Szakáll

Epiktétosz Kr. u. 55 k. – 120 k.

“Van-e haszontalanabb dolog, mint az ember állán növő szőrzet? De talán a természet nem alkotta ezt is a lehető legjobbnak? Hát nem ennek alapján különböztetjük meg a férfit és a nőt? Nem kiált rólunk már messziről, hogy ‘Férfi vagyok! Így közelíts hozzám, így beszélj velem, ne keress bennem semmi mást! Figyeld a jeleket!’ A nők esetében pedig a hangjukba egy lágyabb árnyalatot kevert, és ennek megfelelően a szőrzetet is eltávolította. De nem, szerinted az élőlényeket megkülönböztető  jegyek nélkül kellett volna hagynia, és mindegyikünknek magának kellene kihirdetnie magáról, hogy ‘Férfi vagyok!’ Pedig milyen szép ez a jelzés, milyen tetszetős, milyen fennkölt! Mennyivel szebb a kakasok tarajánál, mennyivel pompásabb az oroszlán sörényénél! Ezért kell megtartanunk ezt az isteni jelet, nem pedig megválni tőle, és  – amennyire rajtunk múlik – nem összekeverni a szétválasztott nemeket.” (Epiktétosz, Beszélgetések 1.16.9-14. Steiger Kornél fordítása.)