Heidl György blogja

"A filozófia a szépségnél végződik, a teológia a szépséggel kezdődik."

Concordia – egyetértés

Haraggal, vetélkedéssel és gyűlölettel teli időkben talán mélyebben megértjük Szent Ágoston egyik nagyböjti prédikációjának üzenetét a testvéri egyetértés szükségességéről.

A concordia, egyetértés, összhang, a szívek egysége, együtt dobbanása a klasszikus latinban gyakorta sajátosan a politikai pártok, a társadalmi osztályok közötti egyetértést, a császári családon belüli összhangot, az uralkodó és a vezetők egységét jelentette. Gyümölcsöző társadalmi, politikai békét, és nem színfalak mögötti megegyezést arról, hogy ki mennyit lophat a közvagyonból. Keresztény használatban a concordia inkább a testvéri, szociálisan tevékeny szeretetből (caritas) fakadó egyetértést, békét, egységet kezdte jelenteni. Erről az egyetértésről fest eszményi képet az Apostolok cselekedetei, amikor elmondja, hogy a jeruzsálemi ősegyházban „a hívek sokaságának egy volt a szíve és egy a lelke: egyikük sem tartott semmit a magáénak abból, amit birtokolt, hanem mindenük közös volt. Az apostolok nagy erővel tettek tanúságot Urunknak, Jézus Krisztusnak feltámadásáról, és mindnyájukban nagy volt a kegyelem. Nem is volt közöttük senki szűkölködő. Mert ahánynak csak földjei vagy házai voltak, eladván azokat, elhozták az árát, és az apostolok lábához tették. Kinek-kinek annyit osztottak szét, amennyire szüksége volt” (Csel 4,32-35).

Concordia istennő a bőségszaruval

Concordia istennő a bőségszaruval

Szent Ágoston monasztikus tanításának egyik legavatottabb ismerője, az Ágoston-rendi Luc Verheijen egy klasszikusnak számító könyvecskében különösen érdekes gondolati változásra hívta fel a figyelmet az egyházatya életművén belül. Szerinte Ágoston monasztikus teológiájának forrásszövege mindig az Apostolok cselekedeteinek 4,32-35 szakasza volt, ezt azonban pályája során eltérő hangsúlyokkal értelmezte. Megfigyelhető, hogy nagyjából a 390-es évek derekáig, azaz püspökké szenteléséig, a szöveg aszketikus tanítását emeli ki azon laikus testvérek számára, akikkel a hippoi monasztikus közösséget megalapította. E tanításnak az a lényege, hogy a jeruzsálemi gyülekezet tagjainak nem volt, és így követőiknek sem lehet magántulajdonuk, a közös javakat pedig a szükségletek szerint kell szétosztani. Korai munkáiban mindig a 4,33 vers kihagyásával, összevontan idézi a bekezdést, és nem tulajdonít közösségi értelmet a 4,32 versnek, mely szerint a gyülekezetben „a hívek sokaságának egy volt a szíve és egy a lelke.” Ágoston felfogásában ugyanis az „egy szív” (cor unum) valójában „egyszerű szívet” jelent, és arra utal, hogy a szentek elkülönülnek a keletkező és pusztuló dolgok sokaságától, és az örökkévalóság és egység iránti szerelem tölti be őket, hogy az egy Istenhez kapcsolódhassanak. Az egyszerű szív ezért azt a tiszta szívet jelenti, amellyel Istent lehet látni (vö. Mt 5,8).

Később, érvel Verheijen, nagyjából püspökségének kezdetétől (395/396), Ágoston változtat a Csel 4,32 vers, illetve a cor unum értelmezésén, mert mindinkább a keresztény közösség egységének kifejeződését látja benne. Az „egy szív és egy lélek” az egyház tagjainak egyetértését, lelki egységét jelenti. Ez az értelmezés jelenik meg a Szabályzatban is. A monostor testvéri egysége az egyház spirituális egységének leképeződése, vagy, amint Ágoston egyik levelében tömören megfogalmazza: „Krisztus egyetlen lelkének” (anima unica Christi) megnyilvánulása a közösségben.

A harmadik alkotói szakaszban Hippo nagy tekintélyű egyházfejedelme a püspöki monostor klerikus lakói számára (monasterium clericorum) a korábbiaktól eltérő hangsúllyal fogalmazza meg az Apostolok cselekedeteinek vonatkozó tanítását. Ekkoriban, a 420-as években már a teljes szakaszra kiterjed a figyelme, beleértve a 4,31 verset is: „Miután így imádkoztak, megremegett a hely, ahol egybegyűltek. Mindnyájan beteltek Szentlélekkel, s bátran hirdették Isten igéjét.” A Szentírás üzenete Ágoston szerint az, hogy az önkéntes szegénységben, vagyonközösségben élő klerikusok igehirdetésükben a Szentlélek kegyelmét közvetítsék az emberek felé, és a feltámadt Krisztusról tegyenek tanúságot. A szentírási szakasz ágostoni értelmezéseit vizsgálva tehát egy olyan hangsúlyeltolódásra figyelt fel Verheijen, amely összefüggésbe hozható az ige hallgatóinak megváltozásával: Ágoston magyarázata eleinte az aszkétáknak szól, később az aszkétákból lett szerzetestestvérekhez, végezetül pedig a testvérekből lett klerikusokhoz, akik apostoli hivatásukat teljesítik.

***

Az a testvéri egyetértésről szóló beszéd, amelynek bevezetője alább olvasható, nem a klerikusok, hanem az egész keresztény gyülekezetet figyelmezteti a megbocsátás és egyetértés szükségességére. A megbocsátás a benső békesség és a társadalmi béke alapja. Lehetetlen bűntelenül élni, és aligha sikerül kiirtani magunkból a haragot, a gyűlöletet azonban, amivé a harag növekedhet, még idejekorán meg kell fékezni ahhoz, hogy megvalósulhasson a szívek és lelkek egysége.

“A nagyböjti szertartások szent napjai arra figyelmeztetnek, hogy most a testvéri egyetértésről beszéljünk nektek, hogy akinek valami panasza van a másik ellen, vessen annak véget, nehogy ő maga csúfos véget érjen. Ne becsüljétek le ezt, testvéreim! Nincs egyetlen oly igaz ember sem, akiben minden bűntől mentes lenne e halandó és törékeny élet, mely annyi földi veszedelem közepette hánykolódik, és azért imádkozik, hogy el ne merüljön. Ennélfogva az egyedüli orvosság, amely által élhetünk, nem más, mint amire Tanítónk, Istenünk oktatott az imádságban: „Engedd el nekünk adósságainkat, ahogyan mi is elengedjük a mi adósainkét.”

Egyezséget, szerződést kötöttünk Istennel, és kötelezvényben rögzítettük az adósság elengedésének feltételét.  Teljes bizalommal kérjük, hogy „engedd el nekünk”, ha mi is elengedjük másokét. Ha pedig nem engedjük el, ne higgyük, hogy bűneinket elengedik.  Ne csapjuk be önmagunkat! Az ember nem csapja be önmagát, Isten pedig senkit nem csap be.

Emberi dolog a haragvás – Bár ne lennénk képesek még erre se! –, emberi a harag, de nem szabad, hogy apró ágacskaként kisarjadó haragodat a folytonos gyanakvás öntözgesse, s így a gyűlölet gerendájává növekedjék. Más a harag, és más a gyűlölet. Olykor az apa is megharagszik fiára, ámde nem gyűlöli őt. Haragszik rá, hogy kiigazítsa. Ha azért haragszik, hogy kiigazítsa, szeretettel haragszik. Ezért mondja az Írás: „Testvéred szemében meglátod a szálkát, a magadéban pedig nem látod a gerendát” (Mt 7,3). Másban a haragot hibáztatod, míg magadban a gyűlöletet táplálod. Szálka csak a harag a gyűlölethez képest. Ha azonban dédelgeted e szálkát, gerenda lesz belőle, ha viszont kivágod és eldobod, megsemmisül.” (211. beszéd, részlet)

Reklámok

Information

This entry was posted on február 24, 2014 by in A szeretet kultúrája, Egyházatyák, Közélet.

Navigáció

Enter your email address to follow this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 1 240 követőhöz

Archívum

%d blogger ezt kedveli: