Heidl György blogja

"A filozófia a szépségnél végződik, a teológia a szépséggel kezdődik."

Száraz kavics

A Keresztapa III egyik jelenetében Luciani bíboros, a későbbi I. János Pál pápa egy kolostor belső udvarán sétál Michael Corleone maffiafőnökkel, aki felpanaszolja a Vatikáni Bank sötét pénzügyeit. A bíboros kiemel egy kavicsot az ódon szökőkút medencéjéből: „Nézze meg ezt a követ! Nagyon régóta itt fekszik a szökőkút vizében, de a víz egyáltalán nem járta át. …  Nézze, belül teljesen száraz. Ugyanez történik az európai emberekkel. Századok óta érintkeznek a kereszténységgel, a keresztény szellemmel, de Krisztus nem járta át őket. Krisztus nem él a lelkükben.”

Igaz ez? Az európai ember száraz kavics volna? Nincs értelme keresztény Európáról beszélni, mert Krisztus nem él az európai emberek lelkében? Mi járja át az európai embert? A bűn? Európa bűnei lennének Európa kereszténységének cáfolatai? Michael Corleone „európaibb” Albino Lucianinál? A folytatás megdöbbentő, a keresztapa megvallja a bűneit: „Hűtlen voltam a feleségemhez. Magamat is elárultam. Embert öltem. Parancsoltam másoknak, hogy öljenek.” És amikor a legsúlyosabb bűnét is meggyónja: „Megöltem a saját testvéremet…”, zokogva megtörik. „Szörnyű bűneid vannak, fiam,” feleli a bíboros, „és megérdemled, hogy szenvedj miattuk. Az életedet akkor is meg lehetne menteni, bár tudom, hogy ezt nem hiszed el, és nem fogsz megváltozni.” Majd áldásra emeli a kezét és kimondja a feloldozás szavait.

Európa kereszténysége ebben a feloldozásban mutatkozik meg. Nem a bűnben, hanem a bűnbocsánat lehetőségében. Kereszténység nélkül nem létezne az irgalmasság kultúrája, amely még egy testvérgyilkos maffiafőnök életét is megmentheti. Bár Európa olykor nem tud élni vagy nem képes helyesen élni az irgalmasság kultúrájával, mélyen átjárja az irgalom utáni vágy. Olyan mélyen áthatja az irgalmasság gondolata, hogy erre építette fel jogrendjét, középpontjában az emberi személlyel. Ha csak görög és latin eredetijét nézzük, a személy színházi maszkot, legfeljebb jogi személyt jelentett, a kereszténység azonban új értelemmel ruházta fel a fogalmat.  A Szentháromság személyeinek különbségéről és lényegi azonosságáról, valamint a Krisztus kettős – isteni és emberi – természetéről és személyének egységéről folytatott viták során kikristályosodott az a gondolat, hogy a személy „értelmes természetű oszthatatlan valóság”, valaki, aki szabad, de más személyekkel áll viszonyban, s így szabadságának a másik szabadsága szab korlátot. Személyi méltóságát tekintve minden ember egyenlő, nincs különbség görög és zsidó, férfi és nő, úr és szolga között. Amíg ezt a személy-fogalmat az európai intézmények megőrzik, addig Európa akaratlanul is keresztény marad.

Az európai kultúra lényegi sajátossága, sőt büszkesége a tudományos megismerés és kutatás előmozdítása, a tudomány szabadságának elismerése. Bár a köztudatban ezzel kapcsolatosan túl sok a félreértés, tudománytörténeti tény, hogy a középkori Európa nyitott utat a 17. századi nyugati tudományos forradalomnak. A folyamatnak legalább négy lényegi összetevője volt: a görög és arab tudományos szövegek latinra fordítása a 12. és 13. században; a középkori egyetemek kialakulása – ami kizárólagosan nyugati jelenség! –, ahol a tudományos curriculum részben ezekre a fordításokra alapozódott; a kereszténység világi tanulmányok iránti fogékonysága; valamint az arisztotelészi természetfilozófia átalakítása a 13-14. századtól kezdve. A modern természettudományok egy olyan természet-fogalomra alapozódnak, amelyet nem találunk meg az arab és a görög tudományos szövegekben, mert kifejezetten a kereszténység „semmiből való teremtés” tanából származik. Eszerint, mint minden egyebet, úgy a fizikai univerzumot is Isten alkotta a semmiből, de az anyagi valóságot nem a szabadság, hanem a természet törvényei irányítják, amelyeket Isten mintegy beléplántált a dolgokba, egységesen az egész univerzumban. A jelenségek pontos megfigyelése és modellezése révén az ember megismerheti és szolgálatába állíthatja a természeti törvényeket, létrehozva ezzel az emberi iparkodás műveit, a technikai alkotásokat.

Az európai ember a kereszténységnek köszönheti azt a szemléletmódot is, amellyel képes az eseményeket, társadalmi jelenségeket, intézményeket történetiségükben értelmezni. Amikor azon töprengünk, hogy keresztény-e még Európa vagy sem, akkor Európát történetiségében gondoljuk el, melynek kultúrája, intézményrendszere, tudománya, emberképe a történelem során alakult ki. Szinte észre sem vesszük, mennyire sajátosan európai módon gondolkozunk ilyenkor. Szemléletmódunk ugyan sokat köszönhet a görög-római történetírásnak, de lényegében bibliai eredetű. A bibliai történetek ugyanis minden más antik elbeszélésnél nagyobb mértékben tartanak igényt arra, hogy olvasójuk a leírtakat történeti valóságnak fogadja el. Az ószövetségi Szentírás úgy beszél a világ történetéről, mint aminek kezdete és vége van és egy nagy isteni terv része. Ez a történet a kereszténység értelmezésében lesz világtörténelemmé, hiszen egy kis nép története Jézus Krisztus által az emberiség történetévé szélesedik, s az emberi világ története ettől fogva nem rendezetlen események kusza halmaza. A kereszténységgel megjelent egy szemléletmód, amely ok-okozati összefüggéseket keres az egyes események között, és bizonyos irányt, rendezettséget és ésszerűséget feltételez a történelemben. Akarja vagy sem, az európai embert áthatja ez a történeti szemléletmód, különösen, mivel minden egyes nap Krisztus születéséhez képest datálja élete eseményeit.

A kereszténység nem azonos egyetlen kultúrával sem, de bebizonyította, hogy képes kultúrákat létrehozni, átalakítani, megtermékenyíteni. Talán a kavicsot nem áztatja át, de a száraz sziklából is tud vizet fakasztani, és még a legmegátalkodottabb bűnözőből is képes előcsalogatni a bűnbánat könnyeit. Európa keresztény, mert azt a kultúrát, amelyet sajátosan európainak tarthatunk, a kereszténység emberképe, természetfogalma és történelem-szemlélete alakította ki. Ha meggondoljuk, mind az Isten képmására alkotott személy, mind a semmiből teremtett természet, mind az emberi üdvösség történetének gondolata egy olyan istenképben gyökerezik, amelynek lényege az irgalmas szeretet. Európa most éppen azon tanakodik, miképpen is kell azt okosan gyakorolni.

(Az írás megjelent a Magyar Nemzet 2015.  november 28-i számában.)

 

Reklámok

2 comments on “Száraz kavics

  1. László Károly
    december 11, 2015

    Kedves György! Szívet melengető volt olvasni ezt az írást is. Talán a perifériát, a következményeket megérintve, lassan tapogatózva újra eljuthat Európa a forráshoz. Üdv!

    • H.Gy.
      december 12, 2015

      Köszönöm!

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Information

This entry was posted on december 11, 2015 by in A halál civilizációja, A szeretet kultúrája, Közélet.

Navigáció

Enter your email address to follow this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 1 249 követőhöz

Archívum

%d blogger ezt kedveli: