Több mint harminc év után, március 16-án 17 órakor újból megnyitották Rómában a Sancta Maria Antiqua templomot a látogatók előtt. A zártkörűnek mondott megnyitón jelentős tömeg gyűlt össze, ami nem csoda, hiszen az épületegyüttes számos különlegességének még felsorolása is hosszadalmas lenne. Csak néhány érdekesség: ez az első keresztény templom, amely a Forum Romanum területén épült; az első, amelyben Máriát királynőként ábrázolják; úgynevezett palimpszeszt falán legalább hat rétegben találhatók antik római mozaiktöredékek és bizánci stílusú keresztény freskók az 5. század elejétől a 8. sz. elejéig tartó időszakból; itt találták meg és állították ki az egyik legkorábbi, bibliai jelenetekkel díszített keresztény szarkofágot. A hatalmas templom festményei és mozaikjai nem csupán a keresztény közösségek aktív jelenlétéről tanúskodnak ezekben a vészterhes évszázadokban, hanem a nyugati és keleti, a római és a bizánci keresztény művészeti és esztétikai-teológiai felfogás eredeti, természetes összhangjának is ékes bizonyítékai.
orvosokat, akik ingyen gyógyítottak) festettek a templom falaira. Az egyik kápolnát valószínűleg ún. incubatiora is használták, azaz a betegek az éjszakát a kápolnában töltötték, gyertyafénynél, annak a szentnek a képe előtt imádkozva, akinek hathatós közbenjárásában bíztak.
A Sancta Maria Antiqua lenyűgöző turistalátványosság lesz, de talán akadnak majd, akik fölfedezik azt az üzenetét is, hogy az élő egyház a stabilitás, az egység, az egyetértés és szépség helye és letéteményese tud lenni még barbár népek pusztításai közepette is, olyan történelmi korszakokban, amikor megsemmisül, ami addig maradandónak tűnt, és fenekestül felfordul az, amit változhatatlannak hittek. Ha valamikor, hát a Sancta Maria Antiqua működésének évszázadaiban valóban fáradtnak és elöregedettnek tűnhetett a keresztény Európa, olyan “nagymamának, aki többé már nem termékeny és nem élénk.” Voltak azonban, akik azon munkálkodtak, hogy néhány évszázad múlva Európa keresztényként születhessen újjá. Nekik lett igazuk.
A fotókat elnézegetve, s a beszámolót olvasva, nos, “felújíthatnánk” ebben a szellemben a Cella Septichorát. Jelenlegi, óvóhellyel keresztezett trafóház-miliője, hm, nem reflektál méltóképpen az ókeresztény emlékekre, meg az egész ókeresztény Pécsre. Szerintem. Csak amolyan “utam a Szocialista Kultúráért-díjtól a Kossuth-díjig” magyartarka módra. (Javára válik ez a hallgatóknak? Remélem, ha értik, hogy ez azt jelenti, hogy “csináljuk végre jól itthoni dolgainkat”.)