A botrányos kereszt
A norvég Bevándorlási Hivatal a keresztek eltüntetését kérte azokról a helyekről, ahol a menekülteket elszállásolják. Feltételezésük szerint a muszlim menekülteket, legalábbis egy részüket, megbotránkoztatná a kereszt látványa.
A stockholmi lutheránus püspöknő, Eva Brunne, akinek életállapota és hivatása sokak szerint nincsen teljes összhangban egymással, sem az evangéliummal, alig egy hónapja már megfogalmazott egy hasonlóan inkluzív javaslatot. Szerinte nagyon fontos a vallások békés együttélése. A stockholmi Tengerészek Temploma például keresztény istentiszteletek megtartása mellett imateremként kitűnően szolgálhatná a muszlim bevándorlókat is, ha jelképei nem Jézus kereszthalálára és feltámadására mutatnának, hanem Mekka irányába. Tehát le a keresztekkel!
Egyik javaslat sem aratott osztatlan sikert. A Bevándorlási Hivatal visszakozott, Brunne kereszttelenítési ötletét pedig visszautasította a templom lelkésze.
Vannak, lesznek még hasonló esetek. A helyzet az, hogy a kereszt a pogányoknak botrány, amint Pál apostol, aki tapasztalatból beszélt, még idejekorán értésünkre adta (1Kor 1,23).
Tudomásom szerint a keresztényeket sohasem zavarta a kereszt. Sőt, semmi mással nem dicsekszenek csak a kereszttel (Gal 6,14). És ha Jézus Krisztus keresztjével dicsekszenek, akkor abból szükségképpen következik a menekülők befogadása és a nélkülözőkről való gondoskodás, hiszen erre tanított az, akit Poncius Pilátus alatt felfeszítettek egy keresztre.
Részlet János evangéliumából, Bodmer papirusz P66 (II. sz.)
A kereszt jele éppen ezért a keresztény közösségek legősibb szimbóluma. Minden más jelképnél fontosabb. Az evangéliumok legkorábbi fennmaradt kéziratai között tartjuk számon a 200 körül keletkezett Papyrus Bodmer II-t, János evangéliumának részleteivel, és a Papyrus Bodmer XIV-t Lukács evangélium részleteivel. A kéziratokban a görög sztaurosz (“kereszt”) főnév és a sztauroó (“keresztrefeszíteni”) ige megfelelő alakjai helyett általában rövidítés látható, amely a görög “tau” és “rhó” betűk kombinációja, és egy keresztet, sőt stilizáltan egy keresztre feszített embert formáz.
Pécsett talált krisztogram, IV. sz.
Mivel már az első fennmaradt szövegekben megfigyelhető a kereszt jelképének tudatos használata azokon a helyeken, ahol az evangéliumokban a keresztről vagy keresztrefeszítésről van szó, jó okkal feltételezhetjük, hogy az általunk ismert kéziratok mintájául szolgáló még ősibb kódexekben is használták már a tau-ró ligatúrát, az úgynevezett sztaurogrammot. Ez korábbi keresztény jelkép, mint a jól ismert “khi-rhó” összetétel, a krisztogram, amely a görög Khrisztosz szóra utal.
Másfelől, a héber tau betűt az I. században x és + jelként is írták, ami fontos jelkép zsidó vallási közegben, amint I. századi szarkofágok mutatják. A tau az a jel, amellyel Ezekiel 9,4 szerint a választottak homlokát megjelölik, és így elkerülik a büntető angyalok öldöklő kardját. Erre utal Jelenések 7,3 is, ami mutatja, hogy a kereszt jelével már az I. században a liturgikus beavatás során megjelölték Isten szolgáinak, a keresztségben részesülőknek a homlokát.
A kereszt egyetemes jelkép, kereszt nélkül nincsen kereszténység. Aki szégyelli a keresztet, szégyelli és kihagyja Jézus Krisztust. “Ha valaki Jézus Krisztust kihagyva tanítana benneteket, aki Dávid nemzetségéből való, aki Máriától valóságosan született, evett és ivott, akit valóban üldöztek Poncius Pilátus alatt, valóságosan megfeszítettek és meghalt, miközben láttak a mennyeiek, a földiek és földalattiak, dugjátok be a fületeket!” (Antiochiai Szent Ignác, Levél a Trallészieknek 9,1)
Heidl György blogja 
A só elvesztette ízét, ki lehet dobni.
Azt azért érdemes kissé jobban kifejteni, hogy a kereszt nem mint önálló entitás jelenik meg, hanem eszközként. A hiányosan idézett Gal 6,14-ben sem önálló szimbólumként, hanem a kereszten lezajlott esemény allegóriájaként. Tehát nem maga a kereszt a lényeg, hanem Jézus Krisztus kereszthalála.
A második, hogy Pál “dafke” dicsekszik a kereszttel, mert a kereszt a római társadalomban a legszégyenletesebb és a római birodalom ellenségeinek kosztott halálnem volt (ld. a Spartacus-féle lázadás vége), és emiatt maga a kereszt a legnagyobb skandallumnak számított. Ezért a keresztyének a 4. századig nem is használták nyilvános szimbólumként. Csak a “kereszt felelmeltetése” után (Heléna, Konstantin anyja) válik a kereszt “legális” keresztyén szimbólummá a birodalomban.
Köszönöm, de szerintem érthető volt bővebb kifejtés nélkül is, hogy nem fétisről van szó. A nyilvános-nem nyilvános szimbólum megkülönböztetés viszont nem érthető. Ha úgy vesszük, a keresztények Nagy Konstantin előtt semmit nem használtak nyilvános szimbólumként, hiszen a kereszténység 313-ig nem volt religio licita. (Gal 6,14-et hiányosan, sőt 1Kor 1,23-at önkényesen átfogalmazva idéztem, ezért adtam meg a linkeket a szövegben.)
Én még arra is kíváncsi lennék, mit jelent az “önálló szimbólum” illetve az ezzel analógnak tűnő “önálló entitás”?
Írod: “…a kereszt nem mint önálló entitás jelenik meg, hanem eszközként. A hiányosan idézett Gal 6,14-ben sem önálló szimbólumként, hanem a kereszten lezajlott esemény allegóriájaként.”
Érdekes a református hozzáállás ehhez a témához.
Tulajdonképpen nem lenne velük vitánk: “Nem a kereszttel van baj, hanem velünk, emberekkel, akik restek és feledékenyek vagyunk felidézni a szimbólum értelmét és tartalmát.”
f.: http://reformatus.hu/mutat/kereszt-kerdes-avagy-reformatussagunk-es-a-kereszt-jelkepe/
Hááát, volna azért némi kis vita. Az általad idézett cikk gerincében, egyetlen hivatkozásként ez áll:
‘Tömören és rendkívül kifejezően világította ezt meg Ravasz László, amikor azt mondta: „Nagypéntek Húsvét nélkül abszolút csőd. Húsvét Nagypéntek nélkül pogány theofánia.” Ebből a megfontolásból, ha elő is fordul az istentiszteleten kívüli életünkben a kereszt szimbóluma, akkor sem a feszületjellegű formában, hanem a testet nem hordozó keresztábrázolások alakjában.’
A Ravasz-idézettel még akár egyet is érthetnénk, ha nem adódna rögtön a kérdés: De akkor, kedves testvérek, a kereszt a rajta szenvedő és meghaló Jézus Krisztus nélkül ugyan micsoda? Nem tagadhatom el, az jut eszembe, hogy nagyon hasonló ez a átváltoztatás nélküli úrvacsorához – csak a lényeg hiányzik belőle, illetve róla. A vitaindítóban sem mellékes szvsz, hogy egy protestáns többségű és szellemű országban működő hivatalról van szó, és hogy Brunne asszony is lutheránus “püspöknő”. Nem mintha mi, katolikusok nem közelítenénk hozzájuk. Sajnos, nem.
Nagyon érdekes riport. Teljes önellentmondás. Nem használjuk a keresztet, mert félünk a bálványimádástól, rossz emlékeink vannak róla, stb. , de azért ha ránézünk egy keresztre, nagyszerű koordinátarendszert látunk, amiben elhelyezzük életünket, sorsunka, hitünket, stb. Ezért használjuk a keresztet itt-ott, de nem használjuk ott-itt. Bárány, kakas – rendben, nem értjük félre, de a keresztet könnyen félreértjük. A következetlen ikonoklazmus iskolapéldája.
Kedves Heidl György!
Nem szőrszálhasogatásból szeretném írni, de szemben a megjegyzésével az 1. korinthusi levél idézett részében a kereszt a zsidóknak botrány és a pogányoknak balgaság. Szerintem ez egy jelentős különbség. Természetesen más a helyzet, ha allúziónak szánta. (A gondolatmenetével ettől függetlenül egyetértek.)
Szerintem is jelentős különbség. Megengedtem magamnak ezt a szabadosságot, mert ha szó szerint idézem, akkor sokan teljesen félreértik. Éppen ezért december 3-án írtam Halász Zsoltnak válaszolva: “sőt 1Kor 1,23-at önkényesen átfogalmazva idéztem, ezért adtam meg a linkeket a szövegben.”
Elnézést, ahogy átfutottam a kommenteket, ez elkerülte a figyelmem.