A föld nem áru

Rajcsányi Gellért írja a Mandineren:

‘Ismételjük át a lényegét: a törvény szerint földet magyar és uniós állampolgárok szerezhetnek. Egy hektárnál többet azonban csak földművesek. Földművesnek azok a magyar és uniós állampolgárok számítanak, akiknek meghatározott mezőgazdasági vagy erdészeti képzettségük van, vagy legalább három éve mező- és erdőgazdasági tevékenységet folytatnak Magyarországon, vagy legalább 25 százalékban a tulajdonukban álló, itt bejegyzett mezőgazdasági termelőszervezet tagjai. Az unión kívüli államok polgárainak földszerzési tilalma fennmarad.”

Eddig az idézet. Mit mond erről a hivatkozott földforgalmi törvény?

“5 § 7. földműves: Magyarországon nyilvántartásba vett belföldi természetes személy, illetve tagállami állampolgár, aki e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott mezőgazdasági vagy erdészeti szakirányú képzettséggel rendelkezik vagy ennek hiányában igazoltan legalább három éve

a) mező-, erdőgazdasági tevékenységet, illetve kiegészítő tevékenységet saját nevében és saját kockázatára folyamatosan Magyarországon folytat, és ebből igazoltan árbevétele származott, vagy az árbevétel azért maradt el, mert a megvalósult mező,- vagy erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, vagy

b) a legalább 25%-ban tulajdonában álló, Magyarországon bejegyzett mezőgazdasági termelőszervezet olyan tagjának vagy részvényesének minősül, aki mező-, erdőgazdasági tevékenységet, illetve mező-, erdőgazdasági- és az azokat kiegészítő tevékenységet személyes közreműködésként végez”

Amire tehát a publicista nem tért ki: A törvény alapján földművesnek számít Magyarországon az az uniós állampolgár (“tagállami állampolgár”) is, akinek ugyan nincsen mezőgazdasági végzettsége, de részvényese egy Magyarországon bejegyzett mező- vagy erdőgazdasági tevékenységet végző cégnek, és ő maga e cég kiegészítő tevékenységében közreműködik. Elég körülményes, de éppen ezért igencsak tágan értelmezhető megfogalmazás. Eszerint földműves lehet például egy nálunk bejegyzett cég amsterdami könyvelőirodájának alkalmazottja vagy hamburgi részvényese. A kör tetszés szerint szélesíthető. Ők is  szert tehetnek akár 1200 hektár földre Magyarországon.

A mandineres szerző azt sem említi, hogy Európában a nagybirtok átlagos mérete a 2011-es adatok szerint töredéke annak, amit most nálunk törvénybe foglaltak. Svájcban 54, Hollandiában 135, Belgiumban 150, Lengyelországban 250, Franciaországban 274 hektár. Magyarországon ezzel szemben a “földműves” 1200 hektárt birtokolhat, de ha állatokat tart, akkor 1800 hektárt – ez a kedvezményes birtokmaximum.

A már idézett publicista fő tétele: „a föld materiális termelési tényező, a föld tulajdonjog tárgya, a föld – igen – áru. ”

Igaz, vannak, akik árunak tartják a földet. Talán éppen nekik készült ez a törvény. Vannak azonban olyanok is, akik szerint a termőföld nem tekinthető sem magántulajdonnak, sem árucikknek. Erre számos példát hozhatnánk a Római Birodalommal kezdve – ahol császári jóváhagyás nélkül jelentős földterületeket, sőt villákat sem lehetett szabadon áruba bocsátani – a Szent Korona tanig – amely minden nemzeti-misztikus ködösítés és felvilágosult gúnyolódás ellenére pontosan azt mondja ki, hogy a föld nem árucikk -, de mi most csak a Katolikus Egyház tanítására hivatkozunk. Ez mélyen biblikus, ugyanakkor teljesen racionális. Eszerint ugyanis a termőföld és az ivóvíz, a létfenntartáshoz nélkülözhetetlen erőforrások nem tekinthetők sem magántulajdonnak, sem árucikknek. Az ember a földnek csakis bérlője, haszonbérlője lehet. VI. Pál pápa a Populorum progressio (1967) kezdetű enciklika 23. fejezetében ennek alátámasztására Szent Ambrust idézi, aki így szólítja fel adakozásra a tehetős nagybirtokosokat: “Nem a magadéból adsz a szegénynek, hanem visszaadsz neki az övéből. Te ugyanis egyedül használod azt, ami mindenki használatára adatott. A föld mindenkié, nem a gazdagoké, csak éppen kevesebben vannak azok, akik nem használják a sajátjukat, mint azok, akik használják.”