A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ és a szubszidiaritás elve
A kereszténydemokrata társadalomkép egyik legfontosabb alapelve a szubszidiaritás. A fogalom meghatározását a KDNP pártalapítványának örvendetes módon megújult honlapjáról idézem:
“A szubszidiaritás elve azt jelenti, hogy a társadalom életében adódó problémát lehetőség szerint annak helyén kell megoldani. Ami a társadalom egy adott szervezeti szintjén megoldható, abban magasabb szint nem jogosult dönteni. A társadalom magasabb szervezeti szintjeinek feladata a segítés, az önszerveződés támogatása, továbbá döntés a helyi szinten bizonyíthatóan nem kezelhető kérdésekben.“
Most rögtön tegyük fel a kérdést: hogyan egyezteti össze a KDNP ezt az alapelvet azzal az oktatáspolitikájával, amely minden állami iskolát egyetlen központi szervezetnek rendel alá? Miképpen érvényesül a szubszidiaritás elve abban a rendszerben, amelyben megszűnik az iskolaigazgatók döntési joga személyi és pénzügyi kérdésekben, hiszen a 202/2012. (VII. 27.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdése értelmében a munkáltatói jogokat, a 7. § (1) bekezdés értelmében pedig a fenntartói jogokat is a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke gyakorolja?
Az Intézményfenntartó Központ 2013 január elsejétől közel 2700 iskola és 120 ezer pedagógus életének központi irányító szerve. Az iskolákban felmerülő kérdések megoldását ez a központi szerv hivatott megoldani 198 tankerületi igazgató segítségével. Hol itt a szubszidiaritás? A szubszidiaritás elve alapján az iskolákat a szülőkből és a pedagógusokból álló iskolai önkormányzatoknak, iskolaszékeknek kellene irányítaniuk állami támogatással, hiszen tevékenységükkel a közjót szolgálják. Ehelyett 2012 december végéig az önkormányzatok felügyelték az iskolákat, vagyis a szubszidiaritás korlátozottan érvényesült. A társadalom egy magasabb szervezeti szintje volt jogosult dönteni minden, az alacsonyabb szervezeti szinten felmerülő fontos kérdésben. Ennek következményeképpen az önkormányzatok nevezték ki az iskolaigazgatókat – akár a pedagógusok és az iskolaszékek tiltakozása ellenére is – , és minden, az adott önkormányzatot érintő forráselvonás, gazdálkodási kudarc, adósságcsapda, stb. közvetlenül éreztette hatását az önkormányzati kezelésben lévő iskolák életében. Most az önkormányzatoktól az iskolák az államhoz kerültek, tehát még magasabb szintre. Centralizáltabb rendszert egyetlen állam keretein belül nem lehet kitalálni.
A KDNP által propagált, felállított és vezetett Klebelsberg Intézményfenntartó Központ úgy viszonyul a szubszidiaritás elvéhez, mint a jelenlegi kereszténydemokrata oktatás-, kultúr– és valláspolitika Klebelsberg Kunó miniszter politikai örökségéhez. Tudniillik éppen az ellentéte annak.
Mint a Barankovics István Alapítvány honlapján olvashatjuk, a szubszidiaritás elvéből következik
“1) a társadalom (egyén, család, egyházközségek, lakóhelyi és munkahelyi közösségek, települések, régiók, nemzeti szervezetek, állam, nemzetközi közösségek) életének hierarchikus rendezőelv szerinti szemlélete;
2) országos és nemzetközi területi szinten a föderalista berendezkedés;
3) a széleskörű önkormányzati rendszer;
4) a szellemi életben és az oktatásban a pluralizmus;
5) demokratikus módszerek alkalmazása a legalacsonyabb közösségektől a legmagasabbakig;
6) az egyének joga és kötelezettsége a társadalom életében való cselekvő részvételre és a hatalom ellenőrzésére.
A szubszidiaritás a személy szabadságával és a közösségi életből szükségképpen folyó kötöttségeivel kapcsolatos feszültségek feloldására is szolgál. Szabályozza az egyes emberek, a kisebb-nagyobb közösségek, a társadalom és az állam viszonyát. A szubszidiaritás azt kívánja, hogy mindazt, amit az egyes ember vagy egy közösség céljának megfelelően meg tud valósítani, azt a nagyobb közösség vagy az állam ne sajátítsa ki önmagának. Ha ezt teszi, megsérti az ember szabadságát, felelősségtudatát, és lehetetlenné tenné az öntevékenységet. Az állam támogassa az embert és a kisebb közösségeket, amennyiben rászorulnak és tevékenységük megfelel a közjó érdekeinek.“
A magyar kereszténydemokraták tehát tudják, de nem teszik.
Heidl György blogja 
Világos és meggyőző elvek és érvek, új hang a zűrzavarban — köszönjük. Kár, hogy nincs olyan politikai párt és/vagy politikus, aki ezt képviselné…
Egy apró kiegészítés: az iskolai ökormányzatiság mellett bizonyos fokú (jól körülhatárolt) szakmai és gazdálkodási kontroll (pl. az ÁSz mintájára) azért talán nem lenne a gonosztól való.
Egyetértek a kiegészítéssel. Ha az állam segíti és támogatja az önkormányzó iskolát, akkor kb. úgy ellenőrizhetné, ahogyan a közfeladatokat átvállaló alapítványokat. Bár most éppen ott is bajok vannak a gyakorlatban, de az elv ugyanaz lenne.
Érdemes lenne figyelmesen elolvasni az idézetet és meg is volna a válasz a történések egy részére:
“A szubszidiaritás azt kívánja, hogy mindazt, amit az egyes ember vagy egy közösség céljának megfelelően meg tud valósítani, azt a nagyobb közösség vagy az állam ne sajátítsa ki önmagának. (…) Az állam támogassa az embert és a kisebb közösségeket, amennyiben rászorulnak és tevékenységük megfelel a közjó érdekeinek.”
A közjó érdekeinek nem minden önkormányzati képviselő-testület tudott megfelelni, ezért avatkozott is be az állam…
Jól értem az argumentumot? Mivel az önkormányzatok egy része nem tudott megfelelni a közjó érdekeinek, ezért az állam helyesen járt el, hogy minden önkormányzattól elvette az iskolákat? Vagy nem olvasom elég figyelmesen a kommentet?
Érdemes lenne figyelmesen elovasni az írást, mielőtt reagálunk rá.
Úgy érzem nem ismeri a valóságot az, aki ma elképzelhetőnek tartja :
“….az iskolákat a szülőkből és a pedagógusokból álló iskolai önkormányzatoknak, iskolaszékeknek kellene irányítaniuk állami támogatással, hiszen tevékenységükkel a közjót szolgálják…. ”
Bizonyára sok mindent számon lehet kérni a kereszténydemokratákon, vélhetően “elméletben ” ezt is, csak hiábavaló.
A szubszidiaritás elve alapján. Ezzel kezdődik a mondat. Perfect megjegyzése tehát arra vonatkozik, hogy szerinte a kereszténydemokrácia társadalomképe utópia. Eddig ezt még nem ismerte el a KDNP.
Jól értem, hogy egyetértesz perfect-tel, és szerinted is vonzó ám valóságidegen elméleti alapvetés a KDNP szubszidiaritással kapcsolatos elveinek az önkormányzó iskolák tárgyában kifejtett gondolatmenete?
Nem. A szubszidiaritás elve nemcsak a KDNP, hanem az az EU egyik alapelve is, egy egészséges társadalom működtetéséhez elengedhetetlen. A KLIK nem a szubszidiaritás elve alapján működik, azt hiszem, ez nem lehet vita tárgya. Nem fogadom el azt a választ, hogy a jelenlegi magyar valóság nem engedi meg a szubszidiaritás elvének érvényesítését. Vannak iskolák, közösségek, ahol azt szeretnék, hogy mindent felülről diktáljanak, vannak, akik ezt nem szeretnék, de képtelenek élni az önkormányzatiság lehetőségeivel, és vannak olyanok, akik szeretnék is, képesek is lennének rá, de a centralizálás, a most életbe léptetett törvények és kormányrendeletek miatt erre esélyük sincsen.
A posztban mindössze az egyik legfontosabb alapelvével kívántam szembesíteni a totális centralizálást végrehajtó, és így említett elvével ellentétesen cselekvő kormányzatot, és nem a saját oktatáspolitikai nézeteimet fejtettem ki. A hozzászólók egy része ezt nem igazán akarja megérteni. Elveket elvekkel, gyakorlatot gyakorlattal érdemes szembeállítani. Tehát, ha azt mondom, hogy a szubszidiaritás elvéből ez meg ez következik, akkor a megfelelő ellenérv annak kimutatása lehet, hogy nem, a szubszidiaritás elvéből nem ez meg ez következik, nem pedig az, hogy nem ismerem a magyar valóságot. Ez logikailag hibás érv.
Egyébként azt gondolom, hogy nem mindenhol, de sok helyen példamutatóan működtethető lenne az iskolák önkormányzata, és szomorúnak tartom, hogy a kormányzat most minden állami iskolától elveszi az öngondoskodás lehetőségét azzal, hogy majd mi megoldjuk helyetted. Minden területen ez a politika érvényesül, és ezt jól ismerjük a szocializmusból.
“Mert szűkjáratúak ugyan a tagokban szétszórt érzékszervek,
mégis sok nyomorúságos hatol beléjük, mely tompítja a gondolkodást.
Éltükben kicsiny részét tapasztalják meg az életnek,
gyorsanhalók, füst módjára lévén összeállítva elszállnak,
arról győződvén meg csupán, amibe ki-ki belebotlott
mindenfelé űzetvén – mégis (valamennyien) azzal dicsekszenek, az egészet meglelték.” (Empedoklész B2, Steiger Kornél fordítása alapján)
Kedves “Tökéletes”!
A magyar valóság is sokrétű, összetett.
… mint azt most már a poszt szerzője is kifejtette “kis flórián”-nak adott válaszában.
Kedves H. Gy., nem fogadok el alapelvként valamit azért, mert az EU egyik alapelve is. Ez a gondolkodást is ismerjük a szocializmusból. Ne érts félre, nem a szubszidiaritás elvével van bajom. Azt is gondolom, hogy az ugyan hibátlanul hangzik, hogy elvet elvvel, gyakorlatot gyakorlattal…, de a szóban forgó elv magyar valóság szerte kívánatos érvényesítésének de facto kivitelezhetetlensége rámutat egy fontos dologra. A szubszidiaritás elve, mint minden elv, korlátozottan érvényes mindazon praxisokban, amelyekre elvileg vonatkozik. Azt a választ fogadd el, hogy a magyar valóság nem engedi meg a sz. elvének maradéktalan (csorbítatlan?) érvényesítését. Ez akkor is igaz, ha, mint szembeállítás, logikailag hibás. Ha akarod, akkor sajnos. Amit a kormányzati törekvésben szomorúnak tartasz, azzal persze, szomorúan, egyetértek.
Na ja, elfelejtettem a saját nevemet is adni: kis flórián
“Nem fogadok el alapelvként valamit azért, mert az EU egyik alapelve is.” Én sem. A szubszidiaritás ügye az EU-ban is vesztésre áll, de mert az alapítók kereszténydemokraták voltak, az alapdokumentumokban még megfogalmazódott.
“Nem a szubszidiaritás elvével van bajom.” Nekem sem.
Szerintem semmilyen elv nem érvényesül csorbítatlanul a gyakorlatban – legfeljebb a peccatum originale – de emiatt nem mondanék le fontos alapelvekről. A szubszidiaritás érvényesítése az elemi szabadságvágy megélésének egyik nagyon fontos társadalmi feltétele. A mai magyar társadalom általam ismert, belakott szegmenseiben szabadságvesztést, önfeladást, megalkuvást, sorba beállást, depressziót, csömört, kiábrándulást tapasztalok. Ezen a centralizáció, az államosítás, a “mi majd megmondjuk nektek, mit csináljatok” – csak ront. Papírmasé figurákat látok mindenütt. Ha az egyiket elfújja a szél, Orbán hajtogat helyette egy másikat, kiteszi maga elé az asztalra, és tologatja ide-oda. Ez zajlik most pl. az egyetemi életben. Mint korábban, úgy most is egy alapvetően materialista-technokrata-utilitarista hatalom diktál kis hazánkban, amelynek minden hivatkozása, hitre, Istenre, kereszténységre, turulra, nemzetre, stb. puszta lózung. A KLIK az állatorvosi ló. Azt mutatja, hogy miként intézményesül a hazugság. Kereszténydemokrácia? Persze. Erre hivatkozunk, miközben államszocializmust építünk. Klebelsberg Kunó? Naná! Miközben éppen az ellenkezőjét tesszük annak, amit ő tett. Úgy mondom ezt, hogy elolvastam az összes művét.
Amit most írtál, s ami már egy kicsit közelebb lép a logikailag tiszta szembeállítások virtuális pástjáról a valóság problémái felé, nos, azzal szinte teljesen egyet tudok érteni. A peccatum originale meg nem olyasmi, amit nekünk kéne kivitelezni vmely elv, mint ideál, vagy ideális terv(rajz) alapján… az van, mint egy távoli földrész, ahol nincs áram.
Napi tapasztalatom, hogy helyi szinten nem egyszerűen nem oldódnak meg a konfliktusok, de nem is oldódhatnak meg, de nem az intézményrendszer tökéletlensége vagy a szubszidiaritás elvének tökéletlen érvényesülése miatt, hanem egyszerűen kompetens emberek és kompetens gyakorlatok hiányában. Én nem olvastam KK összes művét, de amennyire én tudom, egyik fő törekvése éppen a kompetens ember megfelelő helyre állítása volt. Ez nem mindig a probléma keletkezésének szintje.