnie kellenne. Arra egyébként utaltam, hogy a disputák inkább szemléletbeli kérdésekről, mint konkrét teológiai vélemények megvitatásáról szólnak. Ezt nem szemrehányásként mondom. A konkrét viták teológiai szakfolyóiratok cikkeiben folynak, de azért ezek is néha inkább a “szemléletről” szólnak.
H.Gy.nek: Pontosabban a kérdés úgy merült fel, hogy ön a blogbejegyzése elején szabadkozott a politikai tartalmú bejegyzései miatt, én pedig természetesnek tartom a közéleti témák felvetését katolikus szemmel. Nem azt állítottam, hogy a teológiai viták haszontalanok, hiszen éppen ennek hírére lettem a blog olvasója. Amiben lényegi vitám van önnel, az az ön ars poeticája politikai kérdésekben.
Ön írja:
“A pártok és pártpolitikusok tevékenységével e blogban nem foglalkozom, kivéve a Kereszténydemokrata Néppártot és azokat a politikai szereplőket, akik magukat kereszténydemokratának vallják. Képtelen vagyok ugyanis kifejezni, mekkora csalódást és szomorúságot okoz számomra, egy kereszténydemokrata családi hagyományokkal büszkélkedő értelmiségi számára mindaz, amit ma hazánkban e nagyon fontos fogalom: “kereszténydemokrácia” ürügyén politikusok és politikai csoportosulások művelnek. Nem csupán csalódott vagyok, hanem attól tartok, a politikai képmutatás és haszonlesés visszaüt az egyházakra, és teljesen hamis fényben tünteti fel a kereszténységet.”
Szerintem ön téved! A magukat kereszténydemokratának valló, de nem aszerint politizáló közéleti- politikai szereplők a politikusokra és a politikai pártokra vetnek rossz fényt. Az egyházra és a kereszténységre az vet rossz fényt, ha a mi egyházunk beengedi a Bazilikába a család szentségéről szónokolni azt a politikust, aki saját családját korábban elhagyta és nem példás családi életéről híres.
Valóban szabadkoztam, mert a liturgikus évnek ez az időszaka sokkal fontosabb, mint a politikai események. Talán már túl sokat is beszéltünk ilyesmikről. Inkább keresek egy szép karácsonyi homíliát valamelyik egyházatyától, amit megoszthatok a blogban.
Kedves Observatrix!
Ha véletlenül jelen van a FB-on és vannak nem hívő ismerősei, akkor az ő posztjaikba bepillantva, kb. 5 perc alatt kiderül, hogy ebben az esetben, a parlamenti “kereszténydemokrácia” és az egyház azonosítását illetően H.Gy.-nek van igaza. Íme egy ilyen poszt a mai napról idemásolva: “Ha a kereszténységet, a hitet vagy Istent valamilyen e világi célkitűzés ideológiai hátterévé silányítjuk, az elborzaszt”.
Ki adhatná az álszent kereszténydemokrácia kritikáját, ha nem épp a keresztények? Ez nem is szoros értelemben vett politizálás, hanem inkább egyházi-közéleti apológia! Az szomorú, ha a politikai haszonlesés okán ezt nem vállalják föl a keresztények, és inkább a közvetlen előnyökre bazírozva, szoros értelemben politizálnak. Itt alapvető értékválasztásról is szó van. Nem tudom, hogy H.Gy. pontosan így fogja-e föl, de nálam így illenek bele az itt olvasható politikai vonatkozású témák a blog egészébe, a vita lehetőségét is nyitvahagyva, hiszen a blog ilyen műfaj!
Megértem az aggodalmakat, egy kereszténydemokrata pártot némelyek azonosíthatnak az egyházzal, a kereszténységgel. Ezt kivédendő, azt kellenne hangsúlyozni, hogy ez az azonosítás téves. A politika alapvetően világi tevékenység, ha jól tudom, az egyházjog el is tiltja a klerikusokat attól, hogy politikai szerepeket vállaljanak. A kereszténydemokrácia azt vállalja, hogy a politizálásban, mint tevékenységben keresztény szempontokat érvényesít. Az érvényesítendő szempontok azonban nem fedik le a politikai tevékenység teljes körét. Tehát téves (vagy tévesnek gondolt ) költségvetés, átszervezés vagy egyéb politikai megnyilvánulás nem feltétlenül jelenti azt, hogy a párt visszaél a keresztény névvel. (Ha erkölcsi értelemben rosszul cselekszik, akkor már igen.) Ha egy különleges monitoring-ot állítunk fel egy kereszténydemokrata párttal szemben, abból kétségtelenül hasznot húznak a politikai ellenfelek. Valójában ez odáig vezethet, hogy a kereszténydemokráciának nincs létjogosultsága a politikai életben, mert poliitikai döntéseikben őket nem kíséri mindig a Szentlélek különleges megvilágosítása. Tehát meg kellenne vizsgálni alaposan azokat az eseteket, amikor a kereszténydemokráciát a kereszténység „elárulásával” vádolják. Hasonló a helyzet a kereszténység világi célokra való felhasználásának a vádjával. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy egy politikai párt bírálhatatlan.
A politika része a hatalom megszerzéséért folytatott (néha bizony visszataszító) küzdelem. Állítólag Bernard Shaw mondta: “Never wrestle with pigs. You both get dirty and the pig likes it.” (Soha ne birkózz sertésekkel, mind a ketten piszkosak lesztek és a sertés ezt szereti.) Ezt csak nagyon-nagyon általánosan mondom, csupán jellemezni szeretném a politikai küzdelem jellegét. Van-e itt egyáltalán helye egy kereszténydemokrata pártnak? Szerintem erről lemondani nem lehet, de nem vállalnám.
Matthaios véleményével szinte teljesen egyetértek, még abban is, hogy már én sem vállalom.
Bystander-nek: Időhiány miatt most nem tudok válaszolni reagálásaira, bár fontos kérdéseket vetett fel, most csak annyit, sejtése teljes tévedés, ami nem is csoda, hiszen kb. nulla információn alapul. Mégegyszer áldott karácsonyt kívánok kedves mindnyájuknak.
Kedves Matthaios!
‘Van-e itt egyáltalán helye egy kereszténydemokrata pártnak?’
A régi teszt: mi lenne, ha nem lenne KDNP? Nyilván sok gondolat és ötlet feledésbe menne, mások esetleg más csatornákon keresztül bekerülnének a közéletbe.
Ha az a kérdés, hogy az Anyaszentegyháznak jó-e a KDNP léte, akkor hajlok arra, hogy a válasz nem. Nem hiszem, hogy a ‘jóakaratú’ – azaz a nemkatolikus, nemkeresztény, de alapjában hasonló gondolkodású (ld. természetjog) emberek körében a KDNP különösen elfogadott lenne.
Mindig lehet a ‘kisebbik rosszra’ hivatkozni, de biztos, hogy az a cél, hogy a béka fenekéhez mérjük magunkat? Pontosan azért vagyunk itt, mert mindenki a kisebbik rossz logikája mentén halad. ‘Ezt még megtesszük, mert ha nem, jönnek ŐK’.
Kedves David Vincent! Nem kampányolok a KDNP mellett. Csupán fel szerettem volna hívni a figyelmet néhány dologra a kereszténydemokráciával kapcsolatban. Szerintem őket is egy politikai pártnak kellenne tekinteni és a kereszténység miatt nem kellenne negatív diszkriminációt alkalmazni velük szemben. Kissé “szekularizáltabban” kellenne a KDNP-t nézni, azaz el kellenne választani az Egyháztól, amely nem függ egyetlen párt politikai teljesítményétől sem. Szerintem nincs is olyan kapcsolat köztük, amelyet feltételeznek. Lát Ön egy nagy jót a környéken, amely mellé határozottan oda lehetne állni?
Kedves Matthaios,
1. a kereszténydemokráciával általában nekem sincs bajom. Fogalmazzunk úgy, hogy ezt a KDNP-t rossz kereszténydemokrata pártnak tartom. Majdnem annyira, amennyire az MSZP-t meg SZDSZ-t tartottam rossz szocialista illetve liberális pártnak.
2. az feltétlenül igaz, hogy az Anyaszentegyház egyik pártot sem bízta meg a képviseletével. Ez azonban nem feltétlenül tudatosul a választókban, akik jórészt természetes (természetellenes?) szövetségeseknek tekintik az Egyházat és a KDNP-t.
3. ‘Lát Ön egy nagy jót a környéken, amely mellé határozottan oda lehetne állni?’
Sajnos nem. Már 4 vagy 8 éve sem láttam.