Heidl György blogja

"A filozófia a szépségnél végződik, a teológia a szépséggel kezdődik."

A Szimbólum – a hit alapvetése

Előzmény: Kereszténység és filozófia.

Érdemes figyelmet szentelni az ókeresztény egyház és az ókori filozófiai iskolák katekéziseinek néhány párhuzamára. Újplatonikus filozófia és keresztény misztika hasonlóságát és különbségeit másutt bővebben elemeztem, most mindössze két sztoikus bölcselőt idézek.

A sztoikus filozófusnövendék és a keresztény hitjelölt felkészítésének célja azonos: jelenlét önmaga és Isten számára. Ennek érdekében az ember a tanítás alapelemeinek folyamatos felidézésével igyekszik a figyelmét összpontosítani. Mivel csak azt tudjuk felidézni, amit az emlékezetünkbe véstünk, a felkészítő tanítás szóbeli – a görög katekézis eleve szóbeli tanítást jelent! -,  hiszen, amit nem az elménkbe véstünk, hanem papírra vagy más eszközre írtunk, azt egyáltalán nem, vagy csak hasznavehetetlen emléknyomként őrzi meg emlékezetünk. Az ókori filozófiai iskolákban ezért a tanítás szükségképpen alapvető formulák, rövid mondatok memorizálására épült. Amit az emlékezetünk elevenen őriz, az folyton a kezünk ügyében van, bármilyen helyzetben segítségül hívhatjuk. Erről mondja Epiktétosz (Kr. u. I-II század fordulója): „Mire kell hát figyelned? Elsősorban az általános szabályokra (katholikoi), és azokat kell a kezed ügyében tartanod. Nélkülük ne térj nyugovóra, ne kelj föl, ne egyél, ne igyál, ne menj az emberek társaságába” (Beszélgetések 4.12.7).

Marcus Aurelius (Kr. u. 121-180), a filozófus császár ezzel összhangban arra emlékezteti önmagát egyik feljegyzésében, hogy a feljegyzések semmit nem érnek, ha nem az elménkbe rögzítettük azokat: „Mint ahogyan az orvosok eszközeiket, késeiket hirtelen műtétre felkészülve mindig kezük ügyében tartják, úgy tartsd mindig készen alapelveidet az isteni és emberi dolgok helyes megismerésére. Mindenben, a legcsekélyebb dolgodban is úgy járj el, hogy ne felejtsd el: e kettő kapcsolatban van egymással. Mert semmi emberi dolgot nem intézhetsz el jól az istenire való vonatkoztatás nélkül. Ugyanez áll megfordítva is. Hagyd abba az ide-oda csapongást, hiszen már arra sem lesz időd, hogy újra elolvasd feljegyzéseidet, vagy a régi rómaiak és görögök tetteit, továbbá azokat az olvasmányaidból csinált szemelvényeket, melyeket öregségedre félretettél magadnak. (Elmélkedések 3.13-14. Huszti József fordítása.)

A keresztény tanítás szintén egymással összefüggő isteni és emberi dolgok helyes megismerését ígéri, és hasonlóképpen szóban, rövid formulákban és általános szabályokba foglaltan hagyományozódik. Szent Ágoston a frissen megkeresztelteknek ezt mondja: „Az egyházban néhány mondatba foglalva hagyományozódik a hit, mely egyfelől örökkévaló dolgokra vonatkozik – ezeket az érzéki emberek még képtelenek megérteni –, másfelől időbeliekre, melyeket az isteni előrelátás örökkévalósága a múltban végzett és a jövőben végez majd az emberiség üdvére.”

A néhány mondatba foglalt hit nem más, mint a Hitvallás, amit latin kezdőigéjéről mi Credo-nak („Hiszek”) is mondunk, noha az első évszázadok latin keresztényei szívesebben jelölték az összetett jelentésű görög Symbolon szóval. A katekézis során, egy meghatározott napon a püspök úgymond „átadta” a Hitvallást a hallgatóságnak az ún. traditio symboli keretében. A hitjelölteket ekkor már nem katekumeneknek, hanem “pályázóknak”, „kérelmezőknek”, competentes nevezték. Ismerünk egy ilyen korai, gyorsírók által feljegyzett beszédet Szent Ambrustól, amely e szavakkal kezdődik: „Most itt az ideje, itt van annak a napja, hogy átadjuk a Szimbólumot, amely Szimbólum szellemi pecsét, amely Szimbólum szívünk elmélkedése, mintegy folyton jelenlévő őrség, lelkünk kincstára.” (Expl. Symb. 1.1.)

A Szimbólum tehát az emberek egymással és Istennel kötött szövetségének pecsétje, a keresztény elmélkedés kiindulópontja, amely segít éberen megőrizni a hitet, és így szellemi kincsek tárháza lesz. Sokatmondó ebben az összefüggésben a szó eredeti gazdasági-pénzügyi jelentése, amire Ambrus ugyanebben a beszédében röviden utal. A görög szümballein (“összetenni”, “összedobni”) igéből származó szimbólum ugyanis szerződéskötéskor használt ismertetőjegyet, megállapodást, hozzájárulást jelent; azt a hányadot jelöli, amelyet az üzletemberek egy közös alapba a maguk részéről befektetnek. A szimbólum tehát egyfajta, a bizalomra alapuló tőke. Tagfelvételt kérő szabad emberek önkéntes társulása alapozódik a szimbólumra, mégpedig abban a reményben, hogy az általuk befektetett javak sokszorosan megtérülnek.

A keresztény Szimbólum nem anyagi, hanem szellemi kincstár. A Hitvallást szabad emberek kérik, és önként fogadják el mint közösségük és egyéni életük alapdokumentumát. Aki valamely pontját megszegi, kizárja magát a közösségből. A keresztény filozófiai iskola alapdokumentuma azonban nem írott szerződés, nem egy írásban rögzített szöveg, amelyet az egyházatyák közvetítette hagyomány egyébként maguktól az apostoloktól eredeztet (ld. Apostoli Hitvallás). Ha pusztán írott szöveg maradna, nem hozhatna lelki hasznot. A keresztény Szimbólumot éppen ezért a keresztségre készülő kérelmezők egyáltalán nem írhatták le.

IV. század végi forrásszövegeink szerint a Szimbólum átadásakor Szent Ambrus, milánói püspök először felszólította a jelenlévőket, hogy jelöljék meg magukat a kereszt jelével, majd néhány általános megjegyzés kíséretében elmondta nekik a Hitvallást. Ezt követően elismételte azt, de most már részenként, és az egyes tételekhez kommentárt fűzött. Mindezek után újból keresztvetés következett. Ambrus püspök ezt követően harmadszor is elmondta a Hitvallást, négy nagyobb egységre bontva és így magyarázva. Majd meghagyta a kérelmezőknek, hogy napi gyakorlással véssék az emlékezetükbe, de úgy mondják el magukban csendesen, hogy a katekumenek ne hallják. A jelöltek azután a keresztség előtt néhány nappal ünnepélyesen és nyilvánosan felmondták a Hitvallást. Ez volt a “visszaadás” rítusa (redditio symboli).

Szent Ágoston is a gyakorlásra, elmélkedésre és állandó éberségre figyelmeztet a Hitvallás magyarázatakor: „Fogadjátok, gyermekeim, a Szimbólumnak nevezett hitszabályt. És amikor befogadjátok, véssétek szívetekbe, s minden nap, nyugovóra térvén és mielőtt bármibe is fogtok, mondjátok el, hogy Hitvallásokkal erősítsétek meg magatokat. A Hitvallást nem az olvasás, hanem az újbóli megfontolás végett írták. Hogy a felejtés véletlenül el ne törölje, amit a gondviselés adott, a ti könyvetek az emlékezet legyen. … A kijelentések, amelyeket hallottatok, szétszórtan megtalálhatók a Szentírásban, innen azonban összegyűjtötték és egybeszerkesztették azokat, nehogy elfáradjon a lomha emberi emlékezet, s így mindenki elmondhassa, és jól megjegyezhesse, amit hisz.” (A Hitvallásról 1.1. vö. Sermo 215.1)

Ambrus, Ágoston és az ókeresztény egyház többi püspöke a sztoikus (és epikureus, platonikus, püthagoreus) bölcselőkéhez hasonló technikákkal igyekezett a Krisztus filozófiai iskolájába jelentkezőket felkészíteni a  “teljes jogú tagságra”. A tanítás alapelemeinek emlékezetben tartása és naponkénti elismétlése az elvárt benső átalakulás szükséges előfeltétele volt. A keresztségre jelentkező gondolatai így szüntelenül a Hitvallásban foglalt tanítások körül forogtak, átelmélkedte azokat, s mintegy magába szívta a keresztény hit alapdogmáit. Elfeledte azt, ami mögötte volt, és arra figyelt, ami előtte van: a megújulásra. Ambrus szerint ez a gyakorlat ráadásul nem csupán a figyelem összpontosítását eredményezi, nem csak a lélek megszilárdítását szolgálja, hanem hatásos védelmet jelent az ördögi kísértésekkel és támadásokkal szemben, amelyek felerősödnek, amint valaki egyre közelebb kerül a keresztséghez.

A Szimbólumban megfogalmazott ősi hit Krisztus szelíd és könnyű igájába hajtja a lelket. Ha ez megtörténik, kezd átalakulni az ember élete, mégpedig megfelelő életszabályok szerint. Ne lepődjünk meg ezen, hiszen ilyen élet-, sőt sokszor étkezési és tisztasági szabályokat minden filozófiai iskola előírt a hallgatóinak. Nehéz lett volna például a platonikus Plótinosz tanítványává lenni anélkül, hogy  leszoknánk a húsevésről és alkoholfogyasztásról.

„Vessük hát alá lelkünket Istennek” szólít fel Ágoston, “ha szolgaságra akarjuk fogni a testet, s ha diadalmaskodni szeretnénk az ördögön. A hit az első, amely Isten igájába hajtja a lelket, azután következnek az életszabályok. Gondos betartásukkal erősödik reményünk, gyarapodik a szeretet, és felragyog az, amit korábban csupán hittünk. Mert ha megismerés és cselekvés teszi boldoggá az embert, akkor, amint a megismerésben a tévedéstől kell óvakodni, úgy a cselekvésben a semmirekellőségtől kell őrizkedni. És téved, aki képesnek tartja magát az igazság megismerésére, miközben semmirekellően él. A semmirekellőség pedig annyit tesz, mint e világot szeretni, valamint a keletkező és elmúló javakat nagyra tartani, e javakra vágyakozni, megszerzésükért fáradozni, örvendezni, ha halmozódnak, félni az elvesztésüktől, és szomorkodni elvesztésük miatt. Aki így él, képtelen a tiszta, szeplőtelen és változhatatlan igazságot meglátni, hozzátapadni és mindörökre megszilárdulni benne. Ezért, amíg értelmünk nem tisztul meg, hinnünk kell azt, aminek megértésére még nincs erőnk. A próféta ugyanis nagy igazságot mondott: ‘Ha nem hisztek, nem értetek’ (Iz 7,9 LXX) (A keresztény  küzdelem 13.14.).

Az embert a változhatatlan igazság látványa teszi boldoggá. Ehhez a valódi megismerés és a helyes cselekvés együttesen vezet el, amint a filozófusok tanítják, például Cicero (vö. De officiis 1.43-44; Sztobaiosz Eclogae 2.58), akire Ágoston az idézett szövegrészben burkoltan utal. Tudás és hit a kereszténységben egységet alkot, de nem abban az értelemben, hogy előbb tudunk, aztán ennek megfelelően hiszünk. Nem lehet a megértés az első, mert először egyáltalán képessé kell lennünk a megértésre, vagyis olyanná kell alakulnunk, hogy megismerésünk valóban az igazság megismerése legyen. A megértés, vagyis a filozófus célja lehetetlen a filozofikus élet, a tiszta, igaz cselekvés nélkül. A cselekvést pedig az a hit formálja, amelyet a keresztény hitjelölt az apostoli Hitvallásnak, a filozófus növendék pedig az iskolaalapító vagy más bölcselő szentenciáinak értő memorizálásával már benső készséggé tett.

Folytatjuk!

Reklámok

3 comments on “A Szimbólum – a hit alapvetése

  1. Visszajelzés: Kereszténység és filozófia « Katolikus szemmel

  2. Bystander
    január 23, 2013

    Bernard Lonergan: “A valódi objektivitás a hiteles szubjektivitás gyümölcse. Csakis a hiteles szubjektivitás elérésével lehet rá szert tenni.”

    Én teszem hozzá:
    A helyesen felfogott keresztény hagyomány pedig
    -a léleknek az a tápláléka, amiből merítve belenő a hitelességbe;
    – amiben a hiteles szubjektum e földön zarándok otthonra talál;
    – és ami által alapvetően átformálódhat.

    Isten Igéjének a történelmi jelenlétét, a kincsként átörökített hagyománynak a szellemi magvát foglalja szavakba a Hitvallás, ami kevesebb is, és több is, mint a “teológia” vagy a “filozófia”.

    Nagyon inspirálóak a posztban foglalt, fenti gondolatok, köszönet érte!

  3. Visszajelzés: Hit, megértés, életmód « Katolikus szemmel

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Information

This entry was posted on január 22, 2013 by in A szeretet kultúrája, Filozófia.

Navigáció

Enter your email address to follow this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 1 249 követőhöz

Archívum

%d blogger ezt kedveli: