Heidl György blogja

"A filozófia a szépségnél végződik, a teológia a szépséggel kezdődik."

Kereszténység és filozófia

„Kétségkívül a kereszténységet magát lehet filozófiának nevezni, és hívták is filozófiának, amennyiben egy életprogramot kínált, és érvekkel támasztotta alá, miért érdemes azt elfogadni. Ha azonban ennyire fellazítjuk a filozófia definícióját, akkor bármilyen vallás, legyen az akármilyen hóbortos is, filozófiának fog számítani. A tényleges kérdés, hogy vajon az, ahogy a keresztény tanítók használták a filozófiai tanokat és módszereket, feljogosítja-e őket a mai értelemben vett filozófus név viselésére. Én személy szerint azok számára tartanám fenn az elnevezést, akik ezeket a tanokat és módszereket önálló tudományként kezelik, amely iránt el vannak kötelezve”.

Christopher Stead szavai ezek [Filozófia a keresztény ókorban, Bugár M. István fordítása, 92. o.], aki kétségbe vonta, hogy az ókori kereszténységet nevezhetjük-e filozófiának. Noha az első évszázadok keresztény teológusai filozófusnak tartották magukat, Stead szerint ez jogosulatlan. A keresztény szerzők merítettek a filozófiából, de ők maguk, nagyon kevés kivétellel, nem járultak hozzá a filozófiához. Az angol professzor kiindulópontja egy közelebbről nem meghatározott filozófia-fogalom, amelynek fényében semmi nem számíthat a filozófia becses elismerésére, csak a rendszerépítő, módszeres szakfilozófia. Stead Kanton iskolázott elme volt, és a filozófiát az értelem dolgának tekintette, mégpedig az értelmi dolgok közül a legrangosabbnak. Maga sem vette észre azonban, hogy olyan filozófia-fogalommal közelít az ókorhoz, amelynek Arisztotelészen kívül talán senki más nem képes megfelelni. Amikor például azt mondja, hogy „egy erkölcsi tanítás akkor számít filozófiának, ha a morális kérdéseket filozófiai problémák tágabb összefüggésében tárgyalja, … vagy másképp, ha gyakorlati ajánlásait egy koherens és teljes rendszerbe foglalja” (96.o.), akkor nem csupán  Tertullianus bizonyul egyszerű moralistának, de Szókratésztől és Platóntól is kénytelenek leszünk elvitatni a filozófus megnevezést.

Az ókori filozófiai iskolákat jól ismerő francia filozófus, Pierre Hadot másként látta kereszténység és filozófia kapcsolatát. „Nem lehet eléggé hangsúlyozni annak a jelentőségét, hogy a kereszténység filozófiaként határozta meg önmagát” – írja Hadot „Az antik lelkigyakorlatok és a ‘keresztény filozófia’” c. tanulmányában [Cseke Ákos fordítása, 68.o.] a kereszténység történetének első évszázadairól beszélve. Kevéssel később így folytatja:

„A filozófusok lelkigyakorlatai a keresztény szellemiség részévé váltak, és magukkal hoztak egyfajta életstílust és szellemi hozzáállást vagy hangoltságot, mely eredetileg hiányzott a kereszténységből. Fontos ennek a megállapítása, ha ugyanis a kereszténységet filozófiának lehet tekinteni, az csak azért volt lehetséges, mert az ókorban a filozófiát életmódnak és életstílusnak tartották (uo.).

Hadot felfogásában az ókori filozófiai iskolák elsődlegesen a helyes életvezetés kialakítását tűzték ki célul, és nem dogmatikai és elméleti kérdések öncélú bogozgatására szövetkeztek. Részletesen kifejti, mit jelent az így felfogott filozófia, és miben áll a lelkigyakorlat az egyes iskolák mindennapi életében. A sztoikus és platonikus iskolában a szellemi gyakorlat magában foglalja „először is a figyelmet, a meditációt és a ‘jóra való emlékezést’, utána az olyan intellektuálisabb jellegű gyakorlatokat, mint az olvasás, a hallgatás, a kutatás, az elmélyült tanulmányozás, végül pedig az aktívabb gyakorlatokat, tehát az önuralmat, a kötelességek elvégzését és a közömbös dolgokkal szembeni közömbösséget (16.o.)” Alexandriai Philón (kb. Kr. e. 20 – Kr. u. 47) és más filozófusok szövegei nyomán a megfelelő görög terminusokkal is leírja ezt: proszokhé (figyelem), meleté (elmélkedés), tón kalón mnémai (a jó dolgok emlékezetben tartása), akroaszisz (az előadás, felolvasások hallgatása), zétészisz (kutatás), szkepszisz (tanulmányozás), enkrateia (önuralom), stb., és részletesen bemutatja és elemezi e gyakorlatokat. Ily módon szilárd alapot teremt ahhoz, hogy kijelölje az ókori kereszténység helyét a kor filozófiai iskolái között. Szerinte elsősorban az apologétákra, valamint Órigenészre (kb. 185-254) és a hatása alá került teológusokra és szerzetesekre kell gondolnunk, akik a kereszténységet a filozófia megvalósult teljességének tekintették. Az antik filozófiai iskolák tanításával összhangban az ő számukra a filozófia életmód volt, szellemi gyakorlat, a személyiség kiművelése. Nem pusztán ismeret, nem egyszerűen etikai tanítás, hanem létállapot.

A filozófia mint létállapot megvalósításának egyik alapfeltétele az ember önmagára irányított figyelme, a proszokhé. A keresztény szerzők, mint pl. Athanasziosz (kb. 296-373), Baszileiosz (kb. 330-379), Phótikéi Diadokhosz (V. század), Gázai Dorotheosz (VI. század) figyelmen a sztoikusokhoz hasonlóan a jelenre való összpontosítást értették, amelynek célja – Hadot szavaival –: „jelenlét Isten és önmagunk előtt” (72. o.). Az ember igyekszik Isten jelenlétébe helyezni önmagát egyrészt azáltal, hogy állandóan emlékezetében tartja Istent, másrészt úgy, hogy folyton készen áll a halálra, azaz emlékezetébe idézi a halált. Ennek érdekében elmélkedik a mulandó dolgok mulandóságán, valamint az isteni dolgok örökkévalóságán.

Ugyanakkor a figyelem, mint Hadot hozzáteszi, „feltételezi az életszabályok (kanón) meditációját és emlékezetbe vésését: az élet minden pillanatában fel kell idézni azokat az alapelveket, amelyeket az adott körülmények között felhasználhatunk. ‘Kéznél’ kell tartani az élet alapelveit, a legalapvetőbb dogmákat” (74.o.). Az alapszabályok az evangéliumi életszabályok és a kiváló szerzetesek, remeték tömör, szentenciaszerű tanításai: az apophtegmák (mondások) és a kephalaiák (fejezetek). A figyelemnek magában kell foglalnia a lelkiismeret vizsgálatot, amelynek célja, hogy szembenézzünk vágyainkkal, szándékainkkal, azok tisztaságával vagy tisztátalanságával, s ily módon tudatosan irányítsuk szenvedélyeinket, érzelmeinket. Ez vezethet el az önuralomhoz, amikor az értelem megfelelő gyakorlatok elvégzésével hatalmában tartja a szenvedélyeket. A korai, különösen az Evagriosz (345-399) hatása alatt álló szerzetességben az önuralom együtt jár a szenvedélyektől való mentességgel, a szerzetes célja az apatheia állapotának elérése, ami egyben azt is jelenti, hogy elérkezett hozzá a mennyek országa. Természetesen nem a mai értelemben vett apátiára kell gondolni, hanem arra az állapotra, amelyben az egész lényével Istenre figyelő ember teljesen ura érzelmeinek és szenvedélyeinek. A pontoszi Evagriosz azonban ennél is továbbmegy, megkülönböztetve a mennyek országát, amelyet a létezők valódi ismeretével azonosít, Isten országától, ami a Szentháromság ismerete. Az előrehaladás három fokozata: az erkölcsi megtisztulás, a létezők megismerése és a Szentháromság ismerete megfelel a filozófia hagyományos hármas felosztásának: etika, fizika, teológia. Az etika a test és a  lélek elkülönítése, amennyiben a lélek teljesen az uralma alatt tartja a testet. A fizika a lélek felemelkedése, túllépése a testi világon, amennyiben felfogja a világ alapelveit. A teológia vagy misztikus filozófia minden eddigi erőfeszítés célja: kapcsolódás Istenhez.

Mivel állításait szövegekkel támasztotta alá, Hadot meggyőzően helyezte el a kibontakozó keresztény teológiát a kései antikvitás filozófiai irányzatai között. Úgy vélem, munkássága termékeny szempontokat kínál a kereszténység újra felfedezéséhez egy posztkeresztény korban. A kereszténység ma is tekinthető a szó legnemesebb értelmében vett filozófiának, hiszen a legalapvetőbb egzisztenciális kérdésekre kínál elméleti és gyakorlati válaszokat, a valóság visszahódítását és Isten megismerését ígéri. Ahogyan megszületésekor, úgy napjainkban is tudást és üdvösséget hirdető vallási-filozófiai iskolákkal és mozgalmakkal áll versenyben.

Hadot, a hivatásának hátat fordító egykori katolikus pap, a keresztény filozófiát azonosította egyfajta keresztény aszkéta elit tanításaival és életmódjával, ezért elkerülte a figyelmét a téziséből következő fontos tény: a kereszténység az egyetlen ókori filozófiai iskola, amely megszületésétől kezdve mindmáig folyamatosan létezik. A filozófiai iskolának beavatással lesz tagja az ember, amelynek során gondolkodása teljesen átalakul és személyisége kibontakozik. Az ókori filozófiai iskolák, különösen a sztoikus és platonikus irányzat ezt ígérte, és erre készítette fel követőit. Ezek az iskolák azonban gyakorlatilag eltűntek, miközben a kereszténység megmaradt, a keresztény beavatás folyamata pedig lényegét tekintve a mai napig változatlan: tanítás (katekézis), keresztség és eucharisztia.

Innen folytatjuk!

Advertisements

13 comments on “Kereszténység és filozófia

  1. Szász Péter
    január 21, 2013

    “Az angol professzor kiindulópontja egy közelebbről nem meghatározott filozófia-fogalom, amelynek fényében semmi nem számíthat a filozófia becses elismerésére, csak a rendszerépítő, módszeres szakfilozófia.”

    A szerző (H. Gy.) itt ragadta torkán a problémát. Nem definiálja az alapfogalmat a szerző, és mégis kritikát fogalmaz meg. Kissé Henri Durant avittos módszere jelenik meg szemem előtt, új köntösben.

    Ha konkrétan nézzük, akkor az egyházatyák korában a bölcselet több volt mint egyfajta elvont ismeretrendszer, hanem létszemlélet, világnézet, főleg a hellenisztikus bölcseleti korszakban. Ennyiben korrelált ennek a kornak a “bölcselet” fogalma az ind kultúrkörével. Ezt maga Stead is elismeri:

    “A filozófusok lelkigyakorlatai a keresztény szellemiség részévé váltak, és magukkal hoztak egyfajta életstílust és szellemi hozzáállást vagy hangoltságot, mely eredetileg hiányzott a kereszténységből. Fontos ennek a megállapítása, ha ugyanis a kereszténységet filozófiának lehet tekinteni, az csak azért volt lehetséges, mert az ókorban a filozófiát életmódnak és életstílusnak tartották.”

    Az egyházatyák (egyik) jelentősége abban állt (és azt hiszem ezt nem H.Gy.-nak, mint a kor egyik legjelentősebb szakértőjének kell magyaráznom), hogy a hellenisztikus bölcseletet, mint életstílust, létszemléletet a keresztény kinyilatkoztatással koherens egységbe tudták vonni, vagy úgymond kimutatni, hogy a természetes hellenisztikus bölcselet (mint létszemlélet, mint életstílus és mint értelmi ismeretrendszer, azaz tudomány) a természetfeletti kereszténységben és nem a pogányság különböző formáiban tud kibontakozni.

    N.B. a “filozófia” mint tudományos ismeretrendszer, mint tudományelméleti kategória meg absztrakt és cizellált formában, szerves kibontakozásként a középkori skolasztikusoknál jelent meg. A modern “racionalista és naturalista”, vagy a posztmodern “egzisztencialista” gondolkodók hibája az, hogy a modern tudományelméletet és rendszertant visszavetítik az ókorra, és még mindig egy olyan töréshermeneutikát képviselnek, miszerint a kereszténységgel egy elsötétülés jött, majd nagy nehezen kimászott ebből a nyugati kultúra és civilizáció 1500 év után. Mindeközben elfelejtik, hogy a modern tudományelmélet definitív módon a keresztény középkorban fogalmazódott meg, amit ha egy neoplatonikus aszkéta bölcselőnek előadott volna valaki, csak nézett volna rá, mint borjú az újkapura.

  2. Bystander
    január 22, 2013

    H.Gy.: “A kereszténység ma is tekinthető a szó legnemesebb értelmében vett filozófiának, hiszen a legalapvetőbb egzisztenciális kérdésekre kínál elméleti és gyakorlati válaszokat, a valóság visszahódítását és Isten megismerését ígéri.”

    A filozófia mai, szekularizált fogalmával nem nagyon fér össze semmilyen tekintéllyel rendelkező hagyomány követése. Ennek a konfliktusnak a túlhangsúlyozása persze a felvilágosodás korából ered, és ahogy MacIntyre figyelmeztet rá, a “hagyománytagadás hagyománya” maga is ellentmondásos. Mivel a kereszténységnek genetikai kódját adja a kinyilatkoztatott hagyomány (depositum fidei), ezért ezzel a hagyomány vs. filozófia feszültésggel elkerülhetetlenül szembe kell nézni, ha nem csak “keresztény filozófiáról”, hanem “a kereszténységről mint filozófiáról” akarunk beszélni. A mai tudományosság rovarszemével nézve, egy vallási hagyomány filozófiai igényességű birtoklása az “teológiának” vagy “ideológiának” tekintendő. Persze igaz az, hogy a kereszténység éppen abban látja a maga egyedülállóságát az “ideológiák” sokféleségében, hogy a maga teológiáját – abban a bizonyos legnemesebb értelemben – filozófiának is tekinti. E filozófia azonban teljességgel csak a szentségileg beavatott hívők számára hozzáférhető.

    (És itt más oldalról, de újra belefutunk a természetes és természetfeletti megismerési rend dualista módon felfogott kapcsolatának a kultúránkra gyakorolt hatásába).

    • H.Gy.
      január 22, 2013

      Örülök a hozzászólásoknak! A tekintély rehabilitálása MacIntyre egyik legfontosabb törekvése. Hasonlóságot látok ebben a fiatal Ágoston hangsúlyos tanításával auctoritas és ratio szoros kapcsolatát illetően. A tekintély elfogadása, ahogyan egyébként Gadamer is rámutat az Igazság és módszer fogalomtörténeti fejtegetésében, racionális megfontolásból fakadhat. Az autoritás-ellenesség kortárs filozófiai diskurzusát is autoritások befolyásolják. A filozófusokkal vitázó keresztény apologéták elég világosan kifejtik azt, hogy minden filozófiai elköteleződés első lépésben a filozófus vagy az adott irányzat tekintélyének elfogadását jelenti, és hogy Krisztus és a Szentírás tekintélyének elfogadása ésszerűbb döntés bármely más tekintély elfogadásánál.

  3. Visszajelzés: A Szimbólum – a hit alapvetése « Katolikus szemmel

  4. matthaios
    január 22, 2013

    A kereszténység és filozófia viszonyának megvilágításához tisztázni kell azt, hogy mit tekintünk filozófiának. Ha filozófiának a tanítás és életmód valamilyen egységét tekintjük, akkor a kereszténység bizonyos értelemben filozófiának tekinthető. Ilyen értelemben azonban filozófiának tekinthető pédául a zen és talán más keleti eredetű irányzatok is (felejtsük el most a zagyva ezoteriát). A kereszténység azonban egy alapvető dologban különbözik más filozófiáktól. Ez a különbség a kinyilatkoztatottság. Míg a „filozófiák” az ember valamilyen értelemben Isten felé irányuló igyekezetét tükrözik, a kinyilatkoztatásban egészen más az irány: Isten szól az emberhez. Egyébként vannak (elsősorban zsidó részről), akik a kereszténységet hellén befolyás alá került zsidó szektának tartják.

    Ha azonban a filozófia feladatát a világ rendszerező, intellektuális megértésének tekintjük, akkor a kereszténység nem tekinthető filozófiának, hiszen erre a feladatra a „filozófus” hivatott, míg a kereszténységre mindenki. Természetesen a kereszténység bizonyos értelemben felülről nézi a filozófiát, mert a kinyilatkoztatásban közvetlenül szól hozzá az az Isten, akihez a filozófiában csak a teremtményeken keresztül vezet az út. A filozófia mégis hasznos, mert a „közös területeknek” az értelem erőfeszítéseivel történő megközelítése szempontokat adhat a kinyilatkoztatott igazságok megértéséhez is, azonkívül ez közös nyelv keresztény és nem keresztény között. Ez az apologetika nyelve. A hitelőzmények (praeambula fidei) a szó szoros értelmében nem tartoznak a hithez, jóllehet sokan (talán nagyon sokan) ezeket a hit által fogadják el. Ezenkívül a filozófia teremtmények megismeréséhez kialakított fogalmai segítenek a filozófia által már nem elérhető igazságok megvilágításában is.

    Ez a második megközelítés adja meg a hátteret a kinyilatkoztatás, a megtestesülés felfoghatatlan nagyságának a megsejtéséhez is. Ezért mondja Szent Tamás (azt hiszem már idéztem): „nullus philosophus ante adventum Christi cum toto conatu suo potuit tantum scire de Deo et necessariis ad vitam, quantum post adventum Christi scit una vetula per fidem …’” (Collatio I, ed. Ayo , p. 20) (Krisztus eljövetele előtt egyetlen filozófus sem tudott – minden igyekezete ellenére – annyit Istenről és az életről, mint amennyit Krisztus eljövetele után egy anyóka tud.)

    • H.Gy.
      január 24, 2013

      Matthaios nagyon sok kérdést érint, csak kettőre válaszolnék. A kinyilatkoztatottság és a filozófia nem egymást kizáró fogalmak. Sőt, Hérakleitosznál, Parmenidésznél a kettő azonos. Homérosz eposzait a sztoikus és platonikus kommentárok kinyilatkoztatott szövegnek tekintették, filozófiájukat e kinyilatkoztatás exegézisének.
      A másik ellenvetésem. Ha a filozófiát pusztán “a világ rendszerező, intellektuális” megértésének tekintjük, akkor karteziánusok vagyunk. Ez egy végtelenül leegyszerűsített filozófia-felfogás, amely a res cogitans és res extensa hamis dualizmusára épül; amely azt feltételezi, hogy önmagában a ratio helyes használata a megismerés egyetlen lehetősége; és amely a szubjektum öntudatát tekinti a filozófia kiindulópontjának. Kétségtelenül ez a szemlélet hatja át az újkori filozófiát. A magam részéről azonban minden formájában terméketlennek tartom. Remélem, egy bejegyzésben visszatérhetek erre a kérdésre.

      • matthaios
        január 24, 2013

        A kulcskérdés tényleg az, hogy minek tekintjük a filozófiát. Szerintem, ha ezt “a világ rendszerező, intellektuális megértésének” tekintjük, ez önmagában még nem jelenti egyértelműen a kartéziánizmust. Ennek a filozófiadefiniciónak van más értelmezése is, jóllehet a kartezianizmus belefér. A „rendszerező, intellektuális” szavak arra utalnak, hogy a filozófiában elsősorban az értelem önálló tevékenységéről van szó. Az értelem egy képessége az embernek, amely nem teljesen független a többi képességektől, de ezektől megkülönböztethető. Eszerint a filozófia elhatárolódik a kinyilatkoztatott vallástól (érdekes, hogy a nem kinyilatkoztatott vallások esetében ez az elhatárolódás már nem olyan éles). A vallásban az igazság kritériuma nem elsősorban az értelem önálló belátása, hanem a kinyilatkoztatás. A filozófia elhatárolódik a művészetektől is. A „világ” szó a szaktudományoktól való elhatárolódásra utal, hiszen a szaktudományok tárgya sohasem az egész világ, a maga totalitásában.

        Nézzük most a fenti meghatározás egy karteziánustól különböző értelmezését. Eszerint az értelemnek a létező a tárgya. A létező egyben megismerhető is (intelligibile). A létezőnek ezt az oldalát fejezi ki a jólismert tomista mondás: „Ens et verum convertuntur.” Azaz, a létező és az igaz (a megismerhető) felcserélhető „fogalmak”. A létező értelmünk számára az érzékelhető adatokon keresztül mutatkozik meg, ezt dolgozza fel az értelem, így keletkeznek a fogalmak, itéletek stb. Ebben a filozófiában a kiterjedtség, a mennyiség csak egy járuléka a létező dolognak.

        • H.Gy.
          január 24, 2013

          A karteziánus ismeretelméletre jó válasz a tomista, amit alapvetően én magam is osztok. Talán érzékelhető azonban, hogy szeretném elismertetni a tomizmus előtti filozófia fogalom létjogosultságát, mert gazdagabbnak tartom a tomista filozófia-felfogásnál. Gazdagabb annyiban, hogy mélyen liturgikus és szakramentális, és a keresztény misszió szempontjából jobban használható.

      • matthaios
        január 24, 2013

        ‘szeretném elismertetni a tomizmus előtti filozófia fogalom létjogosultságát’

        Nem vagyok filozófiatörténész, de lehet, hogy Arisztotelész elé kellenne visszamenni. Tudományelméleti szempontból a tomizmus követi Arisztotelészt. A filozófia van olyan tág jelentésű fogalom, hogy sokféle értelmezés belefér. Úgy gondolom azonban, hogy egy fejlődés folyamán differenciálódott valamit nem lehet maradéktalanul visszaállítani egy korábbi állapotába. Ezzel valószínűleg több tudományfilozófus és „analitikus” filozófus sem értene egyet. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az arisztotelészi filozófia célja, az „okok ismerete” valamiféle bölcsességet jelent. Ha pedig a filozófiát, a „szolgálólányt” az „úrnővel”, a teológiával együtt tekintjük, akkor ez már az elérhető legnagyobb bölcsesség. Ez a bölcsesség néha „száraznak” tűnhet, de teljes magabiztossággal ezen a talajon tud kibontakozni a liturgia és a szakramentalitás. Hiszen például ez a bölcsesség hangsúlyozza leginkább, hogy a szentségek valóságosan adják Isten kegyelmét, Jézus valóságosan jelen van a szentségi színek alatt, a szentmise valóban áldozat.

        Ha a „missziót” tekintjük, akkor is helyes szerintem, ha van egy olyan filozófia, amely elvileg független a teológiától. Hogy képletesen fejezzem ki magam, jobb az „intellektuális közérzetem”, ha a tológia és a matematika, a teológia és a fizika közti szakadék nem egy filozófiát magába olvasztó teológia lefelé való kiterjesztésével van áthidalva. Lehet, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Látszólag a mindennapi igehirdetésnek ehhez nincs köze, de a kereszténység intellektuális beágyazottsága is missziós tényező lehet. A „praeambula fidei” fontosak, ha ezzel kapcsolatban nem is kizárólag csak az „öt út” Summa Theologiae-ben megtalálható vázlatára gondolunk.

        • H.Gy.
          január 24, 2013

          Matthaios félreérti ezt a törekvést, de a tomizmus isteni hegycsúcsáról lepillantva a távoli dolgok valóban egyformán jelentéktelennek tűnnek. Nem látom bizonyítottnak azt, hogy a filozófia fogalma – hiszen itt erről van szó – fejlődött volna az egyházatyák korától Szent Tamásig. Az biztos, hogy differenciálódott, de hogy ez fejlődés lenne, azt erősen kétlem.

  5. matthaios
    január 23, 2013

    A fordítás végéről lemaradt egy lényeges szó: “per fidem”. Tehát a teljes fordítás: Krisztus eljövetele előtt egyetlen filozófus sem tudott – minden igyekezete ellenére – annyit Istenről és az életről, mint amennyit Krisztus eljövetele után egy anyóka tud a hit által”.

    • H.Gy.
      január 24, 2013

      Szent Tamás e mondata kulcsfontosságú! Köszönöm! Úgy vélem, a kereszténység megjelenésével a filozófia valóban “demokratizálódott”.

      • matthaios
        január 25, 2013

        Sokféleképpen lehet értelmezni a mondatot. A filozófia “mítosztalanítását” is kiolvasnám belőle. Az üdvösség, a teljesség felé vezető út már nem ez, hanem az evangélium. Ennek az útnak a járásához nem kell mindenkinek filozófusnak lennie. A filozófia elvesztvén “mítikus jellegét”, megtalálta igazi hivatását: segít az értelemnek eljutni azokhoz az igazságokhoz, amelyek aztán teljességüket a hit által kapják meg. Így fontos a tudományokkal foglalkozók számára, de csak a hit “előszobájáig” vezet. Fontos, de nem egyetlen út.

Hozzászólások letiltva.

Information

This entry was posted on január 21, 2013 by in A szeretet kultúrája, Filozófia.

Navigáció

Enter your email address to follow this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 1,229 követőhöz

Archívum

%d blogger ezt kedveli: