Heidl György blogja

"A filozófia a szépségnél végződik, a teológia a szépséggel kezdődik."

Démonizált boldogságigény vagy démonizált kereszténység?

A Népszabadság publicistája élesen bírálja a kereszténység szexualitással és házassággal kapcsolatos felfogását. A keresztények szerint Isten „választ az embernek párt. Ő rendel házastársat, akit el kell fogadni annak vizsgálgatása nélkül, mit érzünk iránta. A keresztények szerte a világon ebben a fölfogásban nevelkedtek Pál apostol óta.”

Arra a kérdésre, hogy szabad-e az ember számára a földi szerelem boldogsága „a keresztény fölfogás megalapozói egyértelmű választ adtak: NEM. A kereszténység antiszexuális fordulatot hozott az európai történelemben. Ez Pál apostoltól indult és a nagy egyházatyák, Aranyszájú Szent János, Tertullianus, Szent Ágoston és társaik teljesítették ki. Közös volt bennük a szexualitással szembeni gyűlölet. Voltak, akik ki is heréltették magukat. Órigenész például. Többségük viszont nem helyeselte a kísértésnek való ellenállás ezen könnyített módját. Aranyszájú Szent János így igyekszik elvenni férfitársai gusztusát a szerelemtől: ‘…a csodálatos formájú test nem egyéb, mint fehér sírbolt, bévül merő fertő. Ha látsz egy rongyot, amiben ilyesmi van – takony vagy köpés –, ujjad hegyével sem érnél hozzá, látni sem bírod, s mégis láztól reszketsz, amikor ezek tárházával találkozol’. Szent Ágoston hosszan fejtegeti, milyen rettenetes probléma a nemi aktus: a gyermeknemzés miatt kötelező, viszont összekötődik a vággyal, azaz a bűnnel, mivel a bűnbeesést a nemi vágy okozza. Arra kell törekednünk, hogy a szexualitást minél inkább kötelességként gyakoroljuk és minden erőnkkel kerüljük el, hogy örömöt találjunk benne.”

Az újságíró szerint egészen a közelmúltig ez a rettenetes nézet alakította a kereszténység által befolyásolt társadalmak és családok életét. A házastársakat külsődleges szempontok – társadalmi státusz, vagyoni helyzet – alapján jelölték ki egymás számára, s e hagyományos felfogás szerint a „külső szempontokat az egyház jeleníti meg Isten akarataként, és az egyház szentesíti a rájuk alapozott házasságokat.”

A házasságot tehát külsődleges nézőpontok alapján közügynek tekintették, de mára végre felerősödtek az individuumok jogai és szempontjai. „A meghatározó történelmi trend azonban az, hogy a családformálás közügyjellege, külső meghatározottsága egyre gyengül, magánügyjellege erősödik. Külső szempontjai gyengülnek, a belsők erősödnek.” Mindez megmutatkozik a házasság intézményes változásában, a házasság társadalmi szerepének megítélésében, amely alapján a házasság magánügy, és annak is kell tekinteni.

A kereszténység, különösen „Szent Péter egyháza” azonban nem hajlandó e változást tudomásul venni. A család válságáról beszél, mert a jelen helyzetet nem önmagában, mint történelmileg kialakult adottságot tekinti, hanem a múlttal szembeállítva, és mert nem fogadja el az egyéni szempontok felértékelődését. Az egyház múltja persze vészterhes, hiszen „a földi és testi boldogság igényét démonizálta.” E hagyomány alapján megfosztaná az embereket a szabadságjogaiktól, és politikai eszközökkel is munkálkodik „szabadságfokunk leszorításán.” Végül a cikkíró jó példaként idézi „Pálferi” atyát, aki „a jelen szabadságigényét és boldogságigényét befogadó, s a múltbéli együttélési gyakorlatot egészségesnek, normálisnak nem tekintő keresztény felfogást képviseli.”

***

Így gondolkodnak ma befolyásos újságírók a kereszténység házasság- és szexualitás-felfogásáról. Nemcsak Magyarországon, hanem szerte a világban nagyon sokan hasonlóan vélekednek, holott az egész elgondolás alapjaiban téves. Merő ideológia. Jellemző, hogy a szerző zavaros utalásokkal, féligazságok alapján tulajdonít szexualitás-ellenességet a kereszténységnek, és állítja azt, hogy az egyház a házasságot külsődleges szempontok miatt tekintette közügynek, miközben az egyház hivatalos megnyilatkozásaiból egyetlen sort sem idéz.

Jó hírem van. Azt a szexualitás-ellenességet, amelyet Révész Sándor elvet, a keresztény egyház már a kezdet kezdetén elítélte. A nézet hátterében egyes gnosztikus és szélsőségesen enkratita irányzatok állnak, amelyek elítélték a testet, és követőiknek teljes szexuális önmegtartóztatást írtak elő. A legelső, aki dokumentáltan szembeszállt velük, éppen a Népszabadság cikkében bűnbakként megnevezett Pál apostol és az általa alapított közösségek voltak [Erről bővebben itt!]. Az ún. lelkipásztori levelekből (a Timóteusnak címzett két levél és a Tituszhoz írt levél) világos, hogy a házasság védelemre szorult a túlzott aszketikus törekvésekkel szemben, hiszen veszélyes, egyenesen ördögi az a tanítás, amely megtiltja a házasságot, ahogyan tiltja bizonyos ételek fogyasztását is. Az önmegtartóztatásnak ez a formája a teremtett világ jóságának megvetésére alapozódik (vö. 1Tim 4,1-5). A házasság nemhogy nem tisztátalan, hanem kiváló iskola, amely felkészít az egyházi közösség irányítására. A lelkipásztornak családfőként kell gondoskodnia a rábízottakról, ezért jó, ha tapasztalt, egyszer nősült férfiakat szentelnek episzkoposszá és diakónussá, akik “gyermekeiket és házukat jól vezetik” (1Tim 3,2 és 12, Titusz 1,5-7).

Pál apostolnak a korintusi gyülekezet kérdéseire adott válaszai (1Kor 7. fejezet) egyszerre tartják szem előtt a keresztények házasságának szigorú krisztusi normáját, és az adott élethelyzetek kapcsán jelentkező egyedi eseteket. Krisztusi parancsokat és apostoli tanácsokat ad szüzeknek, fiatal özvegyeknek, lányaikat férjhez adni kívánó családanyáknak, keresztény házaspároknak, és olyanoknak, akik maguk megkeresztelkedtek, de házastársuk nem követte őket ezen az úton. Nem a házasság teológiáját fejti ki, hanem gyakorlati kérdésekre válaszol, válaszaiból pedig jól érzékelhető az őskeresztény közösség feszült várakozása Krisztus közelinek vélt második eljövetelére. Pál apostol lenne tehát a kereszténység szexualitás-ellenességének forrása? Ha nem ő, akkor talán az egyházatyák, a  hivatkozott Tertullianus, Órigenész, Aranyszájú Szent János, Ágoston?

Az állítólag házasság- és szexualitás-ellenes, egyébként nős Tertullianus így magasztalta a házasságot – férfi és nő testi és lelki egységét – feleségének írt könyve végén: “Honnan lehetne elegendő erőnk ama házasság boldogságának ecseteléséhez, melyet az Egyház kötött egybe, melyet az áldozat erősít meg, az áldás megpecsétel, az angyalok hirdetnek, és érvényesnek tekint az Atya? Hiszen jogos és helyes házasságot még a földön sem kötnek a gyermekek atyáik beleegyezése nélkül. Mily nagyszerű az iga, amelyet a hívő pár visel. Egy a reményük, egy a fegyelmük, és ugyanaz a szolgálatuk. Testvérek ők mindketten, szolgatársak mindketten, sem testben, sem lélekben nincsen különbség közöttük. Valóban ketten egy testben élnek ők. Ahol egy a test, egy a lélek is.” (Ad Uxorem 2.9.6-8.). [Erről bővebben itt!]

Órigenész, az egyik legjelentősebb szentírásmagyarázó, akit túlzó allegorizálással vádoltak, egy hagyomány szerint éppen Máté 19,12 versét értette szó szerint: „vannak olyan eunuchok, akik önmagukat férfiatlanították a mennyek országáért. Aki meg tudja érteni, értse meg.” Órigenész ezért állítólag méreggel tette nemzőképtelenné önmagát. Legalábbis ellenfelei ezt terjesztették róla, és még az is lehet, hogy igazat mondtak, bár ezt sok szakértő kétségbe vonja (köztük Christoph Markschies, aki legutóbb szentelt igen alapos tanulmányt a kérdésnek.) Ezt e tettet, akár elkövette Órigenész, akár nem, elítélte és elítéli az az egyház, amely kezdettől fogva határozottan tiltotta e vers szó szerinti értelmezését és eunuchok klerikussá szentelését.

Aranyszájú Szent János már kortársai szerint is rétorikai zseni volt, aki egészen fiatalon a pogány Libaniosz iskolájában elsajátította az úgynevezett „második szofisztika” teljes szónoki eszköztárát. Mint más szónokok, gyakran használt erős és szuggesztív képeket. Így járt el akkor is, amikor az élet múlandóságára hivatkozva akarta megingó szerzetestársait figyelmeztetni az önként vállalt önmegtartóztatás melletti kitartásban. Természetesen nem ő az egyetlen, aki benső zsigerek és külső szépség kontrasztját mintegy memento mori-ként idézi. Baudelaire-ben egy kifordult belű döglött macska látványa ébresztett hasonló gondolatokat: „És hiába, ilyen mocsok leszel, te drága, / ilyen ragály és borzalom, / szemeim csillaga, életem napvilága, / te, lázam, üdvöm, angyalom! / Igen! ilyen leszel, te, nők között királynő, / az utolsó szentség után, /csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő / s kövér gyom burjánzik buján.” (Egy dög) Ilyen lesz még a legszebb nő is? Ilyen. A szép formájú testben „takony” és „köpet” van? Igen. Leértékeli ezért Aranyszájú Szent János a szerelmet és a szexualitást? Nem. Az egyházatyák közül éppenséggel ő írja a legszebb homíliákat a házastársi szerelemről és hűségről.

Idézzük tehát mi is azt az egyházatyát, „aki igyekszik elvenni férfitársai gusztusát a szerelemtől”! „Egy bölcs ember, amikor az áldásokat számba vette, közéjük sorolta az asszonyt, aki férjével egyetértésben cselekszik (Sirák 25,1). Máshol úgy fogalmaz, hogy áldás, ha a feleség férjével egyetértésben él (Sirák 40,23). Már kezdettől nagy gondot fordított az Isten a házasságra; úgy beszélt kettejükről, mint egyről, mikor azt mondta: ‘Férfiúnak és nőnek teremtette meg őket’ (Ter 1,27). Máshol pedig ‘nincs férfi, sem nő’ (Gal 3,28). Hiszen nincs oly bensőséges viszony két férfi közt, mint nő és férfi közt, ha, mint ahogy helyes, házasságban élnek. Ezért egy áldott férfiú, amikor túláradó szeretetét ki akarta nyilvánítani, s egy barátját, lélekben eggyé forrt társát siratta, nem atyját említette, sem anyját, gyermekét, testvérét vagy barátját, hanem kit? ‘Irántad való oly nagy szeretet kerített hatalmába engem, mint asszony iránti szeretet.’ (2Sám 1,26). Bizony, bizony, e szeretet hatalmasabb minden zsarnoknál. A többi kívánság ugyanis lehet erős, ez azonban nemcsak erős, de olthatatlan is. Mert a szerelem ott rejlik természetünk mélyén, és észrevétlenül összekapcsolja férfi és nő testét. Ezért lett kezdetben a férfiúból az asszony, majd azután a férfiúból és asszonyból a férfi és a nő. Látod, milyen kötés, milyen összefonódás?” (HomEf 20.1. Bugár István fordítása) Hol van itt szerelem-ellenesség, hol itt az “antiszexualitás”?

Szent Ágoston, aki „hosszan fejtegeti milyen rettenetes probléma a nemi aktus”, értekezést ír a házasság és a házasságon belüli szexualitás védelmében a radikális aszketikus irányzatokkal szemben (De bono conjugii). E műben alapozza meg azt a máig mérvadó felfogást, hogy a házasság kölcsönös szeretetkapcsolat, amelynek három alapvető java: a hűség, az utódnemzés és a szentségi karakter. Kései műveiben valóban többször kifejti azt, hogy a kéjvágy a bűneset következménye, ezt a gondolatát azonban már egyes kortársai is vitatták, az egyház egyéni véleményének tekintette, és bár jelentős követőkre talált például a XIII. századi ferences teológusok körében, soha nem öltött hivatalos formát. Éppen ellenkezőleg történt. A hivatalos katolikus egyházi tanítások [amelyekről ezekben a bejegyzésekben írtam részletesebben] Aquinói Szent Tamás nézetét veszik alapul, amely szerint a szexuális hajlam és gyönyör természetes javunk (vö. például STh. Ia II ae. qu. 94 a. 2.). A szexualitás az alapja az emberi társadalomnak, mert ez vonzza egymáshoz a férfit és a nőt, akiknek szexuális egyesülésből gyermek születhet, s így jön létre a személyek legalapvetőbb, természetes közössége, a család, a társadalom legkisebb sejtje.

A keresztény tanítás kifejezetten tiltja, hogy a házasságot külsődleges szempontok alapján kössék meg. A pusztán anyagi érdekből megkötött kapcsolatot a katolikus egyház nem tekinti létrejött szentségi házasságnak, még ha ún. “templomi esküvő” keretében köttetett is. Ez nem mai tanítás, ahogyan az ezzel ellentétes gyakorlat is ősrégi: „Ne azt várd a házasságtól – mondja Aranyszájú Szent János, hogy vagyonra tégy szert, s minden mást megkapsz. Ki az, aki a fontosabbakat elhanyagolja, s a jelentéktelenebbekre van gondja? De jaj, úton-útfélen így teszünk. Ha gyermekünk van, nem arra törekszünk, hogy derék ember legyen, hanem hogy gazdag feleségre tegyen szert: nem hogy jómodorú, hanem hogy jómódú legyen. Ha foglalkozást keresünk, nem azt nézzük, hogy bűntől ment legyen, hanem, hogy hasznot hajtson. Minden pénzzé lett. Minden elkorcsosult, mert a pénz iránti szerelem tart hatalmában bennünket.” (HomEf 20,3.)

Mindezek után nem túlzás kijelenteni: a jól ismert keresztény- és egyházellenes brosúrák vádjait ismételgeti a Népszabadság e témában teljesen felkészületlen publicistája, amikor kijelenti, hogy az egyház „a földi és testi boldogság igényét démonizálta.” Ilyesmit csak az állít, aki teljesen figyelmen kívül hagyja a forrásokat, az egyházi művészetet, a költészetet, az irodalmat, és egyháztörténeti ismeretei lényegében nem haladják meg a “Brian életé”-ből és a “Gyalog galopp”-ból meríthető tudást.

Az újságíró szerint „a nyilvánosságot uraló keresztény kommunikációnak Magyarországon is létezik a földi boldogságunkat jobban szolgáló alternatívája.” Ezzel egyetértek. Az egyházi kommunikáció ebben a kérdésben nem kielégítő, és a keresztény társadalometikát politikailag képviselni hivatott KDNP megítélésem szerint nagyon gyengén teljesít. Azt azonban nem egészen értem, miért tartja a szerző  megfelelő alternatívának a Pál Feri atyától idézett felfogást: „Az emberiség még nem volt olyan helyzetben, hogy képesek lettünk volna évtizedekig együtt élni valakivel egészségesen. Viszonylag jólétben élünk, az igényeink megemelkedtek, többet várunk egy családi vagy párkapcsolattól, mint 50-100 éve, és erre a megváltozott helyzetre még nem találtunk választ. A sok válás realitás, de azt is kifejezi, hogy nem találtunk még olyan választ, ami egy másfajta realitást is kifejezne – például, hogy az embernek jólesik, ha hűségesek hozzá. Nem vagyok borúlátó: útkeresés zajlik. Sokan komolyan keresik, hogy a megváltozott körülmények között ezeket az értékeket más értékekkel hogyan tudják harmóniába hozni, például egyszerre élvezni az életet és elköteleződni.”

Nem ismerem ennek a Népszabadságban citált szövegrésznek a tágabb összefüggését, ezért nem biztos, hogy jól értem. Mindenesetre a kiindulópont ebben a formában téves: „Az emberiség még nem volt olyan helyzetben, hogy képesek lettünk volna évtizedekig együtt élni valakivel egészségesen.” Hogy mást ne mondjak, római sírfeliratok tömege tanúsítja, hogy házastársak évtizedekig szeretetben és hűségben együtt éltek. Egészségben, betegségben. Az nem kétséges, hogy komoly társadalmi változások, jogszabályi átalakulások mentek végbe a 19. századtól kezdve, amelyek erősen érintették a házasság intézményét és annak társadalmi megítélését. Amiben viszont egészen biztosan egyetértek Pál Feri atyával: lehetséges egy életre elköteleződni valaki mellett a házasságban úgy, hogy hűségesek maradunk hozzá, és mindeközben élvezzük az életet. Ez az egyház hagyományos felfogása, és ha ezt tartja elfogadható alternatívának Révész Sándor, akkor Isten hozta “a klubban”! Hiszen a házasság egyszerre a legszentebb magánügy és a legfontosabb közügy!

Advertisements

75 comments on “Démonizált boldogságigény vagy démonizált kereszténység?

  1. Szász Péter
    január 27, 2013

    Kiváló apologetika! (A szó legpozitívabb értelmében!) Gratulálok hozzá!

  2. munder
    január 27, 2013

    Osztom Szász Péter hozzászólását!
    Amúgy az elején nem volt világos, hogy a Népszabadságból idézel, kicsit néztem is a mondatokon! 🙂
    Másfelől ez a mondatrész” s a múltbéli együttélési gyakorlatot egészségesnek, normálisnak nem tekintő keresztény felfogást képviseli:” számomra nem érthető. A régit tartja jónak az író, és normálisnak nem tekintő Pál Feri, vagy normálisnak nem tekintő micsoda?

    Sokat mondó az újságíró megjegyzése, ami kétszer(!) is szerepel a cikkben:
    “Nincs rá semmilyen alapom, hogy megítéljem, helyes-e ez keresztény szempontból.”
    Mintha mentegetőzne.

    Igazából az egyházi tanítás valóban nem az, amit a cikk sejtet. Másfelől nemhogy a hívektől, de még a papoktól sem elvárható, hogy betéve ismerjék az ezirányú egyházi megállapításokat. (ha meg mégis elvárható lenne, akkor tény: kevesen ismerik.)

    • David Vincent
      január 28, 2013

      ‘még a papoktól sem elvárható, hogy betéve ismerjék az ezirányú egyházi megállapításokat’

      Enélkül pedig elég nehéz eligazítani a tanácsot kérő híveket. A szexuáletika kényes terület. Alapvetően meghatározhatja az Anyaszentegyházhoz való viszonyt az, hogy valaki milyen hiteles és következetes forrásból hall róla. Az egyház nem engedheti meg, hogy ne készítse fel a legalaposabban a papjait bizonyos kérdésekben (házasság, családtervezés). Hasonlóan fontos, hogy legyenek világiak, akik tanácsot tudnak adni egy jegyespárnak.

  3. IMB
    január 28, 2013

    Azért nekem ez a cikk a negyvenes évek végét, vagy az ötvenesek elejét idézi. Félanalfabéta uszítás, és most nem a szerzőt minősítem ismeretlenül, csak alkotását. Nem kétlem, pártunk és kormányunk sokat tesz azért, hogy az ilyen megnyilvánulások malmára hajtsa a vizet. De jajj lesz nekünk akkor is, amikor amikor Révai-Révész és elvtársai (együtt) újra megkaparintják a hatalmat. Van valami a történelem önismétlésében (mutatis-mutandis).
    [Attól tartok, az Aranyszájú-idézet álidézet. Sajnos a Keresztény remekírók “fordításai” is finoman szólva szabad átköltések — bár attól tartok, az újsgágíró a magyarul online hozzáférhető forrásokig sem jutott el].

    • IMB
      január 28, 2013

      UI. Én is egyre kevésbé hiszem el az Órigenész-sztorit.

    • H.Gy.
      január 28, 2013

      Nem tudom, honnan idézi Révész Sándor az Aranyszájúnak tulajdonított mondatokat, tényleg gyanús a szöveg. Próbáltam utánanézni, de nem találtam. Valami átvett idézet lehet, először azt gondoltam, Holbach Szentek képtárából származik, az méltó helye lenne, de ott sem bukkantam rá.

      • BM
        január 30, 2013

        Én ennyit tudtam találni, hátha segít:
        http://www.newadvent.org/fathers/1903.htm
        Two Exhortations to Theodore After His Fall (St. John Chrysostom)
        Letter 1 / 14.
        “… you will affirm the well-shaped body to be nothing else than a whited sepulchre; the parts within are full of so much uncleanness. Moreover when you see a rag with any of these things on it, such as phlegm, or spittle you cannot bear to touch it with even the tips of your fingers, nay you cannot even endure looking at it; and yet are you in a flutter of excitement about the storehouses and depositories of these things?”

        (gondolom, Mopszvesztiai Theodoroszhoz írt buzdítás, de ti úgyis biztosan jobban képben vagytok 🙂

  4. danieltakacs
    január 28, 2013

    Nagyon jó írás, de Pál Ferivel kapcsolatban van egy erős félreértés. Ő sohasem támogatta a válást. Olyat szokott viszont mondani valóban, hogy van olyan helyzet, amikor nincsen más megoldás, de ez utolsó utáni lehetőség. Csak annyit mond, hogyha teljesen lehetetlen az együttélés (és tényleg _mindent_ megtettek), akkor ne két roncs éljen egymás mellett. Eleve már a jegyességtől kezdve igyekszik ezt elkerülni, elkerültetni a párokkal, és ha valóban az ő tanácsai, gondolatai alapján próbáljuk meg megvalósítani a házasságot, akkor viszont nem kell ettől tartani. Szerintem két, felvilágosult és értelmes keresztény ember a problémákat meg tudja oldani.

    • H.Gy.
      január 28, 2013

      Köszönöm szépen, de meg sem fordult a fejemben, hogy Pál Feri a válást támogatná. A tőle idézett szövegrészlet nagyon enigmatikus, jeleztem is, hogy kontextus nélkül nem igazán értem.

  5. trienti
    január 28, 2013

    Tisztelt Heidl György!

    Érdemes lenne ezt a válaszcikket elküldenie a Népszabadságnak a félrevezetettek felvilágosítása érdekében. Ha nem közlik le, akkor valamelyik katolikus újságban kéne megjelentetnie ezt a kiváló cáfolatot.

    • IM
      január 28, 2013

      Talán megjelentetni akkor lenne érdemes, ha ki tudnánk deríteni, miből dolgozott a tollnok. Érzésem szerint valami brossúrából, talán angol, talán online elérhető. Vagy valamelyik hasonló színvonalon produkáló celeb (lennének tippjeim) fejtágító szeanszából. De az is lehet, hogy teljesen tévedek. Jó lenne tudni.

      • Büfészakos
        január 28, 2013

        Szerintem nem érdekes, hogy miből dolgozott a Népszabadság publicistája. Az az ő dolga. H. Gy-é meg az, hogy ezt az írását – ha kell, a szükséges mértékben átdolgozva – elküldje a Népszabadságnak. A közlés megtagadása esetén valamely általa alkalmasnak tartott lapnak – ahogy ezt előzőleg valaki már javasolta. (Online is lehet.)
        Gratulálok a szerzőnek!
        … és köszönöm a házasemberek nevében az írást!

      • IMB
        január 28, 2013

        Kedves Büfészakos!
        Teljesen igaza van, én tévedtem: ez így elegáns, s nem szabad személyeskedés irányába elvinni, csak arra gondoltam, élesítené a választ, ha a falsnak tűnő idézetek forrását feltárnánk.

        Belenéztem viszont a házasság újszövetségi felfogásáról szóló összefoglalóba, melyre utal H-Gy. válasza. Ahogy az a poszton megjelenik, talán egy olyan szakaszra nem utal, ami fontos lenne ebben az összefüggésben:
        „A házasság mindenki előtt legyen érték, s a szexualitás (koité) tiszta” — talán így lehet legpontosabban – de messze nem legszebben — visszaadni a Zsid 13,4a tömör útmutatását a kérdésben. A bizánci házasságkötési szertartás számtalanszor ismétli e mondatot.

        • H.Gy.
          január 28, 2013

          Köszönöm a kiegészítést, a Zsid 13,4 fontos hely a házasságteológiához, és én csak apologetikus kontextusban foglalkoztam vele Nüsszai Gergely kapcsán:

        • IMB
          február 2, 2013

          1Tim 4 “amely megtiltja a házasságot” — ha finoman fordítunk. A “gamein” már Homérosz óta jelenti egyszerűen a szexuális aktust IS. Ez a jelentés nyilván jelen van a Mk 10,12-ben és itt. A keresztény hagyományban ugyanis az kristályosodott ki, hogy a két jelentés elválaszthatatlan.

    • trienti
      március 30, 2013

      Kedves Charisma!
      Egy kiváló katolikus oldalra és cikkre hívta fel a figyelmet! Köszönet érte!

      Áldott, örömteli húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek!

      • David Vincent
        március 30, 2013

        Azért ez érdekes dolog. A Hortus Carmeli blogon egy pszichológus bírálja a kollégáját. Egyebek mellett a következőket írja róla:

        ‘Pál Ferenc atya terápiát is tart. Hozzám került egy volt páciense. Az atya terápiás működésének eredményeképpen majdnem szétverődött húsz éve tartó házassága.’

        Elég világos, hogy ennek az állításnak nagyon komoly súlya van, mivel itt egy szakmabeli mond a másikról véleményt.
        Nem tudok állást foglalni a dologban, de pár komment elolvasása után azt hiszem, hogy itt a Harry Potter szindrómával állunk szemben: van akinek a démoni világ trójai falova, másnak meg egyszerűen jó szórakozás.

        • H.Gy.
          március 30, 2013

          Próbálok tájékozódni a kérdésben, és teljesen kívülállóként, a témában avatatlanként kérdezem, hogy Pál Ferenc atya képzett pszichológus? Bocsánat, lehet, hogy ezt tudni kellene.

      • Charisma
        március 31, 2013

        Pál Ferenc katolikus pap, nem pszichológus. Ismereteim szerint mentálhigiénés végzettségét vagy már megszerezte vagy most végzi ezt a szakot. A Hortus Carmeli oldalt egy keresztény (katolikus) pszichológus működteti, aki nem egy kollégáról, hanem egy katolikus pap pszichológiával kapcsolatos tevékenységéről ad kritikai (szakmai) véleményt.

  6. IMB
    január 28, 2013

    Hölgyeim, Uraim! Megtaláltam a Révész cikk forrását. Most tessék kapaszkodni:
    http://mno.hu/migr_1834/ordogporno-690778
    GYakorlatilag szó szerint másolta ki a cikk felét…
    Már megint egy plágium ügy?

    • H.Gy.
      január 28, 2013

      Gyönyörű! Amikor a Népszabadság megmondóembere a Magyar Nemzetből lopkod!

      • BM
        január 30, 2013

        H.Gy., kérlek, legalább nézz arra a linkre, mielőtt egyetértőleg bólogatsz. Szó sincs arról, amit IMB írt (“Gyakorlatilag szó szerint másolta ki a cikk felét”), csupán arról van szó, hogy ráguglizott a sírboltos idézetre, abban egyezik a két cikk. Bár az a 2003-as mno-cikk szerint Szent Ágostontól származik, Révész szerint A.Sz. Szent Jánostól…

        • H.Gy.
          január 30, 2013

          Köszönöm BM! Jelzem, hogy természetesen elolvastam a Magyar Nemzet hivatkozott írását, mielőtt véleményt formáltam. A “ráguglizott a sírboltos idézetre” nem valószínűbb feltevés annál, mint amit a szövegek ismeretében a kifogásolt mondatban bátorkodtam tömören megfogalmazni.

      • BM
        január 30, 2013

        🙂 Ez akár még igaz is lehet. (Pontosabb lett volna, ha azt írom, hogy csak az a mondat egyezik meg (majdnem).)

        (De egyébként én azt sem tartom valószínűnek, hogy ezt az idézetet onnan “lopta”, tekintve, hogy másnak tulajdonítja, és 7-8 helyen át van fogalmazva picit – ez mire volna jó?)

        • H.Gy.
          január 30, 2013

          Igaz, vissza kell vonnom a feltevésem, mert beigazolódott IMB megérzése: közös a forrás. A téves attribúciót a Magyar Nemzet tárcaírója követte el. Így viszont kiposztolt írásom vonatkozó megjegyzése teljesen helytállónak bizonyul. A hivatkozott, és magyarra erősen torzítva fordított részlet a fiatal János egyik legkorábbi rétorikai teljesítményéből származik, amit a kutatók egyöntetű véleménye szerint még egészen Libaniosz hatása alatt írt, és amellyel az a célja,hogy megingott szerzetestársát, Theodoroszt, lebeszélje arról, hogy elhagyja az aszketikus életet és visszatérjen egyébként jól menő családi vállalkozása irányításához. Erről Kelly magyarul is megjelent monográfiájában lehet olvasni, nincs a kezem ügyében, az 1995-ös angol kiadásban: 22-23. o.
          Frissítem a kommentet, és IMB engedélyével idézem kapcsolódó magánlevelének néhány mondatát: “BM helyesen azonosította az Aranyszájú szöveget — így érthető. A fordítás viszont erősen félrevezető: szó nincs erkölcsi fertőről a szövegben,”undormány”-ról. (…) A kontextustól válik beszédessé az idézet. A 18-20 éves laikus aszkéta János (ekkor még felolvasó sem volt) ír — még fiatalabb — barátjának, aki fogadalmát szegve ki akar lépni a közösségből és megházasodni. (…) János a szokásos eszközt választja (ld. pl. Szamszára c. film), s a testi szépséget — egyébként nem gyalázva — állítja szembe a lelkivel. Szerintem Libaniosz tanítványa valami klasszikus (szókratészi-platonista???) toposzt vesz át e pszichológiai célból. Jó lenne rájönni, a SC kiadásnak biztosan van hozzá jegyzete. A műnek volt antik latin fordítása (talán Annianus), de karrierje a reformáció táján kezdődik, hiszen része a latin Chrysostomus Opera Omnia kiadásoknak (én csak a bázelit tudtam ellenőrizni, de a későbbi Erasmus-féle párizsi kiadásnak — címe alapján (teljességre törekedett) — ezt is kellett tartalmaznia. Kálvin ezt olvasta, ezért továbbra is az az ösztönöm, hogy valami reformáció-korabeli szöveg vette át magyarul, s valami kerülő úton így kerülhetett a két (MN; NSZ) cikkbe, a MN-es újságíró félreértette a forrást, ahol Ágostonról is szó volt, vagy legalábbis kihagyta az idézet szerzőjét.”

  7. IMB
    január 28, 2013

    Esetleg közös forrás….

    • H.Gy.
      január 28, 2013

      Közös forrás pl. a Szabad Nép valamelyik Mindszenty “különszáma”?

      • IMB
        február 8, 2013

        Hoppá. látom az új poszton, hogy megtaláltad a közös forrást! Azért ez nem kevésbé pikáns: minden jel arra mutat, hogy a Magyar Nemzet és Népszabadság újságírója ugyanazon ateista (magát szkeptikusnak nevező, de még az elnevezést sem értő) propagandaoldalból plagizált!

        • IMB
          február 8, 2013

          Mondjuk azért az még mindig gyanús, hogy néhány betűnyi kivétellel ugyanúgy fordítottak volna egy angol szöveget. Nyilván volt egy köztes plagizátor, aki magyarra fordította. S vajon mit kasszálnak ezért a derék munkáért! Gondolom nem annyit mint egy kutatóegyetem tanszékvezetője:)

  8. Névtelen
    január 29, 2013

    Bravó!

    Szőnyi Szilárd

  9. V. A.
    január 29, 2013

    Szegény Aranyszájú Szent János, úgy tűnik, elég rossz sajtója van nálunk. Épp a napokban került a kezembe a “Beszédek a zsidók ellen” c. kötet, amelyhez elég elfogult előszót biggyesztettek.

  10. BM
    január 30, 2013

    A PF-idézettel kapcsolatban:
    A Figyelő 2012/51-52.-ben lévő beszélgetésből van (szerző: Mártonffy Zsuzsa), a “kérdés” ez volt:
    “– Ma Magyarországon a megkötött házasságok fele válással végződik, mind több gyerek él csonka családban. A katolikus egyház közben ragaszkodik a válás, a házasság előtti szexuális élet tilalmához. Mintha a szex, család, párkapcsolat témában az egyház és a világ elbeszélne egymás mellett.”
    A válasz pedig egy az egyben a szóbanforgó idézet. (Előtte/utána más kérdés van, nincs különösebb szövegkörnyezet.)

    • H.Gy.
      január 30, 2013

      A szövegkörnyezet a válásra vonatkozó kérdés. Egy kérdésre adott válasz pontos megértéséhez ismernünk kell a kérdést is. Most már ismerjük, köszönöm!

  11. brabant89
    február 1, 2013

    “A Népszabadság publicistája élesen bírálja a kereszténység szexualitással és házassággal kapcsolatos felfogását.”

    Ez így nem pontos, Révész Sándor cikke pedig nem is a kereszténység szexualitással és házassággal kapcsolatos felfogásáról szól. A cikk a házassággal kapcsolatos egyéni-társadalmi elvárásokban bekövetkezett változásokról, és a kereszténységnek az erre adott válaszáról, reakciójáról szól.
    A cikk arra van kihegyezve, hogy a keresztények egyik része (és a cikk egyik utalásából kiderül, hogy a KDNP által követett politikát is ide sorolja, sőt szerintem ez inspirálta a cikk megírását) a változásokat teljes egészében negatívan ítéli meg, abban csak a régi értékek eltűnését veszi észre, nem pedig a régi értékek eltűnésével párhuzamosan új értékek létrejöttét. Révész szerint ez (pl. a hivatalos házasságkötés nélkül együttélők kizárását a “család” fogalma alól) az árral szembeni úszás, utóvédharc, amely során a “szabadságfokunk leszorításán munkálkodóknak” lesznek a szövetségesei.

    Révész Sándor ezzel állítja szembe “Pálferit”, aki “a jelen szabadságigényét és boldogságigényét befogadó, s a múltbéli együttélési gyakorlatot egészségesnek, normálisnak nem tekintő keresztény felfogást képviseli”.

    A cikk tehát nem a kereszténység szexualitással és házassággal kapcsolatos felfogását bírálja, hanem az utóbbi évtizedek (az utolsó évszázad?) során bekövetkező változásokra adott különböző keresztény válaszokat mérlegeli (amelyben a KDNP által folytatott utóvédharcot károsnak, a “Pálferi” által képviselt nyitottságot, alkalmazkodást pozitívan ítéli meg.)

    • David Vincent
      február 1, 2013

      ‘“A Népszabadság publicistája élesen bírálja a kereszténység szexualitással és házassággal kapcsolatos felfogását.”

      Ez így nem pontos, Révész Sándor cikke pedig nem is a kereszténység szexualitással és házassággal kapcsolatos felfogásáról szól.’

      Ugyanazt olvastuk?

      ‘Marja kérdésére, hogy szabad-e az ember számára „a szerelem boldogsága… a földi szerelemé”, a keresztény fölfogás megalapozói egyértelmű választ adtak: NEM. A kereszténység antiszexuális fordulatot hozott az európai történelemben. Ez Pál apostoltól indult és a nagy egyházatyák, Aranyszájú Szent János, Tertullianus, Szent Ágoston és társaik teljesítették ki. Közös volt bennük a szexualitással szembeni gyűlölet.’

      Szerinted ez a kereszténységről és a szexualitásról szól? Mert szerintem igen.
      Azt H.Gy. nem állította, hogy Révész kizárólag ezekről írt volna.

      • IMB
        február 2, 2013

        “Marja kérdésére, hogy szabad-e az ember számára „a szerelem boldogsága… a földi szerelemé” a keresztény fölfogás megalapozói egyértelmű választ adtak: NEM. A kereszténység antiszexuális fordulatot hozott az európai történelemben.” (Révész) Ennek így csak akkor van bármi értelme, ha azt a premisszát hozzávesszük, hogy a szerelem boldogsága a szexben merül ki. Szerencsétlen, aki ezt gondolja, s szerencsétlen a párja.

    • H.Gy.
      február 1, 2013

      Tisztelt Brabant! Mintha nem olvasta volna el azokat az írásokat, amelyekről véleményt mond. Ez világos az Ön Mandineren olvasható kommentjéből is: “Talán nem véletlen, hogy Heidl György nem emlegette Pál apostolt (Révész Sándor sem). Pál apostol kerek-perec leírja, hogy szerinte jobb a szexualitás nélküli élet, mint a megélt szexualitás. “Jó, ha az ember asszonnyal nem érintkezik … Szeretném ugyanis, hogy mindnyájan olyanok legyetek, mint én magam.”
      Kérem olvassa el az írásomat, megtalálja Pál apostol emlegetését (Révésznél is), és az 1Kor 7. fejezetének rövid értelmezését. Érdemi eszmecsere akkor kezdődik, ha meghallgatjuk, mit mond a másik. Tehát még egyszer idézem Révészt: “Szabad-e az ember számára „a szerelem boldogsága… a földi szerelemé”, a keresztény fölfogás megalapozói egyértelmű választ adtak: NEM. A kereszténység antiszexuális fordulatot hozott az európai történelemben.” Az egyházatyákban “közös volt a szexualitással szembeni gyűlölet” Pontatlan lenne tehát erről azt állítani: “A Népszabadság publicistája élesen bírálja a kereszténység szexualitással és házassággal kapcsolatos felfogását” ?
      Másfelől, Ön Révész írását sem érti pontosan, mert az nem arra van kihegyezve, amit Ön állít. Révész fő tézise ugyanis az, hogy, mint összefoglaltam: “a házasság magánügy, és annak is kell tekinteni.” E tézist véli alátámasztani a történeti érveléssel, és emellett kifogásolja “a nyilvánosságot uraló keresztény kommunikációt”. Erre is reagáltam, mégpedig egyetértőleg. A cikk tévedések sorozatára épül, ez talán bizonyítást nyert.

      • brabant89
        február 2, 2013

        Kedves H.Gy.!

        “Jó hírem van. Azt a szexualitás-ellenességet, amelyet Révész Sándor elvet, a keresztény egyház már a kezdet kezdetén elítélte. A nézet hátterében egyes gnosztikus és szélsőségesen enkratita irányzatok állnak, amelyek elítélték a testet, és követőiknek teljes szexuális önmegtartóztatást írtak elő. A legelső, aki dokumentáltan szembeszállt velük, éppen a Népszabadság cikkében bűnbakként megnevezett Pál apostol és az általa alapított közösségek voltak. Az ún. lelkipásztori levelekből (a Timóteusnak címzett két levél és a Tituszhoz írt levél) világos, hogy a házasság védelemre szorult a túlzott aszketikus törekvésekkel szemben, hiszen veszélyes, egyenesen ördögi az a tanítás, amely megtiltja a házasságot, ahogyan tiltja bizonyos ételek fogyasztását is. Az önmegtartóztatásnak ez a formája a teremtett világ jóságának megvetésére alapozódik (vö. 1Tim 4,1-5). A házasság nemhogy nem tisztátalan, hanem kiváló iskola, amely felkészít az egyházi közösség irányítására. A lelkipásztornak családfőként kell gondoskodnia a rábízottakról, ezért jó, ha tapasztalt, egyszer nősült férfiakat szentelnek episzkoposszá és diakónussá, akik »gyermekeiket és házukat jól vezetik« (1Tim 3,2 és 12, Titusz 1,5-7).”

        Ön először szexualitás-ellenességről ír, ezt pedig Pál apostolnak a házasságot védő passzusaival cáfolja. Én éppen azért idéztem az 1 Kor 7-et, mert azt mutatja, hogy Pál apostolnak a házasság szükségessége melletti szavai nem cáfolják Pálnak a szexualitással kapcsolatos ellenérzéseit. A házasságra azért van szükség, mert nem mindenki kapta Istentől azt az ajándékot, hogy szexualitás nélkül tud élni (7. vers), a házasságon belüli szexualitás célja az, hogy elkerülje az ember a sátán kísértését (azután legyetek ismét együtt, hogy a sátán meg ne kísértsen titeket amiatt, hogy nem tudjátok magatokat megtartóztatni.)
        Pál dicséri a cölibátust (gondolom erre az érvelésre épül a római katolikus egyház papi cölibátusa): “Akinek nincs felesége, arra gondol, ami az Úré, hogy hogyan tetsszék az Úrnak. Akinek pedig felesége van, arra gondol, ami a világé, hogy hogyan tetsszék feleségének, tehát meg van osztva.”

        Ugyanígy még a 7. fejezetben az is látható, hogy a házasságkötéskor a szülő dönt, mégpedig külső, társadalmi okokból:
        “Ha pedig valaki azt hiszi, hogy szégyenkeznie kell hajadon leánya miatt, mert eljárt fölötte az idő, és meg kell történnie, tegye hát meg, amit akar. Nem vétkezik, kössenek csak házasságot. De aki erősen elhatározta szívében, és nem kényszeríti őt szükség, hanem hatalma lévén saját akarata fölött, azt tette fel szívében, hogy megőrzi hajadon leányát, jól teszi.”

        • H.Gy.
          február 2, 2013

          Kedves Brabant89! Ön idézi a pasztorális levelekre vonatkozó bekezdést, de nem idézi a következőt, amely az 1Kor 7-szakaszra vonatkozik. Most már legalább látja, hogy a szövegben szó van Pál apostolról. Mindazonáltal, még mindig úgy tesz, mintha ez a passzus nem is létezne: “Pál apostolnak a korintusi gyülekezet kérdéseire adott válaszai (1Kor 7. fejezet) egyszerre tartják szem előtt a keresztények házasságának szigorú krisztusi normáját, és az adott élethelyzetek kapcsán jelentkező egyedi eseteket. Krisztusi parancsokat és apostoli tanácsokat ad szüzeknek, fiatal özvegyeknek, lányaikat férjhez adni kívánó családanyáknak, keresztény házaspároknak, és olyanoknak, akik maguk megkeresztelkedtek, de házastársuk nem követte őket ezen az úton. Nem a házasság teológiáját fejti ki, hanem gyakorlati kérdésekre válaszol, válaszaiból pedig jól érzékelhető az őskeresztény közösség feszült várakozása Krisztus közelinek vélt második eljövetelére. Pál apostol lenne tehát a kereszténység szexualitás-ellenességének forrása?”
          Tehát, a vonatkozó szakasz értelmezéséhez figyelembe kell venni 1) a parancs és a tanács megkülönböztetését; 2) a korintusi gyülekezet sajátos helyzetét; 3) az őskeresztény gyülekezet feszült várakozását Krisztus közeli eljövetelére.
          A kérdésről bővebben írtam itt: http://katolikusszemmel.wordpress.com/2012/03/03/a-hazassag-az-ujszovetsegben/
          Pál apostol saját állapotára vonatkozó szavait Alexandriai Kelemen például úgy értette, hogy a misszióra nem vitte magával a feleségét, és ezt javasolja másoknak is. Ez is mutatja, hogy e szöveghely értelmezése összetett kérdés.
          A katolikus egyház cölibátussal kapcsolatos nézeteinek csak az egyik forrása Pál. Krisztus tanítására (Mt 19,12), saját példájára és a hagyományra alapozódik. A cölibátus kérdése egyébként nem merült fel Révésznél, ezért ezt nem érintettem.
          A szülői döntés, a társadalmi szempontok érvényesítése az egész antik görög, római és zsidó társadalomra alapvetően jellemző. Ez a norma. Változást éppen a sztoikus filozófusok és a keresztény teológusok munkássága hozott. Örülök a téma iránti érdeklődésének, és ha alaposabban kíván tájékozódni, szívesen ajánlok különböző nyelveken irodalmat. A blogon is bőségesen talál a témához kapcsolódó írásokat, ha beírja a keresőbe a “házasság” szót. Világos kérdésekre és felvetésekre szívesen válaszolok, amennyire tudok, de kérem, alapvető hermeneutikai szabályokat tartson be! Üdvözlettel: Heidl György

  12. zolesz
    február 2, 2013

    Magam a Katolikus Egyház gyakorlatát – persze nem a Népszabadság színvonalán – megkérdőjelezhetőnek tartom, mind a papság, mind a házasok szempontjából:

    1, Az említett 1Tim3:2 és 12 alapján a püspökök (és papok, lelkipásztorok) legalábbis szabadon házasodhatnának. Ezt ma a Katolikus Egyház ennek ellenére megtiltja nekik – mire alapozza ezt a Bibliával szembeni álláspontot?

    2, A Római Katolikus Egyház a II. Vatikáni Zsinat idején (1962-65) majdnem elmozdult a korábbi, évezredes merev álláspontjától. Az „elhajlási” kísérlet láttán a pápa a még csak kialakulóban lévő szakmai vitát erővel berekesztette, és a döntés jogát a zsinattól hatalommal magához vonta. VI. Pál pápa további három éves töprengés és mérlegelés után a Hunamae vitae kezdetű enciklikájában kötelező érvénnyel ezt írta elő: a fogamzásgátlás egyetlen megengedett módja a „terméketlen periódusok” módszere, azaz a nő terméketlen időszakaira időzített szex (a hőmérős-kiszámolós módszerrel). Ez egyrészt továbblépett azon a középkori szemléleten, hogy a szexualitás célja kizárólagosan a gyermek nemzése lenne, tehát a szex immár az Egyház szerint is lehet a szeretet megnyilvánulása (dicsőség Istennek!). Viszont a megengedett szabadság megélésének valóban biztonságos módszereit – beleértve az óvszer használatát, de még az aktus megszakítását is! – megtiltotta. Hogyan reagálhatnak erre a katolikusok?

    A párok egy (szűk) kisebbsége – jó szívvel vagy kényszerből, de – tudomásul veszi a pápa kötelező érvénnyel előírt útmutatását. A fogamzásgátlás nélküli szexuális életüket továbbra is beárnyékolja a az óvatoskodás és a nem kívánt terhességtől való szűntelen félelem. Az egyház előírása akadályozza őket a házasságuk megélésében: a férfit visszafogja a felesége iránti szeretete kimutatásában, a nőt pedig visszarettenteti a férje közeledésének elfogadásától. Kinek ismerős a „Nehogy teherbe ejts!” mondat? És az előírások betartásának jutalmául a katolikus családokban néhány gyerekkel több fogan meg a tervezettnél. Most itt nem részletezném, hogy még hová vezethet ez a kényszeredett gyakorlat…

    A katolikus párok másik, és állítom, hogy nagyobbik hányada az egyház tanításának akarattal szembeszegülve, szabadon dönt a kérdésben, és válogat a fogamzásgátlás számára megfelelő módszerei között. És azt is állítom, hogy legtöbbjük a legminimálisabb lelkiismeretfurdalást sem érzi eközben, sőt!

    Aki a fenti helyzetleírással egyetért, érdekes kettősséget figyelhet meg a születésszabályozáshoz való szabad hozzáállásban: a családos katolikusok többsége váltogatva nappal (a templomban?) katolikus, és éjszaka az ágyban viszont protestáns!

    • H.Gy.
      február 2, 2013

      A felvetések a katolikus egyházon belüli modern vitákhoz kapcsolódnak. Csak néhány rövid megjegyzést fűznék hozzájuk.A lelkipásztori levelek episzkoposza nem a mai értelemben vett püspök. A viri probati intézményéről van szó, ami azt jelenti, hogy az ősegyházban kipróbált, vezetésre termett, családos férfiakat szenteltek klerikussá. Ez a gyakorlat megszakadt Nyugaton, továbbélt Keleten, és szerintem vissza fog térni Nyugaton is. (De hogy jól értsük: az általam ismert legkorábbi, IV. századi források szerint a felszentelt nős papokkal szemben elvárás volt, hogy szentelésük után már ne éljenek házaséletet.) A papi cölibátus nem Biblia-ellenes, de annak nyugati formája valóban a tradícióban gyökerezik és nem közvetlenül a Bibliában. Ezt a vonatkozó egyházi dokumentumok elismerik. A fogamzásgátlásról: Az egyház szempontjait akkor értjük meg, ha élet-pártiságát mérlegeljük. A szexualitást valóban alárendeli az életadásnak. Az előbbi jó, de nem öncél. Az utóbbi nagyobb jó, ezt szolgálja az előbbi. A szexualitás “középkori szemléleté”-ről általánosságban igen nehéz lenne beszélni. A Humanae Vitae modern kihívásokra és kritikákra adott válasz az egyházi tradíció és a biblia alapján. Ez kiderül a bevezetőjéből, és a szerkezetéből. (Erről itt írtam.) A középkorban ilyen kérdések nem merültek fel. Az egyház senkit nem akadályoz házassága megélésében, hiszen az időszakos önmegtartóztatás nem akadályozza, inkább növeli a házastársi szerelem erejét, a szexuális együttlét értékét. Egyébként periódusonként 6 termékeny napról van szó – nekem ez nem tűnik emberkínzásnak, különösen nem a házasság megélését akadályozó tényezőnek. A házasság méltóságához hozzátartozik, hogy több, mint szexuális kapcsolat: életközösség. Az Ön által említett kettősség létezik, de az általam ismert, példamutató katolikusok az életüket igyekeznek a hitükhöz és meggyőződésükhöz igazítani, és nem a tanításaikat az életükhöz. Gyengék vagyunk, gyakran elbukunk. De jó, hogy tudjuk, mihez igazodjunk. A “Legyetek tökéletesek!” evangéliumi parancsát semmilyen tanítóhivatal, semmilyen mozgalom, és a gyakorlat sem változtathatja meg.

      • IMB
        február 2, 2013

        “: az általam ismert legkorábbi, IV. századi források szerint a felszentelt nős papokkal szemben elvárás volt, hogy szentelésük után már ne éljenek házaséletet”.

        Valóban létezett Nyugaton ilyen gyakorlat, s az is igaz, hogy a Nikaiai Zsinaton csak Paphnutiosz hitvalló közbenjárása akadályozta meg, hogy ne erőltessék rá az egész Egyházra. És az is igaz, hogy a Quinisexta Zsinaton 691-ben a keleti püspökök mély felháborodással tekintettek erre a római gyakorlatra. E zsinat kánonjai nyugaton soha nem is váltak mérvadóvá, a keleti keresztények számára viszont a kánonjog legfőbb forrásai. Magyarországon Könyves Kálmán idejéig e kánonokat követték a papság tekintében.

        • H.Gy.
          február 2, 2013

          És milyen jó, hogy nem lett norma! Ugyanakkor ez sem jelent szexualitás-ellenességet, hiszen éppen az az “Ambrosiaster” az egyik támogató tanúja, aki szerint az ősbűnnek semmi köze a szexhez.

    • David Vincent
      február 2, 2013

      ‘Viszont a megengedett szabadság megélésének valóban biztonságos módszereit – beleértve az óvszer használatát, de még az aktus megszakítását is! – megtiltotta.’

      +

      ”És az előírások betartásának jutalmául a katolikus családokban néhány gyerekkel több fogan meg a tervezettnél.”

      A megszakított közösülés nem biztonságosabb a természetes módszernél. Sőt az sem bizonyított, hogy az óvszer biztonságosabb lenne. Ezen kívül sokan nem szeretik. Ha nem így lenne, akkor ugyan melyik értelmes ember használna hormonkészítményeket?

      ‘Az egyház előírása akadályozza őket a házasságuk megélésében: a férfit visszafogja a felesége iránti szeretete kimutatásában, a nőt pedig visszarettenteti a férje közeledésének elfogadásától.’

      A férfi csak szexszel tudja kimutatni a szeretetét? Elég macsó alapállás.
      Optimális esetben az önmegtartóztatás éppen hogy ösztönzi a férjet arra, hogy apró jelekkel fejezze ki érzelmeit.

      A természetes módszer annak teljes elfogadása, hogy a teremtésben Isten munkatársai lettünk. A gyermek lelkét nem a szülők adják, de nélkülözhetetlen a közreműködésük abban, hogy új ember szülessen. Az Anyaszentegyház azt mondja, hogy ne mondjunk le a teremtő képességünkről se végleg (sterilizálás) se átmenetileg. Élhetünk viszont azzal, hogy a házaspárok az ember természetéből fakadóan bizonyos napokon nem képesek a gyermeknemzésre.

      • zolesz
        február 3, 2013

        Kedves David Vincent, arról már olvastam, hogy Isten a saját képmására teremtette az embert, hogy gyermekei, barátai lettünk. De hol van az megírva (értsd: a Bibliában), hogy “a teremtésben Isten munkatársai lettünk”? A teremtés szó első (bibliai) jelentése szerint ugyanis valaminek a semmiból való létrehozását jelenti. A másik gondolatom erről, hogy Isten a megváltó munkáját is önállóan, maga végezte el (pontosabban Jézus a kereszten), nem az emberrel “kooprodukcióban”. Nem szeretnék túlságosan akadékoskodni, de ez itt egy jó példa arra, hogy a szavakat, fogalmakat érdemes pontosan használni: a gyermeknemzés ne legyen teremtés, mert ha mégis, akkor hirtelen magunk is “egy kicsit” istennek képzelhetjük magunkat, és aztán szépen kiegészítjük (átértelmezzük) a Bibliát is. Mint ahogy azt az Anyaszentegyház is teszi a Biblián túlterjeszkedve, szabadon, tévedhetetlenül: pl. amikor a cölibátust kötelezően előírja a papjai számára az emberi hagyomány alapján stb.

        • David Vincent
          február 3, 2013

          ‘De hol van az megírva (értsd: a Bibliában), hogy “a teremtésben Isten munkatársai lettünk”? ‘

          Nincs benne ‘megírva’, ahogy sok más dolog sem, amit fenntartás nélkül elfogadunk.

          De ha hisszük, hogy az ember Isten teremténye, akkor kénytelenek vagyunk a fenti állítást is elfogadni. Olyan embert még nem láttam ugyanis, aki emberi közreműködés nélkül ‘jött volna létre’.

        • zolesz
          február 3, 2013

          A gyermekek nemzése egy olyan folyamat, ahol meglévőből hoznak létre a szülők egy újat, a saját információ, anyag- és energiabevitelük mellett. Az információ a szülői génekben van, a mennyiségi növekedést pedig az anya táplálja a testén keresztül. Ez nem teremtés, hanem szókimondóbban szaporodás. Isten a világot és benne az első embert is nem “szaporította”, hanem teremtette. A fenti állítást, ti. hogy “a teremtésben Isten munkatársai lettünk” nem fogadhatjuk el szó szerint. Persze a szavakat átértelmezve erőltethetjük, de akkor csúszóssá válik a terep…

        • H.Gy.
          február 3, 2013

          Kedves Zolesz! Egyetértek azzal, hogy vigyázni kell a társteremtés fogalmával, de ha világos, hogy miről beszélünk, talán lehet jól érteni. A megváltás művében, ha azt üdvtörténeti összefüggésben tekintjük – márpedig hogyan másként? – az emberi együttműködésnek fontos szerep jutott. Gondoljunk Ábrahám, Mózes, a próféták és Isten “kooprodukciójára”, és a legszebbre: a “Legyen nekem a te igéd szerint!” – együttműködésére. A cölibátushoz: semmi tévedhetetlenségről nincs szó, hiszen ez nem egy merev előírás. Csak a latin rítusú papokat kötelezi, akik ebben a tudatban mondanak igent a papságra. A görög rítusú katolikusokra és az Rómához visszatért anglikán lelkészekre nem vonatkozik. Nem értem, miben állna itt a “túlterjeszkedés” és a “tévedhetetlenség”. Éppen ellenkezőleg: a római egyház elismeri, hogy vannak szokások, amelyek változhatnak. Ilyen a cölibátus is. Az más kérdés, hogy Róma most ebbennem enged a külső és belső nyomásnak. Hajlok arra, hogy jól teszi, bár az a véleményem, hogy hosszú távon a latin rítusú egyház aligha tud lemondani arról a lehetőségről, hogy arra alkalmas családos férfiakat pappá szenteljen, hacsak nem akar keresztény közösségeket megfosztani az eucharisztiától.

        • matthaios
          február 3, 2013

          Csak katolikusoknak! Nyilván közismert, de azért megemlítem: „Az Egyház tanítja, hogy minden egyes szellemi lelket Isten közvetlenül teremt — nem a szülõk “hozzák elõ” –; azt is tanítja, hogy a lélek halhatatlan; nem vész el, amikor a halálban elválik a testtõl, és a végsõ föltámadásban újra egyesülni fog a testtel.” (Katekizmus 366). Itt tehát arról van szó, hogy az ember létrejöttéhez szükséges anyagi feltételek önmagukban nem elégségesek arra, hogy létrejöjjön az az anyaghoz szorosan kötödő, de azt mégis meghaladó valami, amit emberi léleknek nevezünk. Az anyag, a test és lélek bensőséges, szoros kapcsolatára utal az Arisztotelésztől vett terminológia, amelyet az Egyház is használ, és amely szerint a lélek az emberi test lényegadó formája (forma substantialis). Azt hiszem, ebben a kérdésben (ha nem is éppen ezzel a terminológiával) elég széles lehet a keresztények egyetértése.

  13. David Vincent
    február 2, 2013

    Az előző hozzászólást zolesznak szántam.

  14. Visszajelzés: “Démonizált boldogságigény, vagy démonizált kereszténység?” – Katolikus szemmel « Pécsi Görög Katolikus Szórvány Egyházközség

  15. Semper
    február 3, 2013

    Zolesz és H.Gy. hozzászólásait olvasva nem kell zseninek lenni, hogy belássuk, itt egy protestáns és katolikus különbségről van szó. Bár meg kell jegyeznem, hogy a puritanizmus és a pietizmus képviselői ebben a kérdésben sok esetben igen közel kerültek a katolikus tanításhoz.

    A protestáns etika a katolikushoz hasonlóan a szexualitásban két elem kapcsolódását látja: 1. utódnemzés 2. házastársi szeretet megélése. Innentől azonban külön utakon jár. A reformátori teológia a kettő között kapcsolatot lát, de nem elválaszthatatlan összetartozást. A szexuális aktus nem pusztán az utódnemzéskor igazolt, hanem ezáltal éli meg két ember az egymás iránti szeretet. Az erotikus elem a házasságban a szeretet megélésének magas fokú kifejeződése.

    A házasság része a termékenység, de ez nem jelent megszorítások nélküli termékenységet. Ebben a tekintetben katolikus teológusok gyakran azonosítják a véletlent Isten gondviselésével. Mindenféle emberi beavatkozást a Mindenható Istennel szembeni agresszióként értelmeznek. Igaz, hogy a születésszabályozás, mint minden természeti folyamatba történő beavatkozás, sajátos veszélyekkel jár. De akik elutasítják a születésszabályozást, azoknak a kultúra minden formáját is el kellene utasítaniuk. (itt megint elérkeztünk egy felekezeti különbséghez: másként tekintünk a természetre és máshogy értelmezzük a teremtett világ megromlásának mértékét, valamint az arra adható válaszokat, de ez már messze vinne.)

    A „természetes” családtervezést ma már elfogadja a katolikus egyház. Ugyanakkor én itt egy következetlenséget látok. Mi a különbség a napok számolás és mondjuk az óvszer használata között. Mind a kettő beavatkozást jelent a természet folyamatába. Vagy az előbbit is tiltani kellene, vagy az utóbbit is engedélyezni. Nyilván ezt érzékelik katolikus körökben is. Én úgy tudom, hogy Németországban bizonyos püspökök nem tiltják az óvszerhasználatot híveiknek, de erre nézve biztosan kapok majd itt határozott válaszokat.

    • H.Gy.
      február 3, 2013

      Ha csupán protestáns – katolikus különbségről lenne szó, akkor mivel magyarázza, hogy 1930-ig ez a különbség nem létezett?
      Ld. erről: http://katolikusszemmel.wordpress.com/2012/08/04/obama-torvenye/

      • Semper
        február 5, 2013

        Igen, emlékeszem erre az írásra. Sajnos nem áll rendelkezésemre olyan könyvtár, aminek a segítségével ezt tételesen cáfolni tudnám, vagy akár el tudnám olvasni a hivatkozott írást. Végső soron akár igaza is lehet a szerzőnek, hiszen az amerikai protestantizmus kezdetektől fogva puritán meghatározottságú volt (mint korábban írtam a puritánok és pietisták gyakran aszketikus hagyományokat követtek szexuáletikájuk kialakításánál). Mindezzel azonban nem léptünk túl az amerikai protestantizmus történetén, ami nem túl hosszú. Mindenesetre azt sejtem, hogy a 20. század elején szükség volt az új fogamzásgátló eszközökkel kapcsolatos álláspont kialakítására. Ezért foglalkozott ezzel a kérdéssel sokat a Római Katolikus egyház és a protestáns felekezetek is. Mindnyájan szeretjük az „elhajlás a kezdeti jótól” klisét alkalmazni a másik felekezetre, de ez nem ilyen egyszerű.

        Néhány megjegyzés még a házasság eredeti szándékát illetően ide kívánkozik. A házasság szereztetését tartalmazó szakaszok az egymással megélt közösséget és nem az utódnemzést hangsúlyozzák. A Gen 1,28-ban az utódnemzés áldás és nem parancs, ami a férfivá és asszonnyá teremtettség után hangzik el. A Gen 2,18 szerint nem azért teremti Isten Évát, hogy gyermekeket szüljön, hanem azért, hogy segítő társ legyen. (Világos, hogy a Gen 38 a sógorházasság jogáról és nem a megszakított aktusról szól.) Az Újszövetség a házassággal kapcsolatosan az esetek túlnyomó részében a vágyat, a megélt közösséget említi és nem az utódnemzést. A házastársak kötelessége volt a szeretet erotikus megélése. Jól látszik ez például az Ex 21,10-ben, ami valószínűleg a válással kapcsolatos jézusi mondások mögött is áll. Az 1 Kor 7 tényleg nagyon nehéz. De azért az világos, hogy a házasságot elsősorban az egymás iránti vágy megéléseként vizsgálja (ebben megegyezik a judaizmussal) Nem azt akarom ezzel mondani, hogy a szaporodás ne lenne része az férfi és nő szövetségének. De azt igen, hogy a hangsúly a megélt szereteten van.

        Végül a természetesség kérdéséről. A katolikus tanítás a megfoganás megakadályozásának természetellenes gyakorlatát a házasság testiség nélküli, természetellenes állapotára cseréli. S még egyszer: elvi szinten nincs különbség aközött, hogy a fogamzást az egyének az együttléttől való tartózkodás által, vagy az együttlét során akadályozzák meg. A férfinak és a nőnek joga van a teljes testi együttlét megélésére. Ez a jog nem esik egybe az utódnemzéssel. Én református vagyok és sok tiszteletreméltó értéket látok a katolikus egyházban. De ezen a ponton a képmutatás és a legalizmus árnyéka vetül az egyházra. Remélem egyszer sikerül Krisztus evangéliumának szellemében rendezni ezt a kérdést.

        • H.Gy.
          február 7, 2013

          Kedves Semper! Teljesen egyetértek azzal, hogy “a házasság szereztetését tartalmazó szakaszok az egymással megélt közösséget és nem az utódnemzést hangsúlyozzák.” Közös, nehéz tradíciója protestánsoknak és katolikusoknak az óegyház és a középkor meghatározó teológusainak felfogása a kérdésről, amely az utódnemzést tekinti a házasság úgynevezett “elsődleges javá”-nak, ezáltal a hitvesi közösség jelentősége csökkent. A házasság javainak felosztása, rendszerezése, stb. valóban olyasmi, amire a legalizmus árnyéka vetül. Ez a megközelítés a II. Vatikáni Zsinattal, a Gaudium et spes konstitúcióval, és az azt követő enciklákkal, hivatalos dokumentumokkal, II. János Pál pápa műveivel megváltozott, mert határozottan a személyi közösség, a hitvesi szerelem kerül a házasságteológia középpontjába. Ezzel óriási teológiai távlatok nyíltak, amint arra pl. Angelo Scola rámutat. A legtöbbet támadott Humanae Vitae-ből idézem az egyik legfontosabb bekezdést: “A házastársi szerelem leginkább akkor mutatja meg számunkra a maga igazi természetét és nemességét, ha úgy gondoljuk el, mint ami mintegy a legfőbb forrásból, Istentől árad ki, hiszen ő a Szeretet (vö. Jn 4,8), s egyszersmind ő az Atya, akitől minden atyaság a nevét kapja az égben és a földön (Ef 3,15). A házasságot tehát nemhogy nem valami véletlen vagy a természeti erők vak találkozása hozza létre, hanem valójában a Teremtő Isten alkotja meg bölcsen és előrelátóan azzal a szándékkal, hogy az emberek között megvalósítsa szeretetének tervét. Ezért a házastársak a kölcsönös önajándékozás által, amely sajátosan és kizárólagosan az övék, elérik azt a személyi közösséget, amely által egymást tökéletesítik, hogy Istennel együtt munkálkodjanak új életek létrehozásán és felnevelésén. A szent keresztségben lemosakodottak számára pedig a házasság akkora méltósággal van felruházva, hogy a kegyelem szent jeleként áll fönn, mivel Krisztus és az Egyház kapcsolatát jelzi.” A hitvesi szerelem teljes megéléséhez tartozik a szexuális egyesülés, amiről az Egyház kezdettől határozottan azt tanítja, hogy nyitottnak kell lennie az élet továbbadására; a megfogant magzatot súlyos bűn elhajtani, a csecsemőmeket “kitenni”, vagyis sorsukra hagyni. Ehhez a hagyományhoz hűséges maradt a római egyház. Képmutatást a gyakorlatban tapasztalhatunk, de a vonatkozó egyházi megnyilatkozásokban én nem látok.

        • David Vincent
          február 7, 2013

          Kedves Semper,

          ‘S még egyszer: elvi szinten nincs különbség aközött, hogy a fogamzást az egyének az együttléttől való tartózkodás által, vagy az együttlét során akadályozzák meg. A férfinak és a nőnek joga van a teljes testi együttlét megélésére.’

          Mit ért ‘teljes testi együttlét’ alatt? Sérül-e az együttlét ‘teljessége’ mondjuk megszakított közösülés vagy óvszerhasználat során? Szerintem igen.

          Az első idézett mondatra visszatérve: csakugyan nem látszik a különbség?
          Ki kapcsolta össze a szexuális vágyat és az utódnemzést?
          Az egyik esetben alávetjük magunkat annak, aki ezt megtette, a másikban meg nem.

    • matthaios
      február 3, 2013

      ‘A „természetes” családtervezést ma már elfogadja a katolikus egyház. Ugyanakkor én itt egy következetlenséget látok. Mi a különbség a napok számolás és mondjuk az óvszer használata között. ‘

      A Humanae Vitae enciklika magyarázata: “Az Egyház hű marad önmagához és tanításához, amikor úgy ítéli, hogy szabad a házasoknak a terméketlen periódusokhoz folyamodniuk, miközben elítéli minden olyan dolog használatát, ami a fogamzást közvetlenül megakadályozza; jóllehet ez utóbbi eljárás mellett tisztességesnek és súlyosnak látszó érveket hoznak fel. A két eljárás ténylegesen nagyon eltér egymástól: az első esetben a házasok a természet által nyújtott törvényes lehetőséggel élnek, a másik esetben megakadályozzák, hogy a fogamzás a természet rendje szerint megtörténhessék. Tagadhatatlan, hogy mindkét esetben kölcsönös megegyezéssel és megfelelő okok alapján akarják elkerülni a fogamzást, és biztonságos megoldást keresnek egy újabb gyermek születésének elkerülésére. Ugyanakkor meg kell vallani, hogy csak az első esetben találják meg e megoldást, azaz akkor, amikor igaz ok miatt nem kívánván új gyermek születését, a termékeny időszakokban tartózkodnak a házasélettől, mikor pedig visszatér a terméketlen időszak, élik a házaséletet a kölcsönös szeretet kifejezésére és az ígért hűség megtartásáért. Így cselekedvén igaz módon és egészen helyesen tesznek bizonyságot szeretetükről. “

    • Bystander
      február 4, 2013

      A katolicizmus / kereszténység nem alvás-ellenes, bár bizonyos körülmények között spirituális értéknek tartja a virrasztást. Hasonlóan, nem szexualitás-ellenes, bár van, amikor spirituális értéknek tartja az önmegtartóztatást.

      • IMB
        február 4, 2013

        Köszönjük, hogy végre elhangzott az, ami szerintem a lényeg, s amit mintha a tematizált vita kiszorított volna. Nem tudok, s nem is akarok állást foglalni, mi természetes, mi nem; mi törvényes, mi nem. Egy azonban biztos: aszkézis nélkül nincs sem szeretet, sem boldogság — de még igazi, mély és “fenntarható” gyönyör sem. Ha ezt még a hedonista Epikurosz is tudta, talán nem kell, hogy tabu legyen. S ekkor még — Bystanderrel ellentétben — nem is beszéltem, csak az emberi szintről. Persze az aszkézis távolról sem egyenlő önmagunk és más sanyargatásával, neurotikus túlterhelésével, vagy a félelemmel attól, hogy Isten ajándékait örömmel élvezzük. Groteszk korunkban az elsöprő többség számára botrány a keresztény böjt, de mindenféle abszurd diétára szorítják magukat a mindenható egészségért (sőt újabban büszkén böjtnek nevezik ezt, s ami szitokszó, ha hívőről van szó, dícséret lesz, ha az Egyház hitét messzire kerüli valaki). Ha jól értem, ezt fogalmazta meg az erőteljesebb és tömörebb képben Bystander.

  16. David Vincent
    február 3, 2013

    Kedves Semper!

    ‘Mi a különbség a napok számolás és mondjuk az óvszer használata között. Mind a kettő beavatkozást jelent a természet folyamatába. ‘

    Elmondaná, hogy a ‘napok számolása’ pontosan milyen beavatkozást jelent a ‘természet folyamatába’ ?

    • Hedvig
      február 4, 2013

      Bár nem én vagyok a megszólított, de ez nekem is sokáig pontosan ugyanez volt a kérdésem .

      Azt hiszem, a “természetes” alatt én (is) jó ideig olyan dolgot értettem, ami talán a 19. században alakult ki, mindenesetre a mai közokatatásban (biológia, szexuális felvilágosítás stb..) és közvélekedésben (újságcikkek, “kommentárok) szinte kizárólagos. Aztán rá kellett jönnöm, hogy ez sokban különbözik attól, amit az egyházi hagyomány, antik alapokon a “természetes” kifejezés alatt gondol. (Bár ezt a blog szerzője jobban tudja nálam, és őszintén remélem, hogy kijavít, ha tévedek!)

      A kövekezőképpen gondolkodtam: a “természet jól elrendezte” a fajfenntartás érdekében, hogy a női hormonok (mivelhogy nő lennék, én ebből a szempontból közelítettem meg a dolgot :)) pont akkor keltsék a legnagyobb szexuális vágyat az emberben, amikor az a legtermékenyebb periódusában van, illetve ebben az időszakban termel a teste olyan illatanyagokat stb… ami által a férfiban is ekkor gyúlad a legnagyobb vágy az egyesülésre.
      A “napok számolása”, amely azt jelenti, hogy pont ezeken a termékeny napokon tartóztatná meg magát az ember (amikor pedig “a természet” pont másra késztetné), ugyanolyan súlyos beavatkozás ebbe a csodálatos mechanizmusba, mint az óvszer, spirál, bármi. Voltaképpen, minden születésszabályozás (ugyanolyan) természetellenes, hiszen mi más lenne a természet célja, mint a fajfenntartás, minél magasabb egyedszám révén a genetikai anyag túlélésének minél nagyobb fokú biztosítása (“önző gének?”) stb…

      Később észrevettem, hogy erre a dologra, amit úgy határozhatnék meg mindenki számára érthetően, hogy “ösztönök által vezéreltség” a régi egyházi nyelv az “állati” szót használja, a “természetes” alatt pedig a biologizálásnál tágabb dolgot ért.
      Ez egyébként logikus is, a fent említett gondolatsorban nincs semmi specifikusan emberi, bármely emlős állat szexuális életét leírhatnám eszerint (ha részletesebben kifejteném legfeljebb a hormonok nevei, a periódusok hossza stb… változna).
      Ha olyan dolgokra gondolunk, mint “természettudomány”, “természedvédelem” stb…, betű szerint értelmezhetetlenek az ilyen szóösszetételek: “természetes személy”, “természetes jog”, “természetjog” vagy “természetes családtervezés.”

      Érdemes elolvasni a Katolikus Lexikon mit ír a “természet” szócikkben http://lexikon.katolikus.hu/T/term%C3%A9szet.html, és összevetni mondjuk bármilyen természetismereti tankönyvvel, újsággal, vagy csak kérdezzük meg a szomszédunkat…

      • David Vincent
        február 5, 2013

        Kedves Hedvig,

        azt írta, hogy

        ‘A “napok számolása”, amely azt jelenti, hogy pont ezeken a termékeny napokon tartóztatná meg magát az ember (amikor pedig “a természet” pont másra késztetné), ugyanolyan súlyos beavatkozás ebbe a csodálatos mechanizmusba, mint az óvszer, spirál, bármi.’

        1. Teljesen abszurd, hogy a természetes módszer ugyanolyan beavatkozás lenne, mint a magzat beágyazódását meggátoló spirál vagy a női szervezet manipulálása hormonokkal.

        2. hadd kérdezzem meg ismét: ugyan mivel avatkozunk bele ebbe a ‘csodálatos mechanizmusba’?

        3. És ha már itt tartunk: miért nem az a beavatkozás, ha e ‘csodálatos mechanizmus’ gyümölcsét, a gyermeket el szeretnénk kerülni?

  17. David Vincent
    február 3, 2013

    Kedves Zolesz!

    ‘A fenti állítást, ti. hogy “a teremtésben Isten munkatársai lettünk” nem fogadhatjuk el szó szerint.’

    Teremt Isten embert ember (azaz bizonyos megelőző emberi cselekedetek) nélkül?
    Egy ideje már biztos nem.

    Jogosan mondhatjuk-e ezek alapján, hogy az emberi cselekvés az ember létrejöttének szükséges feltétele?

    A lélek pecsétjét minden embrió megkapja, de ez nem ‘szaporítás’ -hiszen ez ember lelkét nem anyagi folyamatok termékének tartjuk- hanem Isten teremtő erejéből fakad.

  18. Visszajelzés: Az alaptörvény és a keresztény tanítás | Heidl György blogja

  19. David Vincent
    március 30, 2013

    Kedves H.Gy!

    Hogy milyen végzettsége van Pál Ferinek, azt nem tudom. A wikipédia szerint a SOTE Mentálhigiéné Intézetének munkatársa.
    Az Intézet honlapján viszont nem szerepel a neve.
    linkek:

    http://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1l_Ferenc_(pap)
    http://www.mental.usn.hu/index.php/hu/munkatarsak

    Persze lehet külsős, óraadó stb.

    Abban mindenesetre egyetérthetünk, hogy a Hortus Carmeli kritikája nem PF plébánosi tevékenységére vonatkozott.

    • H.Gy.
      március 30, 2013

      Köszönöm, biztos óraadó. Nem hinném, hogy olyasmit állít magáról, ami nem igaz.

    • Boncius
      március 30, 2013

      A wikipédia nem azt írja, hogy Pál Ferenc az intézet munkatársa, hanem hogy “A jelenséget a SOTE Mentálhigiéné Intézete szociológiai kutatás során vizsgálja.”

      • David Vincent
        március 30, 2013

        Írja azt is, de az Életrajz részben ez áll:

        ‘2005-től a SOTE Mentálhigiéné Intézet munkatársa. ‘

    • trienti
      március 31, 2013

      Kedves Dávid!

      Aki elolvasta figyelmesen Hortus Carmeli kritikáját, az nem érthet egyet állításoddal, miszerint ez nem ‘PF plébánosi tevékenységére vonatkozott.’

      “Pál Ferenc atya …. a bulvárlapok szintjére aljasított álpszichológiát teszi meg az erkölcs és a hit alapjává és mércéjévé. —– Mi más is lehetne Pál Ferenc atya szerint a természetes alapjától meg nem fosztott szent katolikus liturgia, mint a kajának és a szexnek a szakralizálása.

      A keddi előadásokra négy-ötszáz fiatal jár rendszeresen és az interneten keresztül még ennél is jóval többen hallgatják. Mint katolikus paptól és keresztény pszichológustól ezt a blaszfémiát kapják hittan gyanánt.”

      • David Vincent
        március 31, 2013

        ‘Aki elolvasta figyelmesen Hortus Carmeli kritikáját, az nem érthet egyet állításoddal, miszerint ez nem ‘PF plébánosi tevékenységére vonatkozott.’

        Elnézést, ha nem fogalmaztam világosan.
        Ha egy katolikus pap komolyan veszi a hivatását, akkor az a legfontosabb az életében, így végül minden arról szól, csináljon egyébként bármit is. Így természetesen nagyon lényeges, hogy a PF által elmondottak összhangban vannak-e a katolikus tanítással.

        A kommentben arra utaltam, hogy itt egy pszichoterapeuta mond lesújtó véleményt a kollégája munkájáról egy konkrét eset kapcsán. Ennek akár komoly jogi következményei is lehetnének.

      • H.Gy.
        március 31, 2013

        Arra kérném a kommentelőket, ne ezen a honlapon vitassuk meg, hogy Pál Feri eretnek-e vagy sem. Köszönettel! Heidl György

  20. trienti
    március 31, 2013

    Kedves Dávid!
    Itt nem egy, hanem több konkrét eset kapcsán hangzott el a jogos kritika. Ennek miféle jogi következményei lehetnének? Nem hiszem, hogy peres eljárást indítana PF, ha felülvizsgálja saját téves pszichológiai módszereit és ennek katolikus hitet és erkölcsöt érintő lelki következményeit.

Hozzászólások letiltva.

Information

This entry was posted on január 27, 2013 by in Egyházatyák, Közélet, Szentségi házasság.

Navigáció

Enter your email address to follow this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 1,229 követőhöz

Archívum

%d blogger ezt kedveli: