Heidl György blogja

"A filozófia a szépségnél végződik, a teológia a szépséggel kezdődik."

Üdvtörténet és fejlődés

(Előzmény: Óriások vállán álló törpék)

A biblikus világkorszak-elmélet a keresztény középkor történelemfelfogásának alapja. Eszerint az emberiség történetének hat (vagy hét) korszaka van, amelyet majd egy hetedik (vagy nyolcadik), véget nem érő korszak követ. Burkoltan már a teremtés hatnapos leírása és a hetednapi nyugalom is a hat világkorszakra és végső nyugalomra utal, hiszen a teremtés és az újjáteremtés művei között mély analógia fedezhető fel Az újjáteremtés a teremtés helyreállításának, az emberiség üdvösségének története. A történelem Ádám bukásával kezdődik, hiszen az ezt követő események áttekinthetetlen kuszaságát egyetlen végső cél szervezi történetté: a bukott ember visszahívása Istenhez.

A Szentháromságot szemléltető ábra Joachim de Flore (1135-1202) LIber Figurarum c. könyvéből MS 255A fol.7v  (vellum)

A Szentháromságot szemléltető ábra Joachim de Flore (1135-1202) LIber Figurarum c. könyvéből MS 255A fol.7v (vellum)

Az üdvtörténet egyes szakaszait Jézus családfája alapján határozták meg, így az üdvtörténeti szemlélet legfontosabb forrása az a sokak számára furcsának, fölöslegesnek tűnő két nemzetséglista, amelyet Máté és Lukács evangéliumában találunk. Máté Ábrahámtól Jézusig sorolja fel az egymásra következő nemzedékeket, s végül így összegez: „Az összes nemzedék tehát Ábrahámtól Dávid királyig tizennégy nemzedék, Dávidtól a Babilonba való áttelepítésig tizennégy nemzedék; és a Babilonba való áttelepítéstől Krisztusig tizennégy nemzedék” (Mt 1,17). Ez három korszak. Lukács evangélista Ádámmal kezdi a családfát, és Mátét kiegészítve felsorol Ádámtól Noéig, majd Noétól Ábrahámig tíz-tíz nemzedéket (vö. Lk 3,36-38).

Az evangéliumok szerint tehát az első történelmi korszak Ádámtól Noéig tartott, a második Noétól Ábrahámig, a harmadik Ábrahámtól Dávid királyságáig, a negyedik Dávidtól a babiloni fogságig (a királyság kora), az ötödik a fogságtól Krisztus eljöveteléig. Az üdvösség története ezzel bizonyos értelemben beteljesült, Krisztus eljövetele után már minden nemzedék az idők teljességében él. Ez a korszak azonban Krisztus második eljövetelével lezárul, úgyhogy az üdvtörténet hatodik korszakának kell tekinteni. Egyesek szerint a második eljövetellel kezdődő hetedik korszak az utolsó ítéletig tart, az erre következő nyolcadik korszaknak, az örök nyugalomnak pedig már nem lesz vége, mások azonban nem tekintik önálló világkorszaknak a parúzia és az ítélet közötti időszakot.

Szent Ágoston a hetes illetve nyolcas felosztást természetes módon ötvözte a Pál apostol leveleiből kiolvasható átfogóbb korszakolással, mely szerint Ádámtól Mózesig tartott a törvény előtti időszak, Mózestől Krisztusig a törvény alatti időszak, mi a Krisztus két eljövetele közötti korban, a kegyelem korában élünk, a második eljövetel után pedig a békesség kora következik.

Minden egyes nagy világkorszak beteljesíti az előzőt, és magában foglalja a rákövetkezőt. A mózesi törvény nem érvénytelenítette a természettörvényt, hanem mintegy intézményes keretbe foglalta azt, a mózesi törvény beteljesítése pedig a szeretet (vö. Róm 13,10), hiszen Mózes Jézusra mutat, aki azt mondja: „mert ha Mózesnek hinnétek, nekem is hinnétek, mert ő énrólam írt (Jn 5,46).

Szoros értelemben véve Krisztus első eljövetelégi tart a fejlődés és az előrehaladás, mert őbenne minden megújult, és eljött az „idők teljessége.” Jézus Krisztus eljövetelét megelőzték fontos események: egy nép kiválasztása, a Törvény, a próféciák, stb., mindaz, amit az eljövetel előkészületének kell tekintenünk., és ami nem önmagában, hanem éppen a majdani esemény, a messiás eljövetele szempontjából tesz szert jelentőségre. Mivel Krisztus minden tette önkéntes, szabad döntés volt, semmiféle felsőbb hatalom, történelmi szükségszerűség nem befolyásolta. Mindent szeretetből tett, semmit sem kényszerből. A Krisztus-esemény nem determinált. “Forradalom”, újdonság, amit semmi nem múlhat felül. A „nyugalom korszakának” eljövetele sem jelent majd „forradalmi ugrást”, hiszen az Egyház életében rejtve, de megtapasztalható módon már most jelen van. Eljött, de még nem nyilvánvaló. Krisztus parúziája, második eljövetele e rejtett, jelenlévő valóság leplezetlen megnyilvánulása lesz.

Amikor egyes ókeresztény (pl. montanizmus, khiliazmus), középkori (pl. joachimizmus), és modern szellemi mozgalmak (pl. marxizmus) újabb átmeneteket (Joachim de Florisnál transitus; Hegelnél Aufhebung) feltételeztek, akkor történelemfilozófiává alakították át a bibliai üdvtörténetet. Saját tevékenységükkel szoros összefüggésben tették ezt, hiszen például Montanosz fellépését a Szentlélek uralmának kezdeteként értelmezte, ahogyan Joachim is egy új, spirituális korszak közeli eljövetelét hirdette (kb. 1260-ra datálva). Hegel logikája szerint a világszellem saját filozófiájában ismer magára a lehető legtökéletesebben, Marx és Engels szándéka szerint pedig Kommunista kiáltványuk az osztálynélküli, tökéletes társadalomhoz vezető forradalmi korszak nyitánya. Ugyanez a gondolkodásmód jellemző a „New Age” mozgalmak különféle apostolaira is.

A hagyományos, keresztény üdvtörténeti felfogás alapján tehát a revolúció és a reformáció eredetileg a teremtés és újjáteremtés teológiájának kulcsfogalmai (erről pl. G. Ladner írt alapos tanulmányokat), társadalmi-történeti eseményekre való alkalmazásuk az üdvtörténet szekularizálása. A hagyományos felfogásnak ugyanakkor szerves része az a gondolat, hogy a Krisztus két eljövetele közötti időszakban, vagyis az Egyház jelenidejében létezik fejlődés vagy inkább kibontakozás. Amint a törvény előkészítette a kegyelmet, úgy a kegyelem korában is végbemegy egyfajta felkészülés az eljövendő békesség korszakára. Hogy ez miképpen történik, azt a jelen világkorszakban élők éppen úgy nem tudják pontosan, ahogyan az ószövetségi próféciák és ígéretek valódi jelentése is csak Krisztus eljövetele után lett világos.

Lerinumi Szent Vince Commonitorium-a magyarul, ford. Csizmár Oszkár

Lerinumi Szent Vince Commonitorium-a magyarul, ford. Csizmár Oszkár

Már a korai egyház felhívta a figyelmet két kibontakozási folyamatra, a tanbeli és a szentségi kibontakozásra. Ami az előbbit illeti, Lerinumi Vince (V. sz.) fogalmazta meg maradandó érvénnyel azt, hogy az igaz hit tartalma változatlan, mindenütt, minden keresztény ugyanazt hiszi, ámde a változatlan tanítás a változó időben mintegy kibomlik: „Elődeink az egyház szántóföldjén elvetették a hit búzaszemeit. Logikus, hogy a kezdeti és a végső állapot között nincsen ellentét: az intézmény búzájának és a tanítás búzájának kalászait aratjuk, de úgy, hogy bár a kezdetben elvetett magokból az idő előrehaladtával kibontakozik (evolvatur), kitisztul (enucleetur), és kimunkálódik (excolatur) valami, a zsenge hajtás tulajdonsága semmiben sem változik meg, és bár formát ölt, alakot nyer és megmutatkoznak a különbségek, maga a dolog természete ugyanaz marad.(Commonitorium 23.11)

A látható egyház életében a történetiségnek alapvető jelentősége van. A Krisztus első eljövetele óta eltelt idő hosszúsága, az időben változó, kialakuló, felbomló társadalmi struktúrák és az emberi történelem folyamatai növelik ismereteinket arról, amit valamiképpen – ahogyan Vince leírja – már tudunk. Más szóval, az egyház eredeti tanítása, a Kinyilatkoztatás változatlan tartalma a korábbiaktól eltérő szempontokból lesz látható és felismerhető.

“Miként a világ érdeke, hogy fölismerje: az Egyház a történelem társadalmi realitása és kovásza, ugyanígy az Egyház is tudja, mi mindent köszönhet az emberi nem történelmének és fejlődésének. Az Egyháznak is javára válik az elmúlt századok sok tapasztalata, a természettudományok fejlődése és a kultúra különféle formáiban rejlő gazdagság; ezek által jobban föltárul maga az emberi természet, és új utak nyílnak az igazság felé. Hiszen az Egyház, történetének kezdetétől fogva megtanulta a különböző népek fogalmai és nyelve segítségével kifejezni Krisztus üzenetét, melyet a filozófusok bölcsességével is igyekezett megvilágítani; tudniillik azért, hogy az evangéliumot, amennyire lehetett mind az egyszerű emberek felfogóképességéhez, mind a bölcsek igényeihez alkalmazza. … Az Egyház, mivel látható társadalmi szervezete van, ami Krisztusban gyökerező egységének jele, az emberi társadalom életének fejlődésével is gazdagodhat és gazdagszik, nem mintha valami hiányozna a Krisztustól adott alkotmányból, hanem annak érdekében, hogy azt mélyebben megismerje, jobban kifejezze és korunkhoz szerencsésebben alkalmazza.” (Gaudium et Spes 44.)

Az ókeresztény kor teológusai beszélnek egy, az egyház életében sokkal titokzatosabb módon végbemenő

Nüsszai Szent Gergely (kb. 335 – 395)

Nüsszai Szent Gergely (kb. 335 – 395)

fejlődésről is. Az eucharisztia által a mulandó, romlandó emberi test egyesül a romolhatatlan isteni természettel. Az eucharisztia vételekor szentségi módon minden hívő testében megvalósul az, ami a maga teljességében a feltámadásban lesz nyilvánvaló, amikor a romlandó test feltámad a romolhatatlanságra (vö. 1Kor 15, 53-54). Irenaeus szerint a szentség vétele által az ember, aki test és lélek egysége, egyre inkább alkalmas lesz arra, hogy eljusson Isten látására, és elnyerje a romolhatatlanságot. Nüsszai Gergely (IV. sz.) pedig így fogalmaz:

Mivel az Istent magába fogadó test saját fenntartására a bort is felhasználta, a megjelent Isten pedig teste által egyesült a mulandó emberi természettel, hogy azt az istenséggel való közösségben átistenítse, a kegyelem osztásában ezért hinti szét magát teste által minden hivőben. Teste kenyér és bor, mely egyesül a hivők testével, hogy a halhatatlannal egyesülve romolhatatlan legyen az ember. Az áldás erejében adja mindezt, az érzékileg felfogható természetet halhatatlanra változtatva át.” (Nagy kateketikus beszéd 37. Vanyó László fordítása)

Advertisements

4 comments on “Üdvtörténet és fejlődés

  1. Visszajelzés: Óriások vállán álló törpék | Heidl György blogja

  2. gezabela
    szeptember 30, 2013

    nagyon jo osszefoglalo iras lett!

  3. David Vincent
    október 1, 2013

    „Az összes nemzedék tehát Ábrahámtól Dávid királyig tizennégy nemzedék, Dávidtól a Babilonba való áttelepítésig tizennégy nemzedék; és a Babilonba való áttelepítéstől Krisztusig tizennégy nemzedék”

    A 3×14-es felosztás vajon történeti szempontból is megállja a helyét, vagy csak szimbolikus üzenete van? A 3. szakasz például sokkal hosszabb a másodiknál.

    • H.Gy.
      október 1, 2013

      Nem tudom, de szerintem szimbolikus.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Information

This entry was posted on június 1, 2013 by in Egyházatyák, Filozófia, Szentségek, Teológia.

Navigáció

Enter your email address to follow this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 1 231 követőhöz

Archívum

%d blogger ezt kedveli: