Heidl György blogja

"A filozófia a szépségnél végződik, a teológia a szépséggel kezdődik."

Gyalog jöttünk, mert siettünk – Epiphánia

© Tám László, Heidl GyörgyA pécsi ókeresztény temető 1. számú sírkamrájában a nyugati fal dél felé eső, keretelt képén meglehetősen rossz állapota ellenére is felismerhető egy három alakból álló jelenet. Nadrágos, köpenyes, valószínűleg fríg sapkát viselő férfiakat látunk, akik mintha sietnének valahová. Öltözetük, hajviseletük eltér a kor római divatjától, a keleti férfi típust jelenítik meg a későrómai művészetben szokásos stílusjegyek révén. A jelenet azonosításakor két megoldás kínálkozik, és mindegyiknek régtől fogva vannak támogatói. A legkorábbi értelmezés szerint a képen a három napkeleti bölcs vagy mágus látható. Amint Koller József kanonok 1804-ben megfogalmazta: „A következő kép a három mágusé, akik egy-egy tálon ajándékot visznek az újszülött Üdvözítőnek.” Párhuzamként Koller utalt a San Pietro e Marcellino katakomba egyik Adoratio magorum. Aringhius Roma subterranea novissima (p. 46.)freskójára, pontosabban annak reprodukciójára, melyet Paolo Aringhi közölt Roma subterranea novissima c. munkájában. A pécsi festményről készített rajz valóban hasonlít Aringhi metszetére, amennyiben Koller is tálakat ad a három alak kezébe. Ha e férfiak tálakat vittek, akkor a szóban forgó kép egyértelműen a Máté evangéliumából ismert három napkeleti bölcset ábrázolta.

Mintegy hatvan esztendővel később a tálak már nem látszottak, hiszen így ír erről Henszlmann Imre, aki egyébként a jelenet másik lehetséges értelmezésében játszott úttörő szerepet: „Midőn 1863-ki october hó kezdetén először fordultam meg Pécsett és ez alkalommal az alagot [sic!] is látogattam: falképein már nem lehetett annyit látni, mennyit Koller adott e század elején készített másán: nevezetesen Noe már elenyészett volt, és a három bölcs vagy babiloniai ifjú középrésze is le volt esve, úgy hogy nem lehetett többé mondani, igaza volt – Kollernek, vagy nem, midőn e három járó alaknak tálakat adott kezükbe.” Az ábrákat elemezve Henszlmann mindenesetre határozottan kijelentette, hogy a maga részéről a három alakot a három babilóniai ifjúnak tekinti.

© Tám László, Heidl GyörgyAhogyan a modern megvilágítás és restaurálás az „elenyészett” Noé képet láthatóvá tette, úgy a három férfi lábainál is egészen világosan felismerhetővé váltak a vörös színű lángnyelvek. E szalagszerű, a római katakombák hasonló festményein is megjelenő lángnyelvek megléte kétségtelen. A jelenet ily módon felidézi a Dániel könyvének harmadik fejezetében elmesélt történetet, amely szerint Nabukadnezár tüzes kemencébe vettette a három héber ifjút, Sidrákot, Misákot és Abdenágót, mert nem voltak hajlandók imádni a babiloni bálványszobrot. Az ifjak azonban megmenekültek, mert Isten angyala alászállt a kemencébe, és megenyhítette annak hevét.

SS. Marco e Marcelliano katacomba, arcosolium no. 5. Photo: J. Fink – B. Asamer, Die römischen Katakomben.  (1997, n. 87.) Abb. 57A három király vagy mágus és a három babiloni ifjú ikonográfiai jegyei az ókeresztény művészetben a megtévesztésig hasonlók: fríg sapka, tunika, köpeny, nadrág, szandál – pontosan úgy, ahogyan azt Dániel könyve leírja. A pécsi sírkamra festménye ebből a szempontból belesimul a hagyományba. Az ábrázolás csupán azért rendhagyó, mert a három ifjút nem szemből festették meg, imádkozó testtartásban, hanem kissé oldalnézetből, amint éppen „járnak-kelnek”. Noha ez az ábrázolás szakítást jelent az elterjedt ikonográfiai mintákkal, hiszen a három ifjú rendszerint imádkozó testtartásban jelenik meg, a Szentírás szövegéhez hűségesebb, mert az elbeszélés nyomatékosítja a megkötözöttség – szabadság ellentétet: a három férfi megkötözve kerül a tűzbe, ahol szabadon sétálnak, a király pedig – élet és halál ura – csak látszólag szabad, hiszen hamis istenek rabszolgája.

© Hudák KrisztinaUgyanakkor a három férfi a nyugati fal középső képkeretében megfestett, egy – eredetileg – gyermeket a karjaiban tartó nőalak felé siet, ami jellegzetes ábrázolása a Szűz Mária ölében ülő gyermek Jézust dicsőítő napkeleti bölcseknek. Noha a két képet keretek választják el egymástól, ami a kor művészeti kánonjának egyik alapszabálya szerint tematikus elkülönítést is jelent, a szemlélő szükségképpen egybelátja a két jelenetet. Így viszont a Mária felé siető három alak – akik talán egykor valóban vittek tálakat a kezükben – csakugyan azonosítható a korban népszerű adoratio magorum ábrázolásokkal.

A kérdésben jártas művészettörténész kollégáimmal és barátaimmal éveken keresztül vitáztunk a háromalakos kép azonosításáról, míg végül egy tavalyi nemzetközi műhelykonferencián egyezségre jutottunk abban, hogy minden bizonnyal szándékos kettősségről van szó. A festők és/vagy a megrendelők így kívánták hangsúlyozni a két bibliai történet, az ószövetségi előkép és az újszövetségi beteljesedés szoros egységét: a mennyből alászállott angyal megszabadította a három ifjút a tűzhaláltól, amint a mennyből alászállott, a Szentlélek erejéből és Szűz Máriától testet öltött Fiú megszabadította a benne hívőket a halál hatalmából. A három ifjú nem Nebukadnezár hamis istenei előtt hódol, hanem az egyetlen Isten előtt, aki szabadulást tud hozni. Ez a szabadító Jézus Krisztus, a testté lett Ige. Az ő dicsőségét látták a pásztorok, és őelőtte hódoltak a királyok.

Reklámok

Information

This entry was posted on január 6, 2013 by in A szeretet kultúrája, Művészet, Szentírás-magyarázat.

Navigáció

Enter your email address to follow this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 1 249 követőhöz

Archívum

%d blogger ezt kedveli: