Heidl György blogja

"A filozófia a szépségnél végződik, a teológia a szépséggel kezdődik."

Hit és ész – XIII. Leótól II. János Pálig

Szerző: Bystander

II. János Pál pápa 1998-ban közreadott Fides et Ratio kezdetű enciklikája a hit és az értelem történelmet formáló kölcsönhatásának kérdéseivel, és az egyház mai világban elfoglalt intellektuális-szellemi pozíciójának a kihívásaival vet számot. A legkülönbözőbb értelmiségi csoportokban egyaránt figyelemreméltó visszhangot kiváltó pápai irat – a második keresztény ezredforduló pluralizálódott szaktudományos és filozófiai diskurzusainak dzsungelében – a katolikus tájékozódáshoz kíván lelkipásztori támpontokat adni.

A szekularizált társadalmak agnosztikus embere felé az enciklika egyszerű és világos tanúságtétel arról, hogy a hit és az ész nincs ellentétben egymással, nem is független egymástól, hanem kiegészítik egymást. Ennek a tanúságtételnek az aranyfedezetét az egyház azon két évezredes története nyújtja, amelyik a nyugati civilizáció és filozófiai kultúra felépítésében kulcsszerepet játszott. Ugyanilyen fontos ennek a pápai megnyilatkozásnak a protestáns kereszténység felé szóló, implicit üzenete is, amely a hit és az értelem harmonikus egységét húzza alá (vö. Plantinga, itt). Az enciklika azonban végső soron a katolikus értelmiséget szólítja meg, a mai akadémiai világban való bátor és hagyományhű tájékozódásra, a hitet és az értelmet integrálni képes, érett identitás kialakítására ösztönözve. Ennek a hittől megvilágított értelem komolyan vételére buzdító egyházi megnyilatkozásnak a drámaiságát jól ragadja meg Nicholas Wolterstorff, amikor ezt írja: „Mennyire meglepő és ironikus, hogy két évszázaddal Voltaire-nek és társainak gúnyolódását követően, mely szerint az Egyház az irracionalizmus bástyája, éppen az Egyháznak és a pápának kell megvédenie az értelem jogait a kortárs társadalmi és technokrata irracionalizmussal szemben.” (idézi: Mezei Balázs, itt).

Az alábbiakban az enciklika tanításának négy olyan elemére világítunk rá, amelyek a Katolikus Szemmel blog aktív olvasói számára fontossá váltak.  Ez a négy elem – együtt szemlélve – megbízható vezérfonalat ad a szöveg egészében rejlő üzenet kibontásához, helyes értelmezéséhez: (1) A kereszténység filozófiához fűződő kapcsolatának alakulása az első századokban; (2) Az első nagy szintézis: Szent Ágoston filozófiai életműve; (3) A második nagy szintézis: Aquinói Szent Tamás filozófiai életműve; (4) A katolikus egyház kortárs filozófiai diskurzusokban jelentkező pluralitáshoz fűződő viszonya.

(1) A kereszténység filozófiához fűződő kapcsolatának alakulása az első századokban

XIII. Leó pápaMivel XIII. Leó pápa 1879-ben közreadott Aeterni Patris enciklikája jelenti a Fides et Ratio legfontosabb előzményét – hiszen a témával a II. Vatikáni Zsinat kifejezetten nem foglalkozott –, ezért az utóbbi enciklika üzenetének és a szövegben rejlő árnyalatoknak a megragadásához fontos a két dokumentum összehasonlítása. Ebben az összehasonlításban az első markáns különbséget az jelenti, hogy míg az Aeterni Patris csak néhány rövid utalásban tér ki az első keresztény századok bölcseleti teljesítményének értékelésre, a Fides et Ratio a „ressourcement” jegyében már sokkal inkább tudatában van az itt rejlő gazdag örökségnek:

„38. A kereszténység találkozása […] a filozófiával nem volt sem közvetlen, sem egyszerű. A filozófiai tevékenység és a filozófusok iskoláinak látogatása az első keresztények szemében inkább tűnt zavarkeltő, mint hasznos dolognak. A első számú sürgető feladatot a feltámadott Krisztus üzenete jelentette számukra, amit olyan személyes találkozás formájában kellett felkínálniok, amely alkalmas arra, hogy belső megtérésre és a keresztség kérésére vezesse beszélgetőtársaikat. […]

Az elsők között, akik pozitív kapcsolatot tartottak a filozófiával, bár az óvatosBoldog II. János Pál pápa különbségtevés jegyében tették ezt, Szent Jusztinoszról kell említést tenni. Jusztinosz, jóllehet megtérése után is megőrizte nagyrabecsülését a görög filozófia iránt, világosan és határozottan állította, hogy a kereszténységben találta meg »az egyetlen biztos és termékeny filozófiát«. (32) Hasonlóképpen Alexandriai Kelemen az evangéliumot nevezte »az igazi filozófiának« (33) és a filozófiát a mózesi törvény analógiájára úgy értelmezte, mint nevelő eszközt a keresztény hitre (34) és előkészületet az evangéliumra. (35) Mert »a filozófia olyan bölcsességre vágyik, amely a lélek és a beszéd egyenes voltában és az élet tisztaságában áll, a bölcsességre készít elő, és minden módon segít elnyerésében. Nálunk philosphusoknak azokat nevezik, akik ‘szeretik a bölcsességet’, azt, amely mindennek teremtője és mestere, azaz Isten Fiának megismerését«. (36)”

A Fides et Ratio által megnevezett, bőséges patrisztikus forrásanyag világosan rámutat a keresztény gondolkodás filozófia-felfogásának és filozófiához való viszonyának dinamikus formálódására, ahogy erre ennek a blognak a korábbi posztjai már sok utalást tettek.

(2) Az első nagy szintézis: Szent Ágoston filozófiai életműve

Már XIII. Leó pápa enciklikája is az egyházatyák közt futólag méltatja HippóAugustinus a kép forrása: http://www.uni-tuebingen.de/augustinus-zentrum/Mitarbeiter.htm püspökének apologetikai teljesítményét, amikor így ír: „Úgy látszik azonban, hogy a legdicsőbb pálma mégis Ágostont illeti, ki hatalmas értelemmel kiváló jártasságot párosított az egyházi és világi tudományban, s szilárd hittel és óriási ismeretkészlettel küzdött kora tévedési ellen.” Ez az említés azonban nagyon elnagyolt még ahhoz képest is, amilyen szerepet Ágoston öröksége akár csak Szent Tamás gondolkodásában is betöltött. Innen érthető, hogy II. János Pál pápa – az aquinói mester példaként állítása előtt – jóval nagyobb teret szentel Ágoston méltatásának is:

„40. A platonikus és újplatonikus gondolkodás kereszténnyé tételének ebben a folyamatában külön említést érdemelnek a kappadókiai atyák, Dionüsziosz Areopagitész és mindenek előtt Szent Ágoston. A nagy nyugati mester különféle filozófiai iskolákkal került kapcsolatba, de valamennyi csalódást okozott neki. Amikor azonban megjelent előtte a keresztény hit igazsága, megkapta az erőt ahhoz a gyökeres fordulathoz, amelyre az előzőleg általa oly gyakran faggatott filozófusok nem tudták elvezetni. A magyarázatot ő maga így adja meg: »Ettől kezdve a katolikus tanítást részesítvén előnyben, azt érzékeltem, hogy ebben mértéktartóbban és a megtévesztés leghalványabb szándéka nélkül parancsoltatik, hogy higgyük azt, ami nincs bizonyítva (akár azért, mert van ugyan bizonyíték, de az nem mindenki számára látható be, akár azért, mert nem bizonyítható); míg más tanítók előbb a tudás vakmerő ígéretével teszik nevetségessé a hívő készséget, azután meg elrendelik, hogy épp azért kell elhinni a legképtelenebb kitalált dolgokat, mivel azok nem bizonyíthatók.« (38) Szintén a platonikusoknak rója fel Ágoston, akikre különben szívesen hivatkozott, hogy az elérendő célt ismerték ugyan, de nem akartak tudni az odavezető útról, megtestesült Igéről. (39) A hippói püspöknek a filozófiai és teológiai gondolkodás első olyan nagy szintézisét sikerült megalkotnia, amelyben ötvöződtek a görög és latin gondolkodás eredményei. Ugyancsak ő az, akinél a tudás végső egységét, amely a bibliai tanításban találta meg alapját, a spekulatív tanítás mélysége erősítette és támasztotta alá. Az ágostoni szintézis a nyugati világban a filozófiai és teológiai gondolkodás legmagasabb formája maradt, évszázadokon át. Személyes életének eseményeitől megerősítve és életszentségétől támogatva arra is képes volt, hogy írásaiba sok olyan elemet építsen be, amelyek – ha tekintetbe vesszük a későbbi fejlődést – különféle filozófiai irányzatoknak lettek az előzményei.”

Ilyen módon a Fides et Ratio enciklika nagyon helyesen rávilágít a katolikus filozófiai hagyomány összetettségére és belső gazdagságára.

(3)  A második nagy szintézis: Aquinói Szent Tamás filozófiai életműve

II. János Pál pápa Aquinói Szent Tamásnak az utóbbi évszázad teológiatörténeti kutatásaiban rekonstruált alakját az enciklika közepén, a 43-44. cikkelyeiben kiemelt jelentőségű példaként, a dialogikus és rendszerező teológia mestereként állítja a katolikusok elé:

„43. E hosszú úton egészen különleges hely illeti meg Szent Tamást, nemcsakSzent Tamás diadala - Benozzo Gozzoli, 1471 tanításának tartalma miatt, hanem ama dialogikus kapcsolat miatt is, melyet kora arab és zsidó gondolkodásával ki tudott alakítani. […] Ez az, amiért az Egyház joggal ajánlotta mindig Szent Tamást mint a gondolkodás mesterét a teológiával való korrekt foglalkozás példaképéül.”

Felidézve XIII. Leó pápa enciklikájának egy fontos részletét is, érdemes megfigyelnünk, hogy az Aeterni Patris ikonizált Tamás-képétől hogyan mozdul el a Fides et Ratio Aquinói Szent Tamás teológiatörténetileg rekonstruált képe felé. Itt most a 19. századi enciklikából is csak egy rövid szemelvényt tudunk beilleszteni Prohászka Ottokár magyar fordításában:

„A skolasztikus tudósok közül, mint mindannyinak fejedelme és mestere, messze kimagaslik aquinói Tamás, ki, mint Cajetanus mondja, »mert a régi szent tudósokat határtalanul tisztelte, mindannyinak értelmét örökölte«. Tanulékony és éles elmét, könnyed és szívós emlékezetet nagy életszentséggel s páratlan igazságszeretettel egyesített, rengeteg tudománnyal megáldva, tündöklő napként, erényeinek melegével s tanai fényével sugározta be a földkerekséget. Nincs a bölcseletnek része, melyet finom elmeéllel s alaposan ne tárgyalt volna; […] kívánni valót nem hagy maga után, akár a fölvetett kérdések sokféleségét, a tárgyalásban a részek elhelyezését, elveinek s érveinek szilárdságát vegyük tekintetbe, akár az áttetsző, eredeti előadást s az elvont fogalmak könnyed fejtegetését tekintsük. […] S mivel ezt a bölcselkedési módszert a tévedések megcáfolásában is alkalmazta, azt érte el, hogy nemcsak az előző idők tévedéseit egymaga verte le, hanem egyúttal győzhetetlen fegyvereket szolgáltatott a későbbi tévedések leküzdésére is. Továbbá a dolog természete szerint, az észt és a hitet először mindig megkülönböztette, s azután összeegyeztette, s midőn így mind a kettőnek jogait megvédte s méltóságát biztosította, szent Tamás szárnyain az emberi ész oly magaslatra emelkedett, hogy magasabbra már alig szárnyalhat, és a hit az észtől több és hathatósabb segítséget alig várhat, mint amennyit aquinói szent Tamás által nyert.”

Mindezek alapján XIII. Leó pápa elrendelte Szent Tamás bölcseletének az „ősi jogaiba való visszahelyezését” és annak „terjesztését”. Erre II. János Pál pápa a 20. század végének megváltozott történelmi körülményei között így tekint vissza:

„100. Több mint 100 évvel XIII. Leó Aeterni Patris kezdetű enciklikájának megjelenése után, melyre e lapokon ismételten hivatkoztam, kötelességemnek éreztem, hogy újból és szisztematikusabb módon foglalkozzam a hit és az értelem kapcsolatának kérdésével.”

Az Aeterni Patris, és az annál körülbelül tízszer terjedelmesebb Fides et Ratio, folytonosságot mutat abban, hogy a katolikus teológiát a „létfilozófia” keretében tartják kifejthetőnek (és ennek a filozófiai hagyománynak a kiemelkedő mestereként Szent Tamást említik), de a Fides et Ratio immár sokkal nagyobb arányban és mélységben foglalkozik e filozófiai hagyomány történeti kiterjedésével és a kortárs filozófiai sokféleségben való jelenlétével, mint azt az Aeterni Patris tette.

(4) A katolikus egyház kortárs filozófiai diskurzusokban jelentkező pluralitáshoz fűződő viszonya

A Fides et Ratio három fontos követelményt támaszt a katolikus szempontból elfogadható filozófiákkal szemben (vö. FR 81-83). Az első, hogy egy ilyen filozófia legyen összhangban Isten Igéjével, és ne adja fel az élet végső értelmének a keresését. A második, hogy „a filozófia adja valószínűségi bizonyítékát (verificatio) az ember ama képességének, amely által képes eljutni az igazság megismerésére; ez pedig az a megismerés, amely az objektív igazsághoz az adaequatio rei et intellectus, »a dolog és az értelem megfelelése« révén jut el, amire a skolasztikus mesterek utalnak.” Végül a harmadik, hogy „valódi metafizikai relevanciával rendelkező filozófiára van szükség, olyanra, amely képes túllépni az empirikus adatokon, hogy az igazság kutatása során eljusson valamiféle olyan megismerésre, amely az abszolútról, végsőről és alapvetőről szól.”

Ennek a három irányelvnek az összefüggésében értendő, amikor a Fides et Ratio az Aeterni Patris-tól egy lépést immár eltávolodva kijelenti:

„49. Az Egyháznak nincs saját filozófiája, és nem »kanonizál« semmilyen konkrét filozófiát a többivel szemben. (54) Ennek a tartózkodásnak az a mélyebb értelme, hogy a filozófiának akkor is a maga módszerei és szabályai szerint kell dolgoznia, ha kapcsolatba lép a teológiával, hisz különben semmi biztosíték nem volna arra, hogy az igazságra irányul, és értelmileg ellenőrizhető folyamatban törekszik arra.”

A filozófia autonómiájának ez az elve az egyház lelkipásztori felelősségével párhuzamosan érvényesítendő:

„50. Az egyházi Tanítóhivatal […] tekintélye alapján képes és köteles a hit világosságánál kritikus ítéletet alkotni azokról a filozófiákról és állításokról, amelyek szemben állnak a keresztény tanítással. (55) A Tanítóhivatal feladata megítélni elsősorban azt, hogy milyen filozófiai előfeltevések és követeztetések nem összeférhetők a kinyilatkoztatott igazsággal, továbbá éppen ezzel együtt és összefüggésben megfogalmazni a hit oldaláról a filozófia felé jelentkező igényeket. Azután, minthogy a filozófia tudományának fejlődése során különféle iskolák alakultak ki, ez a pluralizmus szintén szembesíti a Tanítóhivatalt azzal a felelősségével, hogy kifejezésre juttassa ítéletét abban a tekintetben, összeférnek-e ezen iskolák alapkoncepciói Isten Igéjének és a teológiai reflexiónak a sajátos igényeivel, vagy sem.”

A Nemzetközi Teológia bizottság így összegzi az enciklika mondanivalóját teológia és filozófia kapcsolatáról:

„72. A Fides et ratio-ban II. János Pál pápa a teológia és filozófia közötti kapcsolat megújításának szükségességére hivatkozva elvetette mind a filozófiai szkepticizmust, mind a fideizmust. A filozófiát önálló tudománynak ismerte el és döntő vitapartnernek a teológia érdekében. Hangsúlyozta, hogy a teológiának szükségszerűen a filozófiához kell fordulnia segítségért: filozófia nélkül a teológia nem tudná igazolni megállapításainak érvényét, sem megvilágítani az eszméit, sem pontosan megérteni a különböző gondolkodási iskolákat. A teológia »kiindulási pontja és forrása« Istennek a történelemben kinyilatkoztatott Igéje, a teológia pedig arra törekszik, hogy ezt az Igét megértse. Mindazonáltal Isten Igéje az Igazság (vö. Jn 17,17), és ebből következik, hogy a filozófia, »az igazság emberi keresése«, elősegítheti Isten Igéjének megértését.” (Forrás: „A teológia ma…”)

Összegzés – Az enciklika irányelvei a katolikus gondolkodás mai betájolására

 A fentiek alapján elmondható, hogy II. János Pál pápa 119 év múltán úgy helyezi új kontextusba XIII. Leó pápa filozófiai iránymutatását, hogy Aquinói Szent Tamás kiemelkedő jelentőségű életművét hangsúlyosan a két évezredes keresztény gondolkodástörténet távlatába állítja, amivel mintegy a katolikus filozófiai hagyományban való részvételre, a hagyomány gondosabb hermeneutikájára is felszólít. Például Ágostont és Tamást immár ugyanazon hagyománynak a két egymással „párbeszédben álló” tanújaként látjuk, ami híven tükrözi a két enciklika megjelenése között megvalósult teológiatörténeti kutatásokat. Szükséges ez, mert a filozófiai pluralizmussal alapvetően megjelölt korunk a hagyomány összetettségére is jóval érzékenyebb, és ez az érzékenység éppen filozófiai ösztönzésből merít.

Ez az új horizont Szent Tamást nem kisebbíti, hanem saját történeti környezetébe helyezi, arra ösztönözve ezzel bennünket, hogy őt is hangsúlyosabban a katolikus gondolkodás hagyományának kapcsolatrendszerében olvassuk. Egyrészt, fel kell fedeznünk azokat a korábban élt, keresztény gondolkodókat, vagy azokat a kortársakat, akikkel Tamás az írásaiban „beszélget”, és akikre ő maga nagy tisztelettel felnéz. Másrészt, fel kell fedeznünk azokat a később élt tanítványait is, akik immár Tamással „beszélgetve” teremtették meg az értelmezésének sokrétű hagyományát. Ilyen módon II. János Pál a középkori disputák „magiszter Szent Tamását” állítja elénk, akivel vitatkozni is lehet, és aki minden artikulusával kérdezni is tanít. Nem abszolút különbséget, de bizonyos hangsúlyeltolódást jelent ez XIII. Leó magisztériumának „ikonizált Szent Tamásához” képest, aki inkább a tanítványainak tantételeket diktáló professzorhoz hasonlatosan mutatkozott az egyházi oktatásban.

***

A Fides et Ratio-ból vett szemelvények forrása: http://www.phil-inst.hu/events/fidratio.htm

P.s.: Miért jelentős az Aeterni Patris-tól a Fides et Ratio-ig vezető átmenet? A Summa Theologica írója a hagyomány legfontosabb pontjait lefedve, kb. 3.000 artikulusban fogalmaz meg kérdéseket, amelyekre azután kifejti a válaszait. A jó kérdésfölvetés művészetének átadását kifejezetten nevelési célnak tekintette a középkori egyetemi oktatás. Ma ezt a szekuláris filozófia szakok hallgatói talán elsajátítják. Római katolikus teológus növendékeknek sokszor nagyon nehezére esik egy-egy érdemi, eldöntendő teológiai kérdés megfogalmazása, ha azt különböző feladatok, pályázatok kiprovokálják. Nem azt jelzi-e ez, hogy valahol elsorvadt a teológiának a Szent Tamás által még olyan természetesnek tekintett filozófiai dimenziója?

Advertisements

48 comments on “Hit és ész – XIII. Leótól II. János Pálig

  1. matthaios
    február 14, 2013

    Természetesen az Aeterni Patris és a Fides et Ratio két eltérő korban készült dokumentum. Érdekes lenne készíteni egy ellenőrző listát (check list, de esetleg pontozással is) arról, hogy milyen tulajdonságokat, követelményeket sorol fel a Fides et Ratio a filozófiával, a teológiával kapcsolatban. Ezután meg lehetne nézni, hogy milyen irányzatok, törekvések, megközelítések vannak a mai napon és ki lehetne tölteni a listákat ezekre nézve. Ez mutatná, hogy mi valósult meg az elmúlt, több mint tíz évben, mekkora lehetőségek vannak az egyes törekvésekben stb. Természetesen a lista elkészítése és kitöltése szubjektív lehet (meg nincs is meg a szükséges ismeret elég ismeret meg idő).

    • Bystander
      február 15, 2013

      Kedves Matthaios!

      Igen, a gyakorlati megvalósulás egy fontos szempont. Az viszont kérdéses, hogy egy enciklikától rövid távú hatást kell-e várnunk. Magyarországon (de ez külföldre is igaz) nem csak konferenciák, hanem intézményi programok épültek rá erre az enciklikára, amelyek egészen biztos, hogy lassan kifejtik a hatásukat. Például:

      https://btk.ppke.hu/karunkrol/intezetek-tanszekek/filozofiai-intezet/fides-et-ratio-program

      Fent utaltam az enciklika által jelzett három kritériumra. Ön több ilyet is lát a szövegben? Korábban azt is jeleztem, hogy ezt Weissmahr Béla törekvéseiben (és rokontörekvésekben) megvalósulni látom. Ez sem számít ma mainstream műhelynek, mint ahogy az obszerváns tomizmus mégkevésbé. Így foglaltam össze a kritériumokat az imént, amire Ön utal:

      “A Fides et Ratio három fontos követelményt támaszt a katolikus szempontból elfogadható filozófiákkal szemben (vö. FR 81-83). Az első, hogy egy ilyen filozófia legyen összhangban Isten Igéjével, és ne adja fel az élet végső értelmének a keresését. A második, hogy „a filozófia adja valószínűségi bizonyítékát (verificatio) az ember ama képességének, amely által képes eljutni az igazság megismerésére; ez pedig az a megismerés, amely az objektív igazsághoz az adaequatio rei et intellectus, »a dolog és az értelem megfelelése« révén jut el, amire a skolasztikus mesterek utalnak.” Végül a harmadik, hogy „valódi metafizikai relevanciával rendelkező filozófiára van szükség, olyanra, amely képes túllépni az empirikus adatokon, hogy az igazság kutatása során eljusson valamiféle olyan megismerésre, amely az abszolútról, végsőről és alapvetőről szól.””

  2. trienti
    február 15, 2013

    Akkor most nézzük azt a feledésre ítélt 3. egyházi dokumentumot(Inter Munera Académiarum), mely a Fides et Ratio után lett kiadva és az itt tárgyalt témához kapcsolódik: http://www.vatican.va/holy_father/john_paul_ii/apost_letters/documents/hf_jp-ii_apl_19990128_inter-munera-academiarum_en.html

    Ez egyértelműen kiemeli újból Aquinói Szent Tamáshoz való visszatérés jelentőségét és pápai tekintéllyel kiemelt szerepét(!) a filozófia és teológia művelésében. Idézek néhány részt:

    —-“Doctor Humanitatis” is the name we give St Thomas Aquinas because he was always ready to receive the values of all cultures (Address to the Participants in the VIII International Thomistic Congress, 13 September 1980; Insegnamenti, III, 2 [1980] 609). In the cultural conditions of our time, it seems truly appropriate to develop further this part of Thomistic doctrine which deals with humanity, given that his assertions on the dignity of the human person and the use of his reason, in perfect harmony with the faith, make St Thomas a teacher for our time. Human beings, especially in the contemporary world, are concerned with this question: What is man? In employing this epithet, “Doctor Humanitatis”, I am following in the footsteps of the Second Vatican Ecumenical Council regarding the use of the teaching of Aquinas´ writings, both in the philosophical and theological training of priests (Decree Optatam totius, n. 16), and in deepening the harmony and agreement between faith and reason in universities (Declaration Gravissimum educationis, n. 10).

    In my recently published Letter Fides et ratio, I wished to recall the enthusiasm of my Predecessor Leo XIII in promulgating the Encyclical Letter which began with the words Aeterni Patris (4 August 1879; ASS 11 [1878-1879] 97115): “The great Pope revisited and developed the First Vatican Council’s teaching on the relationship between faith and reason, showing how philosophical thinking contributes in fundamental ways to faith and theological learning. More than a century later, many of the insights of his Encyclical Letter have lost none of their interest from either a practical or pedagogical point of view – most particularly, his insistence upon the incomparable value of the philosophy of St Thomas. A renewed insistence upon the thought of the Angelic Doctor seemed to Pope Leo XIII the best way to recover the practice of a philosophy consonant with the demands of faith” (Fides et ratio, n. 57). This truly memorable Letter was entitled Epistula Encyclica de Philosophia Christiana ad mentem Sancti Thomae Aquinatis Doctoris Angelici in Scholis Catholicis instauranda.

    The same Leo XIII created the Roman Academy of St Thomas Aquinas (Apostolic Letter Iampridem ad Em.mum Card. Antoninum De Luca, 15 October 1879), so that the recommendations of this Encyclical would be put into practice. The following year, delighted with the work begun, he wrote to the Cardinals responsible for the new Academy (Apost. Let., 21 November 1880). Fifteen years later he approved the Statutes and established further norms (Apost. Brief Quod iam inde, 9 May 1895). With the Apostolic Letter In praecipuis laudibus, 23 January 1904, St Pius X confirmed the Academy’s privileges and regulations. The Statutes were amended and completed with the approval of the Roman Pontiffs Benedict XV (11 February 1916) and Pius XI, who on 10 January 1934 combined this Academy with the Pontifical Academy of the Catholic Religion, which, in circumstances that were then very different, had been founded in 1801 by Fr Giovanni Fortunato Zamboni. I am pleased to recall Achille Ratti (1882) and especially Giovanni Battista Montini (1922), who, as young priests, obtained their doctorates in Thomistic philosophy at this Roman Academy of St Thomas and were later called to the Supreme Pontificate, taking the names of Pius XI and Paul VI.

    To carry out the wishes expressed in my Encyclical Letter, I considered it opportune to revise the Statutes of the Pontifical Academy of St Thomas, in order to make it an effective instrument for the Church and for all humanity. In the cultural circumstances of the present day described above, it seems appropriate, indeed necessary, for this Academy to serve as a central and international forum for studying St Thomas’ teaching better and more carefully, so that the metaphysical realism of the actus essendi which pervades all the Angelic Doctor’s philosophy and theology can enter into dialogue with the many directions in today’s research and doctrine.

    Therefore, with knowledge and mature deliberation, and the fullness of my Apostolic authority, by virtue of this Letter I approve in perpetuum the Statutes of the Pontifical Academy of St Thomas Aquinas, duly drawn up and newly revised, granting them the force of Apostolic approval.” —–

    6. Everything I have decreed in this Letter given motu proprio I order to be established and ratified, all things to the contrary notwithstanding.

    Given in Rome, at St Peter’s, on 28 January, the memorial of St Thomas Aquinas, in the year 1999, the twentyfirst of my Pontificate.

    JOHN PAUL II ”

    Aquinói Szent Tamás Pápai Akadémia: XIII. Leó p. 1879. X. 15: alapította, alapszabályait 1895: hagyta jóvá. Szt X. Piusz p. 1904: megerősítette, XV. Benedek p.1914: bővítette. 1934: beleolvadt az 1801: alapított Katolikus Vallás Akadémiája. II. János Pál p. 1999. I. 28: Inter Munera Academiarum apostoli levelével a Fides et ratio enc. szellemében megújította. – Célja a →neotomizmus előmozdítása és ápolása. Teol., fil., jogtud. és gazd-tud. szekciója van. Az ~ rendezi a nemzetk. Tomista Kongresszusokat és a teol. tanulm. heteket” (Magyar Katolikus Lexikon)

    Matthaios megjegyzése jogos: ‘Ezután meg lehetne nézni, hogy milyen irányzatok, törekvések, megközelítések vannak a mai napon és ki lehetne tölteni a listákat ezekre nézve.’

    • Bystander
      február 15, 2013

      Kedves Trienti!

      Alapvető hermeneutikai hivát követ el, ahogy azt itt már jeleztem:

      http://katolikusszemmel.wordpress.com/2013/02/02/bolcskei-gusztav-bocsanatot-kert-a-karhozatos-balvanyimadas-miatt/

      Ezt írtam: “Az idézett motu proprio két intézet stattutumaira alkalmazza a Fides et Ratio-ban írtakat”. A mutu proprio egyházi műfaja soha nem használatos és nem is alkalmas tanbeli közlésekre a pápa részéről. Erre például az enciklikák műfaja szolgál, ahogy az ön által jelzett mutu proprioban a pápa jelzi is, hogy a Fides et Ratioban kifejtett tanítás két intézményre vonatkozó lábjegyzeteként írja a motu proprioban foglaltakat. Ön itt a pápa kifejezett szándékával szemben értelmezi a szavait, és az egész egyházra vonatkoztatva, ami alapvető félreértéshez vezet.

      • Bystander
        február 15, 2013

        errata: statutum, motu proprio

      • trienti
        február 16, 2013

        Kedves Bystander!

        Értelmezésbeli hibát követtem volna el azzal, hogy utaltam Aquinói Szent Tamás filozófiájának és teológiájának az Egyházban betöltött pápák általi kiemelt szerepére?
        Két pápai intézmény számára megkövetelt tanulmányozására? Nem hiszem!
        Ezek egymást megerősítő megnyilatkozások, akár enciklikák, akár motu propriók.
        Én ellentmondást nem látok közöttük, viszont az Angyali Doktor szerepének erős hangsúlyozását igen. Olvassa vissza minden kedves Olvasó, amit írtam és főleg idéztem.
        Érteni fognak.

        • trienti
          február 16, 2013

          Therefore, with knowledge and mature deliberation, and the fullness of my Apostolic authority, by virtue of this Letter I approve in perpetuum the Statutes of the Pontifical Academy of St Thomas Aquinas, duly drawn up and newly revised, granting them the force of Apostolic approval.—–6. Everything I have decreed in this Letter given motu proprio I order to be established and ratified, all things to the contrary notwithstanding.” (Inter Munera Academiarum)

          Ezt hogy lehet félreértelmezni?

      • Bystander
        február 16, 2013

        Kedves Trienti! Úgy tűnt a leírtakból, hogy ezt úgy tekinted, mint ami későbbi, “erősebb” pápai kijelentés a Fides et Rational. Erre reagáltam. Korábban ezt írtad (idézted):

        “Ha ezek még mindig nem lennének elegendők a kételkedők meggyőzésére, akkor vegyék figyelembe azt is, hogy ” II. János Pál pápa élete utolsó aktív szakaszában… ELRENDELTE, MEGPARANCSOLTA, az ‘Inter Munera Academiarum’ c. Motu propriojával Aquinói Szent Tamás tanításának, maradéktalan követését/továbbadását.”

        Az nem helytálló, hogy II. János Pál pápa a világegyháznak szólóan bármit hozzátett volna a Fides et Ratio enciklikájában írottakhoz élete későbbi szakaszában. Ez tévedés, illetve hazugság (ha szándékosság van mögötte).

        • trienti
          február 16, 2013

          Bystander: “Az nem helytálló, hogy II. János Pál pápa a világegyháznak szólóan bármit hozzátett volna a Fides et Ratio enciklikájában írottakhoz élete későbbi szakaszában. Ez tévedés, illetve hazugság (ha szándékosság van mögötte).

          ‘Fides et Ratio >Kelt Rómában, 1998. szeptember 14-én, a Szent Kereszt fölmagasztalásának ünnepén, pápaságom 20. évében, II. János Pál pápa.’

          ‘Inter Munera Academiarum(FOR PERPETUAL REMEMBRANCE) >Given in Rome, at St Peter’s, on 28 January, the memorial of St Thomas Aquinas, in the year 1999, the twentyfirst of my Pontificate, John Paul II.’

          Ha jól látom, a két dátum között észrevehető különbség van. Ennyit az én tévedésemről, (esetleg hazugságomról).

        • Bystander
          február 16, 2013

          A dátumok sorrendje eddig is világos volt. Én azt állítom, hogy az egész egyházhoz címezve, doktrinális tartalmú megnyilatkozásban, II. János Pál (vagy XVI. Benedek) pápa sehol nem radikalizálta a Fides et Ratio-ban foglaltakat. Azt hiszem, ez valójában nem vitatható, csak meg kell érteni, hogy mit mondok.

          Másképp fogalmazva: A tomizmus katolikus filozófiai életben elfoglalt pozíciójáról mindmáig a Fides et Ratio az utolsó tanítóhivatali dokumentum. Ezen a katolikus egyház normái szerint, egyes konkrét intézményekhez címzett pápai levelek nem változtatnak, és ezek nem is doktrinális értékűek (mint egy enciklika). Például egy ferences egyetemhez címzett levélben a pápa Szent Bonaventúrát és Duns Scotust méltatja, és hogy szükség van a tanításuk mai közvetítésére. Ugyanígy, ha tomista intézményhez szól a pápa (mint itt), akkor nyilván Szent Tamás kutatását szorgalmazza (amit én is fontosnak tartok).

          A Fides et Ratio arról szól, hogy a különböző filozófiai hagyományokból hogyan táplálkozik a mai katolikus gondolkodás. Ezért beszélünk itt a Fides et Ratio-ról. Semmilyen damnatio memoriae-ra ítélt egyéb dokumentum nem jelent meg azóta a témában.

          Ennél világosabban nem tudom elmondani, hogy miért a Fides et Ratio-ra figyelünk ebben a posztban.

  3. Bystander
    február 15, 2013

    Kedves Matthaios!

    Említettem, hogy van egy kérdésem a továbblépéshez.

    A napokban nézegettem az Ön által korábban említett oldalt:

    http://www.u.arizona.edu/~aversa/scholastic/

    Úgy látom, hogy ez az ön által is pártfogolt arisztoteliánus-tomista törekvés, abból az alapvető belátásból indul ki, hogy Arisztotelész filozófiailag olyan zseniálisan “tematizálta” a világot és az alapvető kérdéseket (ld kategóriák, rendszertani összefüggések…), hogy minden terülten ezt érdemes használni “szemüvegként”, ha érdemben szeretnénk megvitatni a világ dolgait. Ön is említette a természettudományok és a kvantumfizika példáját is. Ha jól értem, ott is arról van szó (egy teológiától lényegében független terepen), hogy a mai fizikai elmélet tartalmának kifejtéséhez önök a világ Arisztotelészi tematizációját tartják az adekvát megközelítésnek. Ha ezt jól értem, akkor azt is jobban értem, hogy ön abban látja Szent Tamás időtlen értékét, hogy ő a teológiában is ugyanezt a tematizációt érvényesíti.

    Azt szeretném kérdezni, hogy ezt – ha kicsit leegyszerűsítve fogalmazok is, de – jól értem-e?

    • trienti
      február 16, 2013

      Kedves Bystander!

      Szerintem a többség nem fog félreérteni és félremagyarázni az Angyali Doktorral kapcsolatos egy-két kevésbé ismert egyházi dokumentum bemutatása miatt, mely őt kiemelten értékeli, művei és módszere tanulmányozását apostoli tekintéllyel ajánlja, néhány esetben pedig ezt kötelezőként elő is írja az egyháziak számára. Ennél se többet, se kevesebbet nem állítok.

  4. matthaios
    február 15, 2013

    ‘Azt szeretném kérdezni, hogy ezt – ha kicsit leegyszerűsítve fogalmazok is, de – jól értem-e?’

    Kedves Bystander!

    A válaszom elsősorban igen és egy kicsit nem. Arisztotelész tulajdonképpen a természetbölcselőktől Platonon keresztül vezető út végén áll. Szintézise reflektál a filozófiai előzményekre, így bizonyos értelemben véve az antik filozófia kiemelkedő magaslatának tekinthető. Nála megtalálható a logika, a természetfilozófia, a metafizika és még lehetne folytatni. Érdekes, hogy az arisztotelészi hatás az atyák esetében kevésbé mutatható ki. Ennek bizonyára megvan az oka, de ez a kései ókor filozófiatörténészeinek a területe. Érdekes módon Arisztotelész lényegében több mint ezeréves rejtőzködés után bukkan elő a kereszténység történetében. Viszont megjelenése annak a folyamatnak bizonyos értelemben a betetőzése volt, amelyről a Fides et Ratio is beszél, hiszen itt a legteljesebben kifejlődött kereszténységtől független filozófiai rendszer találkozott a kereszténységgel. A találkozás végül nem azzal végződött, hogy az arisztotelészi filozófia asszimilálta a kereszténységet, hanem a kereszténység asszimilálta az arisztotelészi filozófiát, de ez úgy történt, hogy a filozófia önállósága megmaradt.

    Szent Tamás egyik legzseniálisabb tette az volt, hogy az arisztotelészi rendszer fogalompárjaiban (potentia-actus, essentia-existentia, materia-forma, substantia-accidens…) felismerte az összetett véges létező (véges anyagi létező) alapszerkezetét és ebből a maga tisztaságában tudott eljutni ahhoz az istenfogalomhoz, amely Arisztotelésznél még homályos. Így olyan rendszert alkotott, amelyet úgyan nem foglalt össze egy Summa Philosophiae-ben, de írásaiban határozottan látszanak a rendszer alapjai. Ennek a rendszernek a fogalmait pedig következetesen alkalmazta a teológiában.

    Ez a rendszer azonban filozófia, a tudományok rendszerében a szoros értelemben vett szaktudományok előtt/fölött van, ezek már leszakadtak róla. Valójában a filozófia kiindulópontja nem kizárólagosan a szaktudományos eredmények, hanem a mindennapi, „tudományelőtti” tapasztalat. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert a filozófiai rendszer ugyan nem teljesen független a szaktudományoktól, de ahogy feljebb haladunk (vagy mélyebbre megyünk) a rendszerben a rétegek egyre kevésbé függenek a szaktudományoktól, ezért egyre időtállóbbak lesznek.

    Tudományelméleti szempontból a szaktudományok elsősorban a különböző járulékokkal (mennyiség, mínőség stb.) foglalkoznak, a filozófia azonban a teljes létezőt nézi, amely teljes megvalósultságának a megértéséhez a járulékok bármely mélyreható vizsgálata sem elegendő. A filozófia több (egymástól nem független) szinten érintkezik a szaktudományokkal. Ezek a szintek: természetfilozófia (tágabb értelemben vett fizika), ismeretelmélet, tudományelmélet. A metafizika ezek fölött van, mert ennek tárgya már a létező, mint létező.

    Az utolsó 100 évben a természettudományok (elsősorban a fizika) eljutottak oda, hogy eredményeik interpretálásához már néha el lehet hagyni szoros értelemben vett területüket. Nagyon röviden: ennek tipikus esete a kvantummechanika, ahol az elmélet lényege szerint a törvények csak a részecskék állapotainak valószínűségeloszlását adják meg. Ugyanakkor viszont az ezekből a részecskékből álló világban határozott események is történnek. Ilyen esemény például egy mérés, de beszélhenénk a mindennapi élet eseményeiről is. Úgy tűnik, hogy a világ már nem tekinthető egyszerűen elemi és még elemibb részecskék viselkedésével magyarázhatónak. Ez egy olyan pont, ahol az arisztotelészi természetfilozófia bekapcsolódhat, megvilágítva azt, hogy a fizika a létezőnek elsősorban mennyiségi, mérhető járulékaival foglalkozik, ezek azonban nem merítik ki a létező teljes tartalmát, ezért teljes magyarázatot sem tudnak adni a mindennapi életben megtapasztalt létezőre. A természetfilozófiai fogalmak hátterében történő értelmezés komoly lehetőség. (Sajnos ez ritka “szakértelem kettősséget” kíván.)

    A teológia a teremtett létezőkről és a termtetlen létezőről szól, ezért a metafizikai fogalmak segítenek a teológiai állítások megvilágításában. Ez már a szentháromságtani és krisztológiai zsinatok idején is így volt, de ez a „technika” jelentősen tökéletesedett a skolasztika korában és mindmáig nélkülözhetetlen.

    • Bystander
      február 16, 2013

      “A válaszom elsősorban igen és egy kicsit nem.”

      Kedves Matthaios!

      Akkor egy újabb hasonlattal pontosítva:

      Az Arisztotelész + Szt. Tamás életmű-korpuszok amolyan “Filozófiai Bibliát” alkotnak a fenti szemléletben. Arisztotelész életműve megfelel az Ószövetségnek, míg Aquinói Szent Tamás életműve az Újszövetségnek. A kettőt a “filozófiai üdvösségtörténet” kapcsolja össze, mégpedig a kettős patrisztikus hermeneutikai formula szellemében:

      “Novum Testamentum in Vetere latet, Vetus in Novo patet.”
      (Az ÚSZ benne rejlik az ÓSZ-ben, míg az ÓSZ feltárul az ÚSZ-ben)

      A mi esetünkre mutatis mutandis alkalmazva:
      Tamás rámutatott arra, hogy a keresztény teológia tökéletesen beleillik Arisztotelész filozófiájának a foglalatába, míg mindeközben az arisztotelészi rendszernek az igazi távlatai Tamásnál bontakoztak ki.

      Tamás “teológiai evangéliumához” Arisztotelész ugyanolyan történeti szükségszerűséggel kapcsolódik, mint az Újszövetséghez az Ószövetség.

      Ha jól értem, akkor az “igen” ebben a szoros egymáshoz rendeltségben van, a “kis nem” pedig abban, hogy az utóbbi (Tamás) új hermeneutikai kulcs is az előbbihez (Arisztotelész).

      Ha jól emlékszem, nem is én élek először ezzel a hasonlattal, de most nem ugrik be, hogy ki a szellemi rokon. 🙂

      • matthaios
        február 19, 2013

        Kedves Bystander!

        Arisztotelész és Aquinói Szent Tamás viszonyát nem annyira az Ó- és Újszövetséghez viszonyához hasonlítanám, bár ez a hasonlat is tartalmaz mondanivalót. Aquinói Szent Tamást inkább a filozófiatörténet „folyamába” helyezném el, aki az arisztotelészi szintézist egy új szintézisbe tudta fölemelni. Ez az új szintézis már a természetfölöttit is tartalmazza és új megvilágításba helyezi a természetes szintet, de ezt úgy teszi, hogy ennek jogos autonómiáját nem szünteti meg. Például, ahhoz filozófiatörténésznek kellenne lennem, hogy megvizsgáljam Isten egyszerűsége, Isten léte és lényege teljes azononossága eszméjének a fejlődését, és azt, hogy mennyire volt hatással erre a Kiv,3,14-ben adott Jahve név, amelyet Szent Tamás az Istenre leginkább alkalmazható névnek tartott. Isten egyszerűsége azonban a természetes értelem számára készült, Isten létére mutató gondolatmenetek következménye.

  5. Bystander
    február 20, 2013

    A Josephinum Journal of Theology egyik számában (Vol 18, No. 1, 2011) William F. Murphy Jr. (tomista teológus) tollából egy érdekes részletre bukkantam, ami szinte hozzászólás lehetne itt a blogunkon, annyira idevág a tomizmus egyházi tekintély általi kitüntetésének (ld. enciklikák) jó és rossz hatásaihoz. Arra mutat rá pontosan ez az írás, hogy milyen okok vezettek a zsinat utáni időszakban a tomizmus egyoldalú háttérbe szorításához.

    Egy részletet lefordítok, aztán angolul bemásolom a bekezdés egész kontextusát is. Íme a központi bekezdés:

    “Tekintve, hogy R. Garrigou-Lagrange a Szentszék tiszteletben álló tanácsadója volt, (a ressourcement-teológusokkal szemben kifejtett álláspontja) tekintélyi beavatkozásra való felhívásként volt olvasható, amely beavatkozás később, 1951-ben, a Humani Generis enciklikával meg is érkezett.

    Marie-Michel Labourdette OP (vezető tomista teológus, előrelátóan) a következő sorokat írta Garrigou-Lagrange-nak (a történelmi pillanatban):

    ‘egy dolog van, amit mindenképpen el kell kerülnünk, ha nem akarjuk a teljes hitelvesztést kockáztatni: nem szabad azt a benyomást keltenünk, hogy a vitában csak Róma tekintélyével megtámogatva tudunk talpon maradni.’ A szöveg így folytatódik: ‘katasztrofális lenne, ha a tomizmus csak tekintélyi támogatást kérve tudná megvédeni magát.’

    Ez a katasztrófa azt a hamis felfogást konzerválná, hogy a tomizmus a Szentírással, a patrisztikával vagy a kortárs gondolkodással szemben áll, ezek kihívásainak nem tud megfelelni, illetve nem tud velük gyümölcsöző kapcsolatra lépni. Ez a nézet a zsinat után széles körben el is terjedt.”

    A fordításban található zárójeles kiegészítések az angol szövegkörnyezetből fakadó megértést hivatottak pótolni.

    A teljes részlet angolul (lábjegyzetek nélkül):

    As perhaps the leading representative of pre conciliar neo-Thomism in the
    wake of Leo XIII’s 1879 encyclical Aeterni patris, and as advisor to the Holy Office,
    Réginald Garrigou-Lagrange, OP of the Pontifical University of St. Thomas Aquinas was convinced that the new theology was a serious threat to Catholic intellectual life. He was especially alarmed by the significant departures of ressourcement thinkers from what was seen to be the venerable Thomistic philosophy for alternatives such as that of Maurice Blondel; the Dominican was also alarmed by their more sympathetic dialogue with modern and contemporary thinkers, which was to proceed alongside a growing estrangement from Thomism. Garrigou-Lagrange was, therefore, determined to sound the alarm.

    Having been denied publication in Revue thomist, his article was published
    in a (nominally) 1946 issue (actually appearing in early 1947) of the journal
    Angelicum as “La nouvelle théologie où va-t-elle?”; it is provided here in English
    as “Where is the New Theology Leading Us?” Reflecting the concerns of the antimodernist era in which Catholic theologians were required to declare their adherence to the twenty-four Thomistic theses, Garrigou-Lagrange’s essay calls into question the “new theology” being advanced – apparently as an alternative to the magisterially-specified Thomism – by Jesuits like Henri de Lubac, Jean Daniélou and Henri Bouillard, by Dominicans including Marie-Dominique Chenu and Yves Congar, by laymen like Blondel,19 and through the works of the poet Charles Péguy (d. 1914).

    For Garrigou-Lagrange, it was perfectly clear that la nouvelle théologie was leading Catholicism to a revitalized modernism through the abandonment of Thomistic philosophy combined with a more sympathetic dialogue with modern and contemporary thought. This is especially true, he thinks, in the way it has discarded the scholastic notion of truth as the adaequatio rei et intellectus (adequation, “making equal” or conformity of thing and intellect) for Blondel’s conformitas mentis et vitae (the conformity of mind and life).20 Garrigou-Lagrange asks the provocative question: “what is proposed to replace Thomism, as if Leo XIII in the Encyclical Aeterni patris had been wrong and as if Pius X, in renewing this same recommendation, had gone down the wrong path? And, where is this ‘new theology’ going, with the new teachers it has inspired? Where but on the road of skepticism, fantasy and heresy?”

    So Garrigou-Lagrange’s fundamental question concerns which philosophy these
    new theologians would propose to replace Thomism. Whereas for de Lubac, the
    philosophy of Blondel was fundamental, as we will see below, later theologians in
    this tradition like Hans Urs von Balthasar (who also drew extensively from Aquinas,
    but not in ethics) will – as one of our contributors explains – come to affirm
    a plurality of philosophies and theologies, precisely because they are seen to be
    more adequate to the Divine mystery.

    Given Garrigou-Lagrange’s respected place as advisor to the Holy Office,
    such a piece was bound to be taken as a call for authoritative intervention (which
    would come later, in the 1951 encyclical Humani generis). Labourdette, therefore,
    wrote to Garrigou-Lagrange that “[t]here is one thing that we have absolutely to
    avoid, or risk losing all credibility: giving the impression that we are appealing, to
    settle the debates, to Roman authority.” He continued …[i]t would be catastrophic
    if Thomism could only defend itself by recourse to authority.” 21 This catastrophe
    would include perpetuating the false perception that Thomistic thought was somehow opposed, or inadequate, to a fruitful engagement with Scripture, Patristic or contemporary thought (a perception that became widespread after the Council).

    Komonchak continues that “Garrigou-Lagrange’s ‘atomic bomb’ had the effect of
    so frightening the Jesuit superiors in Rome that they refused to allow the indicted
    Jesuits to reply to it; and they began to indicate reservations about their French
    colleagues, in particular the tone and content of their response to Labourdette.”
    Moreover, “no real theological dialogue was possible because the Jesuits were kept under very tight rein by their superiors.” The debate, moreover, shifted to de Lubac’s book Surnaturel (147), which will be discussed below and in subsequent essays. Thus, was squandered the opportunity for a thoughtful consideration of how the “return to the sources” should be understood in relation to Thomistic thought, while also taking into account the risks associated with a more eclectic philosophical approach. Given how ressourcement thinkers like de Lubac spent most of the decade before the Second Vatican Council “under a cloud” of suspicion, it is not surprising that there was an over-reaction against Thomistic thought in the conciliar and post conciliar years.

    Though a return to the polemical tone on the antimodernist debates is certainly to be avoided, the seriousness with which the issues at stake were taken suggests that they merit careful consideration today, especially since it seems clear that the discussions were prematurely curtailed, and also because they have again risen to the forefront based on a growing recognition of their intrinsic importance. Given our historical distance from the most heated of these debates, we can hope
    that a more complete and fruitful discussion is now possible. As we will see below,
    the contemporary interaction between Thomists and ressourcement thinkers
    indeed includes the former claiming that the postconciliar displacement of Aquinas
    as a standard theology (and philosophy) and common point of reference contributed significantly to a destabilization of Catholic theology. Though such a claim might seem unnecessarily provocative, it should not be treated as a Thomistic “declaration of war” and would seem to be at least analogous to the following statement from the new Decree (no. 9), which states “[i]t has rightly been observed that ‘the crisis of postconciliar theology is, in large part, the crisis of philosophical foundations….’”22 Because, therefore, such renewed dialogue will require the participants to have a solid training in the philosophia perennis for which Thomas is the exemplary though not exclusive representative, my thesis that the new Decree and “Theology Today” are especially apt for facilitating an ongoing conversation between these two vital streams of the Catholic tradition, seems at least plausible if not evident.

    • Bystander
      február 20, 2013

      Az engem érdeklő egyik kérdés (“gondolatkísérlet”) itt az, hogy mennyiben alakult volna másként az utóbbi másfél évszázad teológiatörténete, ha az Aeterni Patris helyett XIII. Leó egy Fides et Ratio-hoz hasonló enciklikát jelentetett volna meg? Vajon pontosan mi alakult volna másként?

      Az Aeterni Patris-t megelőzően nem létezett az egyházban filozófiai iskola melletti tanítóhivatali-tekintélyi érvelésmód, ami a modernista krízis kezelésénél már főszerepet játszott.

      • matthaios
        február 20, 2013

        Lehetséges, hogy a modernizmus teljesen elsodorta volna a katolikus egyházat, így a Fides et Ratio sem születhetett volna meg. Ki tudja?

      • Bystander
        február 20, 2013

        Igen, ez egy lehetséges válasz! Másrészt persze a Fides et Ratiot sem kell utolsó szóként értelmezni ebben a témában. A kérdés inkább az, hogy a filozófiai-teológiai gondolkodás terén mi következik a “katolikus identitásból”. Hosszú távon az lesz meghatározó az egyház életében!

        A “modern kor” egyháztörténetében az az egyik szembeötlő dolog, hogy sem a pogány ókorban, sem a skolasztika szellemi közegében nem volt ilyen defenzív a katolikus gondolkodás, mint éppen a 19-20. század fordulója körül. Korábban inkább sóként és kovászként hatotta át a keresztény teológia az idegen rendszereket.

        Kicsit olyasmi ez, mintha a 13. század egyháza nem egy Aquinói Szt. Tamás befogadásával, hanem valamilyen neo-augusztinianizmus hivatalossá tételével próbált volna reagálni az arisztotelianizmus muzulmán közvetítéssel érkező beszivárgására. Rosszul látom?

        • matthaios
          február 20, 2013

          Azok a rendszerek többé-kevésbé még “kereszténység előtti” rendszerek voltak. Viszont a modernizmus már kereszténység utáni áramlat. Ez inkább az eretnekség kategória. A kereszténység talajából kinött “tudományos forradalom” filozófia szintű feldolgozása azonban még hátra van. Van egy jelőltem arra, hogy ez melyik rendszer talaján valósítható meg. Ezt egyébként a jővő fogja eldönteni.

        • Bystander
          február 20, 2013

          “A kereszténység talajából kinött ‘tudományos forradalom’ filozófia szintű feldolgozása azonban még hátra van.”

          Ezzel a kiindulóponttal teljes mértékben egyetértek.

          Lehetne olyat mondani, hogy ha az arisztotelészi – tamási filozófiai nyelv és rendszer még történelmileg nem létezne, akkor szükségképpen ugyanazt kéne ma kitalálni / felfedezni, és egy Arisztotelészhez, illetve Tamáshoz fogható zseni ezt meg is tehetné? Ez most persze spekuláció, aminek önmagában nincs sok értelme, de mégis jól összefoglal sokmindent, amiről eddig írtuk. Ha egy képzeletbeli kortárs katolikus filozófus-zseni lényegileg szükségképpen az arisztoteliánus tomizmust fedezné fel, akkor ennek a szemléletnek van igaza. Ha a hiteles katolikus filozófia más történelmi formákat is ölthet (pl. augusztiniánus-típusú, vagy valami most még ismeretlen), akkor az az irányvétel a helyes, ami felé a Fides et Ratio nyitni próbál.

          A “modernitás” és a “modernizmus” pontos megkülönböztetése lenne még egy fontos kérdés, mert a kettő nem ugyanaz. A természettudományok nyilvánvalóan konstitutív elemei a modernitásnak. Ilyen konstitutív elem lehet még pl. a történetiséghez való új viszony, vagy az egyéni / közösségi szempontok új aránya (pl. emberi jogok). A modernitás sok elemét a kereszténység szülöttjének tartjuk, ezért a modern világot a maga egészében elhibázott lenne “eretnekségek civilizációs sikertörténeteként” minősíteni. X. Piusz a “modernizmust” határozta meg “minden eretnekségek tárházaként” („comulatio omnium haeresium”), de ezzel párhuzamosan a “modernitás” nem kapta meg az adott korszaknak kijáró leírást, és a kettő talán túlzottan egybemosódott.

        • matthaios
          február 21, 2013

          Igazából nem látom a szintézisre alkalmas versenytárs filozófia rendszereket. A posztmodern kor egyébként nem a szintézisek kora. Ha a modernitást a változások felismerésének tekintik, akkor nem modernizmusról van szó. Ha azonban a változásokat úgy tekintik, hogy ezek a kérdésessé teszik a változatlan dolgokat, akkor már modernizmusról van szó. A közhangulat, a média, a világ alig akarja elfogadni, hogy van egyáltalán valami, ami változatlan. Ennek tanúi vagyunk a politikában, a törvényhozásban, a médiában. Tény, hogy a 2

  6. matthaios
    február 21, 2013

    Valami miatt a félig kész üzenet elment. A teljes üzenet:

    Igazából nem látom a szintézisre alkalmas versenytárs filozófia rendszereket. A posztmodern kor egyébként nem a szintézisek kora. Ha a modernitást a változások felismerésének tekintik, akkor nem modernizmusról van szó. Ha azonban a változásokat úgy tekintik, hogy ezek kérdésessé teszik a változatlan dolgokat, akkor már modernizmusról van szó. A közhangulat, a média, a világ alig akarja elfogadni, hogy van egyáltalán valami, ami változatlan. Ennek tanúi vagyunk a politikában, a törvényhozásban, a médiában stb. Tény, hogy a változatlanra való hivatkozás nem tartozik ma a népszerű üzenetek közé. Ezért nem biztos, hogy korunk kedvez a szintéziseknek, ahol a változatlan és változó egyensúlyban van. De a törekvést nem szabad feladni.

    • trienti
      február 21, 2013

      Matthaios kiváló elemzését kiegészítve, az itt tárgyalt témához hozzászólva, a lényeget továbbra is kiemelve, a következő oldalt ajánlom mindenki számára:
      http://catholicchampion.blogspot.hu/2012/01/where-is-new-theology-leading-us.html
      Ennek alcíme: Save-Saint-Thomas-save-Church. Tökéletes tanács! 🙂

      Részlet a “Where is the New Theology Leading Us?” c. cikkből.

      ‘If there is one article worth putting on your read list this week, this would be it. It is titled, ‘Where is the New Theology Leading Us?’ It was originally written by the great theologian and opponent of modernism, Fr. Reginald Garrigou-Lagrange, O.P. in 1946. The article clearly demonstrates why it is so important to follow the principles of perennial philosophy, which ultimately effects how one views dogmatic and moral theology. If you are wondering why we have all of the turmoil in the Church today, it is because many of the bishops and clergy have adopted modernist principles in some shape or form, which has been long condemned by the Church. If you read many of the theologians who are hailed today as being such great theologians, such as Hans Urs van Balthasar, Henri de Lubac and Karl Rahner among others, you will observe how readily they bought into much of the modernist line of thinking. I wrote a review on Hans Urs von Balthasar’s work, ‘Razing the Bastions’ recently, and it is plain to see that he bought into many of the philosophical ideas which were explicitly rejected by the Church.

      Excerpt from Lagrange’s article:
      “The truth is no longer the conformity of judgment to intuitive reality and its immutable laws, but the conformity of judgment to the exigencies of action, and of human life which continues to evolve. The philosophy of being or ontology is substituted by the philosophy of action which defines truth as no longer a function of being but of action.”

      Thus is modernism reprised: “Truth is no more immutable than man himself, inasmuch as it is evolved with him, in him and through him. As well, Pius X said of the modernists, “they pervert the eternal concept of truth.” ‘

      Még sok érdekes, szemnyitogató cikk található a ‘Catholic champion’ oldalán. Érdemes elolvasni ezeket.

    • Bystander
      február 21, 2013

      Kedves Trienti!

      Az az elgondolkodtató, hogy szinte ugyanezeket R. Garrigou-Lagrange magáról a II. Vatikáni Zsinatról is elmondhatta volna. Most akkor kinek van igaza? G-L-nak vagy a zsinatnak?

      Matthaios azt javasolta, hogy egyik esetben se feltételezzük a Tanítóhivatal tévedését (konkrétan ld. Humani Generis és II. Vaticanum), hanem próbáljuk értelmezni ezt a helyzetet. Én ezzel egyetértek!

      Azon is érdemes elgondolkodni, hogy maga G-L, éppen a Tanítóhivatalhoz való ragaszkodásából kiindulva, nem írt volne-e Retractationes-t (mint Ágoston) vagy nem változtatott volna-e idővel bizonyos teológiai véleményein (mint Szent Tamás)? Ezért az kérdés, hogy helyes-e őt több, mint 6 évtized elteltével változatlanul idézni.

      Aki Schütz Antalt olvassa, az jól tudja, hogy ő ezt a maga esetében nem támogatná, hiszen nem így beszél Perrone-ról vagy Franzelinről. Én értem a radikalitásnak a szépségét, de a teológiai hagyomány olyan valami, amit papagályok nem tudnak továbbadni. Ahhoz emberek kellenek, akik beszélgetnek, vitatkoznak a “fides” és a “ratio” birtokában.

      Én egyetlen ponton sem térek el a II. Vatikáni Zsinat tanúsította hagyománytól, ezzel még a vitapartnereim sem vádoltak. Ilyen értelemben nem vagyok se tradicionalista, se progresszív, hanem az élő egyházhoz ragaszkodva vagyok konzervatív. Ezt nevezem teológiai középnek. A II. Vatikáni Zsinat máshol húzza meg a legitim modernitás és a modernizmus közötti határt, mint Garrigou-Lagrange. Ezért félrevezető őt ma kommentár nélkül idézni, ahogy a Fides et Ratio sem teszi ezt. Pedig ha van olyan pápa és olyan enciklika, amitől ezt elvárhatnánk, akkor az éppen II. János Pál Fides et Ratio-ja!

      • matthaios
        február 21, 2013

        Megkockáztatnám azt a kijelentést, hogy a modernitás és a modernizmus határának megváltoztatása elsősorban nem a II.Vatikáni Zsinaton történt, hanem ezután. Kétségtelen azonban, hogy az új határ meghúzásában szerepet játszott néhány zsinati teológus is. Nem biztos, hogy ez a határ most jó helyen van. Annál is inkább, mert a határt egy-egy ország, egy-egy teológus közösség, egy-egy liturgikusan kreatív pap más helyen húzza meg.

      • Bystander
        február 22, 2013

        A modernitás és modernizmus közötti határ fontos és érdekes kérdés.Szerintem messze vezetne, ha most pl. a Gaudium et Spes-t kezdenénk elemezni ilyen szempontból. Ezt a dokumentumot bizony vádolták már modernizmussal, sőt Joseph Ratzinger szerint ez amolyan “ellen-syllabus”. Ez azért határmozgást sejtet, ahogy azt a zsinati atyák közötti viták is tükrözik. Persze egy zsinat nem szokott kreatív lenni, hanem inkább bírói szerepben dönt már létező, vitatkozó álláspontok között, ha azt szükségesnek látja.

        Szerintem azonban most ne kezdjünk bele az egész zsinat értelmezésébe. Ön szerint, Matthaios, a Fides et Ratio enciklika hol húzza meg a határt modernitás ás modernizmus között? Ez itt szorosabban is témába vág, és szerintem döntően fontos kérdéseket érint.

        Ps: Most újraolvasva magam, látom, hogy nem sikerült rendesen leírnom a papagájt! Elnézést, hogy véletlenül kereszteztem a harkállyal. De azt a tételt igaznak tartom, hogy papagájok nem tudják továbbadni a keresztény értelemben vett hagyományt, mert ha valaki így fogná fel a dolgot, az a hagyomány teológiai fogalmának a teljes félreértése lenne. Azért mondom ezt így, mert a változatlan igazságokat közlő tradíciónak néha kísért egy ilyen felfogása, aminek a címerállata a papagáj lehetne.

        • matthaios
          február 22, 2013

          ‘Azért mondom ezt így, mert a változatlan igazságokat közlő tradíciónak néha kísért egy ilyen felfogása, aminek a címerállata a papagáj lehetne.’

          Az ellenkező irányú kisértés most nagyobb, mert a csábítás is nagyobb.

        • Bystander
          február 22, 2013

          “Az ellenkező irányú kisértés most nagyobb, mert a csábítás is nagyobb.”

          Ha ellenkező irányú kísértésen a hagyomány megtagadását értjük, akkor egyetértek. A probléma azonban az, hogy a hagyomány valódi befogadásától és átadásától mindkét szélsőség eltávolít (a tradicionalizmus csak látszólag áll ehhez közelebb), sőt ezek erősítik is egymást. Ma éppen a szélsőségek térnyerésének, és a hagyományhoz való “hagyományos” viszony beszűkülésének vagyunk a tanúi. Jól megfigyelhető például az, ahogy XVI. Benedek pápát liberális-konformista oldalról is erős kritikával illetik, és tradicionalista oldalról is “modernizmussal” vádolják. Erről a jelenségről beszélek, és az ő hagyományhoz való viszonyát nevezem a II. Vatikáni Zsinat által is képviselt “középnek”, ami az igazi konzervatívizmus.

      • trienti
        február 22, 2013

        Kedves Bystander!

        A “mi történt volna, mit mondott volna, ha…” helyett, azt kellene nézni, hogy konkrétan mi történt és milyen rombolás történik az Egyházon belül a modernizmus térnyerése óta. Reginald Garrigou-Lagrange O. P. tudós atya ‘Új teológiát’ érintő kritikái sajnos ma is időszerűek.

        Nem lényegtelen, hogy a II. Vatikáni Zsinat az ‘Optatam totius 16.’ ban előirányozza Aquinói Szent Tamás tanításának és módszerének követését a papképzés során: ” …az üdvösség misztériumainak minél teljesebb megvilágítása végett tanítsa meg a növendékeket arra, hogy Szent Tamást követve spekulatív módon mélyedjenek el bennük és lássák meg összefüggéseiket;[36]

        A [36] ponthoz írt magyarázó jegyzet (csak erős idegzetűeknek!):
        “[36] Vö. XII. Pius, beszéd a szemináriumok növendékeihez, 1939. jún. 24.: AAS 31 (1939), 247. lap: “A versengést… az igazság keresésében és terjesztésében Szent Tamás tanításának ajánlásával nem szüntetjük meg, az inkább ösztönzést nyer és biztos irányítást.” – VI. Pál, a Pápai Gergely Egyetemen mondott szózat, 1964. márc. 12.: AAS 56 (1964), 365. lap: “(A tanárok)
        az egyházdoktorok szavára tisztelettel figyeljenek, közöttük Szent Tamásé a legelső hely; az angyali doktornak ugyanis olyan éles az elméje, oly őszinte az igazság iránti szeretete és oly nagy a bölcsessége a legmélyebb igazságok feltárásában, megvilágításában és megfelelő egységbe foglalásában, hogy az ő tanítása a leghatásosabb eszköz nemcsak a hit alapjainak biztosítására, hanem az egészséges haladás hasznos és biztos gyümölcseinek a megszerzésére is. Vö. még Allocutio coram VI. Congressu Internationali Thomistico, 1965. szept. 10.” 🙂

        A papagály emlegetéséhez hozzászólva: http://www2.nd.edu/Departments/Maritain/etext/thomas6.htm
        Szegény pápák is mivel vannak vádolva?!…

      • matthaios
        február 22, 2013

        Egy pár szót érdemes a Gaudium et Spes pasztorális konstitucióról is beszélni. Nem hasonlítottam össze tételesen a Syllabus-szal, de az az érzésem, hogy a pasztorális konstitució nem kerül ellentmondásba ezzel. Más síkon mozognak. Egyébként a Gaudium et Spes-szel kapcsolatban “nem tradicionalista” kritika is elhangzik. Érdekes, nem annyira tomista oldalról, ugyanis egyesek túlságosan „tomistának” tartják (érdemes a Google-ban Tracey Rowland nevére keresni). Joseph Ratzinger véleménye például megismerhető Avery Dulles biboros cikkéből: http://www.firstthings.com/article/2008/08/from-ratzinger-to-benedict—17 . A cikk különben is tanulságos. mert a teljes teológiai pályát, fejlődést mutatja be.

        • Bystander
          február 22, 2013

          Én itt most elsősorban magának Joseph Ratzingernek az írásaira tettem utalást. Például ezt olvassuk tőle (egy neten keringő, nem hivatalos fordításban):

          “Let us content ourselves here with stating that the text [of Gaudium et spes] plays the role of a counter-Syllabus to the measure that it represents an attempt to officially reconcile the Church with the world as it had become after 1789. On one hand, this visualization alone clarifies the ghetto complex that we mentioned before. On the other hand, it permits us to understand the meaning of this new relationship between the Church and the Modern World. “World” is understood here, at depth, as the spirit of modern times. The consciousness of being a detached group that existed in the Church viewed this spirit as something separate from herself and, after the hot as well as cold wars were over, she sought dialogue and cooperation with it.”

          Forrás:
          Joseph Ratzinger Principles of Catholic Theology: Building Stones for a Fundamental Theology c. műve angol kiadásának 381. oldalán (és más helyeken).

          Visszatérve a Fides et Ratio-hoz, abban a Gaudium et Spes-szel és a modernitás kihívásaival összefüggésben ezt olvassuk:

          “60. A II. Vatikáni Zsinat a maga részérõl a filozófiával kapcsolatban igen sokrétû és termékeny tanítást adott. Nem hagyhatom említés nélkül, fôként ezen enciklika összefüggésében, a Gaudium et spes konstitúció egyik fejezetét, amely a bibliai antropológia afféle rövid összegzése és mintegy inspiráló forrás a filozófia számára. Ez a szöveg az Isten képmására teremtett emberi személy értékérôl szól, értelmezi az ember méltóságát és felsõbbrendûségét a többi teremtemény fölött, rámutat az emberi értelem transzcendens képességére. (80) A Gaudium et spes az ateizmus kérdésérôl is beszél, rámutat e filozófiai fölfogás tévedéseinek gyökereire, elsõsorban az emberi személy elidegeníthetetlen méltóságával és szabadságával összefüggésben. (81) Kétségkívül komoly filozófiai jelentõsége is van annak a gondolatnak, amelyet Redemptor hominis kezdetû enciklikámban idéztem, és amely egyik szilárd tájékozódási pontja meggyõzõdésemnek: ”Az ember misztériuma valójában egyedül a megtestesült Ige misztériumában világosodik meg. Ádám, az elsô ember ugyanis az eljövendônek, azaz az Úr Krisztusnak elôképe volt. Amikor Krisztus, az új Ádám kinyilatkoztatja az Atya misztériumát és az õ szeretetének misztériumát, akkor ezzel az embert is a maga teljességében mutatja meg az embernek, és megismerteti vele magasrendû hivatását.” (82)

          A zsinat foglalkozott a papnövendékek számára szükséges filozófiai tanulmányokkal is, és itteni ajánlásai kiterjeszthetõk a keresztény tanítás egészére. A zsinat ugyanis leszögezi: ”A filozófiai tárgyakat úgy kell oktatni, hogy azok a növendékeket mindenek elõtt szilárd és összefüggô ismeret megszerzésére vezessék az emberrõl, a világról és Istenrõl. Az oktatás támaszkodjék az örökérvényû filozófiai hagyományra, figyelembe véve a jelenkor filozófiai kutatásait is.” (83)

          A Tanítóhivatal egyéb dokumentumai újra meg újra megismételték ezeket az irányelveket és részletesebben is kifejtették õket, azzal a céllal, hogy biztosítsák az alapos filozófiai képzést, fôleg azok esetében, akik a teológiai tanulmányokra készülnek. A magam részérôl többször is hangsúlyoztam az ilyen jellegû filozófiai képzés fontosságát mindazok számára, akiknek egy napon lelkipásztorként kell szembenézniük a modern világ kihívásaival és meg kell érteniük bizonyos magatartásmódok rugóit, hogy megfelelôen tudjanak reagálni rájuk.”

          A modernizmussal kapcsolatban:

          “54. Századunkban a Tanítóhivatal többször is visszatért a témára és óvott a racionalizmus kísértésétôl. Ebbe a sorba tartoznak X. Pius pápa írásai, aki felhívta a figyelmet, hogy a modernizmus alapját a fenomenológia, az agnoszticizmus és az immanentizmus irányzataira jellemzõ filozófiai állítások alkotják. (66)[61] Nem feledkezhetünk meg a marxista filozófia és a kommunista ateizmus katolikus részrôl történt elutasításának jelentôs szerepérõl sem. (67)

          87 (…) A teológiai gondolkodás esetében a historicizmus legtöbbször a ”modernizmus” egyik vagy másik formájában van jelen. [93] Az egyébként jogosult törekvésbõl, hogy a teológia gondolatait a ma számára korszerûvé és feldolgozhatóvá tegyék, itt csupán annyi valósul meg, hogy átveszik az újszerû megállapításokat és a filozófiai zsargont, mellôzve a kritikai megfontolásokat, amelyeknek a hagyomány fényében alkalmasint hangot kellene kapniok. A modernizmusnak ez a formája, lévén hogy az igazságot az aktualitás aprópénzére váltja át, képtelennek bizonyult arra, hogy eleget tegyen az igazság iránti igényeknek, holott a teológia hivatása az, hogy ezt tegye.”

          Az általunk hivatkozott fordítás kapcsolódó lábjegyzetei így értékelik a “modernizmus” fogalmát:

          “[61] Ezt a hit és tudás közötti kiegyensúlyozott harmóniát fogalmazza meg a Pascendi és a Lamentabili (1907) még akkor is, ha ma már többet tudunk arról, hogy a modernista kételkedés mögött az újskolasztikus teológia és filozófia egyoldalúságának, intellektuális racionalizmusának jogos kritikája is meghúzódott. Ugyanakkor szinte már ‘az idõk jelének’ tekinthetjük, hogy a Szentatya perszonalizmusa kilenc évtizeddel ezelõtt alighanem még maga is a modernizmus gyanújába kerülhetett volna.”

          “[93] Míg a korábbiakban említett eklekticizmus és historicizmus egyértelmû szellemi magatartást, bár nehezen azonosítható filozófiai irányzatokat jelent, addig a ‘modernizmus’ kifejezés legalább annyira pontatlan és képlékeny, mint amilyen a század elején, a “modernista válság” idején volt. A szövegösszefüggésbõl úgy tûnik, hogy ez a modernizmus nem más, mint a mindenkori ‘alkalmazkodás-stratégiák’ gyûjtõfogalma, azoké a szellemi magatartásoké, amelyek a mindenkori intellektuális környezethez kívánják ‘idomítani’ a teológiai és bölcseleti gondolkodás rendszerét.”

          Megítélésem szerint a Fides et Ratio (1998) enciklika, a Gaudium et Spes zsinati konstitúcióra is hivatkozva, de az elmúlt száz éve egész filozófiai diskurzusát áttekintve, lényegesen – és XVI. Benedek feldogásával is egybehangzóan – mozdít a Pascendi enciklika (1907) modernitás- és modernizmus-felfogásán, és ez egy lényeges pont itt számunkra. Ma inkább konformizmusnak kéne nevezni azt, amiről X. Piusz írt, hiszen ez a hagyományhoz való viszonya miatt ma is hibás magatartás – II. János Pál enciklikája szerint – jelentős mértékben más tartalommal jelentkezik.

  7. matthaios
    február 22, 2013

    ‘Az általunk hivatkozott fordítás kapcsolódó lábjegyzetei így értékelik a “modernizmus” fogalmát’

    A fordítás lábjegyzete teszi ezt, de nem a dokumentum. Ez a gond sokszor a zsinat értelmezésével is. Szerintem a zsinat egyetlen pontját sem vonta vissza a modernizmusról szóló pápai dokumentumoknak, a Humani generis enciklikának. Ezt csak egyes “értelmezők” tették.

    • Bystander
      február 22, 2013

      Kedves Matthaios!

      Én most két enciklikáról beszélek, mert ez itt foghatóbb méretű számunkra. Ön úgy tekinti, hogy az Aeterni Patris-t és a Fides et Ratio-t úgy lehet egymás mellé tenni, hogy a kettő felcserélhető egymással? Vagy az egyik bizonyos pontokon felülírja a másikat? Az, hogy ez utóbbin mit kell érteni, persze mindig értelmezés kérdése (erre vonatkozólag írtam a posztot, hogy szerintem mi a szöveg koherens értelme).

      Nincs tekintéllyel felruházott dokumentum értelmezés és értelmezési viták nélkül. Nagy vita esetén néha újabb dokumentum értelmezi az előzőt. De ez a sor nem folytatható a végtelenségig…

      Mivel a Fides et Ratio-ról beszélek (melynek tartalma olyan területet fed el, amiről a zsinat kifejezetten nem beszélt), ezért a II. Vatikáni Zsinat értelmezéséről most csak annyit, hogy a zsinati atyák között nem csak a “haladók”, hanem a “konzervatívok” is úgy érezték (ld. naplók), hogy a zsinat igenis korrigálta a korábbi pápai dokumentumok néhány pontját. Erről elég Lefebvre érseket meghallgatni, mint szélsőséget. Ez viszont azt jelenti, hogy az ön kijelentése, hogy “a zsinat egyetlen pontját sem vonta vissza a modernizmusról szóló pápai dokumentumoknak”, szembe megy nemcsak a zsinati résztvevők progresszív szárnyának, hanem a konzervatív szárnynak a meggyőződésével is. Én azt a zsinati üzenet meghamisításának tartom, ha azt a zsinat résztvevőinek szándékával szemben értelmezik. A Szentírás szövegénél is a szentíró történelmi kontextusban vett üzenetét tekintjük elsődleges értelemnek. A szöveget még a sugalmazott értelemre hivatkozva sem szabad az elsődleges jelentéssel szemben értelmezni. Ez analóg módon így kell legyen akkor is, amikor sugalmazás helyet asszisztenciáról van szó.

      Ps: a FR lábjegyzetekre nem mint a dokumentum részére hivatkoztam, hanem mint olyan szövegekre, amivel jelentős részben egyetértek, ahogy ezt írtam is.

      • matthaios
        február 22, 2013

        A kérdés az, hogy mely dokumentumok, mely pontjait korrigálta zsinat. A zsinat szövegei kompromisszumok eredményei. Ezeket a kompromisszumokat a szöveg tartalmazza és nem az egyes résztvevők jegyzetei, naplói. Az össze résztvevő nem írt naplót. Ha esetleg írt is, az összes napló, jegyzet nem hozzáférhető számunkra. Szerintem XVI Benedek pápa tanácsát követve maradjunk a zsinati dokumentumoknál.

      • Bystander
        február 22, 2013

        “Szerintem XVI Benedek pápa tanácsát követve maradjunk a zsinati dokumentumoknál.”

        Én ebben eddig következetes voltam. Ez a poszt viszont egy olyan témáról szól, ahol két enciklika keretez egy 119 éves időszakot, és amely témához a II. Vatikáni Zsinat érdemben nem szólt hozzá. A téma viszont azért érdemel figyelmet, mert a tomizmus státuszával összefüggésben itt fontossá vált.

        • matthaios
          február 22, 2013

          ‘témához a II. Vatikáni Zsinat érdemben nem szólt hozzá’

          Ennek a megjegyzésnek örülök. Nagy tisztelettel megjegyezném, a Gaudium et Spes-re nem én hivatkoztam..

        • Bystander
          február 22, 2013

          “Ennek a megjegyzésnek örülök. Nagy tisztelettel megjegyezném, a Gaudium et Spes-re nem én hivatkoztam..”

          Ezt már a posztban, eredetileg is írtam és nem hivatkoztam a GS-re.

          Az úgy került elő, hogy Ön ezt írta:

          “Megkockáztatnám azt a kijelentést, hogy a modernitás és a modernizmus határának megváltoztatása elsősorban nem a II.Vatikáni Zsinaton történt, hanem ezután.”

          Amire én ezt válaszoltam:

          “A modernitás és modernizmus közötti határ fontos és érdekes kérdés.Szerintem messze vezetne, ha most pl. a Gaudium et Spes-t kezdenénk elemezni ilyen szempontból. Ezt a dokumentumot bizony vádolták már modernizmussal, sőt Joseph Ratzinger szerint ez amolyan “ellen-syllabus”.”

        • matthaios
          február 22, 2013

          Bocsánat, de az én válaszom, az Ön megjegyzésére volt válasz, amely így hangzott: “A II. Vatikáni Zsinat máshol húzza meg a legitim modernitás és a modernizmus közötti határt, mint Garrigou-Lagrange.” Itt jött be a diskurzusba a zsinat.

          Tehát a “párbeszéd”:

          Bystander:

          “”A II. Vatikáni Zsinat máshol húzza meg a legitim modernitás és a modernizmus közötti határt, mint Garrigou-Lagrange.”

          matthaios:

          “Megkockáztatnám azt a kijelentést, hogy a modernitás és a modernizmus határának megváltoztatása elsősorban nem a II.Vatikáni Zsinaton történt, hanem ezután.”

          Bystander:

          ““A modernitás és modernizmus közötti határ fontos és érdekes kérdés.Szerintem messze vezetne, ha most pl. a Gaudium et Spes-t kezdenénk elemezni ilyen szempontból. Ezt a dokumentumot bizony vádolták már modernizmussal, sőt Joseph Ratzinger szerint ez amolyan “ellen-syllabus”.

          Tényleg messzire vezetett. És amit most írtam, nem is lényeges.

      • trienti
        február 23, 2013

        Kedves Bystander!

        Az általam kiválasztott rész Szent Tamás pápai tekintéllyel kiemelt(!) jelentőségére utalt.
        Idézeteim nem a szövegösszefüggés kárára történnek. Ebben az esetben nem elítélendő szelektivitásról, hanem egy helyes sorrend felidézéséről van szó.

        Nem hiszem, hogy meddő lenne hozzászólásom az itt tárgyalt témához. Bizonyára jó néhányan értik miről beszélek, miért és mi mellett. Meglehet, hogy hivatkozásaim sem megvetendők.

        • Bystander
          február 23, 2013

          Kedves Trienti!

          A lista felkeltette az érdeklődésemet, és most olvasom az utalásokat.

          Hát azt kell mondjam, hogy az Aeterni Patris-ig, tehát a 19. század második feléig, ezek éppen hogy nem Szt Tamás kizárólagosságáról szólnak, hanem tanításának 1-1 értékes pontjáról, más egyháztanítók említése között. Vagyis ez az utalás-lista éppen arra mutat rá, hogy a pápák általában a Fides et Ratio és nem az Aeterni Patris hangsúlyai szerint gondolkodtak Szent Tamásról. Tamás egyedülálló a maga nemében, ez így van! Ha jól értem, te itt a kizárólagos egyedülállóságát szeretnéd bizonyítani? A listán szereplő idézetek ezt nem támasztják alá, sőt, néhol éppen ellenkezőleg: a szemelvények egy része éppen Tamás hibás állásfoglalásaival kapcsolatban óvja a tomistákat attól, hogy szembe menjenek a későbbi egyházi tanítással. Vagyis a hagyománnyal ezt a kizárólagosság-igényt nem lehet alátámasztani, ami a kérdés eldöntését pontifikátusoktól függetlenül megalapozhatná.

          Az idézetek alapján nekem úgy tűnik, hogy a pápák kevesebb, mint harmada lehetett tomista. Sőt, V. Piuszig (1566-1572), aki méltó módon egyházdoktorrá avatta Tamást, érdekes megjegyzések is vannak némely tomisták fanatizmusáról (erre mondja Maritain, hogy ez bizony mellőzendő).

          Köszönöm a listát! Nem tudom, hogy te megnézted-e, de ez lényegében a Fides et Ratio mellett szól. Szerintem ezt II. János Pál is ismerte, mert láthatólag ennek és Maritain gondolatainak ismeretében ír!

          Bele sem olvastál a listán általad hivatkozott szövegekbe?

  8. trienti
    február 23, 2013

    Kedves Bystander!

    Elárulnád, hogy én hol emlegettem kizárólagosságot? Nem muszáj ám engem rendszeresen és szándékosan félremagyaráznod. Szent Tamás elsőrendűségéről beszéltem, úgy ahogy az érintett pápák is tették. Lehet, hogy te nem olvastad hozzászólásaimat, hivatkozásaimat és a listát figyelemmel?
    Nyilvánvaló, hogy nem egynémely elhajló tomista példájáról van szó.
    ” XII. Pius p. (ur. 1939-58) →Humani generis enc-ja (1950) óvja a ker. filozófusokat a szenttamási elvektől való eltéréstől bizonyos modern gondolati irányokkal való kiegyezés kedvéért.”(Kat. lex.) A pápák nem rájuk gondoltak, amikor dicsértek és ajánlották az Angyali Doktor műveinek tanulmányozását és a tomizmus újjáélesztését.
    A Fides et Ratio enciklika nyilván nem lehet ellentétben a korábbi pápák Szent Tamást illető megkülönböztetett dicséreteivel és követésének erőteljes ajánlásával.

    • Bystander
      február 23, 2013

      Kedves Trienti!

      Úgy tűnt, hogy nem értesz egyet a fenti posztban foglaltakkal, ami a Fides et Ratio enciklikát összegzi. Nem félremagyaráztalak, csak az érveidet vizsgáltam meg, amelyek félreérthetőek voltak. Azt hittem, azért írsz ide, mert szeretnél választ kapni a hozzászólásodra.

      Örülök, ha a Fides et Ratio enciklika végre közös nevező a számunkra (mintha most ezt írnád)! Valószínűleg ezért látta szükségesnek II. János Pál pápa a megírását, mert hasonló vitákat kívánt nyugvópontra segíteni. Egy enciklika mindig úgy folytatása a korábbiaknak, hogy mégsem felesleges a megírása (ti. ezért írják meg ezeket). Ez olyan folytonosság, ami nem csak idézgeti a korábbiakat! Sőt, bizonyos értelemben az aktuális megnyilatkozás egy konkrét témában mindig az egész hagyomány mellett tanúskodik, az adott korban szükségesnek ítélt hangsúlyokkal, amit az egyházi tekintély hitelesít (hogy az értelmezési vitákban eligazításként szolgáljon).

    • trienti
      február 24, 2013

      Kedves Bystander!

      Az Aeterni Patrisnak, a Fides et Rationak és az Inter Munera Academiarumnak van egy közös pontja, hangsúlyeltolódás nélkül! Ez az Angyali Doktor személye, művei és mindenkori aktuális szerepe a kor tévedéseinek és megtévesztéseinek orvoslására.
      A Gondviselés jósága által a tomizmus továbbra is jelen lesz az Egyház életében és a helyes irány megtartásában.

      Matthaioshoz hasonlóan én sem értem, hogy mi a probléma világos és helyes hozzáállásunkkal? Ez a téma tényleg túl van már tárgyalva, így ehhez a cikkhez már nem szólok hozzá. Aki érteni akart, az értett.

  9. matthaios
    február 23, 2013

    Kedves Bystander!

    Azt hiszem Katolikus Szemmel néven van egy blog, amely jelentős részben tomista és nem tomista-barát nézetek megvitatásáról szól. Szerintem a blog olvasói között vannak olyanok is, akiket a téma csak mérsékelten érdekel. Miért van ez a vita? Mi van mögötte?

    Szerintem a késő középkorig a teológiai iskolák azonos filozófiai alapelvek alapján álltak. Aquinói Szent Tamás és ferences ellenfelei lényeges kérdésekben eltérő véleményt képviseltek, de a még lényegesebb kérdésekben egyetértettek. Ez nem csak hitre, hanem a filozófiára is vonatkozott. Ezt a homogenitást először a nominalizmus kezdte ki. A reformáció, Luther és a nominalizmus közti viszonnyal sokat foglalkoznak. A természettudományok (csillagászat, fizika) fejlődésével az arisztotelészi fizika helyessége megkérdőjeleződött és ezzel együtt az egész arisztotelészi rendszert vonták kétségbe. Azt nem vették figyelembe, hogy még az arisztotelészi fizika egészét sem cáfolják az új felfedezések. Az új felfedezések nyomán a filozófia területén is változás történt. A világ és az ember közti kiegyensúlyozott, ismeretelméletben is megmutatkozó kapcsolat megbomlott. Ez a folyamat Descartes-től napjainkig tart, jóllehet napjainkban vannak már olyanok, akik a középkort „barátságosabban” nézik. Ezek a filozófiák hibás kiindulásuk miatt a hitre is hatással voltak, ezzel többször szembekerültek.

    Ilyen körülmények között került egyre inkább előtérbe Aquinói Szent Tamás tanítása. Már a trienti zsinat asztalán a Szentírás mellett ott volt a Summa. Az Aeterni Patris szilárd tájékozódási pontnak szánta Aquinói Szent Tamás filozófiáját a filozófiák egyre növekvő áradatával szemben. Ez a helyzet a II.Vatikáni Zsinat után megváltozott. Ez azonban az egész filozófia háttérbeszorulását hozta magával a teológiában, a teológiai oktatásban. Szerintem a Fides et Ratio elsődleges célja ennek a helyzetnek az orvoslása volt. Az Aeterni Patris enciklikához hasonló hozzáállást már nem várhattunk, de azért ez az enciklika is elég határozott. Szent Tamásra névszerint (Angyali Doktorként is) 28 hivatkozás van a szövegben (Szent Ágostonra 8). Itt tartunk ma. Szerintem nem érdemes arról vitatkozni, hogy a tomizmus más irányzatok kárára hegemóniára törekszik. Ha hegemóniáról egyáltalán beszélni lehet, akkor ez inkább a tomista-ellenes beállítódásra jellemző. Meg kellenne nézni, hogy mekkora helyet foglal el a tomizmus a teológiai oktatásban. Sokan csak annyit tudnak a tomizmusról, hogy az valami nagyon középkori, zsinat előtti és elmaradott. Talán sikerült néhány előitéletet eloszlatni ezzel kapcsolatban. Az igazi kérdés azonban az, hogy tomizmusnak mint filozófiai (és teológiai) rendszernek van-e belső ereje ahhoz, hogy eredményekkel bizonyítsa létjogosultságát. Azt hiszem, álláspontom ebben a kérdésben világos. A tomizmus “versenyhelyzetét” illetően igen optimista vagyok. A versennyel kapcsolatban azonban nem az elfoglalt teológia katedrák számára és hasonlókra gondolok.

    • Bystander
      február 23, 2013

      Kedves Matthaios!

      Igen, néha meg kell állni összegezni. Ahogy én látom:

      (1) Amikor ezen a “Katolikus Szemmel” blogon – amely H.Gy. kinyilvánított szándéka szerint az egész egyházi hagyomány tágasságában “katolikus” – katolikus értelmiségiként írni kezdtem, akkor durva támadásokat kaptam azért, hogy nem vagyok tomista és mégis katolikusnak merem gondolni magam. Én sokszor nem is ehhez a vitához szóltam hozzá, mégis ezek a kritikák a legtöbb hozzászólásomat kísérték. Ezt a kesztyűt elfogadtam, mert érvekkel tudom védeni a katolicitásomat, ami életem középpontja, szívügyem. Az ortodoxiámat egyébként nem is érte támadás, csak ott, hogy fogyatékos a katolicizmusom, mert Szent Tamást csak az egyik egyháztanítóként tisztelem a többi között (33 van jelenleg).

      Tulajdonképpen hivatalosan itt eléggé egyszerű a képlet:

      1568: Aquinói szent Tamás egyháztanító lesz
      1879: XIII. Leo: Aeterni Patris enciklikája
      1918: Codex Iuris Canonici 589,1366: Szent Tamás A magiszter a katolikus filozófiai és teológiai oktatás számára
      1983: Canon Iuris Canonici 252: Szent Tamás ajánlott az oktatásban, mint az egyik különösen hasznos mester
      1998: II. János Pál: Fides et Ratio (ld fent. összefoglalva)

      A problémát az okozta, hogy némely tomista kommentelő az 1983 óta hatálytalanított Codex alapján, azt is illetéktelenül szigorúan alkalmazva ítélte meg az ortodoxiámat, a többi tomista pedig ezt nem korrigálta, hanem hallgatólagosan egyetértett a váddal. Így minden alkalommal nekem kellett korrigálni azt, amit tomisták tisztázhattak volna egymás között, ha az egyházunk jelen valóságához kivánjuk kapcsolni a blogon zajló vitáinkat. Erről többet talán nem is érdemes mondani. Én nem egy tomista fórumra tolakodtam be, hogy keressem a konfliktust – ez nagyon fontos szempont. Olyan tomista tendenciákkal szemben kényszerültem önvédelemre, amelyek a katolicitást szinte azonosították a tomizmussal, az 1918-as CIC alapján.

      (2) Azt nem tagadom, hogy a jól megértett és jól átadott tamási örökség pótolhatatlan kincs a katolikus egyház számára. Abban már eltérően ítéljük meg a tomizmus 20. századi háttérbeszorulását, hogy szerintem az az akkor “megvalósult tomizmus” komoly saját hibáiból is következett, nem csak buta ellenséges erők gonoszsága miatt állt elő a mai helyzet. Ennek alátámasztására belső (tomista) kritikát is idéztem, a toulouse-i dominikánus iskola vezetőjétől a római dominikánus iskola vezetőjének címezve:

      Marie-Michel Labourdette OP (előrelátóan) a következő sorokat írta Garrigou-Lagrange-nak (a történelmi pillanatban, 1950 táján):

      ‘egy dolog van, amit mindenképpen el kell kerülnünk, ha nem akarjuk a teljes hitelvesztést kockáztatni: nem szabad azt a benyomást keltenünk, hogy a vitában csak Róma tekintélyével megtámogatva tudunk talpon maradni.’ A szöveg így folytatódik: ‘katasztrofális lenne, ha a tomizmus csak tekintélyi támogatást kérve tudná megvédeni magát.’

      Ez a katasztrófa azt a hamis felfogást konzerválná, hogy a tomizmus a Szentírással, a patrisztikával vagy a kortárs gondolkodással szemben áll, ezek kihívásainak nem tud megfelelni, illetve nem tud velük gyümölcsöző kapcsolatra lépni. Ez a nézet a zsinat után széles körben el is terjedt.”

      (idézet forrása fent megjelölve)

      Véleményem szerint a tomizmus mai (méltatlanul) háttérbe szorított helyzetét, nem lehet a “meg nem értett zsenialitás” forgatókönyveszerint bemutatni. Sajnos ennél jóval bonyolultabb a helyzet. Véleményem szerint ennek a történelmi helyzetnek és az elkövetett hibáknak a meg nem értését hűen tükrözi a különböző tomista irányzatok jelenléte itt a blogon is.

      Volt egyáltalán példa arra, hogy egyik tomista korrigálta volna a másikat nyilvánvaló hibáknál az igazságnak való elköteleződés jegyében? Nem tudok ilyenről. Pedig ez nem a tomizmus és mások közötti szellemi szkander, hanem a katolikus identitás helyes felfogása.

      Másik példa: fent szerepel Tamás és Ágoston előfordulásainak statisztikája egy tomista pápa enciklikájában (én annak tartom). Nincs értelme a számháborúnak, ezért nem írom le a számokat, de én megnéztem Benedek pápa enciklikáit is – tanulságos. Vagy mondjuk a Katolikus Egyház Katekizmusát – az is tanulságos. A II. Vatikáni Zsinat dokumentumainak hivatkozásairól nem is beszélve. Szerintem úgy lehetne továbblépni, ha – Szent Tamás módján – nem csak a saját érveket, hanem az ellenérveket is felkutatnánk, mielőtt állástfoglalunk. Ezt ő a Summában található közel 3000 artikulus mindegyikáben megteszi. Az itteni tomista hozzászólásokban én ilyet nem láttam. Enélkül a tomizmus saját belső természetável kerül ellentmondásba, és ideológiává válik.

      (3) A történeti távlat valóban fontos, azzal nem is vitatkozom. Azzal sincs vitám, hogy van potenciál a tomizmusban. De ez itt a blogon szerintem azt jelentené, hogy egy-egy kérdésben meg kellene mutatni, hogy a tomista megközelítés jobban képes láttatni az összefüggéseket, vagy messzebre vezet, mint valamelyik másik. Nem pedig önmaga felsőbbrendűségi tudatával kellene védeni a tomista filozófiában rejlő szellemi potenciált. Én fogékony leszek rá, ha itt olyat kapunk a tomizmustól, amit csak az tud adni. E helyett álatlában nem érvek, hanem tekintélyi támadások és vádak érkeznek, amelyek – nem mellékesen – a kortárs egyház szívéig hatolnak. Kétlem, hogy bármilyen tomista “utópia” jegyében ez megengedhető.

      Végül egy nagyon szubjektív megjegyzés, ami hat a vitára, ezért ide tartozik:

      Matthaios: “Szerintem nem érdemes arról vitatkozni, hogy a tomizmus más irányzatok kárára hegemóniára törekszik.”

      Itt a blogon én ezt érzékelem. A tomizmus itt nem udvarias, bölcs, tekintélyes családtagként van jelen, hanem háborgó, jogait követelő, néha sértett békétlenkedő családtagként, aki állandóan a méltatlan kisemmizettségére panaszkodik. Hogy fognak reagálni erre a családban a “gyerekek”? Költői a kérdés.

      Én azért szánok minderre időt, mert felelősséget érzek a család egységéért, amihez viszont néhány dolgot tisztázni kell.

      Az egyébként a blog statisztikáiból objektíve látszik a tulajdonos számára, ha untatjuk az olvasókat. Én ezt a blogot megszerettem, ezért kész vagyok a javára alakítani a témákon.

      • matthaios
        február 23, 2013

        Kedves Bystander!

        Nekem címezte a válaszát, de mintha nem mindig hozzám szólna. Mielőtt a különböző magyar tomista irányzatok (ha vannak ilyenek) taglalásába kezdenénk, magamról csak annyit, hogy hívatásomat tekintve nem vagyok sem tomista filozófus, sem tomista teológus. A másik két (tomistának tekinthető) hozzászóló nevében nem nyilatkozhatom. A vitába akkor kapcsolódtam be, amikor szerintem nem teljesen helytálló álláspontokat olvastam a tomizmussal kapcsolatban. Nem hiszem, hogy valakit is durván támadtam volna. A támadásokra megpróbáltam érvekkel válaszolni, érveimre nem mindig érkezett érdemi válasz. Sokszor a tomizmus nem is annyira tartalmi oldalról oldalról volt megközelítve. Tomizmusra vonatkozó mélyreható ismeretekkel sem találkoztam mindig. Persze a blog nem tomista szakblog. De azért nem volt haszontalan a dolog, mert például a „duplex ordo”-val kapcsolatos „jelzőkkel bőven dúsított” indítással szemben talán sikerült felhívni a figyelmet arra, hogy a helyzet azért nem annyira egyszerű.

        Marie-Michel Labourdette OP megállapításai figyelemreméltóak, mindenesetre az idő sokmindenben igazolta. Egyházpolitikai szempontból a tomizmus vesztett. De nem halt meg, mert a vereséget szenvedett egyházpolitika még nem érv az iskola “tanítása” ellen. A tanítóhivatal pedig soha, de soha nem itélte el a tomizmust. Így maradnék a tomista „utópia” mellett. Ha a tomizmussal kapcsolatban tartalmi kérdések merülnek fel, ezekre szívesen válaszolok legjobb tudásom szerint.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Information

This entry was posted on február 11, 2013 by in Ecclesia semper reformanda, Egyházatyák, Filozófia, Teológia.

Navigáció

Enter your email address to follow this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 1 231 követőhöz

Archívum

%d blogger ezt kedveli: