Heidl György blogja

"A filozófia a szépségnél végződik, a teológia a szépséggel kezdődik."

Miért szül gyűlöletet az igazság?

Nehéz a bloggerek élete. Persze, ha valaki lenge öltözetben kiáll a sarokra, ne csodálkozzon, ha leszólítják. Itt van ez a legutóbbi, ironikus, nem különösebben figyelemre méltó szösszenet, amelyet a közállapotaink miatt érzett csalódás diktált.

Erre becsörtet valaki, és többfrontos harcot indít. Egyrészt a magyar nyelv, másrészt szerény személyem, harmadrészt az úgynevezett „Lukács-óvoda” filozófusai ellen, bár szerintem ilyenek nincsenek. Töröltem a megszólalásait, mert ezen a fórumon más hangnemhez szoktunk. Erre felhív telefonon, és megtudom, hogy ortodox (értsd: görögkeleti) keresztény, jó barátom jó barátja.

Elgondolkodtatott a helyzet. Hogyan van az, hogy ilyen heves indulatokat, már-már gyűlöletet vált ki egy glossza és néhány név egy, magát kereszténynek valló emberből? Mi történik ebben az országban? Miféle szellemi-intellektuális kloáka gyűjti egybe és zúdítja a nyakunkba a mocskot, amitől szenvedünk?

Ez a kloáka a hazai politikai élet. Aki ebben megmártózik, az beszennyeződik, és ha tapicskol benne, másokat is bepiszkít. A minap kaptam egy levelet valakitől, akinek a figyelme és barátsága nagyon megtisztelő számomra. Féltve óv, nehogy valamiképpen belekeveredjem a politikába, mert, mint mondja, „a politikusok elvesztették a józan mértéket.” Mérték- és észvesztést látunk általában is a közéletben, ezért uralja azt a gyűlölet. A csatatér minden egyes harcosa meg van győződve a maga igazáról, és emiatt gyűlöli a másikat és a másik igazságát.

Szent Ágoston - BotticelliHogyan lehet szabad az az ember, akinek erejét-idejét felemészti a másik gyűlölete? És ha nem szabad, hogyan lehet boldog? Szent Ágostonnal együtt feltehetjük azt a mélyebbre vezető kérdést, hogy miért szül gyűlöletet az igazság. „Talán mert úgy szeretjük az igazságot, hogy akik mást szeretnek, azok szeretetük tárgyát igazságnak akarják tudni, és mivel nem akarnak csalódni, nem akarnak megbizonyosodni arról, hogy csalódnak? Így hát amiatt gyűlölik az igazságot, amit az igazságért szeretnek. Szeretik, ha az igazság kiderül, de gyűlölik, ha rossz fényt vet rájuk. Minthogy csalódni nem, csalni viszont akarnak, szeretik az igazságot, ha megmutatkozik, és gyűlölik, ha megmutatja őket. Az igazság pedig azzal fizet meg nekik, hogy akaratuk ellenére leleplezi azokat, akik nem akartak általa lelepleződni, önmagát viszont nem leplezi le előttük. Igen-igen, így akar elrejtőzni az emberi lélek is, így a vak és bágyadt, a gyalázatos és csúf, miközben nem akarja, hogy bármi is rejtve maradjon előtte. Azt kapja viszonzásul, hogy ő maga nem marad rejtve az igazság előtt, az igazság azonban elrejtőzik előle. S még így is, holott szerencsétlen, inkább örül az igaz, mintsem a hamis dolgoknak. Akkor lesz tehát boldog, ha miután már semmilyen nehézség nem akadályozza, egyedül annak az igazságnak örvendezik, amely minden igaz dolgot igazzá tesz.”

Reklámok

23 comments on “Miért szül gyűlöletet az igazság?

  1. Anettka van de Mért
    december 17, 2013

    Sajnálom. Nekem akkor volt egy nagyon hasonló élményem, amikor tavaly ilyenkor voltak a diáktüntetések. És az a nagyon furcsa tapasztalat, hogy nincs közmegegyezés arról, hogy mi jó és mi rossz, csak bemerevedett álláspontok vannak, és aki nem azt gondolja, az áruló. És ebből adódóan nincs semmiféle szolidaritás.

    • IMB
      december 17, 2013

      Van, aki azt gondolja, ez nem véletlen:
      http://hafr.blog.hu/2013/12/16/az_illegitim_rendszertol_a_bal-jobbik_koalicioig
      Persze szerintem a közös morális mérce ellehetetlenítése legalább 24 éve folyik (és nem feltétlen tudatosan, hanem ösztönösen).

      • Anettka van de Mért
        december 17, 2013

        Én akkoriban nem éltem Magyarországon, meg amúgy is túl kicsi lettem volna. Volt közös morális mérce?

        • IMB
          december 17, 2013

          Talán a Kádár-rendszerben, a rendszer ellen. Talán.

        • David Vincent
          december 17, 2013

          Minden rossz megvolt már a Kádár-rendszerben is, legfeljebb nem került felszínre. A nemzet karaktere erősebb az aktuális politikai rendszernél, így bizonyos minták újra meg újra a felszínre bukkannak. A Fidesz viselkedése például a 80-as évek elejét idézi.

  2. HA
    december 17, 2013

    A Tanulgatok beszélgetés részében említést tettél a szabadságról. Erre tegnap este muszáj volt elolvasnom a János evangélium vonatkozó részét, amiben Jézus azt tanítja: “az igazság szabaddá tesz benneteket”. S erre tessék 🙂
    Bár lassan tanulgatok, mint egy kis elefánt, azt már sokszor tapasztaltam, hogy a szabadság megneszelése (a másik emberben “lakó” szabadság megneszelése) sokakból dühöt, szintén sokakból csendes, de következetes elutasítást vagy ignorálást vált ki. Számomra a mai napig érthetetlen és feldolgozhatatlan, hogy mennyien vannak, akik nem hajlandóak átgondolni szinte semmit, ha az nem az aktuális ízlésüknek megfelelő(nek tűnik első pillantásra), sőt milyen sokszor van az, hogy pillanatnyi lelkiállapotuknak megfelelően nem hajlandóak jól érteni a másikat. És még nem sikerült rájönnöm, hogy hogy tudnám elérni azt, hogy a másik ember azt értse, amit közlök. Kicsit attól tartok, hogy nem is lehet elérni. De ha valakinek van jó tanácsa, ossza meg.

    • H.Gy.
      december 17, 2013

      A Vallomások 10. könyvében, ahonnan a fenti idézet is származik, Ágoston hasonló kérdést tesz fel. Szerinte a megértés csak a szeretet és bizalom közösségében lehetséges. Hosszabban fejtegeti ezt a 3-4. fejezetben, most egy részletet idézek innen: “Tehát mi célból … vallok színed előtt az embereknek is betűimmel arról, hogy most ki vagyok én, s nemcsak, hogy egykor ki voltam? Ez utóbbinak ugyanis láttam az értelmét, és meg is emlékeztem róla. Sokan azonban azt is tudni szeretnék, hogy ki vagyok most, ebben a pillanatban, amikor vallomást teszek. Vannak köztük olyanok, akik ismernek engem, s vannak, akik nem ismernek: akik hallottak valamit tőlem vagy rólam, de fülük nem tapad a szívemre, ahol az vagyok, aki vagyok. Azt akarják tehát hallani vallomásomban, hogy mi vagyok belül, ahová nem képes behatolni sem a szem, sem a fül, sem az elme – mindenesetre hajlandók hinni nekem. De vajon megismernek-e? Jóságuk forrása, a szeretet mondja meg nekik, hogy nem hazudok, amikor magamról vallok; a bennük lévő szeretet hisz nekem.”
      Vagyis a megértés valójában a “bennünk lévő szeretet” műve. A szeretet, amelyről Ágoston itt beszél, az én értelmezésemben a Szentlélekkel azonos. Az a megdöbbentő tehát az interperszonális megértésben, hogy – legalábbis Ágoston szerint – csakis transzcendens módon valósulhat meg, mert az egymás felé forduló személyeket egymással ontológiailag összekötő szeretetben történik. (Bocsánat az idegen szavak miatt!)

      • Kendeffy Gábor
        december 17, 2013

        “Az a megdöbbentő tehát az interperszonális megértésben, hogy – legalábbis Ágoston szerint – csakis transzcendens módon valósulhat meg, mert az egymás felé forduló személyeket egymással ontológiailag összekötő szeretetben történik. ”
        Ez szerintem nagyon fontos mondat és nagyon igaz Ágostonra, ugyanakkor azt is mondanunk kell, hogy bizonyos értelemben a “nem-megértés”, vagyis az “egyetnemértés” is ebben a szeretetben történik. Ebben a mondatodban ugyanis nincs elkülönítve a “megértés” szó több értelme: /1/intellektuálisan megértjük, amit mond v. tesz, /2/ megértjük, miért mondja v. teszi, /3/ egyetértünk vele, vagy legalábbis elfogadjuk tőle, hogy ezt mondja v. teszi). Ágoston szerint a másikban csak célnak és soha nem eszköznek tekintendő az, ami (aki) Istent szereti vagy szeretni képes, maga az empirikus én – társadalmi szerepeiben, testi meghatározottságában nem. Na már most, ami Istent szeretni képes a másikban, de nem teszi, azt megértjük /1,2/, de nem értjük meg /3/, azt meg végképp, ami az illető jelenség-énjéhez tartozik. (Elnézést, hogy kantiánus az az Ágoston, akit ismerek.) Tehát szeretetben elutasítani. És ebben van valami hátborzongató.

        • H.Gy.
          december 17, 2013

          Nem az uti-frui felől közelítem ezt a kérdést, hanem a Vallomások fenti, szerintem perszonalistának nevezhető hermeneutikája felől. “Mi vagyok belül, ahová nem képes behatolni … az elme sem.” Olyasmit akar megismerni az, aki arra kíváncsi, hogy mi a másik most (s nem hogy mi volt), ami nemcsak érzékszervvel, de értelemmel is megragadhatatlan. A most nagyon hangsúlyos, mert ez az, ami nem elmesélhető, nem kimondható, nem instrumentalizálható. Merész utalással Kiv 3,14-re: “ahol az vagyok, aki vagyok,” a kimondhatatlan istennévre.

        • HA
          december 18, 2013

          Sosem használnám a “megértés” szót a /3/ értelemben. Annyira félreérthető, hogy szinte biztosak lehetünk a meg nem értésben (/1/ értelemben). Úgy gondolom, szükséges kihasználni a magyar nyelv gazdagságát. “Értem a szavaid, megértem, miért mondod, de nem értek egyet.”
          Amúgy másik nagy dilemmám, hogy hogyan közelítsek meg valakit “hatékonyan”, aki pl. nem épp isteni erők (ezoterikus tanok, jelenségek, hovatovább jelenések stb) rabságában kínlódik (szó szerint). Ha egyszerűen közlöm, hogyan látom a helyzetet, az nagy eséllyel csak ellenkezést szül, bármilyen óvatosan fogalmazok, bármennyire is igyekszem biztosítani őt arról, hogy megértem (/2/) a választását.
          És itt kanyarodok vissza a szabadsághoz. (Az elmúlt hónapokban bármerre indultam, végül mindig itt kötöttem ki.) Mert a jelenség gyökere ott lehet, hogy a Sátán (Gonosz/Ördög…) leginkább a bennünk élő szabadságtól akar megfosztani. Ha ez sikerül, akkor az illető nem tud nyitni a másik felé, nem tudja szabadon mérlegelni azt, amit a másik közölni próbál. Ennek a rabságnak falát irgalmatlan nehéz átütni. Gyanítom, embernek nem is lehetséges.

      • Sallai Gábor
        december 17, 2013

        Kedves Gyuri! Elképesztően jó, szép, igaz ez a szöveg! Köszönöm! És az is, amit kettővel lejjebb írsz!

      • HA
        december 18, 2013

        Igen, attól tartok én is, hogy Ágostonnak igaza van.
        Amúgy a nem értés sima intellektuális értelemben is általános jelenség. Hiába mondom/írom egyértelműen azt, hogy X, a be(nem)fogadó azt olvassa/hallja, hogy Y. És ha ez kiderül, és megkérdezem, miért, akkor nem tud válaszolni. Szimpla pszichológia. Vagy nem, de eddig erre jutottam. Viszont izgalmas, hogy miért áll úgy valaki a másikhoz, hogy mindegy, az mit akar közölni, majd én eldöntöm, mit mond, és szerintem Y-t, punktum.
        Ágoston ennél mélyebb megértésről, megismerésről ír.
        Mindenesetre kegyelmi állapotként élem meg, ha bármilyen szintű értést/megértést tapasztalok.

        (Azért kb értem az idegen szavakat 🙂 Ez olyan, mint nálunk a neuronális szignáltranszdukció: le lehet fordítani, de úgy nehézkessé válik a szöveg.)

        • IMB
          december 18, 2013

          Vigyázat, a görögösök-latinosok a “neuronális szignáltranszdukciót” is értik:)

        • HA
          december 18, 2013

          Kedves IMB, ennek örülök 🙂 És ha a szavakon túl a folyamattal is tisztában vannak, az külön szuper. Végül is középiskolában is tanítjuk a lényegét, csak kérdés, mennyire marad meg sok év után is. Persze fontos lenne ahhoz, hogy pl a rádióhallgatók értsék, miről beszél Freund Tamás, amikor a kannabinoid rendszerről, meg a füvezés igazi veszélyeiről kérdezik.
          Aztán meg ott a kérdés, hogy neurális vagy neuronális… A sejtbiológia tanárunk egyértelműen utóbbi mellett voksolt, én meg elfogadtam az érveit 🙂

  3. Kendeffy Gábor
    december 17, 2013

    Nagyon nehéz annyira hedonistának lenni, hogy az ember mindennél jobban szeresse az igazságot, ami csak közösen, kooperációban és nem magántulajdonként, kompetitív módon élvezhető.

    Hallgassuk még erről Ágostont:

    „Így hát semmiképp sem tagadhatod, hogy van egy változhatatlan igazság, ami minden változhatatlanul igazat magában foglal, és amit nem lehet sem te, sem én sem pedig bárki tulajdonának nevezni, hanem csodálatos módon mint valamiféle titkos és egyben nyilvános fény jelenik és mutatkozik meg mindenkinek. És hogyan tartozhatna egyetlen egy ember természetéhez az, ami minden értelmét használó és a megértésig eljutó ember számára rendelkezésre áll?
    Tehát mindnyájan egyformán és közösen (aequaliter atque communiter) birtokoljuk az igazságot, hogy élvezzük azt, hisz nincs nála helyszűke, s meg nem csappanhat. Befogadja minden szerelmesét – s ezek közül senki sem féltékeny a másikra –, továbá mindenki számára közös, mégis mindegyik tisztán kapja meg. Senki sem mondja a másiknak: „lépj odébb, hogy én is odajussak, vedd le róla a kezedet, hogy én is átölelhessem. Mindenki rajta csügg, s egy és ugyanazon dolog az, amit érintenek. Nem lehet lehet falatokra szaggatni, s nem tudod úgy magadba inni, hogy én is meg nem kapnám ugyanazt. ”Mert a vele való közösségből semmit sem tudsz kizárólagos tulajdonoddá változtatni : amit ajándékoz, az nekem is éppúgy tulajdonom. Amit beléd lehel, nem kell megvárnom, amíg kibocsátod magadból, hogy belém lehelje, mert soha semmilyen része nem válhat egyetlen ember tulajdonává, hanem egy időben és közösen teljes egészében mindenkié.” (A szabad akaratról 2. 7, 19.; 2. 14, 37. – Tar Ibolya fordítása kisebb módosításokkal)
    „Mert a jóság birtoklása semmilyen módon nem lesz fogyatékosabb attól, hogy valaki társunk lesz vagy marad a birtoklásban. A jóság ugyanis sajátos birtok: minél nagyobb egyetértésben, annál nagyobb mértékben veszi birtokba az egyes tulajdonostársak szeretete. Tulajdonképpen nem is birtokolhatja olyan, aki nem közösen akarja birtokolni, és annál bőségesebben fogja élvezni, minél bőségesebb szeretettel tudta megosztani.” (Az Isten városáról 15. 5.)

    Vagy MacIntyre-t:
    „’Gyakorlatnak’ fogok nevezni bármely olyan koherens és formailag komplex, társadalmilag létrejött, együttműködésen alapuló emberi tevékenységet, amelyen keresztül az ehhez a tevékenységi formához belsőleg tartozó jókat megvalósítják, éspedig az arra irányuló próbálkozás folyamán, hogy teljesítsék a kiválóságnak az ennek a tevékenységi formának megfelelő mércéit. … A külső jókra az jellemző, hogy ha megvalósulnak, akkor mindig valamely egyén tulajdonát vagy birtokát alkotják. Sőt jellegzetesen olyanok, hogy minél többet birtokol valaki belőlük, annál kevesebb jut másoknak. Bizonyos esetekben ez szükségszerűen van így, például a hatalom vagy a hírnév esetében, máskor pedig, mint a pénz esetében, az esetleges körülmények miatt. A külső jók ennél fogva versengés tárgyai, melyben vannak győztesek és vannak vesztesek. A belső jók kétségtelenül a kiválóságért folytatott verseny tárgyai, ám az a jellegzetességük, hogy megvalósításuk jó dolog a gyakorolatban részt vevő egész közösség számára. (Az erény nyomában 254-5. (Bíróné Kaszás Éva fordítása enyhe módosításokkal).

    Egy apró, tehát a lényeget érintő korrekció Gyuri idézetének (Vallomások 10. 23, 34.) fordításához:
    A latin szöveg szerintem nem ezt akarja mondani: „Így hát amiatt gyűlölik az igazságot, amit az igazságért szeretnek”; hanem ezt: „Így hát amiatt gyűlölik az igazságot, amit az igazság helyett (pro veritate) szeretnek.”

    • H.Gy.
      december 17, 2013

      Emlékszem, ezen sokat töprengtem, amikor fordítottam, mert lényeges árnyalatokról van szó. Talán jobb az “igazság gyanánt”, mert kifejezi, hogy bármit is szeretnek, azért szeretik, mert igazságnak hiszik.

      • IMB
        december 17, 2013

        Ez szép!

      • Kendeffy Gábor
        december 17, 2013

        Szerintem lehetne ez is, vagy az is, hogy “amiatt gyűlölik az igazságot, amit igazságként szeretnek.” Ez talán frappánsan visszaadná, hogy az igazság hamis szeretete (ami együttjár más dolgok szeretetével) miatt gyűlölik az igazságot.

  4. Visszajelzés: Szeretik, ha az igazság kiderül, de gyűlölik, ha rossz fényt vet rájuk | zsozsu

  5. d
    december 17, 2013

    Na, most m(k)i az igazság?
    A szösszenet szerű pamfleted igazságtartalmát nem sok értelme van elemezni, ez egy ilyen műfaj.
    A gyűlöletet nem az igazság szüli, hanem a leírt betű, de majd később jelentkezem.

  6. Anettka van de Mért
    december 17, 2013

    David Vincent: szerintem ez nem nemzetkarakterológia. én hajlamos vagyok azt hinni, hogy ez olyan társadalmakat jellemez, amelyek többségben vannak hosszabb ideje, és nincs kisebbség, se másságtudat a mindennapokban. ha gonosz akarok lenni, akkor nincs közös ellenség, és ezér az egyes csoportoknak nem érdeke az összefogás, sőt, nem is tudják elképzelni. namármost nekem az a kérdésem, hogy tekinthető-e egy nemzetnek egy olyan embercsoport, ahol a legalapvetőbb szolidaritás sincs meg.

    • David Vincent
      december 18, 2013

      ‘olyan társadalmakat jellemez, amelyek többségben vannak hosszabb ideje’

      Ezt nem tudom értelmezni. Többségben hol, min belül?

      ‘ és nincs kisebbség, se másságtudat a mindennapokban. ha gonosz akarok lenni, akkor nincs közös ellenség, és ezér az egyes csoportoknak nem érdeke az összefogás’

      Hát ez elég pesszimista. Hogy emberek csak valami ellen, gyűlöletből tudnának összefogni? Ez talán még ránk, magyarokra sem igaz ilyen vegytisztán.

      • Anettka van de Mért
        december 19, 2013

        hát pl. egy országon belül. úgy értem, hogy a kulturális homogenitásnak a látszata (mert szerintem valódi hoogenitás nem létezik). a magyarországi magyarság pl. egy többségi társadalom, a székelyföldi magyar is, ott, ahol tömbben élnek.

        szerintem a “bezzeg mi, de ők viszont” nagyon erős társadalomszervező erő, és nagyon erős csoportszolidaritást eredményez, főleg kisebbségi helyzetben. Magyarországon nincs meg ez, nincs egy egységes tömb, akivel szemben kulturális fölényt lehetne érezni, így olyan, a társadalmon beül levő csoportokkal szemben alakul ki ez az érzés, akivel más helyzetben szolidárisnak kellene lenni.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Information

This entry was posted on december 17, 2013 by in Közélet.

Navigáció

Enter your email address to follow this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 1 240 követőhöz

Archívum

%d blogger ezt kedveli: