Házasság és aszkézis
Nagyon sok a félreértés a kereszténység szexualitással, házassággal, önmegtartóztatással, aszkézissel kapcsolatos tanításai körül. Bárki szabadon hozzáférhet bármely hivatalos dokumentumhoz, számos elemző tanulmányhoz, könyvhöz, kommentárhoz, amelyek segítenek eligazodni ezekben a kérdésekben. A világhálón azonban nem az elmélyültebb tanulmányozást igénylő szövegek örvendenek népszerűségnek, hanem az egyházatyáktól származó vagy nekik tulajdonított idézetek. A forrás soha nem az eredeti latin, görög, szír szöveg, hanem néhány idézet-gyűjtemény, amelyet készítője azzal a céllal állított össze, hogy leleplezze Pál apostol és a keresztény egyházatyák eredendő nőgyűlöletét és szexualitás-ellenességét. Ilyen válogatásokra, a válogatásokból válogatott további szövegmorzsákra támaszkodnak azok, akik a kereszténység szexuáletikai tanítását egyáltalán nem, vagy csak felületesen ismerik, és nem annyira hiányosságaik pótlását tartják feladatuknak, mint inkább vélekedéseik minél hangosabb kifejtését.
A kereszténységet szexualitás-ellenességgel vádolók időnként megerősítést kapnak egy-egy, a “hagyományos” (vagyis az első hét egyetemes zsinatot mércének tartó) kereszténységgel szakító, meghasonlott teológus könyvnek álcázott dühkitöréséből. Az összefüggésükből kiragadott, másod-, harmad- és sokadkézből vett, egyik modern nyelvről a másikra fordítgatott szövegrészletek nem alkalmasak másra, mint keresztény- és egyházellenes indulatok szítására. Hogyan lehetséges például a házasságról és a szexuális egyesülésről a legszebb sorokat leíró egyházatyából zord, megszállott, nőgyűlölő aszkétát faragni? Emeljük ki ifjúkorában szerzetestársához írt művének néhány sorát, és tekintsünk el a hatalmas életmű többi részétől.
Az egyházatyák aszkézissel és szexualitással kapcsolatos nézetei természetesen egyáltalán nem mentesek túlzásoktól és ellentmondásoktól. Az exegetikai módszerek pedig olykor csodákra képesek. Lehetséges például egyértelműen a házasságra vonatkozó szentírási helyeket szüzességre buzdításként értelmezni. Ráadásul nagy merészség és túlzott leegyszerűsítés általában az egyházatyák szexualitás-felfogásáról beszélni, hiszen óriási a különbség például Jeromos és Ágoston között, és fontos eltérések figyelhetők meg a keleti és nyugati teológusok nézeteiben is. A IV. század végén a nyugati egyházban jelentős vita alakult ki szüzesség és házasság értékelése és értelmezése körül (az úgynevezett Jovinianus-vita), amelynek hatására például Ágoston megalkotta a későbbi nyugati házasságteológia alapvető fogalmi készletét. Ahogyan a szentháromságtan vagy krisztológia nyelve és terminológiája fokozatosan kristályosodott ki, ugyanúgy fokozatosan alakul a házasságteológia. Ez utóbbi csak a XIX. század végétől kezd igazán magára találni a nyugati egyházban.
Jó ideje tanulmányozom a házasságteológia formálódását, elsősorban a patrisztikus korra és a II. Vatikáni Zsinat utáni fejleményekre tekintve, így erősen foglalkoztat az a kérdés is, hogy miért rangsorolja az egyház a házasságot és a szüzességet, milyen érvek támasztják alá azt a tanítást, mely szerint a szüzesség karizmája kiválóbb a házasság karizmájánál.
Most nem érveket és ellenérveket szeretnék felsorakoztatni, hanem a sok közül csupán egyetlen szempontot fogok kiemelni, amelynek jelentősége nem ismerhető fel idézetgyűjteményekből. E szempont mérlegelése ugyanis egy mindenkit, nem csak a keresztényeket érintő kérdéshez és válaszhoz vezet el.
A korai egyház olyan meghatározó teológusai, mint Alexandriai Kelemen, Tertullianus, Cyprianus, Ambrus, Ágoston, Nüsszai Gergely, Baszileiosz, Aranyszájú Szent János a házasságot nem azért tartották kevésbé jónak a szüzességnél és cölibátusnál, mert az aszkézis útja a szüzesség és az önmegtartóztatás, önuralom (enkrateia), a házasság ellenben a gyereknemzés célját szolgálja és így a szexualitás és a testi vágy uralja. A házasság ugyanis nem valamiféle letérés az aszkézis útjáról. Azért jobb, azért kiválóbb karizma a cölibátus, mert a házasságban nehezebb megvalósítani az aszkézist és az enkrateiát. Ez nem krisztusi kijelentés, hanem Pál apostol által is hivatkozott gyakorlati tapasztalat, amelyet mindenki átél, aki háztartást vezet, gyermeket nevel, és aki ezért kénytelen folyamatosan szekuláris gondokkal megbirkózni.
Az aszkézis (eredeti jelentésében: “gyakorlás”) egyetemes eszmény, amelyet a különböző életállapotokban élő keresztények mindegyikének meg kell valósítani. Az aszkézis célja az, amit Jézus az Atya tökéletességének nevez: „legyetek tökéletesek, mint mennyei Atyátok”. Voltak irányzatok, akik szerint a tökéletességhez nem vezet út a házasságban élők számára, legfeljebb, ha úgy élnek, mintha nem lennének házasok. Ezek az úgynevezett enkratiták, akik az aszkézist a cölibátusra redukálták. Paradox módon éppen beszűkült aszkézisfogalmuk következtében voltak szélsőségesen aszketikusok. A házasság mint az aszkézis egyik formája magától értetődő a sztoikusok vagy a platonikusok számára és egyáltalán nem idegen a kinyilatkoztatás teológiájától sem. Úgy is fogalmazhatunk, hogy keresztények azok, akik újjászülettek a keresztségben, és akik ettől kezdve aszketikus életet élnek. Az aszketikus-filozofikus életnek több intézményes formája is kialakult az első évszázadokban. Ilyen volt a Szent Antal nevével fémjelzett remete mozgalom, a pachomiuszi szerzetesség, ezek utódai, és az ezeket időben megelőző különféle intézmények. És ilyen volt a keresztények házassága.
A házasság különleges helyet foglal el a keresztény aszketikus intézmények között, mert Krisztus és az Egyház egységét nem csupán jelképezi, hanem ebben az egységben létezik. Ez a keresztények szemében megemeli rangját a polgári házassághoz képest, amelyet egyébként mélységesen tisztelnek és elfogadnak. A keresztény házasság azért magasabb rangú a polgárinál, mert misztérium. A polgári házasság szerződés két személy, egy férfi és egy nő között, amely felbontható. Ha másként nem, a szerződő felek egyikének halálakor. A keresztény házasság mint az aszkézis szentségi intézménye: felbonthatatlan.
Korunk bajainak legfőbb okát éppen abban látom, hogy képtelenek vagyunk az aszkézisre. Társadalmiasítottuk a fogyasztást, normának tekintjük az aszkézis ellentétét. A gazdagok elfogyasztják a szegények elől az élelmet, a vizet, az energiát, és mindnyájan, egyetemesen elfogyasztjuk utódaink elől az egészséges élethez szükséges természeti javakat, miközben tönkreteszünk mindent, és nem gondoskodunk az erőforrások megújításáról. A mértéktelen, buta, rövidlátó és végtelenül erkölcstelen fogyasztási mámor, az erre ösztönző reklámok világa nem alakulhatott volna ki akkor, ha kitartunk annál a felismerésnél, hogy az igazán szabad, kiteljesedett, autentikus emberi élet lényegileg aszketikus, és az önmegtartóztatás, a böjt éppen olyan fontos része, mint a természetes javak hálaadással való használata és az általuk nyújtott öröm élvezete.
Heidl György blogja 
Kedves H.Gy.!
Az aszkézis célja a tökéletesség, írod, ami minden keresztény kötelessége. Nálam az aszkézis fokozottabb lemondást, önmegtartóztatást jelent. Ez kellene a tökéletességhez? Aligha.
Az emberben a megtérésekor egy új ember születik, a “belső ember”. Persze a haláláig megmarad benne az “óember” is, erről ír Pál. Az előbb említett belső ember a tökéletes, mert így tekint ránk az Atya, a Jézus megváltásának személyes elfogadására való tekintettel. Aszkéta gyakorlatok nélkül.
Korunknak nem az a baja, hogy a gazdagok sokat fogyasztanak, és képtelenek vagyunk az aszkétizmusra.
Korunknak az a baja, hogy nem fogadjuk el Krisztus megváltását, és helyette ilyen “másik evangéliumokat” hirdetünk az eredeti helyett a tökéletességre, mint például az aszkétizmus előírása a különböző életállapotokra.
Kedves Zolesz! Ha tetszésünk szerint határozzuk meg az aszkézis fogalmát, akkor tetszésünk szerint elvethetjük és elfogadhatjuk azt. A poszt a korai egyház felfogására igyekszik némi fényt vetni, amit éppen szubjketivizmusunk miatt nem értünk. Utalása hogy itt “másik evangélium” hirdetése zajlana, arra indít, hogy jelezzem: ha Önnek esetleg az a célja, hogy a katolikus egyház tanításai ellen -vélhetően neoprotestáns háttérrel – ezen a fórumon indítson támadást, akkor törölni fogom a hozzászólásait, mert erre nincs időm.
“Nem tudjátok, hogy a pályán a versenyzõk mind futak ugyan, de a díjat csak egy nyeri el? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek! A küzdõk pedig valamennyien megtartóztató életet élnek minden tekintetben. Azok, hogy hervadó babért kapjanak, mi azért, hogy hervadhatatlant. Én is futok, de nem céltalanul, mérem az ökölcsapásokat, de nem csak a levegõt csapkodva, hanem sanyargatom
és rabságba vetem testemet, hogy még másoknak hirdetem az igét, magam érdemtelenné ne váljak.” (1 Kor 24-27)
(1Kor 9,24-27)
nekem tetszik, amit csinálsz, fontos, sokan olvassák, Talán itt most egyes részeket bővebben fejtettem volna ki, mert félre lehet esetleg érteni.
” Mivel kezdetben úgy tűnt, hogy ők ketten vannak, lásd miképpen ragasztja össze őket és hozza össze őket ismét a házasság által, hogy eggyé legyenek: „Ezért elhagyja a férfi apját és anyját, és ragaszkodik az ő asszonyához, s a kettő egy testté lesz.” (Ter 2,24) Nem azt mondja, „az asszony”, hanem „ a férfi”, mivel benne erősebb a kívánság. Azért tette Isten benne erősebbé a kívánságot, hogy ő maga erősebb létére a szerelmi vágy zsarnoki hatalma alatt meghajoljon, s így alávesse magát a gyengébbnek. Mivel szükséges volt, hogy a nász is létrejöjjön, ezért azt tette az asszony férjévé, akiből lett. Az Isten számára ugyanis a szeretethez képest minden másodlagos. Hiszen ha miután így jöttek létre, az első ember mégis oly hamar megbolondult, s a Megosztó akkora csatározást és irigységet vetett közéjük, mi lett volna, ha nem közös a gyökerük?” Aranyszájú Szt János homíliája az 1Kor 13-hoz (a “szeretet-himnusz”-hoz). Ennyit a szexualitás-ellenességéről.
Látom, a Touchstone link már nem működik, bejelöltem egy másikat az Aranyszájú és házasság tanulmányhoz. Elgondolkoztató megközelítés. Nem találom az idézet forrását, segítenél? “As if she were gold receiving purest gold, the woman receives the man’s seed with rich pleasure, and within her it is nourished, cherished, and refined. It is mingled with her own substance and she then returns it as a child!”
Homiliák a Kolossébeliekhez írt levélhez PG 62,388
Köszönöm!
Nem a házasság felől közelítve, de egy magvas gondolat Thomas Mertontól a keresztény élet, a szenvedés és aszkézis kapcsolatáról (saját fordításban): “A keresztény többre hivatott a szenvedés puszta elfogadásánál: szentté kell tennie azt. Semmi sem profanizálódik olyan könnyen, mint épp a szenvedés. A puszta elfogadásban a szenvedésnek semmi lelki értéke nincsen, csak megkeményít. A szívósság önmagában nem megszentelődés. Az igazi aszkézis nem a lelki erő kultusza. Elhibázott formája is van a szigorú önmegtagadásnak, ami öntetszelgéshez vezet.”
” „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét minden nap és úgy kövessen.” (Lk 9,23)
“tagadja meg magát” magyarázata: ‘saját énjét.akaratát és hajlamait’ (Káldi György S.J.)
Ez a szentírási alapja az aszkézisnek kedves zolesz.
Kedves Zolesz!
Annyira értetlenül állok a fogalom előtt amit használnak .
Mi az hogy “tiszta Evangélium” ?
Nem tartozik ugyan szorosan a témakörhöz
Tudtommal az a négy evangélium létezik ami a Bibliában benne van.
Kedves Tedeum, nem tisztát, hanem másikat írtam.
3 gyerekem van. Néha bizony bánom, hogy nem fogadtam cölibátust 🙂 Főleg, amikor egyszerre sikítanak, amikor éjjel többször felkeltenek, amikor bedübögnek a wc ajtón, amikor én beteg vagyok, és mégis el kell látnom őket. Lemondok a saját programomról, a saját pihenésemről, hogy velük játsszak. Nem hiszem, hogy mindez kisebb lemondás, vagy kevésbé értékes,mint a cölibátus.
Ha mindenki “szent” cölibátust fogadna, kihalna az egyház pár generáción belül.
Négy gyermekes apaként megértem a nehézségeit, néha én is nagyon szoktam sajnálni magam. A keresztény cölibátus és házasság nem ellentétek, nem játszhatók ki egymás ellen, azonos gyökérből táplálkoznak. Mindkettő megszentelt életforma, amelyet az ember szabad elhatározással, önként vállal. Ha nem így teszi, akkor az egyház tanítása szerint eleve érvénytelen a fogadalom, nem jön létre az adott életállapot.