Keresztelő Szent János

Keresztelő Szent János születésének ünnepe után rövidülnek a nappalok, Jézus születésének ünnepe után hosszabbodnak. Jánost lefejezik, Jézust fölemelik a keresztre. “Mert neki növekednie kell, nekem pedig csökkennem.”

„Ma nagy ember születésnapját ünnepeljük. Szeretnétek tudni, milyen nagy? Az Írásban ez áll: Asszonyok szülöttei között nem támadt nála nagyobb (Mt 11,11; Lk 7,28). A Szűz szülötte mondja ezt róla. Így tanúskodott tanúja mellett. Így ítélt a bíró saját hírnökéről. Ebben a tiszteletben kívánta részesíteni a Szó saját Hangját, ahogyan azt a ma reggeli olvasmányban is hallottátok. Krisztus a Szó, János a Hang, hiszen az Írás Krisztusról azt mondja:Kezdetben volt a Szó (Jn 1,1), János pedig önmagáról állítja: a pusztában kiáltó hangja vagyok (Jn 1,23, vö. Mt 3,3; Mk 1,3). A szó a szívbe, a hang a fülbe jut el. Ha a hang megüti a fület, de nem viszi el a szót az értelemig, meddő a hangzása, nincsen hasznos gyümölcse.

Nincs szükség hangra ahhoz, hogy a szívemben megszülessék a szó, de a hang segít eljuttatni a te szívedig azt, ami az én szívemben már megszületett. Lehetséges tehát, hogy a szó a hang elé lép, miközben hang nélkül nem lép elő. Nem azért hozzuk létre a hangot, hogy megszülje az addig nem létező szót, hanem, hogy megmutatkozzék az, ami volt már, csak éppen rejtőzött (vö. Jn 1,30). A szóról és hangról mondottakat lássuk meg Krisztusban és Jánosban! Keresd Krisztust!Kezdetben volt a Szó. Hol volt? És a Szó Istennél volt. Kezdetben Istennél! Mennyivel előttünk! Mennyivel fölöttünk! És a Szó testté lett, hogy közöttünk lakozzék (Jn 1,14). Honnan tudnánk ezt, ha nem hallanánk a hangot? Már halandó testben élt Krisztus az emberek között, azok mégis Jánoshoz mentek, hogy megkérdezzék tőle: Te vagy a Krisztus? (vö. Jn 1,19-20) János pedig, hogy igazolja: ő a hang, rámutatott a Szóra. A Szó előtt járt, és elhárította magától az őt meg nem illető tiszteletet. Ujjával Krisztusra mutatott. Mert akik arról kérdezték, hogy ő-e Krisztus, azt válaszolta János: Íme az Isten báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit (Jn 1,29 és 36): hallgassátok őt, ismerjétek fel őt! Őelőtte járok, őt hirdetem.

Emlékezzetek csak, mit mondott! A pusztában kiáltó hangja vagyok. Készítsetek utat az Úrnak (Jn 1,23). Nem nekem, hanem az Úrnak. Mert őt hirdetem, amikor kiáltok. A hírnök hangja a bíró érkezése. Amikor pedig eljön az, akit hirdetek, és megpihen a ti szívetekben, neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem (Jn 3,30). Hiszen tudjátok, kedveseim, hogy amikor a szó igénybe veszi a hang segítségét, és a hallójáraton át behatol a szív birodalmába, a szó növekszik a szívben, a hang pedig lecseng a fülben. Nem marad meg a hangzás, amely megütötte a fület. A hogy vég nélkül megmaradjon, mivel alászállt az értelemhez. Miért? Mert neki növekednie kell, nekem pedig csökkennem.”

(Szent Ágoston beszéde Keresztelő Szent János ünnepén – részlet)