Lovasi András az Artisjus újabb lenyúlásáról

Több oka van annak, hogy szokásomtól eltérően egészében átveszek egy bejegyzést más blogból: személyes érintettség, barátság, de legfőképpen az, hogy a törvénymódosítással az Artisjustól elvont összeg kapcsán – L. Simon László magyarázatának köszönhetően – elképesztő téveszmék fészkelték be magukat még általam kiműveltnek tartott emberfőkbe is. Sokakban most az a képzet él, hogy a zenészek – helyesen zeneszerzők és szövegírók – eddig olyan bevételhez jutottak, ami vagy nem illeti meg őket, vagy másokat ugyanígy megilletne. Az üres adathordozókat terhelő jogdíjak elosztásáról van szó. Jelentős összeg azoknak, akiktől elvették, jelentéktelen azoknak, akik két kézzel szórják a közpénzt botorságokra. Egy higgadt hangú nyílt levél következik. Sokkal higgadtabb és visszafogottabb, mint amire számítottam – és ennek örülök. 

Lovasi András nyílt levele [Frissítés! Az alábbi levélre L. Simon László itt válaszolt, a válaszra Lovasi András itt:]

Tisztelt L. Simon László!

Olvastam az újabb, a 25%-os elvonást kommentáló blogbejegyzését (“Lenyúlás” helyett célszerűbb felhasználás: higgadtan a jogdíjakról címen jelent meg), és ehhez szeretnék néhány megjegyzést fűzni, úgy is, mint szerző-előadó, és úgy is, mint egy hangfelvétel-kiadó vezetője. Először is, szerintem a zenésztársadalom felháborodását – amit szinte egyöntetűen sikerült kivívniuk a hétfői döntésükkel – talán megspórolhatták volna maguknak, ha nem az előző hét végén, a szavazást megelőző pár napban nyújtják be a módosítót, teljesen váratlanul, az érintettekkel való minden előzetes egyeztetés nélkül. S bár gondolhatnánk, hogy ez improvizáció, és csak hirtelen körülnéztek, hol van még valami vihető, de az írásából egy komoly koncepció látszik kibontakozni. Kérdezem én, ha ennyire komolyan veszik a popzene felvirágoztatásának ügyét, akkor én (és gondolom, kollégáim többsége) miért pont ebből a blogból értesülök róla először?

Eddig ugyanis csak pénzt vontak el tőlünk. Először a PANKKK folytatására az Önök által is dicséretesen megszavazott (bár viccesen kevés) 90 milliót vitte el az első Matolcsy-csomag, aztán az Artisjus Alapítvány premizálási összegeit irányították át az NKA-ba, többek között lehetetlen helyzetbe hozva ezzel számos olyan komoly művészünket, akik teljesítményét sajnos csak egy szűk réteg és a szakma értékelte nagyra, a piac nem. Itt elsősorban a kortárs komolyzeneszerzőkre gondolok. Nyilván most ők is pályázhatnak, de gondolja el, hogy milyen különbség van egy talán megnyerhető pályázat talán majd valamikor kifizetett pénze, és a között a néhány százezer forint között, amire minden évben számíthattak, és aminek érkezéséig bátran el tudtak adósodni. De ezt nyilván tudja, hiszen anno Önnel tárgyaltak az Artisjus képviselői, mielőtt aztán azt a néhány százmilliót átirányították az NKA-ba. Akkor még legalább szóltak előre…

És most néhány szót az Artisjusról, az EJI-ről és a Mahaszról.

Rengeteg kollégám rengeteget panaszkodott rájuk. Én is. Hiszen ahol pénz van, azokra mindig gyanakodva nézünk, miért ennyit kapok, miért nem többet, ezek ott mutyiznak a pénzemmel stb. Valószínű, sokszor joggal. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy az utolsó pár évben mindhárom szervezet, azaz az EJI, a Mahasz és az Artisjus is (amiket egyébként egyesületként működtetünk, igen, ezek a látszat ellenére a mieink) sokkal átláthatóbb, demokratikusabb lett. Az Artisjusnál – amelyik a legreménytelenebbnek tűnt – fiatalok kerültek a vezetésbe, a kérdéseimre végre válaszokat kapok, hogy mi miért ennyi stb. És persze van még mit javítani rajtuk, de azt is látom, hogy azok, akik valóban részt akartak venni a döntéshozásban, követni akarják a pénzeik útját, azok igenis átláthatják ezeket az intézményeket. Én nem tartozom közéjük, de azok közé sem, akik a megszokott nótát szajkózzák: „Jaj, hát ezek úgyis ellopják a pénzem…” – nyilván sírni sokkal kényelmesebb, de most nem mennék bele a magyar panaszkultúra kifinomult mélységeibe, amire Ön azért finoman rájátszik az írásában, a popipar és környező infrastruktúra berkeiben nem túl népszerű intézményt bírálva.

Lehet, hogy Önnek nem tetszik az, hogy játszási gyakoriság, koncertek száma alapján osztják fel a beérkező pénzeket, de talán fontos tudnia, hogy az Artisjus tagsága döntött így a felosztási szabályzatot megalkotva, néha módosítgatják is, ha úri kedvük úgy hozza, lévén az ő pénzük, hát hadd osszák úgy, ahogy jólesik nekik, biztos nem mindenkinek tetszik, de  kisebbség mindig van, például én, akinek az utolsó közgyűlésen egyik kollégája sem került be az elnökségbe, akit szeretett volna ott látni. Tudomásul vettem. És azért különítettek el anno 10%-ot a bejövő pénzekből (vagy mondtak le róla nagyvonalúan, ha úgy tetszik), mert szerettek volna szociális, kulturális stb. célokra juttatni: Na, ebből vittel el Önök 7%-ot, és hagytak 3-at, mondván, majd Önök tudják, hogy kell azt elkölteni, nem pedig mi.

Más. Nem tudom sok-e a 23%, amit állítólag az Artisjus működési költségként eltesz, de most megnéztem egy kifizetési papíromat, amin bizony 17% levonás szerepel. Vagy engem vágnak át, vagy Ön dolgozik rossz adatokkal. Amúgy azt gondolom, abban sincs igaza, hogy majd az NKA ezt olcsóbban csinálná. Mit is? Olcsón szétosztani a pénzt? Hiszen valószínűleg ez az Artisjusnak is menne. Ülnének hárman egy íróasztal mögött, jönnének a pályázatok, ennek adjunk Lacikám, ennek ne. Aztán indulnának az NKA számlájáról az utalások… Igen ám, de hogy kerülne a számlára a pénz? Fillérenként gyakorlatilag. Valószínűleg begyűjteni, behajtani jóval nehezebb, mint elkölteni. Egyébként ezzel a 17%-kal, az európai jogvédők középmezőnyében van az Artisjus az évkönyve szerint, amiben megnéztem a gazdálkodásuk adatait. Amúgy gondolom, Önöknek (már az NKA-nak) nincs meg az infrastruktúrájuk, hogy szinte fillérenként begyűjtsék ezt a pénzt. Nyilván az Önök 25%-át is az Artisjusszal gyűjtetik majd be. Nyilván nem is érdemes egyelőre egy az egyben felszámolni. Tényleg, az Önök részéből is engedik majd levonni a 23%-ot (vagy a 17-et)? Vagy esetleg amikor az NKA része jön, akkor ingyen dolgozik az apparát? (Innentől fejszámolás következik, ami a lap alján olvasható el.)*

És most arról, ami igazán bosszant, azon kívül persze, hogy kevesebb pénzem lesz.

Önök most – írása szerint – olyasmit akarnak tenni a popzene felvirágoztatására, amit már Önök előtt csináltak több-kevesebb sikerrel. Amit célkitűzésként leírt, az pontról pontra megegyezik a PANKKK célkitűzéseivel, aminek maradékát a Matolcsy-csomag söpörte el ugye. Az Artisjus és az EJI is kiír-kiírt (?) pályázatokat évről évre hasonló célokkal, mint amiket Ön deklarált.

Mi lesz az, amit Önök annyival jobban csinálnak majd ezek helyett, ami majd jobb lesz az egész zenésztársadalomnak?

Az összes elvonást, mind a 700 millió forintot a műfajra költik? Mert az tényleg elég sok nekünk. Igaz nem sokkal több, mint egy átlagos magyar film költségvetése, de anno a PANKKK ennél jóval kevesebből támogatott több mint ezer koncertet, száznál több albumot, úgyhogy az bizony meglátszana rajtunk. De ugye nem ez lesz? Félek, hogy nem. Hisz ezt büszkén lehetne vállalni, egyeztetni velünk, és valószínűleg én lennék az egyik leglelkesebb támogatója az ügynek. Sajnos úgy tűnik, a blogjában belengetett fényes pophajnal csak egy a szokásos politikusi gumicsontok között. Sőt, ugye lesz ez még rosszabb is nekünk?

Amúgy írásának állításával ellentétben egyetlen európai országban nem osztja az NKA-hoz hasonlatos állami mecenatúra a pályázati pénzeket, és abban a három országban, ahol valóban nem a jogkezelőhöz lehet pályázni, ott is egy, a jogkezelő által felügyelt grémium dönt a pályázatokról. Nálunk most szűnt meg ez a lehetőség. És nem szívesen jövök ezzel, biztos unják már, de az se bizalomnövelő tényező, amikor az Önök párttagsága már szinte kérkedik vele, hogy közbeszerzési eljárást, pályázatot nem is lehet nyerni mostanában a Közgép vagy valamelyik leágazásának valamilyen szintű közreműködése nélkül.

Az amúgy is forráshiányos magyar popipar (bocs, manufaktúra), ha legalább látszatra versenyben akar maradni a nyugati kollégákkal (amivel a közönség nap mint nap óhatatlanul összehasonlítja), akkor külső forrásokra van szüksége az egyre (lásd most is) csökkenő bevételei mellé, tehát pályázni fog, technikára, színpadképre, hangfelvétel-készítésre, külföldi turnéra, ahogy eddig is tette. Néha nyert, néha nem. Ez egy rendkívül megosztott szakma, sok ízlésbéli, politikai stb. erővonal mentén, de azért ismerjük nagyjából egymást, egymás munkáit, bármilyen meglepő, a fiatalokat is, és higgye el, ha a fejlesztési pénzeket ilyen kiegyensúlyozottan osztanák el Önök, mint a mi döntéshozóink, még ennél is népszerűbb lenne az – amúgy is rendkívül:) – népszerű pártja.

Szóval én, már bocsánat, de nem bízom Önökben. Nem csak Önökben, azokban sem bíztam. Egyszerűen a politikusok logikája szerint az egy jó dolog, hogy odajárulunk a pénzesdombhoz, aminek a tetején Önök ülnek, és a marakodóknak nagy kegyesen ledobálnak pár aranyrögöt. A mi pénzünkből. Gondolom, a minimum az, hogy csöndben maradunk. Persze sokan udvarolnak is majd közülünk, Önök pedig elégedetten udvaroltatnak maguknak. És minden évben újra. Micsoda szép művészsereg leszünk! Ez aztán a biztos út a neutrális, semmit sem akaró, gyáva vagy éppen az aktuális kurzus hóbortjai szerint készülő produkciókhoz! És nincsenek illúzióim, amit Önök elvettek, azok sem fogják visszaadni, ha véletlenül majd ők jönnek. Ők is szeretik, ha szép tiszta a seggük.

Lovasi András

* Ha feltételezzük, hogy Önök a képzeletbeli számlámra bejövő – mondjuk – 100 Ft-ból egyből lekapják a 25%-ot, az Artisjus a maga 17%-át, akkor egyből csak 58 Ft-om van. Ebből lejön a 16%-os SZJA, marad 48 Ft. Egyszerű magánszemélyként a 100 Ft fölött be kell fizetni 27% egészségügyi hozzájárulást is.

Tehát (remélem, jól számolok) 127 Ft beszedése után én kapok 48 Ft-ot, a maradékból 17 Ft az Artisjusé, 62 Ft pedig az államé. Hát lehet, hogy sok az Artisjus 23%-a (vagy 17%-a), de a különböző jogcímeken az államnak fizetett pénz mintha kicsit több lenne, igaz, legalább pályázhatok majd egy részére.