Heidl György blogja

"A filozófia a szépségnél végződik, a teológia a szépséggel kezdődik."

“Nagyon sokat engedtek el neki, mert nagyon szeretett”

Az egyház olyan, mint az a közismert, bűnös asszony (vö. Lk 7,36-50), aki megtudván, hogy Jézus betért a farizeus Simon házába, odasietett, egy alabástrom edényben kenetet vitt, majd leborult a lábaihoz. „Könnyeivel öntözte, a hajával megtörölte, csókolgatta és megkente azokat.” A farizeus megbotránkozott, mert azt gondolta, hogy „ha Jézus próféta volna, bizonyára tudná, kicsoda és miféle asszony érinti őt, tudná, hogy bűnös”. Jézus erre elmondott egy kis történetet.

Jean Béraud, La Madeleine chez le pharisien. 1891

Jean Béraud, La Madeleine chez le pharisien. 1891

Szent Ambrus egyik beszédében keményen elítéli a hitelezést és a kamatszedést mint ami mélyen megrontja az emberi kapcsolatokat, szétzilálja a társadalmat, és az emberi személyt a kapzsiság eszközévé alacsonyítja. A beszédben felidézi ezt az evangéliumi történetet, és arra figyelmeztet, hogy az egyház is olyan bűnösökből lett, akiknek viszonzás nélkül elengedték adósságaikat. Ezért ők maguk sem lehetnek könyörtelenek másokhoz. Az egyház tehát tisztaságáról, békességéről, alázatosságáról és a szegények iránti irgalmasságáról ismerszik meg. Jézushoz hasonul, aki ingyen és bőkezűen ajándékoz, a bűnöshöz irgalmas és ítéleteiben könyörületes.

Két adósa volt egy hitelezőnek. Az egyik ötszáz dénárral tartozott, a másik ötvennel. Nem lévén nekik miből megfizetni, elengedte mind a kettőnek. Melyik fogja őt közülük jobban szeretni? Simon farizeus azt felelte: Úgy gondolom, az, akinek többet engedett el.” Az Úr megdicsérte a válaszát, mondván: Helyesen ítéltél.  Helyesen ítélt a farizeus, noha rosszul gondolkodott, amikor úgy vélte, nem megbocsátja az Úr, hanem nem ismeri az asszony bűneit. Az Úr azonban megdicsérte a véleményét, úgyhogy nincs mentsége.

Többet engednek el a nemzetekből egybegyűlt Egyháznak, mert többel tartozott. És az az asszony is többet rótt le annak, aki úgy engedte el a tartozását, hogy nem kért tőle semmit. Vizet öntött Krisztus lábaira, mert megtisztította a bűneitől. A békesség jeleként csókolgatta a lábait. Olajjal kente meg a lábait, mert ő is könyörületet gyakorol a szegényekkel, hiszen ők Krisztus lábai, ők azok, akik között ártatlanabbul jár Krisztus. És meghajtott fejének fürtjeivel törölgette őket. Akiben ugyanis kialakul az alázatosság szeretete, az alázatában Krisztushoz hasonul. Nagyon sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett. Figyeld meg, hogy az Úr nagyvonalúan ajándékozza az irgalmat, és irgalommal gondoskodik az ítéletről!” (Ambrus, De Tobia 22.85-87)

Advertisements

Information

This entry was posted on február 8, 2014 by in A szeretet kultúrája, Egyházatyák, Szentírás-magyarázat.

Navigáció

Enter your email address to follow this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 1,229 követőhöz

Archívum

%d blogger ezt kedveli: