Heidl György blogja

"A filozófia a szépségnél végződik, a teológia a szépséggel kezdődik."

Istálló és installáció

Van, ahol egy gótikus templombelső modern installációvá alakul át, és van, ahol istállóból alakítanak ki kápolnát ősi egyházművészeti hagyományok jegyében. A románkori alapokon álló, többször átépített münsteri Szent Márton plébániatemplom 2014-ben az ifjúságot bevonzani és lelkesíteni hivatott Jugendkirche lett.

Jugendkirche belsőJugendkirche szentély A neonszínekkel bevilágított szentélyben babzsákon Krisztus corpus fekszik, és mellé lehet telepedni; az egykori szentélyrekesztő helyén hatalmas, motorizált mozivászon emelkedhet és süllyedhet kívánság szerint; a templomhajóban álló egyetlen szobor a keresztre feszített Krisztust imitáló fénycsőszerkezet.

Jugendkirche szobor

A magyarszéki karmelita nővérek ezzel nagyjából egy időben istállót alakítottak át kápolnává.

Magyarszék

A szentély falfestménye a bizánci templomok apszisfreskóinak mintájára készült, a tabernákulum, az oltár, az ambó, az örökmécs a romanika művészetének hatását tükrözi, a templomtérben található egyetlen szobor pedig méltán állítható párhuzamba a későgótikus faszobrokkal, sőt, akár Tilman Riemenschneider lenyűgöző alkotásaival is.

Magyarszék hodigitria szobor

Münsterben koncerteket, performanszokat tartanak a liturgikus térben, Magyarszéken a nővérek és a zarándokok csendes szentségimádásra, az imaórákra és szentmisére gyűlnek össze a kápolnában.

A magyarszéki istállóépület nem kínálhatott olyan belsőépítészeti lehetőségeket, mint a münsteri, háromhajós plébániatemplom. Nincs térben elkülönült apszisa és kórusa, a helyszűke miatt a nővérek stallumai egészen a hátsó fal előtt álló oltár vonaláig húzódnak, kevesebb helyet hagyva a liturgikus szolgálattevők számára. E térbe belépve azonban rögtön tudjuk, hogy templomban vagyunk, szent helyen, ellentétben a Jugendkirche-vel, ahova ugyan bárki, bármikor betérhet az utcáról, ha megnyomja a kapunyitó gombot, de miután ezt megtettem, egyszerűen képtelen voltam eldönteni, hogy kiállítótérbe, keresztény klubba, vagy liturgikus események helyszínére érkeztem-e.

Két épület, két történet, két egészen eltérő felfogás hitről, hagyományról, liturgiáról. Kétféle teológia. Vajon ez még ugyanaz az egy, szent és katolikus egyház? Ez a két példa is igazolná az egyház sokszínűségben megvalósuló egységét? Meddig tart az egység, és hol kezdődik a szakadás?

A Jugendkirche teológiája a „közelség” teológiája, amely azt hirdeti, hogy Isten közel jött az emberhez, megfeszítették, meghalt, az emberi sorsot a végsőkig vállalta, az ő példáját követve az egyháznak is közelednie kell a világhoz. Ezért az ifjúság számára legyen a templom ismerős, ugyanakkor izgalmas hely. Bár a falak, az oszlopok ősiek, hiszen az egyház kétezer éves, de a múlt elavult, a szépséget felválthatja az érdekesség, a szakrális művészeti hagyományt a populáris kultúra, amelyben a fiatalok otthonosan mozognak, mert ismerik eszköztárát és jelrendszerét.

Efféle gondolatokkal ma gyakran találkozhatunk. Fel kell azonban tennünk a kérdést, hogy vajon elegendő-e csupán a közelségről beszélni? Valóban megérthetjük a „közelséget” a „távolság” tudatosítása nélkül? Hogyan foghatnánk fel annak valódi jelentőségét, hogy Jézus Krisztusban a lehető legteljesebb módon megvalósult Isten és az ember közelsége, ha nem tartjuk folyton szemünk előtt az embert Istentől elválasztó végtelen távolságot, amelyet a teremtménnyé lett teremtő Ige áthidalt. A Jugendkirche-ből hiányzik a végtelen, hiányzik a transzcendencia, hiányzik a misztérium. A templomteret uraló modernnek, haladónak, korszerűnek tűnő technikák megszüntetik azt a félelmet és rettegést, amely az ember egész lényét áthatja a nála végtelenül nagyobbal való találkozáskor.

A magyarszéki kápolna angyali karokkal körülvett Krisztus Pantokrátorának jelenlétében egyszerűen képtelenség lenne olyan performanszokat és koncerteket tartani, mint a münsteri Jugendkirche-ben szokás. Ez a liturgikus tér a rendkívüli művészi színvonalon kidolgozott tárgyaival nem viseli el a felszínességet. Ha ilyet látna, a világmindenséget uraló és megítélő Krisztus azonnal leszállna festett mennyei trónjáról, hogy rendet tegyen.  Itt a „közelség” a Kármel-hegy mélyébe rejtett tabernákulumban jelenlévő Krisztus, aki egyben az általa alkotott világmindenséget felülmúló Uralkodó és Bíró is. Egyszerre jeleníti meg a „közelséget” és „távolságot” a fekete dióból faragott szobor is: Pantokrátorként ül anyja karján a gyermek Jézus, miközben Mária arca és alakja egyszerre tükröz transzcendens szépséget és emberi fájdalmat. Minthogy itt távolság is van, nem csupán közelség, ez a hely nem kényelmes otthonosságot kínál, hanem kilépésre késztet, szüntelen előrehaladásra.

Magyarszék hodigitria szobor részlet

Ha csak Isten közelségéről beszélünk, könnyen elhisszük, hogy nincs okunk a változásra, hiszen olyannak szeret minket, amilyenek vagyunk, így is közel van hozzánk. Ha azonban belátjuk, hogy Isten mindig felülmúlja azt, amit róla gondolunk, amivel őt azonosítjuk, akkor folyton arra kényszerülünk, hogy lelkünkben és elménkben kialakított, bálványszerű istenképeket elvessük, és meghaladjuk önmagunkat.

Egy, a münsteri Jugendkirchében dolgozó fiatal elmondta, hogy a zajos és látványos összejövetelek még nem igazán váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Ugyanakkor tudjuk, hogy a magyarszéki kármel csendjében életek alakulnak át.

_____

A magyarszéki secco és a Hodigitria szobor alkotója Varga Ferenc. Szintén az ő vezetésével készítette az oltárt, az ambót, az örökmécs tartót, a tabernákulumot Mészáros Gergely, Hadházi Balázs, Kovács Tibor. 

Képek: szerző

 

Reklámok

Alapinformációk

This entry was posted on július 18, 2018 by in Művészet, Szentségek, Teológia.

Navigáció

Enter your email address to follow this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 1 302 követőhöz

Archívum

%d blogger ezt kedveli: