Heidl György blogja

"A filozófia a szépségnél végződik, a teológia a szépséggel kezdődik."

Miért kell a latin?

Brókerek - Chicago

Brókerek – Chicago

Nem kell-e azt mondani, hogy a világnak szüksége van – gyorsírás, értékpapír-árfolyamok és testgyakorlás – mellett eszmeibb értékekre is, hogy a lélek és a szellem is kívánalmakat támasztanak az iskolával szemben, melyet buzgó, de némikép primitív szakférfiak a kettős könyvelés és a közgazdaságtan úgyszólván kizárólagos csarnokává akarnak tenni?

Évekkel ezelőtt a kezembe került egy füzetecske: “A klasszikus műveltségért.” Azonnal lemásoltam. A szerző, Balogh József leginkább Ágoston Vallomások c. munkájának fordításáról, a hangos olvasással és írással kapcsolatos publikációiról, a Bethlen-kormány angolszász politikai kapcsolatainak kiépítésében játszott vezető szerepéről ismert. Apja a rabbiképző jeles tanára volt, ő maga katolizált és a konzervatív, nemzeti politika elkötelezettje, fáradhatatlan munkása lett. Vezető helyen szerepelt a nácik halállistáján. A német megszállás után néhány nappal, 1944 áprilisában, az elsők között ölték meg.

Említett röpiratát 1934-ben, a Hóman Bálint kultuszminiszter által jegyzett új középiskolai törvény apropóján fogalmazta meg. A törvényben szerinte rossz érveléssel, pusztán gyakorlati megokolással kívántak továbbra is helyet biztosítani a gimnáziumi latinoktatásnak. A latint ekkor kötelezően nyolc évig, az ógörögöt választhatóan négy évig tanulták a gimnazisták. Csakhogy mindinkább fölerősödtek azok a hangok, amelyek a holt nyelvek helyett hasznosabbnak és ezért kívánatosabbnak tartották a modern nyelvek középiskolai tanítását. Balogh József és a Parthenon egyesület és könyvsorozat körül csoportosuló értelmiségiek ezt elfogadhatatlannak tartották, és rámutattak arra, hogy a latinra alapozott gimnáziumi tanulmányok valódi értékét nem közvetlen hasznosíthatóságuk biztosítja.

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a harmincas évek gimnáziuma erősebb és szilárdabb képzést adott sok mai főiskolánál és egyetemnél. Mostanra az ógörög egészében, a kötelező latin pedig szinte teljesen eltűnt a magyar gimnáziumokból. És miközben az egyetemekből középiskolák lettek, az érvek, amelyekkel szemben egykor a gimnáziumi latinoktatást kellett megvédeni, ma az egyetemi bölcsészoktatás ellen irányulnak.

Nem magyar sajátosságról beszélek. Az Egyesült Államokban és Európa nyugati felén éppúgy megszűnőben van az egyetemi latintanítás és a klasszikus filológus-képzés, ahogyan Magyarországon. Nálunk talán annyiban rosszabb a helyzet, hogy az utóbbi években kifejezetten gyakorlati-technokrata alapú bölcsészet-ellenes megjegyzéseket hallunk kormányzati szereplőktől, iparkamarai vezetőktől, üzletemberektől, pártmunkásoktól, miközben minden korábbinál nagyobb az egyetemeket sújtó forráselvonás. A jelen helyzetben a nehéz sorsú tudományegyetemeken éppen azok a szakok bizonyulnak a leggyengébb láncszemnek, felszámolandó úri huncutságnak, amelyek magának az európai Egyetemnek, a klasszikus Universitas-nak az alapját és lényegét adták: a latin és a filozófia.

Balogh József (1893-1944) klasszikafilológus, irodalomtörténész

Nemrég még öt önálló Klasszika Filológia Tanszék működött hazánkban. A nagy múltú debreceni intézet már megszűnt, a pécsi tanszékre pedig most mondták ki a halálos ítéletet. Megszűnik a szak, kitűnő tanárokat elbocsátanak. Miért?  Üzleti (kiadás-bevétel) alapon a latin szak és a tanszék nem működőképes. Ez az egyetem eszméjétől teljesen idegen, haszonelvű szemlélet uralkodik ma, és ennek elkötelezettjei mozgatják a szálakat a legmagasabb politikai szinteken.

Balogh József röpirata a humaniorák és a klasszikus studiumok védelmében időszerűbb 2013-ben, mint 1934-ben volt. Az alábbiakban ezért terjedelmesebb részleteket fogok közölni belőle, megtartva az eredeti helyesírást.

***

„A klasszikus tanulmányok védelme nem jelent egyben támadást a reáliák és a gyakorlati ismeretek ellen. Ellenkezőleg: hiszünk benne, hogy a humanisztikus oktatás az elmét a reáliák iránt fogékonyabbá teszi és egész embereket nevelve, egyben gyakorlati embereket is ad a közösségnek.

(…)

Érveink nemzetiek és nemzetköziek. Nemzetközi vonatkozású érveink közül soroljunk fel itt néhányat: a mai európai műveltség gyökerei a latin humanizmuson és renaissance-on tovább visszafelé haladva, a teljes latin középkoron keresztül a római birodalomra vezethetők vissza. „Műveltség” még mai is „Európát” jelent, Európa pedig mai megváltozott állapotában is az emberi gondolkodásnak római-latin formáját mutatja, mely mögött ott áll a hellénizmus, vagyis a görög ókor.

Ám egy műveltség gyökereinek megkeresése többet jelent egy fejlődésfolyamat ábrázolásánál: jelenti magának a műveltségnek mélyebb megértését, elemeiben való megragadását. Bármely oldalról vizsgáljuk is az európai kultúra gazdag épületét, mindenütt a latin elme alkotásaira bukkanunk, mint legegyszerűbb és legtöbbször mint legfejlettebb képletekre is. A politikai gondolkodás éppenúgy, mint a tudományok metodikája, történelem, jogtudomány, filozófia és orvostudomány, a kereszténységgel kapcsolatos egyházi ismeretekről nem is szólva, – mindez érthetetlen vagy csak fogyatékosan érthető, hogyha szellemi fejlődésünk folyamán nem kaptunk rá alkalmat, hogy azt az 1500 esztendőt, mely Augusztus császártól Luther Mártonig terjed, megismerjük. „Európának” ilyen összefüggő, távlati ismerete nélkül mai világunk titokzatos marad és bízvást mondhatjuk, hogy a nemzet, amely hátat fordít mindazon tapasztalatoknak és ismereteknek, amelyek a történeti-humanisztikus világképből származtathatók, eldobja magától saját szellemi fegyverzetének jelentős részét is.

A magyarságra nézve még sokszorosan veszedelmesebb kísérlet volna a klasszikus oktatás megszüntetésével elszakadni az európai multtól, mint valamely nagy nyugati nemzet számára. Helyes lesz, ha nem feledjük el, hogy fajilag és nyelvileg társtalanul állunk Európa közepén s hogy ebben a társtalanságban egyetlen istápolónk lehet,  – az a kapcsolat, amelyet a bennünket körülölelő Európával fenntartanunk és megerősítenünk sikerül. A legmagyarabb hagyományainkkal való szakítás volna hátatfordítani annak a „Rómá”-nak, vagyis annak az „Európá”-nak, amely felé Szent István, mély politikai bölcseségtől indíttatva, először tájékoztatta a magyar nemzetet.

(…)

Nem igaz az, hogy a modern nyelvek középiskolai oktatása bármiképpen is pótolhatná a klasszikus studiumokat. Tudjuk jól, és nem győzzük hirdetni, hogy szükségünk van minél több művelt magyarra, akik a világ nagy népeinek nyelvén folyamatosan beszélnek. Szükségünk van erre, közhely ismételni is, politikai, tudományos és gazdasági okoknál fogva. De egyfelől teljességgel valószínűtlennek tartjuk, hogy a középiskolai tömegoktatás valóban elmélyült modern nyelvismereteket adhat. Ám ha elfogadjuk, amit nem hiszünk el, hogy ilyen nyelvismeretek a gimnáziumban elsajátíthatók: másfelől nem tiltakozhatunk elég fennhangon ama tévedés ellen, hogy az élőnyelv tanítása bármiképpen pótolhatja a latin nyelv tanítása útján megszerezhető ismereteket. Az igazság itt az, hogy az élőnyelvek tanítása első perctől fogva egészen más célokat szolgál, mint a holt nyelveké. Iskolapolitikai zűrzavar jele, hogy két, merőben különböző tárgycsoportot egyáltalán össze lehet hasonlítani vagy beszélni róla, hogy az egyik a másik helyébe léphet.

Ha van célja az élőnyelvek – a német, francia, angol, olasz – tanításának a magyar iskolában, akkor ennek csak gyakorlati célja lehet. Vagyis az, hogy a gyermek egyik vagy másik európai nyelven megtanuljon folyamatosan beszélni, olvasni, esetleg valamelyest írni is. Ez tehát félreérthetetlen biztonsággal kitűzött gyakorlati cél, amelyet – jól tudjuk – az úgynevezett „direkt módszer” alkalmazásával iparkodik megvalósítani az iskola. Az élőnyelv-tanítás munkájának határértéke tehát meg van szabva s e határérték teljesen kívülesik mindazon, amit műveltség, szellemi élet, nemzeti gondolat alatt érteni szoktunk.

Nem lehet célja vagy legalább is nem lehet egyedüli célja a nemzeti élite nevelésének, hogy az ifjúság kezébe olyan sétapálcát adjon, amellyel könnyen bejárhatja a világot. Német, francia és angol hírlapok és menetrendek, regények és üzleti levelek folyamatos olvasása tagadhatatlanul hasznos, szükséges vagy szórakoztató, de nem téveszthető össze a nemzet magasrendű műveltségével. A világ nagy gondolataihoz, saját emberi multunkhoz: a nagy alkotásokhoz, eszmékhez és érzésekhez az út mégis sokkal nehezebb s csak az emberiség történetének megismerésén keresztül vezet. Itt vissza kell térnünk az elöljáróban mondottakra: számunkra az emberiség multja – Európa, Európa pedig nem egyéb, mint a görög-latin gyökerekből táplálkozó világszemlélet európai története – Hellász, Róma, középkor – humanizmus. Ez a fejlődésvonal vezet el bennünket a felismeréshez, hogy a latin nyelv, az irodalmi és a történeti oktatás gerince a histórián felépülő gimnáziumnak, vagyis a latin – a műveltségoktatás középpontja – a gimnázium maga.

A gimnázium sokszázados tanulmányi rendjében a szellemi és gyakorlati célok szorosan összefonódnak. ALatin tudományegyetemeknek egyetlen előkészítőjük van s ez a gimnázium. Önként értetődik, hogy a bölcsészeti karon tanított összes tárgyak alapvetése klasszikus. A régi nyelvekről nem is szólva, – sem a modern nyelvekhez és irodalmakhoz, sem a filozófiához nem lehet más úton közeledni, csak a görög és latin tanulmányokon keresztül. A teológiai tanulmány minden keresztény egyházban a görög újtestamuntumon, a latin egyházatyákon, a középkor skolasztikáján, a szentmise nyelvén épül fel. A teológus, aki nem részesült gondos latinnyelvi előkészítő oktatásban, ép oly értetlenül és tehetetlenül áll szemben tanulmányaival, mint a jogi fakultás hallgatója, aki a római joghoz nem tud közeledni másként, csak a latinnyelvű források segélyével. Rá kell-e külön is mutatnunk a görög eredetű és latinná vált szakkifejezések özönére az orvostudományban?  (….) Mindezt a laikus is bölcsen tudja, de az már kevéssé ismeretes, hogy a világ legnagyobb technikusai és természettudósai, köztük első helyen Henri Poincaré, logikai pallérozottságuknál fogva a természettudományok felső oktatásában is előnyt adtak és adnak ma is a gimnáziumot végzetteknek azokkal szemben, akik csupán reális oktatást kaptak a középiskolákban.

(…)

Végül szükség van bizonyos szkepszisre is, amikor a két holt nyelv tanítását meg akarjuk védeni. Az iskola maga nem volt és soha nem is lesz tökéletes szervezet, mert mélységesen emberi és az ember minden gyarlóságát osztja. Csupán ideológusok hihetik azt, hogy a latin-görög tanítás kiküszöbölésével a már egyszer említett „hasznos tudnivalók”-nak egész tömege számára nyílik tér a középiskolában. Megismételve, amit már mondottunk, hogy az iskola jól teszi, ha nem fordítja túlkorán a kenyérkereső pályáik igen kétes értékű ügyességei felé a fiatal elmét, ha tehát nem válik a gyakorlati ismeretek zűrzavaros vásárcsarnokává, még egyébre is rá kell mutatnunk. Az iskola szervezetével járó gyarlóságainál fogva csupán csekély részét tudja megvalósítani annak, amit tanterv és utasítások eléje szabnak. Az iskolai tanítás tehát nem törekedhetik valamely ideális eredmény felé, hanem be kell érnie, mint az életnek szinte mindig, a tűrhető kompromisszummal.

Ha tehát úgy van feladva a kérdés: a tömegiskolában mire tanítsuk meg a 10 és 18 év között a serdülő fiatalembert, a helyes válasz ez lesz: olyasmire, amit tizennyolc éves kora után már aligha hallhat, de aminek mindenkor élvezni fogja áldását. A humaniorák pedig sok százados tapasztalat szerint az elmét élesítik és pallérozzák, a világtörténeti látókört bővítik, a gondolkodási és beszélőképességet csiszolják, az anyanyelven kívül minden modern nyelvhez legalkalmasabban közelítenek, minden magasrendű studumnak – mint fentebb részleteiben is láttuk – kulcsai.

Utoljára hagytuk, mert nem szánjuk döntő érvnek, hogy a jó és tehetséges tanuló egész életére szóló örömöknek forrását viheti magával a latin-görög oktatásból. Utoljára hagytuk ezt, mert ez az igazság csak akkor igazság, ha kiváltságos tanár kiváltságos tanulóval találkozik; de ha ellenfeleinknek szabad ideologizálni, nekünk sem lehet tilos az. E sorok írója a volhyniai mocsarakban találkozott olyan fiatal német tüzértiszttel, egy birodalmi német bíróság tagjával, aki vigaszként magával vitte az öldöklésbe és a kietlenségbe a maga Horatiusát. Tudunk még ma is a humaniorák szakszerű művelésétől távolélő kiváló elméket, akik életük végéig visszatérnek Homerosukhoz. Vajjon nem kell-e ilyenek láttára gondolkodóba esni, s nem kell-e azt mondani, hogy a világnak szüksége van – gyorsírás, értékpapír-árfolyamok és testgyakorlás – mellett eszmeibb értékekre is, hogy a lélek és a szellem is kívánalmakat támasztanak az iskolával szemben, melyet buzgó, de némikép primitív szakférfiak a kettős könyvelés és a közgazdaságtan úgyszólván kizárólagos csarnokává akarnak tenni.”

Reklámok

14 comments on “Miért kell a latin?

  1. viktorpal
    június 6, 2013

    Minap egy jogszabályváltozások (áradatával) foglalkozó mérnök-kamarai képzésen Dulácska Zsolt latinul írástudó építész előadó üdítő forrásként “váratlanul a semmiből” húzta elő az alábbi mérnöki eskümintát, amely Sopronvármegye 1780. évi jegyzőkönyvébe latin nyelven bevezetve és magyar fordításban a következőképpen hangzik:

    “Én …N.N. esküszöm az élő Istenre, a dicsőséges Isten-Anyára, Szűz Máriára, az összes Szentekre, s Isten kiválasztottjaira, hogy minden munkámban, mely működési körömhöz tartozik, személyválogatás nélkül, legyen az gazdag vagy szegény, menten minden rábeszéléstől, jutalmazástól, részrehajlástól, megfélemlítéstől, gyűlölettől, szeretettől vagy rokonszenvtől, leendőimet foglalkozásom szabályai szerint fogom ellátni s amint reám bíznak, mindazt legjobb tudásom szerint hűségesen fogom elvégezni.
    Isten engem úgy segéljen és minden Szentjei!”

    (A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye, LIX. Kötet. 9-10. szám)”

    Mi minden elveszne, ha nem lennének latinul tudó tudós kollégáink, barátaink…

  2. trienti
    június 7, 2013

    Kedves H. Gy. !

    Teljes mértékben egyetértek az itt leírtakkal és az ezzel kapcsolatos teendőkkel! A latin nyelv iskoláinkba való tanítása rendkívül fontos lenne! Kérem Önt, hogy az itt leírtakat tegye szélesebb körben ismertté, másokat is megnyerve ennek a nemes és fontos ügynek.

    Kedves Viktorpal!

    Köszönjük Dulácska Zsoltnak és Önnek, hogy közzétették ezt a napjainkban is követésre méltó, ismeretlenségből előbukkant kordokumentumot. Ezt fontos lenne nagy nyilvánosság elé tárni és vissza kéne hozni a gyakorlatba ezen esküszöveg letételét a közszférában dolgozók, hivatást gyakorlók körébe.

  3. matthaios
    június 7, 2013

    Sajnos a latin nyelv utolsó bástyája, a “latin” szertartás és egyházi tudományosság is meggyengült ebből a szempontból. A 2.Vatikáni Zsinat kijelenti: “A latin nyelv használatát, a részleges jog érvényben maradása mellett a latin szertartásokban meg kell tartani.” (Sacrosanctum Concilium 36. 1. § ). Tapasztalatom (ami persze nem teljeskörű) szerint a latin nyelv eltűnése a liturgiából szinte befejezett ténynek tekinthető. Ez alól lehetnek kivételek: úgy tudom van olyan szeminárium, ahol a liturgia bizonyos részeit havonta egyszer latinul végzik. Palestrina, Bach, Mozart, Haydn, Beethoven, Liszt, Schubert stb. miséiben sem lehet az ordináriumot magyarul énekelni. A nyugati liturgia” fejlődése” a népnyelv és a latin kiegyensúlyozottabb használata mellet is megtörténhetett volna, de nem így történt.

  4. David Vincent
    június 7, 2013

    ‘Ha tehát úgy van feladva a kérdés: a tömegiskolában mire tanítsuk meg a 10 és 18 év között a serdülő fiatalembert, a helyes válasz ez lesz: olyasmire, amit tizennyolc éves kora után már aligha hallhat, de aminek mindenkor élvezni fogja áldását.’

    Ez a kulcs.
    Azt már elfogadtuk, hogy a szocialistákat zavarják a ‘sok filozófusok’. Sajnos mostanra kiderült, hogy a jelenlegi kormány sem jobb ezen a téren. Van azonban egy igen nagy különbség. Azelőtt azt lehetett érezni, hogy az idegenkedés fő oka a régi mozgalmi emberek és az egyetemi világ közti nagy kulturális, szubkulturális távolság, Most mintha mélyebb okokról lenne szó. Mintha a terület leépítése csak része lenne az öncélú, politikai haszontól mentes szép és jó elleni nemzeti szabadságharcnak.

  5. H.Gy.
    június 10, 2013

    Nagyon köszönöm a hozzászólásokat! Mindegyik megfontolandó! Különösen fájdalmas a latin elsorvadása a teológusképzésben és a liturgikus használatban. Nálunk ennek következménye például a liturgikus szövegek és egyházi dokumentumok magyar fordításainak egyenetlen színvonala. Mivel a liturgia és a tanítóhivatali dokumentumok hivatalos szövege a latin, ez több, mint nyelvi kérdés: a tanítás könnyen eltorzulhat. Egész gyermekkoromban ezt hallottam például a misekánonban: “boldogok, akiket meghív lakomájára Jézus, az isteni bárány.” Elképzeltem Jézust mint “isteni bárányt”. Rossz fordítás, teológiailag hibás asszociációkat kelt. Vagy itt van a most megváltoztatott: “mely értetek és sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára” kulcsmondat. Ez pontos nyelvileg, de nem pontos tartalmilag. Talán jobb lenne: “mely értetek és a sokaságért kiontatik a bűnök bocsánatára.”

  6. Bystander
    június 10, 2013

    Egy érdekesség: a korabeli feljegyzések szerint az I. Vatikáni Zsinaton (1869-70) kifejezetten feltűnést keltett, hogy éppen a magyar püspökök tudtak a legékesszólóbban latinul. Sőt, még az ezredfordulós szinóduson is – az akkori híradások szerint – Paskai bíboros úr általános elismerést vívott ki azzal, hogy nagyon igényes latinsággal szólt hozzá a jellemzősen modern nyelveken folyó vitákhoz.

    A latin mai (egyházon kívüli) jelenlétére érdekes példával szolgál a Wikipédia latin szekciója: http://la.wikipedia.org/wiki/Pagina_prima

    Az nem lehet, hogy az egyházon kívüli használatban ennyire visszaszorult latint az egyház teológiai okokból is háttérbe kellett szorítsa?.

    A latint egyébként úgy lehetne ma a legkönnyebben rehabilitálni, ha lenne egy olyan műholdas TV csatorna, ami a műsoraival ellenállhatatlan vonzást gyakorol a nézőkre, de a műsorvezetői csak latinul beszélnének, és mindent feliratoznának is latinul. (Bocsánat, ezt a helyzetnek címzett iróniával írom). Végülis Itáliát is a televíziózás egyesítette nyelvileg.

    Jómagam egyébként nem egyházi gimnáziumban, de latinból érettségiztem. Nem bántam meg, hogy kamaszként azt választottam (kiváló tanárunk volt), de azt is nehéz lenne megfogalmaznom, hogy mások miért kövessenek ebben.

    • H.Gy.
      június 10, 2013

      A latint teológiai okokból szerintem nem lehet célszerű visszaszorítani, hiszen a teológia nyelve a római egyházban a latin. A teológiának szerves része a saját történetéről való gondolkodás. Adott kb. 1800 év, amitől nem tekinthet el. Bárki lehet szent és egyháztanító latin nélkül is, ez nem kétséges, de nem hiszem, hogy biztos latin tudás nélkül bárki is joggal nevezheti magát katolikus teológusnak.

      • Bystander
        június 10, 2013

        Ez biztosan így van, hogy a latin a hagyománnyal való bensőséges kapcsolattartásban megkerülhetetlen a nyugati egyházban. Ezzel eszembe se jutott vitakozni!

        Inkább arra gondoltam, hogy a latin az elsorvadása előtti utolsó időszakban az egyház belső nyelvévé vált. Az kérdés lehet teológiailag, hogy legyen-e egyetlen, hivatalos “belső nyelve” az egyháznak? Jól fejezi-e ez ki az egyház katolikus identitását és küldetését? A “belső nyelv” megjelenése a hagyomány távlatában új egyháztani jelenség, ezért jogos felvetni a teológiai kérdést, ha nem is szabad elkapkodni a rá adott választ!

        Pl. a római jog is olyan mértékben egybenőtt a kánonjoggal, hogy sokszor az apostoli hagyomány részének tekintjük, pedig nem minden esetben kellene így legyen. Valószínűleg a latin korábbi egyházi státusza is részben a hagyomány latin forrásaiból, részben a római jog (és más antik, nem keresztény kulturális tényezők) erős befolyásából, részben pedig abból állt össze, hogy a tudományosság nyelve is a latin volt. Mindezt nem a latin ellenségeként írom, csak úgy érzem, hogy e túloldali szempontoknak is hangot kell adni, ha meg akarjuk érteni a latin visszaszorulásának miértjét az egyházban.

        Kileng az inga erre is és arra is, és majd remélhetőleg beáll középen. A legutóbbi zsinat értelmezésében is erősen leng még a pendulum.

        • H.Gy.
          június 10, 2013

          Az az idő a közeljövőben nem tér vissza, amikor latinul írtak, beszéltek és vizsgáztak a szemináriumokban. Nem is baj. Viszont a latin egy gondolkodásmód, legalább ezt kellene elsajátíttatni. Negatíve megközelítve: papokkal, szeminaristákkal találkozva gyakran megdöbbenek műveletlenségükön és tájékozatlanságukon. A világi egyetemek leépülése az egyházi intézményeket is utolérte. Pedig ez nem lenne törvényszerű. A római katolikus egyházi egyetemeknek és főiskoláknak azonban nem kell folyton igazolniuk a latin fontosságát, mint a világi egyetemeknek. Használják ki ezt a lehetőséget! A nagyszerű Robert Markus kb. 15 éve csodálatát fejezte ki egy magánbeszélgetésben, hogy nálunk még gimnáziumokban is tanítanak latint, miközben az USA-ban már alig van egy-két BA latin szak. Ebben mára felzárkóztunk.

  7. Visszajelzés: A boldogság záloga | Heidl György blogja

  8. Én
    június 11, 2013

    Mint latinszakos azt kell mondanom, h ez a cikk úgy baromság, ahogy van.
    A latin szobatudósoknak való, egy kalap szart sem ér. Legyen elérhető, de smiképpen sem kötelező.
    Százszor többet ér a gyerekeket ÉLŐ nyelvre tanítani. A spanyolallal, olasszal a VALÓ életben is használható tudást szerez, és a latin szókincset is begyűjti vele.
    A római, latin kultúra, mitológia ismeretéhez nincs szükség a nyelvre. Egyáltalán a római kor történelme mitől lenne előbbrevaló a görögnél v bmely másiknál?!
    Éppen azért tart ott a mai nyelvoktatás, ahol, mert az ilyen begyepesedett barmok irányítják az oktatást, holott minden tanulmány kimutatta, h a hagyományos nyelvoktatás Mo-n szart sem ér. És mi, kik néhányan vban értünk is a nyelvoktatáshoz, nem politizálunk, mert nem érünk rá, ráadásul fontosabb nekünk a tanítás, a gyerekek öröme, h nemcsak szeretnek órára járni, de tudják is, élvezik is a nyelvet.
    És most lehet nyugodtan fröcsögni, de aki nem beszél legalább annyi nyelvet , legalább olyan szinten, és nem tanít legalább annyi éve és legalább olyan eredményesen, mint én, annak szarok a véleményére -MAGASRÓL…

    • trienti
      június 11, 2013

      Én!

      Gondolja, ha sok nyelven beszél magas szinten és annyi éve tanít, nem tartozik ehhez hozzá a kulturált beszéd és az értelmes érvelés? Nem vagyok biztos abban, hogy figyelmesen olvasta el a fentebbi igényesen megírt és logikus érvekkel alátámasztott cikket. Nem a latin nyelv egyedülivé tétételéről van benne szó, hanem ennek a nyelvnek az általános műveltséget, hivatásokat és kordokumentumokat érintő fontosságáról mind világi, mind egyházi vonalon.

      Higgye el nem szégyen a latin nyelv oktatásban elfoglalt szerepének alapvető hasznosságát, szükségességét jobban megismernie más forrásokból is:

      “Akármennyire is hihetetlen, latinul tanulni több szempontból is hasznos. Ezt bizonyítja az is, hogy a legjobb gimnáziumokban (pl. Fazekas, Piarista, Eötvös stb.) a mai napig tanítják. A jogi egyetemeken és a bölcsészkarok jó néhány szakán szintén kötelező, mivel minden katolikus keresztény (illetve később részben protestáns) európai állam irodalma, történetírása, tudományossága jelentős részben latinul íródott a 17―18. (Magyarországon a 19.) századig. A latin nyelv ismerete ezért igen fontos a történet- és irodalomtudomány vagy más tudományágak művelői számára, – elég, ha csak az orvosokra vagy teológusokra gondolunk, de sok természettudomány is tele van latin, vagy latin eredetű szakkifejezésekkel.

      A latin nyelv tanulása, tudása számos más előnnyel is jár azon kívül, hogy a klasszikus irodalmi műveket – és természetesen a fentebb említett tudományos munkákat is – eredetiben olvashatjuk, megérthetjük. A latinnak ugyanis nagyon szabatos nyelvtani rendszere van, így logikus gondolkodásra és precizitásra is tanít. Ráadásul a latin tanulása által könnyebbé válik más (főleg az újlatin) nyelvek nyelvtanának és szókincsének elsajátítása is, de az angol is bővelkedik latin eredetű szavakban és a magyarban is jócskán akad belőlük.

      A latin, mivel nincs anyanyelvi beszélője, holt nyelv; mégis a mai napig az általános műveltség része – vagy legalább is a része kéne, hogy legyen, a szorosan hozzá kapcsolódó görög és római kultúrával és mitológiával együtt, hiszen a mindennapokban is lépten-nyomon találkozunk vele: egy műemléképület feliratán, egy, a sajtóban idézett közmondás által, néha valamilyen termék jelmondataként, vagy ha – ne adj’ Isten – megkapunk egy kórházi zárójelentést.

      A latin mint szaknyelv

      bölcsészlatin: történelmet és újlatin nyelveket tanulók (romanisták), művészettörténészek részére
      egészségügyi latin, orvosi latin, gyógyszerészi latin
      jogi latin, filozófiai latin
      teolgóiai latin, egyházzenei latin
      irodalom- és könyvtártudományhoz szükséges latin nyelvi ismeretek

      A fent felsorolt tudományágak, ill. szaknyelvek szókincse azok jellegzetességéből fakadóan eltérő, de mindegyiknek a klasszikus latin nyelv nyelvtana az alapja.” (latintanár.hu)

      Kívánságára tudok idézni más helyekről is a több ezerből.

  9. Én
    június 11, 2013

    Ui: A sokat hivatkozott orvosi latin pedig elsősorban görög szókincset takar… Ráadásul szintén megszerezhető egy jó angoltudással…

    • H.Gy.
      június 11, 2013

      Nagyon sajnálom, hogy latin szakos létére Ön sem olvasni nem tanult meg, sem írni, sem véleményének megfelelő módon hangot adni.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Information

This entry was posted on június 6, 2013 by in Közélet.

Navigáció

Enter your email address to follow this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 1 249 követőhöz

Archívum

%d blogger ezt kedveli: